Dr. Sarkadi Nagy Pál áhitatos könyve

YouTube import engedélyezett
Nem

Az örvendező szolgálat

Elhiszem-e. amit Jézus mond? Nincs-e igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy Jézus parancsai teljesíthetetlenek? Nem volt sokkal könnyebb a zsidók módján kegyesnek lenni? Az ember megtartotta a vallásos szertartásokat és máris tagja lett a gyülekezetnek. Ha magunkra nézünk csupán, akkor Jézus követelményei elcsüggesztőek. De Jézus magához hívja azokat, akik felé ez az ígéret elhangzik. Azért könnyű az Ő igája, mert életemet az Ő irányítása alá helyezem. A teher azért is könnyű, mert Ő helyezi rám. És Ő segít hordozni. Felém szóló ígéretei követésében valósíthatók meg és nem az Ő követése nélkül. Ha reá nézek, akkor látom, hogy az Ő jósága az, ami parancsol. A megbocsátó az, aki elkötelez. Az adó az, aki követel. Ő mindent kérhet, mert mindent adhat. Azért kérhet tőlem engedelmességet. mert kibékít Istennel. Kérhet hitet, mert kegyelmet ad. Kívánhatja, hogy a keresztet hordozzam, mert adja az életet. Ezért az Ő igája könnyű és a terhe nem nehéz. Az Ő terhének hordozásához hozzátartozik az Ő nyugalma, mert aki Hozzá megy, az terhet cserél. Leteszi a maga terhét és felveszi a Jézusét.

Alapige
Mt 11,30
Alapige
Az én terhem könnyű
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
augusztus
Nap
5
Generated ID
0BW93av-03OArxuL4gZ85FSwTkJmcx3Dx9dcCGp171Q

Jöjjetek mindnyájan!

Jézus hívogatása a legnagyobb, mely valaha is elhangzott. Volt-e valaki ezen a világon, aki mindenkit hívott magához? Minden korlátozás nélkül átfog ez a hívogatás mindenkit. De ki merészelne egy ilyen hívogatást mások felé elmondani? Milyen gazdagságot, lelki kincset feltételez, hogy valaki ezen a világon minden nyomorultat magához hív? Milyen lelkigondozó tudna fogadni rendelőjében ilyen nagy sokaságot? Hívogatása bizonnyal csakhamar hajótörést szenvedne, Ki a hívogató? Krisztus, akinek adatott minden hatalom mennyen és Földön. És kik a meghívottak? Senki sincs kizárva, csak egy feltétele van a hívogatás elfogadásának: a meghívott megfáradt legyen. A megfáradtakat kikerüli a világ. Krisztusnak azonban éppen ezekre van szüksége. Jöjjön mindenki: nagy és kicsi, tanult és tanulatlan, öreg és fiatal, férfi és nő, gazdag és szegény. Ez a meghívás csodálatos. Az természetes, hogy aki veszedelemben van, segítségül hív másokat. Az is természetes, hogy egy híres orvos kiírja a rendelőjére: Jöjjön, aki beteg. Mindkettőnek szüksége van arra, akit hív. De hogy valaki felkeresse azokat, akiknek szükségük van reá, ez már csodálatos. Krisztus utána megy azoknak, akik segítségre szorulnak. Csak azt nézi, hogy a meghívott megfáradt legyen, szenvedő legyen, különben nem számít, hogy kicsoda. Hogyan adja a nyugalmat, a pihenést? Azt mondja, hogy Maradjatok Nálam". A Nála maradás a nyugalom. A segítő és a segítség egy, az orvos maga az orvosság.

Alapige
Mt 11,28
Alapige
Jöjjetek mindnyájan, akik megfáradtatok!
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
augusztus
Nap
4
Generated ID
f-akFOHT2E_N4WEWAVzPf1OX6dAlxw_ult7T6OIvWiE

Bűn és szeretet

Mivel Isten szeretet, a bűn nem annyira bűn a törvény ellen, mint a szeretet ellen. A bűn elsőrenden nem a törvény megszegése, hanem Isten szívének a megszomorítása. A bűn Isten hívogatásának a visszautasítása. Jézus azért mondott jaj-szavakat Korazinra és Bethsaidára, mert látták ugyan Jézus hatalmas tetteit, mégis elvetették Őt. Az ember nyomorúsága éppen abban van, hogy láthatja Isten szeretetét és mégis megveti Őt. Ez a bűn vezet el a Krisztus által a legnagyobbnak nevezett bűnhöz: a Szentlélek elleni bűnhöz, melyre nincs bocsánat. Miért volt ez a bűn olyan nagy? Mert a vámszedők és a farizeusok látták Istennek Jézusban megnyilvánuló szeretetét, de ezt a szeretetet ördögi hatásokra vezették vissza. A testet öltött jóságot testet öltött gonosznak hitték. A Szentléleknek kettős munkája van. Az első az, hogy az Isten igazságát elhozza az embereknek. A második munkája az, hogy az embert képessé teszi arra, hogy ezt az igazságot megismerje. Itt van a Léleknek egy külső és egy belső munkája. Ha az ember nem akar látni, egyszer nem fog tudni látni. Ha az ember nem akarja elfogadni a Lélek vezetését, később képtelen lesz azt elfogadni. Aki nem akarja felismerni az Isten szeretetét, annak a szíve megkeményedik és később vakká lesz a szeretet meglátására.

Alapige
Mt 12,31
Alapige
A Lélek káromolása nem bocsáttatik meg az embernek
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
augusztus
Nap
3
Generated ID
fTcLBw4UeyU7DCo1nGaJfgmo-g6GY5TdP1BZbUV-_9A

Az erőtelenek Megváltója

Érdekes a két hasonlat. Emberileg nézve mindkettő haszontalan. Egy pislogó gyertyabélnél nem lehet látni. Olyan erőtelen, hogy elfújja egy csecsemő lehelete. És ki vesz fel az útról egy megrepedezett nádszálat? A két kép azt fejezi ki, hogy Jézus utánanyúl a leghaszontalanabb, a leggyengébb, a legerőtlenebb életeknek. A pislogó gyertyabelet lánggá éleszti. Az összetört életeket megerősíti. A parázna asszony, akit Jézus elő vittek, olyan volt, mint egy megrepedezett nádszál. Ő kezébe vette és elindította az új élet felé. A kereszten a haldokló lator olyan volt, mint a pislogó gyertyabél. Ő üdvösséget adott neki. Krisztus volt a világon a legnagyobb és lehajolt a legkisebbhez, a legtisztább odament a szennyezett életekhez. Keresztelő János az erős Megváltót várta, aki jön és igazságban megítéli a világot. Jézus erőtlenségben jött el. Eljött azért, hogy az erőtleneket erőssé tegye. Ezért vonzotta az elesetteket. Hasonlatossá lett az atyafiakhoz. Az emberek a nagyot, az erőset, a lángolót értékelték. Ő a kicsit, a gyengét, a pislákolót.

Alapige
Mt 12,20
Alapige
A megrepedezett nádszálat nem töri el és a Dislogó gyergyabelet nem oltja ki
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
augusztus
Nap
2
Generated ID
U_u4RD7GcSikfj6y1viyFBQH3j9zrMe_tm_X5kelqm0

Elfelejteni és elmulasztani

Mit tettek ezek a városok, hogy Jézus jajszavai felhangzottak feléjük? Nincs feljegyezve, hogy bármi rosszat tettek volna. Két jelentéktelennek látszó bűnt követtek el, de mégis a legnagyobbat: elfelejtették, amit velük tett az Isten és elmulasztották azt, amit nekik kellett volna tenniük. Sokan panaszkodnak a rossz emlékezőtehetségük miatt. De kinek fáj a hamis emlékezés? Az az emlékezés, mely a rosszat, melyet átélt, megtartja, a jót, amit tapasztalt, elfelejti. Nem lehet Isten ellen súlyosabban vétkezni, mint azzal, hogy a jót, amit velünk tett, egyszerűen elfelejtjük. Gondoljunk a kapernaumi emberekre, milyen lelkesedéssel hallgatták Jézust, beszéltek tetteiről, csodáiról. De jöttek a szürke hétköznapok és mindent elfelejtettek. Mennyi jót tett velünk az Isten, és mi a legtöbbet észre sem vettük, vagy ha észrevettük, szégyenletesen elfeledtük. De miért olyan veszedelmes dolog a felejtés? Azért, mert elválaszthatatlanul maga után vonja a mulasztást. Semmi nem tud minket felrázni a tunyaságunkból annyira, mint ha mindig arra gondolunk, hogy mit tett velünk az Isten. A mulasztásnál az a félelmetes, hogy amit elmulasztottam, azt nem lehet megtenni többé. Egyszer meg kell állnunk Isten ítélőszéke előtt és akkor fogja égetni lelkünket a két szó: elfelejteni és elmulasztani. j Van ennek a két szónak ellenpárja: emlékezni és megtérni. Krisztus azért küldte el Szentlelkét, hogy emlékeztessen mindarra, amit értünk tett. Azért szerezte az úrvacsorát is, hogy megváltó szeretetére emlékeztessen.

Alapige
Mt 11,21
Alapige
Jaj néked Korazin és jaj néked Bethsaida
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
augusztus
Nap
1
Generated ID
PbPCMcmCnSWhUUzCSpv1f3x1atURodzfs-rOlU0tTUU

A botránkozás

Ezt az Igét Jézus nem a hitetlenek felé mondta. Az Ige elmondására egy olyan ember adott okot, akinek Isten iránti odaadásában senki nem kételkedett: Keresztelő János. Jézus lehetségesnek tartja, hogy a hívő ember Benne megütközik, hogy látása Isten szolgálatában meghomályosodik. Azok botránkoznak meg Benne, akik nem értették, hogy mit csinált. Ezért mondja tanítványainak: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem. Jézus más volt, mint amilyennek szerették volna látni. Az apostolok arra számítottak, hogy a Jézus mellé való állásuk gazdagon kifizetődik. És ekkor hirdeti Jézus? Az ember Fiának meg kell feszíttetnie." Tanítványainak nyugtalan, üldözésekkel teli életet ígér. Eljött Keresztelő János, aki azt hirdette, hogy Jézus a konkolyt megégeti, a búzát pedig csűrbe takarítja. És Jézus ennek éppen az ellenkezőjét tette. Csendben dolgozik, meggyógyítja a betegeket, prédikál néhány embernek és minden marad a régiben. A farizeusok uralkodnak, őt börtönbe vetik. Jézus a konkolyt tartja meg és a búzát égeti el. Hát nem lehet ezen botránkozni? Nem szeretnénk Jézust annyiszor a saját elképzelésünk szerint átformálni? Jézusnak vannak követelményei, melyek ellen fellázad a test és a vér. Egy felrázó, nyugtalanító élet volt annyi ember számára. Mennyi emberi kapcsolat szakadt meg miatta? Ha Őt saját képünkre átformálnánk, akkor nem találnánk benne az életünk számára semmi botránkoztatót. Ebben az esetben azonban nem lenne életünk Megváltója.

Alapige
Mt 11,6
Alapige
Boldog, aki Bennem meg nem botránkozik
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
július
Nap
31
Generated ID
5JNGAe3v51QT1OewlScr-B63JuiQ4CDq2_-A8uhl_wY

Krisztus követése

Krisztus követése hozzátartozik Isten országához. Hozzátartozik Isten akaratának a teljesítésében. A követés szava csak egyszer fordul elő Jézus tanításában? Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem." A tanítványnak a Jézus útján kell mennie. A követést jellemzi az önkéntesség szabadsága. A követés éppen ezért nem utánzása Krisztusnak. A követés megbízatás. És a megbízatás küzdelem. Ugyanakkor a követés a világgal való ellentétben történik. Ezért a kereszt felvételét jelenti ott, ahol a világ a tanítvány ellen fordul. A követés gyakran szenvedést jelent azon a helyen, ahol a tanítvány él. A követéssel össze van kötve az önmegtagadás. Aki Krisztust követi, Krisztusért él, az önmagát kiveszi élete középpontjából és Krisztust teszi oda. Ezért a követő olyan ügy szolgálatában áll, mely az embert egészen igénybe veszi. A tanítvány, mint szolga teljesen az Isten ügyéhez van kötve. Olyan dolgok történnek vele, amelyek ellentétben állnak a világgal. Krisztust követni annyit jelent, hogy másokért élek. A krisztusi ember a másik emberért való ember. A másokat szolgáló ember figyel Jézus parancsára? Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.

Alapige
Mt 10,38
Alapige
Aki nem követ engem, nem méltó énhozzám
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
július
Nap
30
Generated ID
Rqf3RfxKGGOwlEnwW3OOYOdvDqdGe4stFuEZu819Q7A

Erősödő bizonyságtétel

A keresztyén ember beszélő és nem hallgató ember. Mit jelent az, hogy beszélő ember? Azt, hogy tovább kell mondania Isten kijelentett akaratát. Ezért jól mondta valaki, hogy a keresztyén ember az Isten szája. Mert Isten Igéjét nemcsak magunkért, hanem másokért is halljuk. Nem az jellemzi-e életünket, hogy Isten Igéjét csak a magunk számára igényeljük? Pedig mondani kell másoknak, amit Isten mond nekünk. Az Ige többet is mond ennél. Az Ige hatásának általam erősödnie kell. Erősödnie azáltal, hogy amit nekem egy ember mondott, azt többeknek mondjam el. Jelenti azt is, hogy „felerősítve", azaz nagyobb hittel mondjam, amit hallottam. Az imádság belső szobájának rejtettségét kövesse a, háztető" nyíltsága. Az Ige összeköti a fület és a szájat. A száj ne hallgasson, ha a fül hall. Tartsunk bűnbánatot a mi hallgató keresztyénségünkért. El szoktam -e mondani a hallott igehirdetést? Nem járnának templomba többen, ha elmondanám? És elmondom-e, amit Isten magányos bibliaolvasásomban mondott nekem? Felerősödik-e Isten beszéde általam, vagy elhalkul?

Alapige
Mt 10,27
Alapige
Amit fülbesúgva mondok, a háztetőkről hirdessétek ;
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
július
Nap
29
Generated ID
-G7qHwTvfcHk3dZNq-dkI0TVZyhiASbekFbhKXCIeTA

Bárány a farkasok között

Nincs olyan pásztor a világon, aki a juhokat a farkasok közé küldi. Nem az a pásztor feladata, hogy a juhokat a farkasoktól távol tartsa? Ez valóban érthetetlen. Mit jelent keresztyénnek lenni? Annyi esetben báránynak lenni a farkasok között. És a farkas erősebb, mint a bárány. Egyetlen farkas szét tud kergetni egy juhnyájat. Keresztyénnek lenni legtöbbször azt jelenti, mint olyan környezetben élni, amelyben nem szeretik és megvetik. Ilyen esetben mire számít a bárány? Arra nem, hogy a farkas szeretni és kímélni fogja. A farkas mindig ott van a bárány mellett. Ha valaki az Urért munkába áll, megjelenik valaki, aki akadályozza. Ha valakit az igazság útjára akarok hívni, előáll valaki, aki hamisságra csábítja. És a történelem folyamán a farkas annyiszor elpusztította a bárányt. Heródes a farkas, széttépte" Keresztelő Jánost, a bárányt. Mit tud tenni a bárány a farkassal szemben? Semmit. Nincs védetlenebb állat, mint a bárány a farkasok között. Nem tudja magát védeni, ne is akarja magát védeni. Kövesse Urunk nyomdokait: Szidalmaztatván viszont nem szidalmazott. Harcoló bárány nincs a Bibliában. Ezt az egyház annyiszor elfelejtette. Péter is elfelejtette a Gecsemáné kertjében, amikor kardot emelt a farkasra. Mert a farkas bánthatja a bárányt, de a bárány nem bánthatja a farkast. De a bárány a farkas mellett nem egyedül van, hanem Jézussal együtt, akit megölt a farkas. De mint élő Ur velünk van a farkasok mellett.

Alapige
Mt 10,16
Alapige
Elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
július
Nap
28
Generated ID
LRsYm0IiBRECLxOA3ighLsieFEw2jUEw5cPyg3afs6M

A kígyó és a galamb

Jézus a hívő embert bizonyságtételre hívja fel. Hogyan viselje magát a tanítvány mindenkori környezetében? Két dolgot kell tennie: legyen okos és legyen tiszta. AZ okosság itt nem valami elméletet jelent, melyet meg kell tanulni. Az okosság bölcsesség. Bölcs az, aki tudja, hogy mikor, hol, mit kell cselekedni. A tanítvány szolgálatában azonban nem elég a bölcsesség, hanem az is szükséges, hogy élete tiszta legyen. Élete ne adjon okot a támadásra és ne tegye a világban Krisztus ügyét hitele vesztetté. Nemcsak a bölcsességem mutatja meg, hogy az Ur követségében járok, hanem az életem is. A bölcsesség csak eszköze a hívő élet formálásának. A tanítvány tehát az életével ne adjon támadási felületet az ellenség számára. Látszani kell rajtam, hogy kinek a követségében járok. Vizsgáljam meg magamat: Krisztus ügyének a képviseletében mennyiszer követtem el hibákat, mert hiányzott életemben a Tőle kapott bölcsességem. Hátha még arra gondolok, hogy életemmel hányszor hoztam szégyent az Ő nevére! Ezért mondja Pál: Életnek beszédét tartván elébük.

Alapige
Mt 10,16
Alapige
Legyetek okosak, mint a kígyók és tiszták, mint a galambok
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Részleges
Hónap
július
Nap
27
Generated ID
sKiVkZxrcxbXjITuwveMa320lt7KXb-Gjrrqs7imPNs