Sokan úgy hiszik, hogy Jézus csupán az igazság tanítója volt. Ő a tanításnál mindig szem előtt tartotta, hogy amit tanított, azt az életért tanítsa. Ő élte amit tanított. Azért volt Istennek a legnagyobb kijelentése, mert a látható kijelentése volt. Ezért mondta magáról: Aki engem látott, látta az Atyát. Mi az Atyát Fiának az arcán látjuk. Isten lényegében olyan, mint Jézus. Egy emberről akkor mondhatjuk a legtöbbet, ha azt mondhatjuk róla, hogy olyan mint Jézus, hasonlít Jézusra. Jézus ritkán beszélt parancsoló formában, hanem elé tárta az Őt hallgató embernek az általa hozott életet és reá bízta, hogy követni akarja-e Őt, vagy nem. A keresztyénségnek vannak tantételei, de nem tan. Vannak szertartásai, de nem szertartás. Van szervezete, de nem szervezet. A keresztyénség: Krisztus bennem, én Krisztusban. A keresztyénség nem egy tanrendszernek való odaadás, hanem egy személynek a követése. Az írástudók tekintélyekre hivatkoznak, tanításuk, másodkézből való tanítás" volt. Jézus hatalommal, elsőkézből" tanított. Ezért Jézust követni nem azt jelenti, hogy az igazságra igent mondunk, hanem, hogy az igazságot éljük. Az igazság Benne, mint személyben testesült meg. Magáról mondta: Én vagyok az igazság. Ez két dolgot jelentett: először azt, hogy számunkra Ő hozta az igazságot, tanította az igazságot. Másodszor azt, hogy Őrajta látható volt az igazság.