Mindennapi Kenyerünk

Jézus felette állt az Írás puszta betűinek és azt egészen a Lélek szabadságával használta. Ezért soha nem idézte úgy az Ószövetség szövegét, hogy új jelentést ne adott volna annak. A vitában benne volt a szíve egészen. Miközben tisztelte az Atyának beszédét, magát teljes lélekkel a Kijelentés eszközének tudta. Ilyen esetekben az új mellett a régi eltűnt, mint a csillagok fénye, amikor felkél a Nap. Ezért olvassuk a viták után: csodálkoztak, otthagyták Őt és mentek a maguk útján. A vitákban természetesen döntő az is, hogyan viszonyul a vita tárgyához. Hiszen a hitről vitatkozhat egy hitetlen ember is, aki nem tudja hitelesen megvallani az igazságot, mert az igazság minden pontjában saját magát is megveti. Jézus gyakran mondta a zsidó vezetőknek, hogy számukra lehetetlen volt Őt megérteni, mert életük ellentétben állt az igazsággal és így képmutatásukkal el kellett takarni magukat. Urunk élete utolsó napjaiban, amikor ellenségei rászórtak minden rágalmat, hatalmas győzelmet aratott. Igy olvasunk erről a győzelemről? Senki nem tudott neki szólni egy szót sem, senki nem mert egy kérdést se feltenni ettől a naptól."

Jézusnak védenie kellett az igazságot a hazugsággal szemben. Ebből következett, hogy sokszor kellett vitatkoznia ellenfeleivel. Hogyne tette volna, hiszen Ő volt az igazság Királya. Azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. A zsidó vallási vezetők, akikkel Jézus vitát folytatott, az Ótestamentumot Isten szavának tekintették. Az írástudók a nép tanult emberei voltak, az Ótestamentum volt a könyvük. Jézus az ő szemükben nem volt tanult ember, de nagy szeretete Isten kijelentése iránt, az Írások tanulmányozásában Őt számukra, vitapartnerré" tette. Emlékeinek kincseskamrájából elő tudta hozni a bibliai helyeket minden alkalommal. És ezek a szavak diadalmaskodtak az ellenfél támadásánál. Sokszor csodálatra indította őket, amikor megkérdezte: Soha nem olvastátok? Máskor zavarba hozta ellenfeleit: Tévelyegtek, nem ismeritek az Írásokat. De nemcsak azért győzött, mert ismerte az Ótestamentumot. A felületes vitázó számára elég, ha a Biblia szövegét tudja, ha verset verssel tud szem beállítani és a végén egy textussal többje van, mint az ellenfélnek. Az ilyen vitatkozás száraz, mint a tengerpart homokja, melyet elhord a szél egyik helyről a másikra. Az igazi vitában többről van szó, mint a Szentírás verseinek ismeretéről. Más a hatása annak, amikor valaki az Írást saját tapasztalatából idézi, mert ez az Istenhez való közelség szent komolyságot ad vitájának. 51

A szelídségnek és a szigorúságnak közös a gyökere. Amint Jézus a legszegényebbekben is meglátta az embert, úgy a leggazdagabbakban sem látott többet, mint egy embert. Lázár rongyai nem tudták előle elrejteni a lélek értékét és a gazdag bársony ruhája sem fedte el viselőjének közönséges lelkét. Ő tudta, hogy mi van az emberben. Látta a magasságot és a mélységet, a szégyent és a dicsőséget. Jézus hatásában nagy szerepet játszott beszédeinek kifejezési formája. Az egyszerű ember nem érti az elméleti fejtegetéseket. Jézus egyszerűen beszélt. Beszédeit könnyen meg lehetett jegyezni. Érthető volt azért is, mert példázatokban beszélt. Vallotta és hitte, hogy ugyanaz az Isten teremtette a látható és a láthatatlan világot és az előbbi tükrözi, példázza az utóbbit. Az egyszerű házban is ott volt a lámpa, a mécstartó, dagasztotta a háziasszony a kovászt a tésztába. Jézus látta az asszonyt, amint új foltot varrt a régi ruhára. Látta, amint a gazda betöltötte a bort a tömlőbe. Látta a kotlóst a csibéivel. Elnézte, hogy a gyermekek a piactéren lakodalmat, vagy temetést játszanak. Látta a mezők liliomait, a magvetőt, a szőlőt az őrtoronnyal, a mezőn legelésző juhokat, amint a pásztor előttük ment. És ezek a képek példázataiban beszéltek a hallgatók számára a láthatatlan világ igazságairól. Csoda az, hogy a tömeg követte, csüngött ajakán és igehirdetését talán soha nem felejtette el?

Jeremiás volt az érzékeny, szenvedő próféta, a szívnek az embere, aki azt kívánta, hogy könnyei szemeiből mint forrásból ömöljenek népe bűneiért. Nem meglepő, hogy Jézus hallgatói benne felismerték a jeremiási vonásokat. Mert első látásra Jézus is a szív embere volt. Beszédei tele voltak a szegények, a sírók, az elnyomottak iránti részvéttel. A legjelentéktelenebb hallgatója is észrevette, hogy Jézus együtt érez vele és a javát szeretné szolgálni. A szegényember is érezte, hogy Jézus az ő lelkét éppen olyan drágának tartja, mint a leggazdagabb hallgatójáét. A sokaság látása megtöltötte mély részvéttel. És hasonlóan Jeremiáshoz, annyira szerette honfitársait, hogy még a vámszedő és a parázna is drága volt neki, mert Ábrahám gyermeke volt. Illés sok tekintetben ellentéte volt Jeremiásnak. Olyan volt, mint a kőszikla. Meg tudta feddni a királyokat és a királynőket Illés erős ember volt, meg tudott állni egyedül egy egész világgal szemben. És az emberek Jézusban felismerték Illést. Nem ismerték fel rosszul. Nem ismerjük jól Jézust, ha puhány, szenvelgő embernek gondoljuk. Meg volt benne az igazság iránti rendíthetetlen hit és a gonosz megfeddése tulajdonsága volt az életének. Hogy megfeddte Heródes Antipast? Mondjátok meg annak a rókának..."

Az igehirdetés hatása szorosan összefügg az igehirdető személyiségével. Sokszor nem értjük meg egy igehirdető hatását, ha beszédeit haláluk után olvassuk. De Jézus nyomtatott szavai nem okoznak csalódást számunkra. Éppen ellenkezőleg: Úgy olvassuk azokat, mintha tegnap mondta volna el. De mennyivel jobban megteltek ezek a beszédek mennyei erővel, amikor Jézus személyesen mondta el azokat. Néhány közlésből tudjuk, hogy milyen hatással volt hallgatóira. Sokan azt hitték, hogy a régi próféták egyike támadt fel a halálból és folytatja munkáját Jézus személyében. Jézus tanításait a zsinagógákban kezdte el. Itt talált ugyanis a legtöbb Isten dolgai iránt érdeklődő embert. Folytatta ezt a munkát addig, amíg a vallási vezetők ellenállása be nem zárta az ajtót előtte. Tanításának nagy részét a szabad ég alatt mondta el. Ezért ennek az igehirdetésnek meg kellett fognia közvetlenül a hallgatóságot. Aki a szószékről tanít, annak a hallgatósága nem kelhet fel és nem hagyhatja ott az igehirdetőt. De annak, aki a szabad ég alatt tanít, le kell kötnie a hallgatóság figyelmét azonnal, különben elfogy a hallgatósága. De azonnal érthetőnek is kell lennie beszédjének. Ha nem, a hallgató nem figyel és így elveszti a beszéd fonalát. Jézus igehirdetése nemcsak lekötötte a hallgatót, hanem az nyomban meg is értette és magával vitte. Ki ne értette volna meg ezt a mondást: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak a mennyek országába bejutni. Vagy: kicsoda növelhetné meg termetét egy arasszal? Ezeket a beszédeket annyiszor később írták le, s így emlékeznie kellett a hallgatóknak sokáig rá.

Az írástudók szolgáltak a zsinagógákban hétről hétre. Természetes, hogy volt különbség szolgálataik között. De általánosságban elmondható róluk, hogy szárazon És lélek nélkül szolgáltak. Az emberek Jézus előtt bevallották az írástudók tanításának szegénységét. Jézusról így szóltak? Hatalommal tanít, nem úgy, mint az írástudók." Ez azt jelenti, hogy az írástudók erő nélkül tanítottak. Nem úgy, mint akik élő kapcsolatban voltak az élő Istennel. Egyik a másik tanítására támaszkodott és azt élettelenül idézte. A hallgatóknak az volt a benyomásuk, hogy egy olyan Istenről tanítottak, aki évszázadokkal azelőtt élt a hajdani időkben, de nem munkálkodik ma. Nem tapasztalták náluk az Istenben való örömet, a bűnbocsánatnyerés és adás boldogságát, a Lélek teljességét. Ez a tanítás a Bibliát börtönné változtatta, vagy múzeummá, melyben a lelki életet mint elavult régiséget mutogatták. Ellenben akik Jézushoz jöttek, érezték, hogy Ő élő kapcsolatban volt a szellemi világgal és azt mondta számukra, amit maga is látott és érzett. Ő nemcsak ismételte azok beszédeit, akik már régen meghaltak. Úgy beszélt, mint aki éppen most jött Istentől, vagy aki éppen most van ott és hallja, amit az Atya mond. Jézus nem írástudó volt, hanem próféta, aki ezt tudta mondani? Ezt mondja az Ur." És az emberek mondogatták egymásnak: Nagy próféta támadt közöttünk! És a pásztor otthagyta a nyájat a pusztában, a halász a hálóját, hogy hallgassa a nagy igehirdetőt? Én pedig azt mondom néktek..."

Hogyan prédikált az, akiről azt mondja az evangélium: Ember soha nem beszélt úgy, mint Ő? Mit jelentett a hallgatói számára hallgatni a Hegyi Beszédet Jézus ajkáról? Jézus harminc évig csendben volt. Ez idő alatt igehirdetésének terve kiformálódott benne. Munkáját Názáretben és Kapernaumban kezdte, amikor szombaton prédikált a zsinagógákban. De csakhamar kiterjesztette szolgálatát a szomszédos falvakra és városokra. Nemcsak a zsinagógákban prédikált, hanem az utcákon, a tereken, a hegyoldalon, a tengerparton. Sokszor annyian hallgatták, hogy egy csónakból beszélt. Ez volt az Ő szószéke. Amikor igehirdetésének híre elterjedt egész Szíriában, mentek Hozzá a hallgatók minden felől. És ettől az időtől olvassuk, hogy nagy sokaság követte Őt. Sokszor annyian, hogy letaposták egymást. Annyiszor megzavarták pihenését, elmentek utána és elhozták. Hallgatói között ott volt mindenféle ember, voltak tanultak és tanulatlanok. Ott ültek lábainál a farizeusok és írástudók, akik jöttek Hozzá Galileából és Júdeából. De ott voltak a, közönséges" emberek is, akik örömmel hallgatták Őt, akik nem törődtek a zsinagógákkal és mások beszédeivel. Elborította a sötétség Galileát. Jézus igehirdetésének a hatását így írja le az Ige: A nép, mely sötétségben ült, látott nagy világosságot és akik a halál árnyékának völgyében ültek, fény ragyogott fel számukra.

A barátságnak egyik ismertetőjele, hogy a barát szeret együtt lenni a barátjával. Jézus kifejezetten azért választotta a tanítványokat, hogy vele együtt legyenek. Három évig állandóan társai voltak és sokszor félrehívta őket egy lakatlan helyre, hogy örvendezzék társaságuknak. János evangéliumából tudjuk, hogy mennyiszer kitárta előttük titkait. Nem mondhatták-e el tanítványai azt, amit az emmausi tanítványok vallottak: Szívünk is gerjedezett bennük, amikor beszéltünk Vele az úton? Hát amikor félrehívta őket egy csendes helyre imádkozni! Amikor látták dicsőségét a szent hegyen, vagy meghívta őket, hogy virrasszanak vele a Getsemáné kertben. Jézus számított a tanítványok együttérzésére és kívánta, hogy közel legyenek hozzá. Micsoda barát volt! Az igazi barátságot az eredmény is mutatja. Ha meg akarjuk tudni egy barátság értékét, meg kell kérdezni magunkat: Mit adott nekünk, milyen változást végzett rajtunk? Hogyan formálta Jézus barátsága a tanítványokat? Kik voltak, mielőtt megismerték, és milyen befolyást gyakorolt rájuk? Nála nélkül semmik sem lettek volna. Foglalkozásuk jelentéktelenségében éltek és haltak volna meg. Rövidesen elfelejtették volna őket, de Jézus barátsága átformálta őket. A halászokat hősökké tette s általuk a világot meggazdagította. Jézus barátsága arra tanít, hogy az igazi barátság megtisztít és felemel.

Jézus a tanítványoknak nemcsak Megváltója, tanítója, gyógyítója, hanem barátja is. Sőt azt is mondhatjuk: a barát legszebb mintaképét Jézusban találjuk meg. Ő példamutató számunkra a barátságban is. A Tizenkettőt barátainak hívta: Nem hívlak titeket szolgáknak, hanem barátaimnak. A tanítványok közül hármat különösen is barátjának fogadott: Pétert, Jakabot és Jánost. Közöttük Jánost különösen is szerette. Olvassuk, hogy Jézus szerette Mártát és az ő testvérét Lázárt. Ez a megjelölés azt jelenti, hogy Jézus személyes baráti viszonyban állott a bethániai család tagjaival. A barát nem érzi magát a barát fölött, sem nem nézi kevesebbre a barátot. Amikor Jézus barátainak nevezte tanítványait, egy szintre helyezte magát az egyszerű galileai halászokkal. Nemcsak úgy beszélt velük, mint a Megváltó a bűnössel, hanem mint barát a baráttal. A Lázár sírjához nemcsak Megváltóként érkezik, hanem mint a család barátja. Mint barát siratta Lázárt. Akik ott Jézust sírni látták, ezt mondták: Imé, mennyire szerette őt. Jánosra, mint barátjára bízza édesanyját a kereszten. Nem is kérdezte meg, hogy elvállalja-e édesanyja gondozását, mert tudta, hogy óhaját János kérés nélkül is teljesíti. Mint barát belátott a másik barát szívébe.

A pihenés éppen olyan szükséges része az életnek, mint a munka. Erőt ad a további munkára. Amilyen jól tudta Jézus, hogy hogyan dolgozzék, tudta, hogy hogyan pihenjen. Bár tele volt munkával, soha nem sietett. Soha nem tett semmit előkészület nélkül. Nem tett semmit idő előtt, sem idő után. Mert az életben a zavar ott keletkezik, amikor a munkát rossz időben tesszük. Amit tegnap kellett volna elvégezni, nem lehet megtenni ma. Isten soha nem kívánja, hogy egy nap többet tegyünk, mint amire időnk van. De azt kívánja, hogy azt tegyük meg. Jézus kész volt a munkára, mert volt hozzá ereje az előbb elvégzett munka után. Munkája az ácsműhelyben előkészület volt az igehirdetés munkájára. Megismertette vele az emberi természetet, az emberi életet, betekintést engedett a szegényember örömébe és bánatába, akinek később prédikálnia kellett. Sok prédikátor ismeri a könyveket, de nem ismeri az embereket. De Jézus tudta, hogy mi van az emberekben és nem volt szüksége arra, hogy valaki tanítsa. Elvégezte már a tapasztalat iskoláját, amikor mintegy harminc éves korában fellépett. Igy nem kezdte munkáját előkészület nélkül, hanem türelmesen várt egy faluban, amíg testben és lélekben felnőtt feladatához. És ekkor dolgozott: gyorsan, biztosan, tökéletesen.