A barátságnak egyik ismertetőjele, hogy a barát szeret együtt lenni a barátjával. Jézus kifejezetten azért választotta a tanítványokat, hogy vele együtt legyenek. Három évig állandóan társai voltak és sokszor félrehívta őket egy lakatlan helyre, hogy örvendezzék társaságuknak. János evangéliumából tudjuk, hogy mennyiszer kitárta előttük titkait. Nem mondhatták-e el tanítványai azt, amit az emmausi tanítványok vallottak: Szívünk is gerjedezett bennük, amikor beszéltünk Vele az úton? Hát amikor félrehívta őket egy csendes helyre imádkozni! Amikor látták dicsőségét a szent hegyen, vagy meghívta őket, hogy virrasszanak vele a Getsemáné kertben. Jézus számított a tanítványok együttérzésére és kívánta, hogy közel legyenek hozzá. Micsoda barát volt! Az igazi barátságot az eredmény is mutatja. Ha meg akarjuk tudni egy barátság értékét, meg kell kérdezni magunkat: Mit adott nekünk, milyen változást végzett rajtunk? Hogyan formálta Jézus barátsága a tanítványokat? Kik voltak, mielőtt megismerték, és milyen befolyást gyakorolt rájuk? Nála nélkül semmik sem lettek volna. Foglalkozásuk jelentéktelenségében éltek és haltak volna meg. Rövidesen elfelejtették volna őket, de Jézus barátsága átformálta őket. A halászokat hősökké tette s általuk a világot meggazdagította. Jézus barátsága arra tanít, hogy az igazi barátság megtisztít és felemel.