A munkálkodó Jézus #03

A pihenés éppen olyan szükséges része az életnek, mint a munka. Erőt ad a további munkára. Amilyen jól tudta Jézus, hogy hogyan dolgozzék, tudta, hogy hogyan pihenjen. Bár tele volt munkával, soha nem sietett. Soha nem tett semmit előkészület nélkül. Nem tett semmit idő előtt, sem idő után. Mert az életben a zavar ott keletkezik, amikor a munkát rossz időben tesszük. Amit tegnap kellett volna elvégezni, nem lehet megtenni ma. Isten soha nem kívánja, hogy egy nap többet tegyünk, mint amire időnk van. De azt kívánja, hogy azt tegyük meg. Jézus kész volt a munkára, mert volt hozzá ereje az előbb elvégzett munka után. Munkája az ácsműhelyben előkészület volt az igehirdetés munkájára. Megismertette vele az emberi természetet, az emberi életet, betekintést engedett a szegényember örömébe és bánatába, akinek később prédikálnia kellett. Sok prédikátor ismeri a könyveket, de nem ismeri az embereket. De Jézus tudta, hogy mi van az emberekben és nem volt szüksége arra, hogy valaki tanítsa. Elvégezte már a tapasztalat iskoláját, amikor mintegy harminc éves korában fellépett. Igy nem kezdte munkáját előkészület nélkül, hanem türelmesen várt egy faluban, amíg testben és lélekben felnőtt feladatához. És ekkor dolgozott: gyorsan, biztosan, tökéletesen.

Alapige
Lk 5,16
Alapige
Félrevonult a pusztába és imádkozott
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
február
Nap
8
Generated ID
ab8rhq4e6LOXN_aGqk53qRESmLcTpKMsG7OaykUHk0A

A munkálkodó Jézus #02

Jézus élete minden órájának megvolt a maga feladata. Amikor arra kérték, hogy valamit idő előtt tegyen, ezt mondta: Nem jött még el az én órám. Életében mindennek megvolt a maga ideje. Az tette bátorrá a veszedelmekkel szemben, hogy tudta: addig nem fog meghalni, amíg munkáját el nem végezte. Munkája elvégzésében buzgalma állandóan nőtt, amíg életének ideje haladt előre. Amikor utolsó jeruzsálemi útja alkalmával tanítványai előtt ment az úton, azok csodálkozva követték Őt és féltek. Ekkor mondta nekik? Annak a munkáját kel! elvégeznem, aki küldött engem, amíg nappal van, mert eljön az éjszaka, amikor senki nem munkálkodhat." Milyen örömmel dolgozott! Hányszor mondhatta magának: Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, hogy munkáját elvégezzem. És amikor elvégezte munkáját, ajkán ezzel a kiáltással halt meg: Elvégeztetett! Úgy kiáltotta ezt a szót, mint a katona a csatamezőn, aki örvendezett, hogy a küzdelem, aminek odaszentelte az életét dicsőségesen véget ért. Munkájának diadala soha nem fejeződik be, korszakról korszakra élünk belőle, beszéde élteti az embereket, és befolyása megváltoztatja a világ arculatát.

Alapige
Jn 9,4
Alapige
Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
február
Nap
7
Generated ID
7WbRNcG4twg6JV8FvMpOcY4a0rlcAVY1yomthywkj9o

A munkálkodó Jézus #01

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Jézus egy munkásember házában töltötte életének nagyobb részét és maga is az ácsmester munkáját végezte. A zsidók olyan Messiást vártak, aki király lesz, de Isten olyan Messiást küldött, aki úgy élt mint a munkás emberek. Építette a házakat Názáretben és másutt. A görögök és a zsidók megvetették a kétkezi munkát, de az ember Fiának a példája megszentelte azt. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Jézus, mint ácsmester odaszentelte magát az igehirdetés és gyógyítás munkájára. Az egyik munka az ember lelkét szolgálta, a másik az ember testét. Életével megszentelte nemcsak az igehirdető munkát, hanem az orvos munkáját is. Amikor munkába állt, munkája változott ugyan, de nem lett kevésbé munkásember, mint volt előtte. Sőt, új munkájával kezdődött életének igazi munkája. Mint prédikátornak, mint gyógyítónak a három éve a példa nélküli fáradságnak voltak az esztendei. Ahová ment, tömegek vették körül. Annyiszor még evésre sem volt ideje. A talentumok példázatában tanította, hogy mindenkinek a kapott talentuma szerint kell sáfárkodnia. És Jézus eszerint sáfárkodott. Ő azt prédikálta, amit maga is gyakorolt és élt. Mindig tudatában volt annak, hogy milyen nagy munkát kell elvégeznie, kevés idő alatt.

Alapige
Jn 9,4
Alapige
Nekem cselekednem kell annak dolgait. aki elküldött engem
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
február
Nap
6
Generated ID
IALtHQHsNZllwGfpTy6yiXgajM4-E63SErFSbDHzpRc