Thoma László

Kedves Testvérek!
„Szeressétek ellenségeiteket… hogy így mennyei Atyátok fiai legyetek…”? Hogy lehet ilyet kérni, mondani, megfogalmazni, ilyen nehéz feltételhez szabni az Istenhez kapcsolódást? Jézusnak egy újabb tanítása van előttünk, amit nem kerülhetünk meg, de aminek nekiütközünk. Ez az ütközés jó, ne térjünk ki előle, ne pattanjunk le „igen, Uram, így lesz” bólogatással, sem ellenállással, cinikus elfordulással, hanem engedjük, hogy hasson ránk és formáljon a Lélek. Az ellenség szeretete első hallásra természetellenes dolog: az ellenséggel szemben védekezni kell, ki kell ismerni, le kell győzni, ártalmatlanítani kell. Aki nem így cselkszik, aki szeretni akarja az ellenségeit, az el fog pusztulni. Persze az imádság az üldözőkért „elméletben” érthető és elfogadható, nemes dolog. De amikor élessé válik egy helyzet, akkor különösen is kihívás lesz. Ne feledjük, hogy Jézus hallgatói közül sokakat fognak pár éven belül komolyan üldözni a hitük miatt. Vajon eszükbe jutottak akkor Jézus szavai? Hogy lehet ezt megtartani? Ne feledjük azt sem, hogy ezt is teljesen Jézus tudta csak megtartani! Ő a Hegyi beszédben azokhoz szól, akik azt gondolják, a törvény betartható. Ha ez alapján akarnak üdvözülni, a mennybe jutni, akkor imádkozni kell az ellenségért is, szeretni őt és tökéletesnek lenni a mennyei Atyához hasonlóan. Az evangélium alapján élőknek: a folyamatos önátadás, önmagunk „megadása”, átadása Istennek, a megtérés az, amire hív. Elég jó vagy, szeret. Ez a szeretet átformál: tökéletesen rá akarok hasonlítani, azaz nem adom fel a hozzá kapcsolódást, a követést. Jézus azokat is az ellenség szeretetére, akik nem a törvény betartása által akarnak üdvözülni, akik Krisztus tanítványai – csak épp más útra hívja őket, más motivációból hívja őket a változásra.
I. Miért szeressük az ellenségeinket is?
Fontos kiemelni, hogy Jézus, a törvény betöltője, aki ismeri a törvény adójának szívét és szándékát. Ezt olvassuk a 3Móz 19, 17-18-ban: „Ne gyűlöld szívedben embertársadat! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében. Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr!” A szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet nem egy egyértelmű, konzekvens bibliai tanítás, ami végigvonul az Ószövetségen, sokkal inkább interpretáció, magyarázat, ami ellentétben áll Isten tervével. Mindeközben mégis valóság az embernek, hogy az ellenségét nem tudja magától szeretni. A legfontosabb kérdés, amire választ kell találnunk, hogy ki is az ellenség? Ne magunkból induljunk ki először, hanem vessünk egy pillantást a Szentírásra. A Zsoltárokban gyakori szereplő az ellenség, ami megnehezíti a zsoltáros életét. Ez lehet egy konkrét személy, csoport, lelkület… Gyakran veszélyesnek, hatalmasnak mutatja be a szentíró és tehetetlen vele szemben… Számtalan bibliai szereplő válik ellenséggé egy adott helyzetben: Ézsau és Jákób, vagy Saul és Dávid – Saul meg is akarja öletni Dávidot, ő azonban, mikor ezt megtehetné, a barlangban nem végez Saullal, megkíméli az életét. A fenti idézet mellett még hadd hozzak egy példát a Törvényből: a 2Móz 23, 4-5-ben olyan rendelkezést találunk, miszerint az ellenség eltévedt állatának visszahajtása helyes, Isten törvénye erre bíztatja az embert. Elmondható, hogy a felebaráttól ez ellenséget az különbözteti meg, hogy míg a felebarát a „hozzám hasonló”, az ellenség „az eltérő”… És itt van az ellenség definíciójának lényege, egyben a csapdája is. Nem mindegy, hogy valaki tényleg ellenség és távolság van, eltérés, különbözőség vagy az eltérő gondolkozású, működésű ember ellenséggé válik számunkra anélkül, hogy igazán megismernénk. Végtelen sok előítélet és gonoszság származik ez utóbbiból a világunkban. Egyedül a qumráni iratokban olvasható, hogy: „a világosság minden fiát szered… a sötétség minden fiát gyűlöld”. De vizsgáljuk most meg a mi szívünket: a valóságunkban, a mindennapjainkban mennyi mindentől függ, ki valóban ellenség, ki szubjektíven az? Hogy vagyunk mi a saját ellenségeinkkel? Mi magunk is valakinek lehet ellenségei vagyunk, ennek tudatában vagyunk? Azt se felejtsük el, hogy Krisztus nélkül Isten ellenségei voltunk (Róm 5, 10). A felolvasott Igében az ellenség szeretetének mintája maga Isten, Aki felhozza napját jókra és gonoszokra (45b). Mintha valahogy Isten nem válogatna, az Ő kegyelmét és jóságát általánosságban mindenkire kiárasztja. Jóságát és kegyelmét nem érdem vagy adott állapot szerint adja az embernek, hanem az Ő szeretetével akarja átformálni az akármilyen állapotban is lévő embert.
Az ellenség szeretete és az imádság nem valamilyen morális tett. Azért történik, mert Jézus erre példát adott és azért, mert Isten mindenkihez irgalmas. Azt se feledjük, hogy lehet, valakinek mi vagyunk az ellenségei – akár tudatosan, akár akaratunkon kívül belesodródhatunk ebbe a szerepbe is… és bizony, Isten már akkor törődött velünk és hordozott minket, amikor még nem ismertük Őt és nem foglalkoztunk vele. Drága Testvéreim! A helyzet az, hogy aki megtapasztalta, átélte mélyen az Isten szeretetét, az tudja ezt továbbadni. Az Ószövetség is beszél a felebaráti szeretetről, Jézus pedig a törvény betöltőjeként meg is éli, meg is testesíti azt teljes mértékben. És végső soron azért helyezi ezt a középpontba, mert ez a tanítványok ismertetőjegye is lesz a világ számára!
II. Miért legyünk különbözőek, miben legyünk mások, mint a többi ember?
Az ellenség szeretetével kapcsolatban az Igében előttünk van az arra való bíztatás, hogy legyünk különbözőek, legyünk mások, de ugyanúgy működjünk, mint általában bárki a világban a mások szeretete kapcsán.
Igen, Isten népe közössége más. Ezt elméletben értjük, de gyakorlatilag nehéz mit kezdeni vele. Mert Isten népe nehezen találja a helyét a világban: hogy lehet úgy jelen lenni, hogy nem vegyülök el teljesen, de azért kapcsolódom. Nem asszimilálódom, de benne élek és valóban kovász leszek. Nem lehet ez másként, mint hogy a keresztyénség „ellenkultúra” – azaz az adott kultúrában mindig benne él, de azzal szemben is áll egyszerre. Ez egyfajta ambivalencia, amit el kell tudnunk hordozni közösségként. Miben nyilvánul ez meg? Abban például, hogy egyszerre fogadjuk el azt, hogy részei vagyunk a kultúránknak, hogy hat ránk, hogy ide tartozunk, másrészt folyamatosan kérdéseket teszünk fel, gondolkozunk, Isten Igéje fényében megvizsgáljuk azt, ami történik bennünk és körülöttünk is. Ez egy fárasztó dolog is tud lenni és nem összetévesztendő a folyamatos önmarcangoló önelemzéssel. De Isten népe mégis, minden időben egy ilyen kultúrában, társadalomban szervesen jelen lévő ellenpólusként kell jelen legyen. Ebből a szempontból különösen fontos kérdés ma ez, hiszen két szélsőséggel találkozunk ma: vagy módszeres és szisztematikus ellenségképzéssel és a „mindig kell valakit gyűlölni” és a félelemkeltés útjával, vagy azzal a teljesen hamis toleranciával, miszerint senki sem lehet eltérő, különböző, nem mondható igazságnak az, ami kirekeszti a másikat. A keresztyének rendkívülisége és különbözősége abban rejlik, hogy Krisztus valódi szeretetével vannak jelen a közegükben. Hadd formáljam még ezt a kijelentést: Isten népe akkor töltheti be a küldetését, ha valóban Isten jelenlétében él és hordozza az Istennel való találkozás, a hozzá való kapcsolódás szolgálatát és az Ő jelenlétében él. Ez lehet, hogy hűséges, csendes jelenlétet jelent, nem feltétlenül hangos, harsány és elkápráztató. És ebben a jelenlétben képviselheti Isten népe azt az igazságot, hogy van ellenség! Isten népe tudja, hogy az egyetlen és legnagyobb ellenség a sátán. Az ember legnagyobb ellensége a bűn, de a bűnt és a sátán minden hatalmát legyőzte a feltámadott Úr Jézus Krisztus! Isten népe tudja és bizonyságot tesz arról, hogy az ellenség is munkálkodik (ld. búza és konkoly…) – ébernek kell lenni… de nem szabad a félelemkeltésbe és a valódi ellenség figyelemelterelésébe beleesnünk! Isten népe tudja és hirdetheti, hogy a felebarát fogalmába az ellenség is beletartozik! Hogy a másik ember olykor tényleg ellenséges és van olyan, amikor a másik ellenség, de erre van válasza Istentől. Ez pedig az ellenség szeretete és az imádság értük. Azzal együtt igaz ez, hogy olykor Isten népe közösségének védekeznie kell és egymást is védenie kell akár egy-egy bántalmazó helyzetben. Az üldözők ellen természetesen egyéni életfeladat is, de sokkal inkább Isten népe közösségi küldetése. Így oldható fel az a feszültség, hogy amikor valaki üldözésben, szenvedésben van, nem biztos, hogy tud imádkozni és közbenjárni. Ilyenkor a testvéri közösség, Isten nép, a gyülekezet az a „szövet”, ami megtart, ami gyakorolja a hordozás, a közbenjárás szolgálatát. És Isten népe tudja és éli azt is, hogy az ellenségért való imádság az önuralom legmagasabb foka… és ebben fejlődni akar a Krisztus szeretetéből táplálkozva egy olyan világban, ahol az önuralom egyre kevésbé érték.
III. Mit jelent a mennyei Atyához hasonló tökéletesség?
A szakasz végén van még egy nagyon érdekes és nehezen érthető, könnyen félreérthető rész is. A tökéletességre hívás az utolsó versben (48.vers) semmiképp sem lehet alapja a keresztyén perfekcionizmusnak! Sokkal inkább két dologra hív: egyrészt Jézus csodálatára és imádatára: Ő valóban tökéletes, Ő betöltötte a törvényt, Ő az Isten tökéletes képmása. Hódolhatunk előtte ezért nap mint nap. Másrészt munkálja bennünk a többre törekvést: az odaadást a szolgálatban, Krisztus követésében. Nem azért, mert tökéletesek lehetünk egy nap, hanem azért, mert hálából szeretnénk növekedni Krisztus követésében, a Vele való szeretetkapcsolatban. Ennek semmi köze az emberi tökéletességre törekvésben, aminek a vége az ember megistenülése és gyakran a másik (a kevésbé eredményes ember) leértékelése. A tökéletesség a héberben egyébként jelenti: az „egész” állapotát, a „teljes szívvel lenni” vagy „teljes szívvel, odaadással tenni valamit” működését. Nem a teljes tisztaságot és tökéletességet jelenti, hanem az egészen nyílt, fogékony állapotot Istennel. Hogyan ragadható meg mindez a számunkra, mire hív ebben minket Istenünk? A teljes átadásra először is, ami teljes megtérést, önmegadást jelent! Jézus odaadó követésére, ami időről-időre újra és újra odaszánást és döntést igényel a részünkről. És így jutunk el a kegyelemhez, az evangélium szívéhez. Ebbe a követésbe nem azért lépünk be, mert mi felismertük, hogy ez az érdekünk, hanem mert Jézus hív és vonz bennünket magához! Az Ő ellenállhatatlan szeretete vonz mindannyiunkat! Igen, ezt az Igét is Jézus tudta csak tökéletesen megtartani! Ő imádkozott ellenségeiért – a kereszten is („Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek…”), és tökéletesen megtartotta az Atya szavát. Ő valóban tökéletes volt engedelmességben mindhalálig. Így a teljes átadást is csak Ő tudja munkálni bennünk, ebbe kell belelépnünk: Ő taníthat meg minket is igazán krisztusinak lenni. Isten szeretete nélkül nem tudunk senkit igazán szeretni… nem csak az ellenségeinket nem! De Ő formál, változtat, vezet! Tökéletes, teljes távlatok tárulnak fel előttünk, ha engedjük, hogy az Isten szeretete átjár és formál! Isten szeretete pedig, hála legyen Neki, személyválogatás nélküli: ennek a felismerésében, ennek az elfogadásában, ebben van a mi Istenhez igazodó „tökéletességünk”, érettkorúságunk, életünk kiteljesedése.” Isten munkálja bennünk az Ő szeretetének valóságát, jelenlétét, lehessünk így egyenként és gyülekezetként is érettek, hitben felnőttek, lehessünk kősziklára épült ház az Isten dicsőségére! Ámen!
(Thoma László)

„Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. (…) Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.”
 
Kedves Testvérek!
Itt vagyunk az ünnepben, karácsony van. Ünnepeljük Jézus Krisztus születését, az Isten Fia testet öltését, a Világ Világosságának eljövetelét az év legsötétebb napjaiban. Emlékeztünk arra adventben, hogy eljött egykor, megvallottuk annak az igazságát, hogy Ő itt van ma is közöttünk a Szentlélek által, az Ő országa már köztünk van. S reménységünk és hitünk van rá, hogy visszajön és újra eljön majd az Ő dicsőségében.
Itt vagyunk az ünnepben, s eszünkbe jut a karácsonyi történet, pásztorok a mezőn, angyali seregek megjelenése, Betlehemben egy istállóban, kis jászolban egy újszülött. Napkeleti bölcsek érkeznek, akiket a csillag vezet és hódolnak előtte. Mindenki, aki találkozik vele, leborul előtte, imádja Őt, kinek születésével annyi ígéret teljesült be.
Itt vagyunk ezen a karácsonyon és velünk vannak ezek az ünnepi történetek. S velünk van ennek az évnek a vége felé közeledve, visszatekintve a hála, hogy Isten megtartotta az életünket s az a fáradtság, az az ólmos, megnehezült és kimerítő emlékezés, amit nem zárhatunk ki az ünnepi pillanatokból: mennyire harcos évünk volt… harcok kívül és belül, nem várt fordulatok…
Itt vagyunk karácsonykor, e világ részeként, ami nincs a legjobb formájában, s közben a saját életünkben is referenciapont az ünnep: a legnagyobb örömök, a legmélyebb fájdalmak ehhez kötődnek. Hálásak vagyunk akár új életekért, aki már velünk van s akiről tavaly ilyenkor még nem is sejtettük, hogy velünk lehet. S annak a hiánya is itt van, aki már nincs velünk. Vagy annak a valósága, hogy van, amiben tavaly ilyenkor még reménykedtem, de semmi nem változott.
Drága Testvéreim, ebbe a valóságba, a mi valóságunkba lép ma is be Jézus, aki jelen van az Ő Szentlelke és Igéje által. Közösséget vállal velünk a testet öltött Isten. És arra hív ebben az ünnepben is, hogy ne maradjunk a felszínen! Ragadjuk meg a lényeget, az ünnep valódi üzenetét, a szívét.
Mi az ünnep lényege, a legfontosabb, amit meg kell ma hallanunk?
Isten Igéje egy húsvéti textusból szólít ma meg minket ennek a kapcsán. Így karácsony első ünnepén, nem pásztorok, zengedező angyali karok, beteljesült próféciák, örvendező szemtanúk, hanem Pál apostol szavain keresztül szólít meg minket Istenünk. Amit felolvastam, a feltámadás üdvrendjének sorát írja le, Pál tanítja erre a Korinthusi gyülekezetet. Az a tanítás, amit nagyon sokan nem tudnak elfogadni, amihez vonakodva állnak keresztyénként is.
1. A legnagyobb ellenségünk
„Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” – áll egy sírkövön. Egy kis falu temetőjében, egy házaspár sírján. Hitvallásként, reménységként, üzenetként. Figyelmeztetés mindazok számára, akik harcba indulnak a halál erőivel szemben, akik lehetetlen küldetések előtt állnak, akik számára teljesen bizonytalan a jövő. Azoknak, akik a halál és az elmúlás tényével szembesülve elcsüggednek és el-elengedik az életben való örömet. S ahol az életben való részvétel csökken, ott egyre növekszik a halálfélelem s a szorongás.
Igen, a legnagyobb ellenségünk nem valamilyen ember, nem egy személy, nem egy filozófiai irányzat, nem egy nép, nem a korszellem. A legnagyobb ellenség a halál. Azért lett a legnagyobb ellenséggé, mert az ember elfordult Istentől. A bűn, az Isten ellen való lázadás által betörtek a halál erői az ember életébe és jelen vannak s mindenkit ellenállhatatlanul sodornak a végső elmúlás felé. A legnagyobb ellenség a minden halandó számára megkerülhetetlen valóság, amivel szembesülve a költő is felkiált: „Ó, jaj, meg kell halni, meg kell halni!”
Nincs jobb referenciapont a karácsonynál, ami emlékeztet minket erre (talán még a születésnapunk), hogy múlik az időnk és egy nap véget ér. A lényeg szempontjából teljesen mindegy, hogyan ünnepled a karácsonyt vagy mennyire kerülsz ünnepi hangulatba… Ezen az ünnepen a legfontosabbra figyeljünk: mi a legfontosabb kérdés, amit fel kell tenned és amire a legmegfelelőbb választ kell kapnod?
A legfontosabb kérdés az, hogy mit kezdesz a legnagyobb ellenséggel? Nem, nem kell neked magadnak kitalálnod erre a választ, nem kell megalkotnod a magad túlélési stratégiáit, nem kell kísérletezned azzal, hogyan alkothatnál maradandót, vagy hogyan tehetnél úgy, mintha ennek a kérdésnek semmi jelentősége nem lenne.
Isten ugyanis, a szerető mennyei Atyád megadta a választ, elkészítette az utat és azt akarja, hogy ezt ragadd meg, fogadd el s köteleződj el benne újra! Mert lehet, hogy már elfogadtad az Ő szeretetét, de az életedben mégis sokat szenvedsz a halálfélelemtől, az elmúlástól, a bűn valóságától.
„Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” Hitvallás, üzenet, reménység. A legfontosabb, amit életedben hallottál! A leggyőzedelmesebb hitvallás, a legfontosabb üzenet, és az egyetlen valódi reménység.
2. Az egyetlen reménység
Mi az egyetlen valódi reménységünk a halállal szemben? Az, drága Testvéreim, amit most ünneplünk karácsonykor, hogy a „második Ádám” – Krisztus testet öltött! Belejött ebbe az állapotba, így váltott meg bennünket!
Az első teremtett ember, akit Isten a saját képmásaként alkotott, elbukott, de Isten elküldte a szabadítót, a megváltót, a Fiút, aki Isten tökéletes mása. Őt, aki tökéletes és hibátlan ember volt és Isten is egyszerre. S ezt nem azért tette, hogy megmutassa nekünk, hogy kell élni, nem példát adott csupán, nem megerősítette a távolságot, nem növelte a kontrasztot azzal, hogy milyennek is kellene lenni. Hanem Ő betöltötte Isten törvényét, s odaadta magát tökéletes áldozatként: meghalt, feláldozta magát a bűneinkért. Meghalt s magával ragadta a halálba a bűneink büntetését. Elkárhozott helyettünk, alászállt a pokol mélységeibe, hogy mindannak, aki benne hisz, sose kelljen bejárnia ezt az utat. És az Atya feltámasztotta Őt a halálból, annak a bizonyítékaként, hogy elfogadta az áldozatot, megpecsételve a bűn és a halál feletti győzelmét.
Ez a győzelem valós és egyre inkább jelen is van ebben a világban, s egy nap, mikor visszatér Jézus, utolsó ellenségként teljesen eltöröltetik a halál. Ez nem emberi vágy, nem valami hiú ábránd, hanem ez Isten Igéje, ez Isten igazsága és az egyetlen el nem múló reménység, az egyetlen válasz a legfontosabb kérdésre.
Ezt ünnepeljük ma: hogy legyőzetett a legnagyobb ellenség! Ha Krisztusban vagy, hittel elfogadod az ő áldozatát, amit érted is tett, részed lesz a mennyei létben is! Mindegy, miből érkeztél, ez a reménység ma a tiéd lehet.
És a tiéd lehet a legnagyobb öröm, hogy a legnagyobb ellenség legyőzetett! Megtört a sötétség, felkelt a nap, eljött a Világosság! Minden más öröm ebből fakadhat! A legnagyobb félelem legyőzetett, így hihetetlen mértékben megnőhet az életben való részvétel valósága és öröme!
3. Mit tegyünk most?
Drága Testvérek, öleljük ma magunkhoz ezt a kegyelmet, a legnagyobb ajándékot! Egyenként és közösségként is így lehetünk az öröm emberei.
Megmentett, megszabadított! Akkor is igaz ez, ha ettől egy csapásra nem oldódik meg minden az életben, mert még hordozzuk ennek a megtört világnak a valóságát, úton vagyunk, küzdünk, de már nem kell rettegnünk.
Végtelen szeretettel szeret az Isten és ez adhatja a legnagyobb szabadságot a világon.
Szabad vagy szeretni, mert Ő megszabadított!
Nem kell ellenségesnek lenni: lehet megbocsátani, újat kezdeni…
Szabad vagy bocsánatot kérni Istentől. Szabad vagy bocsánatot kérni és megvallani a bűneidet, amit meglátsz az Ő világosságában. Ezek többé nem választhatnak el tőle, mert legyőzetett a legnagyobb ellenség.
Szeretheted a másik embert is! Véget érhet akár évek óta tartó ellenségeskedés: nem azért, mert megváltozott a másik, hanem mert Isten megszabadít, újat kezd és begyógyítja a sebeket, újat ad.
Szeretheted magadat is! Nem kell más s önmagad ellenségének lenned! Nem kell bántani magadat a hibáidért, nem kell kárhoztatni magadat, mert az nem az életre visz. Szeretheted magadat és elfogadhatod úgy, ahogy vagy, mert ezt teszi az Isten is. Ez a szeretet fog átformálni és gyógyítani.
Isten adja meg, hogy egyéni és közösségi reménységünk erősödjön és újuljon meg ezen az ünnepen!
Jöjjetek, imádjuk a mi mennyei királyukat, az Uraknak Urát, a feltámadott, győztes, Úr Jézus Krisztust, aki legyőzte a legnagyobb ellenséget a halált és elhozta számunkra ez elmúlhatatlan életet! Hódoljunk előtte, mert méltó rá! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Advent második vasárnapja van, az ünnepre készülünk. A keresztyén emberek ilyenkor különösen is arra tekintenek, hogy Isten országa eljött közénk Krisztusban, hogy Ő visszajön egy nap és az Ő uralma mindent be fog tölteni és közben már itt van közöttünk az Ő országának erőivel, valóságával, a szabadításával. Ennek a valóságában vagyunk most, ebbe hívjuk a gyülekezet közösségét is! S mindeközben az igehirdetés sorozatunkban a Hegyi Beszéd Igéit olvassuk, amivel hisszük, hogy Isten meg akar erősíteni bennünket, mint gyülekezet és egyenként, mint keresztyén emberek. A mai Ige kulcsszava, központi motívuma a házassági válás. Ez egy igen megosztó kérdés keresztyének között. Vannak, akár köztünk is, akik azt várják most, hogy mondassék ki, hogy elválni bűn, elválni nem szabad és mégis mit képzel az, aki elválik a házastársától? Van, aki azt szeretné, hogy ne beszéljünk ilyen nehéz kérdésekről, mert inkább jobb hallgatni és csendben elhordozni azt, hogy ilyen lehet. Van, aki szégyenkezik akár emiatt és olyan is lehet, aki pont azt várja, hogy mondassék ki, hogy ez a kérdés mindenkinek a maga dolga, senkinek semmi köze nincs hozzá, mert ez egy privát kérdés. Ráadásul nagyon sokfélék vagyunk, ahogy itt vagyunk a gyülekezet közösségében. Egyedülállók, házasság előtt állók, házasságra készülők, házasok, házassági válságban lévők, elváltak, akik kiléptek egy kapcsolatból, elváltak, akiket elhagytak, özvegyek… Mind-mind másban küzdve, más szemszögből tekintve a felolvasott Igére is. Kérlek Titeket, hogy ne válogassunk most aközött, hogy elsőre úgy gondoljuk, érint-e ez bennünket vagy sem. Hanem kapcsolódjunk ma ahhoz, aki mondja ezeket a szavakat: Jézushoz és így az Ő szavához.
Arra hívlak Benneteket, hogy két dolgot engedjünk el az igehirdetés elején. Egyrészt engedjük el az oldalra (vagy akármerre) tekintgetést, hogy kinek kellene most ezt hallania, kire vonatkozik ez. Figyeljünk inkább Jézusra, hogy miben akar megszólítani bennünket? Másrészt engedjük el, hogy ma az igehirdetésben kimerítő válaszokat kapjunk a válás kérdésére, hogy az összes létező szempontot figyelembe véve egy minden tekintetben korrekt, elfogadható, biblikus, de nem kirekesztő modellt, válaszokat kaphatunk a válás témakörében. Ehelyett is figyeljünk Jézusra, figyeljünk az Igére! A Hegyi Beszédben az elmúlt két vasárnap igehirdetéseiben a „Ne ölj!” és a „Ne paráználkodj!” jézusi magyarázatához kapcsolódtunk. Ehhez kapcsolódik, ebben a sorban van a mostani textus is, a paráznaság témájából folytatódik a válás. „Megmondatott… én pedig…” – ezzel a fordulattal beszél Jézus erről a dologról is. Azt kell még kiemelnem itt bevezetésként, hogy ezeknél a szavaknál Jézus többet is mond a válásról (a Mt 19/Mk 10-ben). Ezt majd később fel is fogom olvasni, mert e kettő együtt értelmezhető, együtt adja ki azt a nagyobb képet, ahogy Jézus erről tanít minket. Három ellentétpárt fogalmazok meg az előző igehirdetéshez hasonlóan, ahol a „Na paráználkodj!” parancsolat volt velünk. Azt keressük most is, ma is, mit jelent, hogy Isten országa közöttünk van? Ha az Ő szabadítása valós, hogyan hat ez az életünkre, ránk, hogyan mutatkozhat meg az Ő szabadítása?
1. Fogyasztói mentalitás helyett felelősségvállalás
Az első ellentétpárban azt a kapcsolópontot szeretném megnevezni, ami összeköthet minket egy több ezer éves történettel. Mert joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi közünk nekünk egy rég letűnt társadalmi berendezkedés szokásaihoz, törvényeihez? Azt vélem felfedezni az előző és a mostani szakaszban is, hogy a paráznasághoz hasonlóan, a válás is (azaz hogy „lecseréld” a házastársadat) a fogyasztói mentalitás jeleit mutatja! Másként beszélhetünk ma a fogyasztói magatartásról, fogyasztói kultúráról, mint akkor, de az önző szempontok túlsúlya és a másik személy tárgyiasítására tett kísérletek ugyanúgy fellelhetők ebben az esetben. Mert miközben egy válás mögött számtalan ok meghúzódhat, és nagyon különbözők lehetnek a helyzetek, Jézus itt erről beszél. Jézus a felolvasott Igében tömörített formában az 5Móz 24,1-4-et idézi. A teljes szöveg bonyolult, és különös töredéke a régi törvénynek, amely közvetlenül csak a második házasság sajátos esetére vonatkozik, amikor a férfi azzal a nővel köt házasságot, akitől elvált, s aki azóta elváltként élt. Kifejezetten se ez, se bármelyik más szöveg az Ószövetségben nem nyilvánítja a válást megengedettnek, mégis a farizeusok „könnyen kezelték” ezt a kérdést és kiskaput próbáltak találni: ez is a fogyasztói hozzáállás: a válás valós megoldás, egy a lehetséges opciók közül! Izráelben a férfi az 5Móz 24,1kk. alapján általában válólevél kiadásával feljogosítva érezte magát a házasság önkényes felbontására, és az elbocsátott nőt szabadnak tartotta újabb házassági kapcsolat felvételére. A házasság a paráznaság miatt a valóságban akkor is felbomlik, ha semmilyen jogi intézkedés nem történik, de a két test eggyé lételének érvénye megváltoztathatatlanul fennáll. Így az a férfi, aki elbocsátja feleségét, házasságtörővé teszi az asszonyt, és aki elbocsátott asszonyt vesz el, házasságtörést követ el. Ezek közt a határok közt szabályozza a házasság kérdéseit az apostoli tanítás is (1Kor 7). A fogyasztói mentalitás, a másik birtoklása helyett a felelősségvállalásra van tehát szükség: a működő párkapcsolatban (a saját határokért, saját érzésekért is). Isten törvénye egyébként hangsúlyozza a felelősségvállalás fontosságát, nemcsak a saját döntésekre nézve, de Isten népének közösségében, például a szegényekkel való törődésben, a társadalom perifériáján lévőkkel kapcsolatban is. Izgalmas kérdés lehet, hogy közösségi szinten hogyan jelenik meg a fogyasztói szemlélet és hogyan valósulhat meg a felelősségvállalás? Úgy gondolom, hogy a fogyasztói hozzáállás, ha használom a közösséget, ha kiveszem belőle, ami nekem jó, ha töltöm magam – s közben nem vállalok másért felelősséget. Sem akkor, amikor szembesítenem kell akár a bűnnel, sem akkor, mikor egyszerűen törődnöm kellene vele és szeretnem, vagy vele lenni a terhei hordozásában. Ebből akar bennünket megszabadítani a mi Urunk, ebben hív megtérésre! A felelősségvállalás része az imádság is, egymás hordozása, a megbékélés segítése, akárhol is jár a másik az ő útján.
2. A törvény látszat betartása helyett a töredékesség és bűnösség felvállalása
Tartsuk szem előtt ennél a szakasznál is, hogy Jézus azokhoz szól, akik úgy gondolják, a törvény betartása által lehet üdvözülni. Valójában ez az út már ott és akkor is ahhoz vezetett, hogy kivételt, könnyítést kerestek az emberek: hogy lehetne egyszerűbb egy-egy helyzet. Ha meg akarod tartani a törvényt, akkor nem a kiskapukat kell keresned, hanem az Isten terve szerinti, szíve szerinti utat! – mondja Jézus ebben az Igében. A farizeusokat és az őt hallgató összes embert arra szeretné elvezetni Jézus, hogy belássák elveszettségüket és töredékességüket és azt, hogy képtelenek megváltani magukat. Hogy szükség van szabadítóra, az Isten kegyelmére. Jézus olyanoknak beszél, akik házasok, nekik mondja: „Ne keresd a kiskaput, a kiutat a váláshoz!” Kicsavarodott az a gondolkozás, amely a törvény által akar üdvözülni, de valójában a kiskapukat keresi: azt, hogyan lehetne megúszni? A „rabbinikus” megoldás szerint sem tartalmaz ez a mondat valódi kivételt a válás tilalma számára, mert a porneia kulcsszót a héber kifejezés „prostitúció” fordításaként értelmezi, s ez alatt egy házasság okán létrejött vérfertőző egyesülést ért, a tiltott rokonsági fokon belül. Az ilyen egyesülés egyáltalán nem volt valódi házasság, s így nem volt válásra szükség, csak egy nyilatkozatra a semmisségről vagy a semmissé nyilvánításról. Mi tehát az a látszat, ami téged megvéd? Mi az, ami által úgy tűnhet, rendben vagyok – s így nem kell szembesülni saját töredékességünkkel, elveszettségünkkel? Ezt a kérdést a látszat csillogás időszakában különösen is fel kell tennünk magunknak!
„Én nem váltam el!” – húzhatja ki magát némelyik testvér, de ugye látjuk, hogy ez semmilyen előnyt nem jelent. Ez nem érdem, ez kegyelem. Isten előtt fel lehet, sőt fel kell vállalni saját megtörtségünket, bűnösségünket ahhoz, hogy átélhessük a kegyelmet és szabadítást. Lehet, hogy nem történt válás, de ettől még a házasságunk nem biztos, hogy Istent dicsőíti. A bántalmazás, az elhanyagolás, az uralkodás, a kihasználás és még sok más is jelen lehet, amit rendeznünk kell egymással és Isten előtt. Mindenféle látszat helyett a bűnösség felvállalása és az abból való felszabadítás az, amire szükségünk van. És még egy fontos gondolat: „Különbség van aközött, hogy valaki azért válik el, hogy mással köthessen házasságot a törvényesség látszatát fenntartva, valamint aközött, ha valakinek a múltban sajnos tönkrement a házassága, de elvált emberként megvallja bűneit Isten előtt, feldolgozza a kapott és okozott sebeket is, és ebből meggyógyulva évekkel később egy új házasságot köt.”
3. Keményszívűség helyett alázat
Vegyük most az alapigénkhez a már említett szakaszt Márk evangéliumából, amikor Jézust megpróbálják csapdába ejteni a válás kérdésében adott állásfoglalásával. Ezt olvashatjuk a Mk 10-ben: 1 Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2 Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? 3 Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? 4 Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. 5 Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6 mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. 7 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, 8 és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9 Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! 10 Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. 11 Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; 12 és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.
Jól látszik, hogy a válólevél a kiskapu: meg van engedve… de nem ez a törvény betöltése… (Mt 10, 3-4: „Mit parancsolt?... Megengedte.”) A rabbinikus iskolák egyébként különbözőképpen értelmezték: milyen ok miatt adható válólevél… Ne feledjük a kontextust: a nő kiszolgáltatott helyzete akkor össze sem hasonlítható a maival. Vissza lehetett élni a házassággal és a válással is! Megrendítő kép a keményszívűség. Olyan állapotot jelent ez, mint amikor az ember a folyamatos engedetlenség miatt érzéketlenné válik Isten akaratára. Hogyan történhet ez meg? Hogyan sodródhat el ennyire az ember Istentől? Nos, az okok megtalálása nem biztos, hogy menni fog. A fontosabb, hogy ha felismered, ha lelepleződik a szívünk ezen a ponton: kiáltsunk Istenhez irgalomért és szabadításért!
3.1. Vizsgáljuk meg, hogy mi a mi kérdésünk? Mire fókuszálok, hogy megengedi-e Isten, vagy mi az Isten akarata, terve…? Mi az, ami nekünk az a pont, mint a válólevél abban a korban azoknak az embereknek?
3.2. Tegyük fel a kérdést: miben lettünk keményszívűek Istennel? Miben lenne szükség meglágyulni Isten előtt? Akár a válással kapcsolatos ítélkezésben, akár az Isten igazsága felé, akár a másik felé…
Jézus a törvény által megigazulni vágyóknak szól: házasságtörés a válás, ezért ez akadálya lesz a megigazulásodnak!
Értjük, de mégis, hogy jön a kegyelem a történetbe? És hogyan jöhet a mi életünkbe, élettörténetünkbe Isten szabadítása?
4. A szabadítás valósága! (Isten országa közöttünk…)
Kiáltsunk ezen a mai napon Isten szabadításáért! Mi, akik nagyon sokfélék vagyunk, ahogy itt vagyunk a gyülekezet közösségében. Egyedülállók, házasság előtt állók, házasságra készülők, házasok, házassági válságban lévők, elváltak, akik kiléptek egy kapcsolatból, elváltak, akiket elhagytak, özvegyek… A szabadulás Krisztusban a miénk!
Nem börtön az egyedüllét, nem börtön a nem jól működő házasság, nem börtön az elvált állapot, nem börtön az özvegység! Mert a testet öltött Jézus bejön a valóságunkba és megszabadít abban, amiben vagyunk. Az Ő akaratát keressük, az Ő szabadításáért kiáltsunk! A gyógyulás Krisztusban a miénk, akárhol is tartasz az úton!
Ezekben szabadítson és formáljon bennünket a szabadító Isten! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Az adventi időszak az év egyik legszebb, de leginkább terhelt-, kimerítő és egyben vágyakkal teli szakasza. Szeretnénk elcsendesedni, megérkezni, valami szépet és meghittet átélni. Szeretni és szeretve lenni. Közben pedig olyan, mint egy hosszú utazás utolsó néhány kilométere este, sötétben, zuhogó eső közepett, mikor már mindenki türelmetlen és fáradt, éhes és a vezetőnek is különös erőfeszítést igényel az odafigyelés, koncentrálás az útra. Sokan a várakozás idejének tartják, miközben Krisztus eljövetelének valósága van velünk, ami valahogy így előttünk az Igében, mikor Jézus a megkísértés után a szolgálatba lépett:
„Jézus elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén, hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált: „Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! A nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság támad.” Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4, 13-17) Alig néhány verssel a Hegyi Beszéd felolvasott textusa előtt hangzanak el ezek a szavak: Isten országa közöttünk van: ez az evangélium! Ha ez igaz és valóságos, akkor az mindenre hatással van és minden lehet másként. Isten országának törvényszerűségei mindent megváltoztatnak és felborítanak. Gyökerestül változtatnak meg: teljesen máshogy élhetünk, más útra hív minket. Ráadásul ez nem egyszer történt meg kétezer éve és nem csupán Krisztus második eljövetele az, amit várunk adventben, hanem Isten országának eljövetelét és a Szentlélek kiáradását újra és újra, itt és most is, 2022 adventjén. Ezt azért ennyire fontos elmondani itt, ennek az Igének a felolvasásakor, egyébként félreértjük, átsiklunk a lényeg felett vagy épp a szégyen és kárhoztatás mocsarába süppedünk. De Istennek nem ez a terve itt és most közöttünk! Ő szabadítani akar és az Ő országának a valóságát nekünk ajándékozni a vele való közösséget itt és most, hogy élhessünk a világban, mint só és világosság, közösségként pedig mint hegyen épült város.
I. Hogy működik a paráznaság?
Jézus azt mondja, hogy a paráznaság nem a házasságtöréssel kezdődik, hanem sokkal hamarabb. Ahogy a gyilkosságnál is, a szavak és a gondolatok szintjén kell keresni a gyökereket. Sőt a szív mélyén. A törvény által tiltott cselekedet a másikra kívánsággal tekintéssel indul. Így a megakadályozás, a törvény betöltése úgy történhet, hogy ha a szemed kívánságra visz, inkább szüntesd meg a látásodat, sem a bűn miatt az egész lényed vesszen el. Ezt hallva egészen elképedhetünk és feltehetjük a kérdést, hogy ez komolyan így van? Ki tette ezt meg valaha? Hogyan mondhat Jézus ilyet egyáltalán? Két dolgot hadd hangsúlyozzak így az elején: egyrészt a Törvény betöltője mondja ezt, Jézus maga, aki azokhoz szól, akik úgy gondolják és ők betöltik a Törvényt, mert nem követik el a házasságtörést. Másrészt a fogalmazás radikalitása arra utal, mennyire radikális dolog a bűn, mekkora pusztító az ereje, mennyire nagy erő és mennyire komolyan kell venni. Azért nehéz ez, mert a következmények nem látszanak rögtön, vagy nem tűnnek rossznak. Olyan ez, mint az édesség, a cukor mértéktelen fogyasztása – a pillanatnyi öröm, jó érzés, feldobottság után évek múlva, hosszú távú hatások és következmények sora várható, amiatt igen nagy árat fizet az ember. De ennél persze sokkal több, mert a bűn a kapcsolatokat rombolja és pusztítja az embert: saját magát és a másikat is.
Jézus magyarázatából szeretném kiemelni, hogy különbség van aközött, hogy van bennem kívánság, vágy, vagy abból fakadóan mit teszek: kívánsággal tekintek a másikra. Persze a „paráznaságot követett el a szívében” kifejezés arra utal, hogy a szívben történik a paráznaság, tehát nem kell semmit tenni, már az, mégis szeretném aláhúzni a „kívánsággal tekint” kifejezést. Van ebben valami kezdeményezés, nem csak passzivitás. És ez azért fontos, mert a keresztyén egyház történetében sokszor éltek vissza ezzel: a nemi vágyat önmagában bűnösnek és elítélendőnek tartották. Ez azonban nem igaz. Isten nem prűd. Jézus nem egy viktoriánus erkölcscsősz. A nemiség, a szexualitás Isten ajándéka férfi és nő között, a teremtési rend szerint, helye van a szövetségi kapcsolatban, nem csak gyermeknemzés céljából, hanem egymás örömére, a szeretet és összetartozás kifejezésére. Természetes, hogy van, s hogy működik, az jó jel. Azt hiszem a kulcs itt a határokban van, amit Jézus nagyon egyértelműen kijelöl és megfogalmaz. Nem engedhetünk teret annak, amiből később baj lesz. A határ pedig a legelején van, mert utána ez egy lavina, ami megállíthatatlan. Nemet mondani tanít ma az Ige, ami nem azt jelenti, hogy magadtól képes vagy minden helyzetben megállni, hanem hogy Istent segítségül hívva Ő arra hív, hogy mondj nemet az elszabaduló vágynak és igent Rá és az Ő szabadítására.
Három ellentétpárban szeretném az evangéliumot hirdetni a számotokra. Isten országa közöttünk van, ezért lehetőségünk van elmozdulni, változni az evangélium által. Ezek egyénileg és közösségileg is igazak kell, hogy legyenek ránk.
II. Hibáztatás és ítélkezés helyett csendes együttérzés
A házasságtörés, a paráznaság kérdésében akár más érintett, akár magunk, a hibáztatás, ítélkezés és megvetés a leggyakoribb hozzáállás. Akkor is igaz ez, ha a kultúránkban a legtöbben legyintenek – „Mindenki ezt csinálja…” kijelentéssel, vagy kicsit felháborodnak rajta, aztán elfelejtik, esetleg eufemizálják a dolgot. Hibáztatni azért kell, mert magyarázatot kell találni rá, hogy történhet meg mindez? A hibáztatás végén valakinek „el kell vinnie a balhét” – ez pedig arra utal, hogy valóban volt bűn és nincs rendjén, ami történt. Nagyon érdekes ez, mert az is hibáztat, aki elvileg nem hisz, vagy nem fogadja el Isten igazságát, Törvényét. A hibáztatással mégis annak igaz voltára mutat. A hibáztatással és az ítélkezéssel egy súlyos probléma volt és van. "Aki házasságot tör állítsák törvényszék elé." - ezt mondja az 5Móz 18. A gyakorlatban azonban többnyire a női felet vitték bíróság elé, a férfit pedig futni hagyták. Ismerjük a házasságtörő asszony történetét, ahol ez történik. Az esetek többségében tehát a paráznaság megtörténte kapcsán a nő hibáztatása történik. Megjelenhet a férfi hibáztatása is, de lehet a kultúrát hibáztatni, mert áthatott teljesen a túlfűtött szexualitástól. Hogyan ne tekintsek kívánsággal másra, ha mindenhonnan ez árad felém? Lehet az egyházat is hibáztatni, mert túl szigorú, feleslegesen büntető ebben a kérdésben. A hibás és bűnös keresése esetén az ember sajnos nem tud helyes ítéletet alkotni, mert a bűn miatt torzul az ítélkezés hitelessége is. Az a baj, hogy az emberi hibáztatás és az ok keresés nem tud Isten mércéje szerint igazságos lenni. Jézus a Hegyi Beszédben lévő szavaiban arra utal, hogy mindenki magában keresse a hibást, a bűnöst. Ez a hibáztatás egyetlen lehetséges objektív iránya. A bűnt annak kell nevezni, de az minden esetben belül lesz. Miközben a bűnt bűnnek nevezni fontos és Isten népe nem maradhat néma, ha látja, vissza kell jelezni a testvérednek, ha látod, van helye ennek, de ezt együttérzéssel és szeretettel kell lennünk ennek az Igének az alapján. Hiszen mindnyájunkat érint ez: akár családban, akár egyedülállóként élünk, akárhány évesek vagyunk. Mert ez emberi és nem kapcsolati állapottól függ.
III. Hamis büszkeség helyett az elveszettség valósága és fájdalma
A farizeusok és írástudók büszkék voltak az általuk járt útra és arra, amilyen erkölcsi tisztaságot megéltek és képviseltek. Fenyeget ez minden olyan embert akkor és ma is, akik nem gondolják magukat bűnösnek, mert nem követtek el házasságtörést, vagy elkövettek, de nem tartják azt bűnnek. Figyeljük csak meg, mindkét végletben megjelenik ugyanaz a magatartás. De figyeld most meg a szívedet. Hiszen Isten országa közöttünk van, azaz Isten belülről akar változtatni és formálni minket, hív magához és szeretne gyógyítani tisztítani. Ő tudja, hogy van-e benned hamis büszkeség, vagy hárítás, ami attól véd, attól tart távol, hogy rád szakadjon a bűneid súlya. Ilyen mondatok lehetnek a szívünkben: „Ugyan már… ez túlzás- Azért az jó, hogy vagyok valaki, aki csábít és akit választanak. Ez nekem jár.” vagy akár „Engem ez nem érintett soha. Engem ez már nem érint.” – és akkor is, ha ez utóbbi tény, felülemelkedünk azon, aki ezzel küzd. Nem ez az út, nincs kivétel, mindenki érintett, mert egyéni szinten is érintett és Krisztus teste tagjaként is az. Mert ha szenved az egyik tag, a másik is szenved. Jézus szavai fájdalmasan nyersek és fájdalmasan igazak. Igen, minden a dédelgetett vágynál és a kívánság kifejezésénél kezdődik. És igen, ez egy leküzdhetetlen erő. Fájdalmas, hogy ez igaz, hogy ez ennyire erősen hat, hogy tehetetlenek vagyunk, hogy magunktól nem vagyunk képesek változni és hogy ez rombol és pusztít.
IV. Szégyen vagy közöny helyett a szabadítás valósága
Ha igaz, amit Jézus mond, ha tényleg ennyire erős a bűn és ennyire valóságos mindez, akkor az nagyon nagy szégyen. Sokan ebbe csúsznak bele, ha rájuk szakad a bűneik súlya, ha rájuk omlik mindaz, amit dédelgettek magukban, ami megtettek volna, ha lehetőségük van rá vagy amit meg is tettek akár. De, amivel szintén gyakran találkozom, az a közöny. Mert annyira sok a bűn, akkorra a tehetetlenség, annyi a sok rossz tapasztalat, hogy nem marad más, csak a közöny. Mindegy. Majd túlleszünk rajta. Ez van. Nem érdekel…
Most hirdetem neked az evangéliumot, hogy a hibáztatás és ítélkezés, a hamis büszkeség, a szégyen és közöny helyett Isten a szabadítás útját kínálja a számodra! Isten országa közöttünk van! Hiszed-e ezt? Ha igen, akkor Ő képes megszabadítani, formálni és megbocsátani. Nem kell kárhoztatnod magadat! Sőt megcsonkítani sem. Ha a törvény betartásának útját akarnád járni és azt gondolnád, hogy úgy lehet megmenekülni a kárhozattól, hogy betartod a törvényt és ezt a parancsolatot is, meg kellene tenned. Mert máshogy nem menne. De Jézus Krisztus azért jött, hogy betöltse helyetted a Törvényt, Isten igazságát. És az Ő tökéletes áldozatáért neked már nem kell mást tenned, mint hozzá menekülnöd és Tőle kérned bocsánatot, kérni, hogy tisztítson meg és formáljon át. Ő tesz képessé a bűn elleni harcra, az együttérzésre, mert ő az volt a házasságtörő megtört, halálraítélt asszonnyal. Vele hordozható az elveszettség fájdalma, mert Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. És Ő elhordozta minden szégyenedet, hogy szabadon élhess vele. Ezt a folyamatot pedig Krisztus feltámadásának erői végzik el bennünk, miközben ez nem választható el a keresztyén ember hitben vívott harcától. A Krisztussal való közösség azt jelenti, hogy Krisztus szövetégese leszek, így számomra is érvényes, amit Krisztus a követőitől kér és vár: "Ha valaki énutánam akar jönni tagadja meg magát, vegye fel naponként keresztjét és kövessen engem." (Lk 9,23)A szabadítás során munkálja bennünk az engedelmességet, a bűn felismerését, az odaszánást, ami nem egy megfeszített megfelelni akarás, rettegés, szorongás, hanem szabad követés.
Krisztus nem lehet követni anélkül, hogy az ember Krisztussal szövetségben óembere ellen ne fordulna. Döntéseket kell hoznunk, határokat kell szabnunk a saját szívünkkel szemben is. Az új ember nemcsak a Krisztusba beleplántálás, hanem a régi fokozatos elhagyását, elengedését is jelenti. De nem azért harcol a keresztyén ember, hogy valamit megnyerjen, hanem azért, mert már megnyerte. A lemondás az új élet megtalálásának örömben megy végbe. Ezt jelenti a „Vágd le!” és a „Dobd el!”. Meg akar szabadítani téged is Jézus, akié minden hatalom és megbocsát neked. Nevezd a bűnt bűnnek. A pornót, a szabadjára engedett fantáziát, a dédelgetett vágyakat, a flörtöt, a munkahelyi kapcsolatokat, a félreérhető és kétértelmű szavakat és a tettek is: a házasságtörést, az érzelmi megcsalást és mindazt, ami a szívedet terheli.
Befejezés
Bonhoeffer azt mondja, hogy a világ tisztátalansága a hitetlenség. Aki elveszik, emiatt veszik el, nem a bűnei miatt. Hiszed-e, hogy Isten országa eljött közénk? Advent van. Hiszed-e, hogy visszajön Jézus és megítél élőket és holtakat? És hiszed-e, hogy most itt van és kegyelmesen közelít feléd? Mint a házasságtörő asszony felé, mint az elveszett bárány felé, mint minden bűnös felé, akivel csak találkozott itt a földön, hogy megmutassa, milyen az Isten irgalma.
Hiszed-e, hogy Isten megszabadít? Isten népeként a hitvallásunk és a tapasztalatunk is az, hogy igen. Legyen ma ez mindannyiunk valósága. Ne menjünk tovább úgy, hogy nem változik semmi. Kiáltsuk együtt: Uram, hiszek! Uram, hiszünk! Légy segítségül az én hitetlenségemben! Szabadításod járjon át minket! Jöjj Szentlélek! A Te országod jöjjön el közénk! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Benne vagyunk a törvény magyarázata egységében a Hegyi Beszédnek és a mai Igénk a „Ne ölj!” parancsolathoz viszi a figyelmünket.
I. Hallottátok… én pedig
„Ne ölj!” - A legtöbb ember azt gondolja, ez az a parancsolat, ami ellen nem vétett életében, nem okozta más halálát, nem felelős semmilyen gyilkosságért. Mégis, sokan érintettek lehetnek közvetve akár konkrét gyilkosságban mulasztás miatt, meggondolatlanság miatt, vagy akár egy senki által nem is sejtett abortusz miatt, ami bizony gyilkosság – és ez a férfiakat is érinti, akik magukra hagyták partnerüket egy nem várt terhesség hírével és nem vállaltak felelősséget. Jézus, úgy tűnik, meghaladja az ószövetségi tanítást azáltal, hogy elmélyíti és radikalizálja ezt a parancsolatot és röviden azt hangsúlyozza, hogy a gyilkosság nem a tettekkel kezdődik. Visszatér Isten eredeti akaratához és az is megjegyzendő, hogy ez a beszéde formájában is visszaköszön. A „mondatott a régieknek… én pedig azt mondom” formula közel áll egy – a rabbinikus iskolákban közismert – exegetikai formulához: először a bibliai idézet, utána „Ti talán azt gondoljátok, hogy ez azt jelenti…, de én azt mondom nektek…”. Három módot láthatunk itt a gyilkosság kapcsán.
I.1. Gyilkos tettek
Az első a Tízparancsolatban lévő eredeti értelem. „Ne ölj!” – azaz ne tedd, mert Isten az élet ajándékozója, Ő adja és veheti el az életet. Isten az élet védelmezője, hiszen az élet szent. Isten védi az életet akkor is, ha Ő olykor elveszi és úgy rendelkezik, hogy egy adott ember élete ne tartson tovább. Ezt fontos kimondanunk és alázattal térdet hajtanunk: ez az Isten a mi mennyei Atyánk és néha számunkra érthetetlen módon rendelkezik életről és halálról. Egy ember nem olthatja ki a másik életét, s ezt ki kell mondjuk akkor is, ha sokáig itt ülnénk, ha belemennénk az összes etikai következménybe, a háború kérdésébe, az önvédelembe és sokáig sorolhatnám. Ami nagyon fontos, hogy Jézus szigorúbban értelmezi ezt a parancsolatot: tettek mellett a szavak, gondolatok, harag és sértés is gyilkosság szerinte.
I.2. Gyilkos szavak
Jézus a parancsolat gyökérig hatol le: a felebarát ellen érzett indulat érdemel alapfokon ítéletet. Ha a szavaiddal bántod a másikat, az már gyilkossá. A megvető szóért (a másik hitványnak, üresfejűnek, ostobának nevezése) kisebb ítélet jár, mint a másik ember életét alapjában elvető ítélkezésért (bolond, istentelen megnevezésért): előbbiért a nagytanács elé kerülés, utóbbiért az örök kárhozat tüze, a gyehenna. Ez a tisztátalannak minősített hely Jeruzsálemtől délre, az egész város szemétlerakó helye és dögtemetője volt. Nem túlzás ez? Ezek a gyilkos szavak? Mi a helyzet akkor a többivel? A megalázással, a megvetéssel, a gúnnyal, a bullying-gal, a verbális bántalmazás válogatott formáival? Mi van a pletykával?
„Nehogy ne mondhassak bárkire negatívat…” – gondolhatjuk. De figyeljünk arra, amit Jézus itt mond: azt állítja, ennek súlya van, jelentősége van. Nem semmi az elhangzott szó. Ha magunkba nézünk, igazat adunk ennek. Évekkel, évtizedekkel korábban elhangzott szavak sebzik és mérgezik a lelkünket, amiket nem bírunk kitépni a szívünkből és nem bírunk elfelejteni. Szükségünk van Jézus szabadítására, hogy tisztítsa meg a szavainkat. És gyógyítsa a sebeinket.
I.3. Gyilkos gondolatok
Jézus a hagyományos értelmezést a „Ne ölj!” parancsolatról nem tartja elégnek, hanem áthelyezi az alapot a gyilkosság cselekedetéről a gyilkosság érzelmi előzményére, a haragra. Ennek eredményeképp befelé halad, eljut az erkölcsi cselekvés gyökereihez. A gyilkosság viszonylag ritka kísértés, a harag viszont általános tapasztalat. A gyilkos gondolatok, a megérlelt bosszú mind-mind a dédelgetett, el nem engedett haragból erednek. Nem üthetjük el annyival, hogy ugyan már – akkor már haragudni sem lehet? Egy írásmagyarázó arra irányítja a figyelmet, hogy a kérdés az, mi vezérli a haragot? Mert hogy amögött is van motiváció. Amit Jézus elítél, az a jogtalan, büszkeségtől vezérelt, hiúságtól áthatott, rosszindulat által motivált, bosszúvágy fűtötte harag. És ne legyenek illúzióink, ebbe mi magunk is beleesünk, ránk is tud ez jellemző lenni. És hadd ejtsek itt még pár szót arról, milyen az, amikor öngyilkos gondolataink vannak. Amikor azon fantáziálunk, az a menekülés útja, hogy véget vetünk az életünknek. Biztos mindannyian voltunk már így – hálás lehet, aki még nem. Ne dédelgesd, mert ez méreg, ez hazugság, ez maga a magad ellen fordított harag. Jézus meg tud szabadítani ebből is.
II. Békülj meg!
Mit tehetünk hát? Két dologról szeretnék még beszélni: egyrészt a megbocsátás, a megbékélés jelentőségéről, másrészt a haragkezelésről, mert ez ránk egy igen nagy hatással lévő dolog. A megbocsátásban Jézus nem csak annyit mond, hogy bocsáss meg (ezt máshol is mondja), hanem képeket használ. Mennyire fontos a megbocsátás, a megbékélés, a rendezés?
II.1.
Az első szemléltető kép a templomi áldozat bemutatásának folyamatába visz minket és azt mondja, hogy a legfontosabb lelki történést is szakítsd meg, mert előrébb való a megbocsátás, a megbékélés. Nem mindegy, hogyan járulsz Isten elé! A megbékélés történjen kapcsolati téren is és ne csak spirituális szinten. És ez nem a megalkuvás, a mindenkinek való megfelelés képe, hanem a rendezés szükségességének a képe.
II.2.
A másik a törvényszéki helyzet. Békülj meg ellenfeleddel, amíg el lehet kerülni a helyzet elmérgesedését. Az e két versben szereplő tanács – megegyezni bíróság nélkül – még ma is hasznosnak bizonyul. Légy engedékeny: Ez a vers egy tipikus görög fogalmat alkalmaz: eunoia, „rendezett gondolkodású”, „jóakaratú”, „szerető” embert jelenti. Ahogy a helyzet súlyosbodik, a büntetések is súlyosbodnak: bíró, poroszló, börtön.
Ez nem az önző érdek vagy valami hasonló – kérdezhetjük? Nem, ez a józan belátás!
II.3.
A megbocsátásról viszont ki kell mondanunk: a megbocsátás nem felejtés, nem a bűnök elnézése, nem azt jelenti, hogy nem fájt, ami történt és nem a sértő fél viselkedésén múlik. A megbocsátás döntés, amit meg kell hoznunk, mert Isten erre hív.
Mit üzen nekünk ez a két kép? Cselekedj! Azonnal! A legfontosabb a bocsánatkérés, a megbékélés: a rendezés!
Megbocsátanunk pedig azért lehetséges, mert Jézus Krisztus megváltott és megszabadított minket a kereszten. Beállt Isten minket a bűneink miatt sújtó haragja és közénk, elhordozta a bűnök büntetését és ezzel hozta el nekünk a szabadítást – Rá nézve, Benne bízva, Őt segítségül hívva lehetünk képesek megbocsátani.
III. Hol a helye a haragunknak?
Tegyünk fel végül egy nagyon fontos kérdést: hol a helye a haragunknak és mit kezdjünk vele? Szeretném kimondani: mindenkinek van haragja. Van, akinek látszik is, van, akinek kevésbé. Van, akinek kirobban és megfogható, van pedig aki szimplán állandóan sértődékeny, várja, hogy kitalálják a gondolatait, szembe mosolyog és belül dühöng stb.
III.1.
A harag önmagában nem bűn, érezhetünk jogos haragot. Ez kell az egészséges önvédelemhez is, a fontosabb kérdés az, hogyan csillapodik a harag? Két fontos Igét hadd idézzek ehhez:
„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” (Jak 1,19)
„Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” (Ef 4, 26-27)
III.2.
A haragnak, a nehéz érzéseknek létjogosultsága van az ember életében, a kérdés, hogy mit tesz vele. A dédelgetett harag, a másik ember felé fordított harag, a haragvás fenntartása és motivációvá válása veszélyes. Ebből fakadnak ugyanis azok a cselekedetek, ami a másikat pusztítja. Előbb a szavak, aztán a tettek. A megbékélésnek ezért van különösen nagy jelentősége: enélkül ez embert magát és a másikat is felemészti az el nem engedett harag.
III.3. Kapcsolatainkban
Csak néhány gyakorlati dolgot hadd emeljek ki. Ha egyáltalán nincs jelen, az legalább olyan tragikus, mintha kontrollálatlanul mindent eláraszt. A megbocsátás folyamatában helye van egy bizonyos szakaszban, akinek szól, annak ki is lehet fejezni. És ami a legfontosabb: minden haragunknak helye van Istennél! Megbocsátás és valódi újrakezdés többféleképpen lehetséges, ha van lehetőség rendezni a másikkal egy helyzetet. Ha azonban erre nincs lehetőség, akkor csak azáltal lehetséges, ha – ahogy a zsoltáros – meg tudjuk nevezni a harag tárgyát, a fájdalmat is és Istenre bízzuk a többit, előtte öntjük ki szívünket.
III.4. A Biblia íróinak példája
Három ilyen példát hadd emeljek ki, amikor a Biblia írói megélték, kifejezték Isten felé a haragjukat:
III.4.1. Jeremiás Siralmaiban olvassuk, a fájdalom és pusztulás képei közt, ahogy kiszakad ez a szentíróból:
„Fizess meg nekik, Uram, azért, amit elkövettek! Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk! Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az Úr ege alól!” JSir 3, 64-66
Istenre bízza, Isten elé tárja a szívét és ennek nagy jelentősége van.
III.4.2. Az Isten elé tárt szív és nehéz érzések egyszerre találhatók a 139. zsoltárban.
„1 A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. 2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. 3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. (…) 17 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! 18 Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a végén is csak nálad vagyok. 19 Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek! 20 Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet. 21 Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, Uram? Ne utáljam-e támadóidat? 22 Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek. 23 Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! 24 Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!
III.4.3. A megnyugvás útja. A 37. zsoltár szavai (1-11) a megnyugvás útját tárják elénk:
1 Dávidé. Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! 2 Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények. 3 Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. 4 Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! 5 Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: 6 világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. 7 Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! 8 Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! 9 Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet. 10 Egy kis idő még, és eltűnik a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod. 11 Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.
A mi Atyánk, a Jézus Krisztus Atyja vezessen el bennünket a megbékélésre, megbocsátásra! Gyógyítsa a mások haragja által ejtett sebeket. Ő őrizze az életünket, amit ajándékba kaptunk Tőle! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Akit eddig nem döbbentett meg Jézus, azt most megdöbbenthetik ezek a szavak! Boldogmondások – rendben van, fontos, hogy megváltozzon a perspektíva, hogy lássuk másként a dolgokat. Jézus valóban újat hoz, felborítja a megszokottat és hirdeti az Isten szeretetét. De hogy is van akkor a törvénnyel? „Ne gondoljátok…!” – kezdi ezt a szakaszt a mi Urunk és bizonyára azért teszi ezt, mert bizonyára látja, hogy mire gondolnak az Őt hallgatók és hogy igenis úgy gondolják – hogy akkor valami teljesen új kezdődik és el lehet felejteni, ami volt, relatív és távoli lehet az Ószövetség és Istennek minden szava, amit korábban mondott.
„Nem tudok mit kezdeni az Ószövetséggel…!” – hányszor hallom ezt keresztyénektől! „Nem tudok mit kezdeni Isten törvényével!” – ez is gyakori. Ami azonban szintén nem ritka, az az a mondat: „Nem tudok mit kezdeni Jézussal...” Mármint a bibliai Jézussal, aki azért néha ellentmondásos és nem simul be a saját elképzeléseinkbe. A helyzet az, hogy az ember szeretné felülírni a Törvényt! Mert fenyegető, számonkérő és legfőképp leleplező a saját életünkre nézve. Bűnbánattal jöjjünk ma Isten elé és már itt az elején nyugodtan közel engedhetjük ezt magunkhoz. Ma ezen az istentiszteleten ezt az Igét, ezt a kérdést a Nagy Történet részeként fogjuk szemlélni. Úgy tekintünk rá, hogy mi ennek az egésznek a jelentősége annak a fényében, amit Isten elmond a számunkra a Szentírásban ennek a világnak az egyetlen igaz történetéről.
1. Visszatekintés: az Ószövetség és a kontinuitás
Marcion, a Kr.u.2.században élt tanító hangsúlyozta, hogy az Ószövetség haragvó istenképe nem lehet azonos az Újszövetségével, az Ószövetség Istene len lehet Jézus Krisztus atyja. Ez a tévtanítás elégé elterjedt és nem veszett ki a keresztyén egyházból azóta sem. Ezzel szemben mi hisszük és valljuk református keresztyén emberként, Krisztusban megváltott és megszabadított emberként, hogy a teljes írás Istentől ihletett és ennek a kijelentésnek az eleje nélkül értelmezhetetlen a vége. Az egész a Lélek által inspirált és a mi üdvösségünket szolgálja. A visszatekintés most nagyon fontos: Isten nagy történetének fontos része, mikor kiválasztja Izraelt, kijelenti magát, adja magát nekik, kapcsolatba lép velük.
1.1. A „Törvény” Isten Igéje, Isten szava – dinamikus
Ennek az előbb említett kapcsolatnak az alapja, hogy Isten szól. Isten szava, Isten törvénye az egész életet átfogja, keretet ad neki, medret, amelyben tud létezni, egészségesen fejlődni. Utat ad az Isten, amin lehet járni, amire vissza lehet térni, ha az ember eltéved, elkóborol, le is tér. Amire Jézus hivatkozik, a törvény és a próféták tanításai az Ószövetséget, a teljes ószövetségi kinyilatkoztatást jelentik (magán a törvényen leginkább Mózes 5 könyvét értették). A törvény és próféták Isten kijelentett igazságát jelenti tehát: Isten szól, keretet ad, vezet, törődik a népével. A törvényben előttünk vannak a keretek, hogy mi a jó és a rossz, benne van a „Hogyan?” is, azaz mit kell cselekedni, hogyan kell eljárni. A próféták pedig közvetítik Isten szavát, mert Ő nem szűnik meg szólni. Gyakran így kezdik a mondandójukat: „Így szól az Úr…” – mert Isten szól, megszólal és beszél a népével. És hirdetik az ítéletet, a feddést és a kegyelmet, a visszatérés idejét, lehetőségét és útját. Az ítélet meghirdetése és beteljesedése között mindig van lehetőség a megtérésre. Ez a mostani szakasz és az ezután következők arra világítanak rá, hogy Jézus számára mennyire fontos volt Isten törvénye, ami egy dinamikus, az élet útját kijelölő, az ember javát szolgáló dolog - akkor is, ha nem tudja betartani azt. Igen, ez alapján ítéli el Isten az embert, de a megváltás, szabadítás útjában döntő fontosságú Isten törvénye. Aki őt követi, az a törvény tartalmát éli, éppen ezért nem téveszti össze a törvény betöltését a törvény betűinek aprólékos „megtartásával”. Ezért védi Jézus szinte túlzó szavakkal a törvény tekintélyét: Isten nem alkuszik a törvény betöltésének követelésében (ióta a legkisebb héber betű, a "jod" görög megfelelője, "keraia" a héber írás némely jeleihez hozzá rajzolt díszítő elemet jelent, amelyek az értelmet nem befolyásolják).
1.2. Jézus tanításai megerősítették, megtöltötték a Törvényt
Fontos látnunk, hogy nemcsak itt a Hegyi Beszédben lesz nyilvánvaló, amit Jézus mond a törvény betöltéséről. A nyilvános szolgálata kezdetekor ezt olvassuk a Mt 1, 15-ben: „Betelt az idő…” s utána: „Mindez azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által…”. Jézus munkája, tettei mind a törvény betöltését jelentik.
Egyébként Jézus számtalanszor idézi az Ószövetséget, pl. a megkísértéskor a pusztában.
Jézus a szolgálata során világossá válik (fogalmaz John Stott), hogy azért jött el, hogy:
Két Igét hadd emeljek még ki, ami különösen fontos ebben a kérdésben a megértéshez: A Törvény végcélja Krisztus, vallja Pál: „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. (…) Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róm 10, 4.9) „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé.” (Lk 16,16)
2. Előre tekintés: a reménység
A Nagy Történetben most tekintsünk előre. A felolvasott Igében Jézus is ezt teszi: utal arra, hogy egyetlen szó sem veszik el a törvényből amíg az ég és a föld el nem múlnak. Mit tudunk ezzel most kezdeni, mi ennek a jelentősége az életünkre, szolgálatunkra nézve?
2.1. A történet vége
A „Nagy Történet” végét ismerjük: az új teremtés felé tartunk. Isten igazságos! Isten beteljesíti az Ő igazságát! Isten szava állandó és megmarad! Ez az állandóság adhatja reménység, öröm, biztonság gazdagságát a mi számunkra is!
2.2. A reménység súlya: az éli túl, aki tud reménykedni
Mennyire nem mindegy, hogy miben reménykedünk! A legtöbben abban, hogy majd minden jóra fordul, vagy hogy vége lesz nehéz időszakoknak és jön újabb békés időszak. Keresztyén reménységünk előre tekintve, hogy ha minden felborul ebben a világban, ha minden inog és bizonytalannak is látszik, ha a talaj kicsúszik alólunk, van biztos pont a számunkra. A mi Urunk és Istenünk az és az Ő szava, igazsága, törvénye, ami egészen addig megmarad, amíg az ég és a föld el nem múlik, azaz a nagy történet utolsó állomásáig. A reménységünk a jövőre nézve, hogy Jézus Krisztus ismét eljön és meglátja Őt minden szem és minden térd előtte hajol meg. A reménységünk, hogy ha nem e testben éljük meg azt a napot, testünk feltámad majd és így állhatunk majd a mi Urunk elé. Reménységünk, hogy lesz ítélet, az utolsó ítélet, amikor Isten igazsága mindenki számára nyilvánvaló módon érvényt szerez magának. És ezt a mozzanatot mi Krisztusban elrejtve, az Ő vére oltalma alatt várhatjuk. S reménységünk az is, hogy Isten megújítja a teremtést: az új teremtésben pedig részünk lesz mindannyiunknak, akik Krisztusban vagyunk. Ez a keresztyének jövőképe, így tekint előre Isten népe: Jézus Krisztus már most is úr, uralma pedig egyre inkább kibontakozik és kiterjed, látható lesz mindenki számára. Most pedig, addig a megbékélést kell hirdetnünk. Isten megbékéltette Krisztusban a világot önmagával. És hirdetnünk kell Isten igazságát és az igazságosságot kell képviselnünk ebben a világban. Ennek pedig az alapja Isten törvénye, Isten kijelentett igazsága a számunkra.
3. Jelen: mire hív mindez bennünket?
Fordítsuk most figyelmünket a jelenre.
3.1. Miben hív bűnbánatra?
Bonhoeffer így fogalmaz: A törvény istenítése és Istennek a törvénnyel való azonosítása volt Izrael bűne. A keresztyének bűne a törvény és az Ószövetség negligálása. Ezt olvashatjuk Jakab apostolnál: „Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezik. Mert aki ezt mondta: „Ne paráználkodj!”, ezt is mondta: „Ne ölj!” Ha pedig nem paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt. Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” (Jak 2, 10-13)
Engedjük, hogy Isten megvizsgálja a szívünket, jöjjünk elé bűnbánattal, alázatos szívvel!
3.2. Igazságunk felül nem múlja…
A legmegdöbbentőbb rész Jézusnak e szavaiban az, mikor végül azt mondja: a ti igazságotok felül kell múlja az írástudóként és farizeusokét. Ha ez nem történik meg, nem mentek be a mennyek országába. Mit jelent ez az üdvösségre nézve? Hogyan kapcsolódik ez a kegyelemből hit által történő üdvözülés tanításához? Ne tévesszük szem elől ezt, hogy egyedül Krisztus érdeméért mehetünk a mennybe, de akkor mi ennek itt a jelentősége? Hogy lehetséges felülmúlni a farizeusok és írástudók látszólag felülmúlhatatlan igazságát? Úgy lehet felülmúlni a farizeusok igazságát, hogy nem a látszat szerint tartjuk be a törvényt, hanem szív szerint… (erről szólnak a következő szakaszok majd). A nagyobb igazság a hűséget és a valódi, szív szerinti odaszánást jelenti. A nagyobb igazság a minél kevésbé ellentmondásos életet és Krisztus követést jelenti.
3.3. Hogyan lehetséges ez?
A hogyan kapcsán hadd hozzak be három fontos Igét végül:
„…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jer 31,33)
„Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.” (Ez 36, 27)
A Lélek, a törvény, az igazság és a szív egybe tartoznak! A „több igazság”, a „felülmúlni a farizeusok igazságát” a szeretete kettős parancsát jelenti (Mt 22, 33-40). A szeretetparancs minden törvény felett áll. „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Mt 22, 36-40
Mit jelent ez a három terület? A szív a középpont, a döntéseket jelenti. A lélek a lélegzet, a teljes függés, Istentől. Az elme a gondolatok, figyelem, vélemény Istenre hagyatkozott állapota.
Befejezés
Nem tölthető be a törvény az Istennel való személyes kapcsolat és önátadás nélkül és az Istennel való személyes kapcsolat nem működhet a törvény betöltése nélkül. Krisztus igazságát pedig cselekedni kell: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Gal 6,2) Bár az ember szeretné felülírni a Törvényt, mégse tedd! Isten hív magához ma, hogy megbékélés, hogy elfogadd az Ő igazságát és hívd és várd, hogy a te életedben, közöttünk és az egész teremtett világban cselekedjen, szabadítson. Mert az igazság szabaddá tesz! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Utólag másként látunk dolgokat, de mennyire más benne lenni. Utólag sok minden értelmet nyer, de vajon miközben zajlik, nem vagyunk-e elveszettek, kétségbeesettek, összetörtek? Örülni, ujjongani a szenvedés között is: nem csak utólag lehetséges? Miután értelmet nyert? Miután visszatekintettünk és azt mondtuk: megérte… miután megszűnt és már csak egy emlék. Talán ezért is beszél ennyire nyomatékosan Jézus erről az Őt hallgatóknak: mert a szenvedés, az üldözés és kín utólag sokszor értelmet nyerhet és részévé válik az élettörténetnek: torzul is az emlékben az, ami valójában történt. De Jézus sokkal inkább arról beszél itt, hogy aki Vele együtt szenved, aki Érte szenved, az már a szenvedés és üldözés közben is megtapasztalhatja, megélheti azt, ami emberileg lehetetlen. A boldogmondások utolsó három verse azoknak az embereknek szól, akik közvetlenül is meg fogják tapasztalni, a bőrükön fogják érezni azt, mit jelent Krisztusért szenvedni. Milyen távoli lehet ez a számunkra. Történelem. Mi közünk nekünk ehhez? Ne vesd el magadtól ezt a témát, ezt az Igét úgy, mint ami téged nem érint, hiszen téged nem üldöznek a hited miatt. Ezen a mai istentiszteleten nem arra hívlak benneteket, hogy emlékezzünk mártír elődeinkre, az őskeresztyénekre, vagy épp a gályarab prédikátorokra, esetleg a kommunista terror során meghurcolt keresztyén testvéreinkre és hosszan folytathatnám a sort, hanem hogy egyrészt kapcsolódjunk. Isten népe, az egyház, Krisztus teste ugyanis mindazok közössége, akiket a világ kezdetétől fogva annak végégi az Ige és Szentlélek által az Atya egybegyűjt és oltalmazza s megtartja őket. Így vall erről a Heidelbergi káté. S azt is hozzáteszi végül: „…és hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és az is maradok.” És ha ez igaz rád és rám, akkor részei vagyunk az üldözésnek, a sorsközösségnek az évszázadokkal ezelőtt élt testvéreinkkel és a ma, a világ más részein élő keresztyén testvéreinkkel is, akiket bántanak a hitük miatt. Másrészt nem feledjük, hogy Isten Nagy Történetének részesei vagyunk: Ő tartja a kezében a világ sorsát: a Szentírásban előttünk van, hogy teremtéstől az új teremtésig hogyan bontakozik ki Isten szabadítása, Isten országának eljövetele. Tudhatjuk, hogy ebben benne van, hogy Krisztus tanítványait üldözik és lesz szenvedés emiatt. És mivel mi is a részei vagyunk ennek, mi is feltehetően fogunk szenvedni valamilyen formában, ha Krisztust követjük. Egyénileg és gyülekezetileg is. És azt is tudjuk, hogy minden szenvedésnek van vége: akik Krisztusban vannak, azoknak része van Isten új teremtésében. Ezzel a reménységgel vagyunk együtt ma is a gyülekezet közösségében. Alázattal, bűnbánattal és józansággal legyünk együtt ezen a mai istentiszteleten és engedjük, hogy Isten Lelke munkálkodjon az Igén keresztül bennünk és közöttünk!
1. „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.”
„A szenvedés az igazi tanítványság jele…” – mondta Bohnhoeffer a mártír teológus, akit a Harmadik Birodalomban öltek meg hitvalló kiállása miatt. Egyenes következménye ez annak, ha a tanítványok benne élnek a világban és bizonyságot tesznek Krisztusról. Az igazság itt ugyanis nem valamilyen általános filozófiai fogalmat jelöl. Nem is a saját igazunkat egy-egy kérdésben, hanem sokkal inkább Isten igazságát, Isten szavát. A világ ezt sosem viselte jól, mindig is zavaró volt ez a kizárólagosság, ez a megváltoztathatatlan külső tényező: a teremtő Isten rendje, törvénye és igazsága. Van-e bármi jelentősége ma ennek az igazságnak? Világunk, kultúránk az egy igazsággal kapcsolatban cinikus, megvető, primitívnek tartja, pláne azt, aki az egy igazságért kész akár szenvedni, azaz vállalni a kereszthordozást, mint a Mester. Azt láthatjuk (visszatekintve, de napjainkban is), hogy az igazság kimondása és képviselése a leginkább azért ennyire jelentős, mert a kontroll és vezetés kérdésévé válik. Akié az igazság, az irányíthat, az mondhatja meg mi a jó és rossz. És ha Istennek van igazsága, akkor Ő mondja meg bármiről, hogy helyes-e vagy sem, tehát Ő irányít. Ez az, amit nem tud elviselni bárki, aki Istentől elszakadva él, mert ez fájdalmas és leleplező. És ezért bántja azt, aki ezt kimondja, képviseli, hirdeti és éli. És ez akkor is így van, ha az evangéliumot hirdetjük, mert az nem érthető a bűnről való beszéd nélkül. Akkor is így lehet, ha az igazságot szeretettel hirdetjük. Meg kell tanulnunk képviselni Isten igazságát és nem megvédeni azt: ezt nagyon könnyű összekeverni. Nem keverni a saját gondolatainkkal, akár emberi indulatainkkal, szándékainkkal. De ezt hiszem, ami minket inkább fenyeget, ma élő keresztyéneket, Isten népét, az sokkal inkább három dolog ebben a kérdésben: Az Isten Igéjét hirdető hiteles, józan, bátor, kiegyensúlyozott bizonyságtétel helyett a keresztyének először is jó emberek szeretnének lenni, illetve annak szeretnének látszani. Ez pedig saját önigazolás, nem is lehet teljesen igaz, de elveszi az evangélium üzenetének lényegét (hogy egyedül Isten jó és Ő szabadít meg minket minden gonoszságunktól). Másodszor a keresztyének gyakran fölényesek, fölérendelődnek és képesek visszaélni Isten igazságával: mások ellen használják. Hogy ne érje őket üldözés, előbb másokat üldöznek akár vele, másokat rekesztenek kis és bélyegeznek meg. Ennek is tanúi lehetünk – ez sem az, amira Isten hív minket. Ez a fajta offenzivitás távol áll Krisztustól. A harmadik pedig, hogy a keresztyének egyszerűen láthatatlanok lesznek egy társadalomban, elnémulnak, befelé fordulnak, nem szólalnak meg, nem élik a hitüket, nem hirdetik az evangéliumot, hanem teljesen asszimilálódnak. Vizsgáljuk meg magunkat, melyik ponton lehetünk érintettek és miben hív a mi Urunk kilépésre, változásra, megtérésre bennünket?
2. „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.”
A második Ige hasonló az előzőhöz, de tovább bontja a képet: kiemeli a Krisztussal való sorsközösséget. Jézus arra viszi a fókuszt, hogy a miatta való üldözés az, amiben boldogság rejlik és amiben a helyünkön lehetünk. Azért is fontos ezt hangsúlyozni, mert nagyon sok minden miatt érhet akár hátratétel, szenvedés egy keresztyént – ami nem a hite miatt történik. Ezért a legfontosabb, hogy alapból Krisztus követésében éljünk minél inkább: ha Vele járunk, ha Benne vagyunk, akkor lehet részünk a valóban Érte és Miatta érő üldözésben. Ezt egyébként sokan nem tudatosítják magukban, mikor Krisztus követése mellett döntenek: ez bizony ezzel is jár. Olyan, mintha ez egy apróbetűs rész lenne, amit nem mindenki olvas el az elején. Mennyire érdekes, mi jut eszünkbe arról, hogy krisztusi? A legtöbb embernek egy „hippi Jézus” él a fejében: béke, szeretet, elfogadás, önzetlen segítség: ezeket képviseli és követőitől is ezt várja el. A Bibliában előttünk lévő Jézus olykor igen kemény, ítéletet is mond, szembesít és konfrontálódik. Itt éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy az üldöztetésnek történnie kell, történni fog és ezelől nem lehet kitérni. Sőt, a boldogmondások része, azaz a Krisztus követésének is szerves része. Van ugyanakkor vigasztalás és reménység is ebben: a „Miattam” gyaláznak kifejezésben benne van az is, hogy Krisztus elhordozza azt értünk, helyettünk! Az Ő szabadítása, jelenléte és együttérzése azé, aki Őt követve szenved. A Krisztusért vállalt szenvedésben van boldogság, hiszen ez Isten országa részeként összekapcsol másokkal is. Miért imádkozzunk hát? Természetesen imádkozunk a békéért, hogy ne legyen szenvedés, de ha pedig van, akkor a hűséges helytállásért, kitartásért, bizonyságtételért kell imádkoznunk. A sorsközösség Isten népében pedig nagyon fontos, hogy megjelenjen más testvérek felé is, akik a világ különböző részein átélik a szenvedést. Az üldözés egy érdekes része a hazugság: Krisztus követőiről mindenféle rosszat hazudnak A gonosz, a hazugság atyja ezzel a fegyverrel próbálja hiteltelenné tenni Krisztus követőit. A hazugság olyan fegyver, ami ellen nagyon nehéz küzdeni. Természetes, hogy megjelenik akkor, amikor az igazság megszólal, hiszen az egy igazsággal szemben csak hazugság lehet minden más állítás. Krisztus követőit megkérdőjelező hazugságok tehát újra és újra lesznek, amelyek azért fájdalmasak, mert sokszor ezeket tényként kezelik, nem lehet vitatkozni velük, megcáfolni őket. De Krisztus legyőzte a hazugság atyját és egy nap mindenki számára világsossá válik az Isten igazsága.
3. „Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”
Az üldözés kapcsán feltűnő a prófétákkal, az ószövetségi vértanúkkal való sorsközösség is. Nem mondhatja egy keresztyén, hogy „Miért történik ez velem?” – hiszen ez történt évszázadokon át mindazokkal, akiket az igazság miatt üldöztek. Akit Krisztusért üldöznek, az bekapcsolódik a hitvallók sorába, akiknek részük van Isten országában. Ez a jutalom. „Az üldözésnek keserűséget, csüggedtséget kellene okoznia; ehelyett azonban az ember egész lényét áthatja az öröm («ujjongás») amiatt, hogy a szenvedést elviselve tanúságot tehetett az igazsághoz, a Krisztushoz («énmiattam») való hűségéről.” Látnunk kell azt is, hogy az üldözés lényege nem csupán a fájdalom okozása, hanem a kitaszítás a társadalomból, a többségből, a nagy közösségből. Az üzenet az, hogy nem vagy jó, nem kellesz, zavarsz. A létjogosultságot próbálja megkérdőjelezni és elvenni – és pontosan itt van Krisztus gyermekeinek a reménye. Ezért lehet örülni és ujjongani. Hiszen a mi valódi otthonunktól nem foszthat meg senki, a legmélyebb odatartozástól nem választhat el semmi. Semmilyen üldözés sem foszthat meg a mennyei polgárságtól, a szerető mennyei Atyától. Ez az öröm és ujjongás valódi mély oka – senki sem élvezi a szenvedést, csak képes túllátni azon. A lekcióban azt is olvastuk, hogy a Lukácsnál lévő boldogmondásoknál hogyan szerepel ez a szakasz. Figyelemreméltó az, hogy ott kiemeli: van, aki ujjonghat és örülhet, de van, akinek „jaj”. Aki most jóllakott, aki gazdag és akiről minden ember jót mond. Úgy tűnik, hogy a jólét, a gazdagság hamis biztonsága a mindenkinek való megfelelés vágya nagyobb veszély, mint maga az üldözés. Ehhez tudok magam is kapcsolódni, hiszen tapasztaltam, hogy a jóllét, a hamis biztonság és az ellentmondás nem tűrő gondolkozás miként vált ki ellenállást, dühöt és kisebb-nagyobb mértékű üldözést, fenyegetést és ehhez kapcsolódóan szenvedést. Engedjetek meg két személyes példát ehhez kapcsolódóan. Az első akkor ért, amikor két és fél évvel ezelőtt egy televízióban is elhangzó igehirdetés után, amiben Krisztus uralmát hirdettem, és átadtam Isten igazságát, amit megértettem arról, mit jelent Krisztust követni? Mit jelent kiállni Krisztus igazsága mellett és hirdetni az Ő uralmát? Mit jelent nem felvenni azt az álláspontot, hogy mindenki csak jót mondjon rólunk és szembesíteni Isten Igéjével. Megtérésre hívtam mindenkit, aki felismeri magában a „hübriszt”, a gőgöt és felsőbbrendűséget, bűnbánatra, bátor kiállásra Krisztus igazsága mellett, megszólítottam vezetettet és vezetőt, elöljárót és követőt. S erre oly mértékű reakció és támadás érkezett, amit magam sem gondoltam. A világból és az egyházból egyaránt. Nyílt támadást, rágalmazást, kaptam halálos fenyegetést is, hazugságokat a hátam mögött, és sok-sok nagy-nagy hívő testvér hallgatását és elhatárolódását. És a legnagyobb csüggedésben ez vigasztalt: ez ezzel jár. Krisztus nem hagy el, ő az, akire számíthatok, aki megvéd.
A másik saját példa a doktori dolgozatom védése körüli szakmai viták, ahol újra és újra abba futottam teológusként, hogy mikor egy tudományos munkában leírom az evangéliumot és arra jutok, hogy egyedül a Krisztus szabadítása a megoldás elveszettségünkre és küzdelmeinkre, akkor újra és újra tudománytalansággal vádoltak. Szóban és leírva megkaptam a gúnyt, a cinizmust, azt, hogy ne prédikáljak egy doktori dolgozatban. Megalázó volt, mások előtt is elhangzott. Ebben a helyzetben nagyon vigasztaló volt ezt együtt hordozni testvérekkel, akik erősítettek, amikor nagyon nehéz volt.
Ne legyenek tehát kétségeink: üldözések lesznek és részünk is lesz ebben: a küldetés, hogy álljunk egymás mellé, ne némuljunk el és ne legyünk naivok és ne gondoljuk, hogy ez velünk nem történhet meg.
Befejezés
Négy kis gondolatot hadd osszak meg befejezésként:
Krisztus tehet szabaddá elengedni a felesleges bűntudatot, amiért éppen nincs szenvedés. Ő segíthet jelen lenni a hitvalló helyzetekben és hitvallást tenni, megállni hűségesen az üldözés idején. Ő taníthat közösséget vállalni a szenvedő testvéreinkkel, hiszen egy test része vagyunk. Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Annyira jó tisztának lenni! Fizikailag, egy fárasztó és terhelő nap után egy jó fürdőt venni, fizikailag megtisztulni. Elvégezni a rég halogatott nagytakarítást, s másnap belépni a lakásba és mélyen magunkba szívni a tisztaság illatát: bárcsak minden nap ez várna minket otthon! Megtisztulni lelkileg is, elengedni terhet, bűntudatot, szégyent, mocskot, szennyet és könnyűnek lenni, tisztának és átlátszónak. De a valóság árnyaltabb és inkább küzdünk azzal, hogy el ne borítson bennünket a mindenféle kosz, ránk és környezetünkre rakódott szennyeződés. Küzdünk, aztán sodródunk és beletörődünk. Próbálunk lazulni, de azért ez nem annyira könnyű. Mert van, aki a kényszerességig próbálja és tartja fent az állapotot, amire vágyik. És mélységesen megveti, aki koszos, aki rendetlen, igénytelen… akitől már akkor ragadunk, ha csak ránézünk… Folyamatos harc ez. És valójában gyakran csak a tisztaság látszatát próbáljuk kelteni és fenntartani, mert erre van erőnk. Ez olyan, mint amikor gyorsan a látható helyeken letöröljük, amit látunk, megigazítjuk a legláthatóbb dolgokat, kis illatfelhőt permetezünk szét és sorolhatnám. Lelkileg is törekszünk erre a „mintha” állapotra. Ha nem látszik nagyon, hogy milyen mélyen a szívünk, akkor nem baj. Tisztának tűnni elég, a többi meg úgyis Isten és a mi dolgunk. Ezen a mai istentiszteleten azonban megállít bennünket Jézus. Lélekben ott vagyunk mi is a Hegyi Beszédet hallgatók közt. Tanítványok közt, akik itták a Mester szavait és próbálták megérteni azt. Farizeusok közt, akik a rituális tisztaság legkülönfélébb formáit tartották be és tudatosan építették és tartották fent… leginkább a tisztaság látszatát. Jézus ezen a mai napon leleplez minket, de ez a leleplezés felszabadító és bár fájdalmas is lehet, de az életet hozza a számunkra. Két egyszerű kérdés van ma velünk az Igénk kapcsán: Mit jelent tiszta szívűnek lenni? Mit jelent meglátni Istent?
I. Mit jelent tiszta szívűnek lenni?
I.1. Szív
A bibliai gondolkodásban a szív az ember teljes belső énjét jelenti. Nemcsak érzelmeket foglal magába, hanem gondolatokat, terveket, elhatározásokat és emlékeket is (2Sám 15:13, Mk 8:17, ApCsel 7:51). Az ember szíve a következőket jelentheti:
I.2. Kulturális kihívás
A legnagyobb kihívás a számunkra, hogy a mi kultúránkban masszívan jelen van az, hogy tiszták akarunk lenni lelki értelemben. Elsősorban nem erkölcsi értelemben… vagy csak relatív, szelektív módon, bizonyos erkölcsi kérdésekben. De, ami biztos, hogy szükségünk van spirituális megtisztulásra… úgy, ahogyan én szeretném – és addig, amíg én szeretném… A legtöbb vallás, spirituális gyakorlat ígéri is egyébként a megtisztulást. A tisztaság az ember mély vágya, s annak ígéretéért sok mindenre hajlandó. Vissza is lehet élni ezzel. Ha azonban az élő Isten megtisztít és formál, az nem úgy történik feltétlenül, ahogy én akarom! Van egy másik ütközés is ebben a kérdésben: a mi közegünkben a tiszta szív egyet jelent az őszinte szándékkal. Az a tiszta szívű, aki jót akar, akinek nincsenek hátsó szándékai, aki nem valamilyen megromlott állapotban van, aki nem ármánykodik, nem képmutató. Isten Igéje azonban azt mondja a számunkra, hogy a bűn miatt nem tiszta a szívünk Isten előtt. Ha Ő nem tisztítja meg, nem tud tisztává lenni. Nincs az a spirituális gyakorlat, aszkézis, emberi tett, ami által azzá lehetne. Ez az igazság: nem egy megsemmisítő narratíva, nem destruktív vallásos berögződés, nem egy elnyomó rendszer fogva tartó üzenete (ahogy némelyek gondolkoznak a keresztyénségről), hanem Isten Igéjének igazsága. A menekülés útja pedig egyedül abban van, hogy miénk lesz a bűnbocsánat, a megtisztulás, megtisztítás valósága. Ha ma lelepleződsz Isten előtt és meglátod, vagy csak sejted, hogy nem tiszta a szíved, akkor nem kell úgy tenni, mintha rendben lenne minden, hanem jöhetsz hozzá úgy, ahogy vagy!
I.3. Tiszta szív
A tiszta szív vágya nem új keletű dolog. A rituális megtisztulás az Ószövetség emberének is fontos volt. Az ókori Izraelben, de Jézus korában is egyáltalán nem volt mindegy, mi a tiszta és tisztátalan, illetve, hogy hogyan tisztulhat meg az ember. Ennek az útja, az eszköze volt az áldozat, ami által az ember megtisztulhatott. Az ószövetségi kultusz kiüresedéséhez többek között az vezetett, hogy bár az áldozat bemutatása megtörtént, a szív valódi változása nem.
„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet!” (Joel 2, 12-13)
A tiszta szív, a tisztaságra vágyás a zsoltártradícióban is megjelenik több helyen (Zsolt 51,8.12; Zsolt 73,1; Zsolt 24,3), de Jézus a farizeusokkal is konfrontálódik ennek kapcsán: kívülről tiszták vagytok, de belül nem – mondja nekik (ld. Lk 11, 39 és Mt 23, 25-28). De mit jelent a „tiszta szív”? Az eredeti kifejezése a szövegkörnyezetet, szóhasználatot tekintve a következő jelentésárnyalatokkal bír:
A tiszta szív a Jézus által megtisztított, birtokba vett szívet jelenti, nem valamilyen emberi erkölcsi fölényt.
Egy írásmagyarázó így fogalmaz: „A hatodik boldogmondás kapcsán érdemes felfigyelnünk a sorrendiség fontosságára. Miért pont ez a hatodik? Isten az embert a hatodik napon teremtette, az ő képére és hasonlatosságára. Ezt az isteni képmást elhomályosította ugyan a bűn, de a kegyelem által a tiszta szívűeknél megtisztult. Az előző, ötödik boldogságmondás az irgalmasságról szól, mert anélkül nem lehet tiszta az emberi szív. Ám a tisztaszívűek nagyobb jutalmat kapnak, mint az irgalmasok. Ők ugyanis nemcsak a királyi udvar vendégei, de a király orcájának a szemlélői is.”
II. Mit jelent meglátni Istent?
Az ígérettel összekapcsolva így láthatjuk ezt a boldogmondást: a tiszta szívűek meglátják az Istent, azaz aki tiszta szívvel vágyik az Istennel való közösségre, attól Isten nem vonja meg önmagát.
II.1. Miért akarom/nem akarom meglátni Istent?
Egy középkori ember életének szervesebb része volt a mennyek országával való foglalkozás, Istent meglátni, szemlélni, felismerni jóval természetesebb része volt az életnek. Ma ez kevésbé van jelen, bár a spirituális szomjúság és éhség nagy méreteket ölt körülöttünk. A valóságon túli dolgok iránt nagy a nyitottság, ez is hasonló igényként jelenik meg, mint a belső tisztaság és hitelesség. Felfedezek azonban ebben egy kontrolligényt és a megismerés kíváncsiságát: Isten érdekes, izgalmas lehet. Egy ideig. Jó lenne megérteni, megismerni és ha fontos, akkor jóban is lenni vele. Sosem lehet tudni, még jól is járhatunk ezzel. De ha már nem lesz érdekes, akkor majd nem akarom meglátni. Akkor egyszerűen túllépek rajta. Az is lehet, hogy válaszokat, magyarázatokat akarok Istentől, vagy épp azt, hogy bizonyítson, végre bizonyítsa minden kétséget kizáróan, hogy Ő létezik. Sokféle igény lehet bennünk és nem biztos, hogy Isten mindegyikre reagál, mindegyiket figyelembe veszi.
II.2. Miért nem tudom meglátni?
Az ember alapvető eltévedése, hogy azt hiszi, képes meglátni Istent. A tiéd és az enyém is. Keresztyénként Isten olyan lehet a számunkra, mint a kedvenc kirándulóhelyünk: tudjuk, hogy kell odajutni, mennyi erőt és időt igényel, nem megy arrébb a hely és odafent mindig ugyanaz a szép panoráma vár, mindig ugyanolyan jó ott megpihenni. A valóság azonban, hogy Isten nem ismerhető meg és nem számítható így ki: annyiban ismerhető meg, amennyiben kijelenti magát. Annyiban tudunk kapcsolódni Hozzá, amennyiben Ő engedi. És jó hír, hogy akarja és engedi, de nem mi irányítjuk. Istent meglátni a legnagyobb vágyunk és a legmélyebb igényünk, de egyszersmind a legfontosabb szükségünk is. Az Ő jelenlétében, mikor meglátjuk Őt, ott gyógyulhatunk, ott erősödünk és élhetjük meg a szeretettség és elfogadottság legteljesebb állapotát, Isten közelségét. És ebben az állapotban akadályoz, ha nem tiszta a szívünk – Igénk szerint. A tiszta szív, a megtisztulás tehát kulcsfontosságú, döntő jelentőségű, egyáltalán nem mindegy!
II.3. Bűnbánat és megújulás
De mit tehetünk akkor, hogyan léphetünk ebbe a kapcsolatba, hogyan tudjuk megtisztítani a szívünket?
Két lépést szeretnék most elétek tárni. Az egyik a bűn felismerése, megnevezése, megvallása. Ezt mondja Jézus az ember szívéről: „Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.” Mk 7, 21-23
Ez nem a másik ember. Ez te vagy és én. És ahogy János apostol mondja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” 1Jn 1, 8-9
Mondjuk ki Isten előtt most, drága Testvéreim, mivel van tele a szívünk, mit ismerünk fel. Nem az önostorozás miatt, hanem mert ez az útja a megtisztulásnak Isten előtt. Az irigységet. A hazugságot. A lopást. A paráznaságot. A házasságtörést. A bosszút. A gyilkosságot. Az irgalmatlanságot. A képmutatást. A kicsinyességet.
A másik lépés, hogy kérem Isten bocsánatát és elfogadom az Ő kegyelmét. Isten azt ígéri, hogy:
„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” Ez 36,26
És azt is, hogy: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” Róm 8, 1-2
Hisszük és valljuk, hogy ha Ő cselekszik, hív és újjáteremt itt és most. Hisszük, hogy Ő megtisztít és megláthatjuk Őt. Nem úgy, ahogy képzeljük, vagy elvárjuk. Hanem ahogy Ő jónak látja.
Láthatjuk Őt, azaz közösségünk lehet vele. És hisszük, hogy amit megláthatok, amit Ő mutat magából, annyi elég. Teljes látás pedig a színről-színre látásban lesz majd. Közeledjetek hát Istenhez és közeledni fog hozzátok. Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
Bevezetés
Tegyünk fel két egyszerű kérdést magunknak: látsz-e boldog embert reggel, amikor a tükörbe nézel? Látsz-e boldog embert az utcán, a közegedben, ahol jársz-kelsz? A boldogságot űzi és imádja a világunk, s közben rettentő sok az elégedetlen és boldogtalan ember.
Keresztyének sora is boldogtalan, mert azt gondolják, nem azt kapták, amiről szó volt az elején, mikor keresztyének lettek. Nos, a helyzet, hogy Istennek nem dolga boldoggá tenni minket! Ki is szolgál kit? Ez a dolog felcserélődik sokszor. Krisztus követésében úgy tűnik, felcserélődhet a követés sorrendje, pedig mi vagyunk a szolgák, Ő pedig az Úr.
I. A boldogmondásokról
I.1. „Boldogok” – a Bibliában
A Szentírásban a boldogság vissza-visszatérő téma, egy állapotot jelöl: hiánytalanság, hibátlanság, gondtalanság állapotát. Abszolút értelemben csak Isten boldog, az Ő ajándéka lehet a boldogság az ember számára: nem az ember produktuma.
A bibliai gondolkozásban a boldogsághoz gyakran kapcsolódik a várakozás öröme, melynek a végén a beteljesedés van. Boldog az az ember, aki várni tud és bízni Isten ígéreteiben, mert az megláthatja a beteljesülést is.
Az Ószövetségben az Istennel való kapcsolat következménye, gyümölcse a boldogság, az Újszövetségben Isten országában jött el s teljesedett ki a boldogság, ami a Jézussal való kapcsolatban ragadható meg.
I.2. Három kérdés a boldogmondásokkal kapcsolatban
John Stott három kérdést fogalmaz meg a boldogmondásokkal kapcsolatban, amit értenünk kell ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk az üzenetükhöz: Kiről szól? Mit erősít meg? Mit ígér?
- Kiről szól?
A boldogmondások a kiegyensúlyozott, összetett keresztyén ember jellemét írják le, ami nem egy életprogram, vagy elérendő cél, hanem a bennünk lévő új teremtés, az új ember bennünk. Az újjászületett emberről szól, aki másként tud működni Krisztus által, mint azelőtt nélküle.
- Mit erősít meg?
Alapvetően a krisztusi lelkületet erősíti meg: Isten országa eljött közénk Krisztusban s ezzel Isten országának törvényszerűségei kezdenek el működni bennünk és közöttünk. Ez a megváltozott lelkületben ragadható meg: a boldogmondások igazságai ezt írják le.
- Mit ígér?
A jelen és a jövő ígérete egyszerre jelenik meg a boldogmondásokban: Isten országa már jelen van közöttünk, de felragyog a jövő ígérete: eszkatalogikus távlatok bontakoznak ki benne: az új teremtés valósága, amikor a megtört, Istentől elszakított ember tud lényegileg másként működni.
Egy kérdés maradt már csak: hogyan nem lesz moralizálás mindez a számunkra? Úgy, hogy nem feledjük: a forrás mindehhez Krisztus, általa tudunk változni és formálódni, nem a saját erkölcsi teljesítményünk eredményeként.!
II. Ki mondja meg, kié a mennyek országa?
Az első boldogmondás van ma velünk, ami nem kevesebbet ígér, mint a mennyek országát. Az állapotot, a helyet, ahová a szíve mélyén mindenki vágyik, amit elérni szinte lehetetlen és aminek eléréséhez sokan kínáltak már Jézus korában is utat.
Ki mondja meg kié a mennyek országa? Valószínűleg minden kor egyházának a dolga ez, legalább is magának tulajdonítja ezt a feladatot s felelősséget. S azt látjuk, ehhez kapcsolódóan a legtöbbször egy feltételrendszer rajzolódik ki: aki ezt vagy azt teljesíti, eléri, megszerzi, bejárja, hiszi, vallja, betartja… sokáig folytathatnánk a sort.
Jézus ezzel szemben itt mintha azt mondaná: azé a mennyek országa, akinek semmije nincs. Aki nem ragaszkodik görcsösen, aki el tud engedni, aki nincs körül bástyázva fizikai és lelki kincsekkel, eredményekkel, teljesítménnyel, származással, mindenféle vélt és valós előnyökkel.
Arra juthatunk tehát, hogy akkor engedjünk el mindent! A kontroll Istené! Ismerjük be és legyünk alázatosak. A szegénység érték? A legfőbb jó? Akkor a szegénység megváltás! Legyünk hát mindannyian, amennyire csak lehet, szegények…!
III. Ki a lelki szegény?
Az a baj, hogy a szegénység önmagában nem tesz boldoggá és nem visz közel Istenhez. Ezt vallja a Példabeszédek könyvének írója:
„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét! Péld 30, 8-9
Az a baj, hogy a szegénység, a koldus állapot is tehet arrogánssá… a gazdag és szegény egyaránt lehet ilyen.
Na de ki az a lelki szegény? Valóban a szegénység-e a megváltás?
Legyél szegény! – hangozhat a megdöbbentő felszólítás – de mit mond a Biblia a szegénységről?
A szegénység nemcsak az anyagiak hiányát jelöli, hanem a megtörtséget, a kifosztottság egy sajátos állapotát.
A szegények jelen voltak s oda kellett figyelni rájuk a Biblia emberének, nem lehetett bántani őket, védte őket a Törvény. De a szegénység nem csak pénzhiányt jelentett, a zsoltárok „nyomorult embere” (34,7) is hasonlóan szegény, kiszolgáltatott és tapasztalata, hogy minden bajából kimenti az Úr.
A lelki szegény szókapcsolat megértéséhez még közelebb visz, ha tudjuk, hogy az itt használt szó koldusszegényt jelent, azt, aki alázatosan függ Istentől: mint a vak Bartímeus, vagy az ékes kapuban ülő béna.
Billy Graham azt mondja, ez az ember, aki belátja saját lelki csődjét az Isten előtt: elismeri nyomorúságát, elfogadja a Krisztus által kínált gazdagságot, Istentől való függés tudatában elismeri „fizetőképtelenség”-ét és kész önmegtagadásban élni.
Testvéreim, a lelki szegény az, aki lelki úton éli meg és fogadja el ezt: szegény vagyok és semmim sincs. Aki a szegénységet nem anyagi javak, teljesítmény, képességek hiánya vagy származásbeli hátrány állapotaként határozza meg, hanem Istenre szorultságként.
IV. A leleplezés szavai, a reménység szavai: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”
Számunkra itt és most a leleplezés szavai ezek, ami az Igében előttünk áll. Lehetsz gyenge Isten előtt! Beismerheted.
A világunkban, bennünk lelki szegénység ellentéte van, de ha őszinték vagyunk, a szívünkben is: arrogancia, hamis büszkeség, beteges önzés, önelégültség… mind-mind a lelki szegénység beismerése és elfogadása helyett bennünk lévő kompenzációk.
Hála érte, hogy Isten Igéje mikor leleplez, nem megsemmisít, hanem gyógyít! Ez történhet most is.
A lehetőség itt és most adott. Gyere haza! Krisztus keresztjéért, az Ő áldozatáért a tiéd a mennyek országa! Örökös vagy! Az evangélium: koldusból örökös lettél!
A mennyek országa már itt a földön: Isten országa közöttetek van! Így tudunk egymáshoz kapcsolódni: lelki szegényen!
Adja meg nekünk a mi Urunk, hogy így lehessünk az Ő gyermekei s formáljon bennünket lelki szegénnyé, valódi testvéri közösséggé! Ámen!
(Thoma László)

Kedves Testvérek!
A mai igehirdetés nem szokványos igemagyarázat, sokkal inkább egy együtt gondolkozás, Isten elé állás mind abban, ami körülöttünk van és történik – Isten Igéje és vezetése alapján.
1. Miért fontos nap a mai?
Elkezdődött a tanév, indul a szokott ritmusunk, mégis, ha valamit megtanulhattunk az elmúlt két és fél évben, hogy semmi sem magától értetődő és természetes, ami korábban az volt. Ajándék, hogy elindulhat a tanév, hogy itt lehetünk, együtt lehetünk és nagyon sok kérdés, kétség, aggodalom lehet bennünk, ha az őszre, télre gondolunk, vagy ha a világ eseményeire tekintünk. Mint gyülekezeti közösség miért fontos nekünk ez a mai nap? A mögöttünk lévő nyáron, július elején gyülekezeti táborban lehettünk, ahol Jézus hatalma volt a témánk és megélhettük, megtapasztalhattuk, mennyire megkerülhetetlen ez a kérdés ma. A nyár sok élménye és lehetősége mellett végül múlt vasárnap este együtt magasztalhattuk Istenünket és hívhattuk segítségül az Ő nevét.
2. Hogy működik a gyülekezetünk?
A gyülekezetünk működésében különösen fontos, hogy a legtöbb gyülekezeti szolgálat, alkalom a tanév kezdésével indul. A gyülekezeti közösségünkben szerteágazó rendszere van az alkalmaknak, összejöveteleknek, programoknak. De miért is csináljuk ezeket, miért pont ezeket végezzük?
Higgyétek el, ez nem egy ötletszerű dolog, nem is a fogyasztó igényeket igyekszünk kielégíteni ezzel. A gyülekezet 4 lelkipásztora, nem lelkész munkatársai, a 8 presbiter és a közel 140 szolgáló gyülekezeti tag úgy végzi ezeket a szolgálatokat, hogy azt megelőzi az imádságban megharcolt vezetés elkérése, megértése Istentől. A gyülekezetünk szándéknyilatkozata, hogy „Istent kívánjuk magasztalni azáltal, hogy olyan közösséggé válunk, amely Őt szereti teljes szívéből, teljes elméjéből és teljes erejéből. Szeretnénk olyan gyülekezetté lenni, ahol a sebzett és elveszett ember az Ige hirdetése, a törődő közösség, valamint a társadalomban való tudatos jelenlét által találkozik Jézus Krisztussal, aki a gyógyulás és a bocsánat igazi forrása az összetört ember számára.”
Ennek a fényében évente kétszer elvonul a presbitérium a lelkészekkel és megállunk, keressük azt, mire hív minket Istenünk konkrétan, az előttünk lévő időszakban. A most augusztusi elvonulás során a következő dolgokat kaptuk Istentől a most induló időszakra: a kősziklára épült ház képét. Maga a folyamat is érdekes volt, bennem már formálódott egy igehirdetés sorozat, amiről nagyon részletesen nem beszéltem, de a folyamatban ugyanarra vezetett minket Isten. Ezt a látást fogalmaztuk meg konkrétan:
Látás 2022 szeptember
KŐSZIKLÁRA
A világ, amiben élünk, számtalan válsággal és krízissel küzd. A kiszámíthatatlanság és bizonytalanság a mindennapjaink részévé vált. Erre a helyzetre sokféleképpen lehet reagálni, mi gyülekezeti közösségként a kősziklára épített ház képét kaptuk erre Istentől (Mt 7,24). Ezt az Isten akaratát cselekvő emberre vonatkoztatja Jézus, szeretnénk, ha ez gyülekezeti közösségként is jellemző lenne ránk. Ennek kapcsán különösen fontos a számunkra a következő három igazság:
- A megtartott Ige az, ami a kőszikla számunkra a viharok közt is.
- Krisztus lett a sarokkő és senki sem vethet más alapot rajta kívül.
- Isten hatalmas és Úr minden felett, Ő tart meg és őriz meg minket.
ÉPÜLT
Hisszük, hogy Isten megáld bennünket és arra hív, hogy áldássá legyünk a világban. Ő épített eddig is és tartott meg. Arra hív, hogy megmaradjunk Benne és hirdessük az evangéliumot: maradjunk gyógyuló és gyógyító közösség. Hívjuk Isten Szentlelkét, hogy gerjessze bennünk és köztünk a lángot és Ő építsen bennünket tovább. A gyülekezeti alkalmaink is ennek az épülésnek, gyógyulásnak a terei kívánnak lenni.
HÁZ
A gyülekezeti közösség a lelki otthonunk, ahol felelősséget vállalunk, hordozzuk egymást, tudva, hogy Krisztus hordoz és tart Bennünket. Istent megragadott az Ő szeretetével, szeretnénk mi is megszólítani minél többeket az evangéliummal. Elköteleződésre hívunk Krisztus követésében, a Vele való kapcsolatban. Ennek az örömébe hívjuk a gyülekezet tagjait. Ez a ragaszkodás a gyülekezeti közösségben való elkötelezett jelenlétben, szolgálatban is megnyilvánul, ehhez kérjük Isten áldását!
Két szó van különösen is velünk ebben az induló időszakban: megszólítás és elköteleződés. Erre hív bennünket a mi Urunk.
3. Hegyi Beszéd: Jézus tanít
Ezen az úton, ebben az időszakban pedig a vasárnapi igehirdetések egészen pünkösdig a Hegyi Beszéd alapján fognak történni. Szükség van arra, hogy tanuljunk, alapvető dolgokat először, vagy újra, hogy megtérjünk, visszatérjünk arra az útra, ami a keskeny út, az életre vezető út, Jézus követésének útja.
John Stott teológus, anglikán lelkész két gondolatát szeretném ezzel kapcsolatban megosztani veletek:
a. „A hegyi beszéd feltehetően Jézus Krisztus legismertebb, noha legkevésbé megértett és főleg a legkevésbé gyakorolt tanítása. Valóságos kiáltványa mindannak, amit valaha mondott. A hegyi beszédben maga fogalmazza meg, hogy követői milyenek legyenek és miként cselekedjenek. Nem találok más fogalmat, amely jobban kifejezné célját, és azt a kihívást, amit a mai világ számára jelent, mint a „keresztyén ellenkultúra” fogalmát.” (John Stott: A hegyi beszéd, 9.o.)
Ez a valóságunk, amiben élünk: ha Krisztust követjük, folyamatosan ütközünk a kultúránkkal. Isten országának valósága ütközik e világ valóságával. Ez azonban nem valami önsanyargatás, fájdalmas aszkétizmus Isten gyermekei számára, hanem a megváltás, a szabadítás valósága.
Ennek az ellenkultúrának az alapja az, amit Jézus maga mond a Hegyi Beszéd előtt: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4,17) A megtérés útja a bűnbánaton keresztül vezet. A bűnbánat és Isten igazságának útja jelenik meg a hegyi beszédben: milyen az, amikor Isten jelenléte járja át az ember életét, sőt az egész társadalmat. És ahogy Stott mondja:
„A hegyi beszéd olvasásakor egyedül az újjászületés szükségességébe és lehetőségébe vetett hit menthet meg bennünket az esztelen optimizmustól és a reményvesztett csüggedéstől.” (Stott: 23.o.)
b. A másik érdekes és fontos gondolat, amit meg kell szívlelnünk Stottól az, ahogy azonosul A.B. Bruce teológus véleményével: a hegyi beszéd „nem egyetlen óra vagy egyetlen nap, hanem egy hosszabb, visszavonultságban töltött időszak eredményeképpen jött létre. Jézus úgy oktatta tanítványait, mint egy „nyári táborban”. Ezért ezt a szakaszt jobb nem „Urunk hegyi beszédeinek” nevezni, hanem így: „Tanítás a Magaslaton”.” (Stott: 17.o.)
Ez utal arra is, hogy más perspektívából néz rá az életre és tanítja az embert is erre a más perspektívára. Szükségünk van rá, hogy ezeken az Igéken keresztül Jézus tanítson, hatalommal és erővel, ahogy az Igében is olvashattuk. Szükségünk van, hogy az istentiszteleteinken, a Hegyi Beszéddel való foglalkozás közben be tudjunk lépni ebbe a más perspektívából való szemlélésbe, Isten jelenlétébe. Szükségünk van tehát arra, hogy könyörögjünk Isten Szentlelkéért, hogy kiáltsunk a Lélek kiáradásáért közöttünk!
4. Tétje van!
Stott végül három kérdést tesz fel végül a Hegyi Beszéddel kapcsolatban:
A válaszunk az első kettőre egyértelműen igen, az utolsóra emberileg nemet kell mondjunk, belátva, hogy ez csak Isten kegyelméből és a szabadítása eredményeként lehetséges. A Hegyi Beszéd nem egy lehetséges életprogram, hanem akkor lehet a valóságunk, ha mi magunk is átformálódunk, az újjászületett ember, Krisztust követve élhet így Isten dicsőségére. Ha ez bármiben is a valóságunkká tud lenni, azért Istené a dicsőség!
A ház összeomlik, ha nem jó alapokon áll. A tétje tehát nagy, hogy mire alapozzuk az egyéni és közösségi életünket. Vágyunk rá, hogy Jézus tanítson bennünket az Ige által, az igehirdetéseken keresztül az előttünk lévő időszakban. Ő épít fel – egyenként és közösségként is – Isten szabadítson meg minden hamis magabiztosságtól vagy épp felesleges aggodalmaktól, félelmektől. Ő vezessen az építés dinamikus folyamatában minket! Szolgálja Isten dicsőségét mindaz, ami történik bennünk, az istentiszteleteinken és a gyülekezeti közösség összes alkalmain! Ő adja meg, hogy hűségesek tudjunk lenni a Tőle kapott látás, küldetés betöltésében! Ámen!
(Thoma László)