Joó Sándor
1910-1970

1910. február 17-én jómódú, tekintélyes kecskeméti családban született. Édesapja, Joó Gyula (1876–1945) a Református Jogakadémián tanított, s emellett a gyülekezet presbitereként, majd főgondnokaként is szolgált. Szülei eredetileg jogászi pályára szánták, de ő, akire erősen hatott szülővárosa pezsgő egyházi élete, kitartott a lelkészi hivatás mellett, így az otthoni gimnáziumban szerzett jeles érettségi után elvégezte a Budapesti Református Teológiai Akadémiát. 1932-ben Amszterdamban folytatta tanulmányait. Hollandiából hazatérve előbb Budapesten, majd Kecskeméten, azután újból a fővárosban volt segédlelkész. Gyakorlati teológiából a Budapesti Református Teológiai Akadémia magántanárává képesítették 1939-ben. A Debreceni Tudományegyetemen 1942-ben doktorált.

1938-tól 1970-ben bekövetkezett haláláig Pasarét lelkipásztora volt. Szolgálata alatt szerveződött önálló egyházközséggé a gyülekezet; elnöktársa, főgondnoka, barátja, dr. Szabó Mihály támogatása mellett épült fel a templom, majd a gyülekezeti ház és a parókia. Érdeklődése és munkája túlmutatott a templomon és annak helyiségein. A háborús években és a későbbiekben is mindig a bajbajutottak mellé állt. Sohasem feledkezett meg a rászorultakról.

Gyökössy Endre és Farkas József lelkipásztorokkal együtt fontos szerepet töltött be az 1956-os Megújulási Mozgalomban. Működését a „hivatalos egyház” nem méltányolta, jelentősebb közegyházi tisztséget nem kapott, azonban a gyülekezet és a pasaréti vasárnapi istentiszteletre máshonnan járók annál inkább szerették prédikációit.

Bővebben: joosandor.hu

Joó Sándor könyvei

YouTube import engedélyezett
Nem

Csodálatos dolog az, hogy a vallás és az erkölcs milyen szoros ok és okozati kapcsolatban vannak egymással! Amilyen vala

Csodálatos dolog az, hogy a vallás és az erkölcs milyen szoros ok és okozati kapcsolatban vannak egymással! Amilyen valakinek a dogmatikája, olyan az etikája. Amilyen a vallása, olyan az erkölcse. Amilyen a hite, olyan az élete. Amilyen az Istennel való kapcsolata, olyan az emberekhez való viszonya is.
Lelkész

Mert kicsoda Jézus? Ő az, akiben Isten maga jött hozzánk. Isten, az örökkévaló hatalom, aki mindent a kezében tart, csil

Mert kicsoda Jézus? Ő az, akiben Isten maga jött hozzánk. Isten, az örökkévaló hatalom, aki mindent a kezében tart, csillagvilágokat és népeket, téged és engem, az atomerőt és a mi szép hazánkat, minden világhatalmat: ez az Isten a mi Istenünk akar lenni. Tud és akar is segíteni, mert Övé minden hatalom. És ezt a hatalmat Jézusban gyakorolja. Ő pedig eljött hozzánk, testvérünkké lett, magára vette életünket, a sorsunkat. És semmi sem lehetetlen a számára.
Lelkész

És ezen a szón is hangsúly van, hogy “követni.” Követni: ez a szó olyan szakkifejezés, ami a tanítvány és a mestere közö

És ezen a szón is hangsúly van, hogy “követni.” Követni: ez a szó olyan szakkifejezés, ami a tanítvány és a mestere közötti viszonyt érzékelteti. A Biblia eredeti szövegében itt használatos görög szónak ilyen jelentései vannak a magyarban: követni, kísérni, mögötte menni, ragaszkodni hozzá, engedelmeskedni neki, sorsában és javaiban részesedni. Mindezt jelenti Jézus követése. Az Ő korában a tanítvány és mestere közötti viszony nem volt olyan laza, mint amilyen ma a tanuló és tanítójáé. A tanítvány nemcsak meghatározott órákon volt együtt mesterével, hanem teljes életközösség állt fenn közöttük. Követni Jézust, azt jelenti, hogy olyan belső lelki közösséget tartok Jézussal, amelyben tudomásul veszem az Ő akaratát és igyekszem azt teljesíteni. Követni Jézust annyi, mint az Ő személyes vezetése alatt élni. Követni: állandóan szemmel tartani, figyelni reá, a szavára, az intésére.
Lelkész