YouTube import engedélyezett
Nem

Az aranyszabály

Az Ószövetség tanítása szerint Isten gyönyörködik az irgalmasságban. Irgalmassága olyan nagy, hogy felhat az egekig? Égig ér a te kegyelmességed." Irgalmassága alapja szabadításának. És mivel Isten irgalmasságot gyakorol az emberekkel szemben, azt kívánja, hogy az ember irgalmasságot gyakoroljon a másik emberrel szemben. Ezért óvja Isten az embert, hogy még az áldozat sem foglalhatja el az irgalmasság helyét? Irgalmasságot kívánok és nem áldozatot." Krisztus vádolta a farizeusokat, mert elfelejtették az irgalmasságot. Irgalmasnak lenni annyit jelent, mint gyakorolni azt a szeretetet az ember iránt, mellyel az Isten szereti az embert. Krisztus elítélte az én -központú, önző életet. AZ irgalmas ember részt vesz mások terhének a hordozásában úgy, hogy hordja a másik ember bűnének, nyomorúságának, szegénységének a terhét. Ebben követi Mesterét. Az irgalmas embernek a másik szüksége sokszor jobban fáj, mint a magáé. Az irgalmasság legyőzi az ember önszeretetét. Az irgalmast nem tudja annyira lekötni a saját nyomorúsága, hogy részvétlen tudjon lenni a másik ember nyomorúsága iránt. És Isten annak ígér irgalmasságot, aki irgalmasságot gyakorol., Az irgalmasság dicsekszik az ítélet ellen" — mondja Jakab apostol. Az irgalmasság gyakorlata egyesít Istennel, az irgalmatlanság elválaszt Tőle.

Alapige
Mt 5,7
Alapige
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
17
Generated ID
KQLGl4JZsVnODGYnTES1LDi8k3HhX3lJa0hWIBcVrXM

A lelki éhség

Különösen hangzik számunkra ez a kijelentés, hogy a ki nem elégítettség boldogságot jelent. Hát nem azoknak ígér boldogságot az Isten, akik javaival megelégíttetnek? Az éhségnek a szomorúság és nem a boldogság a jellemvonása. Ahol az éhség és a szomorúság kíséri az életet, ott hiányzik a nyugalom és a békesség. A lelki éhség jellemző vonása a keresztyén életnek. Miért? Azért, mert az éhség jele az egészségnek. Egy betegségből való gyógyulást annyiszor nehézzé teszi az, hogy a betegnek nincs étvágya. AZ étvágytalanság annyi esetben betegséget jelent. Az egészséges ember tud éhes lenni. Ha megelégedünk a hitünkkel, a szeretetünkkel, az engedelmességünkkel, az Istennel való közösségünk nyomban megszűnik. Sokan nem azért halnak meg, mert nincs ennivalójuk, hanem azért, mert nincsen étvágyuk. Hány keresztyén ember van, aki sorvadozik a lelki javak bősége közepette, mert nem éhes. Nincs semmi, amiért jobban kellene imádkozni, mint a lelki éhség. Boldogok, akik éheznek és szomjúhoznak, mert Isten megelégítettetést ígér a számukra. Miért? Azért, mert az igazság után éheznek és szomjúhoznak. Itt az igazság kettőt jelent: először jelenti a világban az igazság diadalát, de jelenti az igazságban járó életet is. Isten a kegyes jóllakottságnak nem ígér megelégíttetést? Jaj azoknak, akik beteltek, mert éhezni fogtok."

Alapige
Mt 5,6
Alapige
Boldogok, akik éheznek és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégítettnek
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
16
Generated ID
fZDsz4joeQB-x1ENGb7TFEqNrEmL-g0XtSwiPuBnH6g

A szelídek

A szelídség erénye nem örvend a világon népszerűségnek. A világ gyámoltalannak tartja azokat, akik a sértéseket nyugodt szívvel tudják elhordozni. Azokat, akik eltűrik a kapott rosszat anélkül, hogy viszonoznák. De Isten számunkra a szelídségben nagy ajándékot adott. Jézus Krisztus volt a legtökéletesebb ember, aki a Földön élt és életének a szelídség volt az egyik legjellemzőbb vonása. Olyan szelíd volt, hogy a kereszten gyilkosaiért imádkozott. Micsoda szelídség! A szelídség nem gyávaság. Szelídnek lenni azt jelenti, hogy nem érvényesítem annyi esetben a magam igazságát akkor, amikor megtehetném. Aki szelíd, az tud a sorban utolsó lenni. Jézus szerint a szelídség győz a világban. A keresztyén ember a maga harcát szívességgel, jósággal, szelídséggel nyeri meg. Az győzi le a sérelmeket, aki elhordozza a sérelmeket. Ez a szelídség ellene mond a mi önző természetünknek. Szelídek lenni csak akkor tudunk, ha Krisztus az újjászületésben átformálja életünket és szívünkben lakozást vesz. Ő a szelídség örök mintaképe és erőforrása. Ezt írja róla az apostol? Szidalmaztatván, nem szidalmazott, hanem hagyta az igazságosan ítélőre." Urunk tudta, hogy milyen nehéz számunkra szelídnek lenni és tudta, hogy a szelídséget Tőle kell tanulni. Ezért mondta a tanítványainak? Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos vagyok." És a szelídek bírják örökül a Földet. Amikor az önző, magukért élő emberek mindent elvesztenek, a szelídek mindent megnyernek. Övék a mennyeknek országa!

Alapige
Mt 5,5
Alapige
Boldogok a szelídek, mert örökségül bírják a Földet
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
15
Generated ID
KHmQ3i6q2pcWuiZkU4aWjlViUCyM-T4C7ePmaDPvKOc

A megvigasztaltak

Mi a sírókat nem nevezzük boldogoknak. Itt azonban a sírásnak egy különleges fajtájáról van szó: a bűnbánatban hullatott könnyekről. Maga Jézus mondta, hogy a mennyben örvendeznek egy bűnös ember megtérésén. Valóban áldottak azok, akik bűnbánatban szomorkodnak. Hogyan nyernek vigasztalást? Isten bocsánatának a békességével. Az Igét vonatkoztathatjuk Istennek a gyermekeire is, akiket bármiféle bánat ért ezen a világon. Mert Isten áldásai soha nincsenek közelebb hozzánk, mint akkor, amikor szenvedések keresztjét hordozzuk. A bánat idején jobban értjük az Isten dolgait, mint amikor az öröm napja sugárzik reánk. A szomorúság tisztítja a szívet a földi dolgok annyi hiábavalóságától, és így a fájdalom napjai sok esetben többet jelentenek, mint az öröm napjai. Ezért mondja az egyik ószövetségi tanító? Az orcának szomorúsága által jobbá lesz a szív." Ha azt akarjuk, hogy a földi bánatokból az áldás lehetőségeit tudjuk elfogadni, akkor a szenvedést úgy kell látnunk, mint Isten nevelőeszközét. Csak így lehet a fájdalom életünkben áldássá. Akik Őt szeretik, minden javukra van. Javukra akkor, amikor a bánatban életüket építi és gyógyítja az Isten.

Alapige
Mt 5,4
Alapige
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
14
Generated ID
Z7x0SDd-EN7Pfni-F7NH4nEDE9oGaPI0F54ZP2XE6uo

Az alázatosak

Ez a boldog-mondás nem a földi szegényekre vonatkozik. Valaki szegény lehet és mégis büszke önmagára. És valaki lehet gazdag és mégis alázatos. Nem is azokról van szó, akik értelmileg szegények. Egy ilyen szegénység magában véve még nem jelent boldogságot. A tudatlanság nem kívánatos állapot. Ez a szegénység a lélekben szegényekre vonatkozik, akik lélekben érzik szegénységüket és méltatlanságukat. Mit jelent ez a szegénység? Azt, hogy valaki szegénynek érzi magát Isten előtt. Az ember gazdagsága nem abban van, amije van, hanem abban, amit számára Isten ad. Isten a szegényeket gazdaggá teheti. Ez a szegénység nyitja meg az imádság kapuit, mert a magával elégedett ember imádságára nem jön válasz. A büszke farizeusnak nem volt áldás az imádságán, de az alázatos publikánus gazdagon ment haza. Isten ajándékaival. Isten országa azoké, akik alázatosak. Övék a mennyek országa. Isten a szegényeket gazdagokká tevő Isten. Ez az örömhír a szegények számára. De aki nem érzi magát szegénynek, azt Isten nem tudja gazdaggá tenni. Akinek tele van a szíve, annak nem tud adni. Ezért mondja Mária az énekében? Éhezőket töltött be javakkal és gazdagokat küldött el üresen.

Alapige
Mt 5,3
Alapige
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
13
Generated ID
bIzyaFkGcDh0yJnmqt9-iU45n8Cb9QOose6mg-K0XMo

Imádság a reménységben

Tied az ország! Minden igehirdető úgy áll a szószéken, mint a győzedelmes Isten követe. Az ország az Övé. Ez azt jelenti, hogy az uralom az Övé. Övé a menny és a Föld. Ő az egyetlen tulajdonos. Ott van ebben az imádságban a győzelem bizonyossága akkor is, amikor Isten uralmából emberileg semmi nem látható. Tied az erő! Az, hogy Övé az erő, a hatalom, azt jelenti, hogy van ereje megengedni mindazt, amit kérünk. Neki adatott minden hatalom mennyen és a Földön. És ezt az erőt nekünk is akarja adni. Nemcsak Ő erős, hanem általa mi is erősek lehetünk. Tied a dicsőség! Tied és nem a mienk. Isten Krisztusban, kilépett" a maga dicsőségéből, megüresítette magát, szolgai formát vett fel. Krisztusban láttuk az Ő dicsőségét. A Miatyánkra Krisztus tanított meg minket: Ti azért így imádkozzatok! Ez nem azt jelenti, hogy csak a Miatyánkot imádkozzuk, hanem azt, hogy ez az imádság legyen minden minta minden imádságunk számára. Minta az Istenhez való kapcsolatunkban, kéréseink sorrendjében. Magában foglalja ez az imádság életünk múltját, jelenét és jövőjét. Azt, amit Isten már megtett értünk ; azt, amit a jelenben tesz; és azt is, amit a jövőben tenni fog.

Alapige
Mt 6,13
Alapige
Tied az ország, a hatalom és a dicsőség
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
12
Generated ID
CDth3OJ8Uxzmj7ttytT0TCzPoD8e5DEmt6b_BpdPvtI

A nagy küzdelem

Van a világon egy gonosz hatalom, aki oka minden bűnnek és kísértésnek. Emberi értelemmel nem tudjuk felfogni, hogy miért van. Létének okát Jézus sem magyarázta meg. Feladatunk nem az, hogy titkát megfejtsük, hanem az, hogy harcoljunk ellene. Ez az ellenség roppant tevékeny, állandóan munkában van. Pokoli szenvedéseket okoz, romba dönt emberi életeket. Ott áll minden gyűlölet, minden gyilkosság, minden háború mögött. Nem egyedül működik, szolgálatába állít embereket. Lakozást vett — időlegesen — Jézus egyik tanítványában, Péterben is, akiben Jézus észrevette a rejtőzködő ellenséget: Távozz tőlem, Sátán." Ez a gonosz hatalom beférkőzik minden helyre, nem lehet kizárni még a legszentebb helyről sem. Megjelenik az Ige magvetésének helyén és tönkreteszi az Isten vetését. A kéréssel elismerjük, hogy az ember saját erejéből a gonosz hatalmából nem tudja magát megszabadítani. Megváltóra van szüksége, különben elpusztul. A kérés egy segélykiáltás: Uram, ragadj ki a gonosz hatalmából, a Te erőddel! Emlékeznünk kell állandóan arra, hogy Valaki a gonosszal való harcot győzedelmesen megharcolta. Mi a Jézus kivívott győzelmére tekintünk. Ez a győzelem adja az imádkozónak a végső reménységet. Krisztus azért tud a gonosztól megszabadítani, mert erősebb nála, Ur felette. Vele mindig győzhetünk.

Alapige
Mt 6,13
Alapige
Szabadíts meg a gonosztól
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
11
Generated ID
b1hjXn-g-cYfAcwcQcT1Sxn5W5v9_l4dfm3P99NAAmg

Kitartás a kísértésben

A keresztyén élet veszélyeztetett élet akkor is, ha bűnbocsánatban részesült. Akinek a bűnei megbocsáttatnak, nem szűnik meg bűnösnek lenni. És akinek a bűne megbocsáttatott, arra továbbra is harc vár. Az első kérdés, amivel szembe kell néznünk: kísért-e az Isten? Hiszen Jakab apostol azt mondta: Isten senkit sem kísért. Segít az eligazodás abban, ha Jézus megkísértésére figyelünk? Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől." Jézust a Lélek vitte a kísértés helyére, de nem a Lélek kísértette, hanem a Sátán. Azt kérjük Istentől, hogy ne vigyen a kísértés helyére, ne vezessen olyan helyzetbe, ahol a kísértésbe beleeshetünk. A kísértés jellemző vonása, hogy Istentől el akar szakítani. Ebbe a kísértésbe nem visz bele az Isten, hanem bele enged. Amikor a kérést imádkozzuk, bevalljuk gyengeségünket: nem tudunk a kísértésekben a magunk erejéből megállni. A kísértésben az is veszedelmes, hogy legtöbb esetben nem látszik kísértésnek. Ott leselkedik ránk, ahol nem is sejtjük, a legvadabb farkas a legszelídebb bárány bőrében közeledik felénk. Isten nagy ígérete számunkra, hogy a kísértésben lehet győzni. A kísértés megtanít bennünket Isten karjaiba menekülni. Urunk győzelme mindig bátorító példa számunkra is úgy, ahogy Péter apostol mondja? Meg tudja szabadítani az Ur a kegyeseket a kísértésekben." Megszabadít engem is!

Alapige
Mt 6,13
Alapige
Ne vigy minket a kísértésbe
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
10
Generated ID
78XRnaVqy83MUFZ8lnK6bYyuJ6Q4oBXRJuCxmOp5CWo

A megbocsátás

Ahhoz, hogy az ember bűnbocsánatért imádkozzék, szükséges, hogy magát bűnösnek érezze. Éreznie kell azt, hogy a bűn megrontja Istenhez és az emberekhez való viszonyát. Mindabban, amit Istentől kapunk, a testvér is bele van foglalva. Ez különösen érvényes a bűnbocsánatra. Vigyáznunk kell azonban a bűnbocsánat sorrendjére. A Miatyánkat Jézus kereszthalála és feltámadása előtt tanította, de mi már halála és feltámadása után imádkozzuk. Isten bocsánata és a mi bűnbocsánatunk szorosan összefügg egymással, de nem úgy, hogy mi kezdjük a bűnbocsánatot. Bűneinket Ő bocsátja meg először. Nem azért, mert mi már megbocsátottunk. A bűnbocsánatot Ő kezdi és az Ő bocsánatát kell követni a mi bocsánatunknak. Ha nem követi, akkor elveszítjük a bűnbocsánatot. Ezt az igazságot fejezi ki az adós szolga példázata. Benne elengedi a király a szolgának nagy tartozását. Nem azért, mert ő a szolgatársának megbocsátott, hanem azért, hogy neki megbocsátson. A bűnbocsánatot kapott ember a másik ember felé elkötelezett ember. Ezért ez a kérdés azt jelenti, hogy mielőtt Istentől a bocsánatot kérnénk, rendezni kell viszonyunkat a testvérünkkel. Ha nem rendezem, akkor az imádságban a kérést magam ellen mondom. Aki meg nem bocsátott, nem imádkozhatja a Miatyánkat.

Alapige
Mt 6,12
Alapige
Bocsásd meg a mi vétkeinket
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
9
Generated ID
yPwMY3aHnQb36IizUSZ_RS6rMVqRJYxEwp2ctXRkWWg

Napról napra

A mindennapi kenyeret Jézus Isten országának ügyével hozta összefüggésbe. A kenyérrel kapcsolatban beszélhetünk a keresztyénség bűnbeeséséről. Miben áll ez? Abban, hogy a keresztyénség annyiszor Istent és a kenyeret elválasztotta egymástól. Annak ellenére, hogy a Miatyánkban a kettő össze van kötve. Aki komolyan veszi Istent, az komolyan veszi a mindennapi kenyeret. Ha éhség és nyomorúság van a világon, az nem az Isten akarata. A kérés azt jelenti, hogy függünk a kenyértől. Ennünk kell, hogy éljünk. A hívő ember azt is tudja, hogy Istentől kapja a mindennapi kenyeret és így végsősoron a kenyeret adó Istentől függ az élete. Azt imádkozzuk, hogy Isten a mindennapi kenyeret adja meg. A kenyeret egy napra kérem. A holnap az Ő kezében van. Urunk arra tanít a kéréssel, hogy higgyünk és ne számítgassunk. A mi kenyerünket mindenki számára kérjük. Mert Isten mindenkinek kenyeret akar adni. És a kenyeret azok számára is kérjük, akik nem kérik. Urunk a világ éhezőinek ügyét a maga ügyévé tette. Minden nyomorúság ezen a világon az Ő nyomorúsága és minden éhség az Ő éhsége. Aki az éhezőknek nem ad, az Neki nem ad. [gy kérjem Tőle a kenyeret mindennap, magam és mindenki számára.

Alapige
Mt 6,11
Alapige
Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
május
Nap
8
Generated ID
T2Yuxu1bJXDMFnamLm3L8j6YwyTMAn1bKBK4oHZDfeE