Tied az ország! Minden igehirdető úgy áll a szószéken, mint a győzedelmes Isten követe. Az ország az Övé. Ez azt jelenti, hogy az uralom az Övé. Övé a menny és a Föld. Ő az egyetlen tulajdonos. Ott van ebben az imádságban a győzelem bizonyossága akkor is, amikor Isten uralmából emberileg semmi nem látható. Tied az erő! Az, hogy Övé az erő, a hatalom, azt jelenti, hogy van ereje megengedni mindazt, amit kérünk. Neki adatott minden hatalom mennyen és a Földön. És ezt az erőt nekünk is akarja adni. Nemcsak Ő erős, hanem általa mi is erősek lehetünk. Tied a dicsőség! Tied és nem a mienk. Isten Krisztusban, kilépett" a maga dicsőségéből, megüresítette magát, szolgai formát vett fel. Krisztusban láttuk az Ő dicsőségét. A Miatyánkra Krisztus tanított meg minket: Ti azért így imádkozzatok! Ez nem azt jelenti, hogy csak a Miatyánkot imádkozzuk, hanem azt, hogy ez az imádság legyen minden minta minden imádságunk számára. Minta az Istenhez való kapcsolatunkban, kéréseink sorrendjében. Magában foglalja ez az imádság életünk múltját, jelenét és jövőjét. Azt, amit Isten már megtett értünk ; azt, amit a jelenben tesz; és azt is, amit a jövőben tenni fog.