Joó Sándor
1910-1970

1910. február 17-én jómódú, tekintélyes kecskeméti családban született. Édesapja, Joó Gyula (1876–1945) a Református Jogakadémián tanított, s emellett a gyülekezet presbitereként, majd főgondnokaként is szolgált. Szülei eredetileg jogászi pályára szánták, de ő, akire erősen hatott szülővárosa pezsgő egyházi élete, kitartott a lelkészi hivatás mellett, így az otthoni gimnáziumban szerzett jeles érettségi után elvégezte a Budapesti Református Teológiai Akadémiát. 1932-ben Amszterdamban folytatta tanulmányait. Hollandiából hazatérve előbb Budapesten, majd Kecskeméten, azután újból a fővárosban volt segédlelkész. Gyakorlati teológiából a Budapesti Református Teológiai Akadémia magántanárává képesítették 1939-ben. A Debreceni Tudományegyetemen 1942-ben doktorált.

1938-tól 1970-ben bekövetkezett haláláig Pasarét lelkipásztora volt. Szolgálata alatt szerveződött önálló egyházközséggé a gyülekezet; elnöktársa, főgondnoka, barátja, dr. Szabó Mihály támogatása mellett épült fel a templom, majd a gyülekezeti ház és a parókia. Érdeklődése és munkája túlmutatott a templomon és annak helyiségein. A háborús években és a későbbiekben is mindig a bajbajutottak mellé állt. Sohasem feledkezett meg a rászorultakról.

Gyökössy Endre és Farkas József lelkipásztorokkal együtt fontos szerepet töltött be az 1956-os Megújulási Mozgalomban. Működését a „hivatalos egyház” nem méltányolta, jelentősebb közegyházi tisztséget nem kapott, azonban a gyülekezet és a pasaréti vasárnapi istentiszteletre máshonnan járók annál inkább szerették prédikációit.

Bővebben: joosandor.hu

Joó Sándor könyvei

YouTube import engedélyezett
Nem

Én már nagyon sokszor rájöttem arra, testvérek, hogy csak az a teher nem nyom, amit Jézusnak átadtam. Csak az a fájdalom

Én már nagyon sokszor rájöttem arra, testvérek, hogy csak az a teher nem nyom, amit Jézusnak átadtam. Csak az a fájdalom nem bénít, amit Jézussal megbeszéltem. Csak az a bűn nem halálos, amit Jézusnak megvallottam. Csak az a mulasztás nem keserít, aminek a jóvátételét Jézussal megbeszéltem. Az Ő kezéből várhatjuk a holnapot is, mert csak az a holnap nem nyugtalanító, amelyik fölött Őt ismerjük el Úrnak
Lelkész

Érdekes, hogy nem Jónásnak hittek, aki hirdette nékik az igét, hanem így van megírva, hogy „hittek az Istennek”. Tudjáto

Érdekes, hogy nem Jónásnak hittek, aki hirdette nékik az igét, hanem így van megírva, hogy „hittek az Istennek”. Tudjátok, mi van ebben benne? Ebben az van benne, hogy abban az ötszavas prédikációban, amit Jónás eldadogott nekik, abban Isten szólott hozzájuk. Ha pedig az Isten szól, akkor ne féltsed te az eredményt, mert az eredmény sohasem a Jónásoktól függ, hanem mindig az Isten Szentlelkétől.
Lelkész