Cseri Kálmán

Kedves testvérek, ezekben a napokban a figyelmünket sok minden a gyermekeinkre irányítja. Tegnap, tegnapelőtt elballagtak a negyedikesek, holnap 57000 fiatal lát hozzá az érettségi vizsgához, közöttünk is vannak olyanok, akik szeretnék tudni, mi lesz a holnap magyar tétel; aztán utána jön a folytatása. A szülők már hónapok óta azt kérdezgetik egymástól, hogy és a tiéd mit csinál utána, s van-e ott ismerősötök, mert nekem ..., és akkor jönnek a jótanácsok. Ki-ki keresi az útját némi szorongással, hogy vajon sikerül-e azt megtalálnia, amelyiken szeretne indulni.

Aztán ott vannak a kicsik, akik most kezdik majd az ősszel. Sokan már a nyarat tervezgetik: nem mindegy, hogy hol, kivel, mivel tölti el a gyermek szülei távollétében a vakációt, márpedig távol lesz jó ideig tőlük, mert a szülőnek nincs annyi szabadsága, mint a gyermeknek. Egyre nagyobb gondot jelent az, hogy ezt megnyugtatóan meg tudjuk oldani. És egyre több pénzbe is kerül...

Mi is készítgetjük itt a gyülekezet gyermekeinek a nyári csendesheteket, és bizony ez is sokféle gondot jelent. De ezen a mai napon az egészen picikre is figyelhetünk, mert több család idehozza ma a gyermekét kereszteltetni.

Ha már ennyi minden történik ezekben a napokban, ami a gyermekeinkkel kapcsolatos, akkor engedjük, hogy Isten Igéje is a gyerekeinkről beszéljen hozzánk.

Ezt akkor is így mondom, ha tudom, hogy sokan vannak közöttünk, akiknek nincsenek saját gyermekeik, vagy sokan vannak, akik fiatalok. Mindannyiunkra érvényes az, amit a Szentírás a gyermekekért való felelősségről mond, mert akarva, akaratlanul mindannyian hatással vagyunk egymásra, és mivel a legfogékonyabb a különféle hatásokra a gyermek, a fiatal, ezért mindannyian formáljuk vagy ferdítjük az ő gondolkozásukat, jellemüket. A puszta létünkkel neveljük egymást, akár akarjuk, akár nem. A mozdulatainkkal, beszédünkkel, hangsúlyunkkal nagyon sokat tudunk ártani egymásnak, torzítani egymáson vagy nevelni, jó irányba formálni, meggazdagítani egymást. Ezért nagyon fontosak a Szentírásnak erről szóló megállapításai.

Szeretnék a felolvasott zsoltár elejéből két fontos összefüggésre rámutatni, és azután néhány olyan nélkülözhetetlen feltételt megemlíteni, ami nélkül senki sem nőhet föl egészséges emberré.

I.

1) Az első meglepő összefüggése ennek a zsoltárnak mindjárt az első mondatban az, hogy a szülők Istenhez való viszonya, és a gyermekeik jövendő sorsa között közvetlen összefüggés van. Tehát azt, hogy hogyan alakul a gyerekeink jövője, messzemenően meghatározza az, hogy hogyan viszonyulunk mi szülők - és ezt bővítsük ki, ahogy akarjuk, - Istenhez. Itt kimondottan a szülőkről van szó, ezt olvastuk: "Boldog ember az, aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik, mert hős lesz annak az utóda a földön." Nem azt mondja, hogy annak lesz hős az utóda, aki erre sokféle módon állandóan edzi, hogy hőssé váljék - a szó fizikai vagy lelki értelmében, - hanem azt mondja, hogy "aki féli az Urat és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik," annak az utódai eredményes, áldásos életet fognak élni. Közvetlen összefüggés van aközt, hogy hogyan viszonyul egy szülő Istenhez, és hogy hogyan alakul a gyerekeinek a jövője, a sorsa.

Vagyis: ha egy szülő - ez érvényes bárkire, akit Isten gyermekekért felelőssé tett - istenfélő életet él, Isten parancsait ismeri, komolyan veszi, és a gyakorlatban megvalósítja, az ezzel a legtöbbet tette meg a gyerekeiért. Szükség van arra, hogy a mindennapi kenyeret előteremtse. Kell az, hogy szemmel tartsa a gyerekeinek a kapcsolatait, és idejében közbelépjen ha kell. Kell az, hogy vigasztalja, bátorítsa őket - ezt is nagyon kevés szülő teszi. Kell az, hogy időnként fenyítse őket - ezt is egyre kevesebb szülő csinálja, mert fárasztó, és nehéz eldönteni, hogy mikor igazságos az ember ... És nehéz bevallani utólag, hogy nem volt igazságos. Szóval minderre is szükség van, de döntően attól függ az utánunk következő nemzedék sorsának alakulása, hogy mi, akik rájuk a legnagyobb hatással voltunk, istenfélő és Isten parancsainak engedelmeskedő életet élünk-e.

Ha egy lelkipásztor hosszú éveket, vagy évtizedeket tölthet egy gyülekezetben, az látja, hogyan történik ez a valóságban: Hogy egy fiatalon özvegyen maradt édesanya Istenbe vetett mély hittel, imádkozva, sok munkával, nagy türelemmel neveli a gyerekeit, aztán felneveli; kiházasítja, közben ő szép csöndesen tönkremegy mellettük egészségileg, fizikailag, - de világít a hite, mindig mosoly van az arcán és nem valami csinált műmosoly, mert az utálatos, - hanem belülről fakadó, őszinte, hiteles mosoly ... És a felnőtt gyerekek ma is szívesen járnak haza, és ennek az asszonynak az egész élete lassan átalakította a környezetét - az egyik szomszédban is fölfigyeltek rá, a másikban is, - nem biztos, hogy segítettek neki, de hatott rájuk az, ahogyan élt. A gyerekei meg most, ahogy látom, ugyanúgy nevelik a gyerekeiket, mint ahogy a mamától látták: azzal az istenfélelemmel, azzal a szelídséggel stb. Mert az Istenhez való viszonyunk messzemenően meghatározza a gyerekeink jövőjét.

Nyilván ez nem azt jelenti, hogy egy ilyen édesanyának nem lehet hitetlen, konok, keményszívű gyereke. Lehet. De akkor is érvényes rá ez az ígéret, ami itt van, és előbb-utóbb meg fog látszani az életében az a többlet, amiről majd szeretnék a második pontban beszélni, - amit Isten ad az ilyeneknek.

És nyilván nem mechanikusan történik ez, hogy feltétlenül minden esetben így van. És nem arról van szó, hogy akinek nem istenfélő szülei vannak, azokon nem nyugodhat meg Isten áldása. De ez alapvetően igaz ígérete Istennek, amit Ő nagyon komolyan vesz: hogy ha a szülő igazán istenfélő életet él - nem formálisan vallásos életet -, Istennek odaszánt, megszentelt, engedelmes életet, - a gyermekeire Istennek különös gondja lesz.

Ez a kifejezés, amit itt olvastunk, hogy "hős lesz annak utóda" - nagyon gazdag, és nagyon sok mindent magába foglal.

Mit jelent az, hogy istenfélő, és mit jelent az, hogy "gyönyörködik az Ő törvényében" - mert ezt a két feltételt mondja itt a Szentírás.

Istenfélő ember az, akinek a számára legfőbb tekintély mindig Isten. Akinek egészen személyes kapcsolata van az élő Istennel úgy, hogy beszédes viszonyban van Vele: naponta beszélget Vele. Aki mindent attól tesz függővé, hogy Istennek az kedves, vagy nem. Aki mindenek fölött tiszteli Istent, aki az akaratát minden esetben alárendeli Isten akaratának; aki feltétel nélkül bízik Benne, és nem a saját esze dönti el, hogy valami lehetséges vagy nem, hanem Isten Igéjéhez igazodik, és ha az ott meg van írva, akkor aszerint cselekszik. Aki ezt vállalja is - és ez mindig egyet jelent azzal, hogy vállalja azt is, hogy emiatt néha bolondnak nevezik -, aki elkötelezte magát az élő Isten mellett, és minden pillanatban Őhozzá tartozónak vallja magát.

Ez már magában foglalja azt, hogy "az Ő parancsaiban igen gyönyörködik." (Még ezt a hangsúlyos szót is ideteszi a Biblia, hogy "igen" gyönyörködik.) Ez azt jelenti, hogy először is ismeri Isten kijelentett akaratát, ezzel az örömmel olvassa a Bibliát, így hallgatja az igehirdetést, így beszélget szívesen hívő emberekkel Isten dolgairól. Így kész alázatosan mindig visszaigazodni Isten Igéjéhez, ha attól bármely ponton eltért, és mindezt a gyakorlatban, ténylegesen éli. Ez nem elméleti ismereteket jelent, hogy az Ő parancsaiban igen gyönyörködik. Ez azt jelenti, hogy aszerint él. Ez igen gyakran azzal jár együtt, hogy akkor saját elképzeléseit félre kell tenni, hogy akkor epés megjegyzéseket, amiket mondanak emiatt, csendes alázattal vállalnia kell - de világít, és megjelenik az életében az Istennel való közösség soksok áldása.

"Boldog az az ember, aki féli az Urat és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik, mert hős lesz annak utóda a földön."

Ez azt jelenti, testvérek, hogy nem akkor szeretjük legjobban a gyerekeinket, ha kényeztetjük őket - ezzel csak ártunk nekik -, és nem akkor teszi meg egy szülő a legtöbbet, ha örökké, mint egy sarkantyú az oldalában van, és hajszolja, hogy tanulj, dolgozz, mert akkor boldogulsz; és nem akkor, ha összeköttetéssel, pénzzel , erőszakkal, ügyeskedéssel igyekszik mindent megszerezni neki, és végképp nem akkor, ha ajándékokkal halmozza el, - hanem akkor szereti a legjobban a gyerekét, ha teljes szívéből szereti az Urat, és mindenben engedelmeskedik Istennek. Mert ha istenfélő életet él egy szülő, akkor ezzel maga Isten lépett be a családba, és Ő kezd uralkodni a család minden tagja fölött.

És mivel Isten Igéje személyesen szól hozzánk, hadd kérdezzem meg: tőled ezt megkapták-e és megkapják-e a gyerekeid?

Ahogyan arról legutóbb szó volt, a mindennapi kenyér mellett megkapják-e a mindennapi Igét is? Ha nem, akkor nem kell csodálkoznunk, ha lélektelen, lélek nélküli emberekké nőnek fel, és lelketlenek lesznek a tulajdon szüleikhez is. Miért lennének másmilyenek, ha mindenki máshoz olyanok?

Rajtakaphatnak-e a gyerekeid, hogy imádkozol? Spurgeon, a világhírű igehirdető írja le, hogy komisz kamasz volt, amikor az édesanyjának nagyon sok keserűséget okozott 16 éves kora körül, és egyszer arra ment haza egy csavargásából, hogy az édesanyja térden állva imádkozott, és éppen az ő nevét mondta: Károlyért külön is könyörgök ... Földbe gyökerezett a lába, és ez az imádság mondat kezdete odafordítani őt Istenhez. Aztán egészen odaadta a szívét, és ezreket vezetett Jézus Krisztushoz, a halálból az életre. Tettenérte a mamáját, hogy mádkozik érte ... De csak azt lehet tettenérni, aki szokott imádkozni a másikért, így, név szerint... A legkomiszabbért külön is.

"Aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik, hős lesz annak utóda."

Amit eddig elmulasztottunk, azt lehet, hogy nem tudjuk már pótolni, de el lehet kezdeni még ma, mert Isten kapui nyitva vannak, és Ő szívesen ad áldást.

2) Éppen ez a második összefüggés, amire szeretnék rámutatni; így folytatódik ez a mondat: "... hős lesz annak utóda a földön, a hívek nemzedéke megáldatik." Vagyis: az ilyen családban megjelenik az áldás.

Mi az áldás? Az áldás Isten ajándéka. Valami olyan jó, amit nem érdemeltünk meg, amiért nem dolgoztunk meg, amit Isten szívesen ajándékba ad. Az áldás az, hogy az eredményeink nemcsak az erőfeszítéseinktől függnek. A legtöbb ember erre van berendezkedve, hogy az erőfeszítéseinktől függnek az eredményeink. Amennyit vetek, majd annyit arathatok ... Legföljebb sikerül közben még elvenni innen-onnan valamit, amiért mások fáradtak. Ha ügyes vagyok, elveszem - akkor egy kicsit több lesz, mint amennyit befektettem, - de ez a nem hívő embernek ismeretlen, hogy én végzem a magam munkáját, és mindig kész vagyok arra, hogy meglepetés ér, és több lesz az eredmény, mint amennyiért fáradtam: mert megjelenik az áldás, amit a 127. zsoltár így mond: "Isten az ő szerelmesének álmában ád eleget."

Aszályos időben is lesz termés. Nagyon nehéz körülmények között is megmarad az öröm a szívemben. A kevés pénzből is sikerül kijönni, sőt közben még másnak is segíthetünk. Hány lelkipásztor elmondta már azt, hogy ha így utólag elkezdene számolni, nem tudná megmondani, miből taníttatta ki a gyerekeit ... Egyszerűen nem jön ki annyi, ha összeadják a fizetést. Megjelent az áldás. Sokféle módon ismétlődik az, ahogyan Jézus az ötezer embert jóltartotta öt kis lángosból, meg két szárított halból.

Megjelenik az áldás, valami isteni többlet, ami mindent megsokszoroz. Jobban sikerül a vizsga, mint ahogy gondolta az ember. Kiderül, hogy még az ellensége is jót tett vele, talán akarata ellenére jóakarójává vált. "A hívek nemzedéke megáldatik." Hívek, hűségesek a szülők, és ez az isteni többlet megjelenik az utódoknak az életében is.

A Szentírásban többször előfordul az a gondolat, amit Lábán mondott Jákóbnak, amikor egyszer elnézegette a nagyra nőtt nyájakat: "úgy sejtem, hogy teéretted áldott meg engem az Isten." Boldog az a gyermek, aki ezt elmondhatja: úgy sejtem, apám, anyám, hogy teéretted áldott meg engem Isten. Elmondhatják-e ezt rólunk vagy nekünk? Ennek a feltétele az, hogy a hívek, az Istenhez hűségesek utódai megáldatnak.

Van tehát egy ilyen különös összefüggés, hogy a szülők Istenhez való viszonya messzemenően meghatározza a gyermekeik jövőjét, és létezik az áldás, amikor a híveknek az utódait Isten megáldja.

II.

És mi az, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egészséges nemzedék nőjön fel? Sok mindent sorolhatnánk el. Két, esetleg három olyan tényre szeretnék rámutatni, amit a Biblia nagyon hangsúlyoz.

1) Az első az, hogy legyenek a gyereknek szülei; legyen neki apja is, és anyja is. Ne csak a papírjaira feljegyezve, hanem ténylegesen. Ne csak úgy, hogy van, aki eteti, meg öltözteti, hanem van, aki beszél is hozzá; beszélget vele. Megkérdezi, végighallgatja. Nem kivételes ünnepi alkalmakkor néhány pillanat erejéig, hanem rendszeresen. Egyszer egy gyereket orvoshoz vitt az édesanyja, mert sokféle furcsa panasza volt: éjszaka többször fölriadt, kiabált, noha már nagyobbacska volt, bepisilt.... Az idősebb, tapasztalt orvos - miután hosszan beszélgetett a gyerekkel, majd a mamával is, azt mondta, hogy ennek a gyereknek súlyos M-vitamin hiánya van. - Tessék szíves felírni! - Azt nem lehet felírni. Mamára van szüksége!

És vannak gyerekek, akiknek meg súlyos P-vitamin hiányuk van: papára lenne szükségük, akit nemcsak hét végén látnak, és nemcsak mindig ráncos arccal, és morgós kedvvel, hanem akivel lehet együtt dolgozni valamit ... Akivel érdemes együtt beszélgetni, akivel netalán - ha a gyerek elindult már a hitben - lelki dolgokat is meg lehet beszélni. És nem szörnyülködik, nem értetlenkedik, nem háborodik fel, és nem elégíti ki valami közhellyel, hanem elgondolkozik azon, amit a gyereke kérdezett vagy mondott.

Olyan sokszor kísért minket az, amit a múltkor itt a játszótéren láttam: egy kedves nagypapának aranyos, értelmes kérdéseket tett fel egy kisgyerek. Mivel ez zavarta őt az újságolvasásban, egy pillanatra ránézett - látszott az arcán, hogy nem óhajt érdemben foglalkozni az üggyel, - a zsebében kotorászott és adott neki egy cukorkát: na szopd el és menj ... Hány ezer szülő csinálja ezt... Ez sokkal egyszerűbb, még ha pénzbe kerül is, - mint az, hogy becsukom az újságomat, odafigyelek a kicsire; gyermeknek gyermekké leszek, komolyan veszem, mert ő is ember, csak még nem nőtt meg két méteresre... De ő ugyanolyan ember, mint a kétméteres, és nagyon értelmes gondolatai, és kérdései vannak, és most lehetnénk jóbarátok, ha ebbe a diskurzusba belemennénk. Csak ehhez idő kell, fáradság kell, magamat félre kell tenni, őt komolyan kell venni - és ez nehezünkre esik, mert magunkkal vagyunk tele, és a kényelmesség, a kisebb ellenállás mindig jobban vonz. - Sokféle változatban ismétlődik a cukorkát adó nagyapa esete. És akkor csodálkozunk, hogy nem alakul ki igazi kapcsolat a gyermekeinkkel. Sose vettük komolyan őket, sose érdekelt igazán az ő mondanivalójuk, legfeljebb keserűen megállapítottuk, hogy őket nem érdekli, amit mi mondanánk...

Szüksége van tehát a gyereknek arra, hogy legyen apja, és anyja ténylegesen, csakhogy erre idő kell, és mindnyájunkat kísért az a veszély, hogy belekényszerülünk a hajszába, hajszoljuk magunkat, és egymást, és az igazi értékeket veszni hagyjuk. Túltesszük magunkat nagyvonalúan Isten parancsain, nem gyönyörködünk azokban, amik közt ott van ez is, hogy hat napon át munkálkodjál keményen, de a hetedik nap az Úré. Ha csak a hetedik napot komolyan vennénk, és ilyenkor csak egymásra figyelnénk, és együtt az Úrra, megelevenedne a család, megújulna egy sor házasság, nem vadulnának el a gyerekeink otthonról. Ha csak a hetedik napot úgy vennénk komolyan, ahogy azt Isten mondja, amire Ő azt adta; mert arról van ott szó, hogy megszenteljed azt, hogy ha maga Isten kerülne a középpontjába ennek.

Mi történik akkor, ha csak az egyik szülő neveli a gyerekét? -azt mondtuk, hogy legyen apja, és anyja. És ha az egyik meghalt, vagy elváltak? Sok családnak fájó kérdése ez.

Azt hiszem, ki kell mondani becsületesen, hogy az édesanyát és az édesapát nem lehet pótolni. De a Biblia feltűnően gyakran beszél arról, hogy Isten milyen tényleges segítséget kínál azoknak, akiknek egyedül kell nevelniük a gyerekeiket.

Isten maga a teljesség, és a Bibliában úgy jelenti ki magát, mint aki egyesíti magában az anyára, és az apára jellemző szeretetet.

Ézsaiás könyvében több olyan mondat is van, amelyikben Isten arról biztosít minket, hogy jobban szeret, mint édesanyánk, és közvetlenül e mondatok előtt meg után ott vannak a szép hitvallások, hogy Te vagy a mi mennyei Atyánk, Te alkottál minket, és Te viseled gondunkat. (És 49,l5; 66,l3; 63,15-16

Isten egyesíti magában az anyai és az apai szeretetet. És ha egy családban, egy ún. "csonkacsalád"-ban ténylegesen jelen van az élő Isten, akkor Ő pótolja azt, ami az édesanya vagy az édesapa hiánya miatt kiesik, felnőnek a gyerekek mégis sérülés nélkül.

Erre nézve megint mondhatnék gyerekkoromtól kezdve soksok példát, amikor ott volt otthon körülöttünk a sok hadiözvegy apró gyerekekkel, milyen különbség volt az, ha egy ilyen nehéz sorsú asszony az élő Istenbe vetett élő hittel hordozta a maga terheit, és végezte erejét meghaladó munkáját, vagy ha Isten mindenestől kimaradt ebből a nehéz vállalkozásból, hogy egyedül kell fölnevelni a gyerekeit. Az utóbbi esetben ott volt a kapkodás, a sok utólag megbánt futó kapcsolat, szaladgálás fűhöz-fához, - és itt is, ott is, amott is torzultak a gyerekek.

Emitt meg ugyanolyan körülmények között, nehéz anyagi helyzetben, sok lelki, és fizikai teherrel, egészségesen, kiegyensúlyozottan nőttek fel. És közülük sokan követték a hívő édesanyjuk példáját: ők is elindultak Jézus Krisztus útján. Ég és föld!

Igaz mind a két tétel, igaz az is, hogy nem pótolható az elveszített édesapa vagy édesanya, de igaz az is, hogy Isten, Aki egyesíti magában az anyai, és az apai szeretetet, sokféle módon tudja ezt mégis kárpótolni.

2) A másik, amire még figyeljünk, hogy feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egészséges nemzedék nőjön fel, hogy otthon békesség legyen. Erre nagyon vágynak a gyerekek! Nem mindig vallják be, de a legkisebbektől a nagyokig, a felnőtt gyerekekig erre mindenki nagyon vágyik, hogy békesség legyen otthon.

De mit jelent a békesség? A békesség nem a veszekedés hiánya csupán. Nem az a békesség, hogy lehetőleg halkan veszekedjünk, hogy a szomszédok ne hallják. Még csak nem is az, hogy anyukám, ne a gyerekek előtt... Nem ez a békesség! A békesség az, hogy itt bent van békesség, hogy belül az emberben van rend.

A bibliai szó, amivel a Szentföldön ma is sokszor köszöntik egymást az emberek, a salóm, vagy szálem - azt jelenti, hogy olyan közeg, amiben zavartalanul élni lehet. Amiben az életet nem zavarja, nem csorbítja semmi. Ez a békesség. - Szokták mondani példának, hogy a halnak a vízben van békessége, és nem a parton, mert csak a vízben tud élni. A parton vergődik egy ideig, aztán elpusztul, ott nincs békessége. A salóm, és ennek az újszövetségi megfelelője is azt jelenti, hogy olyan közeg, amiben élhetek, ahol nem kell halálerőkkel küszködni. Ahol nem csonkított, megosztott élet, nem lefokozott élet, vegetáció van csupán; ahol gazdagon kibontakozhat, és zavartalanul élhet az ember.

A Biblia azt mondja, hogy az embernek csak az Istennel való közösségben van békessége, mert csak abban a közegben bontakozhat ki igazán, és élhet nyugodtan és szabadon.

Megint vissza kell kanyarodnunk az első megállapításhoz: az a boldog ember, aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik. Akinek ilyen szoros, és valóságos kapcsolata van az élő Istennel a hétköznapok sokféle gondja, bosszúsága, vesztesége, sikere, csalódása között. Együtt él Istennel, mégpedig úgy, hogy mindenestől kiszolgáltatta, és alárendelte magát Neki. Ebben a bizalomban ráhagyatkozva él, és így békességet talált. És mivel békesség van benne, békesség árad ki belőle, és ez az, amire nagyon áhítoznak a mi gyerekeink, meg mindenki otthon. Hogy ilyen igazi békesség áradjon ki!

Tulajdonképpen a Biblia azt mondja, hogy ez a békesség egy Személy, ennek a békességnek neve van: Jézus. Pál apostol írja az Efézusiaknak, hogy "Ő a mi békességünk." Igazán békességben élni azt jelenti, hogy Jézus a családban. Jézus ténylegesen ott tartózkodik, és uralkodik a családban. Ha ezt csak egy valaki akarja, akkor nehéz dolga van, de akkor is ott van a békesség, és kiárad a többiekre is. Ha már többen akarják, vagy mindenki összefog ennek az érdekében, akkor árad ki gazdagon az áldás.

Isten erősítse meg azokat, akiknek egyedül kell egy családban Jézus Krisztust képviselniük, de nehogy azt gondolják, hogy ez semmi vagy kevés: ott van az élő Krisztus abban a családban, ha ők hiteles megszentelt, Jézusnak engedelmes életet élnek. Ott van és hatni fog! És lehet, hogy egyelőre csak irritálja, és még nagyobb ellenállásba kergeti a többieket, de ez azt jelenti, hogy már hat, és csak szeressék nagyon azokat, akik tiltakoznak Jézus jelenléte ellen, és engedjék, hogy maga Jézus Krisztus győzze meg, és változtassa meg őket.

Ha tehát egy szóval akarnánk összefoglalni, hogy mire van múlhatatlanul szüksége a felnövekvő nemzedéknek, minden erőltetés nélkül ide érkezünk meg: Jézusra. Minden módon Őt kell ismertté tenni, elébük élni, nekik bemutatni, velük megkedveltetni, a figyelmüket, az útjukat Őfeléje irányítani, és aztán Ő maga majd megtanít minket élni.

Nagy tehát a felelősségünk, testvérek, és nagyok a lehetőségeink. Nagy a felelősségünk, mert akárhogy élünk, és akárhogyan viszonyulunk a körülöttünk élő felnövő nemzedékhez: hatunk rájuk, és minden hatásért mi vagyunk felelősek, és Isten ezért felelősségre is von. Lehet tudatosan jó hatásokat továbbítani, ennek az egyetlen feltétele: "Aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik." Azon keresztül isteni áldások áradnak ki a vér szerinti utódaira is , meg mindazokra, akik körülötte élnek.

Két héttel ezelőtt a betegség, gyógyulás, gyógyítás volt a témánk. Láttuk, hogy mit mond a Szentírás a betegség eredetéről, megállapítottuk örömmel, hogy Istennek ma is van hatalma gyógyítani mindenféle testi, és lelki nyavalyát, és a 38 éve beteg történetét követve láttuk, hogy hogyan gyógyít Jézus.

Legyen ma szó az egészségről, erről kevesebbet szoktunk beszélni talán azért is, mert több gondunk van a bajainkkal, mint amennyire hálásak lennénk a még megmaradt egészségünkért.

Mit mond a Biblia az egészséges életről?

Mi az egészség? A klasszikus meghatározás szerint az életműködés zavartalansága, a szervek, a szervezet betegség nélküli állapota.

Két kérdésre keressünk ma választ: mi jellemzi a lelkileg is egészséges embert, és mi szükséges ahhoz, hogy valaki lelkileg egészséges maradjon? De mielőtt a lelki egészségre térünk, állapítsuk meg, hogy a Biblia sokat ír a testi egészségről is. Jézusnak nagyon fontos volt, hogy akikkel találkozott, azoknak a testi szükségeit is kielégítse, és testi bajaikon is segítsen. Ő valóban arra törekedett, és azt végezte el mindenkinek az életében, hogy egészségessé váljék. Nagyon ügyes a magyar nyelvben ez a szó: egészség. Ezt jelenti: egész, ép, hiánytalan, azt is jelenti gyakran, hogy romlatlan. Az az egészséges, akinek mindene a helyén van, megvan és jól működik; és mindene összeműködik, megvan az összhang is a szervezetben. Amikor a helyén van minden, és rendeltetésének megfelelően működik, és ebből semmi nem hiányzik, akkor egész, egészséges, ép az ember.

Testi egészségünk érdekében nagyon sokat tehetnénk akkor, ha megtanulnánk mértékleteseknek lenni. Még sohase hallottam arról prédikálni, hogy a Lélek gyümölcse a mértékletesség is. (Emlékezetem szerint itt, ebben a templomban is egyszer hangzott erről igehirdetés.) Sokat beszélünk a szeretetről, örömről, békességről, légy türelmes, mert a Lélek gyümölcse ez; de mondjuk már végre végig a listát! Igaz ugyan, hogy a kilencedik helyre teszi a felsorolás, de nem gondolom, hogy ez értékkülönbséget jelent. A mértékletesség is a Lélek gyümölcse.

Azt szokták mondani: igen, az önuralom... Nem az önuralom, hanem a Szentlélek uralma rajtam, és a Szentlélek uralma bennem. Önuralomra sokan törekszenek, és addig-ameddig, úgy ahogyan sikerül némelyeknek, de itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy valaki mindenestől Isten Lelkének az uralma alá rendelte az életét, az egész életét: ösztöneit, a gondolatvilágát, Isten rendelkezésére bocsátotta az egyébként is Tőle kapott adottságait, képességeit: egész élete az Övé és rendelkezhet vele. Az ilyen emberben teremni kezd a mértékletesség, mint a Lélek gyümölcse.

A cselekedeteink többféle szintről indulhatnak el. Vannak ösztönemberek. Akármilyen bántó is, azt kell mondani, hogy nem sokban különböznek ebben a tekintetben az állattól. Az állat cselekedetei az ösztön szintjén dőlnek el, és onnan indulnak. Éhes, és akkor enni akar. Eljön az ideje, és párzik. Megtámadják, és fél, vagy támad ... Nagyon sok ember ösztönösen cselekszik. Ennél valamivel több az, amikor az érzelmek szintjéről indulnak el a cselekedetek. Amikor a személyes rokonszenv vagy ellenszenv határozza meg például, hogy ki mit csinál. Azt hiszem, anélkül hogy különösebben részleteznénk most, érzékeljük, hogy ez sem az igazi, ez sem az emberhez méltó ... Annál is több, amikor az értelem szintjén dől el, amikor az ösztön már indulna, de az értelem visszatartja. Azt mondja: nézzük meg, mik lehetnek ennek a következményei, és ezek a gondolatok visszatartják, fékezik az embert. Még nem cselekszik, mert gondol a következményekre is.

De az igazi, amire Isten el akar minket segíteni, a hitbeli szint, amikor valaki függővé válik Istentől, és azt mondja: kedves-e ez Istennek? Akarja-e ezt Isten? És akkor félreteszem az ösztöneimből eredő indításokat, félreteszem az érzelmeimet is, még a gondolataimat is a Szentlélek ellenőrzése, kontrollja alá helyezem. Nem az a fontos, hogy én mit látok jónak, hanem az, hogy Ő mit akar velem. És ezt önként, őszintén, mindenestől vállalva teszi alaki. Az ilyen ember képes arra, hogy minden tekintetben mértékletes legyen.

Most csak felsorolok néhány területet, ahol ha engednénk, hogy Isten Szentlelke uralkodjék, egy sor fizikai betegségtől is megmenekültünk volna, és megmenekülnénk:

Mértékletesség a munkában. Van, akit serkenteni kell, hogy dolgozzék már egy kicsit, de nagyon sokakat mértékletességre kellene tanítani.

Mértékletesség a pihenésben. Kell a pihenés, de a mértéktelen pihenést lustaságnak nevezik, és ez felelőtlenség és káros.

Vagy ilyen apróságnak tűnő dolgok: mértékletesség az olvasásban. Van, akinek meg kellene tanulnia olvasni, és évente legalább néhány könyvet elolvasni. De van, amikor ebbe belemenekül valaki, és emiatt mulasztja el a feladatait, amiket viszont el kellene végeznie. Külön téma: mértékletesség a televíziózásban. Mértékletesség az evésben. Sok területet lehetne még mondani: mértékéletesség a beszédben, a gyógyszerezésben.

A mértékletesség a Biblia tanítása szerint a Lélek gyümölcse, és a testi egészségünk egyik alapfeltétele - nem mondom, hogy tanuljunk meg mértékletesnek lenni, mert ez nem megtanulás kérdése, - hogy valóban Isten Szentlelkének az uralma érvényesüljön a mi testi, fizikai életünk minden területén is.

Azért választottam ezt a szép reggeli éneket, mert emlékeztem arra, hogy ebben van egy ilyen kérés: "ételem, italom, mérsékelt legyen; dobzódás, részegség ne nehezítsen. Rossz gondolat bennem erőt ne vegyen." (Erre még visszatérünk). Egy keresztyén ember nem restell imádkozni azért, hogy segíts engem Uram nemcsak értelmesen élni - erről volt szó a múltkor -, hanem a Te Szentlelked uralma alatt élni, még az étkezés és ivás tekintetében is - mérsékelt legyen.

Megfigyelhető, hogy aki nem ismeri a mértékletességet, annak az életében általában pótcselekvések sorozata van. Az belemenekül a sok munkába, a sok evésbe, az örökös csipegetésbe, vagy az ivásba. Annál ez menekülés: a sok beszéd mögé el akarja rejtőzni, hogy valami ki ne derüljön, inkább beszél örökké egyfolytában másról... Kóros állapot ez mindenképpen. Ahol nincs mértékletesség, ott megjelenik a betegség. És nekünk nem abba kellene belefáradnunk, hogy valahogy próbáljuk helyrehozni azt a sok hibát, amit a mértéktelenségünkkel okoztunk magunknak, (amit úgyis csak részben lehet helyrehozni), hanem ne tegyük tönkre magunkat. Nem kell tönkretenni a tüdőnket, nem kell tönkretenni a vesét, a májat alkohollal, nem kell tönkretenni az idegeinket, és legfőképpen nem kell tönkretennünk egymást, ha a Szentlélek uralma alatt élnénk. Ha megtanulnánk azt, hogy amire Ő azt mondja: nem, arra én is belső meggyőződéssel azt mondom: nem! Noha az ösztöneim már ugranak, az érzelmeim már bizseregnek, még a gondolataim is tiltakoznak, hogy miért rossz az ... Azért, mert Isten azt mondja, hogy rossz. Aki Lélek szerint jár, annak ez elég! És aztán menetközben meggyőzi őt Isten.

Sokszor hallottam már, hogy az ilyen emberek, akik így előlegezték a bizalmat Istennek, utólag hálát adtak, hogy köszönöm Uram, hogy volt bátorságom engedelmeskedni Neked akkor is, amikor minden tiltakozott bennem az ellen, amit Te mondtál. És így már könnyebb lesz legközelebb előre is engedelmeskedni azzal a meggyőződéssel, hogy jobban tudja Ő, mi jó nekünk. Egyedül Ő tudja azt! Csak ehhez már bizalom kell. Ehhez az kell, hogy folyamatos kapcsolatban legyen egy ember Istennel. Ebben az embertelen hajszában is, amiben élünk, állandóan tartsa a kapcsolatot Vele, hogy vezethető legyen, és kész legyen engedni Neki. Egy sor betegséget megelőzne ez, ha Istennel ilyen szoros kapcsolatban lennénk, hogy a legtestibb dolgainkba is beleszólhasson, és Ő irányíthassa azokat.

A Biblia azonban hangsúlyozottan szól a lelki egészségről is. Erre a két kérdésre keressünk most választ: mi jellemzi a lelkileg egészséges embert, és mi szükséges ahhoz, hogy valaki lelkileg is egészséges maradjon. Mert ez lehetséges! Nem kell belebetegedni abba, hogy a környezetünk mindent megtesz azért, hogy tönkremenjünk. Lehet lelkileg egészségesen élni.

(1) Mi jellemzi az egészséges embert? Mind a két kérdésre három választ mondok most:

(a) Először is az jellemzi, hogy a lelkileg egészséges ember az egész valóságot komolyan veszi. Az egész valóságot ismeri, számol vele, és komolyan veszi annak nemcsak egy részét. Tehát nemcsak azt a viszonylag kis tartományt, amit öt érzékszervünkkel, és gondolkodásukkal úgy, ahogy megismerhetünk, hanem azt a másik nagy tartományt is, amiről a Biblia beszél, és amit láthatatlanoknak nevez, amit csak a hitünkkel ismerhetünk meg, és vehetünk komolyan.

Lelkileg tehát az egész, az egészséges ember, akinek már hite is van. Aki pl. Istent kihagyja a gondolkodásából, a terveiből, az nem egészséges gondolkodású ember, mert a leglényegesebb összetevőjét hagyja ki a valóságnak, sőt a valóság Urát és Alkotóját negligálja, és nem számol Vele. S ha a teljes valóságnak csak egy kicsi részét veszi komolyan, nem is juthat el érvényes, igaz következtetésekre. Csak hamis következtetésekre juthat el, mert nem számol egy csomó tényezővel, ami mind-mind befolyásolja az eseményeket. Amik meghatározzák az eseményeket.

Olyan nehéz beszélgetni az olyan emberekkel, akik berendezkedtek arra, és megszokták azt, hogy csak a látható világot érzékelik, és kijelentik, hogy csak az van. Sokszor egyszerűen nem tudunk szót érteni. Mert ebből, pl. az következik, hogy beszélünk a halálról, vagy valaki a szerettei közül meghal, akkor - azt gondolja - mivel csak a láthatókat nézi -, hogy befejeződött, nincs tovább semmi. Vagy tovább a semmi van. Ezt se nagyon tudjuk leírni, hogy milyen az, vagy mi történik akkor, amikor a semmi van, vagy megsemmisül... Mégis hova lesz? Ezt sem tudja megmagyarázni, és felfogni az, aki ezt állítja, de mindenesetre ezt állítja. Befejeződött - nincs tovább! És az ilyen ember nem veszi komolyan azt, amit Isten Igéje mond, hogy "Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghalnak, és utána az ítélet ..." (Zsid. 9,27) Az a fajta gondolkozás a láthatatlanokkal is számol, és azt mondja: nemcsak annyi az egész, hogy lefogták a szemét, és el kell rendezni a temetés körülményeit, utána pedig nekünk fáj még sokáig a hiánya... Ezek a láthatók. De mi van ővele? Utána az ítélet... Ki ítéli meg, minek alapján? És ha kell, akkor, hogy kell akkor azt érteni, amit Jézus mond, hogy aki Énbennem hisz, az már nem megy az ítéletre, mert az már most átment a halálból az életbe? Akkor nem ez lenne a legfontosabb, hogy menjünk át minél hamarabb a halálból az életbe, hogy utána már ne kelljen félni az ítélettől? Egy sor új gondolat vetődik fel, ha valaki a teljes valóságot komolyan veszi, és egészen másként tud gyászolni is így, és a magányosságát, vagy az elhunyt szerettének a hiányát hordozni, mert túllát a láthatókon. Pál apostol erről a kérdésről írva egyenesen azt mondja, hogy mi nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideigvalók. Azzal mindenki tud számolni. De a láthatatlanok örökkévalók, nekünk azokkal kell igazában számolnunk (2Kor.4,l8).

Vagy: aki csak a láthatókra néz, és nem a teljes valóságon tájékozódik, valami eredményt ér el a munkájában, olyan könnyen fejébe száll a dicsőség! Egyszeriben dicsekszik, magát különbnek tartja másoknál. Magának tulajdonítja azt. Aki a láthatatlanokat is komolyan veszi, az elkezdi magasztalni Istent: Uram, milyen kegyelmes vagy Te! Annak ellenére, hogy oly sok mulasztás terhel e tekintetben is, most így megkönyörültél rajtam, és megajándékoztál! - És dicsőíti Istent. Vagy kudarc éri: elkeseredik, letörik, nem lehet megvigasztalni - vége mindennek, ő a legügyetlenebb a világon... Nem igaz. Aki a láthatatlnokra is néz, az azt mondja: Uram, ezt Te engedted meg... Mi a Te célod ezzel, mit akarsz elérni az életemben? Köszönöm még ezt a kudarcot is, noha nagyon rosszul esett... Szeretném megérteni, mi célból adtad, én pedig levonom a következtetést, és szégyellem magam. Tulajdonképpen megérdemeltem... Még nagyobbat érdemeltem volna...

A realitást, a valóságot csak az látja, aki a teljes valóságot látja, és egészséges gondolkozása csak az ilyen embernek van.

(b) A második jellemvonása a lelkileg egészséges embernek az, hogy az egész emberre gondol. Itt megint nagyon beszűkült a mi szemléletünk és többnyire csak a testre, a testi dolgokra gondolunk. Azért olvastam fel Jézusnak ezt a mondatát, amit Ő is idéz a Mózes könyvéből - tehát ez a mondat többször is előfordul a Bibliában, - hogy "nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, mi Isten szájából származik." Ami mit jelent - akármilyen sértő is - aki csak kenyérrel él, az nem ember. Az nem él teljes emberi életet, az valami alacsonyabb szinten létezik. Emberré ott válik valaki, amikor a lelkét is megismeri, a lelkét is táplálja. Amikor teljes, egész, egészséges életet él: kenyérrel is, meg Igével is. Ettől ember, hogy Istennel is kapcsolatba kerül, hogy beszélhet vele Isten, hogy szót lehet vele érteni, hogy értelmes ember, aki megérti, amit az Úr mond, és Őt képviseli. Erre teremtett minket Isten, hogy az Ő képviselői legyünk ezen a világon. De hát ez nem megy, ha nincs kapcsolatunk... Nemcsak kenyérrel él, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik.

Bevallom, hogy szomorúságomban néha már nem is mondok semmit, amikor szülők sokszor büszke hangsúllyal mondják: kérem, én a gyerekemnek mindent megadok... Vagy amikor nagy baj van, és meg kell beszélnünk, hogy hogyan lehetne segíteni, mentegetik magukat, "pedig én mindent megadtam neki..." Csakugyan?! Olvasták otthon naponta Isten Igéjét? Nem, hát azt soha nem... Mindent megadtam, amiről úgy gondoltam, hogy a testének szükséges. Kész. Be van fejezve. - Ez minden?! Elnézést kérek, ezt megadja a legtöbb állat is a kicsinyének, amire a testének szüksége van. Némelyik még jobban megtanítja arra, hogy kell fennmaradnia, győznie, táplálékot beszereznie, mit sok, a gyermekét elhanyagoló szülő. Mindent... Hát mi az, hogy minden ...? Ettől lett beteg a gyermeke, hogy nem kapott meg mindent, amire szüksége van, legfeljebb mindent, amire a testnek van szüksége. Ott lehet, hogy többet is, mint amire szüksége lett volna, ez a baj! A másik baj meg az, hogy semmit nem kapott meg, amire a léleknek szüksége lett volna. Apját, anyját sohase hallotta imádkozni. Sohase hallotta azt, hogy gyermekem, nagyobb öröm adni, mint szerezni... Nem látott példákat arra, hogy a meglevő keveset is megosztották mással, rászorulóval, és a kettő közül - talán némi gondolkozás után - a szebbiket, és a nagyobbikat adták oda ajándékba; a kopottabb maradt meg nekik. És mindezt örömmel ... Sohase láttak ilyet a gyerekek, hát akkor hogyan lenne ő önzetlen, áldozatkész, szíves - akár a saját szülője iránt is?! Dehogy adtunk mi meg mindent! Az egészséges lelkületű ember az egész emberre gondol. "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik."

(c) Az egészséges lelkületű ember mindig a nagy egészhez igazodik. Az egészséges gondolkozású ember tudja, hogy én része vagyok egy nagy egésznek, amit úgy neveznek: societas = társadalom, közösség. Ennek egy tagja vagyok, és igazodnunk kell egymáshoz. Azért vagyunk, hogy egymás hasznára legyünk, hogy egymásnak megkönnyítsük az életet, és ne lehetetlenné tegyük, vagy megkeserítsük, vagy nehezítsük. Nem egészséges lelkületű ember például az, aki egy kórház kórtermében örökké beszél, a többiek terhére van, bömbölteti a rádióját, mindig van valami ötlete - és nem hagyja békén a közösséget. Beteg a lelke is, nemcsak a teste, és ebből meg kell gyógyulni.

Nem egészséges lelkületű az a diák vagy családtag, aki csak úgy tud hazamenni este későn, hogy mindenki fölébred, aki már aludna, mert másnap dolgozni szeretne. Beteg. Nem tud alkalmazkodni, igazodni, eltűnni; nem tud az egészben gondolkozni. Mintha csak ő egyedül élne a világon - a többi, ha már van, azért van, hogy őt kiszolgálja. Beteges, kóros gondolkozás ez, és ez elterjedt társadalmi méretekben, mert nem Isten Lelkének uralma alatt van a mi életünk.

Aki sokáig énekelt kórusban, az tudja, hogy milyen szép feladat az, hogy állandóan egymásra kell figyelniük, és még a hibákat is úgy lehet korrigálni vagy megelőzni, hogy nagyobb hiba keletkezzék, hogy alkalmazkodunk egymáshoz. Valamelyik szólam lecsúszott egy negyed hangot - utána csúszik a többi is. Van egy igazán jó hallású ember a kórusban, ő ragaszkodik az eredetihez... Borzasztó! Akkor neki is menni kell az egésszel, így nem lesz nagyobb hiba. Kánon éneklésnél megszalad az egyik szólam: akkor egy kicsit utána kell igyekeznie a másiknak, meg a többinek is, amíg amaz észbe nem kap, és vissza nem, fogja magát. S ez állandóan így megy. Figyelnünk kell egymásra. Nem véletlenül mondta Kodály Zoltán, hogy az a szép kóruséneklés, amikor a saját hangomat nem hallom, de az összes többire figyelek. Nem szólót kell énekelni; el kell tűnni, és egymáshoz nagyon finoman, és érzékenyen igazodni, mert az egésznek egy tagja az egyén, és itt most az egész akar korrigálni valamit.

Ez így van a családban, a gyülekezetben, a társadalomban, mindenütt.

Olyan különös látni azt, hogy akinek az életében Isten Szentlelke munkálkodik, annak az embernek ez magától értetődő lesz. Nem is kell figyelmeztetni rá. Egyszerre észreveszi, hogy jaj, kilógok a többi közül... Ez nem azt jelenti, hogy tömegemberré válik, vagy mindenki szürkévé lesz, hanem azt jelenti, hogy megtanuljuk egymást elfogadni, és együtt adni valamit, és nem megnehezíteni az életet, hanem megkönnyíteni és meggazdagítani.

Sok mindent lehetne még mondani, de érjük be most ennyivel. Ezek bibliai gondolatok akkor is, ha sok Igét most nem olvastam fel. Az egészséges lelkületű embert jellemzi az, hogy az egész valósággal számol. Jellemzi az, hogy az egész embert nézi; nemcsak kenyérrel él, hanem Igével is, az egésznek a javára akar élni.

(2) Másik kérdésünk az volt, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki lelkileg egészséges legyen? Itt már egészen egyszerű, és gyakorlati dolgokat szeretnék mondani. Itt is sok mindent fel kellene sorolni, de most csak három alapvető tényezőt hadd említsek:

(a) szükséges lelkileg is az egészséges táplálkozás;

(b) az egészséges lélegzés és

(c) bizonyos egészséges mozgás.

(a) Ahhoz, hogy valaki lelkileg egészséges maradjon, szükséges, hogy egészségesen táplálkozzék. Mivel? Azzal, amiről itt Jézus beszél. Nem csak kenyérrel, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik.

Szomorú az, hogy a templomaink tele vannak lelkileg alultáplált emberekkel. Szoktunk-e mi a lelki táplálkozásra naponta annyi időt szánni, mint amennyit a testi táplálkozásra? Van-e olyan gondunk arra, hogy változatos, gazdag lelki táplálékot vegyünk magunkhoz rendszeresen, mint amilyen gondunk arra van, hogy testileg nagyon megfelelően táplálkozzunk? Ezek nagyon egyszerű, és banális kérdések és tények, de nagyon sok mindent eldöntenek. Ott állsz-e Isten előtt naponta annyit, mint amennyit az asztal mellett szoktunk ülni? (Vagy néha csak állva valamit bekapni, de akkor is bekapunk valamit, mert nem megy tovább a munka...) Azt gondolja az ember, hogy lelkileg ép, egészséges maradhat úgy, ha nem eszik. Ha volt is hite, lesoványodik, erőtlenné válik, és végelgyengülésben kimúlik táplálék nélkül.

Táplálkozni kell, erre időt kell fordítani, erre oda kell figyelni, valamit félre kell tenni, és ahelyett előnyben részesíteni. Engedni, hogy Isten tápláljon minket.

Éppen 350 évvel ezelőtt jelent meg ez a kis könyvecske, Medgyesi Pálnak a Praxis pietatis c. könyve, aki egész fejezeteket ír erről a kérdésről. Tiszta biblikus gondolatai, és gyönyörű magyar nyelve miatt hadd olvassak fel egy-két mondatot:

"Mihelyt reggel felserkensz, zárd bé azon erősen szívednek ajtaját, hogy semmi világi gondok, és gondolatok addig be ne férkezhessenek, míg Isten az Őt megillető első helyet abban el nem foglalja. Így semminemű gonosz gondolat, és akarat sem bémenni nem mer szívedbe és könnyebben kirekesztethetik, és a szív aztán az egész napon az istenes életnek, és kegyességnek jó szagával illatozik. De hogy ha szívedet, amikor álmodból elsőbbet fölserkensz Istened és az Ő Igéje felől való szent elmélkedéssel bé nem töltöd, és miként az Úr sátorában az lámpásokat minden este és reggel az Isten Igéjének szépen megtört drága olajával meg nem újítod, és meg nem füstölöd az imádkozásnak jó illatú füstjénél, a Sátán legelső gondja az lészen, hogy mentől hamarébb világi elmélkedésekkel vagy test kívánságokkal tölthesse be szívedet, hogy ekképpen teljességgel alkalmatlanná tehessen az isteni szolgálatra, és az egész napon semmivel egyébbel ne szagolkodhassék, hanem csak a megveszett és hazug beszédeknek, s a hirtelenségből esett káromkodó sok hűtölködéseknek rút büdösségével. Minekokáért mindennapi munkádnak kezdete legyen az Isten Igéje és az imádkozás."

És így folytatja még tovább: - pedig ez 350 évvel ezelőtt volt, - "Talán azt mondod most, hogy sok foglalatosságid miatt nem érkezel mindezekre. Dolgaid haladékjával és károddal lenne, ha minden reggel egy-egy részt elolvasnál a szent Írásokból. Óh ember, ember! Emlékezzél meg, minő rövid ez a te életed, és mindazok a te fontosnak tűnő foglalatosságid csak e rövid életre tartoznak. Az idvesség pedig, és a kárhozat örökkévalók. Kelj fel azért minden reggel annyival elébb, rothadandó testedet fosszad inkább egy kicsiny álmától meg, hogynem mint mind lelkedet ily idvességes eledelétől, mind Istenedet az Ő szolgálatjától. Szolgáljad a Mindenhatót illendőképpen, amíg időd és egészséged vagyon hozzá."

Aztán ír arról, hogy ha valaki csak átfut egy bibliai részt, nehogy azt gondolja, hogy az táplálékká vált a számára. Mert olyan az - mondja - mintha az eledelt szájad elé raknád, és abból nem lesz erő a te testedben. Hanem rágjad meg jól - biztatja a Biblia olvasóját -, alkalmazzad magadra, és végyed komolyan még azon napon, amelyen olvastad, és akkor sok gyümölcsöt terem benned.

Jó lenne valóban megtanulnunk lelkileg táplálkozni. Bocsánat a kifejezésért - nemcsak belenyalogatni a lelki eledelbe, hanem azt megenni. "Élni vele" - ahogy Jézus mondja: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével - válogatás nélkül - ami Isten szájából származik.

(b) A másik feltétel az egészséges lélegzés, az egészséges imaélet, amikor az ember elmélyülten, komolyan és rendszeresen imádkozik. Olyan rendszeresen, mint amilyen rendszeresen lélegzünk, és sokszor úgy, hogy már oda sem figyelünk... Erre mondja Pál, hogy "szüntelen imádkozzatok!" Nemcsak akkor, amikor ajtómat bezárva leülhetek a magam csendjében - ilyennek is kell lenni - de bármikor képessé kell válni arra, hogy az Istennel kapcsolatban levő ember imádkozzék.

Sajnos a mi imaéletünk is, - ha van egyáltalán ilyen - hasonlít ahhoz, ahogy lélegzünk. Ijesztő elnézni a gyermekeinket, unokáinkat, hogy milyen előreesett vállakkal, görnyedten, horpadt mellkassal, ferde gerinccel járnak-kelnek. Egész nap a legtöbben görnyednek egy asztalnál, alkalmatlan széken, alkalmatlan asztalnál, rosszul beidegzett tartással, picit mozog a tüdejük, a tüdőcsúcsokban pang minden, és számos betegség jön ebből...

Ez hű képe annak, amit sok vallásos, vagy hívő ember imádkozás címén tesz, illetve nem tesz.

(c) A harmadik az egészséges mozgás. Sajnos lelkileg is úgy vagyunk mi, testvérek, mint sokan testileg, fizikailag, hogy túltápláltak, elhíznak, nem mozognak.

Hadd kérdezzem meg, hogy az elmúlt héten hány métert tettél meg azért, hogy másokat üdvösségre segíts? Mennyit gyalogoltál ennek érdekében? - Hadd kérdezzem meg, hogy küszködtél-e valakivel, hogy megértse az Isten szeretetéről szóló evangéliumot? Nem sikerült jól megfogalmazni, töröm a fejemet, hogyan lehetne világosabban, hogy azt értse, ami a Bibliában van ... Ahogy éppen a héten olvastuk a napi Ige során Pál apostoltól: én a zsidónak zsidóvá leszek, az ő nyelvükön mondom, hogy értsék! A pogányoknak egész másképp kell elmondani ugyanazt, hogy ugyanazt értsék... Mindenkinek mindenné leszek, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket ... (lKor 9,22). És ennek érdekében megsanyargatom a testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valamiképpen méltatlanná ne legyek. Mert tudom, hogy így hiába futok... Tele van az lKor. 9 a sportból, és a harcászatból vett szakkifejezésekkel. Egy harcos ember, aki dolgozik, aki küzd másokért. Nem azért, mert meg akar gazdagodni, vagy mert védi az igazát, hanem hogy másokat Jézussal összehozzon. És ebben elfárad, de közben megedződik, és egészséges lesz lelkileg, mert mozog.

Ismerős-e nekünk a tusakodás imádságban másokért? Amikor megfeledkezünk a saját gondjainkról is, olyan fontos lesz egy másik ember lelki vagy testi nyomorúsága, és győzködünk Istennel, mint Ábrahám, meg Mózes, meg sokan mások ... Eközben izmosodik, ám lelkileg és lesz egészséges, és marad egészséges a hívő ember. Ha pedig valaki csak hallgatja az Igét vasárnap, meg hétközben egy bibliaórán, meg van győződve, hogy mindent megtett - esetleg elhájasodik lelkileg, és egyre nehezebben mozog. És egyre nehezebb lesz neki megmozdulni, s szinte elképzelhetetlen, hogy ő menjen valahova, beszéljen Jézusról. És ha nehezeket kérdeznek? Mit fog válaszolni? Legjobb el sem kezdeni...

Isten könyörüljön rajtunk, és segítsen meg az egész valóságot komolyan venni, az egész embert gondozni, és így egészséges életre eljutni. És tanítson meg minket egészségesen táplálkozni lelkileg. Engedjük, hogy megújítsa a mi talán nagyon lapos, és szürke imaéletünket, és engedjük, hogy mozgásba hozzon bennünket!

Kezdjük el még ma ezt a mozgást! Egy valakinek be lehet számolni arról, hogy mit hallottunk itt, vagy mit olvastunk a Szentírásban, aztán majd Isten adja a további feladatokat is. Jézus minket egészségesekké akar tenni lelkileg is.