A vendégek lábának a megmosása keleten kötelessége volt a ház szolgáinak. Az utolsó vacsorán Jézus ezt a szolgálatot tanítványaival maga végzi el. Sokan nem tudják, hogy Jézus az utolsó vacsorán mosta meg tanítványainak a lábát. Úrvacsorázásunkban kimarad Jézusnak a lábmosásban kifejezett tanítása. Csak arról beszélünk, hogy Krisztus mennyire szeretett minket és elhallgatjuk azt, hogy nekünk is azonképpen szeretnünk kell egymást. Pedig az úrvacsora ezt a szeretetet is hirdeti. Az úrvacsorai közösség nemcsak elfogadja az Atya szeretetét, hanem ezt a szeretetet továbbadja a másik testvérnek. Ezért beszélhetünk az úrvacsorai istentisztelet, hétköznapi" folytatásáról. Mert a keresztyén ember nemcsak a szeretetet elfogadó, de azt továbbadó ember. Jézus a szolgálat mintaképe. A lábmosásban tükröződött az egész munkája. Ez a munka az önmegtagadásnak, a szolgálatnak volt a munkája. És nekünk úgy kell szolgálnunk az életben, ahogyan Ő szolgált. Nem tűnt-e el ez a szolgálat a keresztyén ember életéből? Éltünk úgy, hogy az Igének csak hallgatói lettünk és azt, amit elfogadtunk Istentől, csak magunkért fogadtuk el. Pál apostol a korinthusi gyülekezethez írott első levelében beszél az úrvacsora méltatlan vételéről. Ki veszi az úrvacsorát méltatlanul? Aki az Isten szeretetét és kegyelmét csak a maga számára fogadta el, de a testvéréhez szeretetlen.