Hányan gondolják, hogy Isten ügyének a szolgálata az ember életét megszomorítja és megszegényíti. A példázat ennek az ellenkezőjére mutat. Isten országa részesének lenni olyan öröm, mint amikor valaki menyegzőre megy el, ahol dúsan terített asztalok és örvendező vendégsereg várja. A példázat kifejezi azonban a vendéglátó gazda szomorúságát, akinek semmi sem fáj jobban annál, mint ha a meghívottak a vendégségre nem jönnek el. Isten számára az asztal megterítése, a számunkra elkészített kegyelem adása volt a legelső és a legfontosabb. Hát nem szomorú, hogy a meghívottak számára ez lesz a legutolsó? Három vendég menti ki magát. Mind a hármat más akadályozta meg abban, hogy a vendégségre elmenjen. Az egyiket a vagyon, másikat a munka, a harmadikat a család. Számukra mindez fontosabb volt a menyegzőben való részvételnél. De végül a királyi menyegző mégis megtelt vendégekkel. Ha nem jöttek a hivatalosak, talált a gazda sokakat, akik hálásan elfogadták a meghívást. Mert a gazda megterített asztala soha nem lesz vendég nélkül. Soha nem történhet meg, hogy Isten országának népe elfogy. Meglepő az is, hogy a gazda állandóan hívogat, amíg minden hely nem foglalt. Olyan gazdag a kegyelemben, hogy nem nyugszik addig, amíg a vendéglátóterem teljesen megtelik.