A fájdalmak embere

Jézus szenvedésével kapcsolatban fel kell tennünk egy kérdést. Akkor követjük Őt, ha a mi életünk is olyan bánatos lesz, mint az Övé volt? Akkor követjük, ha mi is elmondhatjuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig. Krisztus életét rosszul látnánk, ha ezt a következtetést vonnánk le belőle. Miért? Mert az Ő élete megváltó élet volt és egész földi szenvedése hozzátartozott megváltói szolgálatához. Élete végén tanítványainak ezt mondta: A ti szomorúságotok örömre fordul, senki el nem veszi a ti örömötöket. És mit olvasunk húsvét után? A tanítványok örvendeztek. amikor látták az Urat. Nincs feljegyezve. de bizonyára így volt: Jézus is örült. amikor látta a tanítványokat. A húsvét nagy fordulópontot jelent Jézus életében. Részesévé teszi övéit a feltámadás örömében. Ezért mondja Pál: Örüljetek az Urban mindenkor! Mit tanít az úrvacsora? Az utolsó vacsorára ráborul ugyan a kereszt árnyéka, Jézus életének nagy bánata. De elborítja ugyanekkor a húsvét reggelének fénye. És már itt legyőzi az öröm a bánatot. Amikor elárultaték, vette e kenyeret". Az árulás éjszakáján sákramentumot szerez. Az árulás elmúlt, a sákramentum megmaradt. A bánatot az örömmel a hit egységében kapcsolja össze Pál: Mint szomorkodók. noha mint örvendezők.

Milyen nagy bánatot okoztak Jézusnak a tanítványok! Milyen balga tanulók voltak! Amit tanultak, olyan hamar el is felejtették, amit nem felejtettek el, azt nem csinálták, vagy rosszul csinálták. Jézus egészen egyedül élte életét. Amikor követői között volt, akkor is egyedül volt. A tanítványok a Gecsemáné kertjében nem tudtak vele virrasztani egy órát sem. A végén minden tanítvány elhagyta, az egyik elárulta, a másik megtagadta. Amikor a pere folyt, sok hamis tanú jelentkezett ellene, de senki sem jelentkezett mellette. Csak legalább egy akadt volna, de nem akadt egy sem. Hányan lettek tanítványok azok közül, akiket meggyógyított, a halálból feltámasztott és kenyérrel táplált? Amíg nem került semmibe, addig mellette voltak, de elhagyták, amikor a Hozzá tartozás kockázatos volt. Ő adta az embereknek a legtöbbet és Ő kapta a legkevesebbet. A kereszten szomjúságában inni kért és senki nem adott neki egy pohár vizet sem. És egy ilyen emberi életben elégett. Harminc éves korában mintegy ötven évesnek nézték. Hogyan vállalta Jézus ezt a bánatot? Munkáját, melyet az Atya rábízott, végezte rendíthetetlenül. Amikor mindenki menekült, Ő maradt. A legrosszabbat a legjobbra fordította. Az akadályokat legyőzte. Nem akárhogyan, hanem diadalmasan. A legrosszabb körülmények között a legjobbat tette. Szeretete nem fáradt el a szenvedésben.

Jézus szenvedett azért is, mert állandóan érezte a mások szenvedését. Mi érzéktelenül elmegyünk a mások szomorúsága mellett. Ő mindenki fájdalmával együtt-szenvedett. Együtt-érzett minden szenvedővel. Minden bánat az Ő bánata volt. Tanítványai elhagyták, de bánata nem hagyta el élete végéig. Az egyik legnagyobb szenvedését munkája okozta. Azért jött, hogy hozza számunkra Isten szeretetét, de az emberek ezt a szeretetet elutasították. Amikor a saját falujában munkáját elkezdi, meg akarják ölni, egy hegyről le akarják taszítani. A legnagyobb szeretetet vetette és a legnagyobb hálátlanságot aratta. És a világon a legjobbat megvetették, káromolták, meggyalázták. A legszentebbre azt mondták, hogy részeges ember, az ördöggel cimborál. Nem volt egy szava, melyet az ellenség ellene ne fordított volna. És az évek múlásával bánata nemhogy fogyott, hanem még növekedett. Amikor prédikált, feljegyezték, hogy szomorú volt az emberek szívének keménysége miatt. Amikor jót tett, meg akarták érte kövezni. Három évig dolgozott és a munkája végén zokogva mondta Jeruzsálemnek: Jeruzsálem, hányszor akartalak egybegyűjteni, mint a tyúk az ő csibéit, de ti nem akartátok. A legnagyobb bánat azért érte, mert az emberek elutasították a kegyelmet.

A prófécia Jézust a fájdalmak emberének nevezte és a prófécia beteljesedett. Fájdalmat jelentett számára az is, hogy emberré lett. Földi anya táplálta, mint bármelyik kisgyermeket, úgy nőtt fel, mint bármelyik ember. Emberi testben élt, meg lehetett ütni, le lehetett köpni. Az Ige nem ezt mondja: szomorú ember. Szomorú ember bárki lehet közülünk. Ő a fájdalmak embere volt, mert ez volt életének alkotó eleme. Aki Őt látta, a fájdalmat látta. Nincs felemlítve egyetlen egyszer sem, hogy örült, nevetett, de többször olvassuk, hogy szomorú volt, sírt. Nevezhette volna az Ige a szentség emberének. Hiszen nem volt ezen a világon szentebb ember, mint Ő. Nevezhette volna a munka emberének. Hiszen három éven át reggeltől estig dolgozott. Az igehirdetés emberének. Hiszen ezen a világon senki nem prédikált úgy, mint Ő. A szeretet emberének, mert nem volt nagyobb szeretet senkiben, mint benne. Mégis életét legjobban ez fejezi ki: a fájdalmak embere.: De nemcsak szomorú volt, hanem a szenvedők között a legnagyobb. Mindenkinek kellett és kell terhet hordoznia, de az Ő terhe volt a legnehezebb. Ezért mondja szolgálati idejének vége felé: Szomorú az én lelkem mindhalálig. Hátha még arra gondolunk, hogy szent élete különösen érzékeny volt a bűn iránt. Őt minden bűn jobban gyötörte, mint mást. Ő látta a bűnt ott is, ahol az emberek nem látták, érezte annak utálatosságát ott is, ahol mások nem vették észre. És ez töltötte el annyiszor kimondhatatlan szomorúsággal.