Sarkadi Nagy Pál Dr.

Annyira elromlott a nép kegyessége, hogy Jézus szavai szerint a templomot kalmárság házává, latrok barlangjává tették. Ezt szent haraggal szemlélte, amikor Jeruzsálembe felment az ünnepekre. Támadta a farizeusokat a hosszú imádkozásukért és az emberek előtt önmagukat mutogató alamizsnálkodásukért. Jézus harca addig fokozódott, amíg a papok és a farizeusok támadásba lendültek ellene és végül keresztre juttatták. Jézussal elkezdődött a mártírok sora, akik követték Őt évszázadokig. Ők Jézus nyomán támadták az egyházat a sok visszaélés miatt és ők is elestek a küzdelemben. Méltó volt ez az egyház, hogy Isten ítéletében összetörjön és eltűnjék a történelem színpadáról, helyet adván az újszövetségi gyülekezetnek. Maga Jézus megjövendölte, hogy a templomból nem marad kő kövön. Elmondta a samáriai asszonynak, hogy eljön az idő, amikor Istent sem Jeruzsálemben, sem a Garizim hegyén fogják imádni, hanem lélekben és igazságban. Amikor meghalt, a templom kárpitja kettéhasadt. Az újszövetség egyházát vérrel alapította. Az utolsó vacsoránál ezt mondotta? E pohár amaz új testamentum (szövetség) az én vérem által. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."

Jézus olyan helyen született, ahol volt Istennek egyháza. Népének fia volt. A körülmetélés által felvétetett a gyülekezetbe. Ezáltal hozzátartozott Isten népéhez. Szenvedélyesen szerette Isten házát. Amikor hazamenet szülei szem elől vesztették Jeruzsálemben, a templomban találták meg. Jézus meglepetéssel kérdezte. őket: Hogyan kereshettetek volna máshol, mint a templomban? Jézus látogatta a zsinagógát a názáreti évek alatt. Amikor nyilvános munkáját elkezdte, rendszeres látogatója volt a zsinagógának. Ez volt ténylegesen a központ, ahonnan munkája kinőtt. A jeruzsálemi templomot látogatta, amikor csak tudta, rendszeresen részt vett az ünnepeken. Elmondhatta Dáviddal: Ó mily szerelmesek a Te hajlékaid, seregeknek Ura! Lelkem szomjúhozik az Ur tornáca után." Tanítványaival a szent városban fogyasztotta el a páskavacsorát és prédikált a templom udvarában. Jézus szerette az egyházat, melyet nem lehetett tiszta egyháznak nevezni. Ha valaki, Ő méltatlannak érezhette volna magát hozzá. Jézus idejében a hagyományok tömege borította el az egyházat. Ezek a hagyományok addig növekedtek, amíg az emberek számára elhordozhatatlan teherré váltak, megszüntetvén az Istenben való igazi örömöt. Nőtt a képmutatás. Az emberek mondták Isten akaratát, de nem cselekedték. A vezetők ujjukkal sem érintették azokat a parancsolatokat, amelyek megtartását másoktól igényelték. Kellett jönni az időnek, hogy a változás elkezdődjék.

Jézus élete bukással végződött. Akit királynak vártak, méltatlan volt arra is, hogy mint alattvaló éljen. Ahelyett, hogy palotában lakott volna, nem volt hová fejét lehajtania. Ahelyett, hogy a nép trónjára ült volna, a keresztre ment. Istennek célja volt ezzel a bukással. Ha az ember felől nézzük, akkor Jézus halála a legsötétebb pontja a világtörténelemnek. Az ember példa nélküli gonoszsága. De ha Isten felől nézzük, halála a világtörténelem legnagyobb, legfényesebb eseménye, mert Isten kibeszélhetetlen szeretetét jelentette ki és a megváltást nyitotta meg az ember számára. Jézus soha nem volt olyan tökéletesen király, mint akkor, amikor az ember királynak csúfolta és a keresztre gúnyképpen a király nevet írta. Milyen szentnek tűnik fel, ha visszatekintünk rá! Nem világít-e a kereszt évszázadokon át mindennél jobban? Jézus a legnagyobb megaláztatásban a királyok királya, az uraknak Ura maradt. Különös királyság az övé! Úgy lett király, hogy mindenki szolgája lett. A világ szemében az a király, akinek milliók állnak szolgálatára és minél több alattvalója van, annál hatalmasabb király. Urunk megmondta? A föld királyai uralkodnak, de ne úgy legyen közöttetek, hanem aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti szolgátok"! Ez volt Krisztus véleménye a nagyságról. És Ő nem volt soha olyan nagy, mint amikor érettünk feláldozta magát.

Miért nem tett eleget Jézus az emberek várakozásának? Nem gondolt egyszer arra, hogy népének királya legyen? A kísértő nem ajánlotta fel neki a királyságot? Miért nem fogadta el? És ha a zsidók nem vetették volna el, hanem mellé álltak volna? Felállította volna trónját Jeruzsálemben és uralma alá vetette volna az egész világot? És mégis úgy beszélt országáról, amely nem e világból való. Ha elfogadta volna a királyságot, akkor csak egy igaz népnek lehetett volna a királya. De kortársai eltértek az igazságtól. Lehetett volna egy igaz királya egy hamis népnek? Egyszer megpróbálták, hogy erőszakkal királyukká tegyék, de kívánságukat Jézus nem teljesítette. És mi történt? Ahelyett, hogy megváltoztatta volna a zsarnokságot, áldozatául esett a zsarnokságnak. Népe, melynek pajzsára kellett volna emelnie Őt, mint vezetőt, nem értette meg és nem fogadta be, sőt meg kellett állnia. mint vádlottnak Pilátus és Heródes Antipas előtt. A hivatalos hatóság gonosztevőnek nézte és két gonosztevő között feszítette meg. Nem több, mint negyven év múlva a zsidó állam — közel tizenkilenc évszázadra — eltűnt a föld színéről.

Jézus nagyon szerette hazáját. Milyen gyönyörűséggel nézte Galilea virágos mezőit. Szerette Názáretet. Annyian ma is Názáreti Jézusnak hívják. Amikor megtámadták a szombatnapi gyógyításáért, azzal védte magát, hogy Ő is Ábrahám fia. A vámszedők és a bűnösök drágák voltak neki, mert Izrael házának elveszett juhai voltak. Jeruzsálem, az ország fővárosa mindig mély benyomást tett a zsidó szívekre. Nagy hatást gyakorolt reá is. Amikor feltámadása után tanítványainak kiadja a missziói parancsot, azt mondja nekik, hogy a missziót Jeruzsálemben kezdjék. Együtt érzett hazája múltjának nagy alakjaival és azzal, amit hazájuk érdekében tettek: Ábrahámnak, Mózesnek, Dávidnak, Ézsaiásnak a neve gyakran hangzott ajakán. És amit azok befejezetlenül hagytak, ő tovább vitte a beteljesedésig. Ez a hazafiság legnagyobb bizonyságtétele. Palesztina Jézus idejében megszállt ország volt. Nem az lett volna Jézus kötelessége, hogy kivívja hazája függetlenségét? Sokan ezt a felszabadítást várták volna tőle. Nem lett volna alkalmas erre a szerepre? Dávid családjából származott, királyi vér csörgedezett ereiben. Amikor megszületett, bölcsek jöttek hozzá ezzel a kérdéssel: Hol van a zsidók királya? Első tanítványai közül egy így üdvözölte: Izrael királya! És amikor Jeruzsálembe bevonul, követői ugyanezzel a névvel üdvözölték. Nyilván azzal a várakozással, hogy az ország királya legyen.

Jézus átélte a családi élet nagy fájdalmát. Testvérei sem hittek benne. Nem tudták elfogadni, hogy aki velük együtt nőtt fel, mérhetetlenebbül nagyobb, mint ők. Növekvő hírnevére is irigységgel tekintettek. Aki átélt a családjában hasonlót, az jól megérti Jézust. Hány gyermeke volt már Istennek, akik egyedül álltak hitetlen családjukban. És ezt annyiszor nehezebb volt elhordozni, mint a nyilvános bántalmazást. Az Ige Jézusnak nagy fájdalmát fejezi ki: otthon Őt sem szerették és nem becsülték. Hogyan viszonyult Jézus a testvéreihez? Nem tudjuk, de bizonyosak lehetünk abban, hogy imádkozott érettük szüntelenül. Úgy látszott, hogy testvérei hitetlenek maradnak halálukig. De feltámadása után ott találjuk őket az apostolokkal a jeruzsálemi gyülekezetben. Pál az I. Korinthusi levélben megemlíti, hogy feltámadása után Jézus megjelent Jakabnak, aki nyilvánvalóan a testvére volt. Milyen csodálatos szeretet! A feltámadott Ur megjelenésével le akarja győzni testvére hitetlenségét. Valószínű, hogy Jakab erről a megjelenésről értesítette a család többi tagját. Említsük meg azt is, hogy Jézus két testvérének könyve van az Újszövetségben. Jakab mellett Júdás is írt könyvet. Jele ez a történés annak, hogy Jézus fáradhatatlan kitartással kereste üdvösségüket. Jézus nem lett olyan, mint ők, hogy ők legyenek olyanok, mint Jézus!

Milyen természetesen közli az Írás, hogy Mária megpróbál beavatkozni felnőtt fia dolgaiba. Már nyilvános szolgálatának megkezdése után. Ez történt a kánai menyegzőben is. Az ilyen beavatkozás felkeltette Jézus méltatlankodását. Ilyenkor szigorú szavakat használt anyjának viselkedésével szemben. Az is megtörtént, hogy Mária a testvérekkel Jézus után megy és haza akarják őt hozni. Megállnak a ház ajtaja előtt, üzennek neki, akarnak vele beszélni. Jézus azonban nem megy ki hozzájuk, hanem felteszi a haligatóságnak a nagyon kemény kérdést? Ki az én anyám és kik az én testvéreim? Aki az én mennyei Atyám akaratát cselekszi, az nekem fitestvérem, nőtestvérem és anyám." Figyelmeztette anyját, hogy vannak magasabb kötelességek az Isten szolgálatában, mint a családi kötelék. Jézus mondta ezt is: Aki inkább szereti atyját és anyját, hogy nem engemet, nem méltó énhozzám." Látta, hogy követése később szakadásokat idéz elő a családban., Az embernek ellensége lesz az ő házanépe." Jézus működése elején Mária a testvérekkel együtt Jézus ellen volt. Később valószínűleg Jézus mellé állt gyermekei akarata ellenére. Ezt abból is következtethetjük, hogy a kereszten édesanyját nem valamelyik testvérére, hanem Jánosra bízta.

Jézus szerette a gyermekeket már akkor, amikor munkáját elkezdte. És szerette őket Názáretben., Engedjétek hozzám a gyermekeket és ne tiltsátok el tőlem." Jézus az otthont templommá változtatta és a szülőket a templom szolgáivá tette. Vajon Jézusnak a család iránti szeretete nem tett-e később annyi embert tanítványává? Az anyáknak a Krisztusról szóló beszéde és a keresztyén apák példája nem volt-e nagyobb hatással annyi esetben, mint a prédikátorok ékes szólása? A történelem folyamán nem a család őrizte meg annyi esetben az Ő szeretetét és irányított annyi életet az Ő követésére? Hányan otthon kapták Jézusról a legmélyebb benyomásokat! Jézus annyi esetben csodáit a család iránti szeretetből tette, amikor meggyógyította a kananeus asszony leányát, vagy visszaadta Jairus leányának az életét, vagy amikor feltámasztotta a naini özvegy fiát és visszahozta Lázárt a sírból. Nem azért tette ezeket, hogy a betegség vagy halál által szétszakított családot újra egyesítse? Jézus gyönyörűségét találta az otthoni szolgálatokban. Hát még, ha a tékozló fiú példázatára gondolunk. Ez a legszebb példázat is egy családi életet mutat fel, többek között a mi számunkra. Nincs feljegyezve, hogy hogyan élt Jézus Názáretben, de minden azt mutatja, hogy Máriának igen jó fia maradt élete végéig.

A zsidók legnagyobb ünnepe a páska-ünnep volt. Ezen az ünnepen emlékeztek meg az Egyiptomból való szabadulásra. Ez az ünnep április közepére esett és Jeruzsálemben ünnepelték. És elérkezett az első páska ünnep, melyet a gyermek Jézus Jeruzsálemben ünnepelt. Szüleivel útnak indult és egyszer csak Jeruzsálem képe megjelent Jézus szeme előtt. A tűző napfényben elé tárult a templom lenyűgöző szépsége. És csatlakozott Ő is a zarándnokokhoz. Énekelte a zarándokok énekét, melyet ősei évszázadok óta énekeltek: Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk az Ur házába." Jézus a legnagyobb várakozással ment Jeruzsálembe és ekkor történt életében a döntő fordulat. Ekkor érte a legnagyobb kiábrándulás. A bárányok feláldozása nem mutatta az emberek bűneik miatti töredelmes szívét. Bizonyára hallotta a tanult emberek vitáját, a bölcsek beszédét, de nem találta meg bennük az élő Istennel való kapcsolatot. Nem a szeretetről, a bűnbocsánatról beszéltek, hanem a törvény számtalan rendeléséről, melyeknek nagy terhét az emberek vállára rakták. Látta, hogy ezekben a tanításokban nem vezetett út az élő Istenhez. Jézus a legnagyobb várakozással jött Jeruzsálembe és tapasztalta, hogy a nép kegyessége teljesen elhibázott kegyesség volt. A bárányok vére semmit nem mondott az Atyáról. A korabeli zsidó vallásosság eltévesztette az utat. Az állatok levágása történt meg a szív odaszánása helyett.

Jó, hogy betekintést kapunk a gyermek Jézus életébe. Sok embert érdekelt a Názáretben eltöltött harminc esztendő. Több mindent elképzeltek róla, ami nem történt meg. Jézus akkori életéből csak egy jelenetet örökített meg az Ige: a tizenkét éves Jézus életének egy mozzanatát. Milyen volt Jézus tizenkét éves korában, a mi konfirmandus gyermekeink életkorában? Azt is mondhatjuk, hogy Ő a konfirmáló gyermekek örök mintaképe. Nézzük meg röviden, hogy miben. Szüleivel járt a templomba. Szüleinek engedelmes gyermeke volt, de ugyanakkor testben, lélekben növekvő gyermek. Hiszen — amint tudjuk — tanításával ámulatba ejtette az írástudókat, hogy ne ejtette volna ámulatba szüleit! Örök példája marad az Isten dolgaival foglalkozó gyermeknek. Ő nemcsak a konfirmációi kátét tanulta meg, hanem annál sokkal többet. És ha már tizenkét éves korában annyit tudott, milyen gazdaggá nőhetett fel harminc éves koráig? Ezekben a csendes években tanult meg imádkozni. A kereszten az utolsó imádsága egy zsoltár-vers volt: Atyám! A te kezeidbe teszem le a lelkemet. Ez volt az első imádság, melyet minden zsidó anya megtanított gyermekének, mint esti imádságot. Jézus is Máriától tanulta.