Joó Sándor
1910-1970

1910. február 17-én jómódú, tekintélyes kecskeméti családban született. Édesapja, Joó Gyula (1876–1945) a Református Jogakadémián tanított, s emellett a gyülekezet presbitereként, majd főgondnokaként is szolgált. Szülei eredetileg jogászi pályára szánták, de ő, akire erősen hatott szülővárosa pezsgő egyházi élete, kitartott a lelkészi hivatás mellett, így az otthoni gimnáziumban szerzett jeles érettségi után elvégezte a Budapesti Református Teológiai Akadémiát. 1932-ben Amszterdamban folytatta tanulmányait. Hollandiából hazatérve előbb Budapesten, majd Kecskeméten, azután újból a fővárosban volt segédlelkész. Gyakorlati teológiából a Budapesti Református Teológiai Akadémia magántanárává képesítették 1939-ben. A Debreceni Tudományegyetemen 1942-ben doktorált.

1938-tól 1970-ben bekövetkezett haláláig Pasarét lelkipásztora volt. Szolgálata alatt szerveződött önálló egyházközséggé a gyülekezet; elnöktársa, főgondnoka, barátja, dr. Szabó Mihály támogatása mellett épült fel a templom, majd a gyülekezeti ház és a parókia. Érdeklődése és munkája túlmutatott a templomon és annak helyiségein. A háborús években és a későbbiekben is mindig a bajbajutottak mellé állt. Sohasem feledkezett meg a rászorultakról.

Gyökössy Endre és Farkas József lelkipásztorokkal együtt fontos szerepet töltött be az 1956-os Megújulási Mozgalomban. Működését a „hivatalos egyház” nem méltányolta, jelentősebb közegyházi tisztséget nem kapott, azonban a gyülekezet és a pasaréti vasárnapi istentiszteletre máshonnan járók annál inkább szerették prédikációit.

Bővebben: joosandor.hu

Joó Sándor könyvei

YouTube import engedélyezett
Nem

Gondoljátok, hogy én mernék ide följönni és tanítani benneteket, akik között sokan okosabbak és sokan tanultabbak, mint

Gondoljátok, hogy én mernék ide följönni és tanítani benneteket, akik között sokan okosabbak és sokan tanultabbak, mint én vagyok?! Szó sincs róla! Nem a mi okosságunkra van szüksége Istennek, hanem az engedelmességünkre. „Hirdesd azokat a beszédeket, amelyeket én parancsolok néked!” – így szól az üzenet, így szól a parancs. Ha valaki azt mondja, amit Isten mondat vele, akkor a többit bízza nyugodtan az Úristenre. Mert azt, ami a lényeg, ami az életet jelenti, azt úgyse mi végezzük el, se te, se én. Azt úgyis maga az Úr végezi el, tehát merjünk számítani az Isten kegyelmére testvérek.
Lelkész

Mindig így gondoljatok az Istenre, és így gondoljatok „Ninivére”. Hogyha egyszer igazán így látod majd „Ninivét” – azt a

Mindig így gondoljatok az Istenre, és így gondoljatok „Ninivére”. Hogyha egyszer igazán így látod majd „Ninivét” – azt a „Ninivét”, amelyben élsz, amelyben munkálkodsz, amelyben laksz –, hogy az Istennek a városa, akkor majd nem fogod reménytelennek látni azt a prófétai szolgálatot, amire küld Isten.
Lelkész

Ninivét így aposztrofálja, hogy „nagy városa vala Istennek”. Ha tényleg olyan nagy volt a romlottság ebben a nagyvárosba

Ninivét így aposztrofálja, hogy „nagy városa vala Istennek”. Ha tényleg olyan nagy volt a romlottság ebben a nagyvárosban, hogy égre kiáltó gonoszsága volt néki, akkor nem lett volna sokkal természetesebb, ha így aposztrofálja, hogy nagy városa volt a Sátánnak? De nem azt mondja, hogy a Sátán városa volt, hanem azt mondja: az Istennek a városa.
Lelkész

Kerek ötven esztendővel ezelőtt történt Kecskeméten, hogy egy hétesztendős kisfiú, egy nagyon szegény szabómesternek egy

Kerek ötven esztendővel ezelőtt történt Kecskeméten, hogy egy hétesztendős kisfiú, egy nagyon szegény szabómesternek egy vézna, gyenge egészségű kis fiacskája elmondotta egy másik hétesztendős kisfiúnak, az osztálytársának azt, amit előző nap a vasárnapi iskolában Jézusról hallott. És a következő vasárnap ezt a másik hétesztendős kisfiút kézen fogva elvezette a vasárnapi iskolába. És ez a másik kisfiú ott, abban a vasárnapi iskolában kapott olyan indításokat, aminek az eredményeképpen most itt áll ezen a szószéken, és hirdeti nektek az Igét. Soha nem fogom elfelejteni, testvérek, Istenek azt a kis prófétáját, azt a kis gyerekprófétáját, aki akkor nekem olyan egészen egyszerű, gyermeki módon beszélt arról, amit Jézusról hallott. Nézzétek, hogyha ez a kisfiú, aki csak hét esztendős volt, és hogyha Péter apostol, aki megtagadta Jézust, meg Pál, aki üldözte Jézust, meg Jónás, aki dezertált, meg én a magunk méltatlansága és alkalmatlansága ellenére lehetünk az Istennek a követei és szolgái – akkor te is lehetsz, meg te is, meg te is, meg te is, mindnyájan! Mert az Istennek nem a mi ügyességünkre és nem a mi alkalmasságunkra és rátermett voltunkra van szüksége, hanem egyedül és kizárólag a mi engedelmességünkre van szükség.
Lelkész

Mondjátok egész komolyan: ahogy itt ülünk, ki merné eldönteni, hogy ki a konkoly és ki a búza?. Mert lehet, hogy te úgy

Mondjátok egész komolyan: ahogy itt ülünk, ki merné eldönteni, hogy ki a konkoly és ki a búza?. Mert lehet, hogy te úgy ismersz valakit, hogy nyugodt lelkiismerettel azt mernéd mondani, hogy az konkoly, és az illető pedig tereád mondaná ugyanazt. És tebenned, aki a másikban kifogásolod a konkolyt, legalább annyi magvetése kelt ki a Sátánnak, mint a másikban.
Címkék
Lelkész

Megdöbbentő, hogy Jézus a „gonosz” szóval milyen embereket illet. Sohasem a hitetleneket, vagy istentagadókat, hanem min

Megdöbbentő, hogy Jézus a „gonosz” szóval milyen embereket illet. Sohasem a hitetleneket, vagy istentagadókat, hanem mindig a hívőket: azokat, akiknek csak a szájuk jár, akik állandóan azt mondogatják, hogy „Uram, Uram", meg akik arra hivatkoznak, hogy ördögöket űztek, betegeket gyógyítottak az Ő nevében, de Jézus azt mondja: Sohasem ismertelek titeket, Atyám akaratát nem cselekedtétek. Azt fogja mondani: Távozzatok tőlem, ti gonosztevők, mert nem ismerlek titeket. Ugyanazzal a szóval van kifejezve görögben is, magyarban is, mikor a gonoszság fiairól beszél. Vigyázzunk ezzel a megkülönböztetéssel, hogy „hívők”, meg hogy „nem hívők”! Nem minden hívő tartozik az Isten országának a fiai közé, ó de mennyire nem! Vannak ott az Isten országa fiai között nem hívők is szép számmal; és nem minden nem hívő tartozik a gonosz fiai közé, de mennyire nem! Vannak ott bőséggel hívők is...
Lelkész