Mindennapi Kenyerünk

Ez a kérés életébe került Annak, aki nekünk imádkozni tanította. Krisztus számára annyira az Atyának az akarata, az Atya akaratának való engedelmesség volt a döntő, hogy ez elszakította övéitől is. Isten akaratán elsőrenden Isten üdvözítő akaratát értjük, melyet Krisztus megváltói munkájában elvégzett. De ez a kérés nem lenne szükséges, ha Isten akarata a Földön éppen úgy megtörténnék, mint a mennyben. Mert Isten akarata beleütközik a mi egyéni, önző akaratunkba. Ezért mi ezt a kérést saját bűnös akaratunk ellen imádkozzuk. Abban van az ember nyomorúsága, hogy Isten akarata ellen dönthet. Azért imádkozzuk ezt a kérést, hogy az Isten akarata legyen meg a Földön, mint a mennyben. Ebben a kérésben Isten a mennyet mintának állítja elénk. De hogyan tudjuk, hogy a mennyben miként teljesítik Isten akaratát? Látjuk Jézus Krisztusban. Ő Isten akaratát úgy töltötte be, mint ahogyan a mennyben betöltik. Hiszen Ő a mennyből szállott alá. Ebben a kérésben Istent arra kérjük, hogy akaratát általunk cselekedje, hogy akaratát engedjük megtörténni és hogy a mi ellenállásunkat törje meg az Ő akarata. De magában foglalja ez a kérés földi éltünk eseményeit is, melyeket alárendelünk akaratának azzal a meggyőződéssel, hogy az Ő akarata jobb, mint a miénk.

Isten országa Isten uralmát jelenti. Ott van, ahol Isten akarata minden ellenállás nélkül érvényesül. Isten Jézus halála, feltámadása, mennybemenetele által rakta le ennek az országnak az alapjait. Sokan úgy gondolják, hogy Isten országa az idők végén jön el. Igy alatta az Ő eljövendő, túlvilági országát értik. Azt az országot, melyet Jézus egyszer számunkra elhoz hatalomban és dicsőségben. Természetesen ez is igaz, de csak részben igaz. Krisztusban Isten országa jelenvalóvá lett ebben a világban. Igy bizonyos értelemben már mögöttünk van. Már most örvendezhetünk eljövetelének. De az, hogy Isten országa eljövetele imádságunk tárgya lehet, két dolgot jelent. Először azt, hogy nemcsak eljött, hanem ugyanakkor eljövendő. Nemcsak múlt, mely mögöttünk van, hanem jövő, mely előttünk van. Másodszor a kérés azt is jelenti, hogy Krisztus ügye ebben a világban reménységünk tárgya. A keresztyén ember ebben a reménységben örvendező ember. Amit most látunk, az míg csak a kezdet, de egyszer eljön a beteljesedés. Isten megtehetné, hogy országát erővel, hatalommal hozza el a mi akaratunk ellenére. De Ő nem ezt teszi, hanem általunk, a mi munkánk által akarja elhozni az Ő országát. Isten országa a világ elől elrejtetten épül. Olyan, mint a szántóföldben elrejtett kincs. Hasonlít a mustármaghoz, mely egyszer hatalmas fává növekedik. Munkása vagyok-e az Ő országa építésének?

Ez a kérés a Miatyánk elején áll. Aki imádkozik, tudnia kell, hogy kivel beszél. És tudnia kell, hogy mi kik vagyunk. Mert ebben a kérésben nemcsak az Atyára nézünk, hanem magunkra is. Az Atya nevét nem tudja jól mondani, aki ugyanekkor nem mondja? Nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem." Ez a kérés azt jelenti, hogy ha új ember akarok lenni, nem magamnál kell kezdeni. Kérem Istent, hogy munkálkodjék bennem és szentelje meg életemet. Ő végez mindent, a mi feladatunk az, hogy szívünket kitárjuk előtte, hogy mennyei ajándékai belénk áradjanak. Az Újszövetség szerint a megszentelés végzője Jézus? Megszenteltettetek az Ur Jézus nevében." Ezért köti össze az Ige a Krisztus népe szentségét az Ő szentségével. És a megszenteltetés nemcsak magunkért történt. Az Ő szentségét a világnak rajtunk látni kell. Aki a megszenteltetésben részesül, az nem magáért él. A megszentelt élet Isten levele a világ számára? Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, melyet olvas minden ember." A magánlevél csak annak az embernek a számára érdekes, akinek íratott. A Krisztus levele minden ember számára írott levél. Krisztus nem írt könyvet. Ő a levelét életekbe írja. Én is lehetek az Ő élő levele.

Ez a megszólítás azt jelenti, hogy Isten élő Isten, aki lát minket, hallja szavunkat, ismeri életünket. Az imádságban az ember nem magában beszélget Istenről, hanem beszélget Istennel. Azt a bizalmat fejezi ki ez a megszólítás, hogy a mennyei Atya ereje, hűsége, gondoskodása, segítsége értünk van. A kéréssel elismerjük, hogy függünk Tőle és nem akarunk Tőle független életet élni. Egész életünkkel Istenre utalt emberek vagyunk. A Vele való kapcsolatot a bűn sem tudja megszakítani. Az elesett gyermek is az Atya gyermeke marad. A tékozló fiú akkor is az atyja gyermeke maradt, amikor javait tékozolta. A megszólításban nem ezt mondom: Én Atyám, hanem mi Atyánk. A keresztyén gyermek nem egyke gyermek. Vannak testvérei, akiket imádságában az Atya elé visz. Ebben az imádságban tehát kitárjuk életünket mindenki felé. Ki vagy a mennyekben. Ez a kifejezés nem azt jelenti, mintha az Atya közelsége számunkra távolivá lenne. Azt fejezi ki ez a megszólítás, hogy Isten közel van hozzánk, mint Atya a gyermekéhez és mégis annyira felettünk van, mint az ég a Föld felett. Isten Atyánk. Azt adja számunkra, amire szükségünk van. És mennyei Atyánk, hatalmas Isten, aki meg is tudja számunkra adni azt, amire szükségünk van. Látható bizonyságtétel

Sokan úgy hiszik, hogy Jézus csupán az igazság tanítója volt. Ő a tanításnál mindig szem előtt tartotta, hogy amit tanított, azt az életért tanítsa. Ő élte amit tanított. Azért volt Istennek a legnagyobb kijelentése, mert a látható kijelentése volt. Ezért mondta magáról: Aki engem látott, látta az Atyát. Mi az Atyát Fiának az arcán látjuk. Isten lényegében olyan, mint Jézus. Egy emberről akkor mondhatjuk a legtöbbet, ha azt mondhatjuk róla, hogy olyan mint Jézus, hasonlít Jézusra. Jézus ritkán beszélt parancsoló formában, hanem elé tárta az Őt hallgató embernek az általa hozott életet és reá bízta, hogy követni akarja-e Őt, vagy nem. A keresztyénségnek vannak tantételei, de nem tan. Vannak szertartásai, de nem szertartás. Van szervezete, de nem szervezet. A keresztyénség: Krisztus bennem, én Krisztusban. A keresztyénség nem egy tanrendszernek való odaadás, hanem egy személynek a követése. Az írástudók tekintélyekre hivatkoznak, tanításuk, másodkézből való tanítás" volt. Jézus hatalommal, elsőkézből" tanított. Ezért Jézust követni nem azt jelenti, hogy az igazságra igent mondunk, hanem, hogy az igazságot éljük. Az igazság Benne, mint személyben testesült meg. Magáról mondta: Én vagyok az igazság. Ez két dolgot jelentett: először azt, hogy számunkra Ő hozta az igazságot, tanította az igazságot. Másodszor azt, hogy Őrajta látható volt az igazság.

Jézus földi életének történetéhez hozzátartozik a feltámadás után a mennybemeneteléig eltöltött negyven nap. Mi lett nyilvánvaló ebben az időben? Az, hogy feltámadása után ugyanaz a Jézus maradt. Kimondhatatlan jelentősége van annak, hogy Jézus ebben a húsvéti időben közöttünk volt, de nem úgy, mint karácsonyól nagypéntekig, hanem lelki testben. Ebben az időben nemcsak megjelent emberek előtt, hanem beszélt, tanítványaival együtt úton járt, velük együtt evett. Jelen volt ebben az időben a maga isteni módján az emberek között. Ezért érthető, hogy erről a történetről többször egymásnak ellentmondóan, dadogva beszélnek az evangéliumok. Ez a negyven nap megmutatta, hogy feltámadása után hogyan lesz velünk Jézus a világ végezetéig. Ha nyomban a mennybe megy, nem mutatja meg, hogy feltámadása után nemcsak isteni módon, de, emberi módon" is velünk van. Hogyan találkozott az övéivel? Vigasztalta, aki sírt, mint feltámadás előtt. Betegágyánál, koporsónál úgy van velünk, mint az emberek között volt ebben az időben. A Tibériás tengernél megkérdi tanítványait: Van ennivalótok? Megkérdezte, noha tudta, hogy ennivalójuk elfogyott. Mennyire hétköznapi a mi Urunk húsvét után is, mintha ezt mondta volna a tanítványoknak: Ugyanaz maradtam számotokra, mint aki eddig voltam.

Számunkra megrendítő tény, hogy a húsvét első bizonyságai tehetetlenül összerogynak anélkül, hogy a feltámadásban hinnének. A főpapokhoz sietnek a katonák, hogy elmondják mindazt, amit hallottak és láttak. És elfogadják tőlük a pénzt, hogy ne mondják el senkinek, amit tapasztaltak. Így nem az igazság követei lettek, hanem a hazugságé. A főpapok is hallják a bizonyságtételt, de nem hisznek. Olyan harcot folytatnak a feltámadás ellen, amely nem fog leállni az idők végezetéig: a hazugság harcát. Igy válik már ketté a húsvét reggelének népe: Az egyik oldalon állanak a feltámadottat imádó asszonyok, a másik oldalon azok, akik a húsvét ellenére nem hisznek. Az emberi szív olyan kemény tud lenni, hogy akkor sem hisz, amikor fontos értesülést kap az üres sírról. Ha valaki könnyen válhatott volna a feltámadás hírnökévé, akkor az a Jézus sírjánál virrasztó őrség lett volna. De ez a történés nem tette őket hívővé. Az tűnik ki ebből, hogy az élő Jézusban hinni és Őróla bizonyosságot tenni nem az emberi értelem dolga. A feltámadás hite Isten Lelkének ajándéka és csak Őtőle lehet megkapni. Le tudom-e győzni a kételkedést és hirdetőjévé válok-e a húsvéti örömhírnek? Melyik csoportjába tartozom az embereknek? Azokhoz-e, akik nem hisznek húsvég után sem, vagy pedig azokhoz, akiknek a feltámadás élő hitet adott?

Húsvét után a feltámadott Ur munkába kezd: A szétszóródott juhokat kezdi összegyűjteni. Ezért beszél MáriaMagdalénával, az emmausi tanítványokkal, Tamással, Péterrel. Tükröződik ezekben a találkozásokban Jézus megváltói szeretete. Péter megtagadta Jézust, de Jézus nem adta fel Pétert. Őt sokféleképpen jellemezhetjük. Beszélhetünk róla, mint Megváltóról, mint a bűnösök barátjáról, mint a nagy tanítóról, de beszélhetünk mint nagy nevelőről. Péter számára a Krisztussal való találkozás nagyon kényes ügy volt. Mit fog Jézus neki mondani, meg fogja feddni? A találkozás úgy is megtörténhetett volna, hogy csak Jézus beszél és Péter egy szót sem szól. És hogy kezdi Jézus a beszélgetést. Rajta kívül senki sem kérdezte volna így Pétert: szeretsz-é engem? Egyik nagy igehirdető mondta, hogy ez a kérdés a legnagyobb bizonysága Jézus feltámadásának, mert rajta kívül senki sem tette volna fel ezt a Kérdést. Ez a kérdés ezt jelentette: Péter! Mindennek ellenére nem adtalak fel. Lehet újrakezdeni, Itt érkeztünk el Jézus nevelési módszeréhez. Az embereket úgy lehet nevelni, ha bízunk bennük, ha nem adjuk fel őket. Azután: úgy tudjuk megváltoztatni őket, ha szeretjük őket. Jézus a szeretettel kezdte nevelő munkáját. Nem azt mondta a házasságtörő asszonynak: Ha tiszta életet élsz, szeretni foglak. Hanem ezt: Szeretlek, hogy tiszta legyél. Ha Jézus Péter háromszori kijelentésére azt felelte volna: Megbocsátok néked, de mint apostolt nem tudlak használni. Ez a felelet Péter számára csalódást okozott volna. Számára az volt a gyógyulás, hogy Jézus Őt mindennek ellenére tudja használni.

A két emmausi tanítvány arra kérte a feltámadott Urat, hogy velük maradjon. Ebben a bemenetelben össze van foglalva az Ő egész élete, szenvedése, halála. Ő bejött a mi világunkba, a mi szegénységünkbe, földi testet öltvén magára. Bejött a mi nyomorúságunkba, a mi sorsunkba és csüggedésünkbe. Ezt mondja el magáról? Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor nem fut, amikor a farkas jön. A jó pásztor életét adja a juhokért." Teljesen és egészen betért hozzánk. Ezért nem vagyunk soha egyedül. Ahol mi vagyunk, Ő is ott van, „bent" van. Mi nem lehetünk ott, ahol Ő ne lenne. Ezt is olvassuk: Bement, hogy velük maradjon. Ő nemcsak betér hozzánk, hanem nálunk is marad. Velünk marad a világ végezetéig. Keresztyénnek lenni annyit jelent: Jézussal lenni, Jézussal együtt lenni. Lehetne-e életünk gazdagságát jobban kifejezni, mint így: Ő velünk marad, hogy mi Vele maradjunk. Az emmausi út jelképesen kifejezi a mi keresztyén életünket. A tanítványok ezt is mondják Neki: Maradj velünk, mert immár beesteledett. Ezt mi is kérhetjük, amikor életünk estéje elkövetkezik. És Vele halálunk után új útra indulunk az Ő ígérete szerint: Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

A két tanítvány látta, amint Jézus vette a kenyeret és megtörte azt. Erről megismerték. Miért nem ismerték meg előbb az úton? Hiszen beszélgettek is Vele. Talán az egyik ok az volt: nem is gondolhatták, hogy Krisztus megy velük. Hiszen ők még nem tudtak a feltámadásról! De nem ismerték fel azért sem, mert Jézuson volt valami, ami a feltámadás előtt még nem volt. A lelki test ragyogása és dicsősége. Az evangélium megadja az okát annak, hogy miért nem ismerték fel: Az ő szemeik visszatartóztatának, hogy Őt meg ne ismerjék. Magának Jézusnak kellett szemüket megnyitni, hogy megismertesse magát velük. Ebben az a tanulság a számunkra, hogy az Ő megismerése az Ő ajándéka. Szemük akkor nyílott meg, amikor asztalhoz ültek, Jézus pedig vette a kenyeret megáldá és megszegé azt. Úrvacsora az emmausi hajlékban! A feltámadott Jézus feltámadása után először teszi azt, amit keresztre feszítése előtt a tanítványokkal utoljára tett. Az utolsó vacsora búcsúvacsora volt, de most egy új vacsorának vagyunk tanúi, melyben minket arra tanít az Ur, hogy feltámadása után az úrvacsorában velünk lesz minden napon a világ végezetéig. Mi a feltámadott Jézus jelenlétében úrvacsorázunk.