Számunkra megrendítő tény, hogy a húsvét első bizonyságai tehetetlenül összerogynak anélkül, hogy a feltámadásban hinnének. A főpapokhoz sietnek a katonák, hogy elmondják mindazt, amit hallottak és láttak. És elfogadják tőlük a pénzt, hogy ne mondják el senkinek, amit tapasztaltak. Így nem az igazság követei lettek, hanem a hazugságé. A főpapok is hallják a bizonyságtételt, de nem hisznek. Olyan harcot folytatnak a feltámadás ellen, amely nem fog leállni az idők végezetéig: a hazugság harcát. Igy válik már ketté a húsvét reggelének népe: Az egyik oldalon állanak a feltámadottat imádó asszonyok, a másik oldalon azok, akik a húsvét ellenére nem hisznek. Az emberi szív olyan kemény tud lenni, hogy akkor sem hisz, amikor fontos értesülést kap az üres sírról. Ha valaki könnyen válhatott volna a feltámadás hírnökévé, akkor az a Jézus sírjánál virrasztó őrség lett volna. De ez a történés nem tette őket hívővé. Az tűnik ki ebből, hogy az élő Jézusban hinni és Őróla bizonyosságot tenni nem az emberi értelem dolga. A feltámadás hite Isten Lelkének ajándéka és csak Őtőle lehet megkapni. Le tudom-e győzni a kételkedést és hirdetőjévé válok-e a húsvéti örömhírnek? Melyik csoportjába tartozom az embereknek? Azokhoz-e, akik nem hisznek húsvég után sem, vagy pedig azokhoz, akiknek a feltámadás élő hitet adott?