Jézus nagyon szerette hazáját. Milyen gyönyörűséggel nézte Galilea virágos mezőit. Szerette Názáretet. Annyian ma is Názáreti Jézusnak hívják. Amikor megtámadták a szombatnapi gyógyításáért, azzal védte magát, hogy Ő is Ábrahám fia. A vámszedők és a bűnösök drágák voltak neki, mert Izrael házának elveszett juhai voltak. Jeruzsálem, az ország fővárosa mindig mély benyomást tett a zsidó szívekre. Nagy hatást gyakorolt reá is. Amikor feltámadása után tanítványainak kiadja a missziói parancsot, azt mondja nekik, hogy a missziót Jeruzsálemben kezdjék. Együtt érzett hazája múltjának nagy alakjaival és azzal, amit hazájuk érdekében tettek: Ábrahámnak, Mózesnek, Dávidnak, Ézsaiásnak a neve gyakran hangzott ajakán. És amit azok befejezetlenül hagytak, ő tovább vitte a beteljesedésig. Ez a hazafiság legnagyobb bizonyságtétele. Palesztina Jézus idejében megszállt ország volt. Nem az lett volna Jézus kötelessége, hogy kivívja hazája függetlenségét? Sokan ezt a felszabadítást várták volna tőle. Nem lett volna alkalmas erre a szerepre? Dávid családjából származott, királyi vér csörgedezett ereiben. Amikor megszületett, bölcsek jöttek hozzá ezzel a kérdéssel: Hol van a zsidók királya? Első tanítványai közül egy így üdvözölte: Izrael királya! És amikor Jeruzsálembe bevonul, követői ugyanezzel a névvel üdvözölték. Nyilván azzal a várakozással, hogy az ország királya legyen.