Túróczy Zoltán

A kísértés Időpont: Böjt 1. vasárnapja, 1956. február 19.
Alapige: Máté 4,1-11.
Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtől. És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik. Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe. Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet. Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét, És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ekkor elhagyá őt az ördög. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki.
Újra itt a böjt, a Jézus Krisztus szenvedésére való emlékezés ideje. Első vasárnapján Jézus megkísértésének történetét állítja elénk az ősegyházi evangélium. A kísértés is szenvedés. Aki már volt valamikor a Sátán rostáján, gyötörtetett a gonosz Lélektől, az tudja, hogy a kísértés nagyobb szenvedés, mint a testi kín, sőt a testi gyötrelemben is annak kísértés-jellege a legfájóbb. Jézus megkísértetése is beletartozik tehát a szenvedéstörténetbe, a váltság munkájába.
Nem lehet Jézus megkísértetésének szenvedésjellegét eljelentékteleníteni azzal, hogy Ő eredendő bűn nélkül született e világra, tehát nem volt elbuktatható. Az első emberpár is eredendő bűn nélkül jött e világra, nem hozta magával a bűnre való hajlandóság átkos örökségét, a kísértésben mégis elbukott. Jézus abban is magára vette embervoltunkat, hogy nemcsak megkísérthető, hanem elbuktatható is volt. Ha ez a lehetőség eleve kizárt lett volna, akkor a Sátán meg sem kísérelte volna a megkísértését. Megkísértetése tehát igazi emberi gyötrelem volt. Sőt, nagyobb volt, mint a miénk, mert a Sátán mindenkit olyan erővel támad, mint amilyen erejű ellenállásra számít. Jézust teljes erővel támadta, mert teljes ellenállásra kellett felkészülnie.
Szabad tehát és lehet Jézus megkísértetésének történetéből a saját kísértéseink számára is tanulságokat levonni. 1. Jézus megkísértetése bepillantást ad nekünk abba, hogy ki a kísértés szerzője.
Így kezdődik a történet: „Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől.” /1. v./ A kísértésnek tehát két szerzője van: a Szentlélek és a gonosz Lélek, az Isten és az ördög. Isten engedi, az ördög végrehajtja. Isten átengedi, hatalmába adja, kiszolgáltatja a kísértésbe jutottat a Sátánnak. Épp úgy, mint az Ó Testamentumban Jóbot, az Új Testamentumban Jézust, majd később Pétert, akit a Sátán szintén kikért Istentől. /Luk. 22,31./ Hogy mennyire ki volt szolgáltatva Jézus a Sátánnak, azt különösen a második és harmadik kísértés mutatja. A másodikban vivé őt az ördög a szent városba és odahelyezé a templom tetejére, a harmadikban szintén vivé őt egy igen magas hegyre és megmutatá a világ dicsőségét. /5, 8. v./ Kétféleképpen szokták magyarázni ezt a két eseményt. Az egyik szerint Jézus valóban ott volt a jeruzsálemi templom párkányán s valamelyik szép kilátású hegyen, a másik szerint mind a két esemény csak Jézus képzeletében játszódott le. Nem lényeges. Mind a kettő a Sátán hatalmát mutatja. Akár valóságban viszi Őt oda és helyezi Őt oda, ahová akarja, akár a képzelete fölött lesz úrrá, odamegy, ahová a Sátán viszi és azt kénytelen látni, amit a Sátán mutogat Neki.
Jób és Péter története szerint Isten nemcsak mint engedélyező tényező van benne a kísértésben, hanem úgy is, mint határt szabó, korlátozó hatalom. A Kísértő nem mehet messzebb, mint ameddig az engedélye szól. Jóbtól elveheti vagyonát, egészségét, családját, barátait, de az életét nem veheti el. /Jób 2,6./ Pétert rettentő szégyenbe sodorhatja bele, de a hitét nem veheti el. /Luk. 22,32./ Jézusnál nem látjuk, hol van megszabva a határ. Bizonnyal itt is van határ, mert Isten senkit sem hagy feljebb kísértetni, mint elszenvedheti. /I. Kor. 10,13./ Minket sem. Csak addig mehet, amennyiről Isten feltételezi, hogy kibírjuk s amennyiről el is várja, hogy kibírjuk. 2. Jézus megkísértetése bepillantást ad nekünk abba is, hogy mi a kísértés célja.
Minden kísértés próba. Így is mondhatnánk kísérlet. A kísértés két szerzője azonban kétféle céllal végzi a kísérletet. Isten azért próbál, mert a harcban meg akar edzeni, bátorságunkat növelni szeretné s az a vágya, hogy a küzdelemből diadalmasan, megerősödve kerüljünk ki. A Sátán azért próbál, mert a harcban meg akarja mutatni az ő erejét s az ember erőtlenségét, el szeretné gyávítani az embert s az a vágya, hogy a küzdelemből leverve, elerőtlenedve kerüljünk ki. Isten is, a Sátán is bízik a saját győzelmében. Jób története egyenesen úgy tünteti fel, mintha Isten és a Sátán vitatkoznék egymással Jób istenfélelme fölött s a kísértés van hivatva eldönteni, hogy kinek van igaza: Istennek-e, aki Jób istenfélelmének és kegyességének önzetlenségében bízik, vagy a Sátánnak, aki Jób egész kegyességét önző számításnak bélyegezi? /Jób 1,6-12./ Lélegzetvisszafojtva lesik az égiek a kísérlet eredményét. Elrejtőznek ugyan, a megkísértett mindebből semmit sem lát s alig valamit érez, de mikor a harcnak vége van s győzött Isten, előjönnek az addig láthatatlan angyalok /11. v./ s ujjongva ünneplik a diadalt.
Jézus megkísértetésében a nagy tét a messiási út. Két messiási út áll Jézus előtt: az egyik a dicsőség, a másik a gyalázat útja, egyik aranykoronát kínál, a másik töviskoronát, az egyik a jólét bőségszaruját önti eléje, a másik végén ott áll a kereszt. A szenvedő Messiás útja az Isten útja, az uralkodó Messiásét e világ és a Sátán ajánlgatja. A kísértésben Jézus a szenvedő Messiás útját vállalja. Győz Isten, elbukik a Sátán.
Ki éri el célját vajon az én kísértéseimben? 3. Jézus megkísértetése bepillantást enged nekünk abba is, hogy mik a kísértés eszközei.
Fő eszköze a hazugság. Meg is mondja róla Jézus: „Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” /Ján. 8,44./ Úgy jelenik meg, mint barát, akinek szívügye a mi jólétünk és boldogságunk. Az éhes Jézusnak asztalt akar teríteni. A tékozló fiúnál is úgy jelenik meg, mint szabadító, Júdásnál mint okos tanácsadó. Mikor azután karmai közt van már az áldozat, akkor leveti álarcát. A tékozló fiút veszni hagyná a disznóvályú mellett, Júdásnak kötelet nyom a kezébe.
Eszközei a kívánságok. Jakab is így ír róluk: „Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága, azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” /Jak. 1,14-15./ Ezek a kívánságok lehetnek egészen ártatlanok is. Az éhség például nem „gonosz” kívánság. Ki róná fel annak, aki negyven napja böjtöl, hogy megéhezik? Lehetnek azután gonosz kívánságok is, mint a hiúság és a hatalomvágy. A Sátán úgy jelentkezik, mint a kívánságok képviselője, jogainak harcosa. Az általa felszított kívánságok mind a test és a testi ember kívánságai. A testet akarja elsővé tenni még Jézusnál is, aki pedig negyven napon át utolsó sorba helyezte a testet minden ő kívánságaival együtt.
Vannak különleges eszközei is. Mindenkinél az, amivel kiszemelt áldozatát a legjobban megfoghatja. Így teszi Jézusnál a kísértés eszközévé magát a bibliát is. Tudja, hogy Jézusnál az dönt, hogy mi van megírva, idéz tehát ő is s érvel azzal, hogy meg van írva.
Milyen jó, hogy Jézus megkísértetése megtanít minket átlátni a Sátán álcázott szavain és eszközein! 4. Jézus megkísértetése bepillantást enged nekünk abba is, hogy mik a kísértés fegyverei.
Tartsd kordában a testedet! Ne tápláld testedet a kívánságokra! /Róm. 13,14./ Jézus negyven napra is vissza tudta parancsolni teste éhségét. Ne hidd el a Sátánnak, hogy a test megzabolázása ártalmas! Jézus sem halt bele.
Jézus böjtjének ez azonban csak az egyik oldala. Böjtje nem csupán ételtől való tartózkodás, hanem Istennel való megtöltekezés is, nem csupán a test korlátok közé szorítása, hanem a lélek korlátlan kitárulása is Isten felé. Teremts magadnak időt arra, hogy minél többet együtt lehess Isteneddel!
Jézus Istennel való együttléte nem valami élményhajszolás, hanem az igében való elmélyülés. A pusztában arról elmélkedik, hogy miképp vezette Isten Izraelt a pusztán át az ígéret földjére. Mind a három ige, mellyel a Sátán támadását visszaveri, Mózesnek abból a beszédéből való, mellyel népét Istennek a pusztában megmutatott csodálatos vezetésére emlékeztette. /V. Mózes 8,3, 6,16, 6,13./ Az igével való foglalkozás fegyvergyakorlat a Sátán elleni harcra.
Ha azután megtámad a Sátán, ne állj vele szóba! Jézus elkergeti magától.
Bibliafordításunk nagyon finoman fejezi ki magát, mikor Jézus szájába ezt az elutasító mondatot adja: Eredj el! Van fordítás, mely így fordítja: Takarodj! Ha nem volna túl közönséges, még így is mondhatnánk: Mars innen! Ha szóba állsz, nem te győzöd meg a Sátánt, hanem ő győz meg téged.
A Sátánnal ne beszélj, de beszélj a kísértésről testvéreiddel! Gondolkoztál már azon, hogy honnan tudjuk a megkísértetés történetét? Ember nem volt ott más, csak Jézus, csakő mondhatta el tehát. Nem tudjuk hol és mikor, de elmondta. Ne szégyelld te sem! Merj beszélni róla azoknak, akikről tudod, hogy imádság lesz bennök érted ebből a beszélgetésből!
Legfőképpen pedig beszélj róla Jézusnak, aki mint megkísértett, segíthet azokon akik megkísértetnek! /Zsid. 2,18, 4,15./ Akkor majd fölötted is megnyílik az ég s angyalokkal ujjonghatsz együtt. A bukás vége a megnyíló pokol. A győzelem vége a megnyíló ég. Ámen.

Megjegyzés 1956-ban újév ünnepe az esztendő első vasárnapjára esett. A hagyatékban erre az ünnepre nem található igehirdetés. A hiányzó igehirdetést egy 1960-ban elhangzott hallgatható újévi igehirdetés megjelentetésével pótoljuk, majd vízkereszt ünnepével folytatódik a sorozat.
Misszió "misszionáriusok" nélkül!
Időpontja: Vízkereszt ünnepe, 1956. január 6.
Alapige: Máté 2,1-12.
A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt. Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét. És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki. Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát. És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba.
A mai nap történetében elénk álló napkeleti bölcsek Krisztus előtt meghódoló pogányok. A Krisztus előtt meghódoló ember mindig a missziói igehirdetés gyümölcse. Pál apostol is így írja le a hitre jutás útját: „Mi módon hisznek abban, akik felől nem hallottak? Mi módon hallanának pedig prédikáló nélkül? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” /Róma 10,14-17./ Áll ez már a betlehemi pásztorokra is. Az ő hitre jutásukban egy angyal a prédikáló misszionárius, aki hirdeti nékik a Megtartó születéséről szóló evangéliumot. De hogyan jutottak a Messiásba vetett hitre ezek a napkeleti bölcsek? Ki volt az ő életükben az igehirdető misszionárius? A történet szerint egy csillag volt a Krisztushoz vezérlő mesterük, de a csillag-misszionárius néma. Nincs szava. Nem tud igét hirdetni. Épp ezért egy izgató kérdést vet föl ez a történet: Lehet-e misszió misszionáriusok nélkül? Minden időben izgató kérdése lehetett ez a keresztyénségnek, számunkra azonban különösen az, hiszen a szemünk láttára maradt egész sereg missziói munkaterület „misszionáriusok” nélkül, mert a politikai helyzet lehetetlenné teszi régi munkahelyükön való továbbmunkálkodásukat. Mit felel erre az izgató kérdésre az ige? 1. Azt feleli: lehetett akkor.
Maga a történet is mutatja, hogy lehetett. Az ember azonban nem elégszik meg a tény megállapításával, hanem minden áron szeretné azt meg is magyarázni. Még a csodát is. Ezt a csodát a következőképp próbálják megmagyarázni: A babiloni fogságban keletre került a zsidóság nagy része. Közülük Dániel előkelő tisztbe került. Mikor a bölcsek, az úgynevezett mágusok, nem tudták megmagyarázni Nabukodonozor király álmát, ellenben Dániel meg tudta fejteni azt, hálából a király a babiloni összes bölcseknek elöljárójává tette őt. /Dán. 2,48./ Ebben a minőségében feje lett az írástudóknak, varázslóknak és jövendölőknek /Dán. 5,11./, tehát annak a mágus-társadalomnak, melynek késői tagjai voltak a napkeleti bölcsek is.
Dániel, aki egyetlen alkalmat sem szalasztott el a bizonyságtételre, bizonnyal megismertette a mágusokkal az Izraelnek szóló isteni ígéreteket s köztük azt a messiási ígéretet is, melyet egykor Bálám mondott Izrael felől: „Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izraelből.” /IV. Móz. 24,17./ A főképp csillagjóslással foglalkozó bölcsek jól megjegyezték ezt a próféciát s egyik nemzedék a másiknak adta tovább a hírt, hogy egyszer majd megjelenik egy csodálatos csillag az égen s ez annak lesz a jele, hogy Izraelben megszületik az Isten-ígérte nagy Király s ezzel megkezdődik a világ boldog arany korszaka.
Míg a napkeleti bölcsek elődei a csillagászok messiási várakozását magyarázzák, addig utódaik, későbbi csillagászok, a csillag megjelenését magyarázzák meg. 1603-ban Kepler csillagász megfigyelte, hogy 3 bolygó: a Jupiter, Szaturnusz és Mars olyan közel került egymáshoz, hogy a Földről szabad szemmel egy hatalmas csillagnak látszott. A bolygók szabályos mozgásából visszafelé következtetve kiszámította, hogy körülbelül Krisztus születése idején ugyanez a helyzet állhatott elő. Számítását megerősítette az a körülmény is, hogy a kínaiak csillagászati táblái is beszélnek egy ilyen, Krisztus születése korabeli megfigyelésről.
Mindez magyaráz, de nem szünteti meg, sőt nem is csökkenti a csodát. Mert a legnagyobb csoda ebben a történetben mégiscsak az, hogy egy ige évszázadokon át emlékezetben marad pogány világban, nem veszíti el csíraképességét ennyi idő alatt, nem válik holt ismeretté, mint a jeruzsálemi főpapok és írástudók elméjében a Betlehemről szóló mikeási prófécia, hanem alkalmatos időben megelevenedik és Krisztushoz vezérlő mesterré válik. Ilyen csodálatos gondja van Istennek az Ő Igéjére! /Jer. 1,12./ Mintha az egész szemléltetése lenne annak az igazságnak, amelyet Jézus így fejezett ki: Ha az emberek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. /Luk. 19,40./ Élő emberek helyett holt csillagok. Egy- egy elhintett igemag akkor szökken szárba és hoz dús aratást, mikor már régen porrá vált a vető. Misszionáriusok jönnek, misszionáriusok mennek, de Istennek beszéde megmarad örökké. /Luk. 21,33./ Ez a titka annak, hogy volt misszió „misszionáriusok” nélkül is. 2. Mindez azonban nemcsak akkor lehetett. Lehetett a történelem folyamán is.
A napkeleti bölcsek esete nem az egyetlen eset. Nem azokra az esetekre gondolok, mikor vértanú-halállal lakoltak igehirdetők az igehirdetésért. A vértanúk után ugyanis mindig akadtak új, vértanúságra elszánt emberek s az igehirdetés folyt tovább. Azokra az esetekre gondolok, mikor a vértanúk nyomába nem léphettek új, elszánt emberek, a hatalom birtokosai ezt lehetetlenné tették s az igét elhallgattatták. Ez felel meg annak a helyzetnek, mikor a missziói munkaterület misszionárius nélkül marad.
Nem kell messzire menni példáért. Mi, magyar protestánsok, magunk vagyunk a példái annak, hogy lehet misszió hivatalos misszionáriusok nélkül is. Gondoljunk arra, a két évszázados üldözésre, melyet át kellett szenvednünk. Templomainkat és iskoláinkat elvették, papjainkat és tanítóinkat elűzték, híveinket polgári jogaikból is kiforgatták és mindenféleképp sanyargatták. Földesurak vallásváltoztatása az ő vallásukat is megváltoztatta. Közhivatalokra nem alkalmazták őket. Hosszú évtizedeken át éltünk templom, iskola, pap, tanító nélkül, sanyargatások közepette és mégis itt vagyunk s élünk. Mikor a türelmi rendelet után szinte gomba módra alakultak a gyülekezetek s nőttek ki a földből tömegével az evangélikus templomok, álmélkodva mondhatta az anyaszentegyház az ézsaiási próféciával: „Ki szülte nékem ezeket? Hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte fel? Íme, én egyedül maradtam meg, ezek hol voltak?” /Ézs. 49,21./ Az elhintett ige tovább végezte a missziót a magvetők távozása után s a köntösös prédikátorok elhallgattatása után megszólaltak csendben az egyszerű hívek.
A közelmúltból is van példánk. Mikor a legutóbbi világháborúban a japánok elfoglalták Formosa szigetét, minden külföldi misszionáriusnak el kellett hagyni a szigetet.
Csak hat év múlva térhettek vissza, 1946-ban. Ekkor 4.000 új keresztyén és 20 új keresztyén templom várta a misszionáriusokat. Hogyan volt lehetséges a misszió, misszionáriusok nélkül? Úgy, hogy egy egyszerű bennszülött asszony, Chio-ang, felelősségre indult szívében.
Mindenfelé bibliatanulmányozó köröket szervezett s faluról-falura járva gondozta őket úgy, ahogy tőle telt. Ha elhallgattatják a tanítványokat, megszólalnak a kövek, aktívvá válnak az eddig passzív hívek s megy tovább a misszió. 3. Ezzel a példával már egészen a mához érünk. Lehet mindez ma is? Lehet ma is!
Lehet ma is, mikor a misszionáriusok kis csapata egyre többször találkozik Krisztus gyűlölő Heródesekkel. Heródes dacára is eltalálnak Krisztushoz.
A misszió ma egyre több helyen áll bezárt, vagy bezáródó kapuk előtt. Bezárta kapuját Kína, bezáródóban vannak a kapuk a mohamedán országokban, Afrikában, Indiában, Burmában. Akadályok vannak még Dél-Amerikában is, Kolumbiában, sőt Spanyol-, Olasz- és Görögországban is, akadályokba ütközik a protestáns misszió. Egyik helyen a megváltozott világnézet, másutt a gyarmatosító politika elleni ellenszenv, a feltámadt faji öntudat, az ismét lángra gyúlt őspogányság, megint másutt talán a misszionáriusok balgatagsága idézte elő emberileg ezt a szomorú helyzetet. Hatalmas területek maradtak misszionárius nélkül, de a misszió nem bukott el, az árván maradt keresztyéneknek egy bizonyosságuk van: a bezárt ajtón ember be nem léphet, de Jézus Krisztus, a Feltámadott és élő Úr, nemcsak egykor Jeruzsálemben tudott belépni a zárt ajtón keresztül /Ján. 20,19./, hanem ma is. Ezt a hitüket az események is igazolták. A zárt ajtók mögött önálló egyházakká szervezkedtek a misszió gyümölcsei s most mint úgynevezett ifjú egyházak virágzó életet élnek. A misszionáriusok helyébe bennszülöttek léptek s a külmissziói területből belmissziói terület lett. A fehér emberek elhallgattak, megszólaltak a színesek s a misszió megy tovább misszionáriusok nélkül is. 4. Mit jelent mindez a mi számunkra?
Azt, amit a napkeleti bölcsek jeruzsálemi megjelenésének kellett volna jelenteni: egy nagy sürgetést: Jöjjetek ti is, hódoljatok a nagy Királynak! Heródes, a papok és írástudók, meg Jeruzsálem népe nem értette meg ezt, úgy látszik azonban, hogy a mai keresztyénség valamivel többet ért meg a helyzetből. Valami nagy sürgősség lett úrrá a missziói munkán, mintha azt éreznők, hogy sietni kell, mert eljő az éj s akkor már nem lehet munkálkodni. /Jn. 9,4./ Csak 1-2 példát erre: a svéd egyház 1955. évi missziói költségvetése négy és félmillió svéd korona volt. Óriási összeg. Ez az egyház 1.600 misszionáriust küldött ki. A kis finn egyházat 160 misszionárius képviseli Isten frontján. Az amerikai torontói gyülekezet egymaga 400 misszionáriust küldött ki és tart el. A herrnhuti testvérgyülekezet, melynek mindössze 180.000 tagja van, 174 misszionáriust tart munkában.
Halljuk meg mi is a napkeleti bölcsek sürgetését! Mi magunk talán nem tudunk elindulni a missziói munkamezőre, az ajándékunk sem érhet ki hozzájuk, az imádságunk azonban minden bezárt ajtón áthatol, átszel minden távolságot s áldásként leszáll oda, ahol arra éppen szükség van. Minket az Isten most imádság-hátvédszolgálatra rendelt, mint egykor Mózest, Áront és Hurt a harcoló Izrael mögé. Gondolj arra, hogy a világon minden percben 95 ember hal meg!
Fontos és sürgős szolgálat tehát az imádság. Ámen.

Nemzetségtáblázat tanítása Időpont: 1958. december 22, esti istentisztelet
Helyszín: Gy őr-Nádorváros, Újtemplom
Alapige: Mt 1,1-17
Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv.
Ábrahám nemzé Izsákot; Izsák nemzé Jákóbot; Jákób nemzé Júdát és testvéreit; Júda nemzé Fárest és Zárát Támártól; Fáres nemzé Esromot; Esrom nemzé Arámot; Arám nemzé Aminádábot; Aminádáb nemzé Naássont; Naásson nemzé Sálmónt; Sálmón nemzé Boázt Ráhábtól; Boáz nemzé Obedet Ruthtól; Obed nemzé Isait; Isai nemzé Dávid királyt; Dávid király nemzé Salamont az Uriás feleségétől; Salamon nemzé Roboámot; Roboám nemzé Abiját; Abija nemzé Asát; Asa nemzé Josafátot; Josafát nemzé Jórámot; Jórám nemzé Uzziást; Uzziás nemzé Jóathámot; Joathám nemzé Ákházt; Ákház nemzé Ezékiást; Ezékiás nemzé Manassét; Manassé nemzé Ámont; Ámon nemzé Jósiást; Jósiás nemzé Jekoniást és testvéreit a babilóni fogságra vitelkor. A babilóni fogságravitel után pedig Jekoniás nemzé Saláthielt; Saláthiel nemzé Zorobábelt; Zorobábel nemzé Abiudot; Abiud nemzé Eliákimot; Eliákim nemzé Azort; Azor nemzé Sádokot; Sádok nemzé Akimot; Akim nemzé Eliudot; Eliud nemzé Eleázárt; Eleázár nemzé Matthánt; Matthán nemzé Jákóbot; Jákób nemzé Józsefet, férjét Máriának, akitől született Jézus, aki Krisztusnak neveztetik.
Az összes nemzetség tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség, és Dávidtól a babilóni fogságravitelig tizennégy nemzetség, és a babilóni fogságraviteltől Krisztusig tizennégy nemzetség.
Ima: Úr Jézus Krisztus, az ajtó előtt van karácsony. Az utolsó napok készülődése és izgalma között jöttünk el hozzád e házba, kérünk, Urunk, ne csak testünket, egész lényünket szabadítsd meg mindattól az izgalomtól, mely a karácsony előtti sok munka zűr-zavarában eltölti szívünket. Könyörgünk most hozzád azért, had tudjuk otthon hagyni a karácsonyi gondokat, és gyűjtsd össze gondolatainkat szétszórtságából, és kérünk, adj nekünk olyan lelkületet, mely tudja, hogy az ajtó előtt állsz, a küszöbön a te lábaid vannak és nemcsak holnap este, de valahányszor igéd megszólal, te zörgetsz szívünk ajtaján. Kérünk, engedd, hogy ezzel a karácsonyváró belső izgalommal várjuk mindig az igét, mint drága ajándékodat most és mindig.
Ámen.
A bibliaolvasó útmutató ma estére kijelölt igeszakasza ez a felolvasott ige. Azok közé a szentírási szakaszok közé tartozik, melyekre azt szokták mondani: unalmas rész. Még a mindennap, rendszeresen bibliát olvasó emberrel is megtörténik az, hogy az ilyen helyeket, ha el is kezdi olvasni, megunja, mikor látja, hogy csupa ismeretlen név, mely számára semmit sem jelent, s abbahagyja, vagy egyszerűen átlapozza. Nem ez az egyetlen hely a Bibliában, ahol ilyen „unalmas” részletekkel találkozunk. Az Ótestamentumban például a bárkaépítés történetében olvastunk ilyen szakaszt, ahol Isten egész pontosan utasításokat ad arra vonatkozólag, hogyan készítse el Noé a bárkát. Egész részletesen le van írva, hogy milyen fából készüljön, hogyan szurkolja be, hány sing legyen a hossza, mennyi a szélessége. Egészen aprólékosan van leírva a papi öltözet vagy a szent sátor készítésének módja is. Még sok ilyen részletes leírást olvashatunk, melyeket ugyanez alá a gyűjtő fogalom alá lehet venni: unalmas szakasz.
Az Újtestamentumban is ilyen „unalmas” szakaszok például az ilyen nemzetségtáblázatok.
Bizonyára sokan nem olvashatták el még végig ezt a szakaszt sem. Minek is olvasták volna el, hiszen teljesen ismeretlen emberekről van benne szó! Az ujjunkon is meg tudnánk olvasni azok számát, akik ezekről valamit is tudnak. Azt szokták mondani, hogy ez igaz a mai ember számára, de az akkor élő embereknek sokat jelenthetett. Nekik ismerőseik voltak, vagy rokonai a felsorolt emberek. Nemcsak történeti, hanem családi vonatkozásban is voltak velük. Ez mind igaz, de mégis csak az a helyzet, hogy ezek a versek nem örökéletűek. Csak egy-egy nemzedék számára írattak meg, a mai nemzedék számára már nem érdekes ez a családfa. Benne csak a lényeg a fontos, az, hogy Jézus Krisztus megszületett, és Isten váltságterve valóra vált. Az az emberi útvonal azonban, amelyen keresztül Jézus bölcsője elkészült egy család hajlékában, az a mi számunkra már nem fontos!
Bármilyen tisztelettel állok is meg e bibliai szakasz előtt, mégis meg kell mondanom, hogy bennem is támadtak már ilyen gondolatok. Ilyenkor arra kellett gondolnom, hogy „amik megírattak, a mi számunkra írattak meg”. Ha tehát Isten Szentlelke szükségesnek tartotta azt, hogy két evangéliumban – Máté és Lukács – is megírja, akkor ebben olyan tanulságnak kell rejtve lenni, melyet nekünk ki kell bogozni, meg kell keresni és találni. Hadd mondjam meg azt is, hogy minél többször olvastam el ezt az „unalmas” szakaszt, annál jobban megszégyenültem, mert annyi tanítást, vigasztalást láttatott és adott benne Isten, hogy azokat egy alkalommal, egyetlen estének keretében elmondani nem is lehet. Azért nem is tudok mást tenni, mint azt, hogy belőle csak egy vigasztaló tanítást kiemeljek.
Mit jelenthet ez a szakasz számunkra? 1. Isten aprólékos Isten!
Micsoda aprólékos, türelmi munkát követel egy nagy családfának összeállítása! A családfa utolsó és előtte élő ága még csak ismert, itt még könnyen megy a dolog, de minél messzebb jutunk, annál jobban akadozik, zavarossá válik a mindinkább szétágazó fának sok-sok homályos ága. Nagyon aprólékos, türelmi munkát igényelt József családfájának összeállítása és megörökítése is éppen úgy, mint a bárka, a szent sátor építése, vagy a papi ruháknak egész részletekig való elkészítése. Tudod-e, mit jelent ez a mi számunkra? Azt jelenti, hogy azok a kis apró ügyek és dolgok, melyeket mi, emberek földi vonatkozásban csak szürke jelentéktelenségnek látunk, azok Isten előtt számon tartott, fontos dolgok. Ezért kiáltott fel a 8. zsoltár írója is így: „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla?” Ha Istenünk csak nagyvonalú Isten volna, és világviszonylatban évezredekben gondolkoznék, eszébe sem jutna a porszem ember. Mit törődnék akkor azzal, ami nekem fontos! Az én számomra fontos kérdés talán a pénz, az egészség kérdése, de mit jelent ez a világkormányzó Isten előtt! Jelentéktelen semmiség! Érzed-e az evangéliumot? A mi Istenünknek semmi sem kicsiny, semmi sem jelentéktelen apróság! előtte nincs bagatell dolog, amire azt mondaná: engem ez nem érdekel!
És az én kis életem apró kérdései is érdeklikőt.
Ha tovább megyünk e vonalon, és azt nézzük, hogy az aprólékosság ténye milyen lelkületre mutat, akkor meglátjuk, hogy az aprólékosság a hűség következménye. Az az ember, aki csak kenyerét akarja megkeresni, műszakját akarja ledolgozni, nem adja bele lelkét a munkába, nem aprólékos, nem tartja érdemesnek, hogy babramunkával bíbelődjék, ami szerinte nem lényeges, és nem viszi előbbre a dolgokat. Azt mondja: nem érdemes aprólékosan mindent kimunkálni.
Istenünk hű Isten. Reá lehet számítani. Lehet benne bízni. Érzed-e az evangéliumot? Úgy kezdtem, Isten aprólékos Isten. Egész külön színt kap Istennek e tulajdonsága, amikor az aprólékossága mögött a hűséget is meglátjuk.
Ha még mélyebben vizsgáljuk az aprólékosság lelkületét, akkor azt is meglátjuk, hogy az aprólékosság mögött hűség, a hűség mögött szeretet van. Aki nagyon szeret, annak életében nincs kicsiny dolog, annak számára minden nagy dolog, a kicsi is jelentős esemény. Egy sereg példával lehet ezt igazolni. Akit te is nagy szeretettel vettél körül, annál minden fontos volt számodra. Soha nem elégedtél meg róla csak nagyvonalú tájékoztatással, a legapróbb részletekig fontos volt számodra minden róla. Készülünk karácsony ünnepére, mely Isten szeretetének csodálatos himnuszát zengi arról, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Igaz, de Isten szeretetének nagy, örök ténye mellett nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy Isten nemcsak úgy szerette a világot, hogy egyszer valami nagy kollektív szeretettel mutatta meg, hogyan szereti az embert, hanem állandóan is benne vagyunk Isten aprólékos, hűséges ajándékozó szeretetében.
Ez az egyik, amit mond nekünk az ige!
A másik üzenete pedig ez: Isten ugyanakkor, mikor aprólékos, 2. Isten nagyvonalú Isten is!
Nem azért jegyeztette fel Isten Szentlelke történelmi dokumentumként Jézus Krisztus családfájának történetét, hogy feledésbe ne menjen, hanem azért is, mert ezzel meg akarja mutatni, hogy a történelemnek célja van, s ő céltudatosan vezeti a történelmet a kitűzött cél felé. Hogy a világon rend van, az már maga is evangélium. Mennyi zűrzavar lenne a földön és a levegőégben, mennyi a társadalomban, családi életben, a különböző népek, fajok és osztályok között e nélkül a történelmet formáló isteni kéz nélkül! Hasonló volna a világ egy gyermek kezétől rázott kaleidoszkóphoz, melyben a kép úgy esik, ahogy pottyan, egyszer így, máskor amúgy alakul a helyzet. Azok számára, akik úgy érzik, bőrükre megy a történő esemény, evangélium, örömhír az, hogy nem a vaksors dobja, hányja, űzit, nem hősök vagy gazemberek igazgatják a dolgokat, hanem Isten ül a történelem kormánykereke mellett még akkor is, ha úgy látja is az ember, hogy Isten elhagyta a világot, s hagyja, hogy az ember intézze a sorsát, még akkor is Isten tartja kezében a világ kormánykerekét, és irányítja a történelmet az általa megszabott és határozott cél felé.
Mi ez a cél? Jézus Krisztus megszületése! Hol volt még akkor a váltság, amikor ez a nemzetségtáblázat elindult! A próféták homályos látásának jövendölésétől az idők teljessége!
Istennek e célkitűzése nemcsak Ábrahámnak tett ígéretével kezdődött, hogy őt sok népnek atyjává teszi, és megszámlálhatatlan lesz az ő magva, hanem már az édenkertben elhangzott isteni ígéretben is ott volt, mikor azt mondotta a kígyónak: Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, jönni fog valaki, aki asszonytól lesz, akinek te sarkát mardosod, de mégis ő lesz a győztes, mert az a te fejedre tapos. Ettől a pillanattól kezdve Istennek célkitűzése: Jézus Krisztus megszületése, aki a kígyó fejére tapos, és meg fogja váltani a világot! És mindaz, ami ettől az első ígérettől kezdve e világon történt az idők teljességéig, mind azért ment végbe, hogy a nemzetségtáblázatnak ez az utolsó verse beteljesedjék. „Jákób nemzé Józsefet, férjét Máriának, akitől született Jézus, aki Krisztusnak nevezteték.”
Mindez azonban nem csak a világmindenségben van így. Minden egyes ember életében is ez történik. Minden, ami életünkben velünk történik, mind azért van, hogy egyszer legyen igazi karácsonyunk, és megérkezzék hozzánk Krisztus. Mert nem akkor van igazán karácsony, mikor a naptár jelzi elérkezésének napját, akkor sem, amikor a család szeretetben együtt van a szépen díszített karácsonyfa alatt, még az sem az igazi karácsony, mikor emberekkel zsúfolt templomokban hangzik az ének: „A nagy király jön hozzám”, „Mennyből az angyal, lejött hozzátok”. Az igazi karácsony az, amikor az én szívemben születik meg Jézus Krisztus. És minden, ami addig történik életemben, eredmény, kudarc, Isten szeretetének gondvisel ő ajándéka vagy ostorozó kezének fájdalmas következménye, mind-mind azért van és történik, hogy nálad és nálam is el lehessen mondani: „megszületett Jézus, aki Krisztusnak neveztetik”.
Hát nem evangélium ez? Annyiszor kérdezzük, hogy az én életemben miért van az a sok jaj, hogy miért rossz a sorsom, miért történik annyi baj velem. A fájdalmas szenvedés alatt hányszor tör fel belőlem a panaszos kérdés: Uram, miért cselekszed ezt velem? Miért velem történik minden rossz, másokkal mindig csak a jó? Mi értelme van a sok szenvedésnek? Az ige azt válaszolja kérdésedre: minden üdvösségedért van! Ó, de igen nagy dolog Pállal vallani a római levél 8. fejezetének 28. versét: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.” Ez persze nem azt jelenti, hogy amit Isten cselekszik velünk, az minden jó nekünk és kellemes, de azt jelenti, hogy minden javunkra szolgál, mert hasznos az üdvösségre.
A nemzetségtáblázatnak harmadik üzenete is van. Asszonyokat ki szoktak hagyni a nemzetségtáblázatból. Ebben a táblázatban azonban négy asszony neve is szerepel. És hozzá milyen asszonyoké! A parázna Támáré, az utcalány Ráhábé, a házasságtörő Uriás feleségéé és a pogány Ruthé. Tudod-e, mit jelent ez a négy asszonynév a nemzetségtáblázatban? Hogy a mi Istenünk olyan hatalmas és biztos kézzel vezeti a világtörténelmet a kitűzött cél felé, hogy még a bűn is kénytelen neki szolgálni! Sokan szeretnék e neveket, mint szégyenfoltot Jézus családfájának táblázatából kitörölni, még Ruth nevét is, mint aki nem a választott nép közül való, hanem pogány betörés, tisztátalan vér a fajtiszta családban. Isten azonban úgy látta jónak, hogy benne legyenek.
Ó, csodálatos, hogy a bűn kénytelen Istennek szolgálni! Ez azonban nem lehet mentség a bűnre, csak annak megállapítása, hogy Isten még a rosszból is jót tud kihozni, a bűnből is áldást tud teremteni. Hát nem evangélium ez, mondd? Mi is hányszor járunk olyan úton, amelyért később nagyon szégyellnünk kell magunkat, és szeretnénk életünkből kitörölni, s mennyi kegyelem és evangélium van abban, hogy Isten még ezt a mi bűnünket is fel tudja használni célja eléréséhez. Azonban – még egyszer hangsúlyozom – ez nem mentség a bűnre, mert minden bűnért felelni kell, mint e négy asszonynak is, de mégis vigasztalás, hogy ilyen bűnösöket és senkiket is fel tud használni Isten nagy célja, az üdvösség munkájához.
Végül még egy vigasztaló üzenetet hadd mondjak el ebből a szakaszból. Ezek az emberek, mikor nevük a nemzetségtáblára feljegyeztetett, már mindnyájan halottak voltak. A családfa végén József úgy látszik, mintha még életben volna, de ő sem élt már akkor. Halottak listája ez, de ezek a halottak nincsenek elfelejtve. S őt, mikor Jézus Krisztus ezekről megemlékezik Mt 22,32-ben, azt mondja hallgatóságának: „Istenünk Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak Istene, nem a halottak Istene, hanem az élőké”. Igen, Isten számára a halottak is élő emberek!
Karácsonykor azonban igen sokszor sötét felhő borítja az angyalok által megvilágított eget. A karácsony a szeretet, a család ünnepe, azért hiányoznak olyan kimondhatatlanul azok, akik nincsenek velünk a karácsonyfa körül. Nemcsak azok, akik ebben az évben haltak meg, hanem azok is, akik régen elmentek a minden halandók útján, vagy az élet sodorta el őket kimondhatatlan messzeségbe. Isten a családot együtt látja, nemcsak ezt a mai nemzedéket, hanem az előbbieket is, és élőknek hirdeti a megholtakat is. A nemzetséglajstrom tehát azt mondja nekünk, hogy minden egyes családtagunk él, bármennyire üres is a helye a karácsonyfa alatt, él, csak Isten tudja, hol és hogyan él, de Isten mégis az élők Istene, és ő együtt látja nemcsak a pár évtized és esztendő családfájának tagjait, hanem évezredek történelmét is, az egész családot. Szabad tehát nekünk is ezt a látást Istentől megtanulnunk.
Csak részleteket mondottam el ma este abból, ami ennek a feljegyzett családfának tanulságából kínálkozott számunkra. Legyen belőle elég ennyi. Isten adja, hogy áldás legyen számunkra a sok ismeretlen ember nevének tőlük hozzánk jövő üzenete.
Ámen.
Ima: Örökkévaló Isten, szeret ő szent mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy ezt a fejezetet, Jézus Krisztus nemzetségtáblázatát is feljegyeztetted számunkra. Bocsáss meg, ha olyan sokszor átfordítottunk rajta, nem láttunk meg a fejezet mögött téged, nem aláztuk meg magunkat előtted, és azért maradtunk miatta szegényebbek. Kérünk, tedd drága evangéliummá ma e szentírási részből küldött drága üzenetedet, hadd tudjunk megbékélni az egész világgal, hozzád menni minden kicsiny és nagy dologgal, mert tudjuk, hogy te velünk törődő szerető Atyánk vagy. Kérünk téged, szenteld meg ezzel az estével is eljövend ő karácsonyunkat is, hadd legyen igazi karácsonyunk, melynek eredményeképpen megérkezik Krisztus hozzánk.
Kérünk, maradj velünk ezen az éjszakán, és áldd meg további karácsonyi készülődésünket is. Urunk, adj erőt a szülőknek, az édesanyáknak, hogy mindent el tudjanak végezni, és maradjon lelki frissességük karácsony számára. Hadd legyen dicsőség a mennyben Istennek, a földön békesség és az emberekhez jó akarat.
Ámen.

Készülj a tárgyalásra!
Időpont: Az egyházi év utolsó vasárnapja, 1955. november 20.
Alapige: Malakiás 4:5-6.
Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.
Ez az ige a két héttel ezelőtti vasárnapra kirendelt igehirdetési alapige vége. Most még egyszer elénk kerül az egyházi esztendő végén, mint az Ó Testámentum vége. Ma úgy nézünk reá, mint egy nagy tárgyalásra előkészíteni akaró üzenetre.
Az az ember, aki vád alá van helyezve, – mindegy, hogy letartóztatásban van-e, vagy szabadlábon védekezhetik – egy dologgal van elfoglalva: az ügyével. Készül a tárgyalásra.
Mindig ez jár a fejében. Ezerszer végiggondolja az egész tényállást. Spekulál azon, hogy az ellene szóló, terhelő tanúk várható vallomását milyen, mellette szóló tanúk vallomásával lehetne megerőtleníteni. Gondolatban végigcsinálja az egész tárgyalást. Elkészül minden lehetséges kérdésre. Pontosan megfogalmazza, hogy kényes kérdésekre mit fog válaszolni.
Böngészi a törvényt, hogy hol található valami olyan paragrafus, amelybe védelmül bele lehetne kapaszkodnia. Minél súlyosabb az ügy, annál izgatottabb ez a készülés a tárgyalásra.
Vedd tudomásul, hogy te is vád alá helyezett ember vagy. Nem vagy letartóztatásban, szabadon védekezhetsz, de készülnöd kell a tárgyalásra, mert nem kis dologról van szó.
Életről és halálról. Ha a tárgyaláson elmarasztal a bíró, bitófa vár rád. Pedig ezt a bírót nem tudod félrevezetni. Beléd lát, mint a röntgengép. A vádlód is mindent tud rólad, hiszen cimborád volt a bűnben. Súlyosbítja a dolgot, hogy a tárgyalás napját nem közlik előre veled, hanem majd csak az utolsó pillanatban egyszerűen elővezetnek.
Ez a tárgyalás az utolsó ítélet, a bíró Jézus Krisztus, az embernek fia, a vádló a Sátán, a vád: lázadás Isten ellen, elárulása Isten ügyének, a vádlott feje fölött lebegő ítélet a kárhozat. Ennek a félelmetes hűtlenségi pernek a vádlottja pedig te vagy. Készülsz-e az Úrnak erre a nagy és félelmetes napjára? Készülj a tárgyalásra! 1. Figyelj Isten küldöttére! "Ímé, én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja" – mondja az ige. A tárgyalás napját senkivel sem közli előre Isten, de mindenkit figyelmeztet, hogy készüljön reá. Sosem jön a büntetés előzetes figyelmeztetés nélkül. Évát az emlékeztető Szentlélek figyelmezteti Isten tilalmára, mikor a Sátán csábító szava megszólal. Az özönvíz korának 120 évig hirdeti a bárkát ácsoló Noé, hogy el fog pusztulni a világ. Az egyiptomi öldöklő angyal előtt ott jár Mózes és Isten előkészítő, figyelmeztető kilenc csapása.
Jeruzsálem pusztulását is már akkor hirdeti Jézus könnye, mikor még virágjában pompázik a város.
Az ige a figyelmeztető küldöttek szent sorában Illésre fordítja tekintetünket. Még pedig két Illésre. Az egyik már eljött, a másik a prófécia mondásakor még csak eljövendő. Az egyik az az Illés, aki Akháb királynak és Jezábel királyné asszonynak, meg Baál papjainak hirdette Isten ítéletét, akit Isten tüzes szekéren ragadott magához az égbe. A másik az a próféta, aki Gábriel angyal szerint /Luk. 1:17./ épp a mai ige próféciájának beteljesedéseképp Illés lelkével és erejével fog járni, vagyis ugyanolyan bátran és szigorúan fogja képviselni Isten ügyét e bűnös világban, mint egykor Illés. Ez Keresztelő János.
Isten ítéletének előhírnöke mindig tisztító szándékkal jön. /Mal. 3:1./ A tisztogató ember pedig nem kellemes. Szava nem simogat, hanem sért. A bűnről beszél, az én bűnömről.
Keze nem úgy gesztikulál, mint egy színészé, hanem egyenesen rám mutat, mint Nátháné Dávidra, mint Keresztelő Jánosé Heródesre: Te vagy az az ember! Kezében súroló kefe, vagy metszőkés van. Közöttük azonban ott van maga Jézus Krisztus is, kezében saját, bűntörlő áldozati vérével, mint örök Főpap a nagy engesztelési ünnepen.
Ne nézz Isten ítéleteinek előhírnökeire bosszankodva, mint Akháb Illésre, kit Izrael megháborítójának nevezett! /I. Kir. 18:17./ Ne némítsd el, mint Heródes Keresztelő Jánost, kit lefejeztetett! /Máté 14:1-12./ Ne tanácsold el udvariasan, mint a gadarénusok Jézust! /Márk 5:17./ Alázkodj meg előtte, hiszen nem elpusztítani, hanem épp megmenteni akar!
Előkészíteni a nagy tárgyalásra. 2. Az Isten küldöttére való figyelés abban áll, hogy fordítsd szívedet oda, hová Isten akarja!
Az ige is abban látja Isten küldöttjének munkáját, hogy "az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz". /6a. v./ Aki meg akar tisztulni, annak a szívét kell először megtisztítania, mert a szívből származnak a gonosz gondolatok és a megfertőztető cselekedetek. /Máté 15:19./ A szívnek nem az az alaphibája, amivel tele van, hanem az életiránya, amerre fordul. Azzal van tele, ami felé fordulva éli életét. Isten az emberi szívet a maga számára teremtette, az emberi szívnek tehát úgy kellene Isten felé fordulva élni, mint ahogy a virág fordul a nap felé. Míg azonban a virágnál elképzelhetetlen, hogy elforduljon a naptól, az embernél – sajnos – ez a szomorú fordulat bekövetkezik. Pedig tudhatná, hogy amint a virág számára halált jelent a napfény hiánya, ugyanúgy az embernél is halált jelent az Isten-hiány. Ezt az elfordulást megváltoztatni, az ember szívét Istenhez visszafordítani, ezért küldi Isten az Ő követeit.
Ezért jött mindenekelőtt a legfőbb Küldött, Jézus Krisztus. Új testámentumi szemmel szabad nekünk ezt az igét úgy olvasnunk, hogy a földi atyák mögött meglássuk a mennyei Atyát. Figyelj fel arra, hogy Krisztusnál is ez a sorrend: előbb a mennyei Atya szívét odafordítani a fiakhoz, azután a fiakét az Atyához! Előbb kiengesztelni az ember bűne miatt fájdalommal, bosszúsággal, haraggal teli Isten-szívet, azután ezt a kiengesztelt, bűnöket megbocsátó atyai szívet megmutatni a tékozló fiaknak s ezzel az evangéliummal odafordítani az elfordult emberszíveket a kegyelmes atyai szívhez. Ez történt a golgothai kereszten.
Az Istenhez odafordult emberszív egyszerre megtelik Isten és a felebarát szeretetével.
Rendeződnek a bűn által összekuszált, rendezetlen viszonyok s létrejön a szeretet és szolgálat egysége. Fiatalokat meg nem értő, őket mindig csak korholni tudó atyák szíve megértéssel fordul a fiak felé, a fiaké pedig megbecsülő tisztelettel és hálával azok felé az atyák felé, kiknek minden jó tanácsát is ingerülten utasították eddig vissza.
A családi béke mellett megszületik a nemzedékek békéje, a múlt és jelen harmóniája.
Megszületik a gyülekezet egysége s Istenben egymásra találhat az ellenségként farkasszemet néző világ is. A nagy tárgyalásra készülő megtanulja, hogy minden azon fordul meg, kegyelmet talál-e a Bírónál, de megtanulja azt is, hogy nem számíthat kegyelemre az, aki maga is nem gyakorolja ezt e földön. 3. Még azt is lelkünkre köti az ige: Ne felejtsd el az ítélet rettenetességét! Úgy beszél a nagy tárgyalásról, mint az Úrnak nagy és félelmetes napjáról /5b. v./ s maga az Úr is borzadva a reá való gondolástól int: "hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal". /6b. v./ Félelmetes az, mikor Isten ver. Adott belőle történeti és prófétai kóstolót is. Gondolj a vízözön történetére, a feltartóztathatatlanul növő árra, a fuldokló emberek sikoltására, állatok vergődésére! Rettenetes lehetett a kép, mely Noé elé tárult, mikor kilépett a bárkából: iszap és oszladozó hullák mindenütt.
Vagy gondolj az egyiptomi tíz csapás történetére! Előbb csak ijedelem, azután bosszankodás, majd anyagi kár s végül egy ország gyásza, mely siratja minden egyiptomi családban a legidősebb fiút.
A prófétai kóstolót a Jelenések könyve nyújtja főképp. Mikor leírja Isten haragja poharainak kiöntését, az olvasó is megborzad attól a rettenetes nyomorúságtól, mely eléje tárul, hát még mi lesz mindezt végigélni!
Azt se feledd el, hogy ez az ige az Ó Testámentum vége. Az Ó Testámentum utolsó mondata ez a fenyegetés: "hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal." Az Ó Testámentum utolsó jelenete egy verésre felemelt kéz és átokra kinyitott száj. És ez a kéz és száj Isten keze és szája. Jaj annak, akire lecsap! Maguk a zsidók is olyan borzalmasnak érezték ezt a befejezést, hogy az olvasásnál megváltoztatták a szöveget. Az utolsó vers után megismételték a mai ige előtti verset: "Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, amelyet rendeltem őáltala a Hóreben, az egész Izraelnek rendelésekül és ítéletekül." /4:4. v./ Ez azonban az Ó Testámentumnak csak emberi folytatása. Van azonban egy új-testámentumi isteni folytatása is. Isten felemelt keze lecsapott, de nem a bűnösre, hanem az igazra. Helyettem Jézus Krisztusra. Ez az átok rászállott valakire, de nem rám, aki megérdemeltem volna, hanem Isten Fiára, az áldottra, aki átokká lett értünk. /Gal. 3:13./ Ezért mutatja meg a Golgotha minden történetnél iszonyúbban, milyen az, mikor Isten haragja leszáll valakire, keze lecsap s átka megver. De a Golgotha mutatja meg minden történetnél jobban az Isten kegyelmét is, hiszen mindezt Fiában Önmagán töltötte ki érettünk és helyettünk.
Ezt a kegyelmet alázattal kérni, hittel elfogadni, szívünkkel hálából Isten felé fordulni s Őt az emberekben, mint gyermekeiben szeretni, ez az igazi előkészülés a nagy tárgyalásra, az Úrnak nagy és félelmetes napjára. Aki így készül, annak bizodalma lehet az ítélet napjához: Kegyelmet kap. /I. Ján. 4:17./ Ámen.

Ama nap Időpont: Az egyházi év vége előtti 2. vasárnap, 1955. november 6.
Alapige: Mal. 3:17-4:6.
És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, a melyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, a mint kiki kedvez a maga fiának, a ki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, a ki nem szolgálja őt. Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. És széttapodjátok a gonoszokat, és porrá lesznek lábaitok nyomása alatt azon a napon, a melyet én szerzek, azt mondja a Seregeknek Ura. Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, a melyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül. Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.
Már csak három vasárnap a maival együtt és vége van a folyó egyházi esztendőnek. Az egyházi esztendő három utolsó vasárnapján az utolsó dolgok felé irányítja az egyház figyelmünket. Erről szól a mai szent lecke is: ama nagy napról, az utolsó ítéletről. Arra figyelmeztet, hogy azon a napon kitűnik majd, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja Őt. /3:18./ Ebben a világban ez a különbség elmosódott. Nemcsak az ember erkölcsi lazasága ennek az oka. Bizonyos tekintetben Isten magatartása is okot szolgáltat reá. Isten nem érvényesíti gondviselő munkájában ezt a különbséget. "Felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak". /Máté 5:45./ Ha egyáltalában tesz valami különbséget, akkor is inkább az igazak "kárára" teszi azt. Az övéivel sokkal szigorúbban bánik, mint azokkal, akik nem az övéi. "Akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad." /Zsid. 12:6./ Ítéleteiben azonban már sokszor jelentkezik ez a különbség. Nem mindig, de sokszor.
Az elemi csapások, a jég, az árvíz, az aszály, a fagy, vagy az emberi gonoszság kártevői, a fegyvergolyó, a bomba, nem válogatnak pusztító munkájukban, hanem egyformán sújtják az igazat és a gonoszt, ízelítőt azonban sokszor ad Isten abból, hogy ítéleteiben kitűnik ez a különbség. Mikor Egyiptomra rászakad a tizedik csapás, és az öldöklő angyal szertejár az országban s megöli az elsőszülötteket, Izrael népe bizton van a bárány vérével megkent ajtók mögött, mert "különbséget tett az Úr Egyiptom között és Izrael között". /II. Móz. 11:7./ Mikor pedig eljön ama nap, az utolsó ítélet napja, ország-világ előtt nyilvánvaló lesz ez a különbség, még pedig nemcsak izraelita és pogány, hanem izraelita és izraelita között is. Értve ezt a megjelölést nemcsak a testi, hanem a lelki Izraelre is. 1. Mi lesz akkor az igazak sorsa?
Félreértések elkerülése végett nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy nem a "jó" emberek ezek az igazak. "Senki sem jó, csak egy, az Isten" /Márk 10:18./ mondja Jézus a gazdag ifjúnak. Igaz ember az Új Testámentum világosságában az Isten által megigazított, az ítéletben a vád alól felmentett, megkegyelmezett bűnös. Ez a megigazítás Krisztus vére által történik, igaz ember tehát a Krisztus megváltottja.
Azt mondja róluk az Úr: "Ama napon, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek". /3:17a. v./ Megszűnik bennük tehát az állandósult uralmi válság, az az örök forradalmi állapot, melyben hol az ó-ember lázad föl a Szentlélek uralma ellen s valamilyen puccsal ledönti trónjáról és átveszi az uralmat, vagy a Szentlélek elégeli meg a gonosz Lélek garázdálkodását s kemény kézzel belenyúl az ember életébe s újra birtokába veszi. Aki ebben benne él és szenved ez alatt, az Pállal kiált: "Óh, én nyomorult ember!" /Róma 7:24./ Ennek vet véget ama nap, melyen végleg és megmásíthatatlanul Isten tulajdonává lesz a hívő.
Azt is mondja ama napról az Úr: "és kedvezek nékik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt". /3:17b. v./ A kép, amit az ige használ, a rabszolgalázadás képe. Az uraság vérbe fojtja a lázadást s a megfékezett szolgahad fölött ítéletet tart. Szabad folyást enged haragjának. Maga elé citálja mindazokat, akik szolgálnak neki. Ömlik ajkáról a szó, csattog a korbács, hull a vér. De mikor a szolgahad soraiból előkerül a fia, egyszerre megenyhül a dühtől eltorzult arc s megkíméli őt az ítéletben. Így menekül meg az utolsó ítéletkor a hívő is. Isten egyszülött Fia takarja be őt s az Ő palástja alatt menekül meg a pusztító harag elől s nyer kegyelmet. Sokszor menekül meg így a hívő ez életben, de újra meg újra visszaviszi bűne Isten ítélőszéke elé. Minden visszakerüléskor jobban szégyenli magát a visszaeső bűnös. Ennek azonban ama napon vége lesz. Utoljára s véglegesen kap kegyelmet ott. Óh, milyen nagy dolog lesz ez!
Azt is mondja ama napról az Úr: "És megtértek". /3:18. v./ Hogyan? Hát csak ama napon térnek meg a megtértek? Igen! Az első, nagy, döntő, elindító megtérésünk után sokszor meg kell térnünk. Luther nem hiába beszél a 95 tételben arról, hogy minden nap meg kell térnünk. El-elkalandozunk a célra vezető egyenes útról s mindig vissza kell téríteni életünk kormányát a célegyenest előre vezető útra. Ennek a sok szenvedést okozó, kacskaringós útnak szakad vége ama napon. A kalandozások kora lejár. Utoljára s végérvényesen megtérünk.
Célhoz jutottunk.
Azt is mondja az Úr ama napról az igazaknak: "és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és aközött, aki nem szolgálja őt". /3:18b. v./ Akkor tehát látunk, addig pedig hinnünk kell. Hitben járni és nélkülözni a látást nem könnyű dolog, mert a látás biztonságot ad, a hit pedig olyan, mint a tengeren járás. Sok lelki ingadozásunk születik abból a helyzetből, hogy nem tudunk hitben járni, hanem Tamással együtt mindenáron látni, tapasztalni szeretnénk. Ennek ama napon vége szakad. Hitünk fényesen beigazolódik. Azelőtt szenvedtünk azalatt, hogy csak azt akartuk hinni, amit látunk, akkor látni fogjuk azt, amit hittünk.
Később is visszatér az Úr ezekre a kérdésekre, mikor így szól ama napról: "És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja". /4:2a./ Az igazság napja a régi egyházi atyák és Luther írásmagyarázata szerint is a Messiás, Krisztus. Ama napon a megigazító Krisztus ragyog fel a megigazítottak előtt, a Megváltó a megváltottak előtt, ezért zengik majd a Bárány énekét örökké. Minden megtért ember előtt felragyogott már az igazság e napja, de úgy vagyunk ezzel is, mint a tanítványok. Ők is látták Krisztus dicsőségét, de mikor a megdicsőülés hegyén voltak, akkor látták csak igazán ragyogni Krisztust. Amit azelőtt láttak, az csak hajnalpír volt, ami ott kibontakozott előttük, az maga volt a fényes dél. /Máté 17:1-8./ Azt is mondja az Úr az igazaknak ama napról: "és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt". /4:2b./ Erről zeng a Jelenések könyve is, mikor így énekel: "Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség..., mert kiterjeszti sátorát felettük". /Jel. 7:15-16./ Nagy örömöt is ígér arra a napra az Úr: "és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok". /4:2c./ Aki látott már egész télen át istállóba zárt marhát, mikor az első tavaszi napon kiviszik itatni a vályúhoz, az nem felejti el, mint szagol bele a levegőbe s kezd el nehézkesen, de bolondosan ugrálni örömében, hogy itt a tavasz. Ilyen öröm vár ott az igazakra.
Ez az öröm azonban nemcsak a szabadság, hanem a győzelem öröme is. Ezt mondja az Úr: "És széttapodjátok a gonoszokat". /4:3a./ Vége a Gonosz uralmának. Legyőzetett mindörökre! 2. Isten inkább édesen csalogatni akar s nem elrémíteni. Ez az oka annak, hogy sokkal kevesebbet beszél arról, hogy mi lesz akkor a gonoszok sorsa.
Tűz lesz a sorsuk. "Mert ímé eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence..." /4:1./ Olyanok lesznek, mint a tűzkárosultak. Koldusok, kiknek mindenük odaveszett, amiért éltek és küzdöttek. De olyan őrjöngő kínjaik is lesznek, mint az égési sebektől borított embereknek.
Ők maguk is benne fognak égni ebben a tűzben s tüzük soha el nem aluszik.
Por lesz a sorsuk. "Porrá lesznek lábaitok nyomása alatt". /4:3b./ A porig aláztatnak.
Diadalmaskodni fognak fölöttük az itt legyőzöttek, irigyelni fogják azokat, akiket itt megvetettek. A gazdag a koldus Lázárhoz fog könyörögni, de mindhiába.
Verés lesz a sorsuk. Az utolsó vers megtérésre inti e világot: "hogy el ne jöjjek és meg ne verjem". /4:6b./ Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy elgondolja az ember, mi lesz, ha egyszer majd Isten elkezd verni. Az a kevés Isten-verés, amit e földön kapunk, elég ízelítő belőle.
A legnagyobb verés az átok. Ez lesz a sorsuk. /4:6c./ Átokká lenni annyit jelent, mint Istentől elszakítva lenni. Isten után szomjúhozni s Isten nélküli életre kárhoztatva lenni, ez a pokol. 3. De mi lesz a mi sorsunk? Nem ama napon, hanem a mai napon, hogy akkor majd az igazak sorsa legyen a miénk. A mi feladatunk a megtérés. /4:4-6a./ Ezt munkálja Isten, aki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön. Ezért küldi az igét. Mózes igéjét, a törvényt, mely Krisztushoz vezérlő mesterünk, és Illés igéjét, a Krisztus útját egyengető igét. És ezért adja nekünk a családot, az imádkozni tanító édesanyát, a jó szóval és szigorral nevelő édesapát, az engedelmes életpéldájú testvéreket. Mindezt nekünk is megadja. Ma is, itt is ezt adja. Magára vessen azért, akire borzalmat hoz majd ama nap, az Úrnak nagy és félelmetes napja. Isten neked is az igazak sorsát szeretné juttatni, térj meg hát Hozzá, míg nem késő.
A mai ige az Ó Testámentum vége. Az Ó Testámentum ezzel végződik: Térj meg! Az Új Testámentum igehirdetése Keresztelő János s majd Jézus ajkán is így kezdődik: Térj meg!
Mondhat-e ennél többet és nagyobbat neked a biblia a megtérés szükségességéről? Vajon nem mondta-e ma is hiába? Ámen.

A tisztogató Időpont: Advent 2. vasárnapja; 1954. december 5.
Alapige: Malakiás 3:1-7a.
Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az útat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura. De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja!
És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak. És kedves lesz az Úrnak a Júda és Jeruzsálem ételáldozatja, mint a régi napokban és előbbi esztendőkben. Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, a kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és a kik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura.
Az emberek szeretik a tisztaságot, de nem szeretik a tisztogatást. Örülnek a frissen mosott, tiszta fehérneműnek, de ki nem állhatják a nagymosást. Jólesik nekik a ragyogóra kitakarított lakásban való tartózkodás, de utálják a nagytakarítás piszkos munkáját. Az eredményt szeretik, de a folyamatot, mely az eredményhez vezet, szeretnék megspórolni. Olyanok, mint a gyermekek, akik szeretik az új, tiszta ruhát, de a mosakodást szeretnék lealkudni, s ha nem lehet, prüszkölnek és kapálódznak ellene.
Így van ez lelki tekintetben is. Szeretjük a lelki tisztaságot, de kényelmetlennek érezzük, mikor Isten elkezd tisztogatni. Isten azonban minden áron meg akar tisztítani. Hogy miképp, erről beszél Malakiás próféta. Azt feleli rá: Két követ által. Az egyiket így nevezi: az én követem, a másikat így jelöli meg: az Úr, a szövetség követe. Az egyik nyilvánvalóan ember, a másik titokzatos, de nyilvánvalóan több, mint ember. Nézzük Istennek ezen a két követén keresztül végzett tisztogató munkáját! 1. A tisztogató ember az időbeli sorrendben az első. Róla mondja a Seregeknek Ura: „Ímé, elküldöm az én követemet, és megtisztítja előttem az utat.” /1.v./ Útegyengető. Az eredeti szöveg úttörőről beszél, de az egész szakasz összefüggésében szabad nekünk út-tisztogatóról, mai nyelven utcaseprőről is beszélni. Utcát söpörni nem lehet porcsinálás nélkül. Az utcaseprő épp ezért kellemetlen ember, de szükséges és hasznos. Különösen kellemetlen, ha épp a mi házunk előtt söpör. Már pedig Isten tisztogató ember-követe mindig ezt csinálja. Az én szemetemet kavarja fel. Megtérésemet követeli, s a bűneimről beszél, még pedig nem általánosságban, hanem egészen konkréte. Leleplez, botrányt csinál, pellengérre állít, megszégyenít. Irgalmatlan. Nincs benne tapintat. Megzavarja nyugalmamat, s felkavar körülöttem és bennem mindent.
Lehet, hogy úgy jön hozzám, mint Keresztelő János. Egyszer csak váratlanul betoppan az életembe, mint a Heródesébe. Mikor már jól éreztem magam a bűnben, mikor elaludt már vádoló lelkiismeretem, mikor a mindig szívesen botránkozó világ is napirendre tért már a bűnöm felett, s tudomásul vette, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok, akkor egyszerre csak elém áll kérlelhetetlen erkölcsi szigorúsággal s irgalmatlan igazmondással, és ráteszi kezét pont a fájó sebre, életem legégetőbb kérdésére, a rajtam éktelenkedő, de már megszokott piszokfoltra, s kimondja: Nem szabad néked ővele élned! Tudom-e ilyenkor az ilyen embert Isten követének tekinteni, szolgálatát angyali szolgálatnak tartani? Követ ugyanis annyit jelent idegen nyelven: angyal. Adventi hírnököt látok-e benne, aki azt az örömüzenetet hozza, hogy ímé eljön az Úr, akit keresek? Tudatában vagyok-e annak, hogy az ilyen követ mindig közvetlen az Isten előtt jár, utána mindjárt itt az Isten, aki ma és itt és most az én házamban akar maradni? Vagy kellemetlen, orcátlan, szemtelen, mindenbe belekotnyeleskedő alaknak tartom, akit el kell némítani, ha másképp nem megy, még az életére törés árán is? /Máté 14:1- 12./ Lehet, hogy úgy jön hozzám, mint Sémei Dávidhoz. /II. Sámuel 16:5-14./ Mikor amúgy is utolértek bűneim, nyomorúságba kerültem, s földönfutó lettem, mint az Absolon elől menekülő Dávid, egyszer csak megjelenik a színen valaki, aki belém rúg, holott máskor a lábamat csókolgatta volna, a sajnálat kézszorítása helyett kövekkel dobál meg, vigasztalás helyett szidalmaz, s régi bűnöket hánytorgat fel mocskos szájjal mondván: Te vérszopó és istentelen ember! Hogyan fogadom az ilyen embert? A mártíromság pózában hallatlanná teszem sértéseit, vagy ráuszítom a barátaimat, hogy szerezzenek elégtételt nekem, avagy így szólok Dáviddal: „Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért míveled ezt?” „Netalán reátekint az Úr az én nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nékem az Úr az ő átka helyett.” Dávid Sémeiben is meglátta az Úr követét, az áldás szálláscsinálóját. Hiszem-e, hogy néha az ördögök is tudnak angyali szolgálatot végezni, s Isten útegyengetői lenni?
Lehet, hogy úgy jön hozzám az Úr követe, mint Ananiás Saulhoz. /Ap.csel. 9:17-18./ Mikor kétségbe vagyok esve, mert látom, hogy eltévesztettem az egész életemet, mikor rettentő sötétség borul reám, s nincs, legalábbis nem látszik semerre kivezető út, mikor senki sem nyit rám ajtót, ő csendben hozzám lép, szeretettel atyafinak szólít, s kezét áldásra tárva hirdeti nékem a bűnbocsánatot, a nagy tisztogató eljövetelét, óh ilyenkor könnyű felismerni az emberben az Úr követét, a testbe öltözött angyalt, s hinni, hogy vége az adventnek, itt van már, akit keresek, a bűntörlő Úr!
Bizonnyal volt már Neked is találkozásod az Úr adventi követével. Miképp fogadtad őt? Bosszankodással, mikor ítéletet hirdetett, lekicsinylő, fitymáló hitetlenséggel, mikor vigasztalni akart, vagy az Úr követének járó tisztelettel és engedelmességgel? Hidd el, nem beszennyezni, hanem megtisztítani akar, nem elvesztésedre tör, hanem megmenteni jön! 2. Az emberi követ azonban csak útegyengetője annak a másik követnek, akit Úrnak és a szövetség követének nevez maga a Seregeknek Ura. A próféta csak homályosan érthette ezeknek a szavaknak az értelmét. Annyit tudott, hogy ez a titokzatos követ a Messiás. Mi már tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, akit azért küldött az Atya, a Seregeknek Ura, hogy megkeresse, megtisztítsa és megtartsa a bűnöst, aki elveszett. Ő az Új Szövetség közbenjárója, melyet a Golgota hegyén kötött Isten e világgal. Benne jött el az, akit várt, kívánt és keresett a bűnös ember. Ő a nagy tisztogató.
Malakiás, az Ó Testámentum utolsó alakja, egészen új testámentumi hangokat üt meg, mikor a Messiás tisztogató munkájáról beszél. „Ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és akik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura.” /5.v./ A szavával, a beszédével, az igéjével tisztít tehát, amint Jézus is mondja János 15:3-ban: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet szóltam néktek.” Ez a beszéd kétélű, éles tőr. Kivédhetetlen. A szem- és fültanú biztonságával olvassa fejünkre minden bűnünket, amit Isten és ember ellen elkövettünk. Még eleink bűnéért is minket szid össze: „Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg azokat” /7.v./, szól hozzánk. Hidd el, hogy joga van hozzá! Nem kellett volna folytatnunk azt, amit atyáink elkezdtek, s meg kellett volna tőlük tanulni nem a rosszat, hanem a jót, s ez bizony a mi bűnünk.
Alázzuk meg tehát magunkat, mikor Krisztus összeszid minket. Nem pusztító, hanem tisztító szándék van mögötte. Akkor meghalljuk egyszer magát az igazi tisztító szót is: Megbocsáttattak néked a te bűneid.
Azt is mondja a próféta a tisztogató Messiásról: „Olyan ő, mint az ötvösnek tüze és a ruhamosóknak lúgja.” /2.v./ Tűzzel, lúggal, szenvedéssel tisztogat tehát. Jézus is azt mondja János 15:2-ben a szőlővesszőről, hogy mindazt, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. A vincellér metszőkése ugyanaz a kép Jézusnál, mint a prófétánál a tűz és lúg.
Hogyan fogadod a kést, a tüzet és a lúgot? Tudod-e Isten kezéből venni, vagy sorsszeszélynek tekinted, s lázadozol terhe ellen? Ne félj tőlök! Nem elemészteni, hanem megtisztítani akarnak. A kés nem az életedre tör, hanem csak a fattyúhajtásoktól akar megszabadítani, amik gátolják életed kiteljesedését. A tűz nem porrá akar égetni, csak a salakot akarja kiolvasztani belőled, hogy tiszta nemes fény, arany és ezüst legyen belőled. A lúg nem megenni akarja életed szövetét, csak a piszkot akarja kivenni belőled. Persze, hogy aki rugódozik a szenvedés szolgálata ellen, az nem fog, mert nem tud megtisztulni benne, de aki alázattal elfogadja, annak lesz tűzben megpróbált aranya.
A Messiásnak egy tisztító munkájáról azonban még nem tud a próféta. Mi azonban már tudunk arról, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. /I. János: 1-7./ Hallod? Minden bűntől! Attól is, amit legyőzhetetlennek látsz önmagadnál és megbocsáthatatlannak Isten előtt. Ez a Bárány vérének evangéliuma.
Megtisztulásra minden embernek szüksége van. Nem csak az Istentől távollevőknek, hanem a Hozzá közellevőknek is. Sőt, minél közelebb vagyok Hozzá, annál inkább rászorulok a tisztogatásra. A próféta is külön kiemeli Lévi fiait, az istentisztelet szolgáit, az oltár körül forgolódókat, mint akiket az Úr különösen is meg akar tisztítani. Neked is, nekem is meg kell tehát tisztulnom!
De ha nem? Akkor az Úr nem engem tisztít meg a bűntől, hanem tőlem tisztítja meg az Ő népét. Nem célja, hogy megemésszen, de ha nem tisztulok meg, megemésztetem, s ezért csak magamra vethetek. Az Úr tisztítani és nem pusztítani akar, de ha nem vállalom alázatosan és jó szívvel tisztogató munkáját, elpusztításomra jön. Jön az Úr. Ítéletre indul, de kegyelem és tisztulás lehet belőle. Rajtam áll, hogy mi lesz belőle. Ámen.

A Sátán legyőzője Időpont: Böjt 1. vasárnapja; 1955. február 27.
Alapige: Zakariás 3:1-7.
Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, a ki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, a ki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt. És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, a ki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez? Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt.
És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!
Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltöztetékőt, az Úrnak angyala pedig ott áll vala. És bizonyságot tőn az Úrnak angyala Jósuának, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat magtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között.
Minden emberi életnek van egy látható és egy láthatatlan oldala. Van egy e világ felé fordult, kirakatba helyezett, nyilvános életünk, s van magánéletünk, melyet lakásunk falai elzárnak a kíváncsi tekintetek elől, sőt sokszor még a velünk egy fedél alatt lakók elől is elzár a szívünk jól lelakatolt ajtaja. Ennél a közismert igazságnál azonban többet mond a mai ige, mikor rámutat arra, hogy van az emberi életnek olyan láthatatlan oldala is, melyet nem csak e világ nem ismer, hanem még önmagunk előtt is titok, mert nem a földön játszódik le, hanem a mennyben. Az ige szerint minden emberi élet két szinten játszódik le: a földön és a mennyben. Amaz látható, emez láthatatlan, de mindkettő egyformán valóság. Zakariás megkapja Istentől azt a kegyelmet, hogy megláthat valamit ebből a láthatatlanból. Éjszakai látomásban látja, de mégsem álom. Valóságosan látja Jósua főpap életének mennyei oldalát.
Nagy szolgálatot tesz ez az ige azzal, hogy felhívja figyelmünket életünknek erre a láthatatlan mennyei oldalára, s tudatosítja bennünk, hogy egyszerre folyik az életünk ezen a földön és a mennyben. Egy bírói tárgyalás, mely engem helyez mérlegre. E földön folyik az életem, s vele egy időben a mennyben folyik életem kiértékelése, s a kettő nem független egymástól.
Földi életem alakítja a mennyei ítéletet, s a mennyei ítélet alakítja földi sorsomat.
Vegyük szemügyre ezt a mennyei bírósági jelenetet! 1. Nézzük először a vádlót!
A vádló a Sátán. Ott áll a mennyben Isten előtt Josua jobb keze felől, hogy vádolja őt.
Hogyan jut a Sátán a mennybe? – kérdezhetik sokan botránkozva. Nem beszélek arról, hogy nem ez az egyetlen hely a bibliában, mely arról szól, hogy a Sátán ott van a mennyben, de rámutatok arra, hogy ezen csak azok botránkozhatnak meg, akiknek a mennyről földrajzi elképzelésük van. Az Istennek és az Ő angyalainak fenntartott helyen nincs keresni valója a Sátánnak. Ezért mondja a Jelenések könyve, hogy a világ végén a mi atyánkfiainak vádolója levettetik, aki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt. /12:10./ Akinek számára azonban Isten országa nem határkövekkel elhatárolt terület, az előtt világos, hogy a Sátán mindig Isten közelében van, míg e világ világ lészen. Ott dolgozik, ahol Isten is dolgozik. Ott beszél, ahol Isten is beszél. Ezért van az is, hogy minél közelebb van egy ember Istenhez, annál közelebb van hozzá a Sátán is.
Mit csinál a Sátán Isten közelében? Nem csak megzavarni akarja Isten munkáját, összekuszálni azt, mit Isten helyreállított, nem csak az embert akarja eltántorítani Istentől, hanem Istent is el akarja tántorítani az embertől. Ezért lett az ember vádlója.
De hát hogyan lehet a Sátán az ember vádlója? A vádló az erkölcs védője és a jogrend képviselője, a Sátán pedig az erkölcstelenség agitátora s az örök lázadó. Semmi joga sincs tehát ahhoz, hogy vádlóként lépjen fel ellenünk. Joga nincs, de van képe hozzá, hogy megcsinálja. Aljas dolog, mikor a felbujtó feljelentő lesz s a cinkostársam vádolni kezd, de ez nem enyhít az én bűnösségemen. Sőt épp ebben van a veszedelmem. A cinkostársam lett rosszindulatú ügyészem. Teljesen ki vagyok neki szolgáltatva. Ismeri minden bűnös gondolatomat, hiszen ő sugallta azokat belém, rám olvassa szívem minden gonosz indulatát, hiszen ő korbácsolta fel azokat bennem. Leleplezi minden titkomat, kiteregeti minden szennyesemet, jól tudja, hiszen ő vitt bele minden piszkos dologba.
Ilyen aljas a Sátán. Úgy hallgass rá, hogy mindenért feljelent, s mindent kitálal Bírád előtt! 2. Nézzük a vádlottat!
Nem akármilyen bűnös emberke. Jósua. Pap. Méghozzá főpap. Három nemzedéken át volt családja kezében a legfőbb egyházi méltóság. Népével együtt szenved a babiloni fogságban, s a fogságból hazatérő zsidók első csapatának Sorubábellel együtt ő a vezetője. Méltósága és hatalma sem menti meg őt a Sátán vádolása elől. Ez kikerülhetetlenül kísér minden emberi életet. A főpapét is, a nemzet vezérének életét is.
Mi a vád Jósua ellen? Nincs megnevezve. Nem is szükséges. Elég egy mozdulat a Sátán részéről, mellyel rámutat Jósua főpap szennyes ruhájára. Nincs szükség ékesszóló vádbeszédre ott, ahol a szennyes ruha ténye minden bizonyítéknál jobban vádol.
Mi szennyezhette be Jósua főpap köntösét? Lehettek egyéni bűnök, lehettek kultuszi tisztátalanságok, melyek Mózes törvénye szerint hosszabb-rövidebb időre kizárták a papot a templomi szolgálatból. Lehettek családi bűnök. Vannak a bibliában feljegyzések, melyekből arra lehet következtetni, hogy gyermekei pogány életet éltek. Lehettek az egyház bűnei, hiszen a pap, de a hívők sem menthetők fel az alól a felelősség alól, hogy az egyház olyan, mint amilyen. Lehettek a nép bűnei, hiszen népem bűne az én bűnöm is. Minden esetre Jósuának nem kellett magyarázni. Az a némaság, mellyel egy szót sem szól védelmére, mutatja, hogy a vádlónakő is kénytelen igazat adni.
A bűntudaton, a beismerésen kívül bűnbánat is van a vádlott Jósuában. A 4. vers szerint az angyal monda és szóla. Az eredeti szöveg szerint az angyal felele és szóla: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! Mire felel az angyal? Bizonnyal Jósua néma kérésére, könyörgő tekintetére. Jósua tehát kéri a tiszta ruhát. Halkan és alázattal.
Hogyan viselkedsz te, amikor vádolnak? Védekezel körömszakadtáig? Ellenvádat emelsz? Tagadsz, vagy mentegetődzöl? Tudsz-e ilyen némán igazat adni a vádlónak, mint Jósua? 3. Nézzük most már a védőt!
Van ebben a mennyei jelenetben egy titokzatos személy: az Úr angyala. Néha úgy szól és cselekszik, mintha egy lenne az Úristennel, néha meg különálló személy. Erről a titokzatos valakiről, aki egy az Istennel és mégis külön személy, azt mondja a próféta könyve 1. fejezetének 12. versében: "Az Úr angyala pedig felele és monda: Seregeknek Ura! Meddig nem könyörülsz még Jeruzsálemen?" Ez a titokzatos valaki tehát közbenjáró, aki védelmébe veszi a bűnöst és irgalomért esedezik számára. Ki lehetne más ez, mint a homályosan látott Messiás, a mi Krisztusunk! Érdekes, hogy mikor a 4. versben így szól a bűnös főpaphoz: Levettem rólad a te álnokságodat..., az eredeti szövegben olyan kifejezés van, mely így is fordítható: átvettem a te álnokságodat. Mintha csak Isten Báránya szólna, aki magára vette s elvette a világ bűneit.
Ez a Jézus Krisztus ma is az egyetlen védőnk és közbenjárónk. Ő az, aki most is ott van, hol sorsok dőlnek el s minden ha él, hogy esedezzék érettük. /Zsid. 7:25./ Benne veted-e a reménységedet? Hiszel-e benne? Bizonyságot teszel-e Róla? Ne felejtsd el, hogy aki megtagadja Őt az emberek előtt, azt Ő is megtagadja a mennyei Atya előtt! Mi lesz veled, ha egyetlen védőd is cserbenhagy, mert te cserbenhagytad Őt! 4. Nézzük ezek után a Bírót!
A Sátán, mint vádló is erős. Ereje az igazság. Vádja igaz. De Krisztus, a védő, erősebb. Ereje az irgalom. Itt is dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen. /Jakab 2:13./ Krisztus legyőzi a Sátánt. Jósua kegyelmet kap. Az Úr keményen visszautasítja a vádat, megdorgálja a Sátánt, s Jósuának és népének megbocsát. Nem azért bocsát meg, mintha érdemes volna Jósua és a nép a bűnbocsánatra. A vádat azzal utasítja vissza, hogy az Úr kiválasztotta, s magáévá fogadta Jeruzsálemet, s ez a tény kizárja azt, hogy valaha is, bármiféle vádra is elejtse, mert megbánhatatlan az Ő elhívása /Róm. 11:29./, s a kegyelem erősebb, mint a bűn.
Ez a kegyelem jelentkezik abban a szánalomban is, mellyel az Úr Jósuára és népére néz, mikor ezt mondja róluk: "Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?" /2. v./ Úgy néz rá, mint nagy tűzvészből kimentett gerendára. Megkapta már a tűz, imitt-amott csonka is már, kormos, füstszagú, de meg lehet még faragni, s használni lehet majd az új otthon megépítésénél.
Nyomorúságok tüzében égtél, kísértések pörköltek meg, bűnszagú vagy, de Krisztusért, csakis Krisztusért még felőled is reménysége van Istennek. 5. Aki kegyelmet kapott, annak új emberré kell lennie.
Jósua új ruhát kap. Az új süveg feltevésével újra főpappá koronáztatik, de most már nem csak a templom feletti főhatalmat fogja gyakorolni, hanem az angyalokkal együtt szabad bejárása lesz a kegyelem trónusához. /7. v./ Közbenjárója lesz a bűnösöknek. Aki megmenekült, azt szeretné, hogy mindenki meneküljön meg. Aki kegyelmet nyert, azután vágyik, hogy a többi bűnös is részesüljön ugyanabban a kegyelemben. Jósua Isten képviselője lesz a nép előtt és a nép képviselője Isten előtt. A Sátán elvesztette a pert, s a perből új ember született meg.
Ebben a pillanatban is folyik a nagy per a mennyben. Az én perem. Ki lesz a győztes? Tudom, hogy számomra is el van készítve a megkegyelmezettek új ruhája, a fehér menyegzői köntös, bárcsak ne várna rám hiába! Bárcsak kiragadna engem is az ítélet tüzéből, mint kimentett üszögöt, a Krisztus kegyelme! Ámen.

Virágvasárnapi öröm Időpont: Virágvasárnap; 1955. április 3.
Alapige: Sofoniás 3:14-17.
Énekelj Sionnak leánya, harsogj Izráel, örvendj és teljes szívvel vígadj Jeruzsálem leánya!
Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion! Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.
Virágvasárnap a szomorú nagyhét kezdete, de mégis örömünnep. Krisztus király bevonul fővárosába, Jeruzsálembe. Pálmaágak lobognak feléje, virágszirmok hullanak elébe, szamara, melyen bevonul, a világ legszebb szőnyegén lépked, az emberi lelkesedés által földre terített felső ruhákon. Tömegek torka kiáltja felé: Hozsánna! Visszhangozza az erdő, megsokszorozzák a város kőfalai a tömeg mámoros örömét. Csodálatos szép ünnep. A legszebb talán az benne, hogy nem udvari szertartásmester agyalta ki történelmi veretű pompává s rendezte meg kínos pontossággal, hanem az egész csak úgy magától lett. A szív rendezte. Ezért nincs benne semmi erőszakolt lelkesedés, hanem minden olyan üdén önkéntes.
Csak maga a király szomorú az ünnepeltetés közepette is. Jézus szeméből könnyek csorognak.
Tudja, hogy a fogadására összesereglett nép csalódni fog benne. Benne nem az a király jön, akit a nép honszerelme és szabadság utáni vágya megálmodott. Az Ő országa nem e világból való. Nem kevesebbet hoz, mint amit várnak tőle, hanem többet..., de mást. Nem a római hatalom béklyóit fogja széttörni, hanem a Sátán munkáját fogja megrontani, nem a nemzetközileg elismert önálló, független állami létet hozza, hanem az Isten-fiak szabadságát, nem vágyálmok aranykorszakát fogja megvalósítani, hanem a mennyei Jeruzsálem, az aranyutcájú város gyöngykapuját fogja kitárni a kegyelmet nyert nép előtt. Tudja, hogy amint mindez nyilvánvalóvá lesz, a most mellette tüntető tömeg ellene fordul, s ezzel emberi értelemben neki is vége lesz, de vége lesz ennek a népnek is. A gyűlölt pogány hatalom kivégzi őt a kereszten, de pár évtized múlva ki fogja végezni a népet is, lerombolja a szent várost, megszentségteleníti a szent helyet.
Pedig aki elfogadja Őt olyan királynak, amilyen Ő akar lenni, annak van csak igazi virágvasárnapi öröme. Erről az igazi virágvasárnapi örömről szól a mai szent lecke. "Énekelj Sionnak leánya, harsogj Izráel, örvendj és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya!" Ez az öröm éneklő, harsogó, örvendező, teljes szívvel vigadozó, ujjongó, kacagó, hangos öröm.
Miért ez a nagy öröm? 1. Mert kegyelmes az Úr.
Ezt az örömhírt így fogalmazza meg az ige: "Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet..., nem látsz többé gonoszt.”
Sofoniás Jósiás király uralkodásának idején élt. Jósiás uralkodásának első évtizedében nagyon romlott állapotok voltak az országban. A bálványozás minden neme el volt terjedve, s a nép igazi vezetői a bálványpapok voltak. Az emberek a háztetőkön az ég seregei előtt hajladoztak, s nagyban folyt a Molok bálványkultusza is. /Czeglédy/ Sofoniás mennydörgő, fenyegető prédikációkat tart a bálványimádás ellen, s megtérésre inti a népet. Kemény beszédének komor aláfestést ad a világhelyzet. Távol keleten hódító támadásra indul a skytha [szkíta] nép, s ezek a támadások rettegésben tartják egész Előázsiát. Sofoniás úgy látja, hogy a nép megérett az ítéletre, mely feltartóztathatatlanul és kivédhetetlenül be fog következni. Az ítélet már ki van mondva, s az ellenség elindult már, hogy végrehajtsa az ítéletet.
Közben azonban történik valami. A próféta nem beszél róla közelebbről. Valószínűnek tarthatjuk, hogy Jósiás király reformja lép közbe. A király életének 18. évében rendbe hozatja az elhanyagolt templomot, s renoválás közben rátalálnak Isten törvénykönyvére. Az elfelejtett s újra felfedezett biblia olvasása megdöbbentő hatást vált ki a királyból is, a népből is.
Megesküsznek megtartására s kiirtják a bálványimádást. Sofoniás hangja is megváltozik.
Ajkán megszólal a messiási idő vigasz teljes ígérete. Hirdeti Isten kegyelmét, még pedig nemcsak egyszerűen, mint bűnbocsánatot, hanem arról beszél, hogy Isten, akiben nincs változás, sem változásnak árnyéka, megváltoztatta kimondott ítéletét. Irgalma nagyobb, mint tökéletes szentsége. Az ellenség útirányát megváltoztatja, népétől elfordítja a gonoszt, a szerencsétlenséget, mit rá akart hozni, nem engedi reá. El lehet képzelni a nép örömét. A halálra ítélt, de szabadon bocsátott Barabbás öröme ez.
Ezt az örömöt hozza Jézus Krisztus azoknak, akik az Ő népe, az Ő alattvalói. Mi fölöttünk is kimondatott az ítélet: Méltó a halálra. Ez az ítélet az örök halálra, a kárhozatra szólt. Megérdemeltük. S ekkor jön Krisztus. Nem azért, mert megtértünk, hanem azért, hogy megtérjünk. Jön és hirdeti: Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet. Nem engedte el. Az ítélet megmaradt, de a végrehajtása megváltozott. Nekem kellett volna meghalnom, s Ő hal meg helyettem. Nekem kellett volna alászállnom a pokolra, s Ő száll alá helyettem. Hogy én ne lássak többé gonoszt, rázúdul minden gonosz. Csodálatos üzenet ez. Az egyik szeme sír fölötte az embernek, a másik vigad. Siratja a bűnét és Jézus szenvedését, s örül a szabadításnak. A bánat és az öröm könnyei összefolynak, s a hála szent folyamát alkotják, mely zúgja, harsogja: Kegyelmes az Úr! 2. Egy másik virágvasárnapi örömről is szól az ige. Arról, hogy uralkodik az Úr. Így fogalmazza ezt meg az ige: "Izrael királya, az Úr, közötted van. Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion! Az Úr, az Istened közötted van; erős ő, megtart.”
Sofoniás, aki maga is királyi sarj, Ezekiás király ivadéka, ezeket a verseket az úgynevezett trónra lépési énekekősi formájában írta, amiket akkor szoktak énekelni, mikor az új király megérkezik, bevonul fővárosába, megkoronáztatja magát, átveszi az uralkodást s azután népe között marad. Az a király, akiről itt énekel ujjongva, nem ember, hanem az Úristen. Vége a bálványok uralmának, ledőltek trónjukról. Magához ragadta az Úr a hatalmat.
Erős kézzel uralkodik. Nincs már helye semmi bizonytalankodásnak, fölösleges minden félelem, céltalan minden csüggedés, értelmetlen minden elernyedtség, kedvtelenség, bátortalanság, minden lankadt kéz. Isten belenyúlt a világ történelmébe, s erős kézzel kormányozza azt célja felé.
Isten kétszer tett eddig a világtörténelem folyamán olyan királyi mozdulatot, mely az egész világot átfogó változást jelentett, s megmutatta, hogy uralkodik az Úr. Az egyik mozdulattal elsöpörte az emberiséget, a másikkal megmentette. Az egyik volt az özönvíz, a másik a kereszt. Mindkét alkalommal az ember bűne mozdította ki Istent látszólagos tétlenségéből. Mindkét alkalommal megelégelte már a bűnt, az ellene való lázadást, s magához ragadta a hatalmat. Az első alkalommal nyolc ember kivételével elpusztult az egész emberiség, mindenki, aki kacagva lökte félre az Isten kormányzó kezét. A másik alkalommal mindenki megmenekülhet. Megrettent lelkiismeretű, kárhozattól remegő, a bűnnel való harcba belefáradt, ellankadt embereknek szól az evangélium: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. /I. Tim. 2:4./ Ezért hordoz az a Krisztus-király, akiben az Isten újra trónra lépett, kezébe vette a bűn miatt összekeveredett világ sorsának kibogozását, ezért hordoz aranykorona helyett töviskoronát s kezében királyi jogar helyett ezért van gúny-nádpálca s véresre korbácsolt hátán rongyos katonaköpeny. Ebben a gúny-királyban lett Isten megint a világ Ura. Vajon az enyém is? 3. Még egy virágvasárnapi örömről szól az ige. Arról, hogy szeret az Úr. Így fogalmazza meg ezt a próféta: "Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.”
Vannak tudósok, akik ezeket a szavakat: "Hallgat az ő szerelmében" így fordítják: megújítja szerelmét, vagy: megújít téged szeretetében. Akár így, akár úgy fordítjuk, mindenképpen arról beszél ez a vers: szeret az Úr. Nekem még talán többet mond Isten szeretetéről az, hogy tud hallgatni szerelmében, mint az, hogy megújít általa, hiszen azt szokták mondani, hogy csak azok szeretik igazán egymást, akiket nem zavar már a csend, akik tudnak órák hosszat csendben ülni egymás mellett, nézni egymást, vagy szó nélkül fogni egymás kezét s úgy járni, sétálni együtt ember kerülte utakon.
Úgy látom tehát, hogy a próféta Istennek kétféle szeretetéről beszél ebben az igében: Van Istennek hallgató szeretete és van hangos szeretete. A hallgató szeretetben ott ül mellettünk, mint vőlegény a menyasszonya mellett. Nézegeti, mit csinálunk, hogyan küzködünk. Velünk izgul, ha kemény próbák előtt állunk, s csendes mosollyal örül, ha valami örömöt szerez nekünk, vagy valami "sikerül" nekünk. Általában Isten haragjának s büntetésének jelét szoktuk abban látni, ha hallgat az Isten. Legtöbbször így is van. De lám, a próféta tud olyan esetről is, mikor Isten hallgatása az Ő csodálatos, szemlélődő szerelmének jele! Hát mondd, nem csodálatos örömhír-e ez?
A próféta szerint van Istennek hangos öröme is. Néha – amint a próféta mondja – "énekléssel örvendez néked". Lukács evangéliumának 15. fejezete mutat rá arra, hogy ez a hangos vigadozás akkor van az Úrnál és az Ő angyalainál, mikor a bűnös ember megtér. Ez az ujjongás újra meg újra hangzik a mennyben, valahányszor a már megtért ember újra megtér, új, meg új területet vesz uralma alá benne a mennyei Király. Hát mondd, nem csodálatos örömhír ez, hogy ennyire szeret Isten?
Virágvasárnap van. A nagy király, akiben Isten kegyelme, uralma és szerelme megjelent, Jézus Krisztus, jön. Hozzád jön. Jön néked a te királyod. Hódoljunk néki, s zengjük feléje kitárt szívvel: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna! Ámen.

Isten hallgatása és a hívő Időpont: Szentháromság utáni 10. vasárnap, 1955. augusztus 14.
Alapige: Habakuk 2:1-4.
Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit feleljek én panaszom dolgában. És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el! Ímé, felfuvalkodott, nem igaz ő benne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.
Habakuk próféta nagy terhet hordoz. Így is kezdődik a könyve: "A teher, amelyet Habakuk próféta látott." A teher, amit hordoznia kell, közteher és mégis egyedül kell hordoznia. A látóhatáron sötét viharfelhők gyülekeznek. A káldeusok törnek előre villámgyorsan, pusztulással fenyegetve országot, hazát, nemzetet, egyházat és egyeseket. A próféta nem néz rémülettel a közelgő vihar felé. Isten kezéből tudja fogadni azt is. Imádságában így szól Istenhez: "Nem veszünk el! Ítéletre rendelted őt /tudniillik a kaldeai népet/, óh Uram, fenyítőül választottad őt, én erősségem!" /1:12. v./ Istentől kapja ezt a vigasztalást, aki látomásban kegyelmesen megmutatja neki, hogy a felfuvalkodott kaldeai elpusztul majd, de Isten igaz népe hite által élni fog. /4. v./ Mindebből azonban most még semmi sem látszik, illetve pont az ellenkezője látszik. A káldeusok törnek előre. Nincs emberi hatalom, mely meg tudná állítani őket, Isten szabadítása pedig késik. Szorongó szívvel kiált a próféta Istenhez: "Tisztábbak szemeid, hogysem nézhetnéd a gonoszt, és a nyomorgatást nem szemlélheted: miért szemléled hát a hitszegőket?
És hallgatsz, mikor a gonosz elnyeli a nálánál igazabbat?!" /1:13./ Mindig nehéz idők azok, mikor Isten hallgat, sem nem szól, sem nem cselekszik. 1. Mikor Isten hallgat, az a hívőnek is fáj. "Őrhelyemre állok és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit feleljek én panaszom dolgában" /1. v./ – így kezdődik a mai szent lecke. A prófétának tehát panasza van. Sőt, 1:3-ban arról beszél, hogy pere és versengése támadt. Mi az, ami fáj neki?
Az, hogy Isten késik, várat magára. Tudja ő s tudjuk mi is jól, hogy Isten malmai lassan őrölnek, lélegzete nem a sietős ember kapkodó, gyors, szaggatott lihegése, hanem a ráérő ember hosszú, nyugodt, észrevétlen lélegzése. Isten órájának sétálója lassan jár és nagyokat leng. A hívő ember be is állítja magát a várakozásra /Lüthi/, mégis valahányszor ez a jól ismert igazság a mi életünkben válik valóra, nagyon tudunk szenvedni alatta. Sokszor az az érzésünk, mintha valami nagy úr várakoztatna meg minket hivatala előszobájában, hogy ezzel is értésünkre adja fölöttünk álló magas méltóságát. Elméletileg tudjuk mi jól, hogy Isten nagyobb, mint az ember, hogy mi Előtte a teljes jogtalanság állapotában vagyunk, nyomorúságunkra nem köteles megindulni, könyörgő szavunk elől joga van bedugni a fülét, még szinte elé sem köteles engedni minket, mert mi csak azt érdemeljük, hogy kidobasson bennünket. Isten akkor szól, amikor akar és azt cselekszi, amit jónak lát. Mindennek az eszünkbe juttatása mégis fájó megalázás.
Mikor Isten hallgat, nemcsak a megváratásban rejlő megaláztatás fáj az embernek, hanem maga a várakozás is. Várni nehéz. Különösen akkor, mikor nemcsak rólam van szó, hanem az egyéni sorson túlmenő horderejű kérdésekről is: a népemről, hazámról, nemzetemről, családomról, embertársaimról, sőt Isten ügyéről. Ilyenkor támadnak meg a kételyek s ezek rendkívül meg tudnak gyötörni.
Hát még ha egyedül kell várnunk! A próféta is egyedül áll a vártán, mint a magános őrszem. Senki sem vár vele. A többiek talán még ki is nevetik várakozásáért, mint valamikor a bárkaépítő Nóét és a Sodomából menekülésre sürgető Lótot.
Ne szégyelld, csak vidd Isten elé panaszodat. El ne felejtsd azonban, hogy kétféle panasz fordul elő olyankor, mikor hallgat Isten. Az egyik a hívőé, aki Istennek panaszkodik, a másik a hitetlené, aki Isten ellen panaszkodik. Keresztelő János kételkedő panaszával Jézushoz fordult és Tamás sem hagyta el kételkedése miatt a tanítványok körét. Mikor Isten hallgat, menj még közelebb Hozzá! 2. Mikor Isten hallgat, a hívő az igébe kapaszkodik.
Így folytatja tovább a próféta fájdalmas terhe sorsának leírását: "És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!" /2-3. v./ Isten tehát feleletet, látomást, üzenetet, azaz igét ad a fájó szívű prófétának s azt parancsolja, hogy tegye azt időtálló módon közhírré. Ne csupán szálló szóval mondja el. Ne viaszlapra írja fel, amiről egy mozdulattal le lehetne törölni, se papiruszra, ahonnét le lehetne mosni, hanem vésse rá kőtáblára, hogy időtlen-időkig megmaradhasson. Ezt a kőtáblát azonban ne dugja el valami rejtekhelyre, ahonnan csak akkor venné majd elő, ha Istennek arra írt ígérete majd beteljesedik s ő ezzel a kőtáblával igazolná majd Isten igéjének és ígéretének megbízhatóságát. Ezt a kőtáblát az élet legforgalmasabb helyére kell felállítani, ahol sokan járnak. Kálvin e hely magyarázatánál arra gondol, hogy a templomban kellett ezt a táblát felállítani, mások inkább a piacra gondolnak. Ezenkívül jó nagy betűkkel kell rávésni az igét, hogy a csak futólag arra menők is el tudják olvasni.
Mindezzel Isten meg akarja könnyíteni a hívőnek azt, hogy az Ő igéjébe tudjon kapaszkodni terhes időkben is. Isten ugyanis mindezzel bizonyságot tesz arról, hogy Őt köti az igéje és ígérete. Mint valami váltót, úgy adja igéjét és ígéretét az emberek kezébe. Nem röppenő szóban, hanem megmaradó betűben, minden fenntartás nélkül, minden kockázat vállalásával. Csak azt nem mondja meg, hogy mikor váltja be ígéretének váltóját. Mindennek megvan a maga rendelt, bizonyos ideje. Akkor eljön megakadályozhatatlanul. Ez az idő teljessége, ezt azonban emberi spekuláció ki nem számíthatja, emberi türelmetlenség elő nem írhatja és ki nem kényszerítheti.
Ha Isten maga így néz az Ő igéjére, szabad-e akkor nekünk kételkedni abban, hogy Ő célja felé vezeti a világtörténelmet minden ellenkező látszat és rejtély dacára is? A hit Isten igéje mellett való állhatatos megállás, kapaszkodj hát belé, mikor az élet viharzó tengerén minden elsüllyedni látszik! 3. Mikor Isten hallgat, a hívő sokszor új kijelentést szeretne.
A próféta is sóvárogva vágyakozik valami új kijelentés után. Ezért áll fel őrhelyére s vigyázva fülel, mit szól hozzá Isten panasza dolgában. Miért kér és vár új kijelentést? Hát a régi nem elég? Elégnek kellene lenni. Isten nem is ad neki új kijelentést, csupán a régi igét adja új fogalmazásban, mikor így szól: "Ímé, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él." /4. v./ Mikor pedig elrendeli ennek az igének kőtáblára vésését és közhírré tevését, világosan megmutatja, hogy a régi igével meg kell elégednünk s nem kellene új kijelentést várnunk.
Be is kell látnunk, hogy új kijelentés várása mindig takar valami hitetlenséget, vagy legalábbis kishitűséget s lényegében nem más, mint jelkívánás. Új igét várunk annak jeléül, hogy Isten továbbra is tartja régi ígéretét. Tulajdonképpen szégyenkeznünk kellene azon, hogy egy új igének jobban hiszünk, mint a réginek, de a valóság mégis az, hogy a várakozás nehéz ideje alatt valamiképp meginog bennünk a régi ige hitele s vágyódunk annak valami új kijelentéssel való megerősítése után.
Isten az Ő csodálatos irgalmából megértéssel fogadja ezt a mi nyomorúságunkat.
Mikor Gedeont kirendeli népe szabadítójául s Gedeon az ige mellé valami jelt is kíván bizonyságul, Isten kétszer is ad jelt a hitetlenkedő Gedeonnak. /Bírák 6:36-40./ Tamásnak is megmutatja Jézus a testén a sebhelyeket, hogy hitében megerősödjék. /Ján. 20:27./ Isten ugyanis különbséget tesz hívő és hitetlen jelkívánás közt. A hívő azért kíván jelt, mert még jobban szeretne hinni, a hitetlen pedig azért, mert ürügyet keres a hitetlensége igazolására.
Ebből azonban nem szabad törvényt csinálnunk. Nincs jogunk új igét követelni. Azért, ha nem kapsz, legyen elég a régi! Ha ingadozik a hited, vedd elő a táblát, vedd elő a régi igét s olvasd újra meg újra addig, míg újra meg nem elevenedik előtted s meg nem erősödik tőle a hited! 4. Mikor Isten hallgat, a hívő Krisztus keresztjébe fogódzik.
Ez a mai ó-testámentomi ige új-testámentomi folytatása. A mai szent lecke utolsó mondatának: "Az igaz pedig az ő hite által él" tudniillik új-testámentumi folytatása is van, sőt reformátori is. Ez az ige lett Pál apostolnak és Luthernek nemcsak kedves, hanem alapvető fontosságú igéje is. Ezen épült fel egyházunk sarkalatos tanítása: a hit által való megigazulás tana. Habakuknál ez az ige még inkább a hit teherhordozó erejének magasztalása, és bizonyságtétel arról, hogy a hívő át tudja vészelni Isten hallgatását és ítéletének viharját.
Pálnál és Luthernél szirmokra bomlik már ez a drága bimbó s ezekre a tételekre feslik szét: A hit Krisztusba, Isten Fiába, a mi Megváltónkba vetett hit. Ez által a hit által igazul meg az ember. Az így megigazult ember hite által él. Ez a hit az igazi, terhes időket is hordozni tudó erő.
Nehéz az élet? Viharfelhős az ég? Késik a segítség? Hallgat az Isten? Fogóddz a Krisztus keresztjébe! Ez a kereszt volt Isten legnagyobb ígérete. Egyben a legrégibb is. Évezredek múltak el, míg elérkezett az idők teljessége és beteljesedett a váltság ígérete. Aki így számon tartja ígéretét s aki ilyen áldozatra képes annak valóra váltásáért, hogy egyszülött Fiát is hajlandó halálra adni érette, annak minden ígérete igen és ámen. Ma is. Ámen.

Jön Isten!
Időpont: 1963. szeptember 15. Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Helyszín: Győr - Öregtemplom Oltári ige: János 15,9-14
Igehirdetési alapige: Mikeás 6,6-8 Ének: 355, 358.
Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?!
Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!
Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.
A felolvasott szentírási szakasz úgy hangzik, mint valami nagyon tárgyilagosan tartott tanítás Istennek tetsző istentiszteletről. Ez azonban csak látszat. Csak addig gondoljuk ezt, amíg ezt a kis felolvasott szakaszt olvassuk csak el, abban a pillanatban azonban, mikor végigolvassuk az egész fejezetet vagy legalább is annak elejét és megkeressük történeti és lelki hátterét, melyben Mikeás próféta ajkán Istennek ez a tanítása elhangzott, akkor egészen más színt kap ez a szakasz is. Elegendő az első két vers elolvasása is ahhoz, hogy lássuk, Mikeás próféta milyen szorongatott helyzetben ír, milyen feszült a helyzet, milyen izgatott lelkiállapot az, melyben Mikeás prófétán keresztül Istennek ez az objektív tanítása elhangzott. Isten dönt és ez Mikeásban és népében pánik hangulatot kelt.
Isten perelni jön, igazságot keres, még pedig a maga igazságát keresi. Ha pedig Isten úgy jön ebbe a világba, egy néphez, benne énhozzám, hogy a maga igazságát keresi, akkor végem van. Érthető tehát az, hogy a prófétán és népén ez a pánik hangulat vesz erőt arra a hírre: jön Isten, perelni akar velem!
Ne gondoljuk azonban azt, hogy ami itt történt, az egy különleges helyzet, mely előtte még nem volt és nem is lesz soha többé. A bűneset óta az ember sokszor megérzett valamit abból, hogy jön Isten. Lehet, valami belső nyugtalanság jelentette ezt be neki, lehet, hogy valami körülmény folytán vélte hallani Isten döngő lépteit, ki a világ történelmének országútján egyre jobban közeledik felé. Valahányszor ez a figyelmeztetés megtörténik, hogy jön az Isten, mindig ez a pánik hangulat, izgatott szorongás vesz erőt az emberen.
Így volt ez már az Édenkertben is. (1Móz 3,8) Mikor Isten lépteit az esti hűvös alkonyatban meghallotta Ádám és Éva, nem akartak Isten színe elé kerülni, el akartak rejtőzni előle a kert bokrai közé. Az utolsó embernél is így lesz majd. Mikor megdördül majd az ég, lehullnak a csillagok, megmozdul a sziklaszilárdnak hitt föld és összedül minden, mikor majd az ég felhői megnyílnak, hogy utat engedjenek és hidat verjenek a mennyből földre érkező Királynak, akkor a kétségbeesett, futva menekülő emberről meg van írva: „És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket…!” (Jel 6,16a).
Azonban ez nemcsak kezdet és a vég, az első és az utolsó pánikhangulat, ez az örök ember pánikhangulata és izgatott szorongása, valahányszor tudomásul kell vennie, hogy jön Isten.
Ebben az igében is erről olvasunk. Mikeás ezért kiált fel: Mit csináljak, mikor jön Isten? … Erre felel az ige, melyben nemcsak Mikeás próféta, hanem maga az érdekelt Isten felel az érdekelt és kérdező embernek.
Mit felel? … 1. Ha jön Isten, menj elébe!
Az első felelet tehát ez: menj elébe Istennek, ki nagy haraggal és indulattal közeledik feléd!
Nagy bölcsesség ez testvéreim! Az ótestamentom területén ez egészen megdöbbentő és gondolkodásba ejtő bölcsesség. Mikeás és népe egészen világosan látta, hogy mikor Isten valakihez perelni jön, akkor menjen elébe! Az átlagember ugyanis mást csinál! Menekülni akar Isten elől. Csak azt fújja egyre: rejtőzz el! Ezt csinálta az első emberpár is és ezt fogja csinálni az utolsó ember is. Azt csinálja ma is. Persze ma már nem az Édenkert bokrai mögé akar bújni vagy az összeomló hegyek alá akar elrejtőzni. Egyet világosan kell azonban látni a mai embernek is: Isten elől földrajzilag nem lehet elmenekülni! A zsoltáríró is azt mondja: „Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.” (139. zsoltár 7- 10) Nem lehet olyan helyet találni a világon, ahol nincs ott az Isten. Ezen a világon csak egy hely van, ahol nincs ott Isten, ez a pokol és kárhozat, mindenütt máshol ott van Isten. Tehát földrajzilag nem rejthetem el magamat – így is mondhatnánk – fizikailag nem lehet elrejtőzni Isten elől.
Ma, másképpen, lélektanilag próbálnak elrejtőzni Isten elől és megszabadulni a kellemetlen Isten-gondolattól. Elfoglalja magát az ember mással, hogy ne jusson hely és idő annak az Istennek, akinek szentsége van és perelni akar és jön az emberhez. Az egyik ember egyre jobban beleveti magát a munka robotjába. Nincs az az egyiptomi munkahajcsár, aki úgy tudná hajszolni munkára a rábízottakat, mint ahogy az ember maga magát tudja beletemetni a munkába! Dolgozik, dolgozik inaszakadtáig, mert menekülni akar önmagától és a csendtől s a csendben megszólaló Isten szava elől! Nincs egyetlen szabad pillanata sem, még vasárnapjai is munkában telnek el, áltatva magát, mikor Isten kereső szavára, lelkiismeretének megszólaló hangjára így felel: Nem érek rá templomba menni! Csak egy napon vagyok otthon, a sok házimunka igénybe veszi egész vasárnapomat! Nem érek rá még újságot sem elolvasni, csak átszaladok rajta, nagyjából a címeket olvasom el, arra mégis csak szükség van, hogy tudjam, mi történik körülöttem és lépést tudjak tartani, ez a kulturáltsághoz és műveltséghez is hozzátartozik!
Nem érek rá bibliát sem olvasni, sem imádkozni, minden pillanatot ki kell használni s örülök, ha vasárnap kicsit tovább pihenhetek. Nincs időm Isten számára! … Nem mindenki van tudatában annak, hogy önmaga hajszolásával nem több munkateljesítményt akar elérni és nem több pénzt akar keresni, hanem menekülni akar saját lelke és az élő Istennel való találkozás elől! Reménytelen próbálkozás! Hiába töltöd meg napod minden pillanatát munkával, sürögsz-forogsz, nem érsz rá Isten számára, Ő majd teremt időt számodra és akkor muszáj lesz Őt meghallgatnod! Ha nappal nem érsz rá, majd felébreszt éjszaka, odaül ágyad szélére, majd ott övé lesz a szó!
Valakit, aki nem ér rá Istenre, betegágyba fektet, kiírja a munkából és úgy kényszeríti, hogy hallgassa meg végre valahára azt, amit Ő akar mondani neki.
Nem lehet mámorba sem menekülni! Nem a munka keresése, az élet hajszolása az egyedüli, amivel a mai ember Isten elől el akar rejtőzni és menekülni. Mámorba dobja magát, úgy akar elrejtőzni és elfelejtkezni Istenről.
Ismeritek ugye az ótestamentom történetét, Belsazár királyról? Nagy lakomát rendezett az ország minden főemberének. Dúsan megrakott asztal roskadozott az arany, ezüst edényeket megtöltő finom étel és ital súlya alatt. Folyt a bor, szólt a zene, szállt a nóta, csillogott a sok szem, mámorosodott a sok szív, mikor egyszerre egy titokzatos kéz tűnt fel a királyi palota meszelt falán szemben a királlyal és ismeretlen betűkkel azt írja: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!
Dániel megfejti az írást és megmagyarázza a királynak, hogy ez azt jelenti: Megmérettél, híjával találtattál! Elvétetik tőled az ország!
Melyikünk nem tapasztalta már meg életében ugyanennek a megismétlődését, ha nem is ilyen misztikus formában, ilyen nagy nyilvánosság előtt, de azért ugyanazzal a megrendítő és félelmet gerjesztő komolysággal, hogy még a legédesebb mámorban is megkeseredett a száj íze, elhalványul a piros élet rózsája az arcon, a szemnek csillogó, lázas tüze kialszik s barátok kezében a habzó poharak csengésébe is beleharsan Isten indulatos, haragvó szava: megmérettél! … Poharak csengése között is megtalálhatja és elhallgattathatja Isten az előle menekülő embert, mint Belsazár királyt, akit még ugyanazon az éjszakán megöltek.
Testvér! Ne menekülj Isten elől, ugyanis reménytelen a próbálkozásod! Nem tudsz előle elmenekülni! Még ha egy egész életet is leélsz úgy, hogy el tudsz menekülni, rejtőzni Isten elől, utolsó napodon mégis találkoznod kell az élő Istennel, a veled perbeszálló és a maga igazát rajtad is megkereső Istennel! Ne menekülj hát, állj meg, fordulj vissza, menj elébe! Nézd, Mikeás is azt mondja, menj elébe Istennek, aki jön, hogy sérelmét tőled is számon kérje és ítéletét végrehajtsa feletted! Menj elébe! Isten elől csak Istenhez lehet menekülni! A pánik hangulatnak nálad se az legyen a következménye, hogy lehetetlen próbálkozásokat végzel, hogy elrejtőzhess Isten elől! Menj elébe, jelentkezz önként, mint a körözött tolvaj, aki mikor látja, hogy egyre jobban szorul a gyűrű körülötte s tudatára ébred: nincs szabadulás, - jelentkezik önmaga a rendőrségen.
Testvér! Nincs más megoldás, menj elébe Istennek és mondd: Itt vagyok én bűnös ember, hajtsd végre Uram rajtam ítéletedet! 2. Ha jön Isten, menj elébe üres kézzel!
Mikeás népe tudta, hogy elébe kell menni a perelő Istennek, de nem tudta mivel. Nem könnyű dolog üres kézzel menni Isten elé. Nemcsak azért, nem könnyű, mert perbeszálló Istennel van dolgom, nemcsak Isten miatt nehéz, nehéz önmagam miatt is. Menjek elébe? … De mivel menjek elébe? … - kérdezi Mikeás próféta is. A felelet ez: Menj elébe üres kézzel!
Pedig … pedig, de szeretne az ember valamit vinni a haragvó Istennek! De mivel menjek? … Ha erre ótestamentombeli előképet keresünk, eszünkbe jut a csaló Jákób története, aki elvette testvérétől, Ézsautól az elsőszülöttségi jogot és elmenekült előle Lábánhoz. Az Úr visszaküldi őt újra hazájába, arra a földre, mely után annyira vágyódott, de mikor megérkezik a Jabbók révén a Jordán partjára s ott tudatára ébred annak, hogy – hazamegyek, de nem kerülhetem el Ézsauval való találkozást, - megijed, mert ez Ézsauval szemben elkövetett bűnével való találkozást is jelenti számára. Mivel menjek elébe Ézsaunak? … Mivel engesztelhetem ki haragját? … Elhatározza, hogy megpróbálja Ézsaut kiengesztelni ajándékokkal. Nem ő maga viszi, előre küldi engesztelő ajándékát. Ha összeszámolnánk a nagy állat-áldozat számát, melyet Ézsaunak küld Jákób, elcsodálkoznánk azon a mérhetetlen összegű ajándékon, mely vetekedne az elsőszülöttségi jogot megvásárolható összeggel!
Az más kérdés, hogy ki tudta engesztelni vele Ézsaut. Ez csak az utolsó pillanatban vált nyilvánvalóvá. A bátor Jákób remeg, mint a nyárfalevél és egész éjjel birkózik Istennel és könyörög irgalomért, mert remeg az Ézsauval való találkozástól.
Ez az örök ember próbálkozása: ajándékot akar vinni Istennek, hogy kiengesztelje. Így olvassuk a 6-7. versben: „Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek?
Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?” Isten és az ember közötti találkozásnál az embert mindig zavarja a bűn.
Ezért akarja Jákób is kiengesztelni Ézsaut. Ez kergeti bele a pánikhangulatba is. Itt is, mikor azzal a kérdéssel foglalkozik a próféta, mivel menjek elébe Istennek? – egy csomó tervet vet fel, de mindegyik után kérdőjelet vagy felkiáltójelet tesz, mert nem bízik az eredményben.
Menjek elébe tiszteletadással? … Menjek elébe hatalmas állatáldozatokkal? … Esztendős borjúkkal? … Ezerszámra vigyek neki áldozatot? … Vagy öntsek olajat elébe patakokban, hogy folyjon, mint a víz? … Vagy hozzam meg azt az áldozatot, amit a pogányoktól tanult népem, hogy elsőszülöttemet, a legkedvesebbemet tegyem vétkemért oltárra, hogy megölt testéből folyjon a vér az oltárra lelkem bűnéért, hogy Isten ne haragudjon? … Mindig ott van utána a kérdőjel! Tehát minden, Mikeás próféta által felvetett terv megkérdőjelezhető. Igaz Mikeás próféta pánik félelemérzete, igaz, hogy Istenhez hiába megyek külső ceremóniával, hajlongással, hiába viszek akármilyen drága áldozatot, hiába folyik patakokban az olaj és vér, nem segít semmi, nem tudom kiengesztelni vele Istent.
Hát mit vigyek akkor neki? … Nem vihetek Istennek semmit! Amim van, mindenem Istentől van és minden Istené.
Nekem saját tulajdonom csak egy valami van, amit én szereztem magamnak: a bűneim! Más minden ajándék Istentől, kezem üres. Üres kézzel kell mennem Isten elé. Mondd: Ennyi bölcsességre rájöttél-e már? … Mikor Luther egészen közel érezte magát ahhoz az órához, mikor találkozni kell szemtől- szembe a számonkérő Istennel, utolsó gondolata, mit nagy betegen egy cédulára írt és íróasztalán hagyott, ez volt: Koldusok vagyunk! Bizony koldusok!
Mondd: Tudod-e követni Luthert ezen az úton? … Koldus-sorsod vállalod-e? Semmim sincs! Üres kézzel kell mennem Isten elé! … 3. Ha jön Isten, menj elébe kegyelmébe vetett hittel!
Tovább beszél Mikeás. Ha jön Isten, ne csak üres kézzel menj elébe, hanem kegyelmébe vetett hittel is! Valami csodálatos van abban a töprengésben, ami Mikeás lelkén keresztül megy, amikor Istennel való találkozásra indul, arra készül. Arra gondolhatott: Ha Isten bejelenti magát, hogy jön és találkozni akar velem, akkor bizonyára van abban fenyegetés, mellyel meg akar állítani a tőle való függetlenedés, a bűn útján. De nemcsak ezért üzeni meg jöttét, hogy hatalmas kezével összezúzzon, bilincsével megkötözzön. Meg is akar engem menteni, mert úgy látja, veszedelemben járok s nem bele akar taszítani még jobban a mélységbe, hanem azért is jön, hogy legalább a szakadék szélén megfogjon és megmentsen a mélységbe való zuhanástól.
Isten ezért is jön!
Azonban nemcsak mentő szeretettel jön. Ő nem jön üres kézzel sem. Én üres kézzel megyek elébe, Ő kezében nemcsak hatalom van, amivel meg tud menteni, valami más is van.
Mikeás ezt még nem látta, előtte még ködbeveszett a jövő, de mi az újtestamentomból visszanézve már látjuk, hogy lehetséges az emberáldozat a haragvó Isten kiengesztelésére. „Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!”… Én ezt nem tehetem meg, ha megtehetném is hiába tenném meg, de az ember által nyújtandó gyermek- áldozatot, Isten hajtotta végre a kereszten. Isten megtehette! Üres kezében ott van egyszülött szent Fia, őt adta halálra, hogy felfigyeljek: Ő nem pusztítani akar, mikor jön, hanem megmenteni. Ő szeret akkor is, mikor perel velem s nekem szabad üres kézzel, de ebbe a kegyelembe vetett hittel menni Isten felé.
Gondolkoztál-e már azon, hogy milyen csoda az, hogy a tékozló fiú egyáltalában haza mert menni azok után, amit csinált? Haza mer menni üres kézzel, rongyos ruhában, megsebzett testével oda mer állni Atyja elé? … Igaz, hogy könyörgéssel és bűnbánattal megy elé, de miért megy haza? … Mert egy hite megmaradt neki: nekem Atyám van otthon! Én tudom, hogy csak azt érdemlem, hogy uszítsa rám a kutyát, tépje le a rongyot rólam s örökre becsapva maradjon előttem az a kis kapu, melyet én magam csaptam be, mikor elmentem hazulról! És megy haza üresen, csak rongyait, bűneit viheti haza. Barátai megtagadták, pénzéhes szeretői cserbenhagyták, elfogytak mellőle, csak egy hajlék van a világon, ahol irgalom vár rá, csak egy valaki vár, az én szerető Atyám! Ezzel a hittel megy haza. Nincs semmi biztosítéka erre. Nem küldött követet előre, hogy kérdezze meg atyjától: a disznóvályú mellől, minden vagyonát elpocsékolva, halálra váltan, hazamehetek-e? … Tudom, nem lehetek fiad többé, magam tettem magamat méltatlanná arra, hogy fiadnak neveztessem, de engedd meg, hogy béreseid között hadd legyek egy, mert nálad még a béresnek is jobb dolga van, mint nekem másutt minden szabadságomban! A hit vezeti haza és nem nyomorúsága miatt megy haza. Szíve mélyén ott van az előlegezett hit, melynek még nincs semmi tapasztalati fundamentoma, de ez az előlegezett hit, mégis azt mondja: eredj haza, vár Atyád szerelme, vár rád vigasza… A tékozló fiú még nem tudta azt, ami minket már a kegyelembe előlegezett hitben megerősít. Ő még nem tudta, hogy az Atya nemcsak pénzét adta érte s szíve fájdalmát, de egyszülött Fiát is odaadta s nekem e keresztbe fogódzva szabad a haragvó, szent Isten ajtaján zörgetni: Atyám, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Hidd hát a még nem látott kegyelmet! Menj elébe ezzel a kegyelembe vetett hittel!
E hit már nem reménység. Több ez, valóság! Aki Mikeás próféta üzenetét egészen megérti és a tékozló fiú történetét belülről látja, az tudja, az a hit, mellyel én hazamegyek, valóság. A haragvó, velem perbeszálló Isten helyett az én Atyámmal, a kegyelmes Atyával fogok találkozni. E hit már akkor valóság, amikor még nem valóság a hitem, de valósággá teszi a jelenben azt, ami a jövendőben eseménnyé lesz. 4. Ha jön Isten, menj elébe hálaadással! „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Az első pillanatban úgy hangzik ez az ige, mintha azt mondaná Isten: indulj meg a cselekedetek által való megigazulás útján! Légy jó, szeresd az igazságot, szeresd az irgalmasságot, alázatosan járj! Csakhogy nem szabad elfelejteni, hogy az ótestamentomot az újtestamentomból visszafelé nézve kell olvasni és akkor számomra ez azt jelenti: ember!, aki üres kézzel, de Isten kegyelmébe vetett hittel mész Isten elé, legyen ez a hited olyan valóság, ami megtermi gyümölcsét akkor is, amikor a hitből még nem lett látás! Mikor még nem látod Isten kisimult, megbocsátó orcáját felragyogni kegyelemben, de hiszel benne, már akkor teremd a hála gyümölcseit! Nem arról van itt szó, tehát, hogy azért, mert kaptál valamit, mert Isten megbocsátott, kegyelmébe zárt, körülölelte megtépett testedet, rongyos ruhádat leszedte rólad, a Fiú ruhájába öltöztetett fel, gyűrűjét húzta ujjadra, asztalához ültetett, most már teremd a hála gyümölcseit! Nem erről van szó itt! Arról, hogy én még a disznóvályú mellett ülök, s onnan indulok el hazafelé, de még nem tudom, mi vár rám. Hitem azt mondja: kegyelem. És ez a hit, a meg nem tapasztalt, látással még meg nem erősített hit termi a hála gyümölcseit akkor, amikor még abból semmit érzékszervemmel felfogni nem tudok.
Ez az újtestamentom látása. Ezt a látást várja tőlem is Isten. Várja kegyelembe vetett hitem gyümölcseként, mikor még ezt a kegyelmet meg sem tapasztaltam!
Mik a hála gyümölcsei? a/ igazságot cselekedjél! Ez az igazság nem a polgári törvény erkölcsi igazsága, melyet az ember a maga jóságának bizonyítására akar megteremni. Ez az igazság a z igazság, amiről Jézus azt mondja: én vagyok az igazság! Luther ezt így fordítja: cselekedd az igét, mert az Ő igéje, igazság.
A tékozló fiú nem hallgatott atyja szavára. Az ige el volt fedve előtte. A bűn befedezte előle, láthatatlanná tette. Te most nyisd ki mindkét füledet és mindkét szemedet és hallgasd és lásd meg, mit mond Isten az igében! Ne csak olvasd, cselekedd is az igét, hogy lehessen utad világossága és lábaidnak szövétneke! b/ gyakorold az irgalmasságot! – mert irgalmasságot kaptál! Ne felejtsed el, hogy te is kegyelemből élsz s neked is irgalmasságot kell gyakorolnod! Aki abból él, hogy Isten nem igazságos, hanem kegyelmes Isten, attól az embertől azt várják, hogy ő is irgalmat és ne igazságot gyakoroljon a másik felé.
A gyümölcsök között ott van az is: c/ alázatosan járj! Múltad alázzon meg akkor is, mikor Isten eltörölte! Isten azt ígérte: a bűn eltöröltetett, nem emlékszem többet rá! Neked azonban emlékezni kell mindig arra, milyen mélyből emelt fel Isten! Csak addig vagy hálás Istennek, amíg erre emlékezni tudsz!
Minden kegyelem életünkben: kegyelem, hogy vagyunk, hogy van mindennapi kenyerünk, ruhánk, munkánk, emberek vesznek körül, családunk van, kiknek szívében meleg érzés van irántunk. Ez mind kegyelem és semmi sem természetes e világon! Aki tudja, hogy kegyelemből él, az járjon alázatosan és ne csak tudja és mondja ezt: milyen nagy dolog az, hogy Isten megbocsátott, de tudjon ebben alázatosan járni és élni! d/ járj Isteneddel! Megvilágosodik most már előttünk a szakasz utolsó üzenete is: járj Isteneddel! Ha ez a te életedben valósággá válik, tudod akkor mi történik? Isten, az én Istenem lesz! Alázatosan járj tehát Isteneddel! Milyen ég és föld különbség van a kettő között: Isten és az én Istenem között! Nem kell ezt magyarázni, első pillanatban is megérzi az ember, hogy Isten ugyan tőlem független nagy Úr, Felség, királyok Királya, szent és igaz, mégis az én Istenem és Atyám! Ezzel az Atyával szabad járnom, mint gyermeknek az édesapjával kézen fogva veszedelmes utakon és nem kell rá kérni. Lépj hát Istennel személyes kapcsolatba! Járj vele ne csak úgy, hogy egy héten egyszer eljössz templomba. Egész nap járj vele, munkahelyeden, pihenésedben, családi körben is járj Isteneddel és akkor csodálatos nagy csoda történik! A haragvó Isten és a remegő ember találkozik! Isten úgy indul felém, mint bíró, döngő léptekkel, reszkető félelmet, pánikot keltve bennem, s mikor megérkezik, az én mennyei Atyám lesz belőle, aki megölel, megcsókol, arcomat végigsimogatja, sebes, tüskétől vérző testemről a vért lecsókolja és hazavisz magához. Én, az ember jöttem, mint körözött bűnös, megérkeztem, mint gyermek, aki Vele úgy járhatok, mint az én Istenemmel. Tehát, a bíró úgy érkezik meg, mint Atya, s az ember úgy érkezik meg, mint gyermek s összeölelkezve együtt járnak!
Azt hiszem te is megéreztél valamit abból, amit Isten Mikeáson keresztül neked is üzent: Isten azt szeretné és azt várja, hogy a te élettörténeted is ez legyen!
Ámen.
Mennyei Atyánk! Napról-napra Eléd visszük életünk sokféle megoldatlan kérdését! Add, hogy megértsük és elfogadjuk válaszodat, hogy egy parancsolat van: szeretet irántad és a másik ember iránt! Kérünk, indíts minket arra, hogy a Te tetszésed szerint éljünk az Úr Jézus Krisztus által.
Ámen.