Sarkadi Nagy Pál Dr.

Mi a bűn? Az, amit a tékozló fiú tett. Amikor ezt mondta az atyájának: Az enyém, ami a tied. Azt akarom, hogy az enyém legyen, felette rendelkezzem, és úgy használjam, ahogyan nekem tetszik. És amikor a ráeső részt magához vette, messze vidékre költözött. A gonosz a jóból él. Azzal vétkezik, ami az Istené. Mi csak azért tudunk vétkezni, mert az Isten az Ő gazdag ajándékával megajándékozott. Adta nekünk a világot, hogy dicsőségére használjuk. És mi javaival Ő ellene vétkezünk. Adta nekünk a testünket, hogy az a Szentlélek temploma legyen, de mi visszaélünk vele, paráználkodunk, a bűn barlangjává tesszük. Adta nékünk az értelmünket, és az igazság helyett a hamisságot szolgáljuk vele. Csak az Ő ajándékaira tudjuk mondani: Add nekem! És amikor nekünk adta, a saját élvezetünkre használjuk. Mi a messze vidéken az Atya vagyonát költjük. Adta nekünk a bűnbocsánatot. Kikerüljük a bűnbánatot, meg vagyunk magunkkal elégedve. Adta nekünk a törvényt, hogy annak tükrében meglássuk magunkat, és mást ítélünk meg vele. Adta nekünk az Ő lelkét, és a magunk véleményét és kívánságát szolgáljuk vele. Hogyan keletkezik a bűn? Úgy, hogy Isten ajándékaival visszaélünk, azokat a magunk javára használjuk és nem az Ő dicsőségére. A tékozlást azzal bünteti, hogy egyszer a kikért juss elfogy. Mert Isten javaival önző módon élni csak egy ideig lehet. Az engedetlen életnek megvan a böjtje.

Amikor Jézus a bűnösökkel, a társadalom kivetettjeivel egy asztalhoz ült és velük együtt evett, botránkoztak a vallásos emberek, de örültek az angyalok. Jézus mindkettőre hallgatott: a zúgolódókra és az örvendezőkre. Szeretettel válaszolt a zúgolódóknak és segíteni akart nekik. De füle nyitva marad és hallja a mennyei örvendezést. Ti botránkoztok — mondja nekik —, de a mennyben örülnek. Miért örültek a mennyeiek Vele? Azért, mert a vámszedő az ellenkezőjét teszi annak, amit eddig tett. Most nem fut el az Atyától, hanem az Atyához megy. És a bűnbánatot észreveszik a mennyben és örvendeznek miatta. Mert a mennyben az életnek örülnek, nem a halálnak, Isten akarata teljesítésének és nem megszegésének. A mennyben egy megtérőnek is örülnek. Sok minden nem érdekes a menny számára, ami a Földön történik, de egy bűnös ember megtérését nyomban észreveszik. Akkoriban sok, igaz" volt Izraelben, de az igazak nem törődtek vele, ha valaki bűneiben tönkremegy. Ha valaki közülük megtér, az sem nagy nyereség. De Jézus és vele a mennyeiek nem így gondolkodnak. Jézus mindenkit keres, akik bűneikben halottak. Az igazi szeretet nem ismer fáradtságot. De az, igazakat" sem taszítja el magától, segít nekik az által, hogy a jó pásztor a figyelmüket a mennyei örömre irányítja.

Jézus az utolsó ítéletben elválasztja egymástól az embereket. Az ítélet mértéke a felebaráti kapcsolatban gyakorolt szeretet. A példázatban a, legkisebb atyámfia" kifejezés felebarátot jelent, nemcsak Jézus tanítványait. Nagy tanítást kapunk ebben a példázatban: a kegyelem nagyobb, mint az egyház és elér oda is, ahová az egyház nem ér el. Lehet üdvösséget kapni az egyházon kívül, és lehet elkárhozni az egyházon belül. Az elvetettek a Hegyi Beszédben ezt kérdik Uruktól: Nem a te nevedben prédikáltunk-é? E szerint az elkárhozottak között lesznek vallásos emberek is. Jézus nincs az egyházhoz kötve. Ő más úton is mehet, mint az egyház keretei között. Isten ott van, ahol akaratát cselekszik. Nem engedi magát a mi kegyességünk által megkötni. Annyira össze van kötve Jézus az emberi élettel, hogy a világ minden éhsége az Ő éhsége. Az ember minden nyomorúsága az Ő nyomorúsága. Minden szegénysége az Ő szegénysége. És aki a szegényekért cselekszik, Jézusért cselekszik. Állhat ott, ahol akar, ismerheti Jézus nevét vagy nem. A példázatban üdvözültek nem tudták, hogy a jót, amit a másik emberrel tettek, Jézussal tették. A példázat szerint az elvetettek elfelejtették szeretni az embert és ezért az ember Fia által ítéltetnek el. A kegyelembe fogadottak örök életet kapnak., Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot. AZ üdvösség nemcsak adomány, hanem örökség.

Jézus példázatai közül ez a leggyakorlatibb. Két kérdésre válaszol. Az írástudó ezt kérdezi: Ki az én felebarátom? A példázat a kérdésre egy másik kérdéssel válaszol: Kinek vagyok én a felebarátja? A zsidó embernek csak a zsidó volt a felebarátja, felelősséget csak a zsidó ember iránt érzett. A példázat arra tanít, hogy a felebaráti szeretet nem csupán kegyes érzés, hanem tettekben megnyilvánuló részvét. Lehet, hogy a pap és a lévita, amikor látták az úton fekvő félholtra vert embert, részvétre indultak, de semmit nem tettek a bajba jutottért. A részvét, mely csak indulat és érzés marad: bűn. Mindig bűn a részvétet érezni és semmit sem csinálni. A pokol tornáca jó szándékkal van kikövezve. A megvetett samaritánus mindent megtett, ami az adott helyzetben szükséges volt. Bort és olajat öntött a félholtra vert ember sebeibe, felteszi barmára, előre fizeti a vendéglőst. Azzal tesz jót, aki rászorul és azt adja, amire a rászorulónak szüksége van. Az irgalmas samaritánus szeretete a felebaráti szeretet mintaképe. Jézus felebarát lett, hogy mi felebarátai legyünk egymásnak. Felebarátunk az, akinek szüksége van ránk. Jézus példázata botránkoztatta a kegyeseket, amikor a felebaráti szeretet mintaképének a samaritánust állította. Nem a papot és nem a lévitát, akik pedig a templomból jöttek és naponként többször imádkoztak, de elmentek a nyomorult mellett. Ők elmélkedtek a szeretetről, de nem tették a szeretetet.

A szolgák a talentumaikkal együtt a gazda tulajdonai. Ezért mindenüket, amilyük van, nem magukért használják. Mindent kaptak és egyszer el kell vele számolni. A gazda ismerte a szolgák képességeit és tudta, hogy kire mennyit bízzon. Mindegyik szolgának adott talentumot. Aki a legkevesebbet kapta, annak is örülnie kellett annak, amit kapott. És a talentumot sáfárkodásra adta. Nem tehettek talentumaikkal azt, amit akartak. A gazda érdekében kellett gyümölcsöztetniük, gyarapítaniuk. Mindig gondolniuk kellett arra, hogy a kapott talentumnak nem ők a gazdái. A talentumokat csak sáfárkodásra kapták, azokat gyarapítani kell és végül a gazdának el kell velük számolni. Bizonyosak lehetünk abban, hogy Urunk nem vár többet, mint amit elvégezhetünk. Ez jelenti az Ő kegyelmét. De annyit vár. Ez jelenti ítéletét. Feltűnő az is, hogy éppen az egy talentumot kapott szolga nem kezd a talentumával semmit. Nem azért, mert azt gondolta, hogy a kevéssel nem érdemes mit kezdeni? Nem esünk annyiszor abba a kísértésbe, hogy a kis szolgálatokra nem nézünk? Nem tesszük a keveset, mivel nincs alkalmunk arra, hogy sokat tegyünk. Isten pedig a kis tetteket is jutalmazza. Ezért mondta Jézus? Aki inni ád egynek a kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet, el nem veszti jutalmát.",

Ezt a példázatot a nagy vacsora példázata részének tekintették sokan, pedig külön példázat. Ha egy példázatnak vesszük a vacsora példázatával, felmerül a kérdés: Hogyan vethet meg a király valakit amiatt, hogy nincs menyegzői ruhája, hiszen az utca szegletéről kényszerítette be őt? Ideje sem volt a felöltözésre. Jézus egy olyan emberről mondja el példázatát, aki a király menyegzőjére hétköznapi ruhában ment el. Ez a példázat a nagy vacsora példázatával együtt két bűnt tesz nyilvánvalóvá. Az első a tompa közönyösséget, a másik az olcsónak vett kegyelmet. Az első a hitetlenséget ábrázolta, mely nem akart jönni, a második a könnyelműséget, mely a kegyelem hatására nem akar megváltozni. Ünnepi ruha nélkül ül a vacsorához, aki bűne bocsánatát elfogadja úgy, hogy bűneit megtartja. Ezáltal a drága kegyelmet olcsó kegyelemmé teszi. Mert lehet a kegyelem olcsó, ha elfogadását nem követi a szolgáló élet háládatossága. Mert a kegyelemnek nincsen feltétele. Erről beszél a nagy vacsora példázata. A vendégnek a megterített asztalhoz csak le kell ülni. De vannak következményei. Erre tanít a gazda, aki a vendégén a menyegzői ruhát keresi. Ezért kérdi Pál apostol: Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen!

Hányan gondolják, hogy Isten ügyének a szolgálata az ember életét megszomorítja és megszegényíti. A példázat ennek az ellenkezőjére mutat. Isten országa részesének lenni olyan öröm, mint amikor valaki menyegzőre megy el, ahol dúsan terített asztalok és örvendező vendégsereg várja. A példázat kifejezi azonban a vendéglátó gazda szomorúságát, akinek semmi sem fáj jobban annál, mint ha a meghívottak a vendégségre nem jönnek el. Isten számára az asztal megterítése, a számunkra elkészített kegyelem adása volt a legelső és a legfontosabb. Hát nem szomorú, hogy a meghívottak számára ez lesz a legutolsó? Három vendég menti ki magát. Mind a hármat más akadályozta meg abban, hogy a vendégségre elmenjen. Az egyiket a vagyon, másikat a munka, a harmadikat a család. Számukra mindez fontosabb volt a menyegzőben való részvételnél. De végül a királyi menyegző mégis megtelt vendégekkel. Ha nem jöttek a hivatalosak, talált a gazda sokakat, akik hálásan elfogadták a meghívást. Mert a gazda megterített asztala soha nem lesz vendég nélkül. Soha nem történhet meg, hogy Isten országának népe elfogy. Meglepő az is, hogy a gazda állandóan hívogat, amíg minden hely nem foglalt. Olyan gazdag a kegyelemben, hogy nem nyugszik addig, amíg a vendéglátóterem teljesen megtelik.

A gazda a munkásoktól a saját szőlője termésének csak egy részét kéri. De a munkások azt sem adják oda, hanem a küldött szolgákat megverik, megölik, megkövezik. Nincs a világon olyan szőlősgazda, akinek a türelme ezután el nem fogyott volna. És mit tesz a példázatbéli gazda? Utoljára elküldi saját fiát. A példázat a kegyelem értelemfeletti csodájára hívja fel a figyelmünket. Emberi mértékkel mérve az emberi gonoszság növekedésére, Isten jóságának csökkennie kellett volna. De Istennek más a módszere? Ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. Isten a bűn ellen szeretete fokozatos bevetésével harcol. A szeretet kibeszélhetetlen hosszútűrésével akar győzni az ember kibeszélhetetlen hálátlanságán. Isten hűsége nagyobb, mint az ember bűne. És ma 15 szeretetének új tartalékait veti be a bűn elleni harcba. Menynyire el tudja felejteni bűnét azoknak, akik elvakultságukban Isten kegyelmes szándékát félreismerték! Legyek hálás azért. hogy Isten növeli a jót akkor, amikor az ember növeli a rosszat. Érthetetlen Isten jósága, amellyel az embereknek utána megy. De az Ő hosszútűrésének is van határa: amikor a szolgák a fiát megölik, a szőlőt elveszi a munkásoktól és másoknak adja. Izrael helyébe pogányok lépnek.

A példázat mondanivalója világos. Az első fiú azt mondta, hogy nem akar elmenni a szőlőbe és mégis elment. A fiú a vámszedőket és a bűnösöket példázza. Külsőleg úgy látszott az életük, mint egy nagy vonakodás és ellenszegülés. De amikor Jézus eljött, ők voltak azok, akik köszöntötték, hallgattak rá és igehirdetésére megtértek. A második fiú alatt a farizeusokat és az írástudókat értjük. Egész életük egy hitvallás volt, hogy szolgálni akarnak Istennek és engedelmeskedni akarnak parancsolatainak. És amikor Jézus eljött, vonakodtak bármit is elfogadni Tőle Van a példázatnak egy mindenkori üzenete. Kifejezi azt az igazságot, hogy a szavak soha nem foglalhatják el a tettek helyét. Végsősoron a tettek azok, melyeken lemérhetjük, hogy szeretünk -e valakit. A keresztyénség története folyamán ez a példázat szomorúan megismétlődött akkor, amikor a keresztyénségből tan lett, melyet meg kell tanulni, el kell hinni. De ezt a tanulást soha nem követte a tevékeny keresztyén élet. Mennyit beszélünk, mennyit fogadkozunk, és ígéreteinkből, szavainkból soha nem lesznek tettek! Mert beszélni könnyebb, mint élni. Az ember van annyira kényelmes, hogy mindig a könnyebb utat választja. Ezért mondta Jézus? Nem mindenki, aki ezt mondja. Uram! Uram! — megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát."

Nagyon, világias" ez a példázat. Semmi vallási, semmi túlvilági nem szerepel benne. Egy piacról van benne szó, ahol van munkás és munkanélküliség. Ami megzavar bennünket ebben a példázatban, az igazságtalan bérezés. Mi lenne azzal a vállalkozóval, aki így fizetne dolgozóinak? Ha annak, aki csak egy órát dolgozott, ugyanannyit adna, mint annak, aki egész nap verejtékezett? A gazda képében Istent ábrázolja ez a példázat, akinek fáj az ember nyomorúsága. Munkát ad, jól fizet. Mindent megtesz a munkátlanokért, de semmi a naplopókért. Az előbb munkába állók azon háborodnak fel, hogy a gazda a később jött társukhoz olyan jó volt, amit azok nem érdemeltek meg. A gazda szükséglet szerint fizet. Szociálisan gondolkozik. A későn jövők nem hibásak abban, hogy munkát későn kaptak. A családnak addig is enni kellett, amíg az apának nem volt munkája. Jézus a példázatban nem a munka igazságos bérezéséről akar tanítani. Hanem éppen a munka igazságtalan bérezése által akar elvezetni Isten velünk való bánásmódjára. Isten előtt nincs megérdemelt jutalom, csak kegyelemből kapott jutalom van. Amit Isten ad, nem fizetség, hanem ajándék. Aki kegyelemből él, az nem számol, hanem elfogad. Úgy érzi, hogy többet kapott és nem kevesebbet, mint amennyi jár