Jézus a hazájában

Jézus élete bukással végződött. Akit királynak vártak, méltatlan volt arra is, hogy mint alattvaló éljen. Ahelyett, hogy palotában lakott volna, nem volt hová fejét lehajtania. Ahelyett, hogy a nép trónjára ült volna, a keresztre ment. Istennek célja volt ezzel a bukással. Ha az ember felől nézzük, akkor Jézus halála a legsötétebb pontja a világtörténelemnek. Az ember példa nélküli gonoszsága. De ha Isten felől nézzük, halála a világtörténelem legnagyobb, legfényesebb eseménye, mert Isten kibeszélhetetlen szeretetét jelentette ki és a megváltást nyitotta meg az ember számára. Jézus soha nem volt olyan tökéletesen király, mint akkor, amikor az ember királynak csúfolta és a keresztre gúnyképpen a király nevet írta. Milyen szentnek tűnik fel, ha visszatekintünk rá! Nem világít-e a kereszt évszázadokon át mindennél jobban? Jézus a legnagyobb megaláztatásban a királyok királya, az uraknak Ura maradt. Különös királyság az övé! Úgy lett király, hogy mindenki szolgája lett. A világ szemében az a király, akinek milliók állnak szolgálatára és minél több alattvalója van, annál hatalmasabb király. Urunk megmondta? A föld királyai uralkodnak, de ne úgy legyen közöttetek, hanem aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti szolgátok"! Ez volt Krisztus véleménye a nagyságról. És Ő nem volt soha olyan nagy, mint amikor érettünk feláldozta magát.

Miért nem tett eleget Jézus az emberek várakozásának? Nem gondolt egyszer arra, hogy népének királya legyen? A kísértő nem ajánlotta fel neki a királyságot? Miért nem fogadta el? És ha a zsidók nem vetették volna el, hanem mellé álltak volna? Felállította volna trónját Jeruzsálemben és uralma alá vetette volna az egész világot? És mégis úgy beszélt országáról, amely nem e világból való. Ha elfogadta volna a királyságot, akkor csak egy igaz népnek lehetett volna a királya. De kortársai eltértek az igazságtól. Lehetett volna egy igaz királya egy hamis népnek? Egyszer megpróbálták, hogy erőszakkal királyukká tegyék, de kívánságukat Jézus nem teljesítette. És mi történt? Ahelyett, hogy megváltoztatta volna a zsarnokságot, áldozatául esett a zsarnokságnak. Népe, melynek pajzsára kellett volna emelnie Őt, mint vezetőt, nem értette meg és nem fogadta be, sőt meg kellett állnia. mint vádlottnak Pilátus és Heródes Antipas előtt. A hivatalos hatóság gonosztevőnek nézte és két gonosztevő között feszítette meg. Nem több, mint negyven év múlva a zsidó állam — közel tizenkilenc évszázadra — eltűnt a föld színéről.

Jézus nagyon szerette hazáját. Milyen gyönyörűséggel nézte Galilea virágos mezőit. Szerette Názáretet. Annyian ma is Názáreti Jézusnak hívják. Amikor megtámadták a szombatnapi gyógyításáért, azzal védte magát, hogy Ő is Ábrahám fia. A vámszedők és a bűnösök drágák voltak neki, mert Izrael házának elveszett juhai voltak. Jeruzsálem, az ország fővárosa mindig mély benyomást tett a zsidó szívekre. Nagy hatást gyakorolt reá is. Amikor feltámadása után tanítványainak kiadja a missziói parancsot, azt mondja nekik, hogy a missziót Jeruzsálemben kezdjék. Együtt érzett hazája múltjának nagy alakjaival és azzal, amit hazájuk érdekében tettek: Ábrahámnak, Mózesnek, Dávidnak, Ézsaiásnak a neve gyakran hangzott ajakán. És amit azok befejezetlenül hagytak, ő tovább vitte a beteljesedésig. Ez a hazafiság legnagyobb bizonyságtétele. Palesztina Jézus idejében megszállt ország volt. Nem az lett volna Jézus kötelessége, hogy kivívja hazája függetlenségét? Sokan ezt a felszabadítást várták volna tőle. Nem lett volna alkalmas erre a szerepre? Dávid családjából származott, királyi vér csörgedezett ereiben. Amikor megszületett, bölcsek jöttek hozzá ezzel a kérdéssel: Hol van a zsidók királya? Első tanítványai közül egy így üdvözölte: Izrael királya! És amikor Jeruzsálembe bevonul, követői ugyanezzel a névvel üdvözölték. Nyilván azzal a várakozással, hogy az ország királya legyen.