Jézus az egyházban

Jézus megtartotta a vallásos szokásokat. Ezek közé tartozott a szombati templomba járás. Ez volt a szokása gyermekkorától kezdve, bár Isten Fia volt, mennynek és földnek Ura, megtartotta az egyházi szokásokat. Milyen könnyelműen veszik az emberek a templomba járást. Talán elégedetlenek a lelkésszel, beszéde nem táplálja őket. Bizonyos, hogy Jézus is hallott a zsinagógában is sok gyenge prédikációt, de ez a látogatástól nem tartotta vissza. Az istentiszteleten nem értelmi kielégülést keresett, hanem az Istennel való élő találkozást. Mások távol állnak az egyháztól, mert annyi tökéletlen tagja van. Ez azonban így volt Jézus idejében is. Volt nagyon sok egyháztag Názáretben akik nagyon bűnös és gyarló emberek voltak. Bár Jézus szigorú ítéletet gyakorolt korának vallásos embereivel szemben, de ez nem tartotta vissza a zsinagógába járástól. Ha Ő tudta Istent hallgatni a bűnös emberek társaságában, hogyan ne tudnánk mi? Bár részese volt az isteni természetnek, mégis emberi testben szüksége volt a kegyelem eszközeire. Mennyire szükségünk van ezekre nekünk! Jézus életének többféle tettében példát mutatott nekünk. Példát mutatott az imádkozásban, a hosszú tűrésben, a mindent elfedező szeretetben és példát mutatott a templomba járásban. Olyan közel érezzük magunkhoz, igazán emberré lett, testvérünkké lett. Gondoljunk rá sokszor, amikor templomba megyünk.

Annyira elromlott a nép kegyessége, hogy Jézus szavai szerint a templomot kalmárság házává, latrok barlangjává tették. Ezt szent haraggal szemlélte, amikor Jeruzsálembe felment az ünnepekre. Támadta a farizeusokat a hosszú imádkozásukért és az emberek előtt önmagukat mutogató alamizsnálkodásukért. Jézus harca addig fokozódott, amíg a papok és a farizeusok támadásba lendültek ellene és végül keresztre juttatták. Jézussal elkezdődött a mártírok sora, akik követték Őt évszázadokig. Ők Jézus nyomán támadták az egyházat a sok visszaélés miatt és ők is elestek a küzdelemben. Méltó volt ez az egyház, hogy Isten ítéletében összetörjön és eltűnjék a történelem színpadáról, helyet adván az újszövetségi gyülekezetnek. Maga Jézus megjövendölte, hogy a templomból nem marad kő kövön. Elmondta a samáriai asszonynak, hogy eljön az idő, amikor Istent sem Jeruzsálemben, sem a Garizim hegyén fogják imádni, hanem lélekben és igazságban. Amikor meghalt, a templom kárpitja kettéhasadt. Az újszövetség egyházát vérrel alapította. Az utolsó vacsoránál ezt mondotta? E pohár amaz új testamentum (szövetség) az én vérem által. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."

Jézus olyan helyen született, ahol volt Istennek egyháza. Népének fia volt. A körülmetélés által felvétetett a gyülekezetbe. Ezáltal hozzátartozott Isten népéhez. Szenvedélyesen szerette Isten házát. Amikor hazamenet szülei szem elől vesztették Jeruzsálemben, a templomban találták meg. Jézus meglepetéssel kérdezte. őket: Hogyan kereshettetek volna máshol, mint a templomban? Jézus látogatta a zsinagógát a názáreti évek alatt. Amikor nyilvános munkáját elkezdte, rendszeres látogatója volt a zsinagógának. Ez volt ténylegesen a központ, ahonnan munkája kinőtt. A jeruzsálemi templomot látogatta, amikor csak tudta, rendszeresen részt vett az ünnepeken. Elmondhatta Dáviddal: Ó mily szerelmesek a Te hajlékaid, seregeknek Ura! Lelkem szomjúhozik az Ur tornáca után." Tanítványaival a szent városban fogyasztotta el a páskavacsorát és prédikált a templom udvarában. Jézus szerette az egyházat, melyet nem lehetett tiszta egyháznak nevezni. Ha valaki, Ő méltatlannak érezhette volna magát hozzá. Jézus idejében a hagyományok tömege borította el az egyházat. Ezek a hagyományok addig növekedtek, amíg az emberek számára elhordozhatatlan teherré váltak, megszüntetvén az Istenben való igazi örömöt. Nőtt a képmutatás. Az emberek mondták Isten akaratát, de nem cselekedték. A vezetők ujjukkal sem érintették azokat a parancsolatokat, amelyek megtartását másoktól igényelték. Kellett jönni az időnek, hogy a változás elkezdődjék.