Mindennapi Kenyerünk

Jézus a szeretet parancsát akkor adja tanítványainak, amikor már úton van a legnagyobb szeretet megmutatásához. Az idő rövid volt. Ha valamikor hallgatniuk kellett reá, akkor most kellett. Úgy kell szeretniük egymást, mint ahogy Ő szerette őket. Mert Ő a Megváltó, a szeretetnek nemcsak adója, hanem mintaképe. Hogyan szeretett? Önzetlenül. Még a legnemesebb világi szeretetbe is keveredik valami az önzésből. Az Ő szeretetébe nem keveredett. Szeretetében soha nem gondolt magára. Egyetlen vágya volt, hogy odaadja mindenét azoknak, akiket szeretett. Áldozatosan szeretett. Szeretetének nem volt korlátja. Még akkor sem, ha az a keresztet jelentette. Akkor is szeretni kell, ha szenvedés jár vele. Megbocsátó szeretet volt az Ő szeretete. Tanítványait gyengeségükkel, vétkeikkel együtt szerette. Ő úgy szeretett minket, ahogy vagyunk. Ezért tetéződött Krisztus szeretete megbocsátásban. Az ilyen szeretetről ismerik meg, hogy az Ő tanítványai vagyunk. Szeretetünk nem azért szenved-e hajótörést, mert a magunk elgondolásai szerint szeretünk? Nem azért, mert szeretetünknek mi vagyunk a mértéke? Milyen másképpen szeretnék, ha mintaképül az Ő szeretetét venném!

Életünk nagy kísértése, hogy az Igének csak hallgatói vagyunk, és nem megtartói is. A kísértés az, hogy egy nagy tévedésben élünk: Azt hisszük, hogy az a keresztyén ember, aki elhisz mindent, amit Jézus mondott, ami a Szentírásban meg van írva. Meglep bennünket, hogy erről már Jézus is tudott. Az ember ismeretét nem követte cselekvő élete. Pedig boldog nem az az ember lesz, aki elhitte az igazságot, hanem csak az, aki cselekszi az igazságot. Félreértenénk Jézust, ha azt gondolnánk, hogy csupán új tanítást hozott számunkra. Az általa hozott igazság az életet szolgáló igazság. Ő nemcsak tanította, hanem megélte az igazságot. Mi történt az egyházzal a történelem folyamán? Az igazságból tantételt csinált, melyet elegendő elhinni. A hitből elmélet lett. Az igazság elszakadt az élettől. Csupán önmagát szolgálta. És az istentiszteleten résztvevőknek egyetlen feladata lett: elfogadni, elhinni, amit Jézus nevében tanítottak nekik. Jézus nem elméletekkel dolgozott, hanem tényekkel. És az egyház mit tett? A megértett igazságot elválasztotta a megélt, megtett igazságtól. Pedig boldoggá a megélt, a megtett igazság tesz. Jézus azokat nevezi boldogoknak, akik cselekszik azt, amit Ő tanított. Nem ezért hiányoznak a templomból az örvendező, boldog emberek? Jézus szerint azok boldogok, akik az Igét hallgatják és megtartják.

Péter, a kemény halászember számára különösnek látszott, hogy valaki az ő lábát megmossa. Nem gondolhatta magában: Nem tudom ezt megtenni magam is? Jézusnak a kijelentése azonban nemcsak a lábmosásra vonatkozik, hanem érvényes annyi mindenre, amit Urunk életünkben cselekszik. Jézusnak velünk véghez vitt cselekedeteit annyiszor nem értjük. Az Isten Fia lábat mos. Ő a király, és kiszolgálja a szolgákat. Ő a mester, és letérdel a tanítványok lábaihoz. Ő az Isten Fia, és elfoglalja a megvetett rabszolga helyét. Ő az első, és lehajol az utolsóhoz. Ő úgy ment át a világon, mint egy nagy ismeretlen. Ki tudta volna megérteni, hogy a legjobbat, a legszentebbet keresztre feszítik? És ki tudná megérteni, hogy elégtételéért elfogad minket az Isten? Hogy beoltja életünket az Ő életébe és egyek lehetünk Vele. Ki érti azt, hogy olyan lehet a viszonyunk Hozzá, mint a menyasszonynak a vőlegényéhez? De miért tesz velünk sokszor olyat, amit nem értünk? Azért, hogy a hit iskolájában előbbre vezessen. Mária és Márta nem érti, hogy hívásukra Jézus későn érkezik és Lázár meghal. A szerszám nem érti azt, akinek a kezében van. De Urunk megteszi azt, amit akar, függetlenül attól, hogy megértjük-e vagy sem. Milyen jó, hogy Urunk áldása nem függ attól, hogy értjük-e. De egyszer megértjük. Milyen másképpen nézzük az operáló kést az operáció előtt, mint az operáció után. Ezért legyünk türelmesek. Ő tudja, hogy mit miért tesz.

A vendégek lábának a megmosása keleten kötelessége volt a ház szolgáinak. Az utolsó vacsorán Jézus ezt a szolgálatot tanítványaival maga végzi el. Sokan nem tudják, hogy Jézus az utolsó vacsorán mosta meg tanítványainak a lábát. Úrvacsorázásunkban kimarad Jézusnak a lábmosásban kifejezett tanítása. Csak arról beszélünk, hogy Krisztus mennyire szeretett minket és elhallgatjuk azt, hogy nekünk is azonképpen szeretnünk kell egymást. Pedig az úrvacsora ezt a szeretetet is hirdeti. Az úrvacsorai közösség nemcsak elfogadja az Atya szeretetét, hanem ezt a szeretetet továbbadja a másik testvérnek. Ezért beszélhetünk az úrvacsorai istentisztelet, hétköznapi" folytatásáról. Mert a keresztyén ember nemcsak a szeretetet elfogadó, de azt továbbadó ember. Jézus a szolgálat mintaképe. A lábmosásban tükröződött az egész munkája. Ez a munka az önmegtagadásnak, a szolgálatnak volt a munkája. És nekünk úgy kell szolgálnunk az életben, ahogyan Ő szolgált. Nem tűnt-e el ez a szolgálat a keresztyén ember életéből? Éltünk úgy, hogy az Igének csak hallgatói lettünk és azt, amit elfogadtunk Istentől, csak magunkért fogadtuk el. Pál apostol a korinthusi gyülekezethez írott első levelében beszél az úrvacsora méltatlan vételéről. Ki veszi az úrvacsorát méltatlanul? Aki az Isten szeretetét és kegyelmét csak a maga számára fogadta el, de a testvéréhez szeretetlen.

Jézus kibeszélhetetlen hatással volt az emberekre földi szolgálatának mindössze három éve alatt. De az emberekre a legnagyobb hatást a keresztfán tette. Nem volt egész életében más, ami az emberekre olyan vonzerőt gyakorolt volna, mint a kereszthalála. Vonzotta ez minden idők emberének szívét. Ha elolvassuk az evangéliumokat, meglep bennünket, hogy Jézus — szolgálatának három éve alatt — milyen kevés személyt vonzott. Tömegek követték, sokan kíváncsiságból, de kevés ember maradt meg mellette szívével és életével. Életének végén látjuk, hogy mennyire kevesen. Néhány ember volt a kereszt alatt. Amíg el nem végezte a nagy áldozatot, amíg fel nem emeltetett a keresztre, nem gyakorolta azt a hatást, amit vártak Tőle. De amikor a keresztre szegezték, kezdte az embereket vonzani. A kereszt vonzása nagyobb volt az élő Jézus vonzásánál, a csodákat tévő Jézusnál. Miért? Azért, mert Krisztus halála jelentette ki legjobban Isten csodálatos szeretetét. Egész életében erről a szeretetről beszélt Jézus, ezt mutatta meg, de szeretete legjobban a kereszten öltött testet, és ez a szeretet azóta is sokakat vonz. Mennyi emberre tett hatást évezredek alatt? Ki tudná megszámolni? A kereszt vonzása a Szentlélek kitöltetése után nőtt meg, mert a Lélek nélkül az ember a kereszt beszédét nem tudja helyesen megérteni. Mennyire tanúsítja ezt az igazságot Péter pünkösdi beszéde! Mennyire megnőtt pünkösdkor a kereszt vonzása!

A vers egy tusakodást ábrázol, mely Jézus lelkében lejátszódott. Az alkalmat az adta rá, hogy görögök keresték fel. Ebben a látogatásban az volt a szokatlan, hogy a látogatók pogányok voltak. De Jézus válaszol a szokatlan látogatóknak. Ha Urunk csak ember lett volna, akkor ez a látogatás örömöt okozott volna neki, munkájának sikeréről, népszerűségéről beszélt volna. De Urunk a felszín alá látott. A látogató görögök benne egy bölcset láttak csupán, akit el lehetne hívni Athénbe és ott csodálkozására járnának. Jézus a pogány világ által nem csodáltatni akarta magát, hanem meg akarta azt váltani. Ez pedig nem történhetett meg halála nélkül. Mert ha a búzamagot nem vetik a földbe, egyedül marad, de ha elvetik, sok gyümölcsöt terem. Ezt a vergődő tudakodást olvassuk az Igében? Most az én lelkem háborog, és mit mondjak? Atyán, ments meg engem ettől az órától." Jézusnak a látogatás alkalmával választania kellett Athén vagy Jeruzsálem között. Elmegy-e Athénbe, de akkor a mag nem hullik a földbe. Vagy Jeruzsálemben marad és meghal a világért. Jézus az utóbbit választotta. Ő megüresítette magát, engedelmes lévén mindhalálig, mégpedig a, keresztfának haláláig". Ő elvesztette életét, hogy számunkra megtalálja azt. Milyen nagy ajándék, hogy ennek a választásnak én is megajándékozottja és gyümölcse lehetek.

Milyen békessége volt Jézusnak földi élete végén! Ellenséges környezetben, a nagy szenvedések árnyékában. Milyen egyedül volt! Nem várhatott semmi segítséget még az övéi részéről sem. Békessége volt, mely összekötötte az Atyával és tanítványaival. Ezt a békességet hagyta hátra az övéinek. Ez az ajándéka és ugyanakkor a tanítványok öröksége. Ő tudta, hogy a tanítványokat Istentől semmi sem szakíthatja el addig, amíg békességük van. Azt a békességet adja tanítványainak, amely az Ő lelkét megtöltötte. Milyen békessége volt a mi Urunknak? A mi békességünk a világ miatt annyiszor nyugtalansággá változik. A világ háborúságától függ az életünk és elvesztjük kapcsolatunkat az Atyánkkal. Ez a békesség a mi békességünk és nem az Ő békessége. Ezért akarja nekünk adni az Ő békességét. A békesség az Ő ajándéka. Békességem csak akkor van, ha vele vagyok. Ő mondotta? Maradjatok én bennem és én is ti bennetek." Ezt a békességet csak akkor kapom, ha bízom abban, aki legyőzte a világot, akitől naponként újra hallhatom? Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen" — Egyik költőnk írta: Nyugalmunk nincs, de békességünk van. Az Ő békessége lehet békességem a szenvedésben, az élet nyugtalanságai közepette, a halál árnyékának völgyében. Urunk ezt a békességet nemcsak adja, hanem meg is őrzi. Olyan könnyen elveszteném, ha nem ezt tenné. Ő életem őriző pásztora. Ezért írja Pál: Isten békessége, mely minden értelmet felül halad, megőrzi szíveteket a Krisztus Jézusban.

Tamást a világ, hitetlen Tamásként" ismeri. Ez a jelző nem pontosan fedi az igazságot. Az első három evangélium csak a nevét említi, János evangéliumában olvasunk róla többet. Mit tudunk róla mondani? Először azt, hogy bátor ember volt. Lázár történetében jelenik meg, amikor Jézus életét veszély fenyegette, hogy megkövezik. Amikor Jézus ennek ellenére Bethániába akar menni, Tamás kijelenti: Menjünk el mi is és haljunk meg Vele. Tamás kész volt Urához hű lenni mindhalálig. Kereső, kételkedő ember volt. Egyszer Jézus ezt mondta tanítványainak? Ahová megyek, tudjátok, az utat is tudjátok." Erre Tamás azt feleli? Uram! Nem tudjuk, hová mégy. Honnan is tudnánk az utat?" Tamás volt az, aki nem tudott élni egy meg nem válaszolt kérdéssel szívében. És nem hitte el Jézus feltámadását sem. Látni akart, mielőtt hitt volna. Amikor a Feltámadott megjelent neki, mégis ő mondja a legnagyobb hitvallást: Én Uram és én Istenem. Tamás története két nagy igazságra tanít meg. Először: Jézus nem ítéli el azokat, akik bizonyosságra akarnak jutni. Másodszor: élő hitre a hívők közösségében jutunk. A visszatérő tanítványok közösségében Tamás találkozik Jézussal. Amikor a feltámadott Jézus a Galileai tengernél megjelenik a tanítványoknak, Tamás is ott volt közöttük. Ő megtanulta a leckét: az első találkozás óta hívő tagja lett a tanítványok közösségének.

Teljesen más indulattal és indokkal találkozott Jézus halálát illetően az Atya akarata és Kajafás akarata: Jézusnak meg kellett halnia, hogy a nép el ne vesszen. Az Atya azért akarta a Fiú halálát, mert ez volt a menthetetlen ember számára az egyetlen szabadulás. Kajafás viszont politikai okból akarta halálra adni Jézust. A főpap akaratlanul, anélkül, hogy tudta volna, nagy igazságot mondott ki: Isten akarata volt, hogy egy ember meghaljon a többiekért. Kajafás szerint Jézus igazsága zavaró, kellemetlen, ezért pusztulnia kell. Az Atya szerint életadó igazság, ezért menjen a keresztre. A bűnös szív elhiszi, hogy Jézus nélkül jobb az élet. Pedig Ő az élet meggazdagítója. Kajafás homályos földi látással csak a földi megmaradásra gondolt, de Isten másképpen, sokkal gazdagabban teljesítette ezt a kijelentést. Ő halt meg, hogy mi éljünk. Ő, veszett el", hogy mi el ne vesszünk. Kajafás erre a szabadulásra nem is gondolt, amikor Jézust keresztre feszítették. A kételkedők nem látják ezt ma sem. Mi már jobban látunk, mint Kajafás. A kétezer éves egyháztörténelem megmutatta, hogy jobb lett nékünk, hogy egy ember meghalt a népért. Milyen jó, hogy a történelem az Atya látását igazolta és nem a Kajafásét.

Jézus elkésett és késése nagyon fájt Máriának és Mártának. Pedig Ő mindnyájukat szerette és Ő is barátja volt a házuknak. Mindkét nővér a késést Jézus mulasztásának gondolata. Kérésüket nem hallgatta meg azonnal. Lázár meghalt. Amikor Jézus megérkezik, nem azt mondja nekik: Bocsássatok meg, elkéstem, sok dolgom miatt nem tudtam jönni. Hanem ezt a meglepő kijelentést teszi: Örülök, hogy nem voltam itt. Mit szólhatott ehhez a két nővér? Első hallásra nem volt számukra botránkoztató? Mintha Jézus azt mondta volna: Örülök, hogy Lázár meghalt. Miért örült Jézus? Azért, mert a Lázár halálával kapcsolatban olyan dolgot láttak meg, olyan gazdag kijelentésben volt részük, melyben nem részesülhettek volna Lázár halála nélkül. Részesültek egy gazdag, eddig ismeretlen kijelentésben: Ő a feltámadás és az élet. És még ennél többet is mondott: Aki hisz benne, már itt a földi életben átmehet a halálból az életbe. Ezért a nagy tanításért nem volt érdemes késni? Amikor Jézus nem teszi azt, amit szeretnénk, akkor nagyobb ajándékban akar részesíteni, mint amit szeretnék. Éppen ezért áldjam akkor is, ha késik. Ő mindig tudja, hogy mikor jöjjön. És amikor mi azt mondjuk, hogy késő, Ő azt mondja: idejében. A többi evangéliumban Jézus a csodát az emberekért való részvétből teszi. Jánosnál nem. János evangéliumában a csodák által fel akarja ragyogtatni az Ő dicsőségét. Mennyire felragyogott az Ő dicsősége, amikor Lázárt kihozta a sírból!