Hegyi beszéd

Kedves Testvérek!
Ma nem arról akarlak meggyőzni, hogy imádkozzatok többet, sem arról, hogy rosszul imádkozol, nem is fogom bizonygatni azt, hogy miért érdemes imádkozni. Azt bízta rám Isten, hogy a forrásról beszéljek nektek: a vele való élő kapcsolatról, amire mindannyian vágyunk és amiből az élet származik számunkra. Az a vágyam a mai istentiszteleten, hogy benned is felébredjen a vágy az élő vízre, hogy szomjas légy, hogy lehessünk bátrak szembesülni saját elveszett, szomjazó, bűnnel és minden töredékességgel terhelt állapotunkkal és látva és átérezve vigasztalhatatlan állapotunkat, életünk megoldhatatlanságát elkezdjünk lépésről-lépésre kiáltani szerető mennyei Atyánkhoz, segítségül hívni Őt és rábízni magunkat, belépni a vele való élő kapcsolatba.
Bevezetés
Szüntelen imádkozzatok! Az egész Szentíráson végigvonul az imádságra, az Istennel való kapcsolódásra, kommunikációra való buzdítás. Különösen a zsoltárokban láthatunk nagyon sokféle imádságot, a legkülönbözőbb élethelyzetekből, mindenféle érzéseket, érzelmi állapotokat, gondolatsorokat, döntéshelyzeteket láthatunk ezekben. Az alapüzenete ennek, hogy mindent vigyél Isten jelenlétébe! Ne mérlegelj, ne gondolkozz, imádkozz! Általános értelemben igaz ez az állítás és buzdítás, mégis, találhatunk ennél differenciáltabb és konkrétabb tanítást is az imádságra. A mai Igénk is ilyen, ami egy érdekes és fontos vonatkozására mutat rá az imádságnak.
Buzdítás. Jézus a felolvasott Igében buzdít. Mikor teszi ezt? Mikor van erre szükség? Jól tudja, hogy tanítványai bizonytalanok, bizalmatlanok és mindenfélével küzdenek: emberek. Ott van bennük az elfáradás, a motiválatlanság, csalódás, közöny: ezért buzdít. Határozottan és világosan. Úgy is, hogy már tanított imádkozni a Mi Atyánkban, most mégis újra előhozza: kérjetek, keressetek, zörgessetek! A mennyei Atyához forduljatok! Tegyétek ezt! Ne mást!
Motivációk. Fontos látni az imádság kapcsán azt a két alapvető motivációt, ami egymással szemben van és lehet, leleplezi a szívünket: miért is imádkozom?
Vallásosság narratívája: „Imádságaim főként kérésekből állnak és baj idején jönnek elő. Céljuk, hogy uraljam a körülményeket.”
Evangéliumi narratíva: „Imádságaim dicséretből és imádatból fakadnak. Célom, hogy közösségben legyek Istennel.”
1. Kicsoda Isten?
Az egész életünkön át keressük a választ erre: úgy véljük, megtaláljuk, majd elbizonytalanodunk és újra keressük. Más választ adunk kiskorunkban, akkor is, ha kamaszként leszünk keresztyének, vagy felnőttkorunkban. Ha keresztyénnek vagyunk, akkor a Bibliára nézve formáljuk a választ, se biztosak is lehetünk abban, hogy a mi saját istenképünk biblikus. Mi reformátusok meg egyébként is tudjuk, milyen az Isten – a sok tévelygő katolikushoz meg mindenféle más protestánshoz képest… Aztán történik egy krízis, bármi miatt szétesik az életünk és megrendül, megkérdőjeleződik minden. Kártyavárként omlik össze az addig oly biztos kép: kicsoda is az Isten? Isten mennyei Atya, ezt mondja Jézus. „Abbá!” – azaz atya, apa, apuka, apuci. Nem szólították így a korabeli zsidóságban Istent: Jézus ezt teszi és ebbe hívja az embereket, erre hívja őket. Maga a három felszólítás is a szülői viszonyulás mintája – állítja több írásmagyarázó is: a szülői jelenlétre vagy annak hiányára való reakció. A jelenlét, távollát, elszeparáltság állapotára reagál a három felszólítás, ami fokozás is egyben (kér, keres, zörget). Ugyanakkor Isten nem egyenlő a földi apákkal, sőt, a földi szülőket ellentétként állítja be Jézus példaként: ha a hiányai miatt megtört, bűnös ember szülőként tud jót tenni, hogyne a mennyei Atya! Isten a „mennyivel inkább!” Istene: teljesen más, sokkal több! Az Igében a „gonosz létetekre” kifejezés az ember bűnös, Istentől való elszakadt állapotát jelöli, nem a beteg, bántalmazó, ténylegesen gonosz szülőt. A példában lévő szülő ugyanis jót ad a gyermekének, míg sajnos van olyan szülő is, aki nem jót ad, sőt, súlyosan árt a gyermekének. Valójában a legtöbb szülő árnyalt, de Isten színe előtt mind kegyelemre szoruló bűnös emberek vagyunk. De hol van ebben az evangélium, az igazi örömhír? Drága Testvérem! Mennyire van meg ez a tudás, információ, felismerés – az ehhez kapcsolódó hit és akár ez ebből fakadó élmény, megélés: Isten nem gonosz! Isten nem szórakozik veled! Isten nem egy gonosz szülő. De hadd fordítsak még egyet ezen a kérdésen: ha egy gonosz szülő sem ad kígyót/követ a gyereknek kenyér helyett, Isten sem ad kígyót/követ, ha éppen azt kérjük tőle… Isten csak azt adja meg, ami hosszú távon és az örök életünk szempontjából a javunkat szolgálja…! Gondoltált-e már erre akkor, amikor nem hallgatta meg az imádságaidat? Az ima meghallgatások és miértek kuszaságát nem tudjuk most teljesen jól megítélni! Ezt tényleg majd csak utólag láthatjuk át, ha már nagyobb távlatból nézzük az életünket és benne Isten munkáját.
2. Mire van szükségünk?
Azért teszünk meg igazán sok mindent, aminek szükségét érezzük. Ami hiányzik, ami nélkül üresnek érezzük magunkat, ami többet ad. Az imádság alaphelyzete a szükség: annak a beismerése, hogy szükségem van Istenre. Jézus szavai első sorban az Istennel járó élet kontextusára vonatkoznak. A hármas beosztás különböző helyzetekre utal, egyúttal fokozást is tartalmaz. Isten országa szolgálatában gyakran szüksége van az embernek valamire, ilyenkor kér. Van úgy, hogy az utakat sem találja, akkor keres. Máskor nem kapja meg mindjárt azt, amit kér, pedig bizonyos benne, hogy szüksége van rá: ilyenkor tudja, hogy Isten próbára teszi kitartását, és ezért zörget. A szükségekről azonban nagyon sokszor túlzó, torz módon tudunk gondolkozni, a hangsúlyok nagyon eltolódnak. A fogyasztói kultúra hazugsága, hogy meggyőz olyan dolgokról, hogy szükségünk van rá, amire valóban nincs. Megvesszük, megszerezzük s aztán jön az üresség. Az imádsággal kapcsolatos kihívásaink ott kezdődnek, hogy nagyon nehéz azt látnunk, mire van szükségünk – vagy a másiknak. Ehhez azt kell tudnunk először is, hogy kik vagyunk mi, ki a másik – ebből következnek a szükségek. Sokan gondolják azt, hogy az imádság tartalmával kell foglalkoznunk, miközben a lényeg magán a kapcsolaton van. Ez ennek az Igének a szíve és a különleges üzenete: nem általában az imádságra buzdít, hanem a legszükségesebbért: a kapcsolat, a kapcsolatok helyreállásáért és gyógyulásáért való imádságra. Ha Istent, szerető mennyei Atyánkat kérdezzük arról, kik vagyunk, azt fogja válaszolni, amit a ma reggeli Igében is olvastunk: „Te vagy az én szeretett fiam…”. Ha Krisztusban vagyunk, ebbe a szeretetkapcsolatba von be, erre hív, ebben ad kiteljesedést a számunkra. Helyreállt, működő, életet adó kapcsolatokra van szükségünk: Istennel, egymással és önmagunkkal is.
3. Miért (nem) imádkozunk?
Miért imádkozzunk tehát? Miközben mindenféle szükségeinket vihetjük Isten elé és feltárhatjuk a szívünket, legfőképpen a legszükségesebbért kell imádkozni. Mártának mondja ezt Jézus: egy a szükséges dolog. Ez alatt pedig a Jézussal való közvetlen kapcsolatot érti. A jelenlétében időzést, a Hozzá való kapcsolódást. Leginkább tehát a kapcsolatok, a kapcsolódás Istenhez, egymáshoz és magunkhoz: ezért szükséges leginkább imádkoznunk. Ebben vannak igazán nagy elakadásaink. És ez az, amit tényleg csak Isten gyógyíthat meg. Lehet, hogy úgy hallgatja meg imáinkat, hogy helyzetbe hoz, megpróbál, növekedésre buzdít, megedz: nem feltétlenül ilyen ima meghallgatásokra gondolunk elsőre, de Ő tudja, hogy mire van szükségünk. Ne feledjük, hogy a bezárt szívek, az ítélkezés képének leírása (szálka-gerenda) után nem sokkal áll ez a szakasz: az imádságaink, a harcaink iránya ez kell, hogy legyen: a másik ember. Mit tehetek a másikért? Mit tehetek magamért, felismerve sebző, olykor bántó magatartásomat? Imádkozom érte Istenhez, kérek, keresek, zörgetek… Mert a „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” törvény fényében nem adhatom fel Isten, a másik és önmagam iránti szeretetben való növekedést. Jézus azt ígéri, hogy a mennyei Atya jót ad, Lukács evangéliumában azt olvassuk: „Mennyivel inkább ad Szentlelket… akik kérik tőle.” Mert a Szentlélek az, aki a kapcsolatokat összeforrasztja, gyógyítja és helyreállítja. Ő hidal át áthidalhatatlan szakadékokat köztünk, Ő ad megértést, elfogadást és valódi, helyreállt szeretet kapcsolatokat. Így leginkább rá van szükségünk: Szentlélekért imádkozzunk hát szüntelenül!
Befejezés
Mi kell az imádsághoz?
Tudás: annak a megértése (amennyire lehet), hogy mi a szükség, mi az Isten akarata, mit lehet tudni róla, mit lehet megismerni a törvényéből, rendjéből?
Hit: az abban való hit, hogy elfogadom az ajándékot, amit Isten ad és követem Isten akaratát, mert Ő jó.
Buzgó vágy: a kapcsolódásra, a kommunikációra Istennel, ahogy a Zsoltárokban előttünk áll: mindent vihetünk Isten jelenlétébe, kommunikálhatunk a mennyei Atyával. Erre hív bennünket, mert Ő is szeretne velünk kapcsolatban lenni és kommunikálni.
Mit tegyünk?
Az elengedés, a kontroll átadása Istennek, a rá hagyatkozás: bűnbánat afelett, hogy uralni akarjuk az életünket, kapcsolatainkat, egymást és végső soron Istent is. Bűnbánat afelett, hogy Istent, Isten nevét "használjuk" saját kéréseink teljesítéséhez vagy saját akaratunk véghezviteléhez. Isten magasztalása és hódolat előtte, mert méltó rá, mert szent. Időzés a szent Isten jelenlétében. Imádság egymásért, imádság mindazért, amiben Isten szabadítását, kegyelmét várjuk. Ámen!
(Thoma László)

Nem lehet egyszerre két urat szolgálni. Nem lehet megosztani a szívünket. Nem lehet egyszerre előre és hátra menni, nem lehet egyszerre jobbra és balra letérni. Nem lehet kitartóan szeretni és gyűlölni egyszerre anélkül, hogy az szét ne marcangolná az ember lelkét. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Nem imádhatod a pénzt, a hatalmat, a befolyást, semmilyen eszközt, amit Isten teremtett. Nem cserélheted le a teremtményt a Teremtővel. Elköteleződni hív, megállít Jézus most a szavain keresztül. Megállít, és kérlek, ne szaladj most tovább. Ne térj ki, ne menekülj. Ne szaladj el, ne tegyél úgy, mintha nem szólítana meg.
Jézus megszólít és találkozni akar veled. Itt van köztünk. Melléd telepszik. Csendben melléd lép. Időt akar tölteni most veled. Azért teszi ezt, mert szeret. Mindig szerette az Övéit, szerette őket mindhalálig. S azután is. Időt akar tölteni most veled ahogy az emmausi tanítványokkal az úton. Odaszegődött hozzájuk, hallgatta őket, beszélt velük. Így lép oda melléd, s beszélni kezd. Megszólít. Ezt mondja most neked:
Jézus melléd telepszik.
„Tudod, hogy szeretlek! Ott voltam, amikor elkezdett dobogni a szíved édesanyád méhében, mikor növekedtél. Előbb láttam az első kis mozdulataidat, mint ő érezte volna, hogy megmozdultál. Ott voltam, mikor megszülettél. Mikor életre küzdötted magadat. Láttalak újszülöttként, csecsemőként is, én őriztelek mikor féltél. Veled örültem, mikor örültél. Ott voltam az első lépéseidnél is és utána, ahogy egyre többet fedeztél fel a világból. Láttalak, ahogy cseperedtél, ahogy felnőttél. Ismerlek. És nagyon szeretlek. Ismerem a szépségedet, a tökéletlenségedet, a hibáidat is. És azokat a pillanatokat, amikor azt érzed, minden tökéletes. Ismerem a pillanatot, amit nem akarsz engedni elmúlni, s amit visszasírsz magányos és üres éjszakákon. Ismerem az imáidat, a szófordulataidat, a gesztusaid, a huncutságod, az összes érzésedet és gondolatvilágod minden zegét-zugát látom. És szeretlek. Tudom, hogy ott van a te életedben is a bűn, látom, ahogy pusztítani tud benned és körülötted. Emlékszem, hogyan szabadítottalak meg eddig is és hogy emeltelek fel. Akkor is, ha már elfogadtál engem és akkor is, ha még elutasítasz: hidd el, én meg tudlak szabadítani! Szeretlek. Az életemet adtam érted. Tudod, én nem akarok bűntudatot kelteni benned. Nem akarom, hogy rossznak érezd magadat a jelenlétemben. Én nem úgy tekintek rád, hogy olykor jó vagy, olykor meg rossz. Ha rád nézek, nem ezek jutnak eszembe, hanem az, hogy az enyém vagy. Én erre hívlak. Azt szeretném, hogy az enyém legyél. Tudod, én nem manipulállak, ahogy talán a felnőttek tették veled, vagy te teszed olykor másokkal. Én nem bántalak. Én az igazságról szeretnék veled beszélni most.
Az igazság az, hogy csak én tudlak megmenteni. Ha bennem hiszel, ha enyém a szíved, ha szövetségben vagyunk, akkor megmenekülhetsz az örök haláltól. Tudom, hogy ismered ezt az igazságot és tudom, hogy próbálkozol. És azt mondod, amit Péter a Tibériás tengernél az árulás után nem sokkal, fájdalmasan, mégis reménykedve: „Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” És kérlek, most ne okoskodj, ne elemezz, ne érvelj vagy mutogass másra, aki még kevésbé szeret engem… csak engedd, hogy az igazság fényt hozzon a szívedbe. Az igazság szabaddá tesz. Az igazság, hogy tudom azt is, hogy a szíved másért is ég. Nem akarlak bántani, csak elmondom, hogy látom és tudom. Látom, ahogy mást is imádsz és odaadod magadat ideig-óráig. Beletáncolsz, belesodródsz, beletévelyedsz, kibillensz… És tudod, én nem vetlek meg. Nem utasítalak el ezért. Mert szeretlek mélyen és valóságosan. Szeretlek, ezért mondom el neked az igazságot, hogy …senki sem szolgálhat két úrnak. Nem rajonghatsz értem, miközben a szíved mást imád. Az egyiket gyűlölni fogod s a másikat szeretni. Azért mondom ezt, mert azt szeretném, hogy engem imádj, hogy nekem hódolj és engem szolgálj. Én tudlak megmenteni és megszabadítani. Tudom, hogy szeretsz engem. Sokszor elmondtad és tudom, hogy komolyan gondoltad. De tudom, hogy sokszor nincs erőd szeretni. Tudom, hogy belefáradsz. És azt is, hogy olykor kételkedsz bennem. Emlékszem arra is, mikor azt mondtad, hogy inkább hagyjuk békén egymást és talán egyszerűbb volt az életed, mielőtt megismertél engem. Nem kárhoztatlak téged ezért. Megértem, hogy nem érzed olykor, hogy melletted vagyok úgy, mint ahogy most. És elsodor a sok „Miért?” és „Hol voltál?” meg a „Hogy engedhetted meg?”. És megértem azt is, hogy olykor dühös vagy rám, mert gyengének tűnök, mikor nem teszek csodát. Nem szeretnék magyarázkodni neked, ahogy neked sem kell, mikor velem beszélsz. Inkább kérdezni akarok, meg akarlak érteni, szeretném, hogy te mondd ki, tudni akarom, miért van szükséged más úrra? Miért van szükséged más urakra, a mammonra? Miért kell mindenek felett az anyagi biztonság, a kontroll, a befolyás, az irányítás? Mondd el, mert szeretném megérteni: miért kell többnek tűnnöd, mint amid van? Miért kell másnak látszanod s mindent megtenned azért, hogy fenntartsd a látszatot? Mi hiányzik abból a biztonságból, amit én adok, mi az a hiány, amit nem tudok betölteni a szeretetemmel? Kérlek, legyél őszinte és ne azt mondd, amit szerinted hallani szeretnék. Csak úgy tudom meggyógyítani a szívedet, ha tudsz egy lépést tenni felém és magad felé abban, hogy teljesen őszinte vagy. Megértem azt is, ha a válaszod az, hogy „nem tudom”. Értem, ha azt mondod: nem látom át, csak vonz és sodor. Tudd, hogy ebben is veled vagyok és nem vetlek meg érte. Mert szeretlek. Visszavonhatatlanul és megbánhatatlanul szeretlek téged.
Én vagyok az Úr egyedül!
Itt vagyok veled és azt ígértem, az igazságot mondom el neked. Az igazság, hogy… „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Egy nagyon fontos dolgot kell még tudnod. Ha nehéz is, de ezt tisztán kell értened. Én vagyok a világmindenség ura is. A felkent Messiás vagyok, az Uraknak ura és a királyoknak királya. Én, aki veled beszélek, az én nevemre fog meghajolni minden térd és minden nyelv vallani fogja egy nap, hogy nincs más úr és hazugság volt minden más urat dicsőítő szó és minden mást imádó tett csalárdság. Bármilyen közvetlenül is beszélek most veled, az enyém minden hatalom ezen a világon s az eljövendőben. A teljhatalom az enyém. Én vagyok a féltőn szerető Isten fia, az Isten maga, aki nem tűr más urat, másfelé elhajlást. Féltőn szerető, féltékenyen szerető vagyok. Nem úgy, mint egy ember, aki bosszút áll s lesújt féltékenységében. Nem válok kiszámíthatatlanná, sosem bántanálak. De nem tűröm a kétfelé hajlást és arra hívom a népemet, és téged is, hogy válasszon! Válasszatok! Válassz! S tudom, hogy annyiszor hallottad már ezt. És vannak magyarázataid és okaid, érveid és indokaid. De még mindig szólok és ezt mondom neked: válassz! Engem válassz! Szolgálj engem, térj hozzám, fordulj hozzám. Tudom, hogy elfordult a szíved tőlem. Tudom azt is, hogy félsz. Sokszor szorongsz, rettegsz, aggodalmaskodsz. És meg is van rá az okod. Csak a félelem feledékennyé tesz és nem emlékszel arra, hányszor mentettelek már meg. És ezután is csak én leszek és meg is foglak menteni.
Úr vagyok a mammon és minden kötöző erő felett
Mindketten tudjuk, hogy mennyi minden kötöz valójában. Több, mint gondolnád. A kötelességeid, a szerepeid, a felelősségvállalásaid… az ideáljaid, a magadról felépített képed, a reményeid, akivé válni akarsz. S a tehetetlenség. Megértem, hogy ezek erősen kötnek. Mindennél erősebben. És hogy ezek nélkül nem tudsz meglenni, mert függő vagy, függesz és kötődsz akkor is, ha mérgez és elpusztít. Nem tudsz nem függeni, nem tudsz nem imádni és csodálni. Mert enélkül az élet sivár és üres. És megértem, hogy félsz attól, ha elveszem, ha elkérem tőled azt, ami a legnagyobb bálvány, a legnagyobb biztonság, a legnagyobb illúzió. Ezért azt mondom most neked, hogy miközben eloldom a köteleidet és megszabadítalak téged, nem hagylak magadra a félelmeidben, az ürességeidben és a szégyenedben. Megbocsátok neked, ha elfordulsz a bálványaidtól, ha megvallod a bűneidet és segítségül hívsz. Szabaddá teszlek úgy, hogy magamhoz ölellek és azt mondom neked: az enyém vagy. És megbánhatatlanul szeretlek téged. Megszabadítalak más urak vonzásából és a kötelektől is és magamhoz kötlek, magamhoz kapcsollak, magamhoz vonlak. Azért, hogy belemerülj és átengedd magadat teljesen annak, hogy egyedül, kizárólag csak tőlem függesz.
Harcolni fogok érted életed utolsó percéig!
Tudod, harcolni fogok érted életed utolsó percéig! Sosem vetlek el, ha elfordulsz, visszaszeretlek magamhoz. Hazahívlak. Bízom benned, hogy tudsz engem választani és megtanulsz engem követni egyre inkább. Bízom benned, hogy felismered a bálványt, a hamis csábítást és nemet mondasz és felveszed a küzdelmet és nem a könnyebb utat választod majd. Bízom abban, hogy elég tud lenni a kifogyhatatlan szeretetem, amitől semmi nem választhat el. Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem magasság sem mélység, sem semmiféle más teremtmény, semmifél más úr.
Hűséges vagyok. Hű vagyok a szövetségemhez! Tudod, harcolni fogok érted életed utolsó percéig! Ott voltam a születésedkor s ott leszek az utolsó lélegzetvételedkor is majd. S utána is, amikor majd megpillantjuk egymást, mikor láthatsz színről-színre. Akkor majd te is mondani fogod:
„A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!” (Jel 5, 13)
„Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, és ő megszabadított minket! Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!” (Ézs 25, 9)Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Adakozás vasárnapja, a felajánlások vasárnapja van ma a gyülekezetünkben. Vigyázzatok! Mondom, vigyázzatok! Ma az adakozásról lesz szó! Bár még fiatal gyülekezet vagyunk, nekünk is vannak hagyományaink, az egyik ilyen a mai nap. Egy évben egyszer beszélünk az adakozásról és ilyenkor kérjük, hogy a gyülekezet tagjai gondolják át és tegyék meg a felajánlásaikat arra, hogyan fogják támogatni a gyülekezeti közösségünket anyagilag ebben az évben. Az igehirdetés sorozatban maradunk a Hegyi Beszédnél, a textusunk Jézus tanítása az adakozásról. Hadd mondjam ki így az elején: ez nem egy programbeszéd, nem egy marketinggel átitatott szónoklat arról, miért jó neked, ha többet adakozol a gyülekezetnek. Nem azért beszélek, hogy többet adj! Sokfelé lehet adakozni és természetesen szükség itt is van rá a gyülekezetben. Ez az Ige természetesen nemcsak a gyülekezeti adakozásunkról szól, hanem az adakozásról, ami az egész életünkben is jelen kell legyen. A legtöbben egyébként nem egy célra adják az adakozásukat és többször lehet ebben akár egy év távlatában is változás, kihívás.
1. Vigyázzatok!
A Hegyi Beszédben a 6. fejezettől az Istennek átadott élet működését láthatjuk magunk előtt. A kegyességről van szó: az Istennek kedves életről, tettekről, gyakorlatról: az ima, a böjt és az adakozás a területek, ahol ez megmutatkozik. „Vigyázzatok!” – áll előttünk az Igében a figyelmeztetés. Komoly téma ez, ami odafigyelést igényel. Veszély van! A Biblia nem dobálózik ezzel a kifejezéssel marketing céllal, hanem tényleg csak akkor használja, amikor adekvát. Mindhárom kérdésre (imádság, böjt, adakozás), így az adakozásra is érvényes: vigyázni kell. Oda kell rá figyelni! Magától ez a terület sem működhet jól. E három terület egyébként szervesen összekapcsolódik. Meg kell újítani az engedelmességünket, az odaszánást ebben is. Isten előtt kedves a megállás, a végig gondolás, a finomhangolása a folyamatoknak. S közben ki kell mondanunk: nincs közülünk, akinek magától jól megy az adakozás. A „Vigyázzatok!” mindenkire érvényes, mindenkit hív odafigyelésre, józanságra, megtérésre. Általánosságban elmondható, hogy Isten az engedelmességben nem egy automatizmusra hív, hanem újra és újra való odaszánásra. Vigyáznunk kell, mert hiába van hitünk, amit igaznak érzünk, annak megélése, az igazságban járás, az igazság gyakorlása, a kegyesség nagyon könnyen el tud csúszni. Két irányba tud elcsúszni: vagy a vallásos képmutatás, a farizeusi út, vagy a pogányok irányába. Az előbbiről hamarosan részletesebben is beszélek, az utóbbi pedig a törvénynélküliséget, az önközpontú, élvezet központú, félelem és vágy vezérelt működést jelenti. A mi kultúránkban is megvan mindkettő: nem feltétlenül vallásos köntösben. Van, aki felsőbbrendűnek, jobbnak tartja magát, míg más „őszintének”, „hitelesnek” és ezek alatt a címkék alatt azt csinál, amit akar, ami neki éppen a legjobb. Bonhoeffer azt mondja ennek az Igének a kapcsán: a tanítványi lét, a követés rendkívüli dolog. Nagyon különleges és nem logikus, természetes út. Kihívás. Jézus pedig azt mondja, hogy a követés nem a követés miatt kell láthatóvá váljon. Ki fog derülni, egyértelmű lesz a maga idejében, de nem szabad reklámozni, mutogatni önmaga kedvéért, mert akkor veszíti el hitelességét, valódi tartalmát. Ez vonatkozik az adakozásra is.
2. Képmutatás helyett
Na de miért kell ennyire vigyázni? A válasz abban van, amitől óv Jézus: megnevezi azt a kegyességet, azt az életvitelt, amitől óvakodni kell, amiből meg kell térnünk. A szakasz kulcsszava a képmutatás: ennek a kikerülésére hív Jézus. Ez a szó a görög színház világából lehet ismerős: a színészek maszkokat alkalmaztak, amivel egy-egy szerepbe helyezkedhettek. Mást mutattak, természetes módon, mint a saját arcuk. Így tudtak szerepbe helyezkedni. Ott és akkor ez helyes volt, ez volt a dolguk. De a mindennapi életben így élve, ezt alkalmazva eltérünk az igazságtól és nem járunk jó úton. A képmutatás lehet látható, de megbújhat a szívben lévő hamis büszkeségben, tartásban is. Ha az alapján definiálom magam, hogy én ki vagyok, mint adakozó, akkor nem jó úton járok. Sokszor azt erősíti az adakozás, hogy jó ember vagyok, tisztességes, erkölcsös. És miközben adni jó és Isten iránti engedelmesség lehet, semmiképp sem érdem vagy erény Isten előtt. A maga körül kürtöltető ember az adakozás által elismerést vár. Van helyén való dicséret és megerősítés az életben, de ez a helyzet nem az. Az ilyen elismerés hamis magabiztosságot eredményez. Előfordulhat, hogy bennünk születik és magunk felé irányul: ilyenkor még nehezebb megragadni. Így fogalmaz egy írásmagyarázó: „Az ember örök kísértéstől, énje előtérbe helyezésének igényétől óvja itt az övéit Jézus. A kürtöltetés szokásáról máshonnan nem tudunk, de az ismeretes, hogy Izráelben sok feltűnő formája volt a jótékonyság „reklámozásának” (díszhelyek a zsinagógákban a rabbik mellett stb.). Ezt a magatartást Jézus képmutatásnak nevezi. Aki ilyenfajta jutalomra pályázik, az Isten jutalmazására, az igazi jutalomra nem számíthat. Isten „stílusa” más: ő „feltűnés nélkül” nézi és látja adakozásunkat, ezért ennek is így kell történnie.” A helyes motiváció tehát az adakozásban az „észrevétlenség”, a feledékenység. Ne tartsuk számon, ne emlegessük fel. Isten látja a rejtett dolgokat is, ő ismeri a szívünket: ő tart és áld meg bennünket. Van a képmutatásnak egy nehezen megragadható dimenziója is: a magunk felé való képmutatás. És ezt nagyon jól megragadja a színház és a maszk képe. Mert a maszk nem csak kifelé szól, hanem befelé is. Egyrészt, mikor tükörbe nézünk, a maszkot látjuk, másrészt, a maszk annyira hozzánk nőhet, hogy az identitásunk részévé lesz. Próbáljuk most meg óvatosan levenni ezt a maszkot s engedjük, hogy Isten előtt teljesen leplezetlenül álljunk. Az egyik levélben olvasunk egy ilyen maszk levételi jelenetet, erre buzdítja a gyülekezetet Jézus: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen.” (Jel 3,17) Ez azonban nem egy megszégyenítő, hanem egy meggazdagító állapot, a szabadulás állapota. A témához kapcsolódóan rá kell jönnünk ugyanis, hogy nem mi adakozunk Istennek. Nem úgy van ez, hogy nekünk vannak dolgaink, vannak javaink, a vagyonunk, a bevételeink, a megtakarításaink, a pénzünk, az időnk, az energiánk… hanem minden az Övé! Mindenem Tőle van és minden az Övé. Sőt, még én magam is az Övé vagyok! Ez a felismerés fontosabb, mint az egész adakozás téma: tiéd-e ez a hit, az Övé vagy-e? Hozzá tartozol-e? Megszabadultál-e már ebből a furcsa, saját magunk felé való képmutatásból, hogy minden az enyém. Mennyire képmutató az, hogy én adok Istennek, Isten ügyének…! Isten ad és adott nekem mindent. És ezért mindennel, amim van, Őt akarom dicsőíteni. Igen, létezik továbbra is magántulajdon, lehet tervezni, szorgalmasnak lenni, gyűjteni: nem a birtoklásért, nem a pénz bálványa miatt. Isten ajándékai bálvánnyá válhatnak a kezünkben, ha elfelejtjük a lényeget: a biztonságunkat Ő adja, a vele való kapcsolat. Ha Isten ajándékait elkezdjük birtokolni és ez alapján definiáljuk magunkat, akkor épül bennünk egy hamis identitás. Minden helyes hozzáállás, abból az elrejtett, megtalált állapotól fakad, ami az Atyával való szeretetkapcsolatra mutat. Sőt, abból fakad! Az tud rejtve, csendben, hálából adni, aki nem fél adni, mert tudja, hogy az Atya róla is gondot visel. Az tud nem képmutató módon adni, aki megismerte Isten nagyvonalú szeretetét ezért képes a nagyvonalúságra. Az, aki felismerte, hogy az adakozás nem róla szól, hanem arról, aki Őt mindennél jobban szereti. Az tud szabad lenni, akit nem bűntudat, a félelem vezérel az adakozásban, hanem a hála és a megtaláltság öröme.
3. Mi a jutalom az Atyától?
Van egy motiváció is, amit Jézus megnevez ezen a nehéz úton. Vigyáznunk kell, óvakodnunk a képmutatástól, de mi motivál ezen az úton? Nem más, mint a jutalom. Református emberként ódzkodunk attól, hogy Isten bármilyen jutalmat adjon nekünk, hiszen az üdvösség, a legnagyobb ajándék kegyelemből van, nincs arányban semmilyen jó cselekedettel. Mégis, ez áll itt, hogy Isten jutalmat ad. Isten látja a rejtett dolgokat: a szívedet, a motivációidat és számít neki ez. Azt mondja Jézus, hogy a helyes hozzáállás, a rejtett módon való adás azt jelenti, hogy ne tudja a jobb kezed, mit tesz a jobb. A teljes diszkréciónak, rejtettségnek a képe is ez, a teljes odaadás: nem számít, ki mit gondol. Nem számít az sem, én magam mit gondolok, hanem csak adok, mert Isten erre hív. A magyar nyelvben a „Nem tudja a bel kéz, mit tesz a jobb” olyan szólás, ami a fejetlenséget írja le. Jézus szavai nem ezt jelentik. Sokkal inkább az Istenre hagyatkozás képe ez, a személyes kontroll, számítgatás elengedését. Jó, ha nem tudsz róla, ha nem is emlékezel rá, így biztos nem fogsz emlékezni rá és nem jut eszedbe felhánytorgatni adott esetben. Ehhez pedig perspektíva váltás szükséges: ha Isten az életem ura, akkor őt dicsőítem, a pénz bálványa helyett Istent imádom és ezzel megvallom, hogy ő adja a biztonságomat. A jutalom kérdésében pedig aki lélekkel ad, az már nem feltételnek gondolja adományát az üdvösséghez, hanem az elfogadott kegyelem miatti hálából tud így adni. Mégsem mondható ki, hogy az Istentől jövő jutalom, ajándék arányban lenne azzal, amit mi adunk. Fordítsuk meg: amit Istentől kapunk az sokkal több, az megfizethetetlen, felfoghatatlan: az örök élet, a bűnbocsánat, az ingyen kegyelem – aminek persze óriási ára volt. Ha innen nézzük, akkor Istennek adhatunk mindent. Ez egy keresztyén frázis marad gyakran, mert az emberi szív így működik: elfogadja Isten ajándékát és közben szeretne minél többet meg is tartani magának. Mi akkor a jutalom? Az a kegyesség gyakorlás lesz tehát helyes, amelyik tényleg Istent dicsőíti, őt magasztalja fel, rá mutat és nem válik öncélúvá, bűntudat motiválttá, vagy üdvszerző jellegűvé (azaz nem a bűneim miatt törlesztek Istennek a jó cselekedeteimmel, adakozással, böjtöléssel stb.). Szabad lesz. És ez a jutalom egyik oldala. Az az ember szabad a „maga körüli kürtöltetéstől”, aki biztosan gyökerezik Isten szeretetében, a vele való szeretetkapcsolatban. Ebben a kapcsolatban lehetnek hullámvölgyek, szükség van a megerősítésre is, de végső soron már nem a környezeti visszajelzésektől fog függeni. A másik jutalom, hogy részünk lesz Isten munkájában! Részesei lehetünk annak, amit Ő tesz! Az Ő tervének, munkájának részévé lenni pedig a legnagyobb jutalom! Kapcsolódás a legfontosabbhoz, Isten nagy történetéhez.
Isten formáljon bennünket és tartson meg a jó úton, hívjon vissza magához, újítsa meg az életünket, hogy követésünket ne kelljen hirdetni, hanem az engedelmes életünkön keresztül nyilvánvaló legyen mások számára is. Építse Isten bennünk és közöttünk az Ő országát! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
„Szeressétek ellenségeiteket… hogy így mennyei Atyátok fiai legyetek…”? Hogy lehet ilyet kérni, mondani, megfogalmazni, ilyen nehéz feltételhez szabni az Istenhez kapcsolódást? Jézusnak egy újabb tanítása van előttünk, amit nem kerülhetünk meg, de aminek nekiütközünk. Ez az ütközés jó, ne térjünk ki előle, ne pattanjunk le „igen, Uram, így lesz” bólogatással, sem ellenállással, cinikus elfordulással, hanem engedjük, hogy hasson ránk és formáljon a Lélek. Az ellenség szeretete első hallásra természetellenes dolog: az ellenséggel szemben védekezni kell, ki kell ismerni, le kell győzni, ártalmatlanítani kell. Aki nem így cselkszik, aki szeretni akarja az ellenségeit, az el fog pusztulni. Persze az imádság az üldözőkért „elméletben” érthető és elfogadható, nemes dolog. De amikor élessé válik egy helyzet, akkor különösen is kihívás lesz. Ne feledjük, hogy Jézus hallgatói közül sokakat fognak pár éven belül komolyan üldözni a hitük miatt. Vajon eszükbe jutottak akkor Jézus szavai? Hogy lehet ezt megtartani? Ne feledjük azt sem, hogy ezt is teljesen Jézus tudta csak megtartani! Ő a Hegyi beszédben azokhoz szól, akik azt gondolják, a törvény betartható. Ha ez alapján akarnak üdvözülni, a mennybe jutni, akkor imádkozni kell az ellenségért is, szeretni őt és tökéletesnek lenni a mennyei Atyához hasonlóan. Az evangélium alapján élőknek: a folyamatos önátadás, önmagunk „megadása”, átadása Istennek, a megtérés az, amire hív. Elég jó vagy, szeret. Ez a szeretet átformál: tökéletesen rá akarok hasonlítani, azaz nem adom fel a hozzá kapcsolódást, a követést. Jézus azokat is az ellenség szeretetére, akik nem a törvény betartása által akarnak üdvözülni, akik Krisztus tanítványai – csak épp más útra hívja őket, más motivációból hívja őket a változásra.
I. Miért szeressük az ellenségeinket is?
Fontos kiemelni, hogy Jézus, a törvény betöltője, aki ismeri a törvény adójának szívét és szándékát. Ezt olvassuk a 3Móz 19, 17-18-ban: „Ne gyűlöld szívedben embertársadat! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében. Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr!” A szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet nem egy egyértelmű, konzekvens bibliai tanítás, ami végigvonul az Ószövetségen, sokkal inkább interpretáció, magyarázat, ami ellentétben áll Isten tervével. Mindeközben mégis valóság az embernek, hogy az ellenségét nem tudja magától szeretni. A legfontosabb kérdés, amire választ kell találnunk, hogy ki is az ellenség? Ne magunkból induljunk ki először, hanem vessünk egy pillantást a Szentírásra. A Zsoltárokban gyakori szereplő az ellenség, ami megnehezíti a zsoltáros életét. Ez lehet egy konkrét személy, csoport, lelkület… Gyakran veszélyesnek, hatalmasnak mutatja be a szentíró és tehetetlen vele szemben… Számtalan bibliai szereplő válik ellenséggé egy adott helyzetben: Ézsau és Jákób, vagy Saul és Dávid – Saul meg is akarja öletni Dávidot, ő azonban, mikor ezt megtehetné, a barlangban nem végez Saullal, megkíméli az életét. A fenti idézet mellett még hadd hozzak egy példát a Törvényből: a 2Móz 23, 4-5-ben olyan rendelkezést találunk, miszerint az ellenség eltévedt állatának visszahajtása helyes, Isten törvénye erre bíztatja az embert. Elmondható, hogy a felebaráttól ez ellenséget az különbözteti meg, hogy míg a felebarát a „hozzám hasonló”, az ellenség „az eltérő”… És itt van az ellenség definíciójának lényege, egyben a csapdája is. Nem mindegy, hogy valaki tényleg ellenség és távolság van, eltérés, különbözőség vagy az eltérő gondolkozású, működésű ember ellenséggé válik számunkra anélkül, hogy igazán megismernénk. Végtelen sok előítélet és gonoszság származik ez utóbbiból a világunkban. Egyedül a qumráni iratokban olvasható, hogy: „a világosság minden fiát szered… a sötétség minden fiát gyűlöld”. De vizsgáljuk most meg a mi szívünket: a valóságunkban, a mindennapjainkban mennyi mindentől függ, ki valóban ellenség, ki szubjektíven az? Hogy vagyunk mi a saját ellenségeinkkel? Mi magunk is valakinek lehet ellenségei vagyunk, ennek tudatában vagyunk? Azt se felejtsük el, hogy Krisztus nélkül Isten ellenségei voltunk (Róm 5, 10). A felolvasott Igében az ellenség szeretetének mintája maga Isten, Aki felhozza napját jókra és gonoszokra (45b). Mintha valahogy Isten nem válogatna, az Ő kegyelmét és jóságát általánosságban mindenkire kiárasztja. Jóságát és kegyelmét nem érdem vagy adott állapot szerint adja az embernek, hanem az Ő szeretetével akarja átformálni az akármilyen állapotban is lévő embert.
Az ellenség szeretete és az imádság nem valamilyen morális tett. Azért történik, mert Jézus erre példát adott és azért, mert Isten mindenkihez irgalmas. Azt se feledjük, hogy lehet, valakinek mi vagyunk az ellenségei – akár tudatosan, akár akaratunkon kívül belesodródhatunk ebbe a szerepbe is… és bizony, Isten már akkor törődött velünk és hordozott minket, amikor még nem ismertük Őt és nem foglalkoztunk vele. Drága Testvéreim! A helyzet az, hogy aki megtapasztalta, átélte mélyen az Isten szeretetét, az tudja ezt továbbadni. Az Ószövetség is beszél a felebaráti szeretetről, Jézus pedig a törvény betöltőjeként meg is éli, meg is testesíti azt teljes mértékben. És végső soron azért helyezi ezt a középpontba, mert ez a tanítványok ismertetőjegye is lesz a világ számára!
II. Miért legyünk különbözőek, miben legyünk mások, mint a többi ember?
Az ellenség szeretetével kapcsolatban az Igében előttünk van az arra való bíztatás, hogy legyünk különbözőek, legyünk mások, de ugyanúgy működjünk, mint általában bárki a világban a mások szeretete kapcsán.
Igen, Isten népe közössége más. Ezt elméletben értjük, de gyakorlatilag nehéz mit kezdeni vele. Mert Isten népe nehezen találja a helyét a világban: hogy lehet úgy jelen lenni, hogy nem vegyülök el teljesen, de azért kapcsolódom. Nem asszimilálódom, de benne élek és valóban kovász leszek. Nem lehet ez másként, mint hogy a keresztyénség „ellenkultúra” – azaz az adott kultúrában mindig benne él, de azzal szemben is áll egyszerre. Ez egyfajta ambivalencia, amit el kell tudnunk hordozni közösségként. Miben nyilvánul ez meg? Abban például, hogy egyszerre fogadjuk el azt, hogy részei vagyunk a kultúránknak, hogy hat ránk, hogy ide tartozunk, másrészt folyamatosan kérdéseket teszünk fel, gondolkozunk, Isten Igéje fényében megvizsgáljuk azt, ami történik bennünk és körülöttünk is. Ez egy fárasztó dolog is tud lenni és nem összetévesztendő a folyamatos önmarcangoló önelemzéssel. De Isten népe mégis, minden időben egy ilyen kultúrában, társadalomban szervesen jelen lévő ellenpólusként kell jelen legyen. Ebből a szempontból különösen fontos kérdés ma ez, hiszen két szélsőséggel találkozunk ma: vagy módszeres és szisztematikus ellenségképzéssel és a „mindig kell valakit gyűlölni” és a félelemkeltés útjával, vagy azzal a teljesen hamis toleranciával, miszerint senki sem lehet eltérő, különböző, nem mondható igazságnak az, ami kirekeszti a másikat. A keresztyének rendkívülisége és különbözősége abban rejlik, hogy Krisztus valódi szeretetével vannak jelen a közegükben. Hadd formáljam még ezt a kijelentést: Isten népe akkor töltheti be a küldetését, ha valóban Isten jelenlétében él és hordozza az Istennel való találkozás, a hozzá való kapcsolódás szolgálatát és az Ő jelenlétében él. Ez lehet, hogy hűséges, csendes jelenlétet jelent, nem feltétlenül hangos, harsány és elkápráztató. És ebben a jelenlétben képviselheti Isten népe azt az igazságot, hogy van ellenség! Isten népe tudja, hogy az egyetlen és legnagyobb ellenség a sátán. Az ember legnagyobb ellensége a bűn, de a bűnt és a sátán minden hatalmát legyőzte a feltámadott Úr Jézus Krisztus! Isten népe tudja és bizonyságot tesz arról, hogy az ellenség is munkálkodik (ld. búza és konkoly…) – ébernek kell lenni… de nem szabad a félelemkeltésbe és a valódi ellenség figyelemelterelésébe beleesnünk! Isten népe tudja és hirdetheti, hogy a felebarát fogalmába az ellenség is beletartozik! Hogy a másik ember olykor tényleg ellenséges és van olyan, amikor a másik ellenség, de erre van válasza Istentől. Ez pedig az ellenség szeretete és az imádság értük. Azzal együtt igaz ez, hogy olykor Isten népe közösségének védekeznie kell és egymást is védenie kell akár egy-egy bántalmazó helyzetben. Az üldözők ellen természetesen egyéni életfeladat is, de sokkal inkább Isten népe közösségi küldetése. Így oldható fel az a feszültség, hogy amikor valaki üldözésben, szenvedésben van, nem biztos, hogy tud imádkozni és közbenjárni. Ilyenkor a testvéri közösség, Isten nép, a gyülekezet az a „szövet”, ami megtart, ami gyakorolja a hordozás, a közbenjárás szolgálatát. És Isten népe tudja és éli azt is, hogy az ellenségért való imádság az önuralom legmagasabb foka… és ebben fejlődni akar a Krisztus szeretetéből táplálkozva egy olyan világban, ahol az önuralom egyre kevésbé érték.
III. Mit jelent a mennyei Atyához hasonló tökéletesség?
A szakasz végén van még egy nagyon érdekes és nehezen érthető, könnyen félreérthető rész is. A tökéletességre hívás az utolsó versben (48.vers) semmiképp sem lehet alapja a keresztyén perfekcionizmusnak! Sokkal inkább két dologra hív: egyrészt Jézus csodálatára és imádatára: Ő valóban tökéletes, Ő betöltötte a törvényt, Ő az Isten tökéletes képmása. Hódolhatunk előtte ezért nap mint nap. Másrészt munkálja bennünk a többre törekvést: az odaadást a szolgálatban, Krisztus követésében. Nem azért, mert tökéletesek lehetünk egy nap, hanem azért, mert hálából szeretnénk növekedni Krisztus követésében, a Vele való szeretetkapcsolatban. Ennek semmi köze az emberi tökéletességre törekvésben, aminek a vége az ember megistenülése és gyakran a másik (a kevésbé eredményes ember) leértékelése. A tökéletesség a héberben egyébként jelenti: az „egész” állapotát, a „teljes szívvel lenni” vagy „teljes szívvel, odaadással tenni valamit” működését. Nem a teljes tisztaságot és tökéletességet jelenti, hanem az egészen nyílt, fogékony állapotot Istennel. Hogyan ragadható meg mindez a számunkra, mire hív ebben minket Istenünk? A teljes átadásra először is, ami teljes megtérést, önmegadást jelent! Jézus odaadó követésére, ami időről-időre újra és újra odaszánást és döntést igényel a részünkről. És így jutunk el a kegyelemhez, az evangélium szívéhez. Ebbe a követésbe nem azért lépünk be, mert mi felismertük, hogy ez az érdekünk, hanem mert Jézus hív és vonz bennünket magához! Az Ő ellenállhatatlan szeretete vonz mindannyiunkat! Igen, ezt az Igét is Jézus tudta csak tökéletesen megtartani! Ő imádkozott ellenségeiért – a kereszten is („Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek…”), és tökéletesen megtartotta az Atya szavát. Ő valóban tökéletes volt engedelmességben mindhalálig. Így a teljes átadást is csak Ő tudja munkálni bennünk, ebbe kell belelépnünk: Ő taníthat meg minket is igazán krisztusinak lenni. Isten szeretete nélkül nem tudunk senkit igazán szeretni… nem csak az ellenségeinket nem! De Ő formál, változtat, vezet! Tökéletes, teljes távlatok tárulnak fel előttünk, ha engedjük, hogy az Isten szeretete átjár és formál! Isten szeretete pedig, hála legyen Neki, személyválogatás nélküli: ennek a felismerésében, ennek az elfogadásában, ebben van a mi Istenhez igazodó „tökéletességünk”, érettkorúságunk, életünk kiteljesedése.” Isten munkálja bennünk az Ő szeretetének valóságát, jelenlétét, lehessünk így egyenként és gyülekezetként is érettek, hitben felnőttek, lehessünk kősziklára épült ház az Isten dicsőségére! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Advent második vasárnapja van, az ünnepre készülünk. A keresztyén emberek ilyenkor különösen is arra tekintenek, hogy Isten országa eljött közénk Krisztusban, hogy Ő visszajön egy nap és az Ő uralma mindent be fog tölteni és közben már itt van közöttünk az Ő országának erőivel, valóságával, a szabadításával. Ennek a valóságában vagyunk most, ebbe hívjuk a gyülekezet közösségét is! S mindeközben az igehirdetés sorozatunkban a Hegyi Beszéd Igéit olvassuk, amivel hisszük, hogy Isten meg akar erősíteni bennünket, mint gyülekezet és egyenként, mint keresztyén emberek. A mai Ige kulcsszava, központi motívuma a házassági válás. Ez egy igen megosztó kérdés keresztyének között. Vannak, akár köztünk is, akik azt várják most, hogy mondassék ki, hogy elválni bűn, elválni nem szabad és mégis mit képzel az, aki elválik a házastársától? Van, aki azt szeretné, hogy ne beszéljünk ilyen nehéz kérdésekről, mert inkább jobb hallgatni és csendben elhordozni azt, hogy ilyen lehet. Van, aki szégyenkezik akár emiatt és olyan is lehet, aki pont azt várja, hogy mondassék ki, hogy ez a kérdés mindenkinek a maga dolga, senkinek semmi köze nincs hozzá, mert ez egy privát kérdés. Ráadásul nagyon sokfélék vagyunk, ahogy itt vagyunk a gyülekezet közösségében. Egyedülállók, házasság előtt állók, házasságra készülők, házasok, házassági válságban lévők, elváltak, akik kiléptek egy kapcsolatból, elváltak, akiket elhagytak, özvegyek… Mind-mind másban küzdve, más szemszögből tekintve a felolvasott Igére is. Kérlek Titeket, hogy ne válogassunk most aközött, hogy elsőre úgy gondoljuk, érint-e ez bennünket vagy sem. Hanem kapcsolódjunk ma ahhoz, aki mondja ezeket a szavakat: Jézushoz és így az Ő szavához.
Arra hívlak Benneteket, hogy két dolgot engedjünk el az igehirdetés elején. Egyrészt engedjük el az oldalra (vagy akármerre) tekintgetést, hogy kinek kellene most ezt hallania, kire vonatkozik ez. Figyeljünk inkább Jézusra, hogy miben akar megszólítani bennünket? Másrészt engedjük el, hogy ma az igehirdetésben kimerítő válaszokat kapjunk a válás kérdésére, hogy az összes létező szempontot figyelembe véve egy minden tekintetben korrekt, elfogadható, biblikus, de nem kirekesztő modellt, válaszokat kaphatunk a válás témakörében. Ehelyett is figyeljünk Jézusra, figyeljünk az Igére! A Hegyi Beszédben az elmúlt két vasárnap igehirdetéseiben a „Ne ölj!” és a „Ne paráználkodj!” jézusi magyarázatához kapcsolódtunk. Ehhez kapcsolódik, ebben a sorban van a mostani textus is, a paráznaság témájából folytatódik a válás. „Megmondatott… én pedig…” – ezzel a fordulattal beszél Jézus erről a dologról is. Azt kell még kiemelnem itt bevezetésként, hogy ezeknél a szavaknál Jézus többet is mond a válásról (a Mt 19/Mk 10-ben). Ezt majd később fel is fogom olvasni, mert e kettő együtt értelmezhető, együtt adja ki azt a nagyobb képet, ahogy Jézus erről tanít minket. Három ellentétpárt fogalmazok meg az előző igehirdetéshez hasonlóan, ahol a „Na paráználkodj!” parancsolat volt velünk. Azt keressük most is, ma is, mit jelent, hogy Isten országa közöttünk van? Ha az Ő szabadítása valós, hogyan hat ez az életünkre, ránk, hogyan mutatkozhat meg az Ő szabadítása?
1. Fogyasztói mentalitás helyett felelősségvállalás
Az első ellentétpárban azt a kapcsolópontot szeretném megnevezni, ami összeköthet minket egy több ezer éves történettel. Mert joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi közünk nekünk egy rég letűnt társadalmi berendezkedés szokásaihoz, törvényeihez? Azt vélem felfedezni az előző és a mostani szakaszban is, hogy a paráznasághoz hasonlóan, a válás is (azaz hogy „lecseréld” a házastársadat) a fogyasztói mentalitás jeleit mutatja! Másként beszélhetünk ma a fogyasztói magatartásról, fogyasztói kultúráról, mint akkor, de az önző szempontok túlsúlya és a másik személy tárgyiasítására tett kísérletek ugyanúgy fellelhetők ebben az esetben. Mert miközben egy válás mögött számtalan ok meghúzódhat, és nagyon különbözők lehetnek a helyzetek, Jézus itt erről beszél. Jézus a felolvasott Igében tömörített formában az 5Móz 24,1-4-et idézi. A teljes szöveg bonyolult, és különös töredéke a régi törvénynek, amely közvetlenül csak a második házasság sajátos esetére vonatkozik, amikor a férfi azzal a nővel köt házasságot, akitől elvált, s aki azóta elváltként élt. Kifejezetten se ez, se bármelyik más szöveg az Ószövetségben nem nyilvánítja a válást megengedettnek, mégis a farizeusok „könnyen kezelték” ezt a kérdést és kiskaput próbáltak találni: ez is a fogyasztói hozzáállás: a válás valós megoldás, egy a lehetséges opciók közül! Izráelben a férfi az 5Móz 24,1kk. alapján általában válólevél kiadásával feljogosítva érezte magát a házasság önkényes felbontására, és az elbocsátott nőt szabadnak tartotta újabb házassági kapcsolat felvételére. A házasság a paráznaság miatt a valóságban akkor is felbomlik, ha semmilyen jogi intézkedés nem történik, de a két test eggyé lételének érvénye megváltoztathatatlanul fennáll. Így az a férfi, aki elbocsátja feleségét, házasságtörővé teszi az asszonyt, és aki elbocsátott asszonyt vesz el, házasságtörést követ el. Ezek közt a határok közt szabályozza a házasság kérdéseit az apostoli tanítás is (1Kor 7). A fogyasztói mentalitás, a másik birtoklása helyett a felelősségvállalásra van tehát szükség: a működő párkapcsolatban (a saját határokért, saját érzésekért is). Isten törvénye egyébként hangsúlyozza a felelősségvállalás fontosságát, nemcsak a saját döntésekre nézve, de Isten népének közösségében, például a szegényekkel való törődésben, a társadalom perifériáján lévőkkel kapcsolatban is. Izgalmas kérdés lehet, hogy közösségi szinten hogyan jelenik meg a fogyasztói szemlélet és hogyan valósulhat meg a felelősségvállalás? Úgy gondolom, hogy a fogyasztói hozzáállás, ha használom a közösséget, ha kiveszem belőle, ami nekem jó, ha töltöm magam – s közben nem vállalok másért felelősséget. Sem akkor, amikor szembesítenem kell akár a bűnnel, sem akkor, mikor egyszerűen törődnöm kellene vele és szeretnem, vagy vele lenni a terhei hordozásában. Ebből akar bennünket megszabadítani a mi Urunk, ebben hív megtérésre! A felelősségvállalás része az imádság is, egymás hordozása, a megbékélés segítése, akárhol is jár a másik az ő útján.
2. A törvény látszat betartása helyett a töredékesség és bűnösség felvállalása
Tartsuk szem előtt ennél a szakasznál is, hogy Jézus azokhoz szól, akik úgy gondolják, a törvény betartása által lehet üdvözülni. Valójában ez az út már ott és akkor is ahhoz vezetett, hogy kivételt, könnyítést kerestek az emberek: hogy lehetne egyszerűbb egy-egy helyzet. Ha meg akarod tartani a törvényt, akkor nem a kiskapukat kell keresned, hanem az Isten terve szerinti, szíve szerinti utat! – mondja Jézus ebben az Igében. A farizeusokat és az őt hallgató összes embert arra szeretné elvezetni Jézus, hogy belássák elveszettségüket és töredékességüket és azt, hogy képtelenek megváltani magukat. Hogy szükség van szabadítóra, az Isten kegyelmére. Jézus olyanoknak beszél, akik házasok, nekik mondja: „Ne keresd a kiskaput, a kiutat a váláshoz!” Kicsavarodott az a gondolkozás, amely a törvény által akar üdvözülni, de valójában a kiskapukat keresi: azt, hogyan lehetne megúszni? A „rabbinikus” megoldás szerint sem tartalmaz ez a mondat valódi kivételt a válás tilalma számára, mert a porneia kulcsszót a héber kifejezés „prostitúció” fordításaként értelmezi, s ez alatt egy házasság okán létrejött vérfertőző egyesülést ért, a tiltott rokonsági fokon belül. Az ilyen egyesülés egyáltalán nem volt valódi házasság, s így nem volt válásra szükség, csak egy nyilatkozatra a semmisségről vagy a semmissé nyilvánításról. Mi tehát az a látszat, ami téged megvéd? Mi az, ami által úgy tűnhet, rendben vagyok – s így nem kell szembesülni saját töredékességünkkel, elveszettségünkkel? Ezt a kérdést a látszat csillogás időszakában különösen is fel kell tennünk magunknak!
„Én nem váltam el!” – húzhatja ki magát némelyik testvér, de ugye látjuk, hogy ez semmilyen előnyt nem jelent. Ez nem érdem, ez kegyelem. Isten előtt fel lehet, sőt fel kell vállalni saját megtörtségünket, bűnösségünket ahhoz, hogy átélhessük a kegyelmet és szabadítást. Lehet, hogy nem történt válás, de ettől még a házasságunk nem biztos, hogy Istent dicsőíti. A bántalmazás, az elhanyagolás, az uralkodás, a kihasználás és még sok más is jelen lehet, amit rendeznünk kell egymással és Isten előtt. Mindenféle látszat helyett a bűnösség felvállalása és az abból való felszabadítás az, amire szükségünk van. És még egy fontos gondolat: „Különbség van aközött, hogy valaki azért válik el, hogy mással köthessen házasságot a törvényesség látszatát fenntartva, valamint aközött, ha valakinek a múltban sajnos tönkrement a házassága, de elvált emberként megvallja bűneit Isten előtt, feldolgozza a kapott és okozott sebeket is, és ebből meggyógyulva évekkel később egy új házasságot köt.”
3. Keményszívűség helyett alázat
Vegyük most az alapigénkhez a már említett szakaszt Márk evangéliumából, amikor Jézust megpróbálják csapdába ejteni a válás kérdésében adott állásfoglalásával. Ezt olvashatjuk a Mk 10-ben: 1 Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2 Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? 3 Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? 4 Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. 5 Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6 mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. 7 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, 8 és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9 Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! 10 Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. 11 Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; 12 és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.
Jól látszik, hogy a válólevél a kiskapu: meg van engedve… de nem ez a törvény betöltése… (Mt 10, 3-4: „Mit parancsolt?... Megengedte.”) A rabbinikus iskolák egyébként különbözőképpen értelmezték: milyen ok miatt adható válólevél… Ne feledjük a kontextust: a nő kiszolgáltatott helyzete akkor össze sem hasonlítható a maival. Vissza lehetett élni a házassággal és a válással is! Megrendítő kép a keményszívűség. Olyan állapotot jelent ez, mint amikor az ember a folyamatos engedetlenség miatt érzéketlenné válik Isten akaratára. Hogyan történhet ez meg? Hogyan sodródhat el ennyire az ember Istentől? Nos, az okok megtalálása nem biztos, hogy menni fog. A fontosabb, hogy ha felismered, ha lelepleződik a szívünk ezen a ponton: kiáltsunk Istenhez irgalomért és szabadításért!
3.1. Vizsgáljuk meg, hogy mi a mi kérdésünk? Mire fókuszálok, hogy megengedi-e Isten, vagy mi az Isten akarata, terve…? Mi az, ami nekünk az a pont, mint a válólevél abban a korban azoknak az embereknek?
3.2. Tegyük fel a kérdést: miben lettünk keményszívűek Istennel? Miben lenne szükség meglágyulni Isten előtt? Akár a válással kapcsolatos ítélkezésben, akár az Isten igazsága felé, akár a másik felé…
Jézus a törvény által megigazulni vágyóknak szól: házasságtörés a válás, ezért ez akadálya lesz a megigazulásodnak!
Értjük, de mégis, hogy jön a kegyelem a történetbe? És hogyan jöhet a mi életünkbe, élettörténetünkbe Isten szabadítása?
4. A szabadítás valósága! (Isten országa közöttünk…)
Kiáltsunk ezen a mai napon Isten szabadításáért! Mi, akik nagyon sokfélék vagyunk, ahogy itt vagyunk a gyülekezet közösségében. Egyedülállók, házasság előtt állók, házasságra készülők, házasok, házassági válságban lévők, elváltak, akik kiléptek egy kapcsolatból, elváltak, akiket elhagytak, özvegyek… A szabadulás Krisztusban a miénk!
Nem börtön az egyedüllét, nem börtön a nem jól működő házasság, nem börtön az elvált állapot, nem börtön az özvegység! Mert a testet öltött Jézus bejön a valóságunkba és megszabadít abban, amiben vagyunk. Az Ő akaratát keressük, az Ő szabadításáért kiáltsunk! A gyógyulás Krisztusban a miénk, akárhol is tartasz az úton!
Ezekben szabadítson és formáljon bennünket a szabadító Isten! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Az adventi időszak az év egyik legszebb, de leginkább terhelt-, kimerítő és egyben vágyakkal teli szakasza. Szeretnénk elcsendesedni, megérkezni, valami szépet és meghittet átélni. Szeretni és szeretve lenni. Közben pedig olyan, mint egy hosszú utazás utolsó néhány kilométere este, sötétben, zuhogó eső közepett, mikor már mindenki türelmetlen és fáradt, éhes és a vezetőnek is különös erőfeszítést igényel az odafigyelés, koncentrálás az útra. Sokan a várakozás idejének tartják, miközben Krisztus eljövetelének valósága van velünk, ami valahogy így előttünk az Igében, mikor Jézus a megkísértés után a szolgálatba lépett:
„Jézus elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén, hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált: „Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! A nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság támad.” Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4, 13-17) Alig néhány verssel a Hegyi Beszéd felolvasott textusa előtt hangzanak el ezek a szavak: Isten országa közöttünk van: ez az evangélium! Ha ez igaz és valóságos, akkor az mindenre hatással van és minden lehet másként. Isten országának törvényszerűségei mindent megváltoztatnak és felborítanak. Gyökerestül változtatnak meg: teljesen máshogy élhetünk, más útra hív minket. Ráadásul ez nem egyszer történt meg kétezer éve és nem csupán Krisztus második eljövetele az, amit várunk adventben, hanem Isten országának eljövetelét és a Szentlélek kiáradását újra és újra, itt és most is, 2022 adventjén. Ezt azért ennyire fontos elmondani itt, ennek az Igének a felolvasásakor, egyébként félreértjük, átsiklunk a lényeg felett vagy épp a szégyen és kárhoztatás mocsarába süppedünk. De Istennek nem ez a terve itt és most közöttünk! Ő szabadítani akar és az Ő országának a valóságát nekünk ajándékozni a vele való közösséget itt és most, hogy élhessünk a világban, mint só és világosság, közösségként pedig mint hegyen épült város.
I. Hogy működik a paráznaság?
Jézus azt mondja, hogy a paráznaság nem a házasságtöréssel kezdődik, hanem sokkal hamarabb. Ahogy a gyilkosságnál is, a szavak és a gondolatok szintjén kell keresni a gyökereket. Sőt a szív mélyén. A törvény által tiltott cselekedet a másikra kívánsággal tekintéssel indul. Így a megakadályozás, a törvény betöltése úgy történhet, hogy ha a szemed kívánságra visz, inkább szüntesd meg a látásodat, sem a bűn miatt az egész lényed vesszen el. Ezt hallva egészen elképedhetünk és feltehetjük a kérdést, hogy ez komolyan így van? Ki tette ezt meg valaha? Hogyan mondhat Jézus ilyet egyáltalán? Két dolgot hadd hangsúlyozzak így az elején: egyrészt a Törvény betöltője mondja ezt, Jézus maga, aki azokhoz szól, akik úgy gondolják és ők betöltik a Törvényt, mert nem követik el a házasságtörést. Másrészt a fogalmazás radikalitása arra utal, mennyire radikális dolog a bűn, mekkora pusztító az ereje, mennyire nagy erő és mennyire komolyan kell venni. Azért nehéz ez, mert a következmények nem látszanak rögtön, vagy nem tűnnek rossznak. Olyan ez, mint az édesség, a cukor mértéktelen fogyasztása – a pillanatnyi öröm, jó érzés, feldobottság után évek múlva, hosszú távú hatások és következmények sora várható, amiatt igen nagy árat fizet az ember. De ennél persze sokkal több, mert a bűn a kapcsolatokat rombolja és pusztítja az embert: saját magát és a másikat is.
Jézus magyarázatából szeretném kiemelni, hogy különbség van aközött, hogy van bennem kívánság, vágy, vagy abból fakadóan mit teszek: kívánsággal tekintek a másikra. Persze a „paráznaságot követett el a szívében” kifejezés arra utal, hogy a szívben történik a paráznaság, tehát nem kell semmit tenni, már az, mégis szeretném aláhúzni a „kívánsággal tekint” kifejezést. Van ebben valami kezdeményezés, nem csak passzivitás. És ez azért fontos, mert a keresztyén egyház történetében sokszor éltek vissza ezzel: a nemi vágyat önmagában bűnösnek és elítélendőnek tartották. Ez azonban nem igaz. Isten nem prűd. Jézus nem egy viktoriánus erkölcscsősz. A nemiség, a szexualitás Isten ajándéka férfi és nő között, a teremtési rend szerint, helye van a szövetségi kapcsolatban, nem csak gyermeknemzés céljából, hanem egymás örömére, a szeretet és összetartozás kifejezésére. Természetes, hogy van, s hogy működik, az jó jel. Azt hiszem a kulcs itt a határokban van, amit Jézus nagyon egyértelműen kijelöl és megfogalmaz. Nem engedhetünk teret annak, amiből később baj lesz. A határ pedig a legelején van, mert utána ez egy lavina, ami megállíthatatlan. Nemet mondani tanít ma az Ige, ami nem azt jelenti, hogy magadtól képes vagy minden helyzetben megállni, hanem hogy Istent segítségül hívva Ő arra hív, hogy mondj nemet az elszabaduló vágynak és igent Rá és az Ő szabadítására.
Három ellentétpárban szeretném az evangéliumot hirdetni a számotokra. Isten országa közöttünk van, ezért lehetőségünk van elmozdulni, változni az evangélium által. Ezek egyénileg és közösségileg is igazak kell, hogy legyenek ránk.
II. Hibáztatás és ítélkezés helyett csendes együttérzés
A házasságtörés, a paráznaság kérdésében akár más érintett, akár magunk, a hibáztatás, ítélkezés és megvetés a leggyakoribb hozzáállás. Akkor is igaz ez, ha a kultúránkban a legtöbben legyintenek – „Mindenki ezt csinálja…” kijelentéssel, vagy kicsit felháborodnak rajta, aztán elfelejtik, esetleg eufemizálják a dolgot. Hibáztatni azért kell, mert magyarázatot kell találni rá, hogy történhet meg mindez? A hibáztatás végén valakinek „el kell vinnie a balhét” – ez pedig arra utal, hogy valóban volt bűn és nincs rendjén, ami történt. Nagyon érdekes ez, mert az is hibáztat, aki elvileg nem hisz, vagy nem fogadja el Isten igazságát, Törvényét. A hibáztatással mégis annak igaz voltára mutat. A hibáztatással és az ítélkezéssel egy súlyos probléma volt és van. "Aki házasságot tör állítsák törvényszék elé." - ezt mondja az 5Móz 18. A gyakorlatban azonban többnyire a női felet vitték bíróság elé, a férfit pedig futni hagyták. Ismerjük a házasságtörő asszony történetét, ahol ez történik. Az esetek többségében tehát a paráznaság megtörténte kapcsán a nő hibáztatása történik. Megjelenhet a férfi hibáztatása is, de lehet a kultúrát hibáztatni, mert áthatott teljesen a túlfűtött szexualitástól. Hogyan ne tekintsek kívánsággal másra, ha mindenhonnan ez árad felém? Lehet az egyházat is hibáztatni, mert túl szigorú, feleslegesen büntető ebben a kérdésben. A hibás és bűnös keresése esetén az ember sajnos nem tud helyes ítéletet alkotni, mert a bűn miatt torzul az ítélkezés hitelessége is. Az a baj, hogy az emberi hibáztatás és az ok keresés nem tud Isten mércéje szerint igazságos lenni. Jézus a Hegyi Beszédben lévő szavaiban arra utal, hogy mindenki magában keresse a hibást, a bűnöst. Ez a hibáztatás egyetlen lehetséges objektív iránya. A bűnt annak kell nevezni, de az minden esetben belül lesz. Miközben a bűnt bűnnek nevezni fontos és Isten népe nem maradhat néma, ha látja, vissza kell jelezni a testvérednek, ha látod, van helye ennek, de ezt együttérzéssel és szeretettel kell lennünk ennek az Igének az alapján. Hiszen mindnyájunkat érint ez: akár családban, akár egyedülállóként élünk, akárhány évesek vagyunk. Mert ez emberi és nem kapcsolati állapottól függ.
III. Hamis büszkeség helyett az elveszettség valósága és fájdalma
A farizeusok és írástudók büszkék voltak az általuk járt útra és arra, amilyen erkölcsi tisztaságot megéltek és képviseltek. Fenyeget ez minden olyan embert akkor és ma is, akik nem gondolják magukat bűnösnek, mert nem követtek el házasságtörést, vagy elkövettek, de nem tartják azt bűnnek. Figyeljük csak meg, mindkét végletben megjelenik ugyanaz a magatartás. De figyeld most meg a szívedet. Hiszen Isten országa közöttünk van, azaz Isten belülről akar változtatni és formálni minket, hív magához és szeretne gyógyítani tisztítani. Ő tudja, hogy van-e benned hamis büszkeség, vagy hárítás, ami attól véd, attól tart távol, hogy rád szakadjon a bűneid súlya. Ilyen mondatok lehetnek a szívünkben: „Ugyan már… ez túlzás- Azért az jó, hogy vagyok valaki, aki csábít és akit választanak. Ez nekem jár.” vagy akár „Engem ez nem érintett soha. Engem ez már nem érint.” – és akkor is, ha ez utóbbi tény, felülemelkedünk azon, aki ezzel küzd. Nem ez az út, nincs kivétel, mindenki érintett, mert egyéni szinten is érintett és Krisztus teste tagjaként is az. Mert ha szenved az egyik tag, a másik is szenved. Jézus szavai fájdalmasan nyersek és fájdalmasan igazak. Igen, minden a dédelgetett vágynál és a kívánság kifejezésénél kezdődik. És igen, ez egy leküzdhetetlen erő. Fájdalmas, hogy ez igaz, hogy ez ennyire erősen hat, hogy tehetetlenek vagyunk, hogy magunktól nem vagyunk képesek változni és hogy ez rombol és pusztít.
IV. Szégyen vagy közöny helyett a szabadítás valósága
Ha igaz, amit Jézus mond, ha tényleg ennyire erős a bűn és ennyire valóságos mindez, akkor az nagyon nagy szégyen. Sokan ebbe csúsznak bele, ha rájuk szakad a bűneik súlya, ha rájuk omlik mindaz, amit dédelgettek magukban, ami megtettek volna, ha lehetőségük van rá vagy amit meg is tettek akár. De, amivel szintén gyakran találkozom, az a közöny. Mert annyira sok a bűn, akkorra a tehetetlenség, annyi a sok rossz tapasztalat, hogy nem marad más, csak a közöny. Mindegy. Majd túlleszünk rajta. Ez van. Nem érdekel…
Most hirdetem neked az evangéliumot, hogy a hibáztatás és ítélkezés, a hamis büszkeség, a szégyen és közöny helyett Isten a szabadítás útját kínálja a számodra! Isten országa közöttünk van! Hiszed-e ezt? Ha igen, akkor Ő képes megszabadítani, formálni és megbocsátani. Nem kell kárhoztatnod magadat! Sőt megcsonkítani sem. Ha a törvény betartásának útját akarnád járni és azt gondolnád, hogy úgy lehet megmenekülni a kárhozattól, hogy betartod a törvényt és ezt a parancsolatot is, meg kellene tenned. Mert máshogy nem menne. De Jézus Krisztus azért jött, hogy betöltse helyetted a Törvényt, Isten igazságát. És az Ő tökéletes áldozatáért neked már nem kell mást tenned, mint hozzá menekülnöd és Tőle kérned bocsánatot, kérni, hogy tisztítson meg és formáljon át. Ő tesz képessé a bűn elleni harcra, az együttérzésre, mert ő az volt a házasságtörő megtört, halálraítélt asszonnyal. Vele hordozható az elveszettség fájdalma, mert Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. És Ő elhordozta minden szégyenedet, hogy szabadon élhess vele. Ezt a folyamatot pedig Krisztus feltámadásának erői végzik el bennünk, miközben ez nem választható el a keresztyén ember hitben vívott harcától. A Krisztussal való közösség azt jelenti, hogy Krisztus szövetégese leszek, így számomra is érvényes, amit Krisztus a követőitől kér és vár: "Ha valaki énutánam akar jönni tagadja meg magát, vegye fel naponként keresztjét és kövessen engem." (Lk 9,23)A szabadítás során munkálja bennünk az engedelmességet, a bűn felismerését, az odaszánást, ami nem egy megfeszített megfelelni akarás, rettegés, szorongás, hanem szabad követés.
Krisztus nem lehet követni anélkül, hogy az ember Krisztussal szövetségben óembere ellen ne fordulna. Döntéseket kell hoznunk, határokat kell szabnunk a saját szívünkkel szemben is. Az új ember nemcsak a Krisztusba beleplántálás, hanem a régi fokozatos elhagyását, elengedését is jelenti. De nem azért harcol a keresztyén ember, hogy valamit megnyerjen, hanem azért, mert már megnyerte. A lemondás az új élet megtalálásának örömben megy végbe. Ezt jelenti a „Vágd le!” és a „Dobd el!”. Meg akar szabadítani téged is Jézus, akié minden hatalom és megbocsát neked. Nevezd a bűnt bűnnek. A pornót, a szabadjára engedett fantáziát, a dédelgetett vágyakat, a flörtöt, a munkahelyi kapcsolatokat, a félreérhető és kétértelmű szavakat és a tettek is: a házasságtörést, az érzelmi megcsalást és mindazt, ami a szívedet terheli.
Befejezés
Bonhoeffer azt mondja, hogy a világ tisztátalansága a hitetlenség. Aki elveszik, emiatt veszik el, nem a bűnei miatt. Hiszed-e, hogy Isten országa eljött közénk? Advent van. Hiszed-e, hogy visszajön Jézus és megítél élőket és holtakat? És hiszed-e, hogy most itt van és kegyelmesen közelít feléd? Mint a házasságtörő asszony felé, mint az elveszett bárány felé, mint minden bűnös felé, akivel csak találkozott itt a földön, hogy megmutassa, milyen az Isten irgalma.
Hiszed-e, hogy Isten megszabadít? Isten népeként a hitvallásunk és a tapasztalatunk is az, hogy igen. Legyen ma ez mindannyiunk valósága. Ne menjünk tovább úgy, hogy nem változik semmi. Kiáltsuk együtt: Uram, hiszek! Uram, hiszünk! Légy segítségül az én hitetlenségemben! Szabadításod járjon át minket! Jöjj Szentlélek! A Te országod jöjjön el közénk! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Benne vagyunk a törvény magyarázata egységében a Hegyi Beszédnek és a mai Igénk a „Ne ölj!” parancsolathoz viszi a figyelmünket.
I. Hallottátok… én pedig
„Ne ölj!” - A legtöbb ember azt gondolja, ez az a parancsolat, ami ellen nem vétett életében, nem okozta más halálát, nem felelős semmilyen gyilkosságért. Mégis, sokan érintettek lehetnek közvetve akár konkrét gyilkosságban mulasztás miatt, meggondolatlanság miatt, vagy akár egy senki által nem is sejtett abortusz miatt, ami bizony gyilkosság – és ez a férfiakat is érinti, akik magukra hagyták partnerüket egy nem várt terhesség hírével és nem vállaltak felelősséget. Jézus, úgy tűnik, meghaladja az ószövetségi tanítást azáltal, hogy elmélyíti és radikalizálja ezt a parancsolatot és röviden azt hangsúlyozza, hogy a gyilkosság nem a tettekkel kezdődik. Visszatér Isten eredeti akaratához és az is megjegyzendő, hogy ez a beszéde formájában is visszaköszön. A „mondatott a régieknek… én pedig azt mondom” formula közel áll egy – a rabbinikus iskolákban közismert – exegetikai formulához: először a bibliai idézet, utána „Ti talán azt gondoljátok, hogy ez azt jelenti…, de én azt mondom nektek…”. Három módot láthatunk itt a gyilkosság kapcsán.
I.1. Gyilkos tettek
Az első a Tízparancsolatban lévő eredeti értelem. „Ne ölj!” – azaz ne tedd, mert Isten az élet ajándékozója, Ő adja és veheti el az életet. Isten az élet védelmezője, hiszen az élet szent. Isten védi az életet akkor is, ha Ő olykor elveszi és úgy rendelkezik, hogy egy adott ember élete ne tartson tovább. Ezt fontos kimondanunk és alázattal térdet hajtanunk: ez az Isten a mi mennyei Atyánk és néha számunkra érthetetlen módon rendelkezik életről és halálról. Egy ember nem olthatja ki a másik életét, s ezt ki kell mondjuk akkor is, ha sokáig itt ülnénk, ha belemennénk az összes etikai következménybe, a háború kérdésébe, az önvédelembe és sokáig sorolhatnám. Ami nagyon fontos, hogy Jézus szigorúbban értelmezi ezt a parancsolatot: tettek mellett a szavak, gondolatok, harag és sértés is gyilkosság szerinte.
I.2. Gyilkos szavak
Jézus a parancsolat gyökérig hatol le: a felebarát ellen érzett indulat érdemel alapfokon ítéletet. Ha a szavaiddal bántod a másikat, az már gyilkossá. A megvető szóért (a másik hitványnak, üresfejűnek, ostobának nevezése) kisebb ítélet jár, mint a másik ember életét alapjában elvető ítélkezésért (bolond, istentelen megnevezésért): előbbiért a nagytanács elé kerülés, utóbbiért az örök kárhozat tüze, a gyehenna. Ez a tisztátalannak minősített hely Jeruzsálemtől délre, az egész város szemétlerakó helye és dögtemetője volt. Nem túlzás ez? Ezek a gyilkos szavak? Mi a helyzet akkor a többivel? A megalázással, a megvetéssel, a gúnnyal, a bullying-gal, a verbális bántalmazás válogatott formáival? Mi van a pletykával?
„Nehogy ne mondhassak bárkire negatívat…” – gondolhatjuk. De figyeljünk arra, amit Jézus itt mond: azt állítja, ennek súlya van, jelentősége van. Nem semmi az elhangzott szó. Ha magunkba nézünk, igazat adunk ennek. Évekkel, évtizedekkel korábban elhangzott szavak sebzik és mérgezik a lelkünket, amiket nem bírunk kitépni a szívünkből és nem bírunk elfelejteni. Szükségünk van Jézus szabadítására, hogy tisztítsa meg a szavainkat. És gyógyítsa a sebeinket.
I.3. Gyilkos gondolatok
Jézus a hagyományos értelmezést a „Ne ölj!” parancsolatról nem tartja elégnek, hanem áthelyezi az alapot a gyilkosság cselekedetéről a gyilkosság érzelmi előzményére, a haragra. Ennek eredményeképp befelé halad, eljut az erkölcsi cselekvés gyökereihez. A gyilkosság viszonylag ritka kísértés, a harag viszont általános tapasztalat. A gyilkos gondolatok, a megérlelt bosszú mind-mind a dédelgetett, el nem engedett haragból erednek. Nem üthetjük el annyival, hogy ugyan már – akkor már haragudni sem lehet? Egy írásmagyarázó arra irányítja a figyelmet, hogy a kérdés az, mi vezérli a haragot? Mert hogy amögött is van motiváció. Amit Jézus elítél, az a jogtalan, büszkeségtől vezérelt, hiúságtól áthatott, rosszindulat által motivált, bosszúvágy fűtötte harag. És ne legyenek illúzióink, ebbe mi magunk is beleesünk, ránk is tud ez jellemző lenni. És hadd ejtsek itt még pár szót arról, milyen az, amikor öngyilkos gondolataink vannak. Amikor azon fantáziálunk, az a menekülés útja, hogy véget vetünk az életünknek. Biztos mindannyian voltunk már így – hálás lehet, aki még nem. Ne dédelgesd, mert ez méreg, ez hazugság, ez maga a magad ellen fordított harag. Jézus meg tud szabadítani ebből is.
II. Békülj meg!
Mit tehetünk hát? Két dologról szeretnék még beszélni: egyrészt a megbocsátás, a megbékélés jelentőségéről, másrészt a haragkezelésről, mert ez ránk egy igen nagy hatással lévő dolog. A megbocsátásban Jézus nem csak annyit mond, hogy bocsáss meg (ezt máshol is mondja), hanem képeket használ. Mennyire fontos a megbocsátás, a megbékélés, a rendezés?
II.1.
Az első szemléltető kép a templomi áldozat bemutatásának folyamatába visz minket és azt mondja, hogy a legfontosabb lelki történést is szakítsd meg, mert előrébb való a megbocsátás, a megbékélés. Nem mindegy, hogyan járulsz Isten elé! A megbékélés történjen kapcsolati téren is és ne csak spirituális szinten. És ez nem a megalkuvás, a mindenkinek való megfelelés képe, hanem a rendezés szükségességének a képe.
II.2.
A másik a törvényszéki helyzet. Békülj meg ellenfeleddel, amíg el lehet kerülni a helyzet elmérgesedését. Az e két versben szereplő tanács – megegyezni bíróság nélkül – még ma is hasznosnak bizonyul. Légy engedékeny: Ez a vers egy tipikus görög fogalmat alkalmaz: eunoia, „rendezett gondolkodású”, „jóakaratú”, „szerető” embert jelenti. Ahogy a helyzet súlyosbodik, a büntetések is súlyosbodnak: bíró, poroszló, börtön.
Ez nem az önző érdek vagy valami hasonló – kérdezhetjük? Nem, ez a józan belátás!
II.3.
A megbocsátásról viszont ki kell mondanunk: a megbocsátás nem felejtés, nem a bűnök elnézése, nem azt jelenti, hogy nem fájt, ami történt és nem a sértő fél viselkedésén múlik. A megbocsátás döntés, amit meg kell hoznunk, mert Isten erre hív.
Mit üzen nekünk ez a két kép? Cselekedj! Azonnal! A legfontosabb a bocsánatkérés, a megbékélés: a rendezés!
Megbocsátanunk pedig azért lehetséges, mert Jézus Krisztus megváltott és megszabadított minket a kereszten. Beállt Isten minket a bűneink miatt sújtó haragja és közénk, elhordozta a bűnök büntetését és ezzel hozta el nekünk a szabadítást – Rá nézve, Benne bízva, Őt segítségül hívva lehetünk képesek megbocsátani.
III. Hol a helye a haragunknak?
Tegyünk fel végül egy nagyon fontos kérdést: hol a helye a haragunknak és mit kezdjünk vele? Szeretném kimondani: mindenkinek van haragja. Van, akinek látszik is, van, akinek kevésbé. Van, akinek kirobban és megfogható, van pedig aki szimplán állandóan sértődékeny, várja, hogy kitalálják a gondolatait, szembe mosolyog és belül dühöng stb.
III.1.
A harag önmagában nem bűn, érezhetünk jogos haragot. Ez kell az egészséges önvédelemhez is, a fontosabb kérdés az, hogyan csillapodik a harag? Két fontos Igét hadd idézzek ehhez:
„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” (Jak 1,19)
„Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” (Ef 4, 26-27)
III.2.
A haragnak, a nehéz érzéseknek létjogosultsága van az ember életében, a kérdés, hogy mit tesz vele. A dédelgetett harag, a másik ember felé fordított harag, a haragvás fenntartása és motivációvá válása veszélyes. Ebből fakadnak ugyanis azok a cselekedetek, ami a másikat pusztítja. Előbb a szavak, aztán a tettek. A megbékélésnek ezért van különösen nagy jelentősége: enélkül ez embert magát és a másikat is felemészti az el nem engedett harag.
III.3. Kapcsolatainkban
Csak néhány gyakorlati dolgot hadd emeljek ki. Ha egyáltalán nincs jelen, az legalább olyan tragikus, mintha kontrollálatlanul mindent eláraszt. A megbocsátás folyamatában helye van egy bizonyos szakaszban, akinek szól, annak ki is lehet fejezni. És ami a legfontosabb: minden haragunknak helye van Istennél! Megbocsátás és valódi újrakezdés többféleképpen lehetséges, ha van lehetőség rendezni a másikkal egy helyzetet. Ha azonban erre nincs lehetőség, akkor csak azáltal lehetséges, ha – ahogy a zsoltáros – meg tudjuk nevezni a harag tárgyát, a fájdalmat is és Istenre bízzuk a többit, előtte öntjük ki szívünket.
III.4. A Biblia íróinak példája
Három ilyen példát hadd emeljek ki, amikor a Biblia írói megélték, kifejezték Isten felé a haragjukat:
III.4.1. Jeremiás Siralmaiban olvassuk, a fájdalom és pusztulás képei közt, ahogy kiszakad ez a szentíróból:
„Fizess meg nekik, Uram, azért, amit elkövettek! Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk! Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az Úr ege alól!” JSir 3, 64-66
Istenre bízza, Isten elé tárja a szívét és ennek nagy jelentősége van.
III.4.2. Az Isten elé tárt szív és nehéz érzések egyszerre találhatók a 139. zsoltárban.
„1 A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. 2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. 3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. (…) 17 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! 18 Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a végén is csak nálad vagyok. 19 Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek! 20 Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet. 21 Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, Uram? Ne utáljam-e támadóidat? 22 Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek. 23 Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! 24 Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!
III.4.3. A megnyugvás útja. A 37. zsoltár szavai (1-11) a megnyugvás útját tárják elénk:
1 Dávidé. Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! 2 Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények. 3 Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. 4 Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! 5 Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: 6 világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. 7 Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! 8 Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! 9 Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet. 10 Egy kis idő még, és eltűnik a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod. 11 Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.
A mi Atyánk, a Jézus Krisztus Atyja vezessen el bennünket a megbékélésre, megbocsátásra! Gyógyítsa a mások haragja által ejtett sebeket. Ő őrizze az életünket, amit ajándékba kaptunk Tőle! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Akit eddig nem döbbentett meg Jézus, azt most megdöbbenthetik ezek a szavak! Boldogmondások – rendben van, fontos, hogy megváltozzon a perspektíva, hogy lássuk másként a dolgokat. Jézus valóban újat hoz, felborítja a megszokottat és hirdeti az Isten szeretetét. De hogy is van akkor a törvénnyel? „Ne gondoljátok…!” – kezdi ezt a szakaszt a mi Urunk és bizonyára azért teszi ezt, mert bizonyára látja, hogy mire gondolnak az Őt hallgatók és hogy igenis úgy gondolják – hogy akkor valami teljesen új kezdődik és el lehet felejteni, ami volt, relatív és távoli lehet az Ószövetség és Istennek minden szava, amit korábban mondott.
„Nem tudok mit kezdeni az Ószövetséggel…!” – hányszor hallom ezt keresztyénektől! „Nem tudok mit kezdeni Isten törvényével!” – ez is gyakori. Ami azonban szintén nem ritka, az az a mondat: „Nem tudok mit kezdeni Jézussal...” Mármint a bibliai Jézussal, aki azért néha ellentmondásos és nem simul be a saját elképzeléseinkbe. A helyzet az, hogy az ember szeretné felülírni a Törvényt! Mert fenyegető, számonkérő és legfőképp leleplező a saját életünkre nézve. Bűnbánattal jöjjünk ma Isten elé és már itt az elején nyugodtan közel engedhetjük ezt magunkhoz. Ma ezen az istentiszteleten ezt az Igét, ezt a kérdést a Nagy Történet részeként fogjuk szemlélni. Úgy tekintünk rá, hogy mi ennek az egésznek a jelentősége annak a fényében, amit Isten elmond a számunkra a Szentírásban ennek a világnak az egyetlen igaz történetéről.
1. Visszatekintés: az Ószövetség és a kontinuitás
Marcion, a Kr.u.2.században élt tanító hangsúlyozta, hogy az Ószövetség haragvó istenképe nem lehet azonos az Újszövetségével, az Ószövetség Istene len lehet Jézus Krisztus atyja. Ez a tévtanítás elégé elterjedt és nem veszett ki a keresztyén egyházból azóta sem. Ezzel szemben mi hisszük és valljuk református keresztyén emberként, Krisztusban megváltott és megszabadított emberként, hogy a teljes írás Istentől ihletett és ennek a kijelentésnek az eleje nélkül értelmezhetetlen a vége. Az egész a Lélek által inspirált és a mi üdvösségünket szolgálja. A visszatekintés most nagyon fontos: Isten nagy történetének fontos része, mikor kiválasztja Izraelt, kijelenti magát, adja magát nekik, kapcsolatba lép velük.
1.1. A „Törvény” Isten Igéje, Isten szava – dinamikus
Ennek az előbb említett kapcsolatnak az alapja, hogy Isten szól. Isten szava, Isten törvénye az egész életet átfogja, keretet ad neki, medret, amelyben tud létezni, egészségesen fejlődni. Utat ad az Isten, amin lehet járni, amire vissza lehet térni, ha az ember eltéved, elkóborol, le is tér. Amire Jézus hivatkozik, a törvény és a próféták tanításai az Ószövetséget, a teljes ószövetségi kinyilatkoztatást jelentik (magán a törvényen leginkább Mózes 5 könyvét értették). A törvény és próféták Isten kijelentett igazságát jelenti tehát: Isten szól, keretet ad, vezet, törődik a népével. A törvényben előttünk vannak a keretek, hogy mi a jó és a rossz, benne van a „Hogyan?” is, azaz mit kell cselekedni, hogyan kell eljárni. A próféták pedig közvetítik Isten szavát, mert Ő nem szűnik meg szólni. Gyakran így kezdik a mondandójukat: „Így szól az Úr…” – mert Isten szól, megszólal és beszél a népével. És hirdetik az ítéletet, a feddést és a kegyelmet, a visszatérés idejét, lehetőségét és útját. Az ítélet meghirdetése és beteljesedése között mindig van lehetőség a megtérésre. Ez a mostani szakasz és az ezután következők arra világítanak rá, hogy Jézus számára mennyire fontos volt Isten törvénye, ami egy dinamikus, az élet útját kijelölő, az ember javát szolgáló dolog - akkor is, ha nem tudja betartani azt. Igen, ez alapján ítéli el Isten az embert, de a megváltás, szabadítás útjában döntő fontosságú Isten törvénye. Aki őt követi, az a törvény tartalmát éli, éppen ezért nem téveszti össze a törvény betöltését a törvény betűinek aprólékos „megtartásával”. Ezért védi Jézus szinte túlzó szavakkal a törvény tekintélyét: Isten nem alkuszik a törvény betöltésének követelésében (ióta a legkisebb héber betű, a "jod" görög megfelelője, "keraia" a héber írás némely jeleihez hozzá rajzolt díszítő elemet jelent, amelyek az értelmet nem befolyásolják).
1.2. Jézus tanításai megerősítették, megtöltötték a Törvényt
Fontos látnunk, hogy nemcsak itt a Hegyi Beszédben lesz nyilvánvaló, amit Jézus mond a törvény betöltéséről. A nyilvános szolgálata kezdetekor ezt olvassuk a Mt 1, 15-ben: „Betelt az idő…” s utána: „Mindez azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által…”. Jézus munkája, tettei mind a törvény betöltését jelentik.
Egyébként Jézus számtalanszor idézi az Ószövetséget, pl. a megkísértéskor a pusztában.
Jézus a szolgálata során világossá válik (fogalmaz John Stott), hogy azért jött el, hogy:
Két Igét hadd emeljek még ki, ami különösen fontos ebben a kérdésben a megértéshez: A Törvény végcélja Krisztus, vallja Pál: „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. (…) Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róm 10, 4.9) „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé.” (Lk 16,16)
2. Előre tekintés: a reménység
A Nagy Történetben most tekintsünk előre. A felolvasott Igében Jézus is ezt teszi: utal arra, hogy egyetlen szó sem veszik el a törvényből amíg az ég és a föld el nem múlnak. Mit tudunk ezzel most kezdeni, mi ennek a jelentősége az életünkre, szolgálatunkra nézve?
2.1. A történet vége
A „Nagy Történet” végét ismerjük: az új teremtés felé tartunk. Isten igazságos! Isten beteljesíti az Ő igazságát! Isten szava állandó és megmarad! Ez az állandóság adhatja reménység, öröm, biztonság gazdagságát a mi számunkra is!
2.2. A reménység súlya: az éli túl, aki tud reménykedni
Mennyire nem mindegy, hogy miben reménykedünk! A legtöbben abban, hogy majd minden jóra fordul, vagy hogy vége lesz nehéz időszakoknak és jön újabb békés időszak. Keresztyén reménységünk előre tekintve, hogy ha minden felborul ebben a világban, ha minden inog és bizonytalannak is látszik, ha a talaj kicsúszik alólunk, van biztos pont a számunkra. A mi Urunk és Istenünk az és az Ő szava, igazsága, törvénye, ami egészen addig megmarad, amíg az ég és a föld el nem múlik, azaz a nagy történet utolsó állomásáig. A reménységünk a jövőre nézve, hogy Jézus Krisztus ismét eljön és meglátja Őt minden szem és minden térd előtte hajol meg. A reménységünk, hogy ha nem e testben éljük meg azt a napot, testünk feltámad majd és így állhatunk majd a mi Urunk elé. Reménységünk, hogy lesz ítélet, az utolsó ítélet, amikor Isten igazsága mindenki számára nyilvánvaló módon érvényt szerez magának. És ezt a mozzanatot mi Krisztusban elrejtve, az Ő vére oltalma alatt várhatjuk. S reménységünk az is, hogy Isten megújítja a teremtést: az új teremtésben pedig részünk lesz mindannyiunknak, akik Krisztusban vagyunk. Ez a keresztyének jövőképe, így tekint előre Isten népe: Jézus Krisztus már most is úr, uralma pedig egyre inkább kibontakozik és kiterjed, látható lesz mindenki számára. Most pedig, addig a megbékélést kell hirdetnünk. Isten megbékéltette Krisztusban a világot önmagával. És hirdetnünk kell Isten igazságát és az igazságosságot kell képviselnünk ebben a világban. Ennek pedig az alapja Isten törvénye, Isten kijelentett igazsága a számunkra.
3. Jelen: mire hív mindez bennünket?
Fordítsuk most figyelmünket a jelenre.
3.1. Miben hív bűnbánatra?
Bonhoeffer így fogalmaz: A törvény istenítése és Istennek a törvénnyel való azonosítása volt Izrael bűne. A keresztyének bűne a törvény és az Ószövetség negligálása. Ezt olvashatjuk Jakab apostolnál: „Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezik. Mert aki ezt mondta: „Ne paráználkodj!”, ezt is mondta: „Ne ölj!” Ha pedig nem paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt. Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” (Jak 2, 10-13)
Engedjük, hogy Isten megvizsgálja a szívünket, jöjjünk elé bűnbánattal, alázatos szívvel!
3.2. Igazságunk felül nem múlja…
A legmegdöbbentőbb rész Jézusnak e szavaiban az, mikor végül azt mondja: a ti igazságotok felül kell múlja az írástudóként és farizeusokét. Ha ez nem történik meg, nem mentek be a mennyek országába. Mit jelent ez az üdvösségre nézve? Hogyan kapcsolódik ez a kegyelemből hit által történő üdvözülés tanításához? Ne tévesszük szem elől ezt, hogy egyedül Krisztus érdeméért mehetünk a mennybe, de akkor mi ennek itt a jelentősége? Hogy lehetséges felülmúlni a farizeusok és írástudók látszólag felülmúlhatatlan igazságát? Úgy lehet felülmúlni a farizeusok igazságát, hogy nem a látszat szerint tartjuk be a törvényt, hanem szív szerint… (erről szólnak a következő szakaszok majd). A nagyobb igazság a hűséget és a valódi, szív szerinti odaszánást jelenti. A nagyobb igazság a minél kevésbé ellentmondásos életet és Krisztus követést jelenti.
3.3. Hogyan lehetséges ez?
A hogyan kapcsán hadd hozzak be három fontos Igét végül:
„…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jer 31,33)
„Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.” (Ez 36, 27)
A Lélek, a törvény, az igazság és a szív egybe tartoznak! A „több igazság”, a „felülmúlni a farizeusok igazságát” a szeretete kettős parancsát jelenti (Mt 22, 33-40). A szeretetparancs minden törvény felett áll. „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Mt 22, 36-40
Mit jelent ez a három terület? A szív a középpont, a döntéseket jelenti. A lélek a lélegzet, a teljes függés, Istentől. Az elme a gondolatok, figyelem, vélemény Istenre hagyatkozott állapota.
Befejezés
Nem tölthető be a törvény az Istennel való személyes kapcsolat és önátadás nélkül és az Istennel való személyes kapcsolat nem működhet a törvény betöltése nélkül. Krisztus igazságát pedig cselekedni kell: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Gal 6,2) Bár az ember szeretné felülírni a Törvényt, mégse tedd! Isten hív magához ma, hogy megbékélés, hogy elfogadd az Ő igazságát és hívd és várd, hogy a te életedben, közöttünk és az egész teremtett világban cselekedjen, szabadítson. Mert az igazság szabaddá tesz! Ámen!
(Thoma László)