Alapige
Szokása szerint szombat napon bement a zsinagógába
Alapige
Lk 4,16

Jézus megtartotta a vallásos szokásokat. Ezek közé tartozott a szombati templomba járás. Ez volt a szokása gyermekkorától kezdve, bár Isten Fia volt, mennynek és földnek Ura, megtartotta az egyházi szokásokat. Milyen könnyelműen veszik az emberek a templomba járást. Talán elégedetlenek a lelkésszel, beszéde nem táplálja őket. Bizonyos, hogy Jézus is hallott a zsinagógában is sok gyenge prédikációt, de ez a látogatástól nem tartotta vissza. Az istentiszteleten nem értelmi kielégülést keresett, hanem az Istennel való élő találkozást. Mások távol állnak az egyháztól, mert annyi tökéletlen tagja van. Ez azonban így volt Jézus idejében is. Volt nagyon sok egyháztag Názáretben akik nagyon bűnös és gyarló emberek voltak. Bár Jézus szigorú ítéletet gyakorolt korának vallásos embereivel szemben, de ez nem tartotta vissza a zsinagógába járástól. Ha Ő tudta Istent hallgatni a bűnös emberek társaságában, hogyan ne tudnánk mi? Bár részese volt az isteni természetnek, mégis emberi testben szüksége volt a kegyelem eszközeire. Mennyire szükségünk van ezekre nekünk! Jézus életének többféle tettében példát mutatott nekünk. Példát mutatott az imádkozásban, a hosszú tűrésben, a mindent elfedező szeretetben és példát mutatott a templomba járásban. Olyan közel érezzük magunkhoz, igazán emberré lett, testvérünkké lett. Gondoljunk rá sokszor, amikor templomba megyünk.