boldogság

Mintha csak azt mondaná nekünk Salamon, hogy: Higgyétek el nekem: Nem érdemes úgy élni, hogy csak „a nap alatt”, mert ennek a „nap alatti” életnek is csak az ad értelmet, célt és tartalmat, ami a „nap fölött” van – Aki a „nap fölött” van: az Örökkévaló Isten!

minden hiábavalóság addig, amíg csak „a nap alatt” van. Tehát amíg csak földi, csak véges, csak emberi horizontú, amíg csak emberi horizontja van a dolgoknak: a fáradozásnak, a szerelemnek, az örömnek, az élvezetnek, a gazdagságnak, a jólétnek, az egész életnek; amíg csak emberi horizontja van, addig az mind hiábavalóság, és mind a léleknek a gyötrelme.

Mintha ideállna elénk Salamon – nem a túlvilágról üzenne, hanem ezen a világon –, és mondaná nekünk, hogy: Emberek, nézzétek, nekem elhihetitek: Nincs semmi a nap alatt, se szép ház, se autó, se szerelmi kalandoknak a sokasága, se utazás, se gazdagság, se semmi, ami kielégíthetné az embernek a lelkét. Minden hiábavalóság, és minden a léleknek a gyötrelme, és higgyétek el nekem, nincs értelme az ilyen életnek.

Nem kellene nekünk megtanulnunk néha csak lenni és nem mindig csak tenni? Mégpedig mindkettőt a maga idejében. Mert az Isten világában mindennek rendelt ideje van és Ő mindig ahhoz ad erőt és abban tanít meg boldognak lenni, aminek akkor van az ideje.

Ha az ember azt várja, hogy a rossz cselekedetek révén boldogul, akkor várakozásai biztosan nem fognak teljesülni - legalábbis hosszú távon nem, bármennyire is úgy tűnik, hogy egy ideig jól fog járni. Amikor az ember azt hiszi, hogy a boldogságot a bűn útjain találhatja meg, előbb-utóbb keserűen csalódni fog.