Lovas András Dr.

(A helyzet)
"Azt pedig, tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott."
Hosszú ideje kínlódik keservesen a kiválasztott család. Úgy tűnik, hogy miközben a feszültség egyre jobban fokozódik, a helyzet egyre drámaibbá válik, nem lesz megoldás. Mindhárom félben felszakadtak, a felszínre törtek az évtizedekig szunnyadó indulatok, és bizonytalan, hogy ez milyen következményekkel jár.
Jákób retteg, hogy József feletti gyásza után most Benjámin kapcsán is meg kell járnia a szeretett fiú elvesztése feletti mélységet. Semmi másra nem tud gondolni, mint arra, akit már rég elvesztett,valamint arra, aki éppen elveszőben van. Szinte érzi, hogy megállíthatatlanul közeledik felé az újabb csapás. Akinek élete nem más, mint az évtizedes veszteség siratása, nem képes másra készülni, mint egy újabb veszteségre.
A testvéreket az elkövetett bűn súlya nyomasztja már-már elviselhetetlenül. Valami megfoghatatlan erő a napvilágra hozta azt, amit mindig rejtegettek. Isten jogos bosszúja ez, úgy érzik, mert nem hallgatták meg azt, aki kegyelemért könyörgött nekik. Júda önmagát ajánlja rabszolgának Benjámin helyett, mert menteni akarja, ami még menthető. De kit tudja, hogy mi lesz a válasza ennek a különös embernek, aki egyszer keményen vádolja, máskor gazdagon vendégül látja őket?
És József? Vajon továbbra is keserűséged és a bosszú által vezérelve fogsz testvéreid felett uralkodni? Vajon tovább szövöd lehelletfinom hálódat, amellyel kegyetlenül körbezártad őket? De mit tehetnél még azon túl, hogy úgy intézted, éljék át újra a húsz évvel korábbi helyzetet, amikor eggyel kevesebben - nélküled - tértek haza az apjukhoz? Tudsz ennél fájdalmasabbat kiötölni a már úgyis kétségbeesett társaságnak?
Nem számítottál rá, hogy mindeközben te is újraéled az eseményeket. Nem számítottál rá, hogy megtudod, milyen hazugsággal érkeztek tesvéreid apád házába. Nem számítottál rá, hogy felidézik előtted apád képzeletbeli halálod feletti bánatát. Nem számítottál rá, hogy keserűséged és a bosszú nem akadályoz meg abban, hogy apád és testvéreid, egész családod nyomorúságos állapota megérintse a szívedet.
Mi következik most? Mi következhet ezek után? A bosszú, a bűntudat és a gyász kimondhatatlan módon feszülnek egymásnak a családban. Van kiút? Létezik még jövő? Jöhet még valami új? A feszültség elhordozhatatlan, valaminek történnie kell. Vajon pusztulást és pusztítást hoznak ezek az erők? Nem ritka, hogy ilyenkor valaki meghal. Az elviselhetetlenné lett helyzet tragédiába torkollva oldódik fel. Te sem bírod már tovább, nem tudsz magadon uralkodni. Őszintének kell lenned, és le kell leplezned magadat, feladva ezzel a pozíciót, amelyből az eseményeket - láthatatlanul - akaratod szerint irányítottad. "Ekkor József már nem tudott tovább uralkodni magán az ott álló sok ember előtt, és felkiáltott: Küldjetek ki előlem mindenkit." Majd hangosan sírva mondta: "Én vagyok József! Él-e még az én apám? A tiéid a rettegéstől bénultan és némán merednek rád. "Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!" - magyarázod, de ez semmi jót sem sejtet számukra. Még mindig kétes, hogy mi lesz a dolgok kimenetele. De mintha készülne valami új...
(A fordulat)
"Azt pedig, tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." - mondják neked mások az általad is jól ismert igazságot. "Hidd ezt el, Isten majd mindent jóra fordít. És bocsáss meg." Ezt is ismered. "Tudod, mit mond az Úr… Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan én is megbocsátok tinektek." -  mondják megint. Ó, milyen könnyedek és magabiztosak! Ó, azok a csillogó szemek! Csakhogy ők nem értenek semmit, úgy érzed. Most, hogy nem másoknak kell tanácsot adni, most, hogy az elmúlt évtizedek megaláztatásairól, kínjairól, a hozzád legközelebb állók hűtlenségről van szó, mindez ezerszer súlyosabb, mint bármikor korábban gondoltad. Érzed, hogy döntéseden és szavaidon mindannyiótok jövője függ. Élet és halál kérdése ez. Tudod, hogy mit kell elengedned. De nincs erőd. Emlékként ott él benned a sok szenvedés. Hogy tudnád ezt feledni? Hogyan tudnád elfogadni? Hogyan tudnál a múlttal megbékülni? Igen, látod, hogy ők is szenvednek, sebeket hordoznak. Hogy el kellene mindezt engedned. El is akarod engedni. Tudod, hogy másképpen sehova sem juttok. Nincs jövő, nincs újabb lehetőség, nincs élet. Csak gyűlölet, vádaskodás, félreértések, nagy családi félrebeszélések. Mindenki tudja, mi a lényeg, de senki sem beszél róla. Soha nem mondtátok ki, mégis megegyeztetek, erről nem beszélünk. Közben együtt vagytok, de távol egymástól. El kellene hát engedni. De képtelenség! Ilyen gonoszságot… a saját testvérükkel szemben. És … miért engedte ezt Isten? Hogyan történhetett meg, ha ő van? Hol volt Isten akkor?
Az újabb kérdésre váratlan választ kapsz. Csak nem?! Istenem… Nem, ez nem lehet igaz. Ilyet nem tehetett! Ezért nem! Eladtak, hogy a családunk ne haljon éhen?! Azért, hogy megmeneküljünk és életben maradjunk? Mert ha én nem vagyok ebben a helyzetben, minden másképpen alakul? Hogy idős édesapám méltóképpen haljon meg?
Nem is tudod, mennyi idő telt el e gondolatokkal. Néhány másodperc, néhány perc… Felnézel és újra látod őket, amint ott állnak előtted, a rég halottnak hitt József előtt, zavarodottan és bénultan. És megszólalsz. Sírva, a fájdalomtól és az örömtől sírva mondod ki végül a megbékélés szavait: "De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok." - Mit beszélsz, testvér? - néznek rád dermedten. "Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással." Kicsoda? És mit csinált? József! Mondd még egyszer, ha ez az evangélium! "Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett."
Érzed, mekkora bolondság mások szemében, amit beszélsz, de tudod, hogy helyesen szólsz. Soha ilyen békességet nem tapasztaltál az elmúlt időben. Soha ennyire nem élted át Isten titokzatos elhívását és terveit, mint most. Soha ilyen közel nem érezted magad az Úrhoz. Soha nem voltál ennyire bizonyos, hogy terve van veled, és nem esetlegesek a veled történő dolgok. Nem tudod szavakba önteni, másoknak magyarázni, hogyan lehetséges ez. Hogyan gondolod, hogy Isten küldetésében jártál, miközben eladtak, megaláztak, börtönbe kerültél… De nem is akarod magyarázni. Ismered őt és szíved legmélyén meggyőződtél affelől, hogy amit veled tettek, az Isten előtt volt mindvégig. Nem, azt sem gondolod, hogy testvéreid jól döntöttek, amikor álmaid miatt meggyűlölve ellened fordultak. De mostmár szabad vagy. Szabad arra, hogy megöleld és megcsókold őket, és leülj velük beszélgetni. Sohasem beszélgettél még velük. Mindig viszály volt otthon, amióta csak az eszedet tudod. De most mindannyiótok életében valami történt. Valami új kezdődött. Valami megváltozott.
Ez a felismerés órája. Nemcsak ők ismerik fel, hogy kivel állnak szemben, hanem te is. Istennel állsz szemben. Mindig és mindenhol, ott is és akkor is, ahol és amikor ez a legkevésbé tűnik valószínűnek. És amint ezt mostmár nem általános igazságként, hanem saját megszenvedett, megharcolt és élő hitvallásodként megvallod, megszabadulsz. Ahogy kimondod a szavakat "Isten küldött el engem előttetek", hatalmas súlyok szakadnak le rólad, és ott, ahol eddig nem volt jövő, nem volt valami újnak, az életnek lehetősége, élet fakad.
(A jövő)
"Azt pedig, tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott."
Isten tervei kezdenek kibontakozni körülötted. Először az a legfontosabb, ami közvetlen a családodban történik. József testvéreivel megbékélve beszélget, de van valaki, aki mindenkinél fontosabb számára. Alig várja, hogy apja megtudja a hírt: elveszettnek hitt fia megtaláltatott. És bár a hír hallatán először "szíve hideg maradt, nem hitt nekik", a testvérek elbeszélése, valamint az ajándékok meggyőzték őt, és hosszú évtizedek után"fölélénkült apjuknak, Jákóbnak a lelke". Csodálatos átélni, hogy ott, ahol nem volt remény, megújulnak az emberek. De ne várd ezt azonnal. Jákób először nem hisz azoknak, akik egy életen át hazugságban éltek egy fedél alatt vele. Jákób nem könnyen tudja elhinni, hogy nem csapás, hanem felfoghatatlan áldás híre érkezik hozzá. Az Úr által kezdeményezett újat néha nem könnyű befogadni. Légy türelmes és kitartó!
A testvérek felett megtört a bűntudatból táplálkozó félelem mindent átjáró valósága. Tudják, hogy vétkeztek, de József kegyelmesen bánt velük, megbocsátott nekik. Megnyíltak az ő szemeik is Isten nagyobb tervére, ahogyan elküldte előttük Józsefet. Apjuk halálakor azonban újra felmerül bennük a kétség: "Hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a rosszat, amit vele szemben elkövettünk." (50.15) Ne szomorodj el, ne csüggedj el, hogy még mindig itt tartotok. Ne hidd, hogy nem nyílt meg az Istentől való jövő. De lásd, hogy mindig vannak erők, amelyek elcsüggesztenének. A beteges gyász, a bűntudat és a bosszú erői már a múlthoz tartoznak. Megbocsátottál és Isten előrelátását, gondviselését vallottad meg. Kezéből fogadtad mindazt, ami veled történt. Elkezdődött az új, amit ő készített számodra. Kibontakozóban van körülötted Isten terve. Ne engedd, hogy bármi elcsüggesszen és visszataszítson a keserűségbe.
Végül azt is látnod kell, hogy nemcsak rólad és szűk családodról van szó. A családi drámán túlmutat egy nagyobb történet, amelynek részévé lettél. Isten népe története a tiéd. A fáraó Egyiptom földjének legjavát ajánlja apádnak és testvéreidnek. Generációkon keresztül meghatározza majd ez néped jövőjét. Isten terve, amely életedben és családodban bontakozik ki, messze túlmutat rajtad. Túlmutat azokon, akiket ismersz. Túlmutat azokon, akik egy helyen vagy egy időben élnek veled. Túlmutat azon, amit legmerészebb álmaidban álmodtál. Mert amit ő eltervezett és előre lát, azt elképzelni sem tudjuk. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy szeretetétől soha semmi el nem választhat bennünket. Ezért nem marad más, mint hogy így magasztaljuk őt:
"Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen" (Ef. 3.20-21)

"Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék."
A felnőtté vált gyermek tudta, hogy egyszer újra előkerül a dolog. Nem, nem a több mint húsz évvel ezelőtti kegyetlenkedésére gondolt, amikor először testvére halálát kívánta, majd pedig hazug mesét szőttek apjuknak egy vérengző vadállatról. Ezen nem szokott gondolkodni, bár sötét árnyékként mindig követte, bármerre ment. Ez csak az ő és testvérei titka. Júda fejében Egyiptom erős embere járt. Látta, amint napról napra fogy az élelem, amint egyre közeledik az elkerülhetetlen. Látta, amint apja egyre jobban emészti magát, egyre inkább bezárkózik, falakat építve magának a múlt keserves emlékeiből. Érezte, hogy nem kerülheti el a szembenézést sem a kemény és szigorú főemberrel, sem apjával. Valami egyre súlyosabban nehezedett rá. Miért akarja az az ember éppen az elveszett József édestestvérét látni? Miért nem képes már apja túltenni magát gyászán? Miért kell neki mindenki előtt titkolózni? Meddig kell az apa fájdalmát látva folyamatosan szembesülnie tettével? Meddig lehet hazugságban, nagy családi titkot rejtegetve élni? Mikor lehet egyszer végleg elfelejteni a múltat?
És eljött a nap, ahogyan mindig eljön, hiába szeretnénk feltartóztatni: "Amikor mind megették az Egyiptomból hozott gabonát, ezt mondta nekik apjuk: Vásároljatok megint egy kis élelmet!" És újra megnyílt a csapda. Hogyan magyarázod meg neki, hogy engedje el a legkisebb fiút? Miközben tudod, hogy múltbeli cselekedeteiddel te döntötted romba az életét. De hogyan kerülhetnéd el ezt a kényes ügyet? Miközben csak rettegve tudsz arra gondolni, hogy ismét meg kell állnod az előtt, akinek kezében az életed. És hogyan halogathatnád a döntést? Az éhség nagy úr. Nincs menekvés. Esetleg megpróbálsz majd ügyesen manőverezni, de nincsen túl sok tered. Senkivel sem lehetsz őszinte. Sem apáddal, sem azzal a másik emberrel, aki életed szerves részévé vált. Majd mindent megteszel a fiúért, meg is ígéred apádnak, mindent magadra vállalsz. Valahogy majd csak kievickélsz ebből a csapdából, reméled, de mégis mintha nem a te kezedben lenne a dolgok menete.
Végignézed, amint apád reszkető kézzel csomagol. Összeszed mindent, ami érték, csak hogy megnyerje a távoli ember jóindulatát, és visszakapja legkisebb fiát. Semmi másra nem mer gondolni. Összeszedi a zsákotokba titokzatos módon visszakerült pénzt is, nehogy adós maradjon. Majd hallod, amint a mindenható Istenhez esedezik, de azt is, amint jól ismert letargiájába zuhan: "Ha már el kell veszítenem gyermekemet, hát elveszítem!"
Bűntudat és vendéglátás (43.15-34.)
Nem kevés kínok között érkeznek a testvérek Egyiptomba. Ki szeret visszamenni legrosszabb emlékei színhelyére? Amikor nem tudod, hogy most mi következik. Amikor eszedbe jut, ahogyan az előző alkalommal magyaráztad a váratlanul súlyos helyzetet: "Bizony, a testvérünkért bűnhődünk most, mert láttuk az ő nyomorúságát, amikor könyörgött nekünk, de nem hallgattunk rá. Emiatt ért utol bennünket ez a nyomorúság." (42.21) Vajon mi jót várhatunk ugyanezen a helyen? Ugyanabban a helyzetben. Még ha jónak tűnik is valami, az is bizonyosan csak csapda. Miért vezetnek be bennünket annak az embernek a házába? Gyanúsan előzékeny a titkára… Meg akarnak vendégelni? Nem tudod elhinni. Nem csak azért, mert ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltad korábban. A lelkiismereted nem engedi. Ez a hely a bűnhődés helyévé lett. Itt minden arra emlékeztet, amire nem akarsz emlékezni. Hogy fizetned kell, valakinek el kell számolni azzal a tettel. Vétkeztél és bűnhődnöd kell. Ezért nem vagy szabad elfogadni, hogy jó szót szóljanak hozzád. Mindent, minden kedves szót, minden barátságos mosolyt, minden őszinte szándékból való közeledést elutasítasz. Mindenhol csapdát sejtesz, és rettegsz. Félsz, hogy kiderül a titok. Képzeleted pedig a legvadabb szárnyalással festi fel a lehetséges végkifejletet: "Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt."
A legjobb módszer megpróbálni megelőzni a bajt. Tisztázzuk magunkat nyomban, oszlassuk el a kételyeket, és mondjuk, hogy nem mi vagyunk azok. Mutassuk meg, milyen becsületes emberek vagyunk. "Urunk, jártunk mi már itt a múltkor is élelmet vásárolni. De amikor elérkeztünk éjjeli szállásunkra, és kinyitottuk zsákjainkat, kitűnt, hogy mindegyikünk pénze a zsákja szájában volt, ott volt a pénzünk a teljes összegében! Ezt most mi visszahoztuk magunkkal. De más pénzt is hoztunk magunkkal, hogy azon élelmet vásároljunk. Nem tudjuk, ki tette pénzünket a zsákjainkba."
De hiába mindez, magad sem hiszel a mentegetődzésnek. Mert a pénzt valóban nem loptad, de te is tudod, hogy itt valami egészen másról, sokkal mélyebb dolgokról van szó. Ezért nem vagy nyugodt, pedig udvariasan fogadnak és viszontlátod testvéredet. Nincs békességed, pedig alázatosan leborulsz a most oly nyájas és kedves főember előtt, akinek átadod az ajándékaid. Nem érted, miért érdeklődik apád felől, miért fordul különös figyelemmel a legkisebb testvéredhez. Nem tudod, miért szalad ki váratlanul hirtelen a teremből, és különösen feszélyez, hogy mindannyiotokat életkor szerinti sorrendben ültet az asztalhoz, mintha ismerné a családot. A legkisebb ötszörös adagja is mintha ismerős lenne, mint oly sok minden, ezen az ismeretlen helyen. Ez az "ismerősség-érzet" azonban cseppet sem bátorító, inkább valami megfogalmazhatatlan fenyegetést hordoz. Várod, mikor lesz vége ennek a valószínűtlen ál-békességnek. Végül a jó bor megteszi a magáét, és pattanásig feszült bensőd felenged. Talán tényleg sikerül kiszabadulni a csapdából. Talán tényleg sikerül leplezni a múltat.
Bűntudat és lelepleződés (44.1-17)
            "Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék."
De néha mégis van, gondoljuk, mint a testvérek, akik elindultak hazafelé. Eggyel többen, mint amennyien érkeztek, élelemmel megrakodva mennek apjukhoz. Milyen boldog lesz, amikor újra magához ölelheti a szeretett fiút, a legkisebbet. Júda is megkönnyebbülve sóhajt fel, eleget tett ígéretének. Most visszavisszük neki azt, akit annyira szeret. Igen, a titok még mindig titok, de most mintha jóvá tettük volna. Lazul a nagy teher szorítása, talán lassan el is múlik. A korábban kegyetlen és szigorú úr szinte a család barátja lett, a magába zárkózó édesapa hamarosan egyetlenét zárja a karjaiba. A küldetés sikerrel járt, a sikeres utak pedig hajlamossá tesznek arra, hogy megpróbáljuk elhessegetni magunktól a múlt sötét árnyait.
De hamarosan kiderül, hogy a testvérek szabadsága csak virtuális szabadság. A titkár vádjaira még magabiztosan és tiszta lekiismerettel válaszolnak: "Akinél megtalálják [az ezüst serleget] szolgáid közül. az haljon meg, mi magunk meg rabszolgái leszünk uramnak." A tények azonban ellenük vallanak. A serleg éppen a legkisebb fiú zsákjában van. És ez, szerintük, nem lehet véletlen.
Nem gondolhatod már, hogy véletlenül beszélt veled így ez az ember. Nem lehet véletlen, hogy éppen a legkisebbet akarta látni. Nem lehet véletlen, hogy az ő zsákjába került a serleg. Nem lehet véletlen, hiszen kísértetiesen hasonlít a helyzet ahhoz, amit titkolni és elrejteni igyekszel. A kérdés ma is az, hogy mi lesz apáddal, ha elveszti kedvenc fiát.
Még ha eddig nem is mertél így beszélni, most már megadod magad: "Isten hozta napvilágra szolgáid bűnét." Ezt a sok véletlent csak Isten jogos bosszújaként tudod megélni. Hiszen nem serleglopásról beszélsz, azt Isten nem hozhatta napvilágra, hiszen nem történt meg. Egészen más történik. Nem akarsz többet rejtőzködni. Nem bírod többet a hazudozást. Belefáradtál a manipulációba. Úgy érzed, nem tudsz menekülni a bűnöd elől. Utolért az égi igazságszolgáltatás. Istent is ilyennek tudod csak elképzelni; rendezetlen múltod nem engedi, hogy szeretetéről, elengedéséről, kegyeleméről ismerd őt. Elért a végzeted. Egy azonban bizonyos: "Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék."
Bűntudat és felelősségvállalás (44.18-34)
"Csak az lesz a rabszolgám, akinél a serleget megtalálták, ti pedig menjetek el apátokhoz békességgel!" Mi ez, ha nem egérút? Újabb lehetőség a menekülésre? Ígéretet tettél, de még mentheted magad. El tudod képzelni, hogy milyen lehet ennek az embernek a rabszolgájává lenni életed végéig? Apádnak meg majd mondtok valamit…
De amikor felismerjük, hogy semmi sem maradhat rejtve, amikor van bátorságunk, hogy kimondjuk, vétkeztünk, valami új születik. A felnőtté vált fiú szabaddá lett. Szabad vállalni a felelősséget. Egykor élen járt testvére eladásában és az apjának való hazugságban, de ma már nem kell ezt megismételnie. Az évtizedes titok ereje kezd megtörni, neki nem kell tovább rejtőzködni. Azonosult bűnével, és mostmár azonos lehet önmagával is.
De ennél többről van szó. Felszabadult apja szeretetére is. Az, aki azért gyűlölte testvérét, mert apja jobban szerette, mint őt, most képes abban kimutatni apja iránti szeretét, hogy elismeri, ha a legkisebb nélkül térnek vissza, apja belehal a bánatba: "Ha úgy térek most vissza apámhoz, a te szolgádhoz, hogy nem lesz velünk ez a fiú, akihez lelkéből ragaszkodik, és ha meglátja, hogy nincs meg a fiú, akkor meghal, és szolgáid a bánat miatt juttatják apánknak, a te szolgádnak ősz fejét a halottak hazájába." Erre csak akkor vagy képes, ha megbántad, amit tettél. Ha szívből fájlalod, amit okoztál a másik életében. Ha minden porcikád azt mondja, bárcsak ne tettem volna meg ezt a hatalmas gonoszságot - függetlenül attól, hogy milyen körülmények vezettek oda. A bűnbánó szív szabadul fel a szeretetre és az együttérzésre. Ismered és átéled a másik fájdalmát, mert erőidet már nem arra pazarlod, hogy önmagad védjed meg. Megnyílsz a másik ember felé, és érzed, hogy mi az, amin neki kellett végigmenni - talán miattad is. Újra - vagy talán először - tudsz szeretni, olyan szeretettel, amelyet a következő hitelesít: "Ezért hadd maradjon itt a te szolgád e fiú helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel!"
Közben megismerted, szívedben átélted Isten közelségét és szeretetének melegét. Így imádkozol:
"Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim,
egész nap jajgatnom kellett.
Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed,
erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.
Megvallottam neked vétkemet,
bűnömetnem takargattam.
Elhatároztam, hogy bevallom
hűtlenségemet az Úrnak,
és te megbocsátottad bűnömet,
amit vétettem." (Zsolt. 32.3-5)

Az elfojtott sérelem
Azt hitted, hogy végképp lezártad a múltat. Több, mint két évtized távolságába kerültek tőled ifjúkorod súlyos családi konfliktusai. Már-már alig emlékszel annak részleteire, ahogyan elbántak veled. Túlzottan szerető és kivételező apád, a többiektől megkülönböztető drága és divatos ruhád, hazugságaid és vadnak tűnő álmaid, tesvéreid gyilkos indulatig fajuló irigysége, a zuhanás a kútba, az ezt követő rabszolgasors, már mind-mind a múlté. Nem is igen jut eszedbe, az idő jótékony fátylat borított fájdalmas emlékeidre. Családod kudarcának következményei sem sújtanak már. Kiegyensúlyozott életed van gyönyörű és előkelő feleséged mellett. Aki olyan sokáig magányos voltál egy idegen országban, ma családod közösségében élsz. Gyermekeid napról napra növekednek és fejlődnek. De nemcsak a családi élet területén lettél sikeres.
Fontos pozíciót kaptál, hatalom és felelősség adatott neked. Emberek ezreit és tízezreit érintő élelmezési segélyprogramot vezetsz. Tudod, hogy nem hiábavaló a munkád, elismert és köztiszteletben álló ember vagy. Tudod, hogy bölcsességed és szervezői képességed, az előző évek megfeszített munkája megtermi gyümölcsét. Egyiptom felkészült az éhínségre, és ezért a természeti katasztrófa nem fogja megtizedelni a lakosságot.
Mindeközben alázatos ember vagy, aki mindezért Istennek tulajdonítja a dicsőséget. Mindig megragadod az alkalmat, hogy elmondjad, nem te, hanem Ő. Nem a te bölcsességed, hanem Istené, nem a te kezedben van a történelem, hanem az Úréban.
Emberek tömegei özönlenek hozzád, akiket te látsz el élelemmel. Életed eddigi legelfoglaltabb időszaka ez. Most méretik meg, hogy sikeres lesz-e az előző évek megfeszített szervező munkája. Az Istentől bejelentett természeti katasztrófára készültél fel. És úgy érzed, úgy látod, minden a megfelelő kerékvágásban halad. A magtárak megnyíltak, a föld minden részéről hozzád jönnek élelmet vásárolni.
Azt hitted, végképp lezártad a múltat. Hányszor mondtad, hogy nem haragszol senkire, sem apádra, sem testvéreidre. Rég eltemetted a régi sérelmeket, Isten kárpótolt mindenért. Mindennek biztos jeleként első gyermeked Manassénak nevezted el, mondván: "Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyámnak egész házát." És ezt komolyan is gondoltad, József.
A felszakadó sebek
De most itt vannak. Testvéreid, atyád házának képviselői, itt állnak előtted. Te tudod, hogy kik ők, ők nem tudják, hogy te ki vagy. A te kezedben hatalom, élet-halál ura vagy, az ő kezük üres, éheznek. Pont fordítottja a helyzet a sok évvel ezelőttinek, amikor az ő kezükben volt a te életed, és te voltál a tehetetlen. Itt vannak, József, de nemcsak a testvéreid. Velük jönnek az érzések, az emlékek, az indulatok. Feltámadt és szemben áll veled saját eltemetett, elfeledettnek hitt múltad. Azt hitted, rendezted, legyőzted, a hátad mögé vetetted, de most rádtör nyíltan, váratlanul, megállíthatatlanul. És úgy tűnik, erősebb nálad, maga alá temet.
Egyszeriben emlékszel, kristálytisztán emlékszel mindenre. Emlékeiddel együtt elborítanak a megalázottság, a tehetetlen düh, az otthon elvesztése feletti gyász érzései. Húsz év távlata semmit sem számít, olyan erővel nyomakodnak, tódulnak feléd, árasztanak el az emlékek és érzések.
Emlékszel arra, amikor drága és divatos ruháid miatt testvéreid irigységgel teli gyűlölettel taszítottak ki körükből. Amikor nem értett meg senki, sem apád, sem bátyáid.
Emlékszel arra, amikor hiába könyörögtél kegyelemért, senki nem hallotta meg az előtted állók közül kiáltásodat, senki sem törődött tehetetlen vergődéseddel.
Emlékszel arra, amikor Potifárné hazugsága börtönbe juttatott. A hosszú-hosszú várakozásra, a főpohárnokban való csalódásra, a reménytelenség óráira. Amikor ezerszer végiggondoltad, hogyan alakulhatott így az életed, amikor azon gondolkoztál, hogy vajon mi van otthon a családoddal, mit szólnának, ha tudnák, hogy élsz és egy börtönben vagy eltemetve.
És most emlékszel arra, hogy az Úr mindvégig veled volt, felemelt, családot és hivatást adott - de valami még sincs rendben. A lelked beteg. A múlt biztosan tartja rajtad a kezét. Nem vagy szabad.
Előtted a tesvéreid, arccal a földre borulva. Emlékszel az álmaidra is. A tesvéreid kévéi a mezőn leborulnak a te kévéid előtt. Majd pedig a nap, a hold és tizenegy csillag borult le előtted. Az első álom beteljesedett. Itt vannak mind a tízen. Mégsem vagy szabad és elégedett.
A lerendezetlen múlt nehéz emlékei egyszer előjőnek. A testvéredet jobban kedvelő apa. A téged mindig elhanyagoló nevelőszülő. A mindig önmagával foglalkozó, önmagát igazoló alkoholista szülő. Az érzelmi zsarolást folytató, állandóan lelkiismeretfurdalást keltő anya. A kegyetlenül gúnyolódó osztálytársak. Egy tanár, aki mindent megtett azért, hogy bebizonyítsa, mindenre alkalmatlan, értéktelen ember vagy. Nem kell más, csak egy személy, egy helyzet, egy hang, egy illat… vagy egy történet, mint a mai. És kibillentve biztosnak hitt bástyáid mögül az általad megzabolázottnak hitt múlt feltámad. Jelen van. Él. Rádtámad. Mindannak ellenére, amit Isten azóta neked ajándékozott. Nem tudod fejedből kiverni a kérdést, József: Miért tettétek ezt velem?!
Küzdelem a bosszú érzéseivel
Tiéd a hatalom. Azok, akik ellened fordultak, akik megnyomorították ifjúi éveidet, most a kezedben vannak. És te keményen szólsz hozzájuk, atyád fiaihoz, akiket évtizedek óta nem láttál: "Honnan jöttetek? - Kánaán földjéről jöttünk élelmet vásárolni." De ezt te is nagyon jól tudod.
Valami azonban nem hagyja, hogy őszinte légy. Nem feded fel valós önmagad. Manipulációs játékba kezdesz. Talán egy kis leckét is akarsz adni a tieidnek "Kémek vagytok, azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit megszemléljétek. - Nem, uram, élelmet vásárolni jöttek a te szolgáid. Mindnyájan egy ember fiai vagyunk. Becsületesek vagyunk, sohasem voltak kémek a te szolgáid."
Látod, hogy mennyire félnek. Teljesen kiszolgáltatottak lettek azok, akik egykor az életedre törtek. Elkezdtek az otthonról beszélni. És te még többet akarsz tudni az otthonról, múltadnak e meghatározó részéről. De nyíltan megkérdezni, mindezzel színt vallani nincs erőd. Továbbra is kemény és könyörtelen vagy. "Nem úgy van! Bizony azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit megszemléljétek. - Tizenketten voltak a te szolgáid, testvérek vagyunk mi, egy embernek a fiai Kánaán földjén. A legkisebb most apánknál van, egyikünk pedig nincs meg." Úgy, hát emlékeztek még? - gondolod. Egyre fájdalmasabb a helyzet. A rejtett dolgok kezdenek kiderülni. Hát akkor gyerünk, tovább, hadd lássam, mit bírtok. "Úgy van, ahogyan mondom nektek, kémek vagytok! Ezzel teszlek titeket próbára: a fáraó életére esküszöm, hogy nem távoztok innen, amíg ide nem jön legkisebb testvéretek! Küldjetek el magatok közül egyet, hogy hozza ide tesvéreteket, ti pedig fogságban maradtok."  Három nap börtön a testvéreknek. Mi ez ahhoz képest, amit neked kellett végigélni, gondolod. Legalább egy kicsit belekóstolnak abba a kenyérbe, amelyet éveken át ettél.
Három nap, három súlyos és nehéz nap után döntésre jutsz. "Ha becsületesek vagytok, maradjon fogságban egyik tesvéretek a börtönben, ti pedig menjetek, vigyetek gabonát házatok éhező népének. Hozzátok el hozzám a legkisebb testvéreteket, akkor elhiszem, amit mondotok, és nem fogtok meghalni." Ez lesz a próba. Majd kiderül, hogy mennyire fontos nekik egy testvérük abból, hogy visszajönnek-e érte, vagy nem. Én emlékezem, de teszek róla, hogy ők is emlékezzenek. Menjenek vissza másodszor is atyámhoz úgy, hogy egy fiú hiányzik. Emlékezzenek, hogy vezekeljenek! Ez a visszafizetés ideje. Kemény szívvel gyötröd azokat, akik gyötörtek téged. A múltad, a haragod, a fájdalmad foglya vagy. Tudod, hogy rossz, de vissza akarsz fizetni. Nem tudsz nemes és nagylelkű lenni.
A rettegő testvérek füled hallatára törnek meg. Nem tudják, hogy minden szavukat pontosan érted: "Bizony a testvérünkért bűnhődünk most, mert láttuk az ő nyomorúságát, amikor könyörgött nekünk, de nem hallgattunk rá. Emiatt ért utol bennünket ez a nyomorúság." Majd legidősebb testvéred, Rúben szól: "Megmondtam nektek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok rám, és most az ő vérét keresik rajtunk." De ez már túl sok neked is. Látod nemcsak saját nyomorúságodat, hanem testvéreidét is. Látod, hogy nem csak te vagy az áldozat, hanem ők maguk is azzá lettek. Felismered, hogy ugyanúgy a múlt foglyai, ahogyan te is. Kemény szíved egy pillanatra meglágyul. Egy pillanat erejéig elengeded magad. Sírás fojtogat, majd kerít a hatalmába. Valami elkezdődik, de még messze van a gyógyulás. Együttérzel azokkal, akik szörnyű titok terhével kénytelnek élni, de még nem vagy kész levetni a maszkot és megbékélni velük.
Az isteni irgalom
A történet megy tovább. Valami visszavonhatlanul elkezdődött. Többet már nem áltathatod magad azzal, hogy végleg lezártad a múltat. Nem mondhatod, hogy senkire sem haragszol. Harag és gyűlőlet kavarog benned. Fájdalom és sírás kever fel. Hosszú út van még előtted. De Isten az, aki munkálkodik. Ő fogja elhozni a családi megbékélést, a múltban szerzett sebekből való gyógyulást. Ő az, aki valóban szabaddá tesz.
Ő az, aki azt mondta, hogy "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem az Úr, .. hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, … hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat." Ő az, aki felszakítja a sebeket. Ő az, aki szembesít mindazzal, ami mélyen elnyomva van benned. Jézus Krisztus az, aki Szentlelke által emlékeztet a régi eseményekre. Az emlékezésben újra éled vele a fájdalmas eseményeket. Kész lennél visszahúzódni, bensődet bezárni munkája előtt. De ne tedd, mert akármilyen fájdalmas is, mindeközben szeretetével ölel körül. Felszabadít arra, hogy kemény szíved meglágyuljon és tudjál sírni. Megérteti veled, hogy akinek áldozata vagy, maga is a bűn áldozata. Megbocsájtást kezd munkálni a szívdedben. Hiszen azért jött, hogy szabadulást hirdessen - a múlt rabságából. Azért halt meg a kereszten és támadt fel a halálból, hogy szabadon bocsásson, akit megkínzott az évtizedeken át elfojtott haragban élt élet.
Fogadd így ma őt múltadba. Engedd, hogy gtyógyítson, haragból, gyűlöletből, fájdalomból tisztogasson. Az út hosszú és nehéz lehet - de Jézus Krisztus, a gyógyító, kézen fogva vezet. ÁMEN!

A birodalom uralkodója bajban van. A dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan megszokta. Homokszem csúszott a gépezetbe, és ezen túl nem ő kezdeményez és nem ő irányít. A vezetés, amit eddig magabiztosan tartott uralma alatt, kicsúszni látszik a kezéből. Nem belső lázadás, esetleges véres rabszolgafelkelés okozza ezt. Azt kegyetlenül leverné. Nem arról van, hogy ellenséges csapatok jelentek meg a nagyhatalom féltve őrzött határainál. Mozgosítaná katonáit és megkérdőjelezhetetlen technikai fölényével legyűrné a támadókat. A fenyegetettség nem földrengés, árvíz vagy vészesen kiterjedő járvány képében jelentkezett. Valahogy elhordozná az érzékeny csapást. Más történt. Egy álom szólt közbe. A fáraó álmot látott az éjjel, és rosszul aludt. Nyugtalanság vett rajta erőt. Lehet, hogy csak túl sokat evett az előző nap? Vagy más jelentősége is van az álomnak? Mit számít egy rossz álom egy tökéletesen kiépített, hatalmas birodalom életében? Nappal csak jó híreket kap, engedelmes és hűséges alattvalók veszik körül, megszűrnek minden információt. Ez az éjjel azonban félelmetes volt; valami kontrollálhatatlan tört be a fáraó életébe.
Az adminisztráció közben nem működik. Mert hiába hívja össze az első ember legjobb tanácsadóit, országa minden bölcsét, jósát és tudósát, hiába vonultatnak fel minden technikát, hiába reménykedik. Senki nem tudja eloszlatni a borzalmas képek keltette szorongást. A megfoghatatlan, mindent körüllengő halálszagot. Jó lenne elfelejteni. Jó lenne egy nehéz ételnek betudni. De nem megy. Senki nem tudja mi következik, mit jelenthet az álom. Amit nem ismerünk azt nem is uraljuk. A birodalom vezetése már nem az uralkodó kezében van, és ezt ő is érzi.
A Nílus képe különösen érzékenyen érinti. A birodalom életének ütőeréről van szó. A termékenység, az élet, a hatékonyság, a növekedés szimbóluma. A birodalom életének forrása most halált hoz. Az elborzasztó, semmihez sem hasonlítható tehenek a saját fajtájukat falják fel. És ugyanolyanok maradnak. A kalászok, amelyek a Nílus által táplált termőföldön nőnek, szintén elemésztődnek. A birodalom már nem tud életet adni. Éhező és pusztuló gyerekek, anyák és menekültek képe kísért. Hiába a keménykezű vezető, a tanácsadók serege, az óramű pontossággal működő adminisztrációs rendszer, a modern harci technika, a mindenhova eljutó propaganda, homokszem csúszott a gépezetbe. Két egymást követő álom, két éjszakai felébredés, és a vele járó szorongás. Isten üzent, és ebbe belerendült a hatalom. A világ már nem olyan, mint korábban volt…
…sem globálisan, sem egyéni tapasztalatban. Minden birodalom kísértése, hogy magabiztos és megkérdőjelezhetetlen módon cselekedjen; és közben ne vegye észre saját gyengeségét. Minél elvakultabb a hatalom gyakorlásában, annál közelebb áll a bukáshoz. Ugyanez igaz a mi "birodalmi" életvezetésünkre is. Istennek elég egy álom ahhoz, hgy megmutassa, az eseményeknek nem vagyunk korlátlan urai, még akkor sem, ha életünkben mindig arra törekszünk, hogy mindent kontorlláljunk. De ott, ahol Isten megrendíti a bejáratott, megszokott módszerek és utak korábban rendíthetetlennek hitt rendszerét, ő valami újat készít.
II. Isten emberének áldása
Miközben a fáraó uralma alatt az életet a halál készíti felváltani, az álomról mit sem tudó József tizenhárom éve van élve eltemetve a börtönben. Várja a hajnalt, a fényt, a szabadulást. Fiatal korában nagy dolgokról álmodott, de most úgy tűnik, mindenki elfelejtette. Egyik nap olyan, mint a másik. Nem tudja, kikerül-e még innen, nem tudja, látja-e még távolban élő családját. A birodalom névtelen rabszolgája egy börtönben, és bár két évvel korábban közel került a szabaduláshoz, a fősütőmester elfelejtett említést tenni róla a fáraónak. És mintha Isten sem emlékezne meg róla… már tizenhárom éve.
Egyszercsak nagy dobogásra és kiáltozásra lesz figyelmes, közben a nevét hallja. Még fel sem eszmél, már viszik is, minden magyarázat nélkül. Látja, hogy mindenki siet, feszült és izgatott. Hamar kiderül, hogy a fáraó elé mennek. Éppen csak hogy megborotválkozik és más ruhát kap, már ott is találja magát a fáraó előtt. A régen látott főpohárnok - szinte semmit sem változott! - jelentőségteljes bólogatása közben hallgatja: "Álmot álmodtam, de senki sem tudja megfejteni. Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot, meg tudod fejteni."  
Úgy, a főpohárnok emlékezett - villant át az agyán keserűséggel vegyes kárörömmel, látva a fáraó tanácstalanságát és reménykedését. De azonnal tudta, hogy nem a főpohárnok, hanem Isten, aki mindvégig vele volt, ő az, aki mindennek a hátterében áll: "Nem én, hanem Isten ad választ a fáraó javára." Mert birodalmi politika minden meggyőződése ellenére van van valaki, aki a fáraó felett áll. A mindeddig működő adminisztrációj Isten akasztotta meg. A fáraó magabiztos önelégültségét Isten zúzta szét. Józsefet a börtönből az Úr hozta ki. A titkokat megfejteni, a jövőt kijelenteni egyedül az ő hatalmában áll: "Azt jelentette ki Isten a fáraónak, hogy mit fog cselekedni." - mondja bátran a névtelen rabszolga. A birodalom uralkodója pedig semmit sem tehet Isten döntése ellen, ami már úton van: "Azért ismétlődött meg kétszer is a fáraó álma,  - mondja József magabiztosan - mert Isten elhatározta ezt, és hamarosan véghez is viszi Isten." Isten, Isten, Isten és Isten. A hatalom nem a fáraó kezében van, de nem is Józsefében, akit a fáraó beépíthetne a birodalmi adminisztrációba. Isten cselekszik. A hét bő esztendőt hét ínséges év, súlyos éhezés követi. Az Isten által eltervezett jövő ellen semmit sem lehet tenni birodalmi eszközökkel. Isten ezt a jövőt választottja által hozza el és tartja kézben.
Még mielőtt akár csak egy szót is szólt volna az, aki mindig mindent irányított, aki terveket és stratégiákat készített, József előállt a cselekvési programmal is. Válasszon ki a fáraó egy értelmes és bölcs embert, aki az ország élére állva begyűjti az élelmet az elkövetkező években, ami majd tartalékul szolgál az éhínség idején.
Sem József, sem a fáraó nem tudta, hogy Isten mit cselekszik. A fáraó Józsefet választja. Nemcsak a fáraó álma teljesedik be, hanem közben Józsefé is. A mindenki által elfelejtett börtönlakóból egy nap alatt Egyiptom második embere lett. A fáraó mondja ki, hogy Józsefben isteni lélek lakik. Majd kihirdeti, hogy az egész nép felügyelőjévé teszi. A rá bízott hivatalt jelzi a pecsétgyűrű. A királyi méltóságot a gyolcsruha és az aranylánc. A birodalom nyilvánossága előtt körbehordozzák, hogy mindenki elismerje hatalmát. Végül királyi nevet és magas rangú családból való feleséget kap. József előtt meghajlik az egész ország. A fáraó teszi mindezt, de közben nem tudja, mit tesz. Nem tudja, hogy József Ábrahám ígéretének örököse, amely ígéret minden népek áldását hordozza. Nem tudja, hogy Isten a választott családban végzendő munkájának a részese. Nem tudja, hogy mindezen események által Jákób leszármazottai Egyiptomban fognak letelepedni. Nem tudja, hogy amikor eljön az idő, hogy Isten megszabadítsa népét és szövetséget kössön vele, Egyiptomot tíz súlyos csapás fogja érni. Milyen uralkodó az, aki nem tudja, mit cselekszik? A fáraó és birodalmi módszerei kimerültek, nem képesek életet adni többet.
Isten közben gyermekeket ad Józsefnek. A hosszan tartó, fájdalmas évek véget érnek. "Elsőszülöttét Manassénak nevezte el József, mert ezt mondta: Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyámnak egész házát." József élete gyötrelemmel és fájdalommal volt tele. Gyermekkorában elvesztette édesanyját. Apja rosszul szerette, konfliktusba került a testvéreivel, akik úgy meggyűlölték álmai miatt, hogy meg akarták ölni. Idegen országba került rabszolgának. Isten vele volt, megáldotta, de a békességet nem élvezhette sokáig; Potifárné hazugsága a börtönbe juttatta a hűséges és igaz embert. Tiznegy év börtön után megkéri a fáraó egyik főemberét, akinek ő jelentette ki jövőjét, hogy szóljon érdekében a fáraónak. Az illető elfelejti. Temérdek szenvedés. És mindezek után József az Isten iránti hála hangján tud szólni, és kész megvallani, hogy Isten meggyógyítja. Nem keserű, nem roppant össze, nem tagadta meg Istenét. Manassé születése a gyötrelem időszakának a végét jelenti. Az Úr elhozta a felüdülés éveit. És József nem feledkezik meg Istenről, ahogy a nyomorúságban is mindvégig vele volt.
Majd egy második fia születik, akit Efraimnak nevez el, mondván: "Megszaporított engem Isten nyomorúságom földjén. Nem csak megmentette Isten az idegen földön, hanem meg is gazdagította, kiárasztotta rá áldását. József újra Istenét magasztalja. Mindeközben Isten útmutatása szerint szervezi, hogy minden városban magtárak épüljenek és élelmet halmozzanak fel.
"Amikor az éhínség kiterjedt az egész országra, József megnyitotta az összes magtárakat, és árulta a gabonát az egyiptomiaknak, mert súlyos volt az éhínség Egyiptomban. És az egész földről Egyiptomba mentek Józsefhez gabonát vásárolni, mert súlyos volt az áhínség az egész földön."
Éles ellentétben áll egymással szemben a fáraó és József. A legfelül álló uralkodó elvesztette magabiztos irányító szerepét, nem tudja fenntartani az életet Egyiptomban, hiába az udvar minden bölcsessége és technikája. A hét rút és csontváz soványságú tehén, a hét száraz kalász rémképét nem tudja eltörölni. A legalulról, a börtönből jött rabszolga Istennek tulajdonítja a jövőt, Istentől kapott bölcsességgel mutatja az élet útját a birodalom részére, és maga is Isten áldása közepette él. Isten Lelke által felkenve uralkodik, és ez az uralom életet hoz.
A hatalmi viszonyok átrendeződtek. Az erős gyengévé, tehetetlenné, szánalomra méltóvá lett. A birodalom hatalmi módszerei nem hoznak életet. Az Úrban bízó gyenge magasra emelkedett. Az isteni kormányzás életet hoz nemcsak Egyiptom lakóinak, hanem globálisan is. A föld minden népe áldást nyer az áldott József által. Éhező gyermekek, megtört anyák, gazdasági menekültek életet találnak.
Jeruzsálembe egy uralkodó vonult be - szamárháton, olvastuk. "Hozsánna! Áldott aki az Úr nevébe jön, az Izrael királya" - zúgja a tömeg. Lelkesen várják a birodalmi politika kibontakozását, a felszabadító seregek megszervezését, a szabadságharc vérfürdőjét. Csak az a szamár ne lenne! Nem illik a képbe. Az uralkodók, a fáraók soha sem ülnek szamárra.
Azután elmarad a szabadságharc. Ez az uralkodó nem a birodalom eszközeihez folyamodik. Ő csak az Atya akaratát keresi. Isten Lelke által felkent, szelíd és alázatos. Hamarosan csalódnak benne és elfordulnak tőle. Eljön a gyötrelem, a megaláztatás, a kínlódás ideje. Heródes hazudik. Pilátus korrupt. A propaganda működik. Mintha mindenki elfelejtené, elfordulna tőle. Az uralkodó kileheli a lelkét.
Azt mondta korábban: "ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz."
És az isteni kormányzás elérte a célját. Aki szenvedett, akit megfeszítettek, a harmadik napon feltámadt. Megnyitotta az élet magtárait, és a mai napig az egész földről hozzá mennek, mert súlyos az éhínség az egész földön. Ámen.

Szóval igazságtalanul kerültél a börtönbe. Nagy dolgokról álmodtál, fényes karrierről, de egyelőre nem sok látszik ebből. Átélted a nemvárt bukást. Magad sem számítottál rá. Nem gondoltad, hogy ilyen hirtelen a padlóra küldenek. Miközben Isten veled. Azt hitted, erősebb a pozíciód. A zuhanás úgy ért, mint derült égből a villámcsapás. A biztosból a bizonytalanba, a kiszámíthatóból a kiszámíthatatlanba vezetett az utad. Ezerszer lepergett előtted, hogy mi történt; a partvonalon kívül van időd gondolkodni. Állásodat elvesztetted - kirúgtak, mert megfúrt a kollégád. Családod válságba került - hűtlenné lett, akihez hűséges voltál. A hirtelen beállt betegség elrabolta szabadságodat, látszólagos függetlenséged. Börtönben vagy, álmaid összetörtek, veled együtt. A tisztelet és becsület, ami körbevett - már a múlté. Nyugalom, békesség - nincs többé. Nem sokra tartanak. Börtöntölteléknek, bukott embernek úgysincs igaza. "Tartsuk magunkat távol tőle!" - mondják rólad.
"De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá…" Egyedül ebbe kapaszkodsz. Túl vagy már az első kétségbeesésen: "nem, ez nem lehet igaz, biztos csak álmodok!" De nem ébredtél fel. Ilyen hosszú csak a valóság lehet… A felháborodás, a lázadás már erőtlen, lecsengőben van. Évekig nem bírsz dühöngeni. Az Istennel való háború nem alternatíva már. Nem maradt más, mint hogy bízol az Úrban. Erős hittel ragaszkodsz ahhoz, aki a mélységbe taszított, de ott is veled van. És vársz. Teszed a dolgodat, hűségesen újra - magad sem tudod honnan az erő - és vársz. Várod a jobb napokat. Megfeszülve várod a változást. A börtönfalak leomlását. Nap mint nap kémleled a jeleket. A reménység halvány jeleit. Reggel és este imádkozol: "Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt." (Zsolt.130.5-6) És az egyik nap mégis ugyanolyan, mint a másik. A börtönfalak nem omlanak le, amnesztiáról mégcsak pletykákban sem hallani. A börtönparancsnok rádbízta a foglyokat, az Úr eredményessé tett itt is, de te szabadulni akarsz.
Egyszercsak váratlanul megnyílik börtönöd ajtaja. Behasít a fény, nem látod mi történik, de szívedet izgalom járja át. Valami történik, ez a nap más, mint az ezt megelőző ezrek. Nyitva az ajtó! De még éppen csak, hogy megdobbant a szíved, máris újra csapódik az ajtó. Nem neked nyílt ki, hanem más mögött záródott be. Két ember érkezett börtönödbe. "Ezek után történt, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezett uruk, az egyiptomi király ellen. Megharagudott azért a fáraó a két főemberre, a főpohárnokra és a fősütőmesterre. Őrizetbe vétette őket a testőrparancsnok házában, abban a börtönben, ahol Józsefet fogva tartották".
Befolyásos embereket bíznak rád. Államtitkárok, akik hozzád hasonlóan felülről, nagyon magasról buktak. Nem ismeretlen számodra arcukra kiülő aggodalmuk és zavaruk. Vajon én is ilyen szánalomraméltóan néztem ki? - gondolkodsz. Te is hasonlóan elveszett voltál, amikor idekerültél, mégha ma már otthonosan is mozogsz. Látod, amint rettegve tördelik kezüket, keresve a kiutat. Hallod, amint egyszer dühöngve kiáltoznak, másszor pedig halk, fojtott zokogással nézegetik feleségük és gyermekeik könnyáztatta fényképeit. Neked sem feleséged, sem gyermekeid. A családodról semmit sem tudsz, de talán nem is nagyon akarsz. Neked még a börtönajtó másik oldalán sincs senkid.
Egyik reggel még a szokottnál is feldúltabbnak, nyomorultabbnak tűnik a két kormánytag. De mi közöd hozá? A te feladatod csak annyi, hogy ellásd a dolgodat. Igen, melléd kerültek, ugyanabban a börtönben vannak, de ezen túl semmi közös nincsen. Ezek korrupt hivatalnokok. Megérdemlik, hogy itt vannak. Te ártatlan vagy. Igazságtalanul zártak be. Ezek otthon vannak. Te pedig idegen vagy. Ők most kerültek be. Te éveket húztál itt le. Mi közöd hozzájuk? Se erőd, se kedved. Vannak itt még sokan rajtuk kívül. De ezek most mégis szánnivalóan nyomorultak. Egyre inkább látod, hogy ők is emberek. Számítanak neked. Nem tudod szíved keményen távoltartani tőlük, mégha e világ börtöntörvényei ezt is diktálják. Talán azért, mert reggel-este az Úrhoz imádkozol? Lehet. Mindenesetre megkérdezed őket: "Miért olyan szomorú ma az arcotok?" És ezzel melléjük állsz, könyörületességet gyakorolsz, társuk leszel.
"Álmot álmodtunk, de nincs, aki megfejtse." Az tényleg baj. Régóta élsz már itt, tudod, hogy milyen nagy ügyet csinálnak az álomfejtésből. Amikor fent voltál még, gyakran tanúja voltál, hogy hívták az álomfejtőt. Minden reklámújságban hirdette magát. Nagy tisztelet vette körül, nemhiába, diplomás szakember volt. A legjobb privát kurzusokra járt. Tudott ingázni, reikizni, mestere volt a jóslásnak és az asztrológiának. Mintha kezében tartotta volna a jövőt. Misztikus tisztelet vette körül a sokféle technikát és mágiát felváltva és magabiztosan alkamazó embert. Tekintélyes tudós, sőt, több annál. Pap, mágus, beavatott. Az ezoterikus ismeret, az ősi bölcsesség tudója. Különösen sorsfordulók közepette adtak a szavára. Érted jól a két államtitkár aggodalmát. Álmot láttak, ami az istenek üzenete, de a börtönben nincs ilyen szolgáltatás. A fáraó házában van, a börtönben nincs. Megfelelő szakember híján nem tudják meg, mit tartogat a jövő számukra.
Ilyen végzettséged neked sincs, bár álomban van tapasztalatod. Szerinted azonban nem ezoterikus forródrótra van szükség: "Istennél van a megfejtés." Megvallod, hogy az egy Isten kezében van a jövő. Az álom az ő ajándéka. A magyarázat meg nem okkult praktiták, elrejtett lelki bölcsességek tudorának kiváltsága, hanem a Mindenható Isten kijelentése. Hiszel benne, akinek jeleit naponta várod. És látod, hogy ő nem vonult ki életedből. Valamit cselekszik, amit álomban megjelent, és a magyarázatot neked adja. Azt persze nem tudod, hogy mindez rád nézve történik. Azt még elképzelni sem tudod, hogy mi következik majd - de csak két év múlva.
De ismered azt, aki több, mint minden tudás, módszer, technika. Nem szégyelled, pedig nem ártatlan abban, hogy itt vagy a börtönben. "Beszéljétek csak el nekem". A kezébe mered tenni magadat? Újra mersz bízni benne? Pedig nem könnyű. Nincs szakértelmed. Mi van, ha semmi magyarázatot nem kapsz? Ha nem szólal meg? De te hiszed, a börtönben is hiszed, a partvonalon túl is hiszed, a hosszú várakozás ellenére is hiszed, hogy Isten használni tud. Övé a megfejtés, de te fogod elmondani. Ennyire bízol benne. És mindeközben, talán, a remény egy halvány sugara szűrődik be a falak között…
"A három vessző három nap. Három nap múlva fölelemel téged a fáraó, visszahelyez a hivatalodba, és te adod a poharat a fáraó kezébe a régi rend szerint, amikor a pohárnoka voltál." Igen, ez az! Itt nyílik az ajtó. Isten kijelentette neked, hogy a főpohárnok nemsokára annak színe előtt áll, akinek csak egy szavába kerül, és szabad vagy. Csak egyetlen szavába. És te itt vagy ettől három napnyira. Egyforma napok ezrei mögötted, és talán már csak három nap előtted. Ez a három nap egy örökkévalóság, de el fog telni. Nem hiába vártál, a küszöbön szabadulásod! "Ne feledkezz meg rólam, amikor jó dolgod lesz, és légy hozzám hűséges: említs meg engem a fáraónak, és vitess ki ebből a házból!  - mondod. "Mert galádul raboltak el engem a héberek földjéről, és itt sem csináltam semmi rosszat, mégis tömlöcbe vetettek." Igen, így van. Igazságtalanul bántak el veled. És most reménykedsz? Helyes. Befolyásos ember lett a lekötelezetted. Három nap múlva az, aki itt van a börtönben, akinek te szólod Isten üzenetét, ott áll a fáraó előtt. Három napnyira a szabadulás. "Várja az én lelkem az Urat, várja az én lelkem az Urat, jobban mint az őrök a reggelt."
Látod, a fősütőmester is izgatott lett, érez valamit kettőtök reménységéből. Figyelj rá is, ő is álmot látott. Mondd el neki is az Úr üzenetét.
"Három nap múlva fölelemel téged a fáraó, de fára akasztat, és madarak eszik le a húsodat."
Ne ijedj meg! Igen, ez is lehetséges. De ne ijedj meg. Nem tudod miért tesz Isten az egyikkel így, a másikkal úgy. Nem tudod, miért életre emeli fel a fáraó az egyiket, és halálra emeli fel a másikat. Csak azt tudod, hogy így lesz. Talán elbizonytalanodtál? Elpárolgott reménységed? Mégse olyan szélesre nyílt az ajtó? Nem tudod, mi vár rád?
A három nap eltelt, a két államtitkárt elvitték. Számolod a napokat. Számolod az órákat. Számolod a perceket. Igen, most visszahelyezték a tisztébe. Nyugalom, a fáraó születésnapjának ünneplése nem a megfelelő alkalom. A családjával is találkoznia kell. Talán várja a legkedvezőbb időt. Három nap. Három hét. Csak nem elfelejtett? Három hónap. A napok újra egyformák. A főpohárnok elfelejtett. Isten sem emlékezett meg rólad.
"De a főpohárnok nem gondolt Józsefre, megfeledkezett róla."
És ezt te is tudod. Könyörületes voltál, de nem hálálták meg. Hűséges voltál Istenhez, mégsem nyílt ki az ajtó előtted. Reménységet tápláltál, és semmivé foszlott. Ez a hajó elment. Túl sok meg nem jár erre. Ki tudja, jön-e még másik?
Nem marad más, minthogy bízol az Úrban. Bízol és imádkozol:
            "Meddig tart ez, Uram?
            Végképp megfeledkeztél rólam?
            Meddig rejted el orcádat előlem?
            Meddig kell magamban tanakodnom,
            és bánkódnom szívemben naponként?
            Meddig kerekedhetik fölém ellenségem?        
            Tekints rám, hallgass meg,
            Uram, Istenem!
            Tartsd meg szemem ragyogását,
            ne jöjjön rám halálos álom!
            Ne mondhassa ellenségem:
            Végeztem vele!
            Ne ujjonghassanak ellenfeleim,
            hogy ingadozom!
            Mert én hűségedben bízom,
            szívből ujjongok, hogy megsegítesz.
            Éneklek az Úrnak,
            mert jót tett velem. (Zsolt. 13)

A kérdés, hogy mi lesz az álommal? József, a díszes ruhában járó elkényeztetett kamasz álmokat látott, amelyek szerint szülei és tesvérei leborulnak előtte, és szolgálják őt. A féltékeny és dühös testvérek nemcsak az álmokat akarták megölni, hanem az álomlátót is. Adandó alkalommal díszes ruháját lehúzták, vérrel beszennyezték, és elküldték apjának. A kútba dobott Józsefet pedig midjánita kereskedők vitték Egyiptomba.
I. Isten Józseffel volt
"Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmaeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka." József életben maradt. Ez már önmagában csoda, mert hiába akarta a legidősebb fiú, Rúben megmenteni, nem járt sikerrel. Ha a testvéreknek más ötlete támad, József már halott. Mindez azonban csak erősen korlátozott eredmény. Hiszen József nem több, mint árucikk, akit adnak-vesznek. Nem apja szeme fénye, kiváltságos fiú a háznál, hanem egy a rabszolgák névtelen sokaságában. Nincs díszes ruhája, de ugyanazt hordja, mint a többi munkaerő. Annyit ér, amennyit termel, addig kell, ameddig profitot hoz. A rabszolga élete nem ér többet, mint az ezüst, amit kifizettek érte. József él, de nem több, mint árucikk.
"De az Úr Józseffel volt" - hangzik a meglepetésszerű kijelentés. Ezt eddig nem hallottuk. És nem is vártuk. Mert igaz, hogy Józseffel csúnyán elbántak testvérei. De az is bennünk van, hogy nem ok nélkül. Miért kellett provokálnia őket az álmaival? Miért nem maradt inkább csöndben? Miért kellett mindig hazudoznia apjának a többiekről? Miért volt felmentve a munka dandárja alól? És az Úr vele van? Nem magától értetődő ez.
Meglepő fordulat, ami Isten szabadságáról és szeretetéről szól. Úgy dönt, hogy nem hagyja a fiút magára az idegenben. Valakinek mégis több József, mint névtelen, személytelen termelőeszköz. Valakinek mégis gondja van arra, hogy mi történik vele. Valaki mégis tudja, hogy mit él át ez a kamasz, aki elveszítette családját, szabadságát és jövőjét, aki rabszolgaként kell hogy megtanuljon (túl)élni a birodalomban. Dédapjának, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene nem feledkezett meg róla. Apja halottnak véli, testvérei tudják, hogy elveszett, a birodalmi adminisztrációban nem több, mint egy szám. Egyetlen valaki ismeri őt, az Úr. Ő pedig vele van, mellé áll, körülveszi Józsefet, megáldja őt - ígérete szerint.
"… ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi ura házában élt." Micsoda "véletlen"! Józsefet nem a mezőre rendelik dolgozni, hanem Potifár házában teljesít szolgálatot. Mindez látható eredménye annak, hogy az Úr vele van. Szerencsés, eredményes, áldott, annyira, hogy ez hamar nyilvánvalóvá válik Potifár előtt is. "Látta az ura, hogy vele van az Úr, és mindazt eredményessé teszi az Úr, amihez hozzáfog." Potifár pedig nem rossz gazda: ha ennek az embernek a kezei között minden arannyá válik, bízzunk rá még többet. Ezzel a rabszolgával jó vásárt csinált. Így lesz József a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka házának és minden vagyonának kezelője.
Világos, hogy mindez nem pusztán József vezetői és közgazdasági képességeivel függ össze. A háttérben Istennek az az ígérete és áldása áll, amelyet Ábrahám dédnagyapának adott: megáldalak és áldás leszel, általad nyer áldást a föld minden nemzetsége (12.2). "…megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt." Isten áldása, Józseffel létele olyan megfogható, hogy Potifárnak semmire sincs gondja mellette, csak arra, hogy megegye az ételt.
Az Úr tehát Józseffel van, és József élete - bár rabszolga - virágzik. Immár Potifár előtt is neve, tisztelete és tekintélye van. Az Úr felemelte, megáldotta, és áldássá tette. Az események váratlanul szépen alakultak. De hát nem így van-e ez mindig, amikor az Úr valakivel van? Ezt a szépséget, tejességet, harmóniát mintha csak megerősítené az utolsó megjegyzés: "Józsefnek szép termete és szép arca volt."
II. Egy sokat ígérő karrier vége
Mindez azonban József sokat ígérő karrierjének nem a kiteljesedését, hanem összeomlását jelzi. A kihívás kellően valóságos, a válasz meglepően egyértelmű, a végkifejlet hitet próbálóan igazságtalan.
Feküdj le velem! - súgja Potifár felesége Józsefnek. Nap, mint nap, újra és újra mondogatja neki: feküdj le velem! József, senki sem fogja megtudni, feküdj le velem! József, egyedül vagy, senkid sincs, nincs szükséged egy kis szeretetre? - Feküdj le velem! József, sohasem volt még senkid sem, itt a lehetőség: feküdj le velem! József, mit vonakodsz, nem tetszem neked? Tudom, hogy igen. - Feküdj le velem! József, olyan vonzó vagy, megőrülök érted: feküdj le velem! József, Potifárt nem érdekli az egész, nézd, most sincs itthon, ki tudja ki után járkál: feküdj le velem! József, úgysem bírod már sokáig, mit áltatod magad: feküdj le velem! József, nekünk miért nincs jogunk boldognak lenni? - Feküdj le velem!
De József hajthatatlan: "Nézd az én uramnak semmi gondja nincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát. … Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?" És mi nem tudjuk nem megkérdezni: József, honnan ez az erő? Honnan a tisztelet rabszolgatartó urad iránt? Honnan a hit és az engedelmesség az Úr iránt? Honnan a felelősség? Honnan a bűnnek és a gonoszságnak ismerete? Hova lett már az álmokat látó, elkényeztetett kamasz? Ki ez az ember? - És más választ nem kapunk, minthogy az Úr Józseffel volt. És József az Úrral. Mert tudja, ki tartja őt egyedül nyilván. Tudja, ki tette eredményessé. Tudja, hogy kinek köszönheti a fényes karriert. Tudja, hogy kinek tartozik hálával. Hálás Potifárnak, aki rábízta mindenét, ezért nem veszi el feleségét. Hálás az Úrnak, aki megáldotta, és képes betölteni minden szükségét; ezért nem lesz házasságtörő. József az Úrral van, és inkább van az Úrral, semmint az úrnővel. Mindenható Urának személyes szeretete, törődése, gondviselése mindennél többet jelent neki.
Az Úr azonban mintha nem értékelné ezt eléggé. Az Úr nem változtatja meg az asszony szenvedélyes vágyait. "…az asszony nap mint nap mondogatta Józsefnek … hogy mellé feküdjék." Az Úr nem intézte másképpen azt a napot: "Egy napon az történt, hogy bement József a házba a munkáját végezni, és a háznép közül senki sem volt a házban." Az Úr nem gondoskodott arról, hogy ne maradjon a ruha az asszony kezében: "Ekkor megragadta őt az asszony a ruhájánál fogva, és azt mondta: Hálj velem! Ő azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és kiszaladt." Az Úr nem nyitotta fel a háznép szemét a hazugságra: "Nézzétek, egy héber embert hozott hozzánk, és az csúffá tesz bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiáltottam. Amikor meghallotta, hogy hangosan kiáltozni kezdek, nálam hagyta a ruháját, futásnak eredt, és kiszaladt." Az Úr Potifár előtt sem leplezte le az asszony mesterkedését: "Bejött hozzám a héber szolga, akit idehoztál hozzánk, hogy csúffá tegyen engem. De amikor hangosan kiáltozni kezdtem, nálam hagyta a ruháját, futásnak eredt, és kifutott. Az Úr nem védte meg Józsefet Potifár lángoló haragjától: "Fogta Józsefet az ura, és abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait tartották fogva…"
József az Úrral van, de kivel van az Úr? Az áldozat a börtönben van, a bűnös pedig szabad. De hol van az Úr? Mit ér, hogy az Úr vele van, ha az csak ideiglenes? Ha annak bármikor vége szakadhat? Ha hűségét nem jutalmazza? Sőt, éppen hűsége lesz kudarcának oka? Érdemes hát megállni? Érdemes felelősnek lenni? Megéri a gonoszságot gonoszságnak nevezni? Nem járt volna jobban, ha házasságtörés helyett szerelemben gondolkozik? Urának becsapása helyett a lehetőséggel való élésről? A házasság intézménye helyett személyes beteljesüléséhez való jogról? Csak elnevezés kérdése az egész. Az Úr vele volt. Ő pedig az Úrral. És? Hol van az Úr? Hol van József? Megérte ezért szenteskedni? Magas erkölcsről szónokolni? A munkahelyen nem csalni, nem lopni? Hűségesnek lenni pénzen, vagyonon? Becsülettel szolgálni a tulajdonost? Maradéktalanul elvégezni a munkát? Kollégákat nem fúrni? A gyenge mellé odaállni? Megérte, József, szexuálisan tisztának maradni? A felkínáló lehetőségre nemet mondani? Hinni, hogy majd eljön az Istentől való társ, akiben feloldódik magányod? Istentől való társhoz hűségesnek maradni, amikor más lehetőség is van?
"…ott volt börtönben" Tizenhárom év a börtönben. Ez a jutalom. De meg is érdemli az ilyen naív ember. Álmodozó, álmok között élő. Itt az ideje, hogy lejöjjön a földre. Megtanuljon élni. Térjen végre észhez. Még egyszer úgysem lesz ekkora nagy szerencséje. Nem is érdemli az ilyen. Ilyen csak egyszer adatik az életben. Méghogy az Úr vele volt… ha igaz is, hát most elhagyta, az biztos.
III: És Isten mégis Józseffel van…
"De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt." - olvassuk a kijelentést, ami nem kevésbé váratlan, mint párja történetünk kezdetén.
Ha pedig az Úr Józseffel volt fent, Potifár házában, és Józseffel van lent, a börtönben, akkor Józseffel volt mindvégig, a bukás alatt is. Az Úr Józseffel volt, amikor József is az Úrral volt. Vele volt, amikor nem csítította az asszony szenvedélyét, nem intézte másképpen azt a napot, nem gondoskodott arról, hogy a ruha nem maradjon a csábítónál. Vele volt, amikor az asszony hazugságait elhitte Potifár. Vele volt, amikor ura, akihez József hűséges volt, lángoló haragjában börtönbe záratta háza felügyelőjét. Az Úr Józseffel volt mindvégig.
Szabad szeretetből és kegyelemből való döntés következménye, hogy azt olvastuk a frissen eladott rabszolga kapcsán: az Úr Józseffel volt. Isten szabad szeretete és kegyelme, hogy megáldotta minden munkáját, és így József magasra emelkedett Potifár házában. És míg az Úr ezt nem vonta vissza, szabad döntése, hogyan formálja saját tervei szerint az életét annak, akinek jelenlétét ajándékozta szövetségében tett ígérete szerint. József nem vesztette el Isten jelenlétét. De elvesztette befolyását, relatív békességét, fent-voltát. De nem vesztette el bizalmát, hitét és engedelmességét. Az Úr Józseffel van - lent is, és József az Úrral van - a bukás után is.
Immánuel - velünk az Isten. Ez a neve annak, akiben az Úr egyszer és mindenkorra bemutatta, kinek az oldalán van. Isten velünk, amikor a gyermek megszületett. Isten velünk, amikor a kereszten istennélküliségünk miatt beleverik a szegeket. Isten velünk, amikor harmadik nap feltámad a halottak közül. Isten velünk ma, a Szentlélek erejében, amikor megbékélést hirdet.
Akár fent, akár zuhanás közben, akár lent: Jézusban velünk az Isten. Azért, hogy kisemmizetteket, mindenki által elhagyatottakat néven nevezzen és megáldjon. Azért, hogy kísértésben lévőknek, hitükben ingadozóknak megerősítést adjon. Azért, hogy bűnüket megbánó elbukottaknak megbocsásson. Azért, hogy kétségbeesetteket, igazságtalanul bántalmazottakat vígasztaljon. ÁMEN!

Az elmúlt héten, az előző fejezet alapján Józsefről hallottunk. Az álmokat látó elkényeztetett ifjút testvérei egy kútba dobják, ahonnan midjánita kereskedők kihúzzák, és eladják rabszolgának Egyiptomba. A következő fejezetben arról olvasunk, mi történik Józseffel Potifár házában. Hogyan kerül a Szentírásban e két fejezet közé közé Júda és Támár története? Miért szakítja meg azt, ami a legfontosabbanak tűnik: mi lesz Józseffel Egyiptomban? Mi köze mindehhez Júdának és Támárnak, ennek a vérfertőzést sem leplező botrányos történetnek?
Többek szerint a 38. fejezet véletlenül került ide, semmi jelentősége nincs a Józseffel kapcsolatos események szempontjából. Ez azonban nem így van. Nemcsak azért, mert az előző fejezet szerint Jákób nemzetségének a története kezdődött el Józseffel és testvéreivel (37.2) - Júda pedig ugyanúgy Jákób fia, mint József -, hanem azért is, mert ebben a fejezetben több olyan téma felbukkan, ami fontos Mózes első könyvében. A probléma az utód körül vetődik fel; amint ez Ábrahám, Izsák és Jákób életében is megtörtént. A történet végén a kisebbik, Perec, lesz az első - amint láttuk Jákób és Ézsau, de József és testvérei esetében is.
De van ezeknél egy még fontosabb indoka a szentírónak arra, hogy ez a történet itt szerepeljen. Ez pedig Júda jellemének, jellemformálódásának a bemutatása. Ne tévesszük szem elől, hogy ez az egy fejezet legalább húsz évet ölel át, hiszen Júda gyermekeiről hallunk, akik megszületnek, majd felnőnek, megházasodnak, és ketten meg is halnak közülük. Kövessük nyomon, milyen ember Júda, és milyen felismerésre jut ebben a húsz évben! Ha ez nem történik meg vele, sohasem lesz az az ember, akit József történetének későbbi részében ismerünk meg Júda személyében.
I. Júda, az öntörvényű
Júdát úgy ismerjük meg, mint egy vezető, keményszívű, gyakorlatias embert, aki nem kíván parancsolni kitörő indulatainak.
Az előző fejezetben Józsefen kívül Jákóbnak két fia szerepel név szerint. Rúben, az elsőszülött az, aki szeretné Józsefet megmenteni a testvérek gyilkos indualatától. Júda, Jákób és Lea harmadik fia pedig az, aki azt mondja, hogy ne őljék meg, hanem inkább adják el. Ebben az ötletben részben szerepet játszik az, hogy Júda nem akar testvérgyilkosságba keveredni, de az is megmutatkozik, hogy Júda nagyon is gyakorlatiasan kezeli a pénz kérdését.
Történetünk azzal kezdődik, hogy Júda elválik családjától, és feleségül vesz egy kánaáni nőt. A szentíró megfogalmazása azonban többet sejtet: "Ott meglátta Júda egy Súa nevű kánaáni embernek a leányát, elvette, és bement hozzá."  A "látta" és "vette" igék egymás utáni használata mindig emlékezteti Mózes első könyvének olvasóját arra, amikor ezzel a sorrenddel először találkozott: "Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról …. szakított [vett] a gyümölcséből, evett…" (Gen. 3.6.) Úgy tűnik, Júda elég gyors döntést hozott, amely azonnali kívánságaira épült.
Júdának rövid időn belül három fia születik. Amint Ér, a legidősebb felnő apja feleséget szerez neki; így kerül a családba Támár. Ért azonban Isten gonosznak tartja, ezért meghal. A következő mondat Júda szájából így hangzik: "Menj be a bátyád feleségéhez, vedd el őt, mint a sógora, és támassz utódot a bátyádnak!" Semmi nyoma megrendülésnek és gyásznak. Júda kemény ember.
Ónán engedelmeskedik is és nem is. Az akkori szokásoknak megfelelően feleségül veszi bátyja özvegyét, Támárt, és - a szövegből kiderül - rendszesen vele is hál. Ugyanakkor gondoskosik arról, hogy Támár ne foganjon meg. Használja az asszonyt, de utódot nem támaszt neki. Pedig az özvegynek erre van igazán szüksége, és ez a korabeli törvények szerinti kötelessége is. Úgy tűnik, Onánnak az a bűne, hogy ezzel szembekerül Istennel, aki azt ígérte üknagyapjának, Ábrahámnak, hogy megáldja, megsokasítja, és nagy néppé teszi. Annyian lesznek, mint az égen a csillag, mint a föld pora. Isten elveszi Ónán életét is - Júda részéről gyásznak, fájdalomnak nyoma sincs a szövegben.
Ezután Júda azt mondja Támárnak, hogy maradjon addig özvegy, amíg legkisebb fia fel nem nő, akkor majd Sélá elveszi feleségül. Kiderül azonban, hogy esze ágában sincs odaadni egyetlen megmaradt fiát annak a nőnek, aki mellet a két idősebbet már elveszítette. Az évek telnek, a fiú felnő, és Támár is rájön, hogy Júda nem teljesíti ígéretét és kötelességét. Közben meghal Júda felesége, akinek a nevét még mindig nem tudjuk. Júda megvigasztalódott, olvassuk itt, de mi ez Jákóbhoz képest, aki nem akart vigasztalódni…
Támár, aki eddig csak passzív szereplő volt, cselekvésre szánja el magát. Prostituáltnak öltözik és kiül az út szélére, ahol Júda fog elhaladni. A férfi ismét hű önmagához, amint meglátja megkívánja, és be akar menni hozzá. Gyorsan megegyeznek, hogy a fizetség egy kecskegödölye lesz, Támár azonban zálogot kér Júdától. Így kerül hozzá pecsétnyomója, amely egy zsinóron függ, valamint botja, ami egy feltehetően gondosan faragott remekmű. A pecsétnyomó és a bot Júda tekintélyét, tehetősségét jelzik. Olyan mindezeket átadni egy idegennek, mintha valaki ma személyi igazolványát vagy bankkártyáját nyújtaná át.
Meglepő, hogy Júda ezt az ígéretét azonnal teljesíteni akarja. Haladéktalanul elküldi barátját a fizetséggel, aki hiába érdeklődik a környéken, nem találja a "parázna nőt". Ennek oka azonban nem más, mint hogy szeretné visszakapni személyes értékeit. Amikor saját érdekéről van szó, emlékszik arra, amit ígért, amikor Támáréról, megfeledkezik róla… A nőt Hirám nem találja, ezért Júda így szól: "Tartsa meg magának, hogy gúnyt ne úzzenek belőlünk!" Valóban elég kellemetlen lehet, hogy egy befolyásos ember egy prostituáltat kerestet olyan helyen, ahol az ott élők szerint nincs ilyen.
A hallottak alapján Júda kemény szívű, csak a saját érdekeit szem előtt tartó, a szenvedélyei által mozgatott ember. Olyan valaki, akinek világos elképzelése van a dolgok menetéről, és elvárja, hogy minden úgy történjen, ahogy ő akarja. Most azonban hamarosan csapdába kerül. Nevetségessé lesz, pedig el akarja kerülni. Támár, az idegen, a kánaánita özvegy gyermeket vár tőle…
II. "Igaza van velem szemben"
Hamarosan elérkezik a szembesítés ideje. Júdának jelentik, hogy menye paráználkodott, hiszen terhes. Támár Sélá jegyesének számít, ezért bűne a házasságtöréssel egyenértékű. Júda kiadja a parancsot, hogy vigyék és égessék meg. Támár azonban elküldi apósának annak személyes tárgyait: "Attól a férfitól lettem terhes, akinek a holmija ez. Nézd meg jól, kié ez a pecsétnyomó, zsinór és bot?"  És akkor elhangzik a történet legfontosabb mondata: "Igaza van velem szemben, mert nem adtam őt a fiamhoz." Sőt, úgy is fordíthatnánk, hogy "igazabb nálam, mert nem adtam őt a fiamhoz."
Támár, a kánaánita öszvegy, aki egy prostituált szerepét játssza el igazabb, mint Júda, aki csak azt halogatta, hogy a fiát hozzáadja? Azt kell mondanunk, hogy igen. Egyrészt azért, mert - amint Júda is kimondja - ő hozta Támárt ebbe a helyzetbe. Támárral visszaélnek, nincs szava és joga, senki a családban. Nem kapja meg azt, ami a korabeli szokások és törvények szerint jár neki. Mindezért Júda a felelős, aki ezt felismeri és elismeri. Észreveszi a másik embert, a kifosztottat, a megalázottat. Ugyanakkor van egy másik oldala is az ilyen önmagunkkal való szembesülésnek. Amikor az ember meglátja valós önmagát, amikor az teljes súlyával nehezedik rá, akkor nem méricskél. Ilyenkor az ő bűne a leghatalmasabb.
Júdában tehát valami megváltozik. Többet itt nem tudunk meg róla, de időben nem sokkal később, amikor éhínség lesz Kánaánban és a testvérek elmennek Egyiptomba, ahol Józseffel találkoznak, egy megváltozott Júdával találkozunk. Továbbra is ő a vezető, de kemény szíve helyett együttérzése lesz nyilvánvaló. Júda azért könyörög majd Józsefnek, aki még nem leplezte le magát, hogy ne Benjámint, apja másik kedvenc gyermekét tartsa magánál rabszolgának, hanem inkább őt. Hiszen ha Jákób Benjámint is elveszti, biztosan belehal fájdalmába (Gen. 44.14-34).
 A másik ember nyomorúságának szívünkkel való felismerése, saját hamisságunk beismerése nélkül nincs változás és gyógyulás. Életünk legjelentősebb vonatkozása az, hogy átformálódunk-e egyre inkább Jézus Krisztus képére. Erre választott ki, hívott el és váltott meg bennünket a mi mennyei Atyánk. Ez és nem más a mérce, amivel egykor megméretünk. A változás pedig nehéz.
Az átformálódás egy folyamat, amelynek vannak áttörés jellegű pontjai. Olyan alkalmak, amikor az ember szembesül valóságos önmagával. Amikor úgy alakulnak az események, hogy akaratunkkal szemben lelepleződünk. Amikor olyan egyértelűvé válik bűnös voltunk, mint amikor újra Júda szemei elé kerülnek személyes holmijai.
Lehetséges, hogy ezen a ponton azonosulni tudsz vele. A szembesítés megtörtént, és azzal közdesz, hogy mit cselekedjél. Gyakran az erőszakot választjuk. Júda is megpróbálhatná elhallgattatni Támárt. A vádaskodás, az ellenségesség, a nyílt támadás a sarokba szorított ember jellemzője. Egy másik álmegoldás a menekülés, az elrejtőzés. Valaki előtt lelepleződtél? Akor elkerülöd, nem beszélsz vele, megszakítod a kapcsolatot. Sokkal könnyebb ez is, mint kimondani, hogy neki van igaza, sőt, ő igazabb nálam. Az ellentámadás és az elrejtőzés védekezés. Annak az embernek az eszközei, aki nem akarja elismerni saját bűnét. Aki nem kész megváltozni.
Dávid zsoltárában azonban azt mondja, hogy boldog az az ember, aki elismeri és megvallja bűnét. Az az áldott, aki nem takargatja sem vádaskodással, sem bújkálással. Mert annak, akinek minden energiája saját hamisságának rejtegetésére megy el, felemésztődik az élete. Az, aki Isten és a másik ember előtt kimondja, hogy a másiknak van igaza, legyen az ember vagy éppen az Úr, felszabadul és meggyógyul.
Isten Szentlelke az, akinek ereje átformál bennünket Krisztus képére. Tapasztalatom szerint ez úgy történik, hogy először valamivel szembesülünk. Valamit meglátunk magunkból, ami fáj, ami elszomorít, és amiből Jézus segítségével szeretnénk megváltozni. Meg kell változni, mert - azt is látjuk - ha ez nem történik meg, annak súlyos következményei lesznek. Ha megláttuk, elismertük, elkezdhetünk "dolgozni" rajta. Ennek egyik része, hogy rendszeresen az Úr elé visszük imádságban. Ha minden nap imádkozunk, hogy az Úr bocsásson meg és formáljon át, jobban tudunk figyelni rá napközben. Tudatossá válik, hogy ez rossz, hogy változni akarunk, és hogy Isten Szentlelke velünk van mindig és mindenhol, és kész segíteni. Megoszthatjuk mindezt egy testvérünkkel is, aki megkérdezi időnként, hogyan alakul az életünk, akivel együtt imádkozhatunk, aki kész figyelmeztetni, meginteni.
Befejezésül hadd olvassam fel, amit, amit a lekcióban olvastunk az Efézusi levélből. Engedjük, hogy az Úr megvizsgáljon, szembesítsen minket önmagunkkal. Ha valamiben megint, mondjuk ki: igazad van velem szemben. Kérjük és fogadjuk bocsánatát, valamint Szentlelkének átformáló munkáját.
Ef. 4.25-32.

Egy 17 éves fiatalember odaáll idős édesapja, valamint 10 bátyja elé és nem minden él nélkül beszámol nekik arról, hogy mit álmodott. A testvérek azonnal ráéreznek a mondanivaló lényegére: "Talán király akarsz lenni fölöttünk? Vagy uralkodni akarsz rajtunk?" Mindez azonban nem akadályozza meg az ifjút abban, hogy a következő adandó alkalommal egy másik, hasonló tartalmú álmát is nyilvánosságra hozza. Itt már az apja sem állja meg, hogy rosszallóan megszólaljon: "Micsoda álmot álmodtál? Talán bizony járuljunk eléd, anyáddal és testvéreiddel együtt, hogy földre boruljunk előtted?" Az álmokat előre senki által sem látott események követik - úgy rövid, mint hosszú távon. A testvérek gyilkos indulata, öccsük eladása, apjuk becsapása az egyik oldalon. József felemelkedése, Jákób és családja megmenekülése, az álom - és Isten terve - beteljesedése a másik oldalon. Mi történik itt? Honnan valók ezek az álmok? Hova vezetnek, merre mutatnak?
I. Miből fakadnak József álmai?
József nem véletlenül álmodozik arról, hogy egyszer nagy és hatalmas lesz. Otthona tele van konfliktusokkal, hazugságokkal, fájdalmakkal - generációk óta. Nagyapja, Izsák apja testvérét, Ézsaut szerette jobban, míg nagyanyja apját, Jákóbot. Apjának két felesége volt, Lea és Ráhel; az egyiket gyűlölte, a másikat szerette. A gyűlölttől születtek gyerekei, a szeretettől hosszú ideig nem. Volt két másik anya is a családban; Jákóbnak születtek gyerekei feleségei szolgálóitól is. Végül hosszan tartó, már már reménytelen várakozás után Ráhel is teherbe esett, így született meg József. Az asszonyok versengtek férjük szeretetéért és törődéséért, majd később a fiaik is apjukéért…
József még kisgyerek volt, amikor meghalt édesanyja. Micsoda trauma lehetett ez neki, de nemcsak neki, hanem apjának, Jákóbnak is! Meghalt az az asszony, akit igazán szeretett. Meghalt, amikor Józsefnek édestestvére született, a 12 fiú közül a legfiatalabb, Benjámin. (35.16-20)
Jákób szeme fénye József. Akkor született, amikor már letett róla. A szeretett asszonytól, aki már nem él. Neki mindent lehet, tőle semmit sem tart vissza. Az idősödő Jákób benne látja élete legboldogabb perceit, hiszen ő emlékezteti Ráhelre. De benne látja a jövőt is, Isten ígéreteinek a továbbvitelét, amely ígéretek elnyeréséért sok csaláson és konliktuson ment keresztül. Minden bizonnyal József a család jövője, ő az áldás hordozója. Jákóbnak már-már rajongásig fokozódó szeretét és ragaszkodását jelzi a díszes ruha, amit apja csak neki készíttetett a családban.
József még fiatal, majdnem gyerek. Testvérei az állatokat legeltetik, míg ő otthon van. De amikor találkoznak vele, feltűnő és drága ruhája mindig emlékezteti őket arra, hogy apjuk kit szeret a legjobban a családban. Érzik, hogy ők kevesebbek apjuk szemében - és szívében. És gyűlölik Józsefet. Annyira gyűlölik, hogy nem képesek egy jó szót sem szólni hozzá. Bizonyára éreztetik vele, hogy nem szeretik, hogy semmibe sem veszik, hogy József csak egy haszontalan gyerek, aki sohasem fog erős és férfias bátyjai nyomába lépni. Ezért hát az apja oltalmában élő fiatalnak nem marad más lehetősége, mint hogy rossz híreket hordjon apjának testvéreiről és hogy álmodjon.
Egy rosszul szerető apa, egy elkényeztetett fiú, és 10 keserű és szeretetéhes testvér. És József álmot lát. Álmaiban leborulnak előtte szülei és testvérei. Ő a legnagyobb és a legfontosabb. És ezt nem minden elégtétel nélkül mondja el családjának.
II. Melyek József álmainak következményei?
Az álmok következménye, hogy testvérei még jobban meggyűlölik őt. Szembetűnő, hogy Jákób nem sokat érez abból, ami családjában történik. Ha nem így lenne, nem küldené el Józsefet bátyjai után, hogy megnézze, rendben van-e minden a testvérek és a nyájak körül. Jákób aggódik a vagyonáért, külső fenyegetésre gondol, de eszébe sem jut, hogy a baj belülről fog támadni. József tehát elindul Sikembe, majd tovább megy Dotánba, ahol messziről megpillantják őt testvérei. Félreérthetetlenül hangzik: "Nézzétek, ott jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba, és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!" Hogy borulnának le ők ez előtt az elkényeztetett gyerek előtt?! Itt lesz ennek az elviselhetetlen kölyöknek és bolond álmainak a vége - gondolják.
Rúben azonban megpróbálja megmenteni a fiút, és ezzel eléri, hogy nem ölik meg azonnal, hanem bedobják egy kiszáradt kútba. Azonban hiába tervezi, hogy majd kihúzza, lemarad róla, és Józsefet eladják az izmaeli kereskedőknek 20 ezüstért. Rúben megretten, amikor apjára gondol, de nincs mit tenni. Jákóbot becsapják fiai - ahogyan ő is becsapta egykor apját (Gen.27) - és a díszes ruhát összevérezve elküldik neki. Az álom nemcsak erőszakot szült, nemcsak csalást és hazugságot, hanem vigasztalhatatlan gyászt is: "És megszaggatta Jákób a felsőruháját, zsákruhát tekert a derekára, és sokáig gyászolta fiát. Fiai és leányai mind vigasztalni igyekeztek, de nem akart vigasztalódni, hanem ezt mondta: Gyászolva megyek el fiamhoz a halottak hazájába."
A történetnek itt látszólag vége. Jákób családjában a versengés, az erőszak és a csalás újra megteremte rossz gyümölcseit. Egy összetört apa, 10 rossz lelkiismerettel bíró fiú, és egy valószínűtlen álmokat látó fiatalember, aki rabszolga lesz egy idegen országban: "A midjániták pedig eladták Józsefet Egyiptomban Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök parancsnokának."
III. Isten is jelen van!
A történetnek azonban csak látszólag van vége. Mert ez a történet Isten családjának a története. Mert ez a család Isten egész világra szóló ígéretének, az Ábrahámnak adott ígéretnek az örököse. Ezért akármi is történik Jákób családjában, Isten tervei nem semmisülhetnek meg, Isten áldásának kiterjedése nem állhat meg. Ha Ábrahámnak, József dédnagyapjának Isten azt ígérte, hogy nagy néppé teszi, hogy utódainak adja Kánaán földjét, és általa megáldja a föld minden népét, akkor ezt meg is fogja tenni. Ezért az, hogy József Egyiptomba kerül rabszolgának, nem valaminek a végét jelenti. Az álom beteljesedésének útján vagyunk…
Mert ez az álom Istentől való álom. Az Úrtól való, mert 20 évvel később József testvérei és apja valóban leborulnak előtte, mint Egyiptom második embere előtt. Istentől való, mert valóban József az, akiben a család, és így Isten választott népe, megmenekül az éhhaláltól. Istentől való, mert József által nemcsak családja tagjai, hanem más népekhez tartozók is áldást nyernek.
A konfliktusokkal teli családban Isten munkája bontakozik ki. A nagyravágyó kamasz álmai az Úrtól való kijelentésnek bizonyulnak. Isten csendes és láthatatlan munkáját semmi sem állíthatja meg. Sem Jákób helytelen kényeztetése, sem József arroganciája, sem a testvérek erőszakos próbálkozása. Az álom Istené, és ezért Isten - függetlenül minden szereplőtől - be fogja azt teljesíteni.
Erre azonban csak 20 év múlva kerülhet sor. A történet ma olvasott részében semmi sem ad garanciát arra, hogy egyszer József valóban uralkodni fog - de bölcsességgel és alázattal. Itt még elképzelhetetlen, hogy majd József és testvérei megbékélnek, amint az is, hogy Jákób újból látja elveszettnek hitt szeretett fiát. Isten munkája nagyon is elrejtett József családjában.
Jelen lehet-e Isten olyan eseményekben, amelyek konfliktusokkal, erőszakkal és csalással terhesek? Hajlamosak vagyunk arra, hogy Isten jelenlétét az egyértelműhöz, a kerek egészhez, az idillihez kössük. Olyan képünk van róla, mint aki úgy és akkor tud csak munkálkodni, amikor azt mi is elképzelhetőnek tartjuk. Ha egy családban rend, szeretet és békesség uralkodik, akkor ott Istennek van lehetősége cselekedni. A mai történet azonban hatalmas erőforrás és vigasztalás lehet mindazoknak, akik életében zűrzavar van, akik generációkon keresztül hordoznak fájdalmakat és sebeket, akiknek családja nem idilli és kerek egész. Ahol gyerekek, nem tudjuk miért, problémákkal születtek; akiket szülei elhagytak; akik családjában válás és újraházasodás teremt konfliktust és versengést; akiket túlszerettek, akiket kevésbé szerettek, akik maguk rosszul szerettek… Az Urat nem ijeszti el mindez a zűrzavar és káosz, Istent nem bénítja meg az emberi fájdalom és bűn. Ő jelen van az ővéi életében ilyen körülmények között is, és egészen láthatatlanul vezeti a dolgokat saját terve szerint. És megesik, hogy csak egy hajszálon múlik, hogy Isten története nem akad meg, és minden arra mutat, hogy itt a vég. De Józsefet kihúzták a kútból és eladták rabszolgának - és e "hajszál" lett az álom beteljesedésének egyik döntő mozzanata. Sőt, ez a "véletlen" lett annak eszköze, hogy Izrael Egyiptomba került, ott lett nagy néppé, és onnan hívja ki majd Isten, hogy szövetséget kössön a néppel.
Istennek ezt a munkáját azonban sokkal inkább hinni lehet és kell, mint tapasztalni. Mert igaz, hogy "akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" (Róm.8.28), ez azonban nem azt jelenti, hogy mi feltétlen és hamarosan meglátjuk, miként valósul ez meg. Isten más dimenziókban gondolkozik, mint mi. Józsefnek évtizedeket kellett várnia, mire meglátta, hogy Isten terve hogyan fordította jóra azt, ami gonoszságot testvérei elkövettek ellene (50.20). Mi gyakran azonnal akarunk látni és érteni.
Ez a történet azonban nem megláttatni akarja velünk azt, amit Isten munkál a zűrzavarban. Sokkal inkább megerősíteni akar, hogy ne félj, és ne hidd, hogy Isten nincs jelen. Arra hív, hogy bízzál benne, és fogadd el, hogy ő cselekszik. Formál téged, végzi munkáját, hogy megáldjon és rajtad keresztül mások is áldást nyerjenek. Arra hív, hogy keserűség vagy kétségbeesés helyett válaszd a benne való bizalmat. Ahelyett, hogy elfordulnál az Úrtól, ahelyett, hogy arra a következtetésre jutnál, hogy ő elfordult tőled és elhagyott, fogadd el, hogy munkálkodik.
A mai úrvacsorai közösségben így jöjjünk Jézus Krisztushoz! Hozzuk elé zűrzavarunk, vétkeink, kilátástalanságunk vagy tanácstalanságunk, és engedjük, hogy körülvegyen szeretete és kegyelme. Engedjük, hogy levegye rólunk terheinket, hogy megerősítsen Krisztusban adott bocsánata felől, hogy körülvegyen vigasztalással és új reménységet nyisson küzdelmeinkben. ÁMEN!

A Biblia nemzetségtáblázataival nem nagyon tudunk mit kezdeni. Nem történetek, amelyeknek érthető és lebilincselő cselekménye van, nem adnak tanítást a keresztyén hitről és életről, mint az apostoli levelek, nem tartoznak a Szentírás költői szakaszaihoz, mint a zsoltárok, példabeszédek, stb. Leginkább egy telefonkönyvhöz hasonlítanak. Mit kezdjen velük a mai bibliaolvasó?
Amíg bátran kimondhatjuk, hogy a ma olvasott rész nem a Biblia legfontosabb szakaszai közé tartozik, azt is meg kell vallanunk, hogy semmi sem iratott meg hiába, vagy véletlenül. Úgy a szentírónak, mint Isten Szentlelkének célja volt és van ezzel a fejezettel is. A következő útjelzők mentén kezdhetjük el ennek megértését.
Az 1. versben egy a Mózes első könyvében többször visszatérő, fontos kifejezést találunk: "Ez Ézsau, azaz Edóm nemzetsége" A 2.4-ben ezt olvassuk: "Ez a föld és a menny teremtésének története", szó szerint: teremtésének nemzetsége, teremtésének születése, és így: teremtésének története. Ez a kifejezés vezeti be Noé történetét, (6.9) valamint megtalálható még egyéb helyeken is (5.1, 11.10, stb.)
A másik megfigyelés az előzőhöz tartozik: Mózes első könyvében minden újabb nagy egység ezzel a kifejezéssel vezettetik be. Az ún. őstörténeten túl (1-11 fejezetek) három nagyobb egység ismerhető fel: az Ábrahám történet (11.27-25.11), a Jákób történet (25.19-35.28), és a József történet (37.2-50.26). A bevezető formulák a következők: "Ez Táré (Ábrahám apja) nemzetsége" (11.27), "Ez Izsáknak, Ábrahám fiának (Jákób apja) a nemzetsége" (25.19), "Ez Jákób (József apja) nemzetségének a története" (37.2).
A harmadik gondolat szintén az előbbiekből fakad: az Ábrahám történet vége párhuzamos a Jákób történet végével. Ábrahám halála után nem azonnal olvassuk a Jákób történetét bevezető mondatot (v.19) Izsák nemzetségéről. Megelőzi ezt Ábrahám egy másik fiának, Izmaelnek a nemzetsége (25.12kk). Hasonlóképpen Izsák halála után, ami a Jákób történet vége (35.29), a szentíró nem tér rá azonnal a József történetre, amelyben Jákób élete folytatódik. Előtte meg kell tudnunk, mi történt a másik testvérrel, Ézsauval. Ez a ma olvasott fejezet helye Mózes első könyvében.
Miről van hát szó? Azt látjuk, hogy amikor az Isten által kiválasztott Ábrahám élete végéhez ér, ketté válnak az utak. Először Izmaelről olvasunk röviden, de később az ő története nem folytatódik. Csak Izsák viszi tovább az apja vonalát, csak övé Isten ígérete. Amikor Izsák meghal, újra szétválás történik. Először Ézsauról olvasunk, de csak azért, hogy később már ne essék szó róla. A szentírót Jákób és leszármazottai érdeklik, az Ábrahámnak adott ígéretet ez az ág viszi tovább. Ézsauról megtudjuk, hogy pogány feleségeket vett magának (v.2kk), elhagyta az ígéret földjét, Kánaánt (v. 6 - hasonlóan Lóthoz! 13.6), valamint egy egész nép, Edóm ősatyja lett.
A Jákób történet vége mindezzel megerősíti azt, amivel kezdődött: Isten Jákóbot választotta ki magáénak, az ígéret ás áldás hordozójának és továbbadójának, nem Ézsaut. Amikor anyjuk, Rebeka a méhében folyó dulakodás miatt Isten elé állt, Isten azt mondta, hogy két nép van méhében, és a nagyobbik fog szolgálni a kisebbnek (25.23).
A ma olvasott bibliai rész tehát Isten kiválasztásáról, ill. a kiválasztó Istenről szól. Az isteni kiválasztás gondolata sokaknak nevetséges és felháborító. Nevetséges dolog azt feltételezni, hogy Istennek kedvencei vannak - mondják. Megmosolyogató a gondolat, hogy Isten válogatna az emberek között. Ki gondolná az eddig leírtak fényében, hogy Jákób jobb, erkölcsösebb mint testvére, Ézsau? Ha pedig nem az, sőt, sunyi és számító jelleme taszítóbb, mint Ézsau vad, szilaj istentelensége, miért választaná őt Isten? Nevetséges gondolat - mondják sokan.
Nemcsak nevetséges, hanem felháborító is. Milyen alapon gondolhatja bárki, akár egyén, akár egy közösség, hogy ő Isten választottja? Hogyan állíthatja, hogy ő ismeri Istent, más pedig nem? Micsoda arrogancia, gőg, milyen intoleráns dolog azt kijelenteni, hogy én Isten választottja vagyok! Milyen felháborító elképzelni, hogy Jákób ezt szemébe vágja Ézsaunak!
A kiválasztás gondolata valóban egyeseknek megmosolyogtató, másoknak felháborító. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki, aki a Bibliát olvassa, megszabadulhat ennek valóságától. Az egész Szentíráson végigvonul, hogy Isten szuverén módon választ ki némelyeket céljai érdekében. Lássuk, hogy mit tanít a Biblia a kiválasztásról, valamint hogy milyen következményei vannak a kiválasztás tanításának a mi életünkre nézve!
I. Mit tanít a Biblia a kiválasztásról?
A kiválasztást csak történeti összefüggésben vizsgálhatjuk. A Biblia nem elvont lelki igazságok gyűjteménye, hanem az emberiség történelmének summája. Minden történetírás valamilyen szempont, érdek alapján születik; ennek megfelelően szelektál. A Biblia szempontja a teremtő Isten és az ember kapcsolata. Az üdvösség az a szempont, ami alapján elénkadja a világ történelmét annak kezdetétől, a teremtéstől, egészen beteljesedéséig, az új teremtésig.
Amikor az ember fellázadt Isten ellen (Gen. 3) megromlott a kapcsolata Istennel, a másik emberrel, a környezetével, és meghasonlott önmagával is. Ennek fájdalmas valóságát adják elénk az őstörténetben foglaltak. Isten azonban nem hagyja az embert és teremtett világát magára a bűnben és átokban. A kiválasztással, a kiválasztottak elhívásával a tőle elszakadt világot öleli vissza szerető közösségébe.
Így választ először egyetlen embert a milliók közül, minden magyarázat nélkül. Ábrahám nem jobb, nem alkalmasabb Isten céljaira, mint bárki más. Hacsak nem azért választotta őt Isten, mert felesége, Sára, meddő volt. Akit kiválasztott magának, azt el is hívta (Gen. 12.1-3). Elhívta ismeretére, vele való közösségre, hitre, engedelmességre, áldásra. Ez a kiválasztás és elhívás azonban nem csak egy egyéné, és nemcsak egy generációra érvényes. Benne Isten egy családot választott, egy népet, és az egész emberiséget tartotta szemei előtt.
Azután kiválasztotta Izsákot, és nem választotta Izmaelt. Majd Jákóbot hívta el, és nem Ézsaut. Jákób leszármazottai lettek Izrael népének ősatyjai, amely nép Isten választott népe, szemben a többi népekkel. Ebben a népben születik Isten választottja, Jézus Krisztus, aki Isten választottjaként azért ment a keresztre és támadt fel a halálból, hogy minden népek üdvözítője legyen. A mai napig vannak, akik hisznek benne, és vannak, akik elutasítják őt. A világ történelmén végigvonul ez a kettősség: egyesek szeretik és szolgálják az Urat, mások nem. Egy oldalról nézve a világ történelme a kiválasztás története. Létezik egy közösség, az Isten népe, amely hordozza Istennek az egész világra vonatkozó kijelentését, akinek Isten kijelentette az emberiség történelmének célját, akiket Isten beavatott az ő titkába. Ez a Biblia bizonyságtétele. A kiválasztás valósága, legyen sokak számára megmosolyogtató vagy felháborító, a mai napi velünk van.
A kiválasztás nem jelenti azt, hogy a többiek nem számítanak Istennek. Amíg megvalljuk és megerősítjük a Szentírás tanítását Isten kiválasztó munkájáról, azt is erőteljesen hangsúlyoznunk kell, hogy Isten nem közömbös vagy ellenséges azok iránt, akik egy adott időben látható módon nem tartoznak a választottak közösségéhez. Ez az Izmael és Ézsau leszármazottairól és a belőlük származó népekről szóló részek jelentősége. Bár a szentíró úgy látja, hogy Isten ígérete és áldása Jákób leszármazottaiban öröklődik a következő generációkra, a 35. fejezet után nem a 37. következik. Aprólékos, hosszú, sokak számára unalmas leírást ad Ézsau családfájáról, az edómi királyokról. Isten szempontjából nem elveszett és nem érdektelen Ézsau és leszármazottai sorsa. Edóm jelen lesz később is a választott nép, Izrael életében. A Biblia nemcsak Isten népéről tud, hanem mindig szem előtt tartja a föld minden nemzetségét. Ábrahámnak azt mondta Isten, hogy benne megáldatnak a föld minden népei. Izrael azért Isten népe, hogy általa más nemzetek is megismerjék az egyetlen Istent. A Jézusban hívőket azért választotta Isten, hogy tanúi legyenek a föld végső határáig. A kiválasztás, egyesek elhívása, mindig a többségre nézve történik!
II. A kiválasztás következményei ránk nézve
Üdvösségünkért minden dicsőséget Istennek adunk. Jézus azt mondta tanítványainak, hogy "nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket" (Jn. 15.16). Amikor Istenhez közeledsz, azt hallod, hogy higgy, térj meg! Küzdened kell a felismeréseiddel, bűnökkel, azzal, hogy hitben cselekedsz, vagy pedig nem bízod rá magad Isten szavára. Úgy éled meg, hogy te harcolsz a hit és hitetlenség mezején. De amikor megtérsz, amikor hitre jutsz, felismered, hogy minden Istentől volt. Még a vágyat is ő adta a szívedbe önmaga iránt. Ő keresett mindvégig, ő készített elő a hitre, ő járt előtted harcaidban, amelyeket nem te, hanem ő nyert meg számodra. Átéled Isten kegyelme valóságát: az, hogy Jézusé lettél, egyedül Isten ajándéka.
Az előbbiekből fakad a nem hívők iránti alázat. Fájdalmas látni a választottak gyakori arroganciáját, amint kiváltságos helyzetük tudatában megvetik, sőt, gyűlölik a "pogányokat". Isten népének ezt a bűnét leplezi le Jónás próféta könyve. Isten szolgája nem hajlandó a bűnös Ninivébe menni, és ott Isten akaratát hirdetni, mert megveti a hatalmas város lakóit.
Milyen gyakran kerekedik bennünk felül ugyanez a lelkület! Hányszor és hányszor botránkozunk meg egy nem hívő ember viselkedésén vagy szavain. Milyen élesen tudunk szólni róluk, milyen büszkeséggel nézzük le őket! Mintha nekünk bármilyen éredmünk is lenne abban, ha kicsit is  mások vagyunk… Jól gondoljuk meg, hogy Isten kiválasztott bennünket, és mi az övéi vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy Isten a miénk lenne. Isten elkötelezte magát irántunk, de mi nem köthetjük őt magunkhoz! Isten Jézus Krisztus halála árán megvásárolt bennünket a magáénak, de mi nem sajátíthatjuk ki őt magunknak. Az Úr szereti és törődik azokkal is, akik nem járnak vele.
A kiválasztás tanítása bizonyosság forrása a kételyben, vígasztalást terem a nyomorúságban. Ki ne tapasztalta volna keresztyén életében a bűn ledöntő hatalmát? Ki ne bukott volna el közülünk régi vagy éppen teljesen új kísértésben? Ki ne kiáltott volna fel, amikor bemocskolta magát: Uram, a tiéd vagyok még? A Sátánnak jó fegyvere, hogy a bűneiben eleső keresztyén szívébe belopja a kétely magvait: "aki valóban megtért, az nem kerülhet ebbe a helyzetbe…" Milyen bátorító ilyenkor tudni, hogy nem azért vagyok Istené, mert én áldozatot hoztam érte, hanem azért, mert ő már akkor meghalt értem, amikor még bűneimben voltam. Rajta áll üdvösségem, nem saját hűségemen.
Hasonlóképpen van ez a tragédiákkal is. Amikor valaki azt érzi egy súlyos veszteség kapcsán, hogy nem akar vagy nem tud már hinni Isten hűségében és szeretetében, csodálatosan tapasztalhatja meg: minden nyomorúság közepette mégis hisz és szereti az Urat. Ha Isten választott, akkor a nyomorúságban is ő tart meg magánál. De jó, hogy erősebb az ő szorítása, amellyel tart, mint a te szorításod, amellyel kapaszkodsz belé. Egyedül az ő kiválasztó munkája a garanciája annak, hogy egész életünkben hűségesek maradunk hozzá. Azért kötelezhetjük el magunkat Jézus Krisztus követésére, mert az ő hűsége megmarad örökre.
A kiválasztás tanítása küldetéstudatot plántál. Victor János írásából idézek ezzel kapcsolatban: "Amikor átérzi [a hívő ember], hogy Isten öröktől fogva akarta és munkálta éppen az ő üdvösségét, akkor ebből az örökkévalóságba helyezett szempontból tekintve életének apró, részletes teendőit és harcait egy összefüggő egésznek látja, ami az ő Istentől kiszabott hivatása. Ha Isten kereste őt, és nemcsak ő Istent, akkor Istennek valami célja volt ővele, valami célt jelölt ki az ő életének is nagy terveiben. Így az egyén kis élete és munkája egy nagy isteni világtervbe szövődik bele. Aki a predesztinációt átélte, az nemcsak teljesíteni fogja hálás szívvel Isten akaratát, amint az élet egyik-másik részleténél megvilágosodik előtte, hanem keresni fogja Isten akaratát egész életére és annak egyes hosszabb szakaszaira vonatkozólag, és ha kitudakozta, mit akar vele Isten, és miért állította oda, ahova állította, hivatását oly vasszilárdsággal és olyan lángoló odaadással fogja betölteni a legnehezebb ellenállások közepette is, amilyenre egyébként nem volna képes."
A kiválasztás gondolata felszabadít és elkötelez a bizonyságtételre és az evangélizációra. Akit Isten kiválasztott, azt elhívja - életünk és szavaink által. Bennünket (is) használ, de nem nekünk kell meggyőzni a másik embert. Nem mi választunk ki, hívunk el, teszünk valakit hívővé; Isten munkája ez. Éppen ezért nem kell "győznünk" egy bizonyságtételben, egy hitről, Krisztusról szóló munkahelyi vagy iskolai vitában. Nem a mi harcunkról van szó, hanem Istenéről. Nem veszítesz akkor sem, ha látszólag te maradtál alul, vagy nem történt semmi. Isten végzi az ő munkáját - és ez felszabadít a róla szóló bizonyságtételre.
De nemcsak felszabadít, hanem el is kötelez rá. Hiszen éppen abból a célból választott, hogy másokat is elhívjon rajtunk keresztül. Nem bibliai az a gondolkodás, hogy ha úgyis egyedül Istenen, az ő kiválasztó akaratán függ mindenki üdvössége, akkor nekem semmi felelősségem ebben. Isten nem engedi, hogy a vele való kapcsolat áldásait úgy akarjuk élvezni, hogy nem veszünk tudomást a felelősségünkről. Isten nem akar jónásként látni bennünket.
De mi van, ha valakit nem választott ki? - kérdezik sokan hívők és nem hívők is. Minek tegyek akkor bizonyságot, ha úgyis felesleges? - Ez a kérdés nem lehet a mi kérdésünk. Isten soha nem adta meg nekünk a lehetőséget arra, hogy a kiválasztás titkába betekintve bárkiről is kijelentsük, hogy ő nem választott. Ha valaki ezerszer is elutasította az evangéliumot, az sem hatalmazza fel Isten népét arra, hogy kijelentse, ez az ember elveszett. A mi feladatunk, hogy hirdessük az evangéliumot minden teremtésnek!
A kiválasztás: titok. Áldott, lélekemelő, megerősítő, hálára indító misztérium. Nem kell megfejteni, nem is lehet. A kiválasztást szemlélve az egyetlen helyes dolog amit tehetünk, hogy követjük Pál apostolt. Miután 3 fejezetben foglalkozik a kiválasztás nagy titkával, végezetül Isten magasztalásába kezd. Boruljunk le mi is a kiválasztó Isten előtt, imádjuk őt, és imádkozzuk Pál apostol szavaival:
"Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan "ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?" Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen." (Róm. 11.33-36)

Az elmúlt időben egyre gyakrabban és erősebben vágyom arra, hogy Isten Szentlelke elevenítsen meg bennünket egyenként és gyülekezeti közösségként is. Vágyódom arra, hogy az Úr, az egymás, valamint a világ iránti szeretet fellángoljon bennünk. Szeretném, ha nagyobb elszántsággal és hittel követném Jézus Krisztust az életemben. Megképzik előttem gyülekezetünk, amint a közömbösséget igaz bűnbánat, az önsajnálatot és önmagunk körül való forgást jézusi szolgálat, a lelki fáradtságot pedig Isten iránti hála és öröm váltja fel. Ahogyan közeledik annak az ideje, hogy istentiszteleteinket egy gyönyörű templomban tartjuk, egyre sürgetőbbé válik Isten hívása: újuljatok meg!
Jákób és Isten népe lelki megújulásáról, megelevenedéséről, ébredéséről szól a ma olvasott történet eső fele. Kérjük Isten Szentlelkét, hogy a mai istentiszteleten munkálja azt, amit egyéni és közösségi megújulásunk érdekében fontosnak lát! Így hallgassuk Jákób megújulásának történetét.
I. A megújulás szüksége
Az olvasott rész Isten parancsával kezdődik, amelyet - majd látni fogjuk - megtisztulás követ Jákób és családja életében. Istennek ezt a kijelentését azonban csak a korábban történtek fényében érthetjük helyesen.
Az előző fejezetben Jákób és családja, Isten népe, tisztátalanná lett az Úr előtt. Ennek egyik oka, hogy Sikem, amikor megerőszakolta Dinát, az egész családot megbecstelenítette, nemcsak a lányt. A másik oldalon azonban a vérontás is tisztátalanná tesz (IV.Móz. 31.9), amit Jákób fiai követtek el. Az erőszak kapzsisággal is együtt járt: Jákób fiai a sikemiek minden vagyonát elvitték. A pogány nép javainak jelenléte Jákób házában, amelyeket istentelen módon szereztek, szintén az Isten előtti tisztátalanság okozói (Deut. 7.25, Józs. 7.21). Mindezeket a bűnöket azzal koronázzák, hogy idegen isteneket, azaz bálványokat is magukkal hoztak többen Háránból (v.2. vö.: 31.19). Jákób családja, Isten népe megújulásra szorul. Nagyon távol kerültek attól, amit a szent Isten az ő népében látni kíván, ami áldás lehet nekik és a szomszéd népeknek.
A mai Isten népe életét ugyanígy beszennyezheti az előbbi három bűn: a szexuális tisztátalanság, az erőszak és gyűlölet cselekedetei, valamint a hamis módon szerzett javakhoz való kötődés. Amikor Pál apostol az efézusi gyülekezetet arra hívja, hogy Krisztushoz méltóan éljenek, hogy vessék le az óembert és öltözzék fel az új embert, akkor nevén nevezi mind a haragot, mind a lopást és nyereségvágyat, mind a paráznaságot (Ef. 4.26-28, 5.3). Ezek a bűnök a gyülekezet életében, még ha elrejtve, mások előtt titokban is vannak jelen, megszomorítják Isten Szentlelkét, és megakadályozzák Isten áldásának a kiáradását. Ezt világítja meg a következő történet egy lelkipásztor tollából, amely az '50-es évekből való:
"Szombat esténként B. S. bácsiékkal és T. B.-vel imaórát tartottunk a másnapi alkalmakért. Megtérésekért, ébredésért könyörögtünk. … Mégis, mintha valami lefogta volna imádságainkat - semmi se történt. Aztán egy délelőtt eljött hozzánk E. néni, (B. S. felesége), és sűrű könnyek között feltárta házaséletük egyik nagy sebét. Abból, amit elmondott, világossá vált előttünk, hogy a nyomorúságért, amelyben mind a ketten szenvednek, nem E. néni a felelős, hanem S. bácsi. Erre elhívtam S. bácsit négyszemközti beszélgetésre, de amikor megtudta, hogy milyen ügyben akarok vele beszélgetni, egészen felháborodott, és szóba sem akart velem állni. Nem adtam fel a harcot, heteken keresztül viaskodtam vele igékkel és igék nélkül, míg végre megtört, és elismerte a felelősségét. Megrázó imádságban kérte Isten bocsánatát és megható módon kért bocsánatot E. nénitől is. … Másnap az istentisztelet után a parókia kapuja előtt megszólított egy hosszúkás, fejkendős leány. - Tiszteletes bácsi, mikor jöhetek el, hogy beszéljek magukkal? - Akár ma délután is - feleltem neki. El is jött, s mi nem győztünk ámulni azon, amiket elmondott. Először szépen elsorolta, hogy az elmúlt hetekben milyen üzeneteket kapott a vasárnapi igehirdetésekből. Végül elmondta, hogy ma délelőtt az igehirdetés alatt átadta a szívét Jézusnak. …Valahol azt olvastam, hogy egy gyülekezetben csak akkor támad ébredés, ha a régi hívők rendezik egymással dolgaikat. Így tapasztaltuk ezt most mi is. (Szabó Imre: Sírjanak a papok, 285-286 o.)
Amikor Isten népét tisztátalanná teszi a bűn, szükség van a megtérésre, megújulásra. Ezért szólítja meg Isten Jákóbot, bemocskolódott gyermekét.
II. Hogyan bontakozik ki a megújulás?
1. Isten emlékeztet a korábbi eseményekre.
Isten kezdeményezi megbecstelenített népe megújulását, megtisztulását azzal, hogy megszólítja Jákóbot: "Készülj, és menj föl Bételbe, telepedj le ott! Készíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, amikor menekültél bátyád, Ézsau elől." Amikor Jákób reménytelen helyzetben menekült Ézsau gyilkos haragja elől, Bételben megjelent neki Isten álmában, és azt ígérte, hogy vele lesz, megőrzi és megáldja minden útján, visszaviszi hazájába, és nagy néppé teszi. Jákób pedig azt a fogadalmat tette, hogy ha az Úr mindezt megteszi, akkor ő lesz az Istene és őt fogja szolgálni. Erre emlékezteti Isten Jákóbot, akit épségben visszahozott Kánaán földjére, és akit megmentett testvére, Ézsau bosszújától. Jákób még tartozik Istennek, aki nemcsak saját ígéreteit nem hagyja veszni, de a neki tett ígéreteket is számon kéri. Terve, célja van Jákóbbal, ezért nem hagyhatja abban a tisztátalanságban, ami nincs rejtve szemei elől.
A bűnbánat és a megújulás, a lelki ébredés gyakran fakad emlékezésből. "Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, és térj meg…" - mondja Jézus Krisztus az efezusi gyülekezetnek (Jel. 2.5). Isten ajándéka az emlékezés, amely által valóságosabban láthatod a jelent. Ha emlékezel korábbi hűségedre, szeretetedre, áldozatodra, tisztaságodra, a bűn ellen való harcodra, felismered, hogy milyen távol kerültél tőle mára. Ha emlékszel megtérésed fogadalmaira, konfirmációs ígéreteidre, bajban, nyomorúságban kimondott fogadkozásaidra, megláthatod, vajon korábbi szavaid elítélnek-e. Isten népének lelki megújulása, ébredése az Isten szerinti időkre való emlékezéssel kezdődik.
2. Jákób engedelmeskedik Istennek.
Jákób tudja, hogy úgy, ahogy vannak, nem készülhetnek Isten elé. Ha ő valóban az Urat akarja szolgálni, mint egyedüli Istent, meg kell térnie mindabból, ami bemocskolta őt. Ezért felszólítja egész háza népét, hogy távolítsák el az idegen isteneket maguk közül és tisztítsák meg magukat. Fülbevalókat is adnak át Jákóbnak, amelyek feltehetően a sikemi zsákmány részei voltak. Jákób mindezeket elássa, eltemeti egy fa alá. Isten imádása, amelyben az ember a szent Isten jelenlétébe lép, belső és külső tisztaságot feltételez. A belső tisztaság a hamis dolgok elutasításából, a szívbeli megtérésből fakad. A megmosakodás, a ruhák kicserélése a belső tisztaságot hivatott jelképezni.
Párhuzamba állítható ezzel, amiről Pál ír az efézusi gyülekezetnek: "Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki a csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert…" (Ef. 4.22-23). Pál a belső megtisztulást, a bűnbánatot és Jézus Krisztus elfogadását egy képpel szemlélteti: az ilyen ember olyan, mint aki a mocskos ruhát leveszi és a tiszta ruhát felölti magára. Nem elég tehát emlékezni, és látni, miben lettünk hűtlenné, miben szennyeztük be magunkat és így a Krisztus testét, a gyülekezetet. Engedelmeskedni kell Istennek a meglátottak fényében, azaz levetni mindazt, ami tisztátalanná lesz, ahogyan amint tudod, ledobod magadról a mocskos, izzadt, büdös ruhát. Azért teheted meg, mert Krisztusban új ruhát kaptál, amit felölthetsz, az ő igazságát, tisztaságát veheted magadra. Ez az új ember, akit Isten teremtett.
Jákób látja saját és házanépe tisztátalanságát és kész engedelmeskedni Istennek. Így kezd kibontakozni az ébredés, így áradhat ki Isten áldása életére.
III. Mit tesz Isten a megújulásban?
1. Jelenlétével ajándékoz meg.
A sikemi vérfürdő után Jákób rettegett az ország lakosainak bosszújától (34.30), mégis elindult Bételbe. Azt olvassuk azonban, hogy "Isten rettegésbe ejtette a környező városokat, azért nem üldözték Jákób fiait." Megfoghatatlan, természetfeletti módon azok, akiknek bosszújától joggal tarthatott Jákób, maguk kezdtek el félni. Isten különleges jelenlétével vette körül népét, és különleges jelenlétével ébresztett félelmet az ellenségben.
Nem ismeretlen ez Izrael történetében. Isten gyakran munkálta, hogy népe ellenségei megmagyarázhatatlan, alaptalan félelemmel teltek meg, és elmenekültek. Az Istenhez fordulás mindig Isten jelenlétének megerősödésével jár együtt. Az Apostolok Cselekedeteiben olvasott lelki megújulás, ébredés Pünkösd után ugyanezzel járt. A Szentlélek jelenléte bátorságot hozott a jeruzsálemi gyülekezetnek, hogy az üldözések ellenére hirdessék Jézus Krisztust (pl. 4.31), míg ugyanakkor Istennek ez a szinte kézzel fogható jelenléte félelmet is keltett az emberekben (5.11-12).
A lelki megújulásban, az ébredésben, Istent korábban nem ismert intenzitással tapasztaljuk meg. Ez az erőteljes jelenlét okozza a bűn mély gyűlöletét, valamint a megbocsátás csodája feletti kitörő örömet. Ezzel magyarázható a korábban nem ismert bátorság az evangélium hirdetésben, valamint az egymás iránti őszinte szeretet és törődés. Ahol a Szentlélek kiárad, ahol lelki megújulás történik, ott Isten valóság lesz. Bárcsak megajándékozna ezzel minket a mi Urunk!
2. Megerősíti új identitásunkat.
Isten megjelenik Jákóbnak, és így szól: "Jákób a te neved, De nem neveznek többé Jákóbnak, hanem Izrael lesz a neved." Isten Peniélnél, ahol Jákóbbal harcolt, adta neki az Izrael nevet. A csaló az Istennel való harcban, az Istentől való legyőzettetésben új nevet, új identitást kapott (32.29). Most Isten megismétli ezt az új nevet. A Dinával kapcsolatban történtekben, hiába lett már Izrael, az ősatya Jákóbként viselkedett. De most, hogy Istennek engedelmeskedett, Isten megújítja Jákóbot az ő elhívásában.
Amikor a Szentlélek kiárad ránk, megerősödünk az új emberben, az új identitásunkban, abban, hogy Jézus Krisztuséi vagyunk. A lelki megújulásban nem "keveredünk össze" a világgal. Ez nem azt jelenti, hogy nem veszünk részt a világ dogaiban, hanem azt, hogy bárhol és bármikor egyértelműen Krisztuséi vagyunk, azt nem titkoljuk, nem rejtegetjük. Nincs egy "templomi" meg egy szekuláris énünk. Tudjuk, hogy kik voltunk és kik lettünk. Jézus Krisztusba gyökerezik az identitásunk, és a közösségünk is.
3. Önmagunkon túlmutató ígéretet és áldást ad.
Isten megismétli az Ábrahámnak és Izsáknak adott ígéretet: Jákobot megsokasítja, népek, sőt királyok származnak majd tőle, és neki meg utódainak adja a földet. Tudjuk, hogy ez az ígéret, amely Ábrahám elhívásakor hangzik fel először, és amely a mai napig formálja a valóságot számunkra is. Isten ismeretének áldása generációról terjedt generációra Ábrahámtól kezdve a mai napig. A lelki megújulás ezeknek az áldásoknak jelöli ki az útját, sőt, készít szabad utat a következő generációra is. (Illusztráció: T. B., a fiatal lány, szüleim, én, stb…)
Azért kell vágynunk, könyörögnünk Isten Lelkének kiáradásáért gyülekezetünkben, mert ez erősen meghatározza gyermekeink, fiataljaink hitét, hitbeli megmaradását, azt, hogy Jézus Krisztus követői lesznek-e. A ma engedelmességéből, a mai ébredésből a következő generáció is élhet. Mint ahogy nem tudjuk, lenne-e Magyarországi Református Egyház ma, ha Isten nem ajándékoz meg ébredéssel, lelki megújulással bennünket a II. világháború utáni években.
IV. Az ébredésben a menny a földre jön, de a föld nem válik mennyé.
Az ébredésben Isten jelenléte olyan erővel adatik, hogy mondhatjuk: a menny a földre jön egy-egy pillanat, egy-egy áldás erejéig. A föld azonban nem válik mennyé, azaz szenvedéstől, bűntől mentes világgá. Ezt látjuk a megújult Izrael életében is.
1. A megújult közösség nem mentes a fájdalomtól.
Ráhel, Jákób szeretett felesége, aki József születése után újabb fiúért könyörög (30.24), szülés közben meghal. Megszületik Benjamin, de egyedül marad Jákób. Sem Isten hívása a megújulásra, sem saját engedelmessége, sem Isten fokozott jelenléte, sem csodálatos ígéretei nem jelentik azt, hogy vége a fájdalomnak, a szenvedésnek a megújult közösségben. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy az ébredés, a lelki megújulás kiküszöböli a szenvedést Isten népe életéből.
2. A megújult közösség nem mentes a bűntől.
A szentíró nagyon röviden ad elénk egy újabb megbotránkoztató eseményt: Jákób legidősebb fia, Rúben, Bilhával, apja másodrangú feleségével hált. Ebben az eseményben nemcsak testi vonzalomról, vagy vágyról van szó. Hatalmi kérdések kerülnek a felszínre, amelyekben Rúben apja tekintélyét ássa alá, ill. helyére tör. A háttérben ugyanazt a motivációt kell keresnünk, mint Simeon és Lévi esetében; Jákób Lea iránti közömbössége indulatot vált ki Lea fiaiból.
Az ébredések története egyértelművé teszi, hogy sem a szenvedés, sem a bűn nem tűnik el végleg még a nagy lelki megújulások időszakában sem. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ne könyörögjünk Isten Szentlelkének, hogy újítsa meg gyülekezetünket, látogasson meg minket. Ha a mai napon elkezdte a te életedben azzal, hogy rámutatott, mivel szennyezed be magad, és rontod meg a Krisztus testét, ne maradj néma. Ha szexuális dolgok vonatkozásában, az erőszak és gyűlölet kérdésében, az istentelenül szerzett tárgyakkal kapcsolatban, vagy idegen istenekre nézve vétkesnek találtattál, ismerd el helyzeted. Vegyél részt úgy az úrvacsorai közösségben, hogy őszintén megbánod vétkeid, amivel tisztátalanná tetted magadat, és megrontottad a Krisztus testét. Hozz elhatározást arra, hogy Krisztus bocsánatát elfogadva rendbe teszed, amit elrontottál.
Ha Isten Lelke sokunknak megadja, hogy valóságosan szembe nézzünk Istennel és magunkkal, ha igaz bűnbánatra jutunk, akkor elkezd kibontakozni a lelki megújulás közöttünk. Bárcsak az Úr megkönyörülne rajtunk! ÁMEN!