Hegyi beszéd

Kedves Testvérek!
Utólag másként látunk dolgokat, de mennyire más benne lenni. Utólag sok minden értelmet nyer, de vajon miközben zajlik, nem vagyunk-e elveszettek, kétségbeesettek, összetörtek? Örülni, ujjongani a szenvedés között is: nem csak utólag lehetséges? Miután értelmet nyert? Miután visszatekintettünk és azt mondtuk: megérte… miután megszűnt és már csak egy emlék. Talán ezért is beszél ennyire nyomatékosan Jézus erről az Őt hallgatóknak: mert a szenvedés, az üldözés és kín utólag sokszor értelmet nyerhet és részévé válik az élettörténetnek: torzul is az emlékben az, ami valójában történt. De Jézus sokkal inkább arról beszél itt, hogy aki Vele együtt szenved, aki Érte szenved, az már a szenvedés és üldözés közben is megtapasztalhatja, megélheti azt, ami emberileg lehetetlen. A boldogmondások utolsó három verse azoknak az embereknek szól, akik közvetlenül is meg fogják tapasztalni, a bőrükön fogják érezni azt, mit jelent Krisztusért szenvedni. Milyen távoli lehet ez a számunkra. Történelem. Mi közünk nekünk ehhez? Ne vesd el magadtól ezt a témát, ezt az Igét úgy, mint ami téged nem érint, hiszen téged nem üldöznek a hited miatt. Ezen a mai istentiszteleten nem arra hívlak benneteket, hogy emlékezzünk mártír elődeinkre, az őskeresztyénekre, vagy épp a gályarab prédikátorokra, esetleg a kommunista terror során meghurcolt keresztyén testvéreinkre és hosszan folytathatnám a sort, hanem hogy egyrészt kapcsolódjunk. Isten népe, az egyház, Krisztus teste ugyanis mindazok közössége, akiket a világ kezdetétől fogva annak végégi az Ige és Szentlélek által az Atya egybegyűjt és oltalmazza s megtartja őket. Így vall erről a Heidelbergi káté. S azt is hozzáteszi végül: „…és hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és az is maradok.” És ha ez igaz rád és rám, akkor részei vagyunk az üldözésnek, a sorsközösségnek az évszázadokkal ezelőtt élt testvéreinkkel és a ma, a világ más részein élő keresztyén testvéreinkkel is, akiket bántanak a hitük miatt. Másrészt nem feledjük, hogy Isten Nagy Történetének részesei vagyunk: Ő tartja a kezében a világ sorsát: a Szentírásban előttünk van, hogy teremtéstől az új teremtésig hogyan bontakozik ki Isten szabadítása, Isten országának eljövetele. Tudhatjuk, hogy ebben benne van, hogy Krisztus tanítványait üldözik és lesz szenvedés emiatt. És mivel mi is a részei vagyunk ennek, mi is feltehetően fogunk szenvedni valamilyen formában, ha Krisztust követjük. Egyénileg és gyülekezetileg is. És azt is tudjuk, hogy minden szenvedésnek van vége: akik Krisztusban vannak, azoknak része van Isten új teremtésében. Ezzel a reménységgel vagyunk együtt ma is a gyülekezet közösségében. Alázattal, bűnbánattal és józansággal legyünk együtt ezen a mai istentiszteleten és engedjük, hogy Isten Lelke munkálkodjon az Igén keresztül bennünk és közöttünk!
1. „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.”
„A szenvedés az igazi tanítványság jele…” – mondta Bohnhoeffer a mártír teológus, akit a Harmadik Birodalomban öltek meg hitvalló kiállása miatt. Egyenes következménye ez annak, ha a tanítványok benne élnek a világban és bizonyságot tesznek Krisztusról. Az igazság itt ugyanis nem valamilyen általános filozófiai fogalmat jelöl. Nem is a saját igazunkat egy-egy kérdésben, hanem sokkal inkább Isten igazságát, Isten szavát. A világ ezt sosem viselte jól, mindig is zavaró volt ez a kizárólagosság, ez a megváltoztathatatlan külső tényező: a teremtő Isten rendje, törvénye és igazsága. Van-e bármi jelentősége ma ennek az igazságnak? Világunk, kultúránk az egy igazsággal kapcsolatban cinikus, megvető, primitívnek tartja, pláne azt, aki az egy igazságért kész akár szenvedni, azaz vállalni a kereszthordozást, mint a Mester. Azt láthatjuk (visszatekintve, de napjainkban is), hogy az igazság kimondása és képviselése a leginkább azért ennyire jelentős, mert a kontroll és vezetés kérdésévé válik. Akié az igazság, az irányíthat, az mondhatja meg mi a jó és rossz. És ha Istennek van igazsága, akkor Ő mondja meg bármiről, hogy helyes-e vagy sem, tehát Ő irányít. Ez az, amit nem tud elviselni bárki, aki Istentől elszakadva él, mert ez fájdalmas és leleplező. És ezért bántja azt, aki ezt kimondja, képviseli, hirdeti és éli. És ez akkor is így van, ha az evangéliumot hirdetjük, mert az nem érthető a bűnről való beszéd nélkül. Akkor is így lehet, ha az igazságot szeretettel hirdetjük. Meg kell tanulnunk képviselni Isten igazságát és nem megvédeni azt: ezt nagyon könnyű összekeverni. Nem keverni a saját gondolatainkkal, akár emberi indulatainkkal, szándékainkkal. De ezt hiszem, ami minket inkább fenyeget, ma élő keresztyéneket, Isten népét, az sokkal inkább három dolog ebben a kérdésben: Az Isten Igéjét hirdető hiteles, józan, bátor, kiegyensúlyozott bizonyságtétel helyett a keresztyének először is jó emberek szeretnének lenni, illetve annak szeretnének látszani. Ez pedig saját önigazolás, nem is lehet teljesen igaz, de elveszi az evangélium üzenetének lényegét (hogy egyedül Isten jó és Ő szabadít meg minket minden gonoszságunktól). Másodszor a keresztyének gyakran fölényesek, fölérendelődnek és képesek visszaélni Isten igazságával: mások ellen használják. Hogy ne érje őket üldözés, előbb másokat üldöznek akár vele, másokat rekesztenek kis és bélyegeznek meg. Ennek is tanúi lehetünk – ez sem az, amira Isten hív minket. Ez a fajta offenzivitás távol áll Krisztustól. A harmadik pedig, hogy a keresztyének egyszerűen láthatatlanok lesznek egy társadalomban, elnémulnak, befelé fordulnak, nem szólalnak meg, nem élik a hitüket, nem hirdetik az evangéliumot, hanem teljesen asszimilálódnak. Vizsgáljuk meg magunkat, melyik ponton lehetünk érintettek és miben hív a mi Urunk kilépésre, változásra, megtérésre bennünket?
2. „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.”
A második Ige hasonló az előzőhöz, de tovább bontja a képet: kiemeli a Krisztussal való sorsközösséget. Jézus arra viszi a fókuszt, hogy a miatta való üldözés az, amiben boldogság rejlik és amiben a helyünkön lehetünk. Azért is fontos ezt hangsúlyozni, mert nagyon sok minden miatt érhet akár hátratétel, szenvedés egy keresztyént – ami nem a hite miatt történik. Ezért a legfontosabb, hogy alapból Krisztus követésében éljünk minél inkább: ha Vele járunk, ha Benne vagyunk, akkor lehet részünk a valóban Érte és Miatta érő üldözésben. Ezt egyébként sokan nem tudatosítják magukban, mikor Krisztus követése mellett döntenek: ez bizony ezzel is jár. Olyan, mintha ez egy apróbetűs rész lenne, amit nem mindenki olvas el az elején. Mennyire érdekes, mi jut eszünkbe arról, hogy krisztusi? A legtöbb embernek egy „hippi Jézus” él a fejében: béke, szeretet, elfogadás, önzetlen segítség: ezeket képviseli és követőitől is ezt várja el. A Bibliában előttünk lévő Jézus olykor igen kemény, ítéletet is mond, szembesít és konfrontálódik. Itt éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy az üldöztetésnek történnie kell, történni fog és ezelől nem lehet kitérni. Sőt, a boldogmondások része, azaz a Krisztus követésének is szerves része. Van ugyanakkor vigasztalás és reménység is ebben: a „Miattam” gyaláznak kifejezésben benne van az is, hogy Krisztus elhordozza azt értünk, helyettünk! Az Ő szabadítása, jelenléte és együttérzése azé, aki Őt követve szenved. A Krisztusért vállalt szenvedésben van boldogság, hiszen ez Isten országa részeként összekapcsol másokkal is. Miért imádkozzunk hát? Természetesen imádkozunk a békéért, hogy ne legyen szenvedés, de ha pedig van, akkor a hűséges helytállásért, kitartásért, bizonyságtételért kell imádkoznunk. A sorsközösség Isten népében pedig nagyon fontos, hogy megjelenjen más testvérek felé is, akik a világ különböző részein átélik a szenvedést. Az üldözés egy érdekes része a hazugság: Krisztus követőiről mindenféle rosszat hazudnak A gonosz, a hazugság atyja ezzel a fegyverrel próbálja hiteltelenné tenni Krisztus követőit. A hazugság olyan fegyver, ami ellen nagyon nehéz küzdeni. Természetes, hogy megjelenik akkor, amikor az igazság megszólal, hiszen az egy igazsággal szemben csak hazugság lehet minden más állítás. Krisztus követőit megkérdőjelező hazugságok tehát újra és újra lesznek, amelyek azért fájdalmasak, mert sokszor ezeket tényként kezelik, nem lehet vitatkozni velük, megcáfolni őket. De Krisztus legyőzte a hazugság atyját és egy nap mindenki számára világsossá válik az Isten igazsága.
3. „Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”
Az üldözés kapcsán feltűnő a prófétákkal, az ószövetségi vértanúkkal való sorsközösség is. Nem mondhatja egy keresztyén, hogy „Miért történik ez velem?” – hiszen ez történt évszázadokon át mindazokkal, akiket az igazság miatt üldöztek. Akit Krisztusért üldöznek, az bekapcsolódik a hitvallók sorába, akiknek részük van Isten országában. Ez a jutalom. „Az üldözésnek keserűséget, csüggedtséget kellene okoznia; ehelyett azonban az ember egész lényét áthatja az öröm («ujjongás») amiatt, hogy a szenvedést elviselve tanúságot tehetett az igazsághoz, a Krisztushoz («énmiattam») való hűségéről.” Látnunk kell azt is, hogy az üldözés lényege nem csupán a fájdalom okozása, hanem a kitaszítás a társadalomból, a többségből, a nagy közösségből. Az üzenet az, hogy nem vagy jó, nem kellesz, zavarsz. A létjogosultságot próbálja megkérdőjelezni és elvenni – és pontosan itt van Krisztus gyermekeinek a reménye. Ezért lehet örülni és ujjongani. Hiszen a mi valódi otthonunktól nem foszthat meg senki, a legmélyebb odatartozástól nem választhat el semmi. Semmilyen üldözés sem foszthat meg a mennyei polgárságtól, a szerető mennyei Atyától. Ez az öröm és ujjongás valódi mély oka – senki sem élvezi a szenvedést, csak képes túllátni azon. A lekcióban azt is olvastuk, hogy a Lukácsnál lévő boldogmondásoknál hogyan szerepel ez a szakasz. Figyelemreméltó az, hogy ott kiemeli: van, aki ujjonghat és örülhet, de van, akinek „jaj”. Aki most jóllakott, aki gazdag és akiről minden ember jót mond. Úgy tűnik, hogy a jólét, a gazdagság hamis biztonsága a mindenkinek való megfelelés vágya nagyobb veszély, mint maga az üldözés. Ehhez tudok magam is kapcsolódni, hiszen tapasztaltam, hogy a jóllét, a hamis biztonság és az ellentmondás nem tűrő gondolkozás miként vált ki ellenállást, dühöt és kisebb-nagyobb mértékű üldözést, fenyegetést és ehhez kapcsolódóan szenvedést. Engedjetek meg két személyes példát ehhez kapcsolódóan. Az első akkor ért, amikor két és fél évvel ezelőtt egy televízióban is elhangzó igehirdetés után, amiben Krisztus uralmát hirdettem, és átadtam Isten igazságát, amit megértettem arról, mit jelent Krisztust követni? Mit jelent kiállni Krisztus igazsága mellett és hirdetni az Ő uralmát? Mit jelent nem felvenni azt az álláspontot, hogy mindenki csak jót mondjon rólunk és szembesíteni Isten Igéjével. Megtérésre hívtam mindenkit, aki felismeri magában a „hübriszt”, a gőgöt és felsőbbrendűséget, bűnbánatra, bátor kiállásra Krisztus igazsága mellett, megszólítottam vezetettet és vezetőt, elöljárót és követőt. S erre oly mértékű reakció és támadás érkezett, amit magam sem gondoltam. A világból és az egyházból egyaránt. Nyílt támadást, rágalmazást, kaptam halálos fenyegetést is, hazugságokat a hátam mögött, és sok-sok nagy-nagy hívő testvér hallgatását és elhatárolódását. És a legnagyobb csüggedésben ez vigasztalt: ez ezzel jár. Krisztus nem hagy el, ő az, akire számíthatok, aki megvéd.
A másik saját példa a doktori dolgozatom védése körüli szakmai viták, ahol újra és újra abba futottam teológusként, hogy mikor egy tudományos munkában leírom az evangéliumot és arra jutok, hogy egyedül a Krisztus szabadítása a megoldás elveszettségünkre és küzdelmeinkre, akkor újra és újra tudománytalansággal vádoltak. Szóban és leírva megkaptam a gúnyt, a cinizmust, azt, hogy ne prédikáljak egy doktori dolgozatban. Megalázó volt, mások előtt is elhangzott. Ebben a helyzetben nagyon vigasztaló volt ezt együtt hordozni testvérekkel, akik erősítettek, amikor nagyon nehéz volt.
Ne legyenek tehát kétségeink: üldözések lesznek és részünk is lesz ebben: a küldetés, hogy álljunk egymás mellé, ne némuljunk el és ne legyünk naivok és ne gondoljuk, hogy ez velünk nem történhet meg.
Befejezés
Négy kis gondolatot hadd osszak meg befejezésként:
Krisztus tehet szabaddá elengedni a felesleges bűntudatot, amiért éppen nincs szenvedés. Ő segíthet jelen lenni a hitvalló helyzetekben és hitvallást tenni, megállni hűségesen az üldözés idején. Ő taníthat közösséget vállalni a szenvedő testvéreinkkel, hiszen egy test része vagyunk. Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Annyira jó tisztának lenni! Fizikailag, egy fárasztó és terhelő nap után egy jó fürdőt venni, fizikailag megtisztulni. Elvégezni a rég halogatott nagytakarítást, s másnap belépni a lakásba és mélyen magunkba szívni a tisztaság illatát: bárcsak minden nap ez várna minket otthon! Megtisztulni lelkileg is, elengedni terhet, bűntudatot, szégyent, mocskot, szennyet és könnyűnek lenni, tisztának és átlátszónak. De a valóság árnyaltabb és inkább küzdünk azzal, hogy el ne borítson bennünket a mindenféle kosz, ránk és környezetünkre rakódott szennyeződés. Küzdünk, aztán sodródunk és beletörődünk. Próbálunk lazulni, de azért ez nem annyira könnyű. Mert van, aki a kényszerességig próbálja és tartja fent az állapotot, amire vágyik. És mélységesen megveti, aki koszos, aki rendetlen, igénytelen… akitől már akkor ragadunk, ha csak ránézünk… Folyamatos harc ez. És valójában gyakran csak a tisztaság látszatát próbáljuk kelteni és fenntartani, mert erre van erőnk. Ez olyan, mint amikor gyorsan a látható helyeken letöröljük, amit látunk, megigazítjuk a legláthatóbb dolgokat, kis illatfelhőt permetezünk szét és sorolhatnám. Lelkileg is törekszünk erre a „mintha” állapotra. Ha nem látszik nagyon, hogy milyen mélyen a szívünk, akkor nem baj. Tisztának tűnni elég, a többi meg úgyis Isten és a mi dolgunk. Ezen a mai istentiszteleten azonban megállít bennünket Jézus. Lélekben ott vagyunk mi is a Hegyi Beszédet hallgatók közt. Tanítványok közt, akik itták a Mester szavait és próbálták megérteni azt. Farizeusok közt, akik a rituális tisztaság legkülönfélébb formáit tartották be és tudatosan építették és tartották fent… leginkább a tisztaság látszatát. Jézus ezen a mai napon leleplez minket, de ez a leleplezés felszabadító és bár fájdalmas is lehet, de az életet hozza a számunkra. Két egyszerű kérdés van ma velünk az Igénk kapcsán: Mit jelent tiszta szívűnek lenni? Mit jelent meglátni Istent?
I. Mit jelent tiszta szívűnek lenni?
I.1. Szív
A bibliai gondolkodásban a szív az ember teljes belső énjét jelenti. Nemcsak érzelmeket foglal magába, hanem gondolatokat, terveket, elhatározásokat és emlékeket is (2Sám 15:13, Mk 8:17, ApCsel 7:51). Az ember szíve a következőket jelentheti:
I.2. Kulturális kihívás
A legnagyobb kihívás a számunkra, hogy a mi kultúránkban masszívan jelen van az, hogy tiszták akarunk lenni lelki értelemben. Elsősorban nem erkölcsi értelemben… vagy csak relatív, szelektív módon, bizonyos erkölcsi kérdésekben. De, ami biztos, hogy szükségünk van spirituális megtisztulásra… úgy, ahogyan én szeretném – és addig, amíg én szeretném… A legtöbb vallás, spirituális gyakorlat ígéri is egyébként a megtisztulást. A tisztaság az ember mély vágya, s annak ígéretéért sok mindenre hajlandó. Vissza is lehet élni ezzel. Ha azonban az élő Isten megtisztít és formál, az nem úgy történik feltétlenül, ahogy én akarom! Van egy másik ütközés is ebben a kérdésben: a mi közegünkben a tiszta szív egyet jelent az őszinte szándékkal. Az a tiszta szívű, aki jót akar, akinek nincsenek hátsó szándékai, aki nem valamilyen megromlott állapotban van, aki nem ármánykodik, nem képmutató. Isten Igéje azonban azt mondja a számunkra, hogy a bűn miatt nem tiszta a szívünk Isten előtt. Ha Ő nem tisztítja meg, nem tud tisztává lenni. Nincs az a spirituális gyakorlat, aszkézis, emberi tett, ami által azzá lehetne. Ez az igazság: nem egy megsemmisítő narratíva, nem destruktív vallásos berögződés, nem egy elnyomó rendszer fogva tartó üzenete (ahogy némelyek gondolkoznak a keresztyénségről), hanem Isten Igéjének igazsága. A menekülés útja pedig egyedül abban van, hogy miénk lesz a bűnbocsánat, a megtisztulás, megtisztítás valósága. Ha ma lelepleződsz Isten előtt és meglátod, vagy csak sejted, hogy nem tiszta a szíved, akkor nem kell úgy tenni, mintha rendben lenne minden, hanem jöhetsz hozzá úgy, ahogy vagy!
I.3. Tiszta szív
A tiszta szív vágya nem új keletű dolog. A rituális megtisztulás az Ószövetség emberének is fontos volt. Az ókori Izraelben, de Jézus korában is egyáltalán nem volt mindegy, mi a tiszta és tisztátalan, illetve, hogy hogyan tisztulhat meg az ember. Ennek az útja, az eszköze volt az áldozat, ami által az ember megtisztulhatott. Az ószövetségi kultusz kiüresedéséhez többek között az vezetett, hogy bár az áldozat bemutatása megtörtént, a szív valódi változása nem.
„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet!” (Joel 2, 12-13)
A tiszta szív, a tisztaságra vágyás a zsoltártradícióban is megjelenik több helyen (Zsolt 51,8.12; Zsolt 73,1; Zsolt 24,3), de Jézus a farizeusokkal is konfrontálódik ennek kapcsán: kívülről tiszták vagytok, de belül nem – mondja nekik (ld. Lk 11, 39 és Mt 23, 25-28). De mit jelent a „tiszta szív”? Az eredeti kifejezése a szövegkörnyezetet, szóhasználatot tekintve a következő jelentésárnyalatokkal bír:
A tiszta szív a Jézus által megtisztított, birtokba vett szívet jelenti, nem valamilyen emberi erkölcsi fölényt.
Egy írásmagyarázó így fogalmaz: „A hatodik boldogmondás kapcsán érdemes felfigyelnünk a sorrendiség fontosságára. Miért pont ez a hatodik? Isten az embert a hatodik napon teremtette, az ő képére és hasonlatosságára. Ezt az isteni képmást elhomályosította ugyan a bűn, de a kegyelem által a tiszta szívűeknél megtisztult. Az előző, ötödik boldogságmondás az irgalmasságról szól, mert anélkül nem lehet tiszta az emberi szív. Ám a tisztaszívűek nagyobb jutalmat kapnak, mint az irgalmasok. Ők ugyanis nemcsak a királyi udvar vendégei, de a király orcájának a szemlélői is.”
II. Mit jelent meglátni Istent?
Az ígérettel összekapcsolva így láthatjuk ezt a boldogmondást: a tiszta szívűek meglátják az Istent, azaz aki tiszta szívvel vágyik az Istennel való közösségre, attól Isten nem vonja meg önmagát.
II.1. Miért akarom/nem akarom meglátni Istent?
Egy középkori ember életének szervesebb része volt a mennyek országával való foglalkozás, Istent meglátni, szemlélni, felismerni jóval természetesebb része volt az életnek. Ma ez kevésbé van jelen, bár a spirituális szomjúság és éhség nagy méreteket ölt körülöttünk. A valóságon túli dolgok iránt nagy a nyitottság, ez is hasonló igényként jelenik meg, mint a belső tisztaság és hitelesség. Felfedezek azonban ebben egy kontrolligényt és a megismerés kíváncsiságát: Isten érdekes, izgalmas lehet. Egy ideig. Jó lenne megérteni, megismerni és ha fontos, akkor jóban is lenni vele. Sosem lehet tudni, még jól is járhatunk ezzel. De ha már nem lesz érdekes, akkor majd nem akarom meglátni. Akkor egyszerűen túllépek rajta. Az is lehet, hogy válaszokat, magyarázatokat akarok Istentől, vagy épp azt, hogy bizonyítson, végre bizonyítsa minden kétséget kizáróan, hogy Ő létezik. Sokféle igény lehet bennünk és nem biztos, hogy Isten mindegyikre reagál, mindegyiket figyelembe veszi.
II.2. Miért nem tudom meglátni?
Az ember alapvető eltévedése, hogy azt hiszi, képes meglátni Istent. A tiéd és az enyém is. Keresztyénként Isten olyan lehet a számunkra, mint a kedvenc kirándulóhelyünk: tudjuk, hogy kell odajutni, mennyi erőt és időt igényel, nem megy arrébb a hely és odafent mindig ugyanaz a szép panoráma vár, mindig ugyanolyan jó ott megpihenni. A valóság azonban, hogy Isten nem ismerhető meg és nem számítható így ki: annyiban ismerhető meg, amennyiben kijelenti magát. Annyiban tudunk kapcsolódni Hozzá, amennyiben Ő engedi. És jó hír, hogy akarja és engedi, de nem mi irányítjuk. Istent meglátni a legnagyobb vágyunk és a legmélyebb igényünk, de egyszersmind a legfontosabb szükségünk is. Az Ő jelenlétében, mikor meglátjuk Őt, ott gyógyulhatunk, ott erősödünk és élhetjük meg a szeretettség és elfogadottság legteljesebb állapotát, Isten közelségét. És ebben az állapotban akadályoz, ha nem tiszta a szívünk – Igénk szerint. A tiszta szív, a megtisztulás tehát kulcsfontosságú, döntő jelentőségű, egyáltalán nem mindegy!
II.3. Bűnbánat és megújulás
De mit tehetünk akkor, hogyan léphetünk ebbe a kapcsolatba, hogyan tudjuk megtisztítani a szívünket?
Két lépést szeretnék most elétek tárni. Az egyik a bűn felismerése, megnevezése, megvallása. Ezt mondja Jézus az ember szívéről: „Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.” Mk 7, 21-23
Ez nem a másik ember. Ez te vagy és én. És ahogy János apostol mondja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” 1Jn 1, 8-9
Mondjuk ki Isten előtt most, drága Testvéreim, mivel van tele a szívünk, mit ismerünk fel. Nem az önostorozás miatt, hanem mert ez az útja a megtisztulásnak Isten előtt. Az irigységet. A hazugságot. A lopást. A paráznaságot. A házasságtörést. A bosszút. A gyilkosságot. Az irgalmatlanságot. A képmutatást. A kicsinyességet.
A másik lépés, hogy kérem Isten bocsánatát és elfogadom az Ő kegyelmét. Isten azt ígéri, hogy:
„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” Ez 36,26
És azt is, hogy: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” Róm 8, 1-2
Hisszük és valljuk, hogy ha Ő cselekszik, hív és újjáteremt itt és most. Hisszük, hogy Ő megtisztít és megláthatjuk Őt. Nem úgy, ahogy képzeljük, vagy elvárjuk. Hanem ahogy Ő jónak látja.
Láthatjuk Őt, azaz közösségünk lehet vele. És hisszük, hogy amit megláthatok, amit Ő mutat magából, annyi elég. Teljes látás pedig a színről-színre látásban lesz majd. Közeledjetek hát Istenhez és közeledni fog hozzátok. Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Bevezetés
Tegyünk fel két egyszerű kérdést magunknak: látsz-e boldog embert reggel, amikor a tükörbe nézel? Látsz-e boldog embert az utcán, a közegedben, ahol jársz-kelsz? A boldogságot űzi és imádja a világunk, s közben rettentő sok az elégedetlen és boldogtalan ember.
Keresztyének sora is boldogtalan, mert azt gondolják, nem azt kapták, amiről szó volt az elején, mikor keresztyének lettek. Nos, a helyzet, hogy Istennek nem dolga boldoggá tenni minket! Ki is szolgál kit? Ez a dolog felcserélődik sokszor. Krisztus követésében úgy tűnik, felcserélődhet a követés sorrendje, pedig mi vagyunk a szolgák, Ő pedig az Úr.
I. A boldogmondásokról
I.1. „Boldogok” – a Bibliában
A Szentírásban a boldogság vissza-visszatérő téma, egy állapotot jelöl: hiánytalanság, hibátlanság, gondtalanság állapotát. Abszolút értelemben csak Isten boldog, az Ő ajándéka lehet a boldogság az ember számára: nem az ember produktuma.
A bibliai gondolkozásban a boldogsághoz gyakran kapcsolódik a várakozás öröme, melynek a végén a beteljesedés van. Boldog az az ember, aki várni tud és bízni Isten ígéreteiben, mert az megláthatja a beteljesülést is.
Az Ószövetségben az Istennel való kapcsolat következménye, gyümölcse a boldogság, az Újszövetségben Isten országában jött el s teljesedett ki a boldogság, ami a Jézussal való kapcsolatban ragadható meg.
I.2. Három kérdés a boldogmondásokkal kapcsolatban
John Stott három kérdést fogalmaz meg a boldogmondásokkal kapcsolatban, amit értenünk kell ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk az üzenetükhöz: Kiről szól? Mit erősít meg? Mit ígér?
- Kiről szól?
A boldogmondások a kiegyensúlyozott, összetett keresztyén ember jellemét írják le, ami nem egy életprogram, vagy elérendő cél, hanem a bennünk lévő új teremtés, az új ember bennünk. Az újjászületett emberről szól, aki másként tud működni Krisztus által, mint azelőtt nélküle.
- Mit erősít meg?
Alapvetően a krisztusi lelkületet erősíti meg: Isten országa eljött közénk Krisztusban s ezzel Isten országának törvényszerűségei kezdenek el működni bennünk és közöttünk. Ez a megváltozott lelkületben ragadható meg: a boldogmondások igazságai ezt írják le.
- Mit ígér?
A jelen és a jövő ígérete egyszerre jelenik meg a boldogmondásokban: Isten országa már jelen van közöttünk, de felragyog a jövő ígérete: eszkatalogikus távlatok bontakoznak ki benne: az új teremtés valósága, amikor a megtört, Istentől elszakított ember tud lényegileg másként működni.
Egy kérdés maradt már csak: hogyan nem lesz moralizálás mindez a számunkra? Úgy, hogy nem feledjük: a forrás mindehhez Krisztus, általa tudunk változni és formálódni, nem a saját erkölcsi teljesítményünk eredményeként.!
II. Ki mondja meg, kié a mennyek országa?
Az első boldogmondás van ma velünk, ami nem kevesebbet ígér, mint a mennyek országát. Az állapotot, a helyet, ahová a szíve mélyén mindenki vágyik, amit elérni szinte lehetetlen és aminek eléréséhez sokan kínáltak már Jézus korában is utat.
Ki mondja meg kié a mennyek országa? Valószínűleg minden kor egyházának a dolga ez, legalább is magának tulajdonítja ezt a feladatot s felelősséget. S azt látjuk, ehhez kapcsolódóan a legtöbbször egy feltételrendszer rajzolódik ki: aki ezt vagy azt teljesíti, eléri, megszerzi, bejárja, hiszi, vallja, betartja… sokáig folytathatnánk a sort.
Jézus ezzel szemben itt mintha azt mondaná: azé a mennyek országa, akinek semmije nincs. Aki nem ragaszkodik görcsösen, aki el tud engedni, aki nincs körül bástyázva fizikai és lelki kincsekkel, eredményekkel, teljesítménnyel, származással, mindenféle vélt és valós előnyökkel.
Arra juthatunk tehát, hogy akkor engedjünk el mindent! A kontroll Istené! Ismerjük be és legyünk alázatosak. A szegénység érték? A legfőbb jó? Akkor a szegénység megváltás! Legyünk hát mindannyian, amennyire csak lehet, szegények…!
III. Ki a lelki szegény?
Az a baj, hogy a szegénység önmagában nem tesz boldoggá és nem visz közel Istenhez. Ezt vallja a Példabeszédek könyvének írója:
„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét! Péld 30, 8-9
Az a baj, hogy a szegénység, a koldus állapot is tehet arrogánssá… a gazdag és szegény egyaránt lehet ilyen.
Na de ki az a lelki szegény? Valóban a szegénység-e a megváltás?
Legyél szegény! – hangozhat a megdöbbentő felszólítás – de mit mond a Biblia a szegénységről?
A szegénység nemcsak az anyagiak hiányát jelöli, hanem a megtörtséget, a kifosztottság egy sajátos állapotát.
A szegények jelen voltak s oda kellett figyelni rájuk a Biblia emberének, nem lehetett bántani őket, védte őket a Törvény. De a szegénység nem csak pénzhiányt jelentett, a zsoltárok „nyomorult embere” (34,7) is hasonlóan szegény, kiszolgáltatott és tapasztalata, hogy minden bajából kimenti az Úr.
A lelki szegény szókapcsolat megértéséhez még közelebb visz, ha tudjuk, hogy az itt használt szó koldusszegényt jelent, azt, aki alázatosan függ Istentől: mint a vak Bartímeus, vagy az ékes kapuban ülő béna.
Billy Graham azt mondja, ez az ember, aki belátja saját lelki csődjét az Isten előtt: elismeri nyomorúságát, elfogadja a Krisztus által kínált gazdagságot, Istentől való függés tudatában elismeri „fizetőképtelenség”-ét és kész önmegtagadásban élni.
Testvéreim, a lelki szegény az, aki lelki úton éli meg és fogadja el ezt: szegény vagyok és semmim sincs. Aki a szegénységet nem anyagi javak, teljesítmény, képességek hiánya vagy származásbeli hátrány állapotaként határozza meg, hanem Istenre szorultságként.
IV. A leleplezés szavai, a reménység szavai: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”
Számunkra itt és most a leleplezés szavai ezek, ami az Igében előttünk áll. Lehetsz gyenge Isten előtt! Beismerheted.
A világunkban, bennünk lelki szegénység ellentéte van, de ha őszinték vagyunk, a szívünkben is: arrogancia, hamis büszkeség, beteges önzés, önelégültség… mind-mind a lelki szegénység beismerése és elfogadása helyett bennünk lévő kompenzációk.
Hála érte, hogy Isten Igéje mikor leleplez, nem megsemmisít, hanem gyógyít! Ez történhet most is.
A lehetőség itt és most adott. Gyere haza! Krisztus keresztjéért, az Ő áldozatáért a tiéd a mennyek országa! Örökös vagy! Az evangélium: koldusból örökös lettél!
A mennyek országa már itt a földön: Isten országa közöttetek van! Így tudunk egymáshoz kapcsolódni: lelki szegényen!
Adja meg nekünk a mi Urunk, hogy így lehessünk az Ő gyermekei s formáljon bennünket lelki szegénnyé, valódi testvéri közösséggé! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
A mai igehirdetés nem szokványos igemagyarázat, sokkal inkább egy együtt gondolkozás, Isten elé állás mind abban, ami körülöttünk van és történik – Isten Igéje és vezetése alapján.
1. Miért fontos nap a mai?
Elkezdődött a tanév, indul a szokott ritmusunk, mégis, ha valamit megtanulhattunk az elmúlt két és fél évben, hogy semmi sem magától értetődő és természetes, ami korábban az volt. Ajándék, hogy elindulhat a tanév, hogy itt lehetünk, együtt lehetünk és nagyon sok kérdés, kétség, aggodalom lehet bennünk, ha az őszre, télre gondolunk, vagy ha a világ eseményeire tekintünk. Mint gyülekezeti közösség miért fontos nekünk ez a mai nap? A mögöttünk lévő nyáron, július elején gyülekezeti táborban lehettünk, ahol Jézus hatalma volt a témánk és megélhettük, megtapasztalhattuk, mennyire megkerülhetetlen ez a kérdés ma. A nyár sok élménye és lehetősége mellett végül múlt vasárnap este együtt magasztalhattuk Istenünket és hívhattuk segítségül az Ő nevét.
2. Hogy működik a gyülekezetünk?
A gyülekezetünk működésében különösen fontos, hogy a legtöbb gyülekezeti szolgálat, alkalom a tanév kezdésével indul. A gyülekezeti közösségünkben szerteágazó rendszere van az alkalmaknak, összejöveteleknek, programoknak. De miért is csináljuk ezeket, miért pont ezeket végezzük?
Higgyétek el, ez nem egy ötletszerű dolog, nem is a fogyasztó igényeket igyekszünk kielégíteni ezzel. A gyülekezet 4 lelkipásztora, nem lelkész munkatársai, a 8 presbiter és a közel 140 szolgáló gyülekezeti tag úgy végzi ezeket a szolgálatokat, hogy azt megelőzi az imádságban megharcolt vezetés elkérése, megértése Istentől. A gyülekezetünk szándéknyilatkozata, hogy „Istent kívánjuk magasztalni azáltal, hogy olyan közösséggé válunk, amely Őt szereti teljes szívéből, teljes elméjéből és teljes erejéből. Szeretnénk olyan gyülekezetté lenni, ahol a sebzett és elveszett ember az Ige hirdetése, a törődő közösség, valamint a társadalomban való tudatos jelenlét által találkozik Jézus Krisztussal, aki a gyógyulás és a bocsánat igazi forrása az összetört ember számára.”
Ennek a fényében évente kétszer elvonul a presbitérium a lelkészekkel és megállunk, keressük azt, mire hív minket Istenünk konkrétan, az előttünk lévő időszakban. A most augusztusi elvonulás során a következő dolgokat kaptuk Istentől a most induló időszakra: a kősziklára épült ház képét. Maga a folyamat is érdekes volt, bennem már formálódott egy igehirdetés sorozat, amiről nagyon részletesen nem beszéltem, de a folyamatban ugyanarra vezetett minket Isten. Ezt a látást fogalmaztuk meg konkrétan:
Látás 2022 szeptember
KŐSZIKLÁRA
A világ, amiben élünk, számtalan válsággal és krízissel küzd. A kiszámíthatatlanság és bizonytalanság a mindennapjaink részévé vált. Erre a helyzetre sokféleképpen lehet reagálni, mi gyülekezeti közösségként a kősziklára épített ház képét kaptuk erre Istentől (Mt 7,24). Ezt az Isten akaratát cselekvő emberre vonatkoztatja Jézus, szeretnénk, ha ez gyülekezeti közösségként is jellemző lenne ránk. Ennek kapcsán különösen fontos a számunkra a következő három igazság:
- A megtartott Ige az, ami a kőszikla számunkra a viharok közt is.
- Krisztus lett a sarokkő és senki sem vethet más alapot rajta kívül.
- Isten hatalmas és Úr minden felett, Ő tart meg és őriz meg minket.
ÉPÜLT
Hisszük, hogy Isten megáld bennünket és arra hív, hogy áldássá legyünk a világban. Ő épített eddig is és tartott meg. Arra hív, hogy megmaradjunk Benne és hirdessük az evangéliumot: maradjunk gyógyuló és gyógyító közösség. Hívjuk Isten Szentlelkét, hogy gerjessze bennünk és köztünk a lángot és Ő építsen bennünket tovább. A gyülekezeti alkalmaink is ennek az épülésnek, gyógyulásnak a terei kívánnak lenni.
HÁZ
A gyülekezeti közösség a lelki otthonunk, ahol felelősséget vállalunk, hordozzuk egymást, tudva, hogy Krisztus hordoz és tart Bennünket. Istent megragadott az Ő szeretetével, szeretnénk mi is megszólítani minél többeket az evangéliummal. Elköteleződésre hívunk Krisztus követésében, a Vele való kapcsolatban. Ennek az örömébe hívjuk a gyülekezet tagjait. Ez a ragaszkodás a gyülekezeti közösségben való elkötelezett jelenlétben, szolgálatban is megnyilvánul, ehhez kérjük Isten áldását!
Két szó van különösen is velünk ebben az induló időszakban: megszólítás és elköteleződés. Erre hív bennünket a mi Urunk.
3. Hegyi Beszéd: Jézus tanít
Ezen az úton, ebben az időszakban pedig a vasárnapi igehirdetések egészen pünkösdig a Hegyi Beszéd alapján fognak történni. Szükség van arra, hogy tanuljunk, alapvető dolgokat először, vagy újra, hogy megtérjünk, visszatérjünk arra az útra, ami a keskeny út, az életre vezető út, Jézus követésének útja.
John Stott teológus, anglikán lelkész két gondolatát szeretném ezzel kapcsolatban megosztani veletek:
a. „A hegyi beszéd feltehetően Jézus Krisztus legismertebb, noha legkevésbé megértett és főleg a legkevésbé gyakorolt tanítása. Valóságos kiáltványa mindannak, amit valaha mondott. A hegyi beszédben maga fogalmazza meg, hogy követői milyenek legyenek és miként cselekedjenek. Nem találok más fogalmat, amely jobban kifejezné célját, és azt a kihívást, amit a mai világ számára jelent, mint a „keresztyén ellenkultúra” fogalmát.” (John Stott: A hegyi beszéd, 9.o.)
Ez a valóságunk, amiben élünk: ha Krisztust követjük, folyamatosan ütközünk a kultúránkkal. Isten országának valósága ütközik e világ valóságával. Ez azonban nem valami önsanyargatás, fájdalmas aszkétizmus Isten gyermekei számára, hanem a megváltás, a szabadítás valósága.
Ennek az ellenkultúrának az alapja az, amit Jézus maga mond a Hegyi Beszéd előtt: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4,17) A megtérés útja a bűnbánaton keresztül vezet. A bűnbánat és Isten igazságának útja jelenik meg a hegyi beszédben: milyen az, amikor Isten jelenléte járja át az ember életét, sőt az egész társadalmat. És ahogy Stott mondja:
„A hegyi beszéd olvasásakor egyedül az újjászületés szükségességébe és lehetőségébe vetett hit menthet meg bennünket az esztelen optimizmustól és a reményvesztett csüggedéstől.” (Stott: 23.o.)
b. A másik érdekes és fontos gondolat, amit meg kell szívlelnünk Stottól az, ahogy azonosul A.B. Bruce teológus véleményével: a hegyi beszéd „nem egyetlen óra vagy egyetlen nap, hanem egy hosszabb, visszavonultságban töltött időszak eredményeképpen jött létre. Jézus úgy oktatta tanítványait, mint egy „nyári táborban”. Ezért ezt a szakaszt jobb nem „Urunk hegyi beszédeinek” nevezni, hanem így: „Tanítás a Magaslaton”.” (Stott: 17.o.)
Ez utal arra is, hogy más perspektívából néz rá az életre és tanítja az embert is erre a más perspektívára. Szükségünk van rá, hogy ezeken az Igéken keresztül Jézus tanítson, hatalommal és erővel, ahogy az Igében is olvashattuk. Szükségünk van, hogy az istentiszteleteinken, a Hegyi Beszéddel való foglalkozás közben be tudjunk lépni ebbe a más perspektívából való szemlélésbe, Isten jelenlétébe. Szükségünk van tehát arra, hogy könyörögjünk Isten Szentlelkéért, hogy kiáltsunk a Lélek kiáradásáért közöttünk!
4. Tétje van!
Stott végül három kérdést tesz fel végül a Hegyi Beszéddel kapcsolatban:
A válaszunk az első kettőre egyértelműen igen, az utolsóra emberileg nemet kell mondjunk, belátva, hogy ez csak Isten kegyelméből és a szabadítása eredményeként lehetséges. A Hegyi Beszéd nem egy lehetséges életprogram, hanem akkor lehet a valóságunk, ha mi magunk is átformálódunk, az újjászületett ember, Krisztust követve élhet így Isten dicsőségére. Ha ez bármiben is a valóságunkká tud lenni, azért Istené a dicsőség!
A ház összeomlik, ha nem jó alapokon áll. A tétje tehát nagy, hogy mire alapozzuk az egyéni és közösségi életünket. Vágyunk rá, hogy Jézus tanítson bennünket az Ige által, az igehirdetéseken keresztül az előttünk lévő időszakban. Ő épít fel – egyenként és közösségként is – Isten szabadítson meg minden hamis magabiztosságtól vagy épp felesleges aggodalmaktól, félelmektől. Ő vezessen az építés dinamikus folyamatában minket! Szolgálja Isten dicsőségét mindaz, ami történik bennünk, az istentiszteleteinken és a gyülekezeti közösség összes alkalmain! Ő adja meg, hogy hűségesek tudjunk lenni a Tőle kapott látás, küldetés betöltésében! Ámen!
(Thoma László)

Mindnyájan azonnal érezzük, hogy ez képes beszéd. Nem olyan házról beszél Jézus, amiben lakunk, nem a lakóházukról, hanem valamiféle lelki házról. Nem arról a házról, amit kőből, téglából, fából és egyéb anyagokból építenek az emberek maguknak, hanem arról a lelki építményről, amelyik gondolatokból, érzésekből, vágyakból, reménységekből, napi gondokból-bajokból, eseményekből rakódik egymásra, épül lelki házzá, egyéniségünkké, belső életünkké. Igen, az életünk házáról van szó, sőt annak is a legmélyebb alapjáról, a fundamentumáról, mert amiképpen egy lakóháznál is az a legfontosabb, hogy milyen a megalapozása, úgy az életünk egész felépítményének is ez a legdöntőbb kérdése: mire épül fel, mi van a mélyben? Emberi életünkben nagyon fontos lehet az, ami látszik, ami felül van, de még fontosabb az, ami nem látszik: a fundamentum, az alapja az életnek. Ez azért a legfontosabb kérdésünk mindnyájunknak, mert egyszerűen olyan világban élünk, amelyben nemcsak kellemes, simogató napsütés van, hanem olykor zuhogó eső, pusztító árvíz, tomboló szélvihar is.

Jézus olyan józan realitással beszél erről. Nem azt mondja, hogy vigyázzatok, mert jöhet az életetekben árvíz, esetleg szélvihar támad, esőfelhők takarhatják el a napot. Nem. Hanem szinte előre megmondja: számoljatok azzal, hogy jönni fog az árvíz, fújni fog a szél, esni fog az eső. Ez hozzátartozik az emberi élethez. Nemcsak egy-egy peches, sorsüldözött embert ér az az eső, vihar, hanem ez az általános emberi sors. Minden lelki házba előbb vagy utóbb, de valami módon feltétlenül beleütköznek ezek az életet megtépázó erők, a tépő gondok, fájó csalódások árvize, a lelki fájdalmak, ki nem elégített vágyaknak a vihara, a keserves könnyek zápora. Úgy szokták ezt mondani, hogy minden háznak megvan a maga keresztje, minden szívnek van valahol egy sebe, minden életnek van valami egészen speciális baja, problémája, terhe, batyuja. Mindenki életében van olyan idő, amikor ömlik az eső, jön az árvíz és fújnak a szelek.
Néha hirtelen és váratlan tud rászakadni valami ijesztő vihar egy-egy házra. Tegnap még talán derűsen ragyogott a nap, a boldogság és vidámság éneke hangzott benne. Azután egyszerre elsötétült az ég, úgy szakadt rá a baj, mintha villámcsapás érte volna a házat. Belerendült az egész élet. Vajon kibírja-e a vihart? Nem omlik-e össze? Ez attól függ, hogy milyen alapra épült. Milyen a fundamentuma.

És még valamit: előfordulhat az is, hogy itt a földön minden nagyobb megrázkódtatás nélkül éli végig valaki az életét, elkerülik a házát a nagyobb viharok, akkor is még hátra van, ami még bizonyosan rátör. Ha hamarább nem, de a halálban, az utolsó ítéletkor mindenki meg fogja tapasztalni teljes kemény valóságában, mit jelentenek Jézusnak ezek a szavai: “És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett” (25. vers). És akkor lesz majd igazán akuttá a kérdés: mire volt felépítve az életed?!

Azt mondja Jézus: egy életnek a fundamentuma vagy homok, vagy kőszikla. Sokan voltak valamikor, akik azt hitték, az élet legbiztosabb alapja a földbirtok, az ingatlan, a vagyon. Azután jött a nagy történelmi vihar, és úgy kimosta alóluk ezt a talajt, mint az árvíz a homokot. Kiderült, hogy nem lehet rá tartósan építeni. De aki az egészségére, a fiatal életerejére épít, az is homokra épít. Elég egy rosszul irányzott lelépés a villamosról, és máris megrokkan az alap, összedől minden. Ismertem olyat, aki egy boldog családi élet reményére építette fel az egész életét. Azután jöttek a csalódások viharai, s alapjaiban rendült meg minden. Úgy érezte, egy egész világ omlik össze a lelkében. Sokszor volt már, hogy valaki az egész életét - még az Istenben való hitét is - feltette egy szenvedélyes szerelemre, egy drága személyre, egy ambícióra, és azután jött a hideg zuhany, halálos sodró áradat, és szóról-szóra az történt vele, amit Jézus mondott: “összeomlott: és nagy lett annak a romlása”. (Mt 7,27b) Nem arról van szó, hogy a pénz, a vagyon, a boldog családi élet, az egészség, a szerelem, az ambíció nem jó dolog. Jó dolog az, csak alapnak nem jó. Arra nem jó, hogy építsünk rá, hogy életet alapozzunk meg rajta, mert ez mind - akármilyen drága és jó dolog is - olyan, mint a homok: nem tartja meg a ráépített házat, ha ömlik az eső, jön az árvíz és fújnak a szelek.

Mi akkor az a kőszikla, az a szolid és szilárd alap, amire az ember biztonságosan építheti a házát? Jézus szerint ez: “Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát”. (Mt 7,24) Tehát a kősziklaalap: Isten igéje, amit hall és megcselekszik az ember. Mit jelent ez? Isten igéje a legmélyebb alap. A legbiztosabb fundamentum. Már csak azért is, mert nincs az életnek olyan szituációja, amiben ne lenne érvényes, ahol ne lenne aktuális, ahová ne lenne való. Nem különös-e az, hogy Isten szava egyformán hangzik a bölcső felett meg a koporsó felett is? Aktuális a menyegzői örömben is, meg a fájdalmak éjszakájában is? Hangzott a teremtés hajnalán is, és hangzani fog akkor is, amikor az ég és föld elmúlnak! És valóban: Isten szava épp úgy velünk van az élet vidám óráiban - mert megszenteli az örömöt, mint a csalódások és gyász szomorúságában - mert megvigasztalja a szívet. Velünk van a bőségben épp úgy, mint a szükségben, a nevetés közben meg a sírásban, a gazdagságban meg a szegénységben, a boldogságban épp úgy, mint a boldogtalanságban, itt a gyülekezeti közösségben meg a kórházi betegágy magányában. És majd abban az utolsó órában, amikor a kezünket fogó drága kéz szorítását sem érezzük már, amikor minden kedvesünk visszamarad az innenső parton, amikor elnémul számunkra a madárdal és elsötétül a nap, amikor minden és mindenki elhagy!

Ez a csodálatos szó, Isten szava, akkor sem szakad el tőlünk, s beteljesül majd, amit életünk idején így kértünk: “Mellőlem el ne távozz, ha majd én távozom”. (341. ének) Nem távozik el, sőt ugyanez az isteni szó jön majd elénk a túlsó oldalról is. Ó, de sokszor tapasztaltam már haldoklóknál, hogy Isten igéje csodálatosan áthatol a lélek olyan rétegén, és behatol olyan mélységeibe, ahová az emberi szó már nem juthat el! Isten igéje kísér át azon az ismeretlen határon és vár ott a másik oldalon, ahol még mindig érvényes, még mindig ható erőt jelent. Ezért a legmélyebb alapja az életnek az Isten szava, az Isten igéje: “Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket...” - mondja Jézus. Hiszen annak a beszédeiről van szó, annak a szava hangzik Jézusban, Akinek a trónja elé vezet minden út, az örömnek és fájdalomnak, a reménységnek és elesettségnek rengeteg mindenféle állomásán keresztül mindnyájunk útja. Onnan hangzik felénk ez a szó, Isten szava.

Értitek már, miért Isten szava lehet csak az életünk egyetlen biztos fundamentuma? Egyszerűen azért, mert ez az egyetlen, ami állandó, megmarad, hű marad, mindig ugyanaz marad, és mert nincs egyetlen olyan pillanat sem, amiben Isten szava ne lenne érvényes, ható tényező. Egyetlen pillanat sem. Ott van a bűn elkövetésének a pillanata: abban is ez a szó ítél meg és ez a szó ad bocsánatot. Amikor értelmetlenné, kilátástalanná válik minden: abban is Isten szava mutat kiutat és támaszt új reménységet. Az ég és a föld elmúlnak - tehát elmúlik mindaz is, amivel az ég és a föld vigasztalt, gyötört, vidított vagy szomorított -, de az Ő beszédei soha el nem múlnak. (v.ö. Mt 24,35) És ezért nem fognak elmúlni soha azok sem, akik ezekből a beszédekből éltek, és akik ezekkel a beszédekkel haltak meg. Akik annak az Úrnak a társai akarnak lenni, Aki ezeket a szavakat, igéket mondotta, Aki maga volt az Ige, a testté vált isteni szó (v.ö. Jn 1,1-14) Ezért olyan sziklaalap az Isten beszéde, ami dacol minden viharral.

De Jézus még egy nagyon fontos dolgot fűz hozzá: “Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat”. Tehát nem az ige maga a kőszikla, hanem az az ige, amit az ember meg is tesz, meg is cselekszi, amit valaki igazán komolyan vesz. Tehát nem az az ige, amit naponta talán mechanikusan átfut a tekintetével a Bibliájában, vagy sebtében elolvas az Útmutatóban. Ez is lehet homok. Hanem csak egyedül az az ige tart meg mindvégig, mindenen át, amit megcselekszik az ember. Mit jelent megcselekedni? Egyszerűen azt, hogy megélni. Élni vele, általa. Azzal az igénnyel olvasni, hallani, hogy itt most az az Isten szól hozzám, akinek a szava teremtő erő, gyógyító, tisztító, felemelő, sorsot formáló hatalom. Cselekedni azt jelenti, hogy bár a gondok valóságát az életemben komolyan veszem: hogy miként oldom meg a pénzügyi nehézségeimet, hogyan jöhetek ki a nyugdíjamból, mi lesz a gyermekeimmel, ha mégsem veszik fel az egyetemre - de mindezekben még nagyobbnak tartom annak az igének a realitását, hogy az a holnap is, ami úgy aggaszt, Isten kezében van. Semmi sem érhet, ami ne ment volna át előbb az Ő cenzúráján, és hogy minden a javamra kell, hogy váljék, ha az iránta való szeretetem meg nem hűl!

Igaz, hogy súlyosan megbántott valaki, megérdemelné, hogy én is úgy bánjak vele, ahogy megérdemli, de még igazabb, amit Jézus mondott, hogy jót tegyetek azokkal, akik üldöznek és bántanak titeket, és minden érzésem ellenére is ehhez tartom magam. Igaz, hogy túl sok teher nehezedik rám, nem lehet már bírni, nem csoda, ha kiborulok. Mégis inkább leborulok az előtt, aki azt mondta, hogy örökkévaló szeretettel szeret, és viszem tovább a terheket abban a bizonyosságban, hogy: “Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít”. (Fil 4,13)
Igen, valami ilyet jelent hallani e beszédeket Jézustól és megcselekedni. Olyat, hogy merek engedelmeskedni Jézus szavának akkor is, ha emberileg szólva őrültségnek látszik. Merem megmondani az igazságot akkor is, ha butának tartanak is érte, mert Isten ezt parancsolja. És teljes szívvel bízom abban, hogy Isten nem hagy cserben, hanem beváltja ígéreteit. Megcselekedni azt jelenti, hogy mindent odaviszek Isten elé: a kollégáimat, akiknek nehézségei vannak, a részvét-levelet, amit meg kell írnom, a tiszta és ragyogó őszi napfényt, amit egy kiránduláson élvezek, a vietnami háborút, amiről az újságban olvasok, a gyermekem lázát, a szomszédom betegségét, a munkám fáradságát, a szabad estém nyugalmát, mind-mind könyörögve és hálát adva tárom Isten elé. Valami ilyesmit jelent ez, hogy megcselekedni, mert csak az az ige válik a lábunk alatt sziklaalappá, amire teljesen ráállunk.

Egyszer egy hívő ember, Müller György, egy egész, több száz gyermeket gondozó árvaházat épített föl arra az igére, hogy “Kérjetek és megadatik néktek”. (Lk 11,9) És ha bármire szükség volt, ő sohasem kért az emberektől egy fillért sem, mindig csak az Istentől. És Isten mindig kiutalta embereken keresztül, ami éppen kellett. Soha nem maradtak szükségben. Újra hadd hangsúlyozzam: csak az az isteni szó, bibliai ige válik kősziklává, rendíthetetlen fundamentummá alattunk, amire igazán, teljesen ráállunk! Aki az Isten szavát csak úgy mellékesen veszi magához mint egy kis ünnepélyes hangulatot, mint egy kis szippantást egy másik világ atmoszférájából, mint szép gondolatot, annak az egész hitélete is csak homokhit, amit elmos a legelső zápor. Sok ilyen homokkeresztyén szenvedett már hitben hajótörést az élet viharaiban. De annak, aki igazán rá mer állni arra, amit Isten megmondott, és reszkírozza azt, hogy Jézussal együtt jár, él - annak a számára minden szava Jézusnak egyszerre rendíthetetlen sziklafundamentummá válik, úgy érzi, hogy az Isten keze tartja!

Jézus maga az a kőszikla, aki biztos alapot jelent. Jézus maga az a drága isteni kéz, amelyik soha el nem enged. Jézus maga az örökkévalóság, amelyik mindig megmarad. Jézus az a békesség, ami minden értelmet felülhalad. Ő az egyetlen, akire mindig számítani lehet, akire mindent építeni lehet. Az élet alapjában véve mindig nehéz. A boldogság is nehéz, meg a boldogtalanság is. Meg a feladataink is. Meg a szívünk is. A jólét, meg a szomorúság is nehéz. Nem bírja el a homok! Viszont a kősziklán mindnyájunk számára van még hely! Mondjuk el Neki teljes szívvel:

Győzhetetlen és kőszálom,
Védelmezőm és kővárom, ,
A keresztfán drága áron
Oltalmamat tőled várom.

(346. ének 1. vers)

Ámen

Dátum: 1965. augusztus 29.