A két lator

Jézus elérkezett földi élete végéhez. Csodálatos összhang volt Jézus beszéde és tettei között. Minden kijelentése megfelelt belső életének. Nincs senki, aki úgy halt meg mint Ő, mert nincs senki, aki úgy élt, mint Ő. Utolsó szava bizonyítja, hogy mennyire az Igéből élt. Sok új kijelentést hozott a világnak. Nem halhatott volna meg a saját szavaival? Ő kedves könyvének a Zsoltárok könyvének az egyik versével halt meg. Utolsó szavával úgy beszél, mint akinek az Atyába vetett bizodalma rendíthetetlen. Egy szokásos vallásosság nem ad semmi vigasztalást a halálos órán. Olyan valóság az Isten számomra, mint saját magam? Tudok-e vele úgy beszélgetni, mint a barátommal? Jézus változtatott a zsoltár versén. Volt joga hozzá. Ő tudta, amit mi nem tudunk, az írást javítani. Nem azt mondta, mint a Zsoltárok: Isten! kezedbe teszem le az én lelkemet. Isten nevét az Atyáéval cserélte fel, amikor haldoklott, vigasztalást abban talált, hogy Isten az Ő Atyja. Ez volt az utolsó szava István vértanúnak, Luthernek, Husz Jánosnak és azóta mennyi keresztyénnek. Mennyien tanultak Tőle, nemcsak élni, hanem meghalni is. De mi soha nem mondhatjuk ki ezt a kijelentést. ahogy Ő mondta. Még szolgálati idején hallották a tanítványok Tőle: Senki nem veszi el az életemet tőlem, hanem én teszem azt le magamtól. Ő átadta az Ő életét az Atyának.

Ebben az egy szóban benne van aZ egész megváltás. Többen úgy értelmezték, mintha ez a szó a földi élet utolsó sóhajtása lenne: Vége a gyötrelemnek, csak a halál következik. Ez a szó azonban nem a legyőzött ember végső sóhaja, hanem a győztes diadalkiáltása. Ezt a szót csak János közli. Ezen a helyen a másik három evangélium azt írja, hogy Jézus egy nagy kiáltással halt meg. János nem a kiáltást közli, hanem a kiáltás tartalmát mondja el. Kifejezi ez a szó azt, hogy Jézus teljesen befejezte munkáját. Egész életének az volt az uralkodó gondolata, hogy küldetéssel van megbízva, melyet el kell végeznie: Az én eledelem az, hogy annak akaratát végezzem el, aki elküldött engem. Ő egy ügyre tette rá az életét és most már elmondhatja? Elvégeztem a munkát, melyet rám bíztál." Munkája a bűn rettenetes ellenállásába ütközött. Ez az ellenállás a Golgothán érte el csúcspontját. De Jézus életét nem mások vették el, hanem azt értünk Ő maga tette le: Senki nem veszi azt el tőlem, van hatalmam letenni. " Jézus élete teljesen befejezett élet. Három év alatt a világon senki nem végzett annyit, mint Ő. Egy nagy regényíró vallja Jézus szent életéről? Sem előtte, sem utána nem élt olyan, mint Ő. Ha kivennék a világból, sötét lenne, mint a szoba, amelyikben eloltják a lámpát." A Getsemáné-kertben azt kérte, hogy az Atya akarata legyen meg. És most meglett: Elvégeztetett.

Ez a szó mutatja, hogy Urunk egészen ember volt. Aki által lettek a tengerek, a folyók, melyek eloltják milliók szomjúságát, íme szomjúhozik. És ha szomjúhozik, rá van utalva valakire, akitől inni kérjen. A keresztre feszítetteket rettenetes szomjúság gyötörte. A sebek a test súlya alatt kitágultak, a test — vízkészletének hiánya miatt — kiszáradt. Jézuson beteljesült a prófécia? Erőm kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt." Vizet kellett kérnie, úgy, mint a nagy beteg a kórházban vizet kér ápolójától. Vizet kért, mint egykor a samáriai asszonytól. De nem olvassuk, hogy valaki adott volna Neki. Az ecetes izsóp fájdalmát volt hivatva csökkenteni, nem a szomjúságát. Egyik példázatában beszélt arról, hogy a a szomjúhozónak adott egyetlen pohár víz sem fogja elveszteni jutalmát. De Jézusnak nem adtak egy pohár vizet. Ő mindent az embernek adott, és az emberektől nem kapott semmit. Megváltónk Ő abban is, hogy az emberi hálátlanság gyümölcseit learatta. Amikor nagyon szeretett Isten, akkor nem szeretett az ember.

A kereszten elmondott hét szó két csoportra osztható. Az első háromban Urunk a mások szükségleteivel foglalkozott. Az utolsó négy szóban önmagával. Ez a sorrend kifejezte egész életét: Előbb másokkal törődött, nem magával. Mi tölthette meg lelkét a három órai hallgatásban? A hét szó közül ezt tudjuk a legnehezebben megérteni. Eddig bármi is történt vele, odafordult a mennyei Atyjához. Ebben a felkiáltásban egy igen nagy szenvedést érzünk. Jó ideje függött a kereszten és szenvedése minden percben irtózatosabb volt. De fájdalmában több volt a testi szenvedésnél. A Getsemáné kertjében akarata összhangban volt az Atya akaratával. Itt már nem. Miért? Nem értette meg az Atyát. Az ártatlanság vereséget szenved, az igazságtalanság diadalmaskodik. Csak Ő érezte így, vagy bekövetkezett, hogy Isten elfordult Tőle? E nehéz kérdésre így felelhetünk: Bűneinket magára vette és ezen a bűnön rajta volt Isten haragja. Ezért írja Pál róla, hogy átokká lett érettünk. Luther és Kálvin tanítása szerint az elkárhozottak gyötrelmét állta ki. Isten elhagyta Fiát, hogy minket el ne hagyjon. A zsoltár szavaival szenved, és ebben a szenvedésben szerezte az Újszövetséget: Ez az én vérem az újszövetség vére. De ebben a kétségbeejtő kiáltásban mégis a legerősebb hit szólal meg: Istent az Ő Istenének mondja. Ő nem hagyta el Istent, még mindig mellette van. Kétségének kifejezést adott, de le is győzte azt.

Az asszonyok voltak az utolsók a kereszt alatt és elsők a nyitott sírnál. Jézust egyetlen asszony sem tagadta meg, de annál több könnyet hullattak érte. Isten áldja meg a Máriákat! Amikor Jézus a kereszten anyjára nézett, észrevette Jánost, a szeretett tanítványt. És gondolatban ezt mondta Máriának: Elveszted a Fiadat, de ez a tanítvány helyettem fiad lesz. És ezt mondta Jánosnak: Lépj a helyemre, gondozd anyámat! Aki a világ megváltását végezte el a kereszten, gondoskodik az édesanyjáról. Mennyire ember volt! E jelenetnél a sorok között kell olvasnunk. Volt idő, amikor Mária a Jézus testvéreivel a, másik oldalon" volt. Velük együtt akarja Jézust a szolgálatból visszahívni. És akkor Jézus ezeket a szavakat mondja: Ki az én anyám és kik az én testvéreim? Közben történt valami. Mária Jézus mellé állott és most már vállalja érte nemcsak a szombat megszegésének a szégyenét, hanem a kereszthalál szégyenét is. Nem azért nem állt a kereszt alatt egy testvér sem? Néhány asszony gyülekezik Jézus körül, aki a két lator között vívja haláltusáját. Ez az utolsó kis gyülekezet húsvét előtt. Az első gyülekezet volt a pásztorok gyülekezete. Akkor az égen világítottak a csillagok. És a kereszt alatt az örvendező gyülekezet helyére lép a szenvedő gyülekezet. Itt összeomlott Mária lelkében az angyali szózat: Nagy lészen és az Ur neki adja Dávid király székét." A trón helyett a keresztet kapta. Mária az asszonyok között a legnagyobb. Elkísérte fiát a Betlehemtől a Golgotáig.

A megtérő gonosztevő állandó például szolgál arra, hogy Krisztus mennyire kész elfogadni azokat, akik Hozzá mennek, bármilyen helyzetben legyenek is. Minden megtérés egyszeri, de ugyanakkor például is szolgál mások számára. Életének mélypontján volt Urunk akkor, amikor a g0nosztevőt megmentette. Ruháit elvették, keresztfára szegezték, gúnyolta az érzéketlen tömeg és vívta haláltusáját. Ebben a helyzetben végezte el a kegyelem csodálatos tettét. És milyen helyzetben volt a gonosztevő? Lehetséges volt számára, hogy ilyen körülmények között higgyen? Higgye azt, hogy a megfeszített Krisztus eljön az ő dicsőségében? Ilyen hit nincs az Újszövetségben! Ez az ember a megfeszített, kigúnyolt, haldokló Krisztusban hitt és Tőle kért segítséget. A haldoklóban hitt, aki maga is haláltusáját vívta. Azt mondta Luther Márton: Isten egyháza itt érkezett el a mélypontra. Egy tagja volt, aki gonosztevő volt és az is haldoklott. Nem a gonosztevő hitét kell itt dicsérni, hanem Istent kell áldani, aki ilyen körülmények között ezt az embert hitre ébresztette. Isten benne Pilátus felesége után Fiát egy 80nosztevővel védelmeztette akkor, amikor mások káromolták. Ő beszélt Krisztusért, amikor más hallgatott. Ő volt Jézusnak a Földön az utolsó társa. Nincs senki mellette, csak ő. A legnagyobb bűnös a legnagyobb jutalmat kapja élete utolsó órájában. Kegyelemből hit által.

Ezeket a szavakat Urunk roppant nagy szenvedések között mondta ki, amikor kezeit és lábait átszegezték. Már azelőtt legyengítette a megkorbácsolás, a vallatások sorozata. De semmi sem tudta megakadályozni abban, hogy ezt az imádságot elmondja. Isten Báránya hallgatott az emberek előtt, de nem hallgatott Isten előtt. Nem mondott egyetlen szót saját védelmére, de mondott a másokéra. Ebben az imádságban megvallotta, hogy Isten Fia. Ezért az imádságot így kezdi: Atyám! A meglepő számunkra az, hogy Urunk nem magáért imádkozik az első kérésben, hanem másokért. Nem is ezt mondja: Megbocsátok nektek. El is felejtette, hogy Vele mennyi gonoszt tettek. Az Atya iránti igazságtalanság foglalkoztatja Őt, a gonosztettek melyek a Fiú személyében az Atya ellen irányultak. Mások is imádkoztak az ellenségeikért a világon, de nem azokért, akik őket keresztre feszítették. Jézus volt az egyetlen, aki ezt tette. Amint imádkozott ellenségéért akkor, úgy imádkozik ma is. Akkor a kereszten, ma az Atya jobbján. Tevékenysége megdicsőült állapotában is ugyanaz, amint volt a Földön: közbenjáró szolgálat. Bizonyságot tesz ez az imádság az Ő kimeríthetetlen jóságáról. Azok, akikért mondta, azt az imádságot nem érdemelték meg. Ezért is mondja: Nem tudják, mit cselekesznek. Ez azt jelenti, hogy szerette azokat is, akik megölték.