bocsánat

én nem győzöm csodálni Isten kegyelmének a nagyságát, a csodáját, aki a mi alkalmatlanságunk és méltatlanságunk ellenére is mégis mindig újra szól, és mégis mindig újra küld. És nemcsak másodszor, mint ahogyan Jónást, hanem ó, ki tudja hanyadszor!

Nem az ijeszti meg az embert, ha nincsen visszaút - főleg amikor távolodik Istentől, lázad Isten ellen, akkor fel sem fogja, hogy ha eltér az Isten jóságától, kegyelmétől, akkor nincsen visszaút. A bűnbe rohanó embert nem szokta ez a lehetetlen lehetőség visszatartóztatni. Attól kell inkább megborzonganunk, amit a második lehetetlenségről mond, hogy  ugyanis hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni. Semmi egyéb nem számít!

Az egyik tábor tehát azt mondja, hamegkóstoltad és otthagytad, véged van; a másik pedig azt mondja, hogy ez az egész történet egy lehetetlenség. Annyira eredeti és nehéz ennek az ügynek a megértése és felfogása – még egyszer mondom, a Zsidókhoz írt levél páratlan igét használ itt – hogy szinte nincs is mellé párhuzamos hely, mihez viszonyítani, hasonlítani lehetne. De éppen ez nyitja meg számunkra azt a megértési lehetőséget, hogy az apostol tulajdonképpen azt mondja ki, hogy ennek az egész kérdésnek a fölvetése abszurd. Ez lehetetlen. És most  ezzel buzdít.