1882-1975
Ravasz László a kolozsvári teológia professzora, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, a Budapest-Kálvin téri Egyházközség református lelkésze, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a református konvent elnöke, hivatalból a Felső Ház tagja, az MTA tagja, közben másodelnöke is, folyóiratok szerkesztője, könyvek szerzője, a magyar reformátusság gazdagon megáldott és kiemelkedő egyénisége.
Ravasz László a trianoni összeomlás után került át Budapestre, ahol a Kálvin téri református gyülekezet lelkipásztora lett, illetve a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. A püspöki hivatalból a második világháborút követően 1948-ban, Kálvin téri lelkipásztori hivatalából pedig 1953-ban távozott. 1956. október 31-én újra Budapesten találja magát leányfalui „száműzetését” követően, ahol a forradalom leverését követően 1957 húsvétjáig ismét a Kálvin téren hirdethette Isten igéjét és viselte a püspöki hivatalt.
A kálvin-téri szószékról elhangzó igehirdetései egész Budapest területéről vonzották a hallgatókat, sőt a fáma szerint még a színművészeti növendékeket is a Kálvin térre irányították, hogy ismerkedjenek a korabeli hatásos szónoki beszéd szerkezetével és jelenségével. Rádiós igehirdetésein keresztül az egész ország ismerte és szerette szolgálatait. Igehirdetései és beszédei számos kötetben kiadásra kerültek, melyeknek teológiai relevanciája ma megállja a helyét. Csaknem száz éve született igehirdetései ma is lelki táplálékot jelentenek az ige tiszta üzenetére vágyó lelkeknek, illetve követhető példát adnak a gyakorló prédikátorok és az arra készülő teológushallgatók elé is.
A prédikáláson túl Ravasz László szívügye volt még az egyház missziója és spiritualitása, amelyért lelkipásztorként és egyházkormányzóként is megtett minden tőle telhetőt.