Jézus mint igehirdető #05

A szelídségnek és a szigorúságnak közös a gyökere. Amint Jézus a legszegényebbekben is meglátta az embert, úgy a leggazdagabbakban sem látott többet, mint egy embert. Lázár rongyai nem tudták előle elrejteni a lélek értékét és a gazdag bársony ruhája sem fedte el viselőjének közönséges lelkét. Ő tudta, hogy mi van az emberben. Látta a magasságot és a mélységet, a szégyent és a dicsőséget. Jézus hatásában nagy szerepet játszott beszédeinek kifejezési formája. Az egyszerű ember nem érti az elméleti fejtegetéseket. Jézus egyszerűen beszélt. Beszédeit könnyen meg lehetett jegyezni. Érthető volt azért is, mert példázatokban beszélt. Vallotta és hitte, hogy ugyanaz az Isten teremtette a látható és a láthatatlan világot és az előbbi tükrözi, példázza az utóbbit. Az egyszerű házban is ott volt a lámpa, a mécstartó, dagasztotta a háziasszony a kovászt a tésztába. Jézus látta az asszonyt, amint új foltot varrt a régi ruhára. Látta, amint a gazda betöltötte a bort a tömlőbe. Látta a kotlóst a csibéivel. Elnézte, hogy a gyermekek a piactéren lakodalmat, vagy temetést játszanak. Látta a mezők liliomait, a magvetőt, a szőlőt az őrtoronnyal, a mezőn legelésző juhokat, amint a pásztor előttük ment. És ezek a képek példázataiban beszéltek a hallgatók számára a láthatatlan világ igazságairól. Csoda az, hogy a tömeg követte, csüngött ajakán és igehirdetését talán soha nem felejtette el?

Alapige
Mt 13,3
Alapige
És sokat beszélt nekik példázatokban
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
február
Nap
15
Generated ID
Kt_PFFa99Gjy3HMhDrgAu6kA_8ggKfSMr1iO73muRe0

Jézus mint igehirdető #04

Jeremiás volt az érzékeny, szenvedő próféta, a szívnek az embere, aki azt kívánta, hogy könnyei szemeiből mint forrásból ömöljenek népe bűneiért. Nem meglepő, hogy Jézus hallgatói benne felismerték a jeremiási vonásokat. Mert első látásra Jézus is a szív embere volt. Beszédei tele voltak a szegények, a sírók, az elnyomottak iránti részvéttel. A legjelentéktelenebb hallgatója is észrevette, hogy Jézus együtt érez vele és a javát szeretné szolgálni. A szegényember is érezte, hogy Jézus az ő lelkét éppen olyan drágának tartja, mint a leggazdagabb hallgatójáét. A sokaság látása megtöltötte mély részvéttel. És hasonlóan Jeremiáshoz, annyira szerette honfitársait, hogy még a vámszedő és a parázna is drága volt neki, mert Ábrahám gyermeke volt. Illés sok tekintetben ellentéte volt Jeremiásnak. Olyan volt, mint a kőszikla. Meg tudta feddni a királyokat és a királynőket Illés erős ember volt, meg tudott állni egyedül egy egész világgal szemben. És az emberek Jézusban felismerték Illést. Nem ismerték fel rosszul. Nem ismerjük jól Jézust, ha puhány, szenvelgő embernek gondoljuk. Meg volt benne az igazság iránti rendíthetetlen hit és a gonosz megfeddése tulajdonsága volt az életének. Hogy megfeddte Heródes Antipast? Mondjátok meg annak a rókának..."

Alapige
Mt 16,14
Alapige
Engemet kinek mondanak az emberek? Némelyek Illésnek, némelyek Jeremiásnak
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
február
Nap
14
Generated ID
ps5Knddv0gwRaqWM3-kuhjZFhJYuRkvNEUGbPbCSt7M

Jézus mint igehirdető #03

Az igehirdetés hatása szorosan összefügg az igehirdető személyiségével. Sokszor nem értjük meg egy igehirdető hatását, ha beszédeit haláluk után olvassuk. De Jézus nyomtatott szavai nem okoznak csalódást számunkra. Éppen ellenkezőleg: Úgy olvassuk azokat, mintha tegnap mondta volna el. De mennyivel jobban megteltek ezek a beszédek mennyei erővel, amikor Jézus személyesen mondta el azokat. Néhány közlésből tudjuk, hogy milyen hatással volt hallgatóira. Sokan azt hitték, hogy a régi próféták egyike támadt fel a halálból és folytatja munkáját Jézus személyében. Jézus tanításait a zsinagógákban kezdte el. Itt talált ugyanis a legtöbb Isten dolgai iránt érdeklődő embert. Folytatta ezt a munkát addig, amíg a vallási vezetők ellenállása be nem zárta az ajtót előtte. Tanításának nagy részét a szabad ég alatt mondta el. Ezért ennek az igehirdetésnek meg kellett fognia közvetlenül a hallgatóságot. Aki a szószékről tanít, annak a hallgatósága nem kelhet fel és nem hagyhatja ott az igehirdetőt. De annak, aki a szabad ég alatt tanít, le kell kötnie a hallgatóság figyelmét azonnal, különben elfogy a hallgatósága. De azonnal érthetőnek is kell lennie beszédjének. Ha nem, a hallgató nem figyel és így elveszti a beszéd fonalát. Jézus igehirdetése nemcsak lekötötte a hallgatót, hanem az nyomban meg is értette és magával vitte. Ki ne értette volna meg ezt a mondást: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak a mennyek országába bejutni. Vagy: kicsoda növelhetné meg termetét egy arasszal? Ezeket a beszédeket annyiszor később írták le, s így emlékeznie kellett a hallgatóknak sokáig rá.

Alapige
Mt 9,35
Alapige
És körüljárta a városokat és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
február
Nap
13
Generated ID
mwCVR9XDo0n3nr5rLcT_3ZUk3zLAFBaj2AwEmGqjbZs

Jézus mint igehirdető #02

Az írástudók szolgáltak a zsinagógákban hétről hétre. Természetes, hogy volt különbség szolgálataik között. De általánosságban elmondható róluk, hogy szárazon És lélek nélkül szolgáltak. Az emberek Jézus előtt bevallották az írástudók tanításának szegénységét. Jézusról így szóltak? Hatalommal tanít, nem úgy, mint az írástudók." Ez azt jelenti, hogy az írástudók erő nélkül tanítottak. Nem úgy, mint akik élő kapcsolatban voltak az élő Istennel. Egyik a másik tanítására támaszkodott és azt élettelenül idézte. A hallgatóknak az volt a benyomásuk, hogy egy olyan Istenről tanítottak, aki évszázadokkal azelőtt élt a hajdani időkben, de nem munkálkodik ma. Nem tapasztalták náluk az Istenben való örömet, a bűnbocsánatnyerés és adás boldogságát, a Lélek teljességét. Ez a tanítás a Bibliát börtönné változtatta, vagy múzeummá, melyben a lelki életet mint elavult régiséget mutogatták. Ellenben akik Jézushoz jöttek, érezték, hogy Ő élő kapcsolatban volt a szellemi világgal és azt mondta számukra, amit maga is látott és érzett. Ő nemcsak ismételte azok beszédeit, akik már régen meghaltak. Úgy beszélt, mint aki éppen most jött Istentől, vagy aki éppen most van ott és hallja, amit az Atya mond. Jézus nem írástudó volt, hanem próféta, aki ezt tudta mondani? Ezt mondja az Ur." És az emberek mondogatták egymásnak: Nagy próféta támadt közöttünk! És a pásztor otthagyta a nyájat a pusztában, a halász a hálóját, hogy hallgassa a nagy igehirdetőt? Én pedig azt mondom néktek..."

Alapige
Mt 5,2
Alapige
És megnyitva száját, tanítja őket
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
február
Nap
12
Generated ID
_So_WamGfT_weleEuyAqMPquRWzgeiJdhHzjXOPxL-8

Jézus mint igehirdető #01

Hogyan prédikált az, akiről azt mondja az evangélium: Ember soha nem beszélt úgy, mint Ő? Mit jelentett a hallgatói számára hallgatni a Hegyi Beszédet Jézus ajkáról? Jézus harminc évig csendben volt. Ez idő alatt igehirdetésének terve kiformálódott benne. Munkáját Názáretben és Kapernaumban kezdte, amikor szombaton prédikált a zsinagógákban. De csakhamar kiterjesztette szolgálatát a szomszédos falvakra és városokra. Nemcsak a zsinagógákban prédikált, hanem az utcákon, a tereken, a hegyoldalon, a tengerparton. Sokszor annyian hallgatták, hogy egy csónakból beszélt. Ez volt az Ő szószéke. Amikor igehirdetésének híre elterjedt egész Szíriában, mentek Hozzá a hallgatók minden felől. És ettől az időtől olvassuk, hogy nagy sokaság követte Őt. Sokszor annyian, hogy letaposták egymást. Annyiszor megzavarták pihenését, elmentek utána és elhozták. Hallgatói között ott volt mindenféle ember, voltak tanultak és tanulatlanok. Ott ültek lábainál a farizeusok és írástudók, akik jöttek Hozzá Galileából és Júdeából. De ott voltak a, közönséges" emberek is, akik örömmel hallgatták Őt, akik nem törődtek a zsinagógákkal és mások beszédeivel. Elborította a sötétség Galileát. Jézus igehirdetésének a hatását így írja le az Ige: A nép, mely sötétségben ült, látott nagy világosságot és akik a halál árnyékának völgyében ültek, fény ragyogott fel számukra.

Alapige
Mt 4,16
Alapige
A nép, mely sötétben ült, látott nagy világosságot
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
február
Nap
11
Generated ID
sm2WHNvp5hPLBj3EgLU0q6q4k7TFUjfoXx6use7XSgY