Jákób élete

A Biblia nemzetségtáblázataival nem nagyon tudunk mit kezdeni. Nem történetek, amelyeknek érthető és lebilincselő cselekménye van, nem adnak tanítást a keresztyén hitről és életről, mint az apostoli levelek, nem tartoznak a Szentírás költői szakaszaihoz, mint a zsoltárok, példabeszédek, stb. Leginkább egy telefonkönyvhöz hasonlítanak. Mit kezdjen velük a mai bibliaolvasó?
Amíg bátran kimondhatjuk, hogy a ma olvasott rész nem a Biblia legfontosabb szakaszai közé tartozik, azt is meg kell vallanunk, hogy semmi sem iratott meg hiába, vagy véletlenül. Úgy a szentírónak, mint Isten Szentlelkének célja volt és van ezzel a fejezettel is. A következő útjelzők mentén kezdhetjük el ennek megértését.
Az 1. versben egy a Mózes első könyvében többször visszatérő, fontos kifejezést találunk: "Ez Ézsau, azaz Edóm nemzetsége" A 2.4-ben ezt olvassuk: "Ez a föld és a menny teremtésének története", szó szerint: teremtésének nemzetsége, teremtésének születése, és így: teremtésének története. Ez a kifejezés vezeti be Noé történetét, (6.9) valamint megtalálható még egyéb helyeken is (5.1, 11.10, stb.)
A másik megfigyelés az előzőhöz tartozik: Mózes első könyvében minden újabb nagy egység ezzel a kifejezéssel vezettetik be. Az ún. őstörténeten túl (1-11 fejezetek) három nagyobb egység ismerhető fel: az Ábrahám történet (11.27-25.11), a Jákób történet (25.19-35.28), és a József történet (37.2-50.26). A bevezető formulák a következők: "Ez Táré (Ábrahám apja) nemzetsége" (11.27), "Ez Izsáknak, Ábrahám fiának (Jákób apja) a nemzetsége" (25.19), "Ez Jákób (József apja) nemzetségének a története" (37.2).
A harmadik gondolat szintén az előbbiekből fakad: az Ábrahám történet vége párhuzamos a Jákób történet végével. Ábrahám halála után nem azonnal olvassuk a Jákób történetét bevezető mondatot (v.19) Izsák nemzetségéről. Megelőzi ezt Ábrahám egy másik fiának, Izmaelnek a nemzetsége (25.12kk). Hasonlóképpen Izsák halála után, ami a Jákób történet vége (35.29), a szentíró nem tér rá azonnal a József történetre, amelyben Jákób élete folytatódik. Előtte meg kell tudnunk, mi történt a másik testvérrel, Ézsauval. Ez a ma olvasott fejezet helye Mózes első könyvében.
Miről van hát szó? Azt látjuk, hogy amikor az Isten által kiválasztott Ábrahám élete végéhez ér, ketté válnak az utak. Először Izmaelről olvasunk röviden, de később az ő története nem folytatódik. Csak Izsák viszi tovább az apja vonalát, csak övé Isten ígérete. Amikor Izsák meghal, újra szétválás történik. Először Ézsauról olvasunk, de csak azért, hogy később már ne essék szó róla. A szentírót Jákób és leszármazottai érdeklik, az Ábrahámnak adott ígéretet ez az ág viszi tovább. Ézsauról megtudjuk, hogy pogány feleségeket vett magának (v.2kk), elhagyta az ígéret földjét, Kánaánt (v. 6 - hasonlóan Lóthoz! 13.6), valamint egy egész nép, Edóm ősatyja lett.
A Jákób történet vége mindezzel megerősíti azt, amivel kezdődött: Isten Jákóbot választotta ki magáénak, az ígéret ás áldás hordozójának és továbbadójának, nem Ézsaut. Amikor anyjuk, Rebeka a méhében folyó dulakodás miatt Isten elé állt, Isten azt mondta, hogy két nép van méhében, és a nagyobbik fog szolgálni a kisebbnek (25.23).
A ma olvasott bibliai rész tehát Isten kiválasztásáról, ill. a kiválasztó Istenről szól. Az isteni kiválasztás gondolata sokaknak nevetséges és felháborító. Nevetséges dolog azt feltételezni, hogy Istennek kedvencei vannak - mondják. Megmosolyogató a gondolat, hogy Isten válogatna az emberek között. Ki gondolná az eddig leírtak fényében, hogy Jákób jobb, erkölcsösebb mint testvére, Ézsau? Ha pedig nem az, sőt, sunyi és számító jelleme taszítóbb, mint Ézsau vad, szilaj istentelensége, miért választaná őt Isten? Nevetséges gondolat - mondják sokan.
Nemcsak nevetséges, hanem felháborító is. Milyen alapon gondolhatja bárki, akár egyén, akár egy közösség, hogy ő Isten választottja? Hogyan állíthatja, hogy ő ismeri Istent, más pedig nem? Micsoda arrogancia, gőg, milyen intoleráns dolog azt kijelenteni, hogy én Isten választottja vagyok! Milyen felháborító elképzelni, hogy Jákób ezt szemébe vágja Ézsaunak!
A kiválasztás gondolata valóban egyeseknek megmosolyogtató, másoknak felháborító. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki, aki a Bibliát olvassa, megszabadulhat ennek valóságától. Az egész Szentíráson végigvonul, hogy Isten szuverén módon választ ki némelyeket céljai érdekében. Lássuk, hogy mit tanít a Biblia a kiválasztásról, valamint hogy milyen következményei vannak a kiválasztás tanításának a mi életünkre nézve!
I. Mit tanít a Biblia a kiválasztásról?
A kiválasztást csak történeti összefüggésben vizsgálhatjuk. A Biblia nem elvont lelki igazságok gyűjteménye, hanem az emberiség történelmének summája. Minden történetírás valamilyen szempont, érdek alapján születik; ennek megfelelően szelektál. A Biblia szempontja a teremtő Isten és az ember kapcsolata. Az üdvösség az a szempont, ami alapján elénkadja a világ történelmét annak kezdetétől, a teremtéstől, egészen beteljesedéséig, az új teremtésig.
Amikor az ember fellázadt Isten ellen (Gen. 3) megromlott a kapcsolata Istennel, a másik emberrel, a környezetével, és meghasonlott önmagával is. Ennek fájdalmas valóságát adják elénk az őstörténetben foglaltak. Isten azonban nem hagyja az embert és teremtett világát magára a bűnben és átokban. A kiválasztással, a kiválasztottak elhívásával a tőle elszakadt világot öleli vissza szerető közösségébe.
Így választ először egyetlen embert a milliók közül, minden magyarázat nélkül. Ábrahám nem jobb, nem alkalmasabb Isten céljaira, mint bárki más. Hacsak nem azért választotta őt Isten, mert felesége, Sára, meddő volt. Akit kiválasztott magának, azt el is hívta (Gen. 12.1-3). Elhívta ismeretére, vele való közösségre, hitre, engedelmességre, áldásra. Ez a kiválasztás és elhívás azonban nem csak egy egyéné, és nemcsak egy generációra érvényes. Benne Isten egy családot választott, egy népet, és az egész emberiséget tartotta szemei előtt.
Azután kiválasztotta Izsákot, és nem választotta Izmaelt. Majd Jákóbot hívta el, és nem Ézsaut. Jákób leszármazottai lettek Izrael népének ősatyjai, amely nép Isten választott népe, szemben a többi népekkel. Ebben a népben születik Isten választottja, Jézus Krisztus, aki Isten választottjaként azért ment a keresztre és támadt fel a halálból, hogy minden népek üdvözítője legyen. A mai napig vannak, akik hisznek benne, és vannak, akik elutasítják őt. A világ történelmén végigvonul ez a kettősség: egyesek szeretik és szolgálják az Urat, mások nem. Egy oldalról nézve a világ történelme a kiválasztás története. Létezik egy közösség, az Isten népe, amely hordozza Istennek az egész világra vonatkozó kijelentését, akinek Isten kijelentette az emberiség történelmének célját, akiket Isten beavatott az ő titkába. Ez a Biblia bizonyságtétele. A kiválasztás valósága, legyen sokak számára megmosolyogtató vagy felháborító, a mai napi velünk van.
A kiválasztás nem jelenti azt, hogy a többiek nem számítanak Istennek. Amíg megvalljuk és megerősítjük a Szentírás tanítását Isten kiválasztó munkájáról, azt is erőteljesen hangsúlyoznunk kell, hogy Isten nem közömbös vagy ellenséges azok iránt, akik egy adott időben látható módon nem tartoznak a választottak közösségéhez. Ez az Izmael és Ézsau leszármazottairól és a belőlük származó népekről szóló részek jelentősége. Bár a szentíró úgy látja, hogy Isten ígérete és áldása Jákób leszármazottaiban öröklődik a következő generációkra, a 35. fejezet után nem a 37. következik. Aprólékos, hosszú, sokak számára unalmas leírást ad Ézsau családfájáról, az edómi királyokról. Isten szempontjából nem elveszett és nem érdektelen Ézsau és leszármazottai sorsa. Edóm jelen lesz később is a választott nép, Izrael életében. A Biblia nemcsak Isten népéről tud, hanem mindig szem előtt tartja a föld minden nemzetségét. Ábrahámnak azt mondta Isten, hogy benne megáldatnak a föld minden népei. Izrael azért Isten népe, hogy általa más nemzetek is megismerjék az egyetlen Istent. A Jézusban hívőket azért választotta Isten, hogy tanúi legyenek a föld végső határáig. A kiválasztás, egyesek elhívása, mindig a többségre nézve történik!
II. A kiválasztás következményei ránk nézve
Üdvösségünkért minden dicsőséget Istennek adunk. Jézus azt mondta tanítványainak, hogy "nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket" (Jn. 15.16). Amikor Istenhez közeledsz, azt hallod, hogy higgy, térj meg! Küzdened kell a felismeréseiddel, bűnökkel, azzal, hogy hitben cselekedsz, vagy pedig nem bízod rá magad Isten szavára. Úgy éled meg, hogy te harcolsz a hit és hitetlenség mezején. De amikor megtérsz, amikor hitre jutsz, felismered, hogy minden Istentől volt. Még a vágyat is ő adta a szívedbe önmaga iránt. Ő keresett mindvégig, ő készített elő a hitre, ő járt előtted harcaidban, amelyeket nem te, hanem ő nyert meg számodra. Átéled Isten kegyelme valóságát: az, hogy Jézusé lettél, egyedül Isten ajándéka.
Az előbbiekből fakad a nem hívők iránti alázat. Fájdalmas látni a választottak gyakori arroganciáját, amint kiváltságos helyzetük tudatában megvetik, sőt, gyűlölik a "pogányokat". Isten népének ezt a bűnét leplezi le Jónás próféta könyve. Isten szolgája nem hajlandó a bűnös Ninivébe menni, és ott Isten akaratát hirdetni, mert megveti a hatalmas város lakóit.
Milyen gyakran kerekedik bennünk felül ugyanez a lelkület! Hányszor és hányszor botránkozunk meg egy nem hívő ember viselkedésén vagy szavain. Milyen élesen tudunk szólni róluk, milyen büszkeséggel nézzük le őket! Mintha nekünk bármilyen éredmünk is lenne abban, ha kicsit is  mások vagyunk… Jól gondoljuk meg, hogy Isten kiválasztott bennünket, és mi az övéi vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy Isten a miénk lenne. Isten elkötelezte magát irántunk, de mi nem köthetjük őt magunkhoz! Isten Jézus Krisztus halála árán megvásárolt bennünket a magáénak, de mi nem sajátíthatjuk ki őt magunknak. Az Úr szereti és törődik azokkal is, akik nem járnak vele.
A kiválasztás tanítása bizonyosság forrása a kételyben, vígasztalást terem a nyomorúságban. Ki ne tapasztalta volna keresztyén életében a bűn ledöntő hatalmát? Ki ne bukott volna el közülünk régi vagy éppen teljesen új kísértésben? Ki ne kiáltott volna fel, amikor bemocskolta magát: Uram, a tiéd vagyok még? A Sátánnak jó fegyvere, hogy a bűneiben eleső keresztyén szívébe belopja a kétely magvait: "aki valóban megtért, az nem kerülhet ebbe a helyzetbe…" Milyen bátorító ilyenkor tudni, hogy nem azért vagyok Istené, mert én áldozatot hoztam érte, hanem azért, mert ő már akkor meghalt értem, amikor még bűneimben voltam. Rajta áll üdvösségem, nem saját hűségemen.
Hasonlóképpen van ez a tragédiákkal is. Amikor valaki azt érzi egy súlyos veszteség kapcsán, hogy nem akar vagy nem tud már hinni Isten hűségében és szeretetében, csodálatosan tapasztalhatja meg: minden nyomorúság közepette mégis hisz és szereti az Urat. Ha Isten választott, akkor a nyomorúságban is ő tart meg magánál. De jó, hogy erősebb az ő szorítása, amellyel tart, mint a te szorításod, amellyel kapaszkodsz belé. Egyedül az ő kiválasztó munkája a garanciája annak, hogy egész életünkben hűségesek maradunk hozzá. Azért kötelezhetjük el magunkat Jézus Krisztus követésére, mert az ő hűsége megmarad örökre.
A kiválasztás tanítása küldetéstudatot plántál. Victor János írásából idézek ezzel kapcsolatban: "Amikor átérzi [a hívő ember], hogy Isten öröktől fogva akarta és munkálta éppen az ő üdvösségét, akkor ebből az örökkévalóságba helyezett szempontból tekintve életének apró, részletes teendőit és harcait egy összefüggő egésznek látja, ami az ő Istentől kiszabott hivatása. Ha Isten kereste őt, és nemcsak ő Istent, akkor Istennek valami célja volt ővele, valami célt jelölt ki az ő életének is nagy terveiben. Így az egyén kis élete és munkája egy nagy isteni világtervbe szövődik bele. Aki a predesztinációt átélte, az nemcsak teljesíteni fogja hálás szívvel Isten akaratát, amint az élet egyik-másik részleténél megvilágosodik előtte, hanem keresni fogja Isten akaratát egész életére és annak egyes hosszabb szakaszaira vonatkozólag, és ha kitudakozta, mit akar vele Isten, és miért állította oda, ahova állította, hivatását oly vasszilárdsággal és olyan lángoló odaadással fogja betölteni a legnehezebb ellenállások közepette is, amilyenre egyébként nem volna képes."
A kiválasztás gondolata felszabadít és elkötelez a bizonyságtételre és az evangélizációra. Akit Isten kiválasztott, azt elhívja - életünk és szavaink által. Bennünket (is) használ, de nem nekünk kell meggyőzni a másik embert. Nem mi választunk ki, hívunk el, teszünk valakit hívővé; Isten munkája ez. Éppen ezért nem kell "győznünk" egy bizonyságtételben, egy hitről, Krisztusról szóló munkahelyi vagy iskolai vitában. Nem a mi harcunkról van szó, hanem Istenéről. Nem veszítesz akkor sem, ha látszólag te maradtál alul, vagy nem történt semmi. Isten végzi az ő munkáját - és ez felszabadít a róla szóló bizonyságtételre.
De nemcsak felszabadít, hanem el is kötelez rá. Hiszen éppen abból a célból választott, hogy másokat is elhívjon rajtunk keresztül. Nem bibliai az a gondolkodás, hogy ha úgyis egyedül Istenen, az ő kiválasztó akaratán függ mindenki üdvössége, akkor nekem semmi felelősségem ebben. Isten nem engedi, hogy a vele való kapcsolat áldásait úgy akarjuk élvezni, hogy nem veszünk tudomást a felelősségünkről. Isten nem akar jónásként látni bennünket.
De mi van, ha valakit nem választott ki? - kérdezik sokan hívők és nem hívők is. Minek tegyek akkor bizonyságot, ha úgyis felesleges? - Ez a kérdés nem lehet a mi kérdésünk. Isten soha nem adta meg nekünk a lehetőséget arra, hogy a kiválasztás titkába betekintve bárkiről is kijelentsük, hogy ő nem választott. Ha valaki ezerszer is elutasította az evangéliumot, az sem hatalmazza fel Isten népét arra, hogy kijelentse, ez az ember elveszett. A mi feladatunk, hogy hirdessük az evangéliumot minden teremtésnek!
A kiválasztás: titok. Áldott, lélekemelő, megerősítő, hálára indító misztérium. Nem kell megfejteni, nem is lehet. A kiválasztást szemlélve az egyetlen helyes dolog amit tehetünk, hogy követjük Pál apostolt. Miután 3 fejezetben foglalkozik a kiválasztás nagy titkával, végezetül Isten magasztalásába kezd. Boruljunk le mi is a kiválasztó Isten előtt, imádjuk őt, és imádkozzuk Pál apostol szavaival:
"Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan "ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?" Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen." (Róm. 11.33-36)

Az elmúlt időben egyre gyakrabban és erősebben vágyom arra, hogy Isten Szentlelke elevenítsen meg bennünket egyenként és gyülekezeti közösségként is. Vágyódom arra, hogy az Úr, az egymás, valamint a világ iránti szeretet fellángoljon bennünk. Szeretném, ha nagyobb elszántsággal és hittel követném Jézus Krisztust az életemben. Megképzik előttem gyülekezetünk, amint a közömbösséget igaz bűnbánat, az önsajnálatot és önmagunk körül való forgást jézusi szolgálat, a lelki fáradtságot pedig Isten iránti hála és öröm váltja fel. Ahogyan közeledik annak az ideje, hogy istentiszteleteinket egy gyönyörű templomban tartjuk, egyre sürgetőbbé válik Isten hívása: újuljatok meg!
Jákób és Isten népe lelki megújulásáról, megelevenedéséről, ébredéséről szól a ma olvasott történet eső fele. Kérjük Isten Szentlelkét, hogy a mai istentiszteleten munkálja azt, amit egyéni és közösségi megújulásunk érdekében fontosnak lát! Így hallgassuk Jákób megújulásának történetét.
I. A megújulás szüksége
Az olvasott rész Isten parancsával kezdődik, amelyet - majd látni fogjuk - megtisztulás követ Jákób és családja életében. Istennek ezt a kijelentését azonban csak a korábban történtek fényében érthetjük helyesen.
Az előző fejezetben Jákób és családja, Isten népe, tisztátalanná lett az Úr előtt. Ennek egyik oka, hogy Sikem, amikor megerőszakolta Dinát, az egész családot megbecstelenítette, nemcsak a lányt. A másik oldalon azonban a vérontás is tisztátalanná tesz (IV.Móz. 31.9), amit Jákób fiai követtek el. Az erőszak kapzsisággal is együtt járt: Jákób fiai a sikemiek minden vagyonát elvitték. A pogány nép javainak jelenléte Jákób házában, amelyeket istentelen módon szereztek, szintén az Isten előtti tisztátalanság okozói (Deut. 7.25, Józs. 7.21). Mindezeket a bűnöket azzal koronázzák, hogy idegen isteneket, azaz bálványokat is magukkal hoztak többen Háránból (v.2. vö.: 31.19). Jákób családja, Isten népe megújulásra szorul. Nagyon távol kerültek attól, amit a szent Isten az ő népében látni kíván, ami áldás lehet nekik és a szomszéd népeknek.
A mai Isten népe életét ugyanígy beszennyezheti az előbbi három bűn: a szexuális tisztátalanság, az erőszak és gyűlölet cselekedetei, valamint a hamis módon szerzett javakhoz való kötődés. Amikor Pál apostol az efézusi gyülekezetet arra hívja, hogy Krisztushoz méltóan éljenek, hogy vessék le az óembert és öltözzék fel az új embert, akkor nevén nevezi mind a haragot, mind a lopást és nyereségvágyat, mind a paráznaságot (Ef. 4.26-28, 5.3). Ezek a bűnök a gyülekezet életében, még ha elrejtve, mások előtt titokban is vannak jelen, megszomorítják Isten Szentlelkét, és megakadályozzák Isten áldásának a kiáradását. Ezt világítja meg a következő történet egy lelkipásztor tollából, amely az '50-es évekből való:
"Szombat esténként B. S. bácsiékkal és T. B.-vel imaórát tartottunk a másnapi alkalmakért. Megtérésekért, ébredésért könyörögtünk. … Mégis, mintha valami lefogta volna imádságainkat - semmi se történt. Aztán egy délelőtt eljött hozzánk E. néni, (B. S. felesége), és sűrű könnyek között feltárta házaséletük egyik nagy sebét. Abból, amit elmondott, világossá vált előttünk, hogy a nyomorúságért, amelyben mind a ketten szenvednek, nem E. néni a felelős, hanem S. bácsi. Erre elhívtam S. bácsit négyszemközti beszélgetésre, de amikor megtudta, hogy milyen ügyben akarok vele beszélgetni, egészen felháborodott, és szóba sem akart velem állni. Nem adtam fel a harcot, heteken keresztül viaskodtam vele igékkel és igék nélkül, míg végre megtört, és elismerte a felelősségét. Megrázó imádságban kérte Isten bocsánatát és megható módon kért bocsánatot E. nénitől is. … Másnap az istentisztelet után a parókia kapuja előtt megszólított egy hosszúkás, fejkendős leány. - Tiszteletes bácsi, mikor jöhetek el, hogy beszéljek magukkal? - Akár ma délután is - feleltem neki. El is jött, s mi nem győztünk ámulni azon, amiket elmondott. Először szépen elsorolta, hogy az elmúlt hetekben milyen üzeneteket kapott a vasárnapi igehirdetésekből. Végül elmondta, hogy ma délelőtt az igehirdetés alatt átadta a szívét Jézusnak. …Valahol azt olvastam, hogy egy gyülekezetben csak akkor támad ébredés, ha a régi hívők rendezik egymással dolgaikat. Így tapasztaltuk ezt most mi is. (Szabó Imre: Sírjanak a papok, 285-286 o.)
Amikor Isten népét tisztátalanná teszi a bűn, szükség van a megtérésre, megújulásra. Ezért szólítja meg Isten Jákóbot, bemocskolódott gyermekét.
II. Hogyan bontakozik ki a megújulás?
1. Isten emlékeztet a korábbi eseményekre.
Isten kezdeményezi megbecstelenített népe megújulását, megtisztulását azzal, hogy megszólítja Jákóbot: "Készülj, és menj föl Bételbe, telepedj le ott! Készíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, amikor menekültél bátyád, Ézsau elől." Amikor Jákób reménytelen helyzetben menekült Ézsau gyilkos haragja elől, Bételben megjelent neki Isten álmában, és azt ígérte, hogy vele lesz, megőrzi és megáldja minden útján, visszaviszi hazájába, és nagy néppé teszi. Jákób pedig azt a fogadalmat tette, hogy ha az Úr mindezt megteszi, akkor ő lesz az Istene és őt fogja szolgálni. Erre emlékezteti Isten Jákóbot, akit épségben visszahozott Kánaán földjére, és akit megmentett testvére, Ézsau bosszújától. Jákób még tartozik Istennek, aki nemcsak saját ígéreteit nem hagyja veszni, de a neki tett ígéreteket is számon kéri. Terve, célja van Jákóbbal, ezért nem hagyhatja abban a tisztátalanságban, ami nincs rejtve szemei elől.
A bűnbánat és a megújulás, a lelki ébredés gyakran fakad emlékezésből. "Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, és térj meg…" - mondja Jézus Krisztus az efezusi gyülekezetnek (Jel. 2.5). Isten ajándéka az emlékezés, amely által valóságosabban láthatod a jelent. Ha emlékezel korábbi hűségedre, szeretetedre, áldozatodra, tisztaságodra, a bűn ellen való harcodra, felismered, hogy milyen távol kerültél tőle mára. Ha emlékszel megtérésed fogadalmaira, konfirmációs ígéreteidre, bajban, nyomorúságban kimondott fogadkozásaidra, megláthatod, vajon korábbi szavaid elítélnek-e. Isten népének lelki megújulása, ébredése az Isten szerinti időkre való emlékezéssel kezdődik.
2. Jákób engedelmeskedik Istennek.
Jákób tudja, hogy úgy, ahogy vannak, nem készülhetnek Isten elé. Ha ő valóban az Urat akarja szolgálni, mint egyedüli Istent, meg kell térnie mindabból, ami bemocskolta őt. Ezért felszólítja egész háza népét, hogy távolítsák el az idegen isteneket maguk közül és tisztítsák meg magukat. Fülbevalókat is adnak át Jákóbnak, amelyek feltehetően a sikemi zsákmány részei voltak. Jákób mindezeket elássa, eltemeti egy fa alá. Isten imádása, amelyben az ember a szent Isten jelenlétébe lép, belső és külső tisztaságot feltételez. A belső tisztaság a hamis dolgok elutasításából, a szívbeli megtérésből fakad. A megmosakodás, a ruhák kicserélése a belső tisztaságot hivatott jelképezni.
Párhuzamba állítható ezzel, amiről Pál ír az efézusi gyülekezetnek: "Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki a csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert…" (Ef. 4.22-23). Pál a belső megtisztulást, a bűnbánatot és Jézus Krisztus elfogadását egy képpel szemlélteti: az ilyen ember olyan, mint aki a mocskos ruhát leveszi és a tiszta ruhát felölti magára. Nem elég tehát emlékezni, és látni, miben lettünk hűtlenné, miben szennyeztük be magunkat és így a Krisztus testét, a gyülekezetet. Engedelmeskedni kell Istennek a meglátottak fényében, azaz levetni mindazt, ami tisztátalanná lesz, ahogyan amint tudod, ledobod magadról a mocskos, izzadt, büdös ruhát. Azért teheted meg, mert Krisztusban új ruhát kaptál, amit felölthetsz, az ő igazságát, tisztaságát veheted magadra. Ez az új ember, akit Isten teremtett.
Jákób látja saját és házanépe tisztátalanságát és kész engedelmeskedni Istennek. Így kezd kibontakozni az ébredés, így áradhat ki Isten áldása életére.
III. Mit tesz Isten a megújulásban?
1. Jelenlétével ajándékoz meg.
A sikemi vérfürdő után Jákób rettegett az ország lakosainak bosszújától (34.30), mégis elindult Bételbe. Azt olvassuk azonban, hogy "Isten rettegésbe ejtette a környező városokat, azért nem üldözték Jákób fiait." Megfoghatatlan, természetfeletti módon azok, akiknek bosszújától joggal tarthatott Jákób, maguk kezdtek el félni. Isten különleges jelenlétével vette körül népét, és különleges jelenlétével ébresztett félelmet az ellenségben.
Nem ismeretlen ez Izrael történetében. Isten gyakran munkálta, hogy népe ellenségei megmagyarázhatatlan, alaptalan félelemmel teltek meg, és elmenekültek. Az Istenhez fordulás mindig Isten jelenlétének megerősödésével jár együtt. Az Apostolok Cselekedeteiben olvasott lelki megújulás, ébredés Pünkösd után ugyanezzel járt. A Szentlélek jelenléte bátorságot hozott a jeruzsálemi gyülekezetnek, hogy az üldözések ellenére hirdessék Jézus Krisztust (pl. 4.31), míg ugyanakkor Istennek ez a szinte kézzel fogható jelenléte félelmet is keltett az emberekben (5.11-12).
A lelki megújulásban, az ébredésben, Istent korábban nem ismert intenzitással tapasztaljuk meg. Ez az erőteljes jelenlét okozza a bűn mély gyűlöletét, valamint a megbocsátás csodája feletti kitörő örömet. Ezzel magyarázható a korábban nem ismert bátorság az evangélium hirdetésben, valamint az egymás iránti őszinte szeretet és törődés. Ahol a Szentlélek kiárad, ahol lelki megújulás történik, ott Isten valóság lesz. Bárcsak megajándékozna ezzel minket a mi Urunk!
2. Megerősíti új identitásunkat.
Isten megjelenik Jákóbnak, és így szól: "Jákób a te neved, De nem neveznek többé Jákóbnak, hanem Izrael lesz a neved." Isten Peniélnél, ahol Jákóbbal harcolt, adta neki az Izrael nevet. A csaló az Istennel való harcban, az Istentől való legyőzettetésben új nevet, új identitást kapott (32.29). Most Isten megismétli ezt az új nevet. A Dinával kapcsolatban történtekben, hiába lett már Izrael, az ősatya Jákóbként viselkedett. De most, hogy Istennek engedelmeskedett, Isten megújítja Jákóbot az ő elhívásában.
Amikor a Szentlélek kiárad ránk, megerősödünk az új emberben, az új identitásunkban, abban, hogy Jézus Krisztuséi vagyunk. A lelki megújulásban nem "keveredünk össze" a világgal. Ez nem azt jelenti, hogy nem veszünk részt a világ dogaiban, hanem azt, hogy bárhol és bármikor egyértelműen Krisztuséi vagyunk, azt nem titkoljuk, nem rejtegetjük. Nincs egy "templomi" meg egy szekuláris énünk. Tudjuk, hogy kik voltunk és kik lettünk. Jézus Krisztusba gyökerezik az identitásunk, és a közösségünk is.
3. Önmagunkon túlmutató ígéretet és áldást ad.
Isten megismétli az Ábrahámnak és Izsáknak adott ígéretet: Jákobot megsokasítja, népek, sőt királyok származnak majd tőle, és neki meg utódainak adja a földet. Tudjuk, hogy ez az ígéret, amely Ábrahám elhívásakor hangzik fel először, és amely a mai napig formálja a valóságot számunkra is. Isten ismeretének áldása generációról terjedt generációra Ábrahámtól kezdve a mai napig. A lelki megújulás ezeknek az áldásoknak jelöli ki az útját, sőt, készít szabad utat a következő generációra is. (Illusztráció: T. B., a fiatal lány, szüleim, én, stb…)
Azért kell vágynunk, könyörögnünk Isten Lelkének kiáradásáért gyülekezetünkben, mert ez erősen meghatározza gyermekeink, fiataljaink hitét, hitbeli megmaradását, azt, hogy Jézus Krisztus követői lesznek-e. A ma engedelmességéből, a mai ébredésből a következő generáció is élhet. Mint ahogy nem tudjuk, lenne-e Magyarországi Református Egyház ma, ha Isten nem ajándékoz meg ébredéssel, lelki megújulással bennünket a II. világháború utáni években.
IV. Az ébredésben a menny a földre jön, de a föld nem válik mennyé.
Az ébredésben Isten jelenléte olyan erővel adatik, hogy mondhatjuk: a menny a földre jön egy-egy pillanat, egy-egy áldás erejéig. A föld azonban nem válik mennyé, azaz szenvedéstől, bűntől mentes világgá. Ezt látjuk a megújult Izrael életében is.
1. A megújult közösség nem mentes a fájdalomtól.
Ráhel, Jákób szeretett felesége, aki József születése után újabb fiúért könyörög (30.24), szülés közben meghal. Megszületik Benjamin, de egyedül marad Jákób. Sem Isten hívása a megújulásra, sem saját engedelmessége, sem Isten fokozott jelenléte, sem csodálatos ígéretei nem jelentik azt, hogy vége a fájdalomnak, a szenvedésnek a megújult közösségben. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy az ébredés, a lelki megújulás kiküszöböli a szenvedést Isten népe életéből.
2. A megújult közösség nem mentes a bűntől.
A szentíró nagyon röviden ad elénk egy újabb megbotránkoztató eseményt: Jákób legidősebb fia, Rúben, Bilhával, apja másodrangú feleségével hált. Ebben az eseményben nemcsak testi vonzalomról, vagy vágyról van szó. Hatalmi kérdések kerülnek a felszínre, amelyekben Rúben apja tekintélyét ássa alá, ill. helyére tör. A háttérben ugyanazt a motivációt kell keresnünk, mint Simeon és Lévi esetében; Jákób Lea iránti közömbössége indulatot vált ki Lea fiaiból.
Az ébredések története egyértelművé teszi, hogy sem a szenvedés, sem a bűn nem tűnik el végleg még a nagy lelki megújulások időszakában sem. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ne könyörögjünk Isten Szentlelkének, hogy újítsa meg gyülekezetünket, látogasson meg minket. Ha a mai napon elkezdte a te életedben azzal, hogy rámutatott, mivel szennyezed be magad, és rontod meg a Krisztus testét, ne maradj néma. Ha szexuális dolgok vonatkozásában, az erőszak és gyűlölet kérdésében, az istentelenül szerzett tárgyakkal kapcsolatban, vagy idegen istenekre nézve vétkesnek találtattál, ismerd el helyzeted. Vegyél részt úgy az úrvacsorai közösségben, hogy őszintén megbánod vétkeid, amivel tisztátalanná tetted magadat, és megrontottad a Krisztus testét. Hozz elhatározást arra, hogy Krisztus bocsánatát elfogadva rendbe teszed, amit elrontottál.
Ha Isten Lelke sokunknak megadja, hogy valóságosan szembe nézzünk Istennel és magunkkal, ha igaz bűnbánatra jutunk, akkor elkezd kibontakozni a lelki megújulás közöttünk. Bárcsak az Úr megkönyörülne rajtunk! ÁMEN!

Jákób életének egy újabb meghökkentő, sőt, sokkoló történetét olvastuk. Több szempontból közeledhetünk Sikem és Dina történetéhez. Vizsgálhatnánk abból a szempontból, hogy mi történik Isten népe és egy pogány, kánaáni nép találkozásakor. Kereshetnék választ arra a kérdésre, hogy egy nehéz, küzdelmes időszak után beállt nyugalmat miért szakítanak meg újra drámai események Jákób életében. Éppen csak hogy túl van Jákób a Lábántól való megszabaduláson, a testvérével, Ézsauval való évtizedes konfliktusa elrendeződésén, visszatért Kánaán földjére, letelepedett Sikem városa közelében - miért nem adatik neki békesség? A történetnek azonban nem ez a fő mondanivalója. Nehéz felismerni, hogy valójában mi az üzenete. Miért íratott meg? Mi szándéka lehetett a Szentléleknek azzal, hogy ez a rész benne van a Bibliában (nyilvánvaló, hogy nem kerület be az ősatyák életének minden részlete a Szentírásba)? A szentíró miért nem hagyta ki az ilyen véres, az Isten népére nem jó fényt vető eseményeket munkájából?
Azért, hogy tükröt tartson az Isten népe számára. Mert amikor akár Izrael népe olvasta és olvassa e sorokat, akár mi, a keresztyén egyház tagjai olvassuk, magunkat kell meglátni mintegy tükörben. Nem az a cél, hogy elborzadjunk a régmúlt szörnyűségein, és az sem, hogy mások nyomorúságait és tévedéseit önigazultan elemezzük. Isten arra hív ma, hogy magunkat lássuk világosabban a Biblia fényében. A történet főszereplőinek jelleme és motivációja nagy részletességgel bomlik kielőttünk. Valóságos személyekkel találkozunk, nincsenek abszolút jók és abszolút rosszak. Jöjjetek, és a Szentlélek bennünket megvilágosító jelenlétét segítségül kérve vizsgáljuk meg a következő 4 személyt ill. csoportot: Sikem, Hamór, Jákób, Jákób fiai.
I. Sikem, az elkényeztetett
Sikem a hasonló nevet bíró város királyának, Hamórnak a fia. A történet főszereplői két generációt képviselnek, az egyik a fiatal felnőttek (vagy felnövésben lévők), a másik pedig a szüleik generációja. Látni fogjuk, hogy Sikem és Jákób fiai között hasonlóság van, amint Jákób és Hamór is hordozzák generációs jellegzetességeiket.
Sikem olyan, mint egy mai fiatalember: szenvedélyes, mindent azonnal akar és bármi áron. Meglátja Dinát, és nem tud ellenállni. Nem tud várni, hogy apjánál kezdeményezze egy esetleges frigy létrejöttét. Nem képes uralkodni vágyain, talán nem is akar, a társadalmi szokásokkal mit sem törődve (szexuális kérdésekben sokkal szigorúbb korban vagyunk!) megszerzi magának a lányt. Erőszakot követ el rajta.
Közben halálosan beleszeret Dinába. "…lelkéből ragaszkodott Dinához, … mert megszerette … és szívhez szólóan beszélt a lánnyal." Az, aki erőszakot követett el, és ezzel egyértelműen rosszat tett, most úgy áll előttünk, mint egy szerelmes ifjú, akinek egyetlen vágya, hogy feleségül vegye az áldozatát. Ezért megkéri apját: "Szerezd meg nekem feleségül ezt a lányt!" A kérésben udvariasságnak, tiszteletnek nyoma sincs.
Sikem megszokta, hogy minden az ő akarata szerint történik. Azt olvassuk róla, hogy "apja háza népe őt mindennél többre becsülte." Ő volt a család szeme fénye, Sikem városának a hercege. Amikor apja megkeresi Jákóbot, nincsen szó az erőszakról, arról, hogy a fiú bármit is rosszul tett volna: "A fiam, Sikem, lelkéből ragaszkodik leányotokhoz, adjátok hozzá feleségül!"! Az apa eljár a fia érdekében. Az is feltűnő, hogy Sikem felajánlja Jákóbnak és a fiainak, kérjenek bármennyi pénzt vagy ajándékot, ő megadja azt. Természetesen az apja vagyonából, hiszen neki még semmije sem lehetett. De azt már megtanulta, hogy mi minden intézhető el pénzzel.
Sikem az elkényeztetett első ember a királyi családban. Tette, viselkedése összhangban áll ezzel. Ugyanolyan, mint az az ember ma, aki hasonló körülmények között nő fel: mindent megkap és nem felelős a tetteiért. Ha valamit elront, szülei "rendbeteszik". Megvédik, kimossák őt a bajból, elegyengetik az útját. Ha valamire vágyik - őt mindennél többre becsülik otthon, ezért azonnal megkapja. A tévesen értelmezett szülői szeretet következtében lesznek gyermekeink ilyenek.
Szülők, ne féljünk nemet mondani gyermekeink kívánságainak. Ne legyen rossz a lelkiismeretünk, ha valamit nem tudunk megvenni nekik - akkor legyen rossz a lelkiismeretünk, ha a törődést, a szeretetet, a velük töltött időt akarjuk megváltani az ajándékokkal. Különösen ne akarjuk őket megmenteni tetteik következményeitől. Szánalomra méltó az a gyemek, akinek szülei nem hagyják őt felnőni, felelősséget tanulni, mert minden rossz jegy, intő, botrány azzal végződik, hogy anyuka vagy apuka rohan elsimítani a dolgokat. Szánalomra méltó az a felnőtt, aki azért nem képes elfogadni gyermeke rossz jegyét vagy bármilyen intést, büntetést annak életében, mert önmagát szégyelli. Szégyellheti magát, de ha emiatt nem engedi gyermekét felnőni, be kell hogy lássa: jobban szereti magát, mint gyermekét. Így jó esélye lesz arra, hogy egész életében már felnőtt, mégis éretlen gyermeke egyre komolyabb ügyeit fogja rendezgetni.
II. Hamór, a "politikus"
Míg Sikem szenvedélyes és nyílt (mind az erőszakban, mind a szerelemben), apja Hamór, a király, igazi "jó" politikusként vagy diplomataként jelenik meg előttünk. Nem szenvedélyes, se nem egyenes, hanem ravasz, számító és ugyanakkor, mint már láttuk is, nincsenek erkölcsi aggályai. Igazi meglett férfi, aki nem megy fejjel a falnak, és ha gyereke bajba is keveredik, a legjobbat próbája kihozni abból. Ezért keresi meg Jákóbot.
Nemcsak Dinát kéri feleségül fia részére - bár nyilvánvalóan ez az igazi tét - hanem ennél jóval többet ajánl a jövevény Jákóbak és családjának: "Házasodjatok velünk össze: adjátok hozzánk leányaitokat, és vegyétek el a mi leányainkat! Lakjatok közöttünk. Itt az ország előttetek, lakjatok, járjatok benne szabadon (kereskedés), és telepedjetek le (meggazdagodás)." Hamór tehát a két nép eggyé olvadását, valamint Izrael részére gazdasági előnyöket ajánl fel.
Akár még tisztességes is lehetne az ajánlata. Ez azonban kérdéses, ha megfigyeljük, hogyan adja elő saját népének a Jákób családjával való egyezséget. Először is nem esik szó arról, ami Sikem és Dina között történt, ill. hogy Sikem el akarja venni feleségül Dinát. Majd azt mondják, hogy "jószáguk, vagyonuk és minde állatuk a miénk lesz azután, csak egyezzünk bele, hogy köztünk lakjanak.". Vagy saját embereiket vezetik félre, vagy Jákóbnak és fiainak hazudtak. Közben úgy tűnik, mintha semmilyen személyes érdekük nem fűződne a dologhoz. Kálvin azt mondja erről: "Nagyon általános az a kór, hogy magas pozícióban lévő befolyásos emberek, miközben mindeneket saját személyes céljaikra használnak, úgy láttatják magukat, mint akik a köz javát szolgálják, és megjátsszák, hogy a közösség hasznát szolgálják." (in Wenham: Genesis, 314.)
Hamórban a befolyásával ravaszul visszaélő, a manipuláció eszközében bízó ember áll előttünk. Ne essünk abba a hibába, hogy ismert politikusok neveit kezdjük mondogatni magunkban, vagy pedig arra gondolunk, hogy mi nem vagyunk magas pozícióban ülő emberek. A manipuláció, a kegyes hazugság, a saját céljaink szolgálata más, tiszta és igaz célok láttatásával - a mi eszköztárunkban is jelen vannak. Amikor a házastársadat, a gyermekedet, a szüleidet, vagy bárki mást kívánsz a saját céljaid felé írányítani, és közben gyönyörű és nemes elvekre hivatkozol, ugyanazt teszed, mint az udvarias, sima beszédű Hamór.
"Mert nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük." - panaszkodik a zsoltáros (Zsolt.5.10). Nem csak az nyel el, azaz pusztít el másokat, aki üvölt, aki vádol, aki szidalmaz, hanem az is, aki csendben manipulál. Közben esetleg el is hiszi magáról, hogy tényleg a nemes és szent cél mozgatja. Az igazi pusztítás abból fakad, hogy a manipulációra (hazugságra) ugyanúgy rá lehet szokni, mint bármi másra. Az ilyen ember képtelen a nyílt, egyenes, őszinte beszédre, konfrontációra vagy megbánásra, "vérévé" válik az őszintétlenség. Saját bűne rabjává válik, és már akkor is hazudik, amikor nem érdeke.
III. Jákób, a családapa
Jákób Hamór generációjához tartozik. Hasonlóan megalkuvó, számító emberként látjuk viszont.
Amikor Jákób meghallotta, hogy megbecstelenítették lányát, Dinát, hallgatott, amíg fiai meg nem érkeztek a mezőről (pásztorok). Megdöbbentő ez a kijelentés. Hogyan lehetséges, hogy egy apa semmi jelét nem adja a fájdalomnak, haragnak, gyásznak, amikor tudomására jut, hogy megerőszakolták a lányát?!
Feltűnő, hogy amikor Hamór és Sikem elmennek hozzá, nem ő, hanem fiai tárgyalnak a kánaániakkal. Ők döntenek arról, hogy mi fog történni, mintha Jákóbot az egész ügy nem érdekelné.
 A teljes történetben Jákób egyszer szólal meg, miután fiai lemészárolják Sikem lakóit, és akkor is önmagával van elfoglalva: "Bajba kevertetek, gyűlöltté tettetek engem ennek az országnak a lakói előtt… Én csak kevesedmagammal vagyok, és ha összefognak ellenem, levágnak, és elpusztulok házam népével együtt." Figyeljük meg, hogy erkölcsi megfontolásnak nyoma sincs abban, hogy fiait elmarasztalja. Nem az a problémája, hogy azok vérfüdőt rendeztek, vagy hogy visszaéltek egy vallásos rítussal, a körülmetéléssel, vagy hogy megszegték az egyezséget. Nem zavarja leánya helyzete, mint ahogy akkor sem tiltakozott, amikor a közös házasságok gondolata volt napirenden. Egyszerűen csak a bőrét félti, és ezért fakad ki fiai ellen.
A szentíró megjegyzi, hogy Dina Leától született, Jákóbnak attól a feleségétől, akit nem szeretett. Nyilvánvaló, hogy Dinát sem szeretette. Nem véletlen, hogy Lea fiai, Simeon és Lévi bosszúlják meg nővérüket, akinek meggyalázása nem fáj apjuknak. Jákób régi természete áll előttünk: erkölcsi meggyőződésében erőtlen, fél kiállni az igazságért, ha annak ára lehet; kételkedik abban, hogy Istennek hatalma van megvédeni őt (pedig Lábánnal és Ézsauval szemben megmutatta, hogy vele van); nem tesz az ellen, hogy a gyűlölet, amely elválasztotta bátyjától továbbra is elválassza őt fiaitól. Elveszti családját, elveszti igazságérzetét, elveszti Istenben való bizodalmát - nem marad más, minthogy saját bőréért aggódjon.
Fájdalmas, amikor egy embernek, esetleg éppen egy apának, így beszűkül az élete. Amikor nem számít más, mint az ő túlélése: ami nem valóságos egzisztenciális kérdés ma, hanem gyakran csak az, hogy van mit enni és inni, szól a TV, meleg van a lakásban. Emberek ezrei vegetálnak így ezen a lakótelepen. A kényelem az egyetlen, ami számít; család, kapcsolatok, igazság, erkölcsi meggyőződés, Isten - csak egy cinikus grimasz erejéig említhetők. Semmilyen igazságért te sem kockáztatod "békességed", gyerekeidről annyit tudsz, mint Jákób a lányáról, és annyit beszélgetsz velük, mint Jákób a fiaival. Gondold végig, hogy mit látsz magadból Jákóbban, mint tükörben!
Nem csoda, hogy a gyermekek ezt nem bírják, és ahogy Jákób fiai részben az apjuk tehetetlensége miatt rendeznek vérfürdőt, úgy szabadul el az erőszak vagy a kétségbeesés a mai tízenévesek között is.
IV. Jákób elkeseredett fiai
A történetben talán Jákób fiai, elsősorban Simeon és Lévi a legellentmondásosabb figurák. Apjuk közönyével éles ellentétben felháborodtak és nagy haragra lobbantak, amikor megtudták, milyen gyalázatot követett el Sikem húgukon és családjukon. Haragukat és fájdalmukat értékelnünk kell! Sokkal szomorúbb lenne, ha apjuktól megtanulták volna a közöny magatartását. Ők (még) olyan fiatalok, akiket bánt az igazságtalanság, részben az, hogy Dinát megerőszakolták, részben az, hogy ezzel családjukat is megbecstelenítették. Hogyhogy néma az apánk?! - gondolhatják jogosan. Amikor Jákób elmarasztalja őket, saját biztonságát féltve, ők azt mondják: "Szabad úgy bánni a mi húgunkkal, mint valami paráznával?" Azaz Sikem semmit sem tehet jóvá a pénzével meg az ajándékaival, és ha Jákób ezt elfogadja, akkor nemcsak Sikem, hanem még a saját apja is úgy kezeli Dinát, mint akinek megbecstelenítése pénzzel elrendezhető. Egyesek azt hiszik, hogy pénzen minden megvehető. Ez a fiatalok világának éles kritikája a felnőttek világával szemben a mai napig - és nekünk meg kell hallani ezt a kritikát, és értékelni kell a fiatalok érzékenységét az igazság iránt.
Ugyanakkor azonban Jákób fiai egyrészt álnokságot követnek el, mert tudják jól, hogy nem szándékoznak egyezségben élni a kánaániakkal, másrészt véres bosszújuk sokszorosa annak, amit Sikem követett el családjuk ellen, továbbá a körülmetélést, mint az Isten szövetségének jelét így felhasználni szintén tisztességtelen cselekedet. Végezetül a személyes bosszú átcsap kapzsiságba, hiszen végigfosztják Sikemet. Az igazságérzet, a bántalmazás feletti harag minden egyén értéket letarol. De ne felejtsük el, hogy ebben része van az apa passzivitásának is. Ha Jákób Isten szerinti apaként van jelen a családban, akkor fiai fájdalmát és haragját terelhette volna megfelelő irányba, és nem kellett volna mindennek megtörténnie.
4 személy ill. csoport lett tükörré számunkra, tinédzserek, fiatalok, szülők és nagyszülők számára. Sikem szenvedélyességében, Hámór manipulációjában, Jákób önző közönyében és gyávaságában, valamint Simeon és Lévi érzékenységében és elkeseredésében önmagunkat látjuk meg. Magunkat, gyerekeinket, szüleinket, a generációkat egymásra való hatásukban. El kell hogy ismerjük, hogy ez a sok bűn és nyomorúság itt van az Isten népében, itt van bennünk. Tudta ezt a zsoltáros is, aki azt mondta, hogy "Uram, te nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthonra nálad a gonosz" (Zsolt.5.5). Mégis reménységgel mondja: "De én bemehetek a házadba, mert te nagyon szeretsz engem, és szent templomodban leborulok, mert tisztellek téged." (8). Isten szeret, ezért készített bocsánatot, szabadulást és életet számunkra Jézus Krisztusban. Őbenne és általa jöjjünk az Úrhoz, kérve, hogy tisztítson meg bennünket mindattól, amit a tükörben megláttatott velünk. ÁMEN!

Jákób történetének egyik csúcspontjához érkeztünk ebben a részben. Egész élete sűrűsödik össze a feszült, váratlan fordulatokkal teli történetben. Jákób személyiségének legdöntőbb vonásaival találjuk meg magunkat szemben.
Ikertestvére sarkát fogva érkezett a világra. Innen származik a Jákób név is, amelynek jelentése: aki megragad, aki hátulról megfog, aki kiszorít, aki kitúr, a csaló. Isten különös döntése volt, hogy Ábrahám és Izsák áldását Jákób, a fiatalabb fiú örökölje. Anyja, Rebeka, valamint Jákób nem készek megvárni az isteni ígéret beteljesedését. Először Jákób, Ézsau éhségére és szenvedélyességére építve, az elsőszülöttséget szerzi meg, majd pedig Rebeka útmutatásával az apai áldásból is kifosztja Ézsaut. Az idősebb fiú gyilkos haragra lobban és csak apja halálára vár, hogy megölje öccsét. Rebeka tudomást szerez a tervről és kimenekíti szeretett fiát Háránba, testvére, Lábán családjához.
Isten találkozik a menekülő, rettegő, földönfutóvá lett Jákóbbal, és azt ígéri neki, hogy megáldja, megsokasítja, és visszaviszi atyái földjére. Húsz éve múlva Jákób meghallja Isten visszahívó parancsát, és feleségeivel, valamint jószágaival visszaindul Kánaánba. Először az anyagias Lábánnal kell megvívnia harcát, aki üldözőbe veszi Jákóbot. Az előző fejezetben olvassuk, miként avatkozott közbe Isten, megintve Lábánt, hogy ne ártson Jákóbnak, hanem engedje őt el. Jákób szabaddá lett Lábántól, előtte Kánaán földje, vele Isten ígérete.
Ézsautól azonban még nem szabadult meg. Húsz év után is számolnia kell testvére bosszújával. Az egyik konfliktusa békével végződött, de mi lesz a másikkal? Hogyan fog találkozni Ézsauval? Mi vár rá? Jákób először készül a találkozásra, majd váratlan küzdelemben találja magát, végül új emberként találkozik testvérével. Jöjjetek, kövessük nyomon a húsz évre visszamenő konfliktus lezáródását, valamint azt, hogyan lesz Jákóbból, a csalóból olyan ember, aki végre kész és képes magát az Úrra bízni!
I. A készülődés
Jákób rettegve készülődik az Ézsauval való találkozásra, ami a történtek fényében érthető. Bár útjának kezdetén Isten angyalaival találkozik (v.2-3), ez nem szabadítja meg kétségeitől. Szolgákat küld Ézsauhoz, hogy jelentésék bátyjának, szolgája, Jákób érkezik. A szolgák azonban rossz hírrel jönnek vissza: Ézsau négyszáz emberrel elindult Jákób elé. A lerendezetlen konfliktus, a rossz lelkiismeret, a múltban elkövetett trükkök és csalások megtermik gyümölcsüket. Jákób nem tud másra gondolni, minthogy Ézsau bosszúvággyal teli közeledik, ezért "nagy félelem és szorongás fogta el". Szorult helyzetében Jákób két dolgot cselekszik: terveket sző és imádkozik.
Népét két táborra osztja, úgy gondolkozván, hogyha Ézsau legyilkolja az egyik tábort, még mindig megmarad a másik. A másik ötlete pedig, hogy tekintélyes mennyiségű ajándékot kínál bátyjának, amelyet öt egymást követő csoportban indít el maga előtt. Minden csoport vezetőjének pontos utasítást ad arra nézve, hogy mit mondjanak Ézsaunak, amikor megkérdezi, hogy kié a jószág: "Szolgádé, Jákóbé, aki ajándékul küldi uramnak, Ézsaunak. Ő maga is itt van mögöttünk." Jákób, a trükkös ember, a manipuláció nagymestere semmit nem bíz a véletlenre. Azt gondolja, hogy "Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán szívesen fogad." Mindent precízen kalkulál, maga és családja életéről van szó.
Félelmében Istent is megszólítja. Az imádsággal is a testvérével való találkozóra készül. Ebben emlékezteti az Urat arra, hogy ő parancsolta neki, térjen vissza hazájába. Megvallja, hogy méltatlan volta ellenére Isten csodálatosan megáldotta, meggazdagította. Szabadulásért könyörög, mert mi értelme volt minden áldásnak, ha Ézsau megsemmisíti azt. Isten nem hagyhatja, hogy Ézsau megölje őt, az anyákat és a gyermekeket.
Jákób minden idegszálával a találkozásra készül. Minden lehetséges eszközzel megpróbálja biztosítani magát. A kiszámíthatatlan Ézsau pedig közeledik. A csalónak nincs békessége.
Már letáborozott éjszakára a Jabbók Hárán felé eső oldalán. Azután mégis azt olvassuk, hogy fölkelt, és még éjszaka átkelt a családjával együtt a patakon. A nem veszélytelen átkelést nem szokás éjjel megkockáztatni. Jákób azonban nyugtalan, nem tud másra gondolni, mint az elkerülhetetlen találkozásra Ézsauval. Talán minél hamarabb túl akar lenni rajta. Azután mégis visszatér a folyó innenső oldalára, ahol egyedül van. Rettegés, gondolkodás, imádság közepette készül a másnapra. Amikor egyszercsak valaki rátámad.
II. A küzdelem
A történetből először csak annyit tudunk meg, hogy az éj sötétjében valaki megtámadja Jákóbot, és küzd vele hajnalig. A valaki nem más, mint Isten maga. Kiderül, hogy Jákóbnak igazi harca, leszámolnivalója, elintéznivalója nem Ézsauval van, hanem Istennel. Jákóbnak nemcsak testvérével, Ézsauval, apjával, Izsákkal, feleségével, Ráhellel vannak konfliktusai, hanem elsősorban az Úrral. De ebben a harcban az Úr lefegyverzi Jákóbot, az örök ügyeskedőt.
a.         Először az kell, hogy eldőljön, ki az erősebb.
Jákób egész életének legmeghatározóbb vonása az ügyeskedés, a kiszorítás, a becsapás. Mindvégig saját erejére támaszkodott. Hosszú ideig a hitnek, az Istenbe vetett bizalomnak nyomát sem láttuk benne. Isten csak arra volt jó, hogy őt is eszközként használja fel céljai elérésében. Isten azonban megjelenik és rátámad. Senki ne kérdezze, hogyan történik ez! Tudatosan keveset mond róla a szentíró. De Jákób csak így ismerheti fel életének mozgatórugóit, Isten ellen való küzdelmét. Mert amíg önmaga mesterkedéseiben bízik, nem adja át magát bizalommal Istennek. Isten ellen harcol. Ezen az éjszakán is ellenáll, nem akarja beadni a derekát. Jákób továbbra is azt gondolja, hogy "csak magamban bízhatom; ne várd soha, hogy más segítsen rajtad." Ezért ellenfele, aki látja, hogy nem bír vele, megüti csípője forgócsontját. Szükséges ez ahhoz, hogy Jákób elismerje, Isten erősebb nála és ő tehetelen nélküle.
Hasonlóan vannak sokan, akik Istennel küzdenek és harcolnak. Akik életén végigvonul egy-egy nyomorúságos motívum, legyen az jellemvonásuk, visszatérő konfliktusuk vagy konkfliktushelyzetük. Azt gondolják, hogy egy személy ellen van harcuk, vagy egy tulajdonságukkal küzdenek, vagy a "sors üldözi őket". Valami, amiből ki szeretnének kecmeregni, de úgy tűnik, hiába. Lehet ez egy Ézsau az életedben, lehet az ügyeskedő, csaló magatartásod, lehet önutálatod, önmegvetésed. Jákób azt hitte, hogy csak Ézsauval van elintéznivalója, valójában pedig Istennel harcol.
Te hol vívod nagy csatáid? Lehet, hogy a házastársad, volt házastársad, a testvéred, a szüleid látod a nagy ellenfélnek az életedben. Neheztelsz rájuk, sőt, bosszúvágyat táplálsz a szívedben, mert úgymond "tönkretették" az életedet. Felülkerekedni, győzni akarsz, vagy pedig oda jutottál, ahová Jákób, és egyszerűen csak túlélni szeretnél. Vajon nem Istennel van elsősorban harcod? Vajon nem arról van szó, hogy neki nem engeded át magad teljesen? A másik emberrel, a világgal való szembenállásod nem alapvetően az Istennel való szembenállásod tükörképe?
A megsebzett Jákób belekapaszkodik az idegenbe: "Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem". Egész élete az áldásért való mesterkedésben telt, ebből most sem enged. Tudja, hogy az áldás megfoghatű, mérhető előnyöket jelent. Vajon mit kíván most: biztonságot? Hatalmat Ézsau felett? Családja és vagyona megmaradásának garanciáját? Bizonyára mindezt. Isten azonban többet akar: lefegyverezni Jákóbot.
b.         Jákóbnak szembesülnie kell önmagával.
"Mi a neved? - Jákób." A néven nevezés a hatalom jele az ószövetségben. Aki néven nevez, aki áldást mond, az feljebbvaló. Jákób itt elismeri, hogy ő a kisebb. De azt is elismeri, hogy valóban az, amit neve jelent: ügyeskedő, kiszorító, csaló. Elismeri jellemét, élete mozgatórugóját, valamint azt, hogy ezen a ponton küzdött mindvégig Isten ellen. Már az anyaméhben tusakodott… Ügyeskedésében mindig Istentől kívánt független maradni, ezért ellene harcolt.
A személyes önismeret és a szív mélyéről fakadó Isten elleni törekvés beismerése az önátadás és az Istenben való bizalom alapja. Aki azt gondolja, hogy bízik Istenben, és még sohasem látta meg, milyen erős szíve mélyén az Úrtól való függetlenség iránti vágy, nem ismeri önmagát és nem békélt meg Istennel. Ha a szívben nem lenne lázadás, Krisztusnak nem kellett volna meghalnia a kereszten, Pál pedig (aki jól tudta, mit jelent Istennel harcolni - "Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl…) nem kérlelne olyan szenvedélyesen, hogy "Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel." (IIKor. 5.20)
c.         A küzdelemben Jákób új ember lesz.
A névadás a Bibliában mindig döntő jelentőségű, a név megváltoztatása pedig különösen az (Abrám -- Ábrahám, Száraj - Sára, stb). "Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél." Jákób új nevet, új identitást kap Istentől. "Izrael" azt jelenti, hogy Isten harcol, Isten küzd, vagy: aki Istennel harcolt. Meglepő, amit Isten mond: "küzdöttél ... és győztél". Jákób úgy emlékezhet erre az éjszakára, mint amelyiken megnyomorodott. Mert ez is az új emberhez tartozik. Örökre sánta lett csípőjére, azaz az Istennel való küzdelem nyomát, sebzettségét a testében hordozza. Ez gyengesége, amely emlékeztetheti arra, hogy csak Istenben bízva élheti életét. Így lesz ez az éjszaka titokzatos győzelem Jákób számára. Gyengeségében hordozza az erőt, az áldást, mert ebben fegyverezte le Isten, ezáltal lett új emberré. Istennel küzdött és győzött, mert eljutott arra a pontra, amikor önmagát átadta az Úrnak. Megtanulta hogy mit jelent Isten ígéretében bízni az ügyeskedések, a taktika helyett.
A küzdelemben Isten Jákóbot megsebesítette, majd szembesítette csaló voltával, hogy az önmagát feltétel nélkül átadó ember életében újat kezdjen. Van, hogy Istennek ma is hasonlóképpen kell bennünket átformálnia. "Ránktámad", megsebez, szembesít bűnös voltunkkal. Különben nem látjuk meg Jézus Krisztust, a megváltót és szabadítót. Lefegyverezés nélkül nem hagyjuk, hogy ő szólítson, nevezzen néven bennünket. Hálásak lehetünk, ha nem engedi, úgy küzdjünk az ézsaukkal, hogy nem látjuk, valójában vele van dolgunk!
III. A találkozás
Másnap reggel Jákób fényárban lép Ézsau elé. Most, hogy elrendezte Istennel való, egész életén végighúzódó konfliktusát, egészen máshogy, új emberként találkozik testvérével. Felkészült rá, és ez látszik cselekedeteiben.
Felsorakoztatja családját Ézsau és négyszáz embere előtt. Először szolgálói és gyerekeik, majd Lea és fiai, végül Ráhel és József a sorrend. Vajon hova áll majd Jákób? Önmagát kívánja védeni, testvére haragját az asszonyokkal és gyerekekkel enyhíteni? Jákób végül feleségei és gyermekei élére állt. Nem manipulál, nem ügyeskedik, hanem bátran vállalja, ami előtte van. Korábbi büszkeségét alázat váltja fel: hétszer leborul testvére előtt. Végül pedig addig unszolja Ézsaut, amíg az el nem fogadja ajándékát, amellyel az ellopott áldásból juttat vissza valamit.
Isten csodája, hogy Ézsau megbocsátó szívvel érkezett. A testvérek ölelését közös csók, majd sírás kíséri. Megbékélés született Ézsau és Jákób között. Jákób ebben Isten jelenlétét véli felfedezni: "Amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám."
Jákób ezután visszatér Kánaánba, Ézsau Széírbe. Isten hűséges volt ígéretéhez, épségben visszavitte Jákóbot atyái földjére. Megbékéltette magával és megmentette testvérétől is.
A mai napon konfliktusainkat vigyük Jézus Krisztus elé. Az elé a Jézus elé, akiben Isten megbékéltette a világot önmagával. Őt, aki nem ismert búnt, a kereszten bűnné tette Isten miértünk. Lásd be, hogy harcaid és küzdelmeid elsősorban Isten ellen valók. Vele békélj meg, hogy Krisztusban másokkal is megbékélhess. Benne leszel új teremtés, kapsz új életet és új feladatot, a békéltetés szolgálatát. ÁMEN!

Jákób úgy indult el Háránba, hogy kis időt fog nagybátyja, Lábán családjánál tölteni (28.44). Tartózkodása végül 20 évre nyúlt. Kétszer 7 évet szolgálta anyagias nagybátyját feleségeiért, Leáért és Ráhelért, majd még 6 évet dolgozott pásztorként azért, hogy személyes vagyona legyen. Isten, aki Háránba menet megjelent a testvére dühe elől menekülő Jákóbnak, megtartotta ígéretét: vele volt, és megáldotta őt. Ennek jele 12 gyermeke, gyarapodó vagyona, és a szívében feltámadt ígéret: Isten visszaviszi őt Kánaánba. A ma olvasott részben Jákób életének egyik szakasza lezárul, és egy új kezd kibontakozni. Isten nemcsak Lábán környezetéből és fennhatóságából, nemcsak Hárán földjéről, hanem élete egy meghatározó szakaszából hívja ki. A mai napon azt kövessük nyomon, hogyan hagyja el Jákób Lábánt, és ezen keresztül értsük meg, hogy miből kíván Isten kihívni bennünket! (A keresztény egyház görög nyelvű megfelelője - ekklézsia - a "kihív" szóból fakad. Az egyház a "kihívottak közössége".)
I. A parancs
Isten ígéretére emlékeztetik Jákóbot a körülményei. Ha Isten tényleg vele volt és megszaporította, gazdaggá tette, ígéretének első felét ilyen módon beteljesítette, akkor bizonyosan visszaviszi hazájába. Ezért dolgozott az utóbbi 6 évben. Ezt erősíti meg, hogy Lábán fiai irigyek és féltékenyek rá, valamint Lábán arca sem olyan már, mint azelőtt volt (v.1-2). Mégis látnunk kell, hogy a végső lökést Isten parancsa adja meg meg Jákóbnak. Húsz év után Isten újra szól Jákóbhoz: "Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek!" Nem elégséges a körülmények egyértelmű alakulása, nem elég, hogy emlékezik Isten ígéretére; ahhoz, hogy cselekedjen, Istennek kell szólnia, parancsolnia. A korábbi ígéret parancs formájában szólal meg. Ez a parancs hozza ki Jákóbot Háránból.
Hasonlóan történt ez nagyapjával, Ábrahámmal is. A parancs, amit nagyapa és unokája kapott, párhuzamba állítható (Gen. 12.1kk). Mindkettőjüknek Háránból kell kijönni, mindkettőjük életében valami új kezdődik ezáltal. Egy fontos különbség mégis van: Isten parancsára Ábrahám az általa ismeretlenbe indul ("Menj!"), míg Jákób a 20 éve elhagyott országba megy ("Térj vissza!"). De mindkettőjüket Isten parancsa indítja el, mint ahogy Isten ma is vagy így, vagy úgy szól nekünk.
Isten ma is megszólal. Hitünk alapvető igazsága, hogy Isten ma is úgy kezd újat az ember életében, hogy megszólítja. Éppen azáltal nyílik egy új fejezet, egy új korszak, egy új irány az ember életében, hogy Isten parancsoló, elhívó, kihívó szavával megnyitja azt. Van, amikor a körülmények már jelzik, valami lezárulni készül az ember életében. Bezárulnak az ajtók, a lehetőségek. Talán még nem látod, hogy mi jön, de azt érzékeled, hogy valami alapvetően megváltozik. Más meg inkább az tapasztalja, hogy valami új érkezik. Ilyenkor kegyelem, ha elér Isten szava vagy igehirdetésben, vagy bibliaolvasásban, esetleg más módon, és világosságot teremt a sokszor csak homályos derengést nyújtó körülmények között. Míg a körülmények alakulása között is sokáig lehet a döntést halogatni, kételyekkel viaskodni, addig Isten parancsoló szava egyértelműen választás elé állít. Határozottan elválasztja a régit az újtól. Jákób már nemcsak azt tudja, hogy Isten megszaporította a családját, gazdaggá tette őt magát, valamint hogy Lábán ellenségessége is a visszatérés melletti érv, hanem meghallja, amit Isten parancsol neki: "Térj vissza!"
Vannak közöttünk olyanok, akikhez Isten úgy szól, mint Ábrahámhoz: menj, indulj el azon az úton, amelyet én mutatok neked. Isten megszólítja azokat, akiknek nincs ismeretük, tapasztalatuk róla. Akiknek az életében formálja az újat, a vele való életet, akiket kihív abból, amiben jelenleg vannak. Nincsen vallásos hátterük, nem részesültek ilyen nevelésben, de Isten számára ez nem akadály. Ő szeret és elhív.
Másoknak pedig úgy szól, mint Jákóbnak: "Térj vissza!" Lehet, hogy ez évtizedeket jelent valaki életében. Ahogy Jákóbnak szüksége van a parancsra, mert 20 év után nem könnyű váltani, úgy van ez sokakkal, akik Istennel kezdték életüket, akik valamikor vele jártak, de elsodródtak, hűtlenné lettek, meghidegült a szívük. Térj visza oda, amikor tiszta szívvel az Urat kerested, az Úré voltál. Talán ugyanolyan fenyegetőnek, nehéznek tűnik ez számodra, mint annak, akinek az ismeretlenbe kell elindulni. Talán nehezebbnek tűnik most rábízni magad Istenre, mint amikor átadtad neki az életedet. Érzed, tudod, látod, hogy merre kellene menned, nincs is más út előtted; de halogatod a döntést. Megszólít az isteni parancs: "Térj vissza!"
A Kánaánba való visszatérés ugyanakkor Lábán elhagyását jelenti. Ez pedig nem megy konfliktus nélkül Jákób életében.
II. A konfliktus
Miután Jákób elmondja Ráhelnek és Leának, hogyan vezette őt Isten, és megnyeri őket a gondolatnak, hogy hagyják ott apjukat, titokban összepakolnak és elindulnak. Ráhel, Jákób tudta nélkül, magával viszi apja házibálványát. Jákób, az agyafúrt most is tudja, mit csinál: akkor indul el, amikor Lábán elmegy a juhait nyírni. Egyrészt ez a legelfoglaltabb időszak a pásztorok életében, másrészt azzal járt, hogy Lábán legalább három napi járóföldre volt Jákóbtól (30.36), ami tekintélyes előnyt jelentett.
Lábán azonban nem engedi, hogy átverjék, és nem kívánja elveszteni "aranyat érő pásztorát", a már neki ígért tarka állatokat, valamint leányait sem. Esze ágában sincs elengedni azt a Jákóbot, akit Isten kihívott Háránból. Ezért fegyveresekkel veszi üldözőbe unokaöccse csapatát, amelyet 7 nap alatt utol is ér.
Lábán párbeszéde Jákóbbal igazi lélektani portré. Gyilkos düh és Isten akaratába történő belenyugvás, őszinte felháborodás és képmutatás mind található benne. Először azzal vádolja Jákóbot, hogy úgy hajtotta el lányait, mint fegyverrel ejtett foglyokat. Közben tudjuk, hogy lányai is megutálták apjuk kapzsiságát, és maguk döntöttek úgy, hogy elmennek, míg Lábán az, aki fegyverrel indult Jákób után. Majd azt mondja, hogy örömmel és tánccal bocsátotta volna el őket, amit csak az hihet el, aki nem ismeri Lábánt. Kész lenne "elbánni" a menekülőkkel, de nem teheti, mert Isten közbeszólt álmában. Végül jogosan teszi fel a kérdést - amire persze Jákób nem tud válaszolni - , hogy miért lopta el háziistenét.
Lábán fegyverrel, fenyegetéssel, képmutatással, vádaskodással akarja viszatartani Jákóbot, akit Isten hívott ki Lábán fennhatósága alól. Ebben előképe Egyiptomnak és a Fáraónak, aki hasonlóan nem akarja elbocsátani Izraelt, amikor Isten Mózes által kihívja népét a rabszolgaságból. Ebbe a sorba illik - évszázadokkal később - Babilon is, aki szintén vonakodik elengedni a fogságból Isten népét, amikor letelik Júda büntetésének ideje. Amikor Isten kihív, újat akar kezdeni, akkor valami, valaki mindig ellenáll. Ezért mondja Jézus a közötte és a Sátán között - akinek bibliai előképe Babilon, Egyiptom, és egy kicsit Lábán is - fennálló konfliktusról: "Amikor az erős fegyveres őrzi a maga palotáját, biztonsgában van a vagyona. De ha nála erősebb tör ellene és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt." (Lk.11.21-22)
Komolyan kell vennünk, hogy amikor Isten szól és hív, indulj el, térj vissza, kövesd az akaratát, a gonosz nem enged el könnyen. Minden eszközzel visszatart, mert nem akarja engedni, ami az övé. Ahol haszna van rajtad, általad, légy hívő vagy nem hívő, azt erősen fogja. Döbbenetes, hogy gyakran éppen Lábán módszereivel találjuk magunkat szemben egy másik, talán számunkra szeretett személyben, akin keresztül visszatart a Jézus Krisztusnak való engedelmességtől. Hasonlóan zsarol, fenyeget, hízeleg, vádol; mikor melyik tűnik a legalkalmasabbnak. Lábán egyszerre mintaapa ("még azt se engedted meg, hogy megcsókoljam lányaim és unokáim…), és vérengző fenevad (volna erőm hozzá, hogy elbánjak veletek, de Isten… - a szándék lelepleződik). Amikor hasonlót tapasztalsz magad körül, lásd meg, hogy nem test és vér ellen van hadakozásod (Ef. 6.12), nem pusztán egy haragos vagy keserű emberrel állsz szemben, hanem Jézus ellenségével, aki azt akarja, hogy az ő befolyása alatt maradj.
Ha ma hallod, hogy Isten parancsol: "menj!", vagy "térj vissza!", készülj fel rá, hogy konfliktusba kerülsz. Meglévő (ál)békességed szertefoszlik, és elkezdődik a harc. A körülményeid, a körülötted lévők mind-mind titokzatos módon az ellenkezőjét fogják sugallni neked. A Sátán nem akarja, hogy otthagyd a bűnt, a depressziót, az önsajnálatot, a istennélküliséget, a bálványaidat, és helyettük Jézusnak add az életed.
Éppen ezért döntő látnunk, hogy Isten közbelép Jákób oldalán - nem azért, mert megérdemli! - és győzelemre viszi ügyét.
III. A győzelem
Először álomban megjelenik Isten a bálványimádó Lábánnak, és meginti, hogy ne okozzon kárt Jákóbnak. Istennek hatalma van a pogányokhoz is szólni, csakhogy kihozza választottját a rabszolgaságból! Szuverén módon védi Jákóbot, úgy, hogy  nem is tud róla.
Isten kegyelmének jele a másik epizód is történetünkben. Jákób, aki nem tudja, hogy szeretett felesége, Ráhel lopta el apja háziistenét, azt mondja, hogy akinél megtalálja azt Lábán, az ne maradjon életben. Ezzel a számára legértékesebb elvesztésének közelségébe kerül. Lábán be is megy Lea sátrába és nem talál semmit. Majd bemegy a két szolgáló sátrába, és újra nem talál semmit. Utána átkutatja Ráhel sátrát, még mindig semmi. Hiába forgat fel mindent háziistenéért. Közben Ráhel tisztelettudóan szabadkozik, a tevén ülve, a nyeregbe rejtett bálványon: "Ne haragudjék az én uram, hogy nem tudok felkelni előtte, mert asszonyok baja van rajtam." Isten egyrészt megmenti Ráhelt a haláltól, másrészt kinevetteti a házibálványt: néma, tehetetlen és tisztátalan. Lábán itt végleg elveszti tekintélyét. Jákób pedig felháborodva szembesíti Lábánt azzal, hogy milyen igazságtalanul bánt vele 20 éven át. Majd megvallja, hogy Isten volt vele nyomorúságában, és ezért nem kell üres kézzel elmennie. Isten vitte győzelemre ügyét.
Lábán pedig nem tud mit mondani. Erőtlenként és  vesztesként látjuk őt. Bár újra elmondja, hogy övéi a leányok, a fiúk, a nyáj és minden, szövetséget ajánl Jákóbnak. Itt már Jákób az erősebb. Vele van az Úr.
Mind Jákób, mind Ráhel megmenekülnek, hiába akarja őket Lábán visszatartani. Ez egyedül Isten munkája. Arra mutat, hogy Ő Jézus Krisztusban győzött minden olyan erő felett, ami fogva akar tartani, vagy nem akar engedni, amikor azt mondja, menj, térj vissza. Lábán erős, de Isten erősebb. Egyiptom hatalmas, de Isten hatalmasabb. A Sátán az erős fegyveres, de Jézus erősebb nála, legyőzte őt. Isten nem engedi azt, akit ő magáénak választott.
Izrael népe többezer éve megünnepli Istennek ezt a szabadító hatalmát. A Páska ünnepén újra és újra arra emlékeznek, hogy Isten kihozta népét Egyiptomból, a rabszolgaságból és szövetséget kötött vele. Isten pusztító angyala szertejárt, és megölt minden egyiptomi elsőszülöttet. Így győzte le a Fáraó ellenállását az Úr. A zsidók pedig, akiknek háza szemöldökfáját a bárány vérével kellett megkenni Isten parancsa szerint, megmenekültek és kijöttek Egyiptomból.
Kétezer éve egy páskaünnepen tanítványai körében Jézus azt mondta, új szövetséget kötök veletek. Aki ebbe a szövetségbe belép, az kijön a bűn, a kárhozat, a hiábavalóság, a Sátán rabszolgaságából. A szövetség jele a megtört kenyér és a kitöltött bor, amely a következő napon kivégzett Jézus testét és vérét jelképezi. Ő a bárány, aki értünk való halála majd feltámadása által legyőzte a Sátánt. Ő parancsol ma: Jöjj ki! Indulj el! Térj vissza! ÁMEN!

Minden Istennel való kapcsolat ígéretre épül. Ezért fenyegető és ezért csodálatos egyben. Fenyegető, mert minden azon áll vagy bukik, hogy igaz-e, amit Isten mond, hűséges lesz-e ahhoz, amit ígért. Hittel és bizalommal függ(het)ünk rajta, de nem tudjuk a szaván fogni. A mi oldalunkon, a mi képességeinkre, a mi lehetőségeinkre tekintve semmi garancia nincs arra, hogy beteljesíti, amit megmondott. Nincsen eszközünk, amellyel rávehetnénk erre azt, aki a világot teremtette és kormányozza. Éppen ezért fenyegető az Isten ígéretei alapján hittel élt élet lehetősége - amíg meg nem ismerjük őt. Mert később csodálattal tölti el lényünket a bizonyosság: Isten nem hazudhat. Csodálat jár át, amikor Isten egy-egy ígérete már most beteljesedik életünkben. Ugyanakkor gyakran találjuk magunkat újra abban a helyzetben, amikor elbizonytalanodunk: vajon beteljesedik-e életemben, amit Isten mondott?
Jákób élete Isten beteljesedett ígéreteinek a gyümölcse. Isten elhívta nagyapját, Ábrahámot, és ígért neki utódot (egy egész népet), földet (Kánaánt), valamint áldást (rajta keresztül a föld minden nemzetségének). Izsák ennek az ígéretnek csodálatos eredménye; a meddő Sára fiút szül a vén Ábrahámnak. Izsák az ábrahámi ígéret örököse is, amit azután Jákób is megkapott apjától.
Nemcsak Isten beteljesedett ígéretének gyümölcse Jákób élete, hanem a jpvője is az ígéreten áll. A ma olvasottakhoz képest 14 évvel korábban Jákóbnak semmije sincs, csak Isten szava. Kánaán földjéről menekül Hárán felé becsapott testvére elkeseredett haragja elől. Ekkor találkozik először személyesen az ígéretet adó Istennel, akiről már sokat hallott családja révén: "Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. … Annyi utódod lesz, mint a föld pora… Mert én veled vagyok, megőrizlek, ahová mégy és visszahozlak erre a földre. Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked." (Gen.28.13-15) Itt Jákóbnak semmije sincs, csak ígérete. És - talán - valamennyi hite. Otthonából menekül, előtte az ismeretlen, gyakorlatilag földönfutó. Semmivel nem bír, csak egy isteni ígérettel.
Tizennégy évvel később azonban más a helyzet. Láttuk, hogyan teljesednek be Isten ígéretei. Valóban vele van, és Lábán családjához vezeti, ahonnan feleségei származnak. Utódai születnek, összesen 11 fiú és 1 lány. Mindebben azt tapasztalja, hogy Isten szava igazzá válik életében - mégha olyan felemás módon is (Ráhel helyett Leát kapja meg először, vita és versengés a gyerekek születése körül). Ugyanakkor az ígéret másik felével kapcsolatban semmit sem látunk. Mikor kerül vissza Jákób atyái földjére? Hogyan lesz a Lábánt szolgáló Jákóbból egy olyan nép atyja, amelyik Kánaánban lakik? - Ez kezd kibontakozni a mai történetben. Jöjjetek, lássuk meg, hogy kezd el Isten ígérete munkálkodni Jákób életében! Hogyan formálja jelenét és jövőjét? Mindeközben pedig kérjük Isten Szentlelkét, hogy tanítson, formáljon, bátorítson bennünket - akiknek ugyanúgy ígéreteken nyugszik élete, mint ősatyánké, Jákóbé.
I. A felébredt ígéret
A szeretett feleség, Ráhel szül utoljára. József érkezése hozza el annak idejét, hogy Jákób életében felébredjen Isten ígéretének a fenti mozzanata. Így szól Lábánnak: "Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre!" Az eredeti szöveg azonban mintha többet mondana: "Hadd menjek "helyemre", azaz otthonomba, és "földemre", azaz országomba." Többről van szó, mint arról a helyről, ahol a szülei élnek, ahol ő is felnőtt, és ahova visszavágyik. József születése előhozza benne Isten ígéretét a földről, amit az Úr neki adott, és ahova ígérete szerint vissza fogja vezetni. Biztos, hogy azzal, hogy szeretett felesége is szült, valamit késznek, egésznek, lezárultnak élt meg Jákób. Ebből fakadhatott a vágy felelevenedése, hogy vissza kell térnie hazájába. Ezek az érzések azonban túl mutattak a honvágyon, és fel kellett hogy ébresszék benne Isten ígéretét. Így "jött az ígéret mozgásba" Jákób életében. Addig is érvényes volt, de egyszercsak élő, valóságos, a mindennapokat - jelent és jövőt - formáló, meghatározó szó lett, amit korábban hallott. Isten szava egyszercsak elkezdte mozgatni őt, a gondolatait, az érzéseit, elkezdett élni számára. Izgalom kapcsolódott hozzá.
Gyakran alszanak ígéretek bennünk is, amelyeket egyszer csak felébreszt Isten. Ígéretek, amelyek hirtelen mozgásba lendülnek, és jól ismert tudásból életet alakító indítékokká válnak.
Lehet, hogy hasonlóan, mint Jákób esetében. Életed eseményei, körülményei azt hozzák, hogy egyszercsak felelevenedik benned Isten szava. Élővé lesz abban, hogy magyarázatot ad a veled vagy körülötted történtekre. Egyszercsak felragyog, és megragad. Megérted: most van az ideje annak, amit Isten megmondott korábban. A körülmények alakulásában látod az ígéret beteljesedését, és az isteni ígéret megelevenedése magyarázza a körülményeket. Például annak az életében, akinek hosszú éveket kellett várnia egy férjre vagy feleségre, de úgy értette meg korábban, hogy Isten azt mondta neki, nem marad egyedül. Az ígéret azzal ébred fel, amikor látókörébe kerül a jövendő társa. Van, aki egy egyetemre, főiskolára való bejutásban, vagy egy rég várt gyermek megszületésében éli meg ugyanezt. Van, amikor Isten korábbi elhívása, ígérete egy bizonyos szolgálatra "alszik" évekig, évtizedekig, mielőtt valóra válna.
Van, aki tudatosan hordozza az ígéretet éveken keresztül - bármire is vonatkozzon most az -, és van, aki szinte teljesen megfeledkezik róla. De Isten nemcsak arról gondoskodik, hogy amit ő kijelentett nekünk, az valóság legyen, hanem arról is, hogy bennünket - még ma - felébresszen. Azt üzeni, hogy amit én ígértem neked, az még ma is áll. Azt be fogja teljesíteni. Akár látod a körülmények alakulását, és most "ébred" az ígéret, akár nem, hordozd a szívedben. Amit Isten megmondott neked, azt meg fogja cselekedni.
Azok számára pedig, akik nem ismerik Istent, aki nem kaptak tőle ígéretet, akik nem tudják hogyan venni ezeket a szavakat, hadd adjam át Jézus Krisztus egy ígéretét: "…kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik." (Lk.11.9-10) Keressétek Jézust és megtaláljátok őt!
II. Ígéret és küzdelem
Az ígéret megelevenedése még nem jelenti, hogy Jákób könnyen eléri, amire vágyik. A történet azt adja elénk, hogy Jákóbnak küzdeni kell a beteljesedésért.
Lássuk Lábánnal való párbeszédét. Az elbocsátási kérelemre látszólag udvarias választ kap nagybátyjától: "Bárcsak jóindulattal néznél rám! Megtudtam a jelekből, hogy teérted áldott meg engem az Úr." Ez a kedves szó azonban nem azt jelenti, hogy megtenné azt, amit Jákób kér. Hogyisne! Még elengedi azt, akinek köszönheti gazdagságát, Isten áldását! Ravaszul csak annyit mond: "Szabd meg a bért, amivel tartozom, és én megadom." Ennek hátterében az áll, hogy a házasság körüli megegyezés szerint Jákób 14 évet szolgálja Lábánt két leányáért, aminek következtében most, a 14 év elteltével semmit sem kérhet urától. Lábán nem tartozik neki, ha el akar hát menni, veheti asszonyait, és mehet. De ha bármit szeretne magával vinni, még dolgoznia kell. Üres kézzel pedig nem indulhat el - így hát vagyonhoz kell jutnia.
Jákób újra hangsúlyozza, hogy Lábán gazdagsága az ő jelenlétének köszönhető, de amikor Lábán újfent megkérdezni, mit adjon neki, nem kér semmi - látszólag - értékeset, hiszen tudja, hogy úgysem kapná meg. Ezért így szól: "Tovább legeltetem és őrzöm a nyájadat. De ma végigjárom egész nyájadat. Különíts el abból minden pettyes és tarka bárányt, minden fekete bárányt a juhok közül, meg a kecskék közül is a tarkát és a pettyest: ez legyen a bérem." Mivel a juhok javarészt fehérek voltak, és ő a foltosakat kérte, a kecskék meg feketék, és ő azokból is a tarkákat kívánta, Lábán belement az üzletbe. Nem kért sokat Jákób, de biztos ami biztos alapon még annyit megtett Lábán, hogy másnap kiválogatta az összes tarka állatot, és a fiaira bízta, 3 nap járóföldnyi távolságra onnan, ahol Jákób legeltette az ő kizárólag egyszínű állatait. Ezekből nem sok tarka fog születni - gondolja.
Nem kívánom részletezni Jákób módszereit, amelyekkel elérte, hogy a tarka állatok egyre szaporodtak. Fontos megjegyeznünk, hogy ő nem csapta be Lábánt, semmit sem tett, amivel megszegte volna az egyezséget. Alapvetően két eszközhöz folyamodik. Az első a varázslás jellegű elgondolás, miszerint ha az állatok párzás közben csíkos vesszőket látnak, csíkos állatokat fognak elleni. A másik gondolat, amely megállja a helyét, hogy az erősebb és egészségesebb egyedek életképesebb utódokat hoznak világra. A tarka állatok gyarapodásában része volt Jákób szakértelmének is.
Az, akinek életében felébredt Isten ígérete, 6 évig kellett hogy dolgozzon, amíg olyan vagyonra tett szert, ami lehetővé tette, hogy visszatérjen arra a földre, amit Isten neki és utódainak ígért. Előtte van Isten ígérete, mégis először szembe kell néznie helyzete reménytelenségével (Lábán nem akarja elengedni, és nem akar adni neki semmit), majd pedig keményen kell dolgoznia éveken át. Az ígéret beteljesedése nem független Jákób erőfeszítésétől. Meg kell ragadnia, amit Isten mondott, és az ígéretre tekintő hittel kell cselekednie. Ha nem hinné, hogy Isten neki és utódainak adja Kánaánt, akár úgy is dönthetne, hogy ottmarad Lábánnál, és nem erőlködik. De Isten szava erőt is kitartást ad neki.
Nehéz kérdés ez a hittel kapcsolatban. Az ígéretet hittel elfogadó magatartás néha a várakozás, néha meg a cselekvés magatartása. Márpedig ha Isten azt mondja, higgy és várj, tévedés cselekedni. Ha pedig azt mondja, higgy és cselekedj, tévedés tétlenül várni. Ábrahámnak várnia kellett, amíg Sára megfogan és szül, nem mehetett (volna) be Sára szolgálójához, Hágárhoz, hogy általa legyen gyereke (Gen. 16.) Jákóbnak viszont meg kellett ragadni az ígéretet, és eszerint kellett - hitből - cselekednie.
Mi gyakran akkor ügyeskedünk, jövünk-megyünk, "besegítünk" Istennek, amikor várni kellene, és akkor vagyunk passzívak, amikor a hit cselekvésre hívna. Bárcsak felismernénk, minek van az ideje jelenlegi helyzetünkben! Jákób példája alapján most azt gondoljuk végig, vajon mire hív bennünket Isten ígérete. Melyek azok az akadályok, amelyeket magunk előtt látunk, és mi az, amire Isten hív ezekkel az akadályokkal szemben. Isten erőt és bátorítást ad, hogy megtedd, amit meg kell tenned, hogy lépj és cselekedj, megragadva az ő szavát!
III. Isten mérhetetlen ereje
Az utolsó versben a következőt olvassuk Jákóbról: "Így ez az ember egyre jobban gyarapodott, lett neki sok nyája, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara". Ez a mondat nemcsak azt jelenti, hogy Jákóbnak bejött a terve, hanem azt, hogy Isten áldása gazdagon kiáradt rá. Aki semmivel érkezett Háránba, meggazdagodott az idegenben, készen áll a kivonulásra. Hasonlóan történt ez Ábrahámmal Egyiptomban (12.16) - aminek következménye, hogy elválik Lóttól. Hasonló szavakkal emlékezik meg a szentíró Izsákról, akit Isten szintén az idegenben áld meg (26.13-14), és akire féltékenyek lesznek a filiszteusok, aminek következtében Izsáknak tovább kell állnia onnan. A következő versek pedig azt mondják el Jákóbról, hogy Lábán fiai irigylik őt (31.1). Nyilvánvaló, hogy Isten gazdag áldása nyugszik meg rajta. Isten növekedést ad választottjának.
Isten ígéretének és erejének hasonló munkájával találkozunk más helyeken is a Bibliában, ugyanebben a nyelvi kifejezésmódban. Dávid király felemelkedéséről így olvasunk: "Dávid egyre jobban erősödött, Saul háza pedig egyre jobban gyengült." (IISám.3.1) A gyermek Jézusról azt írja Lukács: "Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előt való kedvességben." (2.52) Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvben pedig visszatérően olvassuk a korai egyház növekedéséről: "Az Isten Igéje terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma… (6.7, vö. 9.31, 12.24, 19.20) Mindezek ugyanarra mutatnak: ha Isten elkezd valamit, amit korábban megígért, azt ő véghez is viszi. Méghozzá úgy teljesíti be az ígéretét, ahogyan Pál írja az efezusiaknak: "…sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk…" (3.20)
Ki tudta volna elképzelni, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób (sokszor hitetlen) hitéből származnak mindazok a milliók, akik hisznek Jézus Krisztusban? Ki tudná kitalálni, hogy egy egyszerű család legkisebb fiából legyen Izrael legnagyobb királya, Dávid? Tudott volna ő ilyet kérni, vagy elgondolni? Ki tudott volna hasonlót kigondolni, hogy Isten emberré legyen, és újszülöttként eljöjjön ebbe a világba, aki addig gyarapodott és növekedett, amíg kész volt életét odaadni a kereszten, hogy megváltson minket? Mikor gondolta volna a rettegő 12, hogy belőlük egy egész Júdeára, Galileára, az akkori és a mai világra kiterjedő mozgalom lesz, annak nyomán, ahogy terjed és növekszik az Isten Igéje?
Ahol Isten ígéretet tett, ott ő ígérete által formálja a világot, feltartóztathatatlanul cselekszik, uralma növekszik. Fogadd be ezt az igazságot csodálattal életedbe, szívedbe! Ami számodra küzdelmes, megragadni való ígéret, azon keresztül ő számunkra elgondolhatatlanul csodálatosan munkálkodik. Lásd ezt úgy személyes életedre nézve, mint a gyülekezetünkre, valamint az egész világra nézve!
Egyéni életedben, ha kitartasz az ígéretbevetett bizalomban, ha nem adod fel, meglátod, ahogy Jézus Krisztus munkálkodni fog. Isten Országa növekszik, gyarapodik és erősödik.
Gyülekezetünkre nézve is igaz ez. Sok küzdelmünk van a templomépítéssel kapcsolatban. Néha úgy érzem, elég. De Isten ígéretet adott, és nekünk ezt meg kell ragadni. Hiába a lábánok trükkjei, hamisságai, akadályoztatásai, mi hisszük, hogy Isten megáld sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk…
Ez pedig elsősorban nem az épületre, hanem a missziónkra vonatkozik. Az Isten igéje terjedni, növekedni, gyarapodni fog közöttünk még jobban. Egyre mélyebben járja át az életünket, hogy Istennek kedves, szent életet éljünk,, valamint egyre többeket fog elérni. A lakótelepi házakból emberek fognak jönni az Úr házába, és mindebben az Isten Országa fog gyarapodni tovább.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és Szentlélek Istennek, minden ígéreteinek gazdagságáért és örökkévaló hűségéért! ÁMEN!

Jákób történetének a középpontjához érkeztünk el. A csaló, trükkös, manipuláló ősatyáról és nagybátyjáról, a hasonló jellemű Lábánról szóló részek (29.1-31.55) héber szerkesztése egyértelművé teszi, hogy a ma olvasott történet Jákób gyermekei születéséről a leghangsúlyosabb a szentíró számára. Nem véletlen, hiszen Ábrahám elhívásától kezdve a figyelem mindig az utódokon volt.
Jákób családjába betekintést nyerve bűnnel és fájdalommal találkozunk. Drámai módon bontakozik ki előttünk az asszonyok versengése és lelki szenvedése - mindez a gyermekáldás körül. A családi káosz elsőre nagyon távolinak tűnik a mai kortól. A mi környezetünkben senkinek nincs két felesége, idegenül hangzik a szolgálók révén szerzett anyaság, ritkán születik ilyen sok gyermek, érthetetlen a gyemek utáni erőteljes vágy, és mandragóra se nagyon található a mezőkön. Ugyanakkor mégis nagyon mai ez a történet. A párhuzamos kapcsolatok ma is jelen vannak, sőt, azt kell mondanunk, hogy virágoznak. Nem ritka, hogy valakinek két ún. partnere legyen - akár egyszerre. A versengés, a rivalizálás, a személyválogató szeretet sokak életét keseríti meg. Nem kell túl élénk képzelet ahhoz, hogy a Jákób családja körüli káoszt a mai korba ültessük át. A bűn, a fájdalom, és a kegyelem, ami megjelenik ebben a történetben, ugyanaz a bűn, fájdalom és kegyelem, ami megjelenik a mi életünkben is. Jöjjetek, kérjük Isten Szentlelkét, hogy Igéjén keresztül vizsgáljon meg, leplezzen le, tanítson és gyógyítson bennünket.
I. Az asszonyok bűne és fájdalma
A történetben nem nagyon olvasunk másról, mint hogy Jákóbnak gyermekei születnek. Először Leától születik négy fia, majd a meddő Ráhel szolgálójától kettő. Ezt látva Lea is odaadja szolgálóját Jákóbnak, és Zilpa újabb két gyermeket hoz világra. Majd Lea megszerzi magának a férjét, melynek gyümölcse két fiú és egy lány lesz, míg végül a meddő Ráhel megszüli Józsefet. Mindeközben a versengésnek és a féltékenységnek elkeseredett formáit találjuk az asszonyok között. A következő meglátásokat kell tennünk mindezzel kapcsolatban.
a. A bűn újabb bűnt szül.
Megdöbbentő azt felismerni, hogy Lea és Ráhel harca nem itt kezdődött és nem is itt végződött. Több generáción látjuk végigvonulni a családi bűnt. Úgy, ahogy Isten később megmondta: "Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem." (II.Móz.20.5)
Izsák és Rebeka házasságában, Jákób gyerekkorában látjuk mindennek a gyökerét. Izsák Ézsaut szerette jobban, Rebeka Jákobot. Láttuk, hogy ennek milyen következményei voltak a két fiú életében. Jákób olyan otthonban nőtt fel, ahol a szeretet személyválogató volt. Megtanulta, beleivódott életébe a féltékenység, az irigység, a versengés lelkülete.
Jákob Ézsau gyilkos haragja elől menekül Háránba, Rebeka bátyjához, Lábánhoz. Beleszeret Lábán fiatalabb lányába, de a pénzéhes Lábán visszaél ezzel a szerelemmel. Miután Ráhelért hét évet szolgált, becsapja, és idősebb, csúnyább lányát adja Jákóbhoz. Majd Jákób megkapja Ráhelt is újabb hét év szolgálat fejében. Azután ezt olvastuk: "Ráhelt jobban szerette, mint Leát." Persze ez érthető, ugyanakkor látjuk: ez a gyökere az áldatlan állapotoknak a családban. Izsák és Rebeka bűne, valamint Lábán bűne Jákób révén további ellenségeskedést szül az asszonyok között.
A következő generáció is erősen torzult. Ennek legnyilvánvalóbb példája, hogy Jákób Ráheltől született fiát, Józsefet, minden fiánál jobban szerette. József pedig, a versengés lelkülete által hajtva, rossz híreket hordott apjának a testvéreiről, akik féltékenységükben és gyűlöletükben majdnem megölik Józsefet; végül beérik azzal, hogy bedobják egy kiszáradt kútba (Gen.37).
A bűn mindig újabb bűnt szül. Az áldozat, aki ellen súlyosan vétkeztek, maga is vétkezni fog. Akit megcsaltak, könnyen maga is hűtlenné válik. Akit súlyosan bántalmaztak, akár testi, akár lelki módon, szorongásai, gyűlölete mentén maga is könnyen lesz mások kínzójává. Akinek családja szétesett, magának is nagyobb esélye van arra, hogy mindezt megismételje. Ez a bibliai történet nagyon realista módon adja elénk azt, hogy milyen pusztító valóság a bűn, és hogy valamilyen módon mindannyian érintve vagyunk benne.
b. A bűn fájdalmat szül
Lea és Ráhel versengésében meg kell látnunk a fájdalmat, a lelki szenvedést. Azért kell erről beszélni, hogy a Szentlélek felismertesse velünk, ami a mi szívünkben van, mert ez a bűnből való szabadulás és gyógyulás útja.
Leát mindvégig a férje szeretete iránti sóvárgás vezeti. Ő a nő, aki arra teremtetett, hogy férjétől szeretetet és elfogadást kapjon. Amikor fia születik, Rúbennek nevezi el, mondván: "Meglátta az Úr a nyomorúságomat, most már szeretni fog a férjem." De a férje mégsem szereti. Ez a magyarázata annak, hogy a második fiát Simeonnak nevezte, mert "bizony meghallotta az Úr, milyen megvetett vagyok, azért adta nekem ezt is." Az első gyermek után még mindig megvetett, gyűlölt, de majd most, gondolja, szeretni fog a férjem. De reményei nem igazolódnak. Ezért lesz a harmadik gyermek neve Lévi, mert "Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert három fiút szültem neki." Ugye tudjátok, hogy nem így lett? Hiába Lea sóvárgása, Jákób csak Ráhelt szereti, aki nem szül. A negyedik fiú neve Júda lesz, mert így szól a megvetett Lea: "Most már hálát adok az Úrnak." De semmi utalás nincs arra, hogy a hálaadás mögött a kapcsolat javulása állna, sőt, azt olvassuk, hogy "Azután nem szült egy ideig". Ideiglenesen terméketlen lett? Vagy egyszerűen csak nem érintkezett vele többet Jákób (vö. v.15)?
Ráhel is fájdalommal teli. Őt szeretik, de nincs gyermeke, ami egy korabeli nő számára szégyen és hihetetlen veszteség. Látta Leát, olvassuk, és ez egyre féltékenyebbé tette. Keserűségében így szól Jákóbhoz: "Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok! Halljuk meg ebben a teljes elkeseredést. Mi értelme az életemnek, a te szeretetednek, ha nem adsz nekem gyereket - a nővérem pedig négyet szült? A válasz pedig: "Jákób haragra gerjedt Ráhel ellen, és így szólt: talán Isten vagyok én, aki megtagadja tőled a méh gyümölcsét? Féltékenysége és tehetetlensége arra sarkallja, hogy a korabeli szokások szerint egyáltalán nem felháborító módon, szolgálóját, Bilhát adja Jákóbnak, hogy az ő révén legyen gyermeke. Mindkét gyermek neve kifejezei Ráhel fájdalmát, ami a rivalizálásban jelentkezik. Az első Dán, mert "Ítélt ügyemben Isten", a másik Naftali, mert "Isten volt velem a küzdelemben, amikor a nénémmel küzdöttem, és győztem is!" Ráhel hasonlóan küzd az idősebb testvérével, mint Jákób Ézsauval.
Győzelme azonban nem sokáig tart, mert Lea is él ezzel az eszközzel. Jákóbnak hamarosan két gyereke születik Zilpától, Lea szolgálójától. Ráhel annál jobban sóvárog saját gyermek után. Amikor Rúben mandragórát hoz anyjának, Leának, Ráhel azonnal kér a növényből, aminek titokzatos termékenységi erőt tulajdonítottak. Lea először felcsattan, amiből kiderül, hogy Jákób már be sem megy hozzá, de azután Ráhel elad egy éjszakát Leának a reményért, amit a mandragóra jelent. Lea az, aki megfogan, és nem Ráhel, aki a mandragórával ügyeskedik.
Hiába Lea sok gyermeke, nem szereti őt Jákób. Hiába Jákób szeretete, nincs Ráhelnek gyermeke. Mindkét asszony kielégíthetetlen vágyódást, sóvárgást hordoz a szívében, mindkettő hordozza nagy szégyenét és fájdalmát. A bűn, amit elkövettek ellenük, a fájdalomba zárta őket, a fájdalom pedig a további bűnnek a melegágya.
Talán te is azonosulsz valamelyikükkel a mai napon: mert megcsaltak és megcsaltál, mert elhagytál és elhagytak, mert gyűlőlettel vagy az iránt, aki elszerette azt, aki a tied volt. Talán a szüleid részéről kellett átélned a káoszt, a biztos családi háttér összeomlását, a bizalom teljes megrendülését, az elfogadás és biztonság elvesztését. Talán magad is rettegsz attól, hogy mit fogsz továbbadni gyermekeidnek, vagy éppen azért nem vagy képes komoly kapcsolatra, mert benned van a csalódás, a fájdalom. Talán hasonló vagy Jákób gyermekeihez, mert több "anya" vagy "apa" volt jelen az életedben, mert féltestvérekkel versengve vagy nevelőszülővel küzdve éltél. Lehet, hogy súlyos lelkiismeretfurdalásod van, mert elkezdted látni, hogy milyen károkat okoztál felnőtteknek és gyerekeknek hűtlenségeiddel, megcsalásaiddal. Lehet, hogy évekkel ezelőtti események jelennek meg előtted, amelyeket még nem rendeztél el Istennel, pedig azt hitted, hogy túl vagy rajtuk. Akár a bűntudatban, akár a fájdalomban, szeretném felmutatni nektek Isten kegyelmét, ami szintén megjelenik ebben a történetben.
II. Isten kegyelme és együttérzése
            a. "Az Úr látta Lea megvetett voltát, és megnyitotta méhét…" - ez az első mondat azután, hogy megtudjuk, Jákób Ráhelt szerette jobban. Az egész Biblián végigvonul, hogy Isten különös figyelemmel van a gyenge, az elnyomott, a kisemmizett iránt. Ebben is ez az isteni együttérzés mutatkozik meg: Isten Lea mellé áll, akit Jákób megvet. Isten megnyitja a méhét, áldást hoz életébe. Az ember gyakran saját negatív tapasztalatai alapján alakítja ki magában, hogy milyen Isten. Az elnyomott, becsapott ember sokszor érzi úgy, hogy Istennek sem fontos. Aki értéktelennek tartja magát, mert visszaéltek vele, nehezen tudja elhinni, hogy Isten szemében értékes. Ezért döntő, hogy Isten Lea méhét nyitja meg. Ezért jött Jézus elsősorban a korabeli társadalom kivetettjeihez, a vámszedőkhöz, a prostituáltakhoz, a társadalom jó része által megvetett emberekhez. Ez Isten Krisztusban is megmutatkozó együttérzése, különös figyelme irántad, a megvetett iránt.
            b. "Megemlékezett Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, megnyitotta a méhét" Ez a történet utolsó részéhez tartozik. Miután Ráhel semmilyen emberi ügyeskedéssel nem éri el, hogy gyermeke legyen, hiszen a szolgálójától született fiak nem hoznak neki elégedettséget, valamint a mandragóra sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, teljesen ki van szolgáltatva Istennek. Minden fájdalmával, sóvárgásával, féltékenységével csak Isten előtt állhat. És Isten nem feledkezik meg róla, megemlékezik, meghallgatja, megnyitja a méhét. Istennek különleges munkáját takarja ez a kifejezés. Jákób történetében fordulópontot hoz Isten megemlékezése és beavatkozása, innentől kíván Jákób visszatérni atyái földjére. Arra a földre, amit Isten ígért Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak és utódainak. Hasonlóképpen Noé történetében is a leírás közepén olvassuk, hogy Isten megemlékezett Noéról (8.1), és onnantól kezdve kezdett az özönvíz visszahúzódni. Ez a kifejezés egy új kezdetre utal, olyan kezdetre, amit nem ember, hanem Isten készít el. Ez a kegyelem valósága: amikor minden út lezárult, amikor semmi emberi remény vagy lehetőség nem áll fenn, akkor Isten elkezd cselekedni. Ez történik akkor, amikor Isten emberré lesz, amikor Jézus Krisztusban belp ebbe a világba, hogy bocsánatot és gyógyulást hozzon.
            c. Ebben a bűnnel és fájdalommal teli történetben Izrael 12 törzsének ősatyjai születnek meg (kivéve egyet). Jákób fiaitól származik Isten népének, Izraelnek a 12 törzse. Nekünk felfoghatatlan, hogy ebben a megosztott családban, a versengés és irigység közepette, a gyűlölet mögött Isten a világ megváltásának tervét szövögeti. Mert azok születnek meg, akiktől származik Isten Ószövetségi népe. Az a nép, amelyben megszületik a megváltó, Jézus Krisztus. Az a Jézus, aki éppen Jákób családja miatt választ ki 12 tanítványt, hogy azok majd hirdessék az evangéliumot, képviselve számukkal Isten Újszövetségi népét. Miért nem szebb, tisztább dolgokon keresztül megy előre Isten ügye? Azért, hogy mindig lássuk és tudjuk: az üdvösség reményét nem az emberi érdem, jóság, képesség, erőfeszítés hozza el ebbe a világba, hanem egyedül Isten kegyelme és együttérzése.
Abban a Jézus Krisztusban, aki életét adta értünk. Halálában egyszerre adja meg a megoldást a bűnre, és a választ a fájdalomra. Isten kegyelme, hogy az ő ártatlan haláláért megbocsátja minden bűnünket. Sőt, megszabadít attól, hogy generációkon keresztül cipeljük bűneink terhét. A bűnbocsánat valóságában megszabadulunk olyan terhektől, amelyeket különben csak továbbadni tudnánk. Jézusra helyezheted azokat. Isten együttérzése, hogy a kereszten a fájdalmaikat is magára vette. Őt is becsapták, elárulták, ő hordozza minden fájdalmunkat. Nem vagy hát egyedül a szenvedéseidben, nyomorúságaidban, ellened elkövetett bűnük terhe alatt. Jézus Krisztus a mi gyógyítónk. "…erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított" - olvastuk. (Lk.6.19) Jöjj hozzá bűneiddel és jöjj hozzá fájdalmaiddal. Nála bocsánat és gyógyulás vár. Ő a kegyelmes és együttérző Isten. ÁMEN!

Az előző fejezetben arról olvastunk, hogy amint Jákób mindent maga mögött hagyva menekül, egyszer csak Isten váratlan módon találkozik vele. A találkozásban oldódik Jákób félelme és bizonytalansága a jövőt illetően. Isten, aki először lesz valóságos a mindig saját erejében, trükkjeiben bízó Jákób életében, azt ígéri neki, hogy vele van, megőrzi akárhova megy, és visszaviszi majd atyái földjére.
A mai fejezetben (és majd a következőkben is) azt kell nyomon követnünk, hogy mi történik Isten ígéretével Jákób életében. Valaki talán már mondja is magában: Hát mi történhet? Természetesen beteljesedik, nem? - és míg ez igaz, a válasz mégsem ilyen egyszerű. Egyrészt azért, mert Jákóbnak is kérdés: vajon tényleg megtartja Isten, amit mondott (ne felejtsük el Jákób válaszát, amelynek a lényege: ha mindezt megtartod, Istenem leszel és mindenem tizedét neked adom….)? Másrészt azért, mert a történet, amit ma olvastunk, nem egy szép, kerek egész, amit sokan várnának, ha valakivel jelen van Isten. Sokkal ambivalensebb, kétértelműbb eseményekkel találkozunk.
Azt is fontos megjegyeznünk, hogy a mai részben nincs szó Istenről, Isten nem hogy nem szólal meg, de még utalás sincs személyére. Mégsem tekinthetjük úgy, mint aki nincs jelen mindabban, amit Jákób átél. Isten, aki jelenlétét és oltalmát ígérte az Ézsau gyilkos dühe elől menekülő Jákóbnak, jelen van. És ami a nehéz, hogy ugyanúgy jelen van a történet első felében, ami Jákób életének egyik legszebb időszaka lehetett, mint a történet második részében, ami a legsötétebb évek közül való. Vagy jelen van mind a kettőben, ha hisszük, hogy igazat mondott, vagy nincs jelen egyikben sem. De semmi nem hatalmaz fel minket arra, hogy azt állítsuk: a jó dolgokban jelen van, a rosszhoz semmi köze nincs.
Isten jelenléte, nem pusztán mint elvi-teológiai kérdés, hanem mint olyan valóság, amit mindig hiszünk és gyakran tapasztalunk, az egyik legfontosabb és legproblematikusabb dolog az életünkben. Mind hívő emberek, mind keresők, gyakran szembesülünk életünk bizonyos eseményeivel, és feltesszük a kérdést, hogy ennek mi az értelme, hogy miért történt ez velünk, miért engedte Isten. Jöjjetek, kérjük és várjuk, hogy Isten Szentlelke világosságot adjon nekünk ma azon keresztül, ahogy Jákób élete formálódott.
I. Isten jelenléte a vezetésben
A Bételben történt váratlan találkozás után Jákób továbbutazik Hárán felé, anyai nagybátyja, Lábán, családjához. Arról olvasunk, hogyan érkezik meg Jákób egy kúthoz, ahol hall arról, hogy Lábán a közelben lakik, majd találkozik Ráhellel, Lábán leányával, jövendő feleségével. Ráhel hazaszalad, elmondja apjának, hogy ki van itt. Lábán kiszalad a kúthoz, üdvözli Jákóbot, és látszólag szeretettel fogadja őt.
Aki olvasta Mózes első könyvét, nem tudja nem észrevenni, hogy mintha ez a történet már korábban leírásra került volna. A 24. fejezetben olvasunk Ábrahámról, aki azért küldi el szolgáját Háránba, hogy onnan szerezzen feleséget fiának, Izsáknak. A szolga egy kúthoz ér, ahol - csodálatos módon - éppen Rebekkával, Lábán húgával, Izsák későbbi feleségével találkozik. Rebekka hazaszalad, elviszi a hírt Lábánnak, aki amikor kiér a kúthoz, és látja az szolga gazdagságát, nagy örömmel befogadja őt. A szolga, aki korábban kételkedett, ezt mondja: "Az Úr vezérelt engem ezen az úton…"(Gen.24.27)
Ugyanezt mondhatja el Jákób is. Aki rettegve, az ismeretlen jövő miatti félelemben, magányosan és lelkiismeretfurdalástól gyötörve hajtotta le a fejét egy kőre valahol Kánaán és Hárán között, egészen más emberként érkezik meg a úticéljához. Vizsgáljuk meg jobban a szöveget, hogy lássuk, milyen Jákóbbal találkozunk!
Jákób a kútnál három heverésző juhnyájat lát, meg a pásztoraikat. Miután megtudta, hogy hárániak, hogy ismerik Lábánt és ő jól van, meglepő önbizalommal kezdi oktatni őket (elvégre maga is pásztor volt): "Hosszú még a nap, nincs itt az ideje, hogy betereljék a jószágot. Itassátok meg a juhokat, azután menjetek, legeltessetek!" Mintha azt mondaná: mit lustálkodtok itt fényes nappal, miért nem végzitek a dolgotok? Vajon mi ennek a magyarázata?
A pásztorok elmondják Jákóbnak, hogy Háránban az a szokás, hogy a kutat lefedő nagy követ csak akkor gördítik el el, amikor már minden nyájat összetereltek. Közben megérkezik Ráhel, akit látván Jákób - fittyet hányva a helyi rendre, valamint arra, hogy ő idegen - egymaga elmozdítja a hatalmas követ, majd megitatja Lábán juhait. Vajon mi ennek a szinte szemtelen viselkedésnek a magyarázata?
Ezután megcsókolja Ráhelt, hangosan sír, majd elmondja Ráhelnek, hogy kicsoda. Meglepő a sorrend! Vajon mi ennek a magyarázata?
A megkönnyebbülés, a felszabadulás, az öröm. Isten találkozott vele, megszólította, és ígéretet tett neki. Biztos, hogy könnyedebb szívvel és léptekkel ment tovább Bételből. De amikor megérkezik, megtudja, hogy Lábán él, jól van, és ő útja végéhez ért, majd amikor meglátja a lányt, akit feleségül akar, amikor hallja Lábán szájából, hogy "csontom és húsom vagy te", elkezd valósággá válni számára Isten ígérete: veled vagyok, megőrizlek, bármerre mész.
Az Istennel való találkozás magabiztosságot, örömöt, energiát ad. Jákób reménységet talál. Itt van számára a jövő (otthon, család, jövendőbeli), és hogyne értékelné ezt, hiszen apja családjában mindezt elvesztette. Isten otthont és családot készít az otthontalan menekültnek, és vezeti őt. Jákób fellélegezhet.
Ez Isten jelenlétének nyilvánvaló jele. Amikor váratlanul megszólít, abban érdemtelenül ígéretet ad, majd azt elkezdi beteljesíteni. Amikor világosan és lenyűgözve tapasztalod, hogy Isten vezeti az életed. Amikor áldásban, békében, örömben és fellélegzésben van részed. Amikor az "Úr előtt való öröm erőt ad nektek" (Neh.8.10) Amikor felismered, hogy mindabban a jóban, ami körülvesz téged, életednek ebben az időszakában Isten ajándékait élvezed. Légy hálás érte, és ismerd el az ő jelenlétét, ajándékát mindebben! Lásd meg, ha ennek az ideje van életedben, és legyél hálás.
Jákób életének ez rövid szakasza. A 15. verssel a szentíró érezteti, hogy konfliktusok következnek.
II. Isten jelenléte - a csalásban?
Míg több mindenben párhuzamban áll Jákób megérkezése Háránba Ábrahám szolgájának útjával, két dologban eltér attól. Ábrahám szolgája gazdag ajándékokkal jelent meg, Jákób viszont nincstelen. A szolga azért jött, hogy ura parancsa szerint minél hamarabb visszatérjen egy feleséggel, Jákób azonban hosszabb ideig marad. Az anyagias Lábán mindezt hamar átlátja, valamint azt is, hogy a fiatalok erősen vonzódnak egymáshoz, és ebből fakad az egyezség: Jákób hét évig fogja szolgálni Ráhelért, a szebb, ámde fiatalabb lányáért. Ez a hét év azonban csak néhány napnak tűnt neki, annyira szerelmes volt az ifjú.
Figyelemreméltó, hogy Jákób az, aki emlékezteti Lábánt ígéretére, amikor letelik a hét év. Lábán nem mond semmit, hanem megszervezi a lakodalmat. Este, amikor már mindenki jócskán evett és ivott, lefátyolozva nagyobbik lányát, Leát adja Jákóbnak, aki csak reggel veszi észre a csalást. Fájdalmasan kiált fel: "Mit tettél velem? Hát nem Ráhelért szolgáltam nálad? Miért csaptál be engem?"
A főcsalót becsapták. Jákób életében először most találta magát a másik oldalon. Edig ő volt az, aki ügyeskedett, aki manipulált, ő csapta be saját apját - most őt vezette félre a nagybátyja. Milyen irónikus, hogy míg Jákób csalásai, trükkjei mindig azzal függtek össze, hogy ő, a fiatalabb, megszerezze az elsőszülöttnek járó kiváltságokokat, most ezt mondja Lábán: "Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket az elsőszülött előtt adják férjhez." Ami nálatok, nálad, Jákób, szokás, az nálunk nem így megy - mondja tulajdonképpen Lábán, talán egy kis kárörömmel, bosszúval is a hangjában. Lábán ugyanúgy becsapta Jákóbot, mint Jákób az apját, Lábán ugyanúgy megcserélte a kisebb lányát a nagyobbal, ahogyan Jákób helyet cserélt Ézsauval. Vele van még az Úr?
Veled leszek minden útadon, ígérte Isten; mit mondjunk erre most? Mondhatjuk, hogy elhagyta Jákóbot? Ezzel azt állítanánk, hogy megbízhatatlan, hogy ő is becsapta Jákóbot. Akkor viszont nem lenne értelme hinni benne és szeretni őt. Sokkal inkább azt kell mondanunk, azt a kemény gondolatot kell kimondanunk, hogy Isten Jákóbbal van akkor is, amikor becsapják. Nem úgy, hogy ő lenne a felelős Lábán hazugságáért, vagy hogy Lábán nem tisztességtelen - mert az. Hanem úgy, hogy amit enged megtörténni, az nem véletlen. Annak meg kell történni ahhoz, hogy Jákób önismeretre jusson.
Isten jelenléte nem kizárólag az ún. jó dolgok közepette adatik nekünk. De sokan gondokodnak így, és nem keresik az Úr jelenlétét, munkálkodását a fájdalomban. Pedig megszólal abban is, és erre ugyanúgy szükségünk van, mint az ún. áldásokra.
Jákób elé Isten tükröt tart ebben a helyzetben. Lehetősége van, hogy az átverés és manipuláció valóságát a kárvallott oldalán is megkóstolja. Amilyen mércével mért Ézsaunak, azzal mérnek most neki. Ha magától nem képes arra, hogy belehelyezze magát a másik ember helyzetébe (empátia), hát majd Isten teszi ezt meg…
…velünk is. Erre a tükörre nekünk is szükségünk van, hasonló eseményekben esetleg éppen Isten látogat meg minket. Itt vagy most, tele keserűséggel, haraggal, önigazsággal, mert valaki megbántott, visszaélt bizalmaddal, becsapott. Arra vágysz, hogy Isten igazoljon téged - és most azt mondja, hogy vedd észre, te ugyanezt teszed másokkal. Nem volt más lehetősége, hogy végre felébresszen, minthogy veled kellett megtörténnie annak, amit te szoktál megtenni másokkal. Ugye fáj? Ugye felháborít?
Albert Schweitzer, a híres teológus, orgonaművész és orvos így ír egy prédikációjában: "Csak az érti meg az életet, aki számba tudja venni saját hibáit mindabban, amit átél, és eljut arra a felismerésre, hogy a bennünket érő oly sok kellemetlenségben az emberek ellen elkövetett vétkeink büntetését kell látnunk. Az ilyen ember szabad az igazságtalanság felszínes megítélésétől, ami vak és elhamarkodott védekezésre késztet bennünket az ellenünk elkövetett rosszal szemben. Ebben van Jézus szavának mély értelme, hogy ne szálljunk szembe a gonosszal." (Az élet tisztelete, Albert Schweitzer, 64.o.)
Mennyire igaz, hogy Isten Jákóbbal van - a csalásban is, hogy Isten velünk van - a fájdalmakban is. Mert ha nem látogatna másban, mint amit mi kérünk, soha nem formálódnánk át szentebb, igazabb, tisztább életre. Isten néha nagyon fájdalmasan tart tükröt elénk, de megteszi, mert szeret, és azt akarja, hogy felismerjük őt, benne bízzunk és változzunk. Jákób életén nem látunk azonnali változást, de biztos, hogy akkor értett meg először valami nagyon fontosat önmagával kapcsolatban, amikor a megtévesztés tettének a másik oldalán találta magát.
Az emlékeztetés, a szembesítés, a tükörtartás fájdalmas, de egyedül gyógyító. Péter, azon az éjszakán, amelyen Jézust elárulták, maga is a csalás, a hazugság, a megtévesztés útját választotta. Háromszor tagadta meg azt, aki szerette őt, majd amikor rájött, hogy mit tett, keserves sírásra fakadt. Képzeljétek, milyen nyomorult csalónak érezhette magát még a feltámadás után is. Jézus azonban hihetetlen gyengédséggel és kegyelemmel emlékezteti őt a tagadásra, és fejezi ki neki a megbocsátás valóságát:
"Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? - Igen Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. - Legeltesd az én bárányaimat!
Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? - Igen Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. - Őrizd az én juhaimat!
Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? - Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy szeretlek téged. - Legeltesd az én juhaimat!"
 
Akár örömben, akár fájdalomban, Jézusnak nincs igazán más kérdése, mert ebben minden benne van: szeretsz-e engem?
Mert ő úgy szeret téged, hogy az életét adta érted. Eljött, meghalt, feltámadt - hogy mélységben és magasságban mindig veled legyen. ÁMEN!

Jákób, a csaló, menekül. Bár apja, Izsák azzal bocsátotta útjára, hogy menjen nagybátyja házához, a távoli Háránba, hogy onnan vegyen feleséget magának, a történet olvasói tudják, hogy nem ez az otthonról való távozás elsődleges oka. Testvére, a kétszeresen becsapott Ézsau gyilkos dühe elől kell menekülnie. Mögötte Beérseba, ahol apja, Izsák és anyja, Rebeka lakik, messze előtte Hárán, ahol az általa még sohasem látott rokonok élnek. Jákób úton van a két minősített hely között, valahol a "semmiben", egy névtelen, számára jellegtelen helyen. Nem az a gond, hogy ez a hely jellegtelen, névtelen, sokkal fájdalmasabb dolgokkal kell szembenéznie.
Éjszaka van, és nincsen hol megszállnia. Hajléktalanként fekszik le, fejét egy kőre lehajtva, a csillagos ég alatt. A fiú, aki otthonülő, anyjához kötődő volt, átéli a magányt, a kivetettséget. Iszonyatos félelem vesz erőt rajta: hazatérhet-e még egyszer - és hogyan fogadják majd Háránban? Közben lehetetlen, hogy ne küzdjön vádló lelkiismeretével: így jár az, aki félrevezeti vak apját. És ebben a nyonmorúságos helyzetben, a semmi közepén, váratlan talákozásban lesz része Jákóbnak. Isten találkozik vele. Jöjjetek, vizsgáljuk meg, hogyan találkozik Isten Jákóbbal, valamint hogyan válaszol Jákób Isten jelenlétére.
I. Isten találkozik Jákóbbal
"És álmot látott". Az álomban Isten jelent meg Jákóbnak, és ő szólította meg a menekvőt. Akkor szól hozzá, alvás közben, amikor Jákób nem tud tiltakozni, a dolgokat nem képes irányítani. Jákób életének az Istennel való harc a döntő jellemzője (Jákób - a kiszorító, az ügyeskedő, a hátulról megragadó, a trükkös, a csaló), de most nem lesz képes ellenálni az Úrnak. Alszik, és ezért nem ügyeskedhet, nem manipulálhat. Isten tudja, kinek és hogyan kell beleszólnia az életébe.
A találkozás két részből áll. Az egyik egy látomás: létra, amely összeköti a mennyet a földdel, angyalok, akik fel- lejárnak rajta, majd pedig maga az Úr, aki a létra tetejénél áll. A találkozás másik része, amit Jákób hall: Isten szava, Isten ígérete. Valójában ez utóbbi a döntő, ez az, ami megmarad az életében. Isten beszédét magyarázza a kép: a mennynek, az isteni világnak köze van a földhöz, a mindennapi élethez. Jákób valószínűleg csak túlélni akart, egyáltalán nem számolt Istennel, de Isten megjelent az életében. Isten beavatkozása pedig mindent megváltoztat a földi világban. A menekülő csaló, aki itt van a semmi közepén úgy földrajzi mint egzisztenciális értelemben, az élő Istentől ígéretet kap.
Mégpedig nem akármit mond neki az Úr. Először Isten maga áldja meg azzal az ígérettel, amit az apjától olyan drága áron szerzett meg. Isten kiterjeszti rá, amit Árbrahámnak és Izsáknak ígért: ezt a földet neked adom, utódaidnak száma annyi lesz, mint a föld pora, valamint általad és utódod által áldást nyer a föld minden nemzetsége. Eddig (13-14 v.) az ősatyáknak adott "standard" ígéretet olvassuk. Isten azonban továbbmegy, és olyan dolgokat ígér meg Jákóbnak, ami csak az övé, az üres kezű, magányos, rettegő, lelkiismeret által vádolt emberé.
"Én veled vagyok". Ezt jelképezi a megnyílt ég, a létra, az angyalok. Isten világa, Isten maga jelen van ennek a nyomorult embernek az életében, és nem mint ítéletet hozó, hanem mint bátorító érkezik. Senki nincs vele; apja sohasem szerette igazán, és csalódnia kelett, testvére meg akarja ölni, anyja - talán már Jákób is kezdi másképpen látni anyja ügyeskedését. És egyszercsak a semmiből megjelenik Isten, és azt mondja a csalónak, annak, aki ellopta az áldást: én veled vagyok! Miért? Ne kérdezd, nincs magyarázat. Csak az, hogy mert Isten ilyen Isten.
"…megőrizlek, akárhova mégy…" Isten nemcsak a jelenlétét ígéri, hanem őrző cselekedetét is. A pásztor képét idézi fel a szó, aki minden körülmények között védelmére kel a kiszolgáltatott állatnak. Isten őriz, óv, oltalmat ad a rászorulónak.
"…visszahozlak erre a földre…"  A száműzetésből lesz hazatérés, ígéri Isten. Mondhatott volna ennél többet Jákóbnak?
Miért teszi ezt Isten, sőt, hogyan teheti ezt Isten? Miért megy utána ennek a szerencsétlennek, és ha már utána megy, miért nem "tesz rendet"? Miért nem mondja meg neki, hogy mit szúrt el, hogy mit kellett volna másképpen csinálnia? Miért nem korholja - legalább egy kicsit?! Hogyan lehet egy ilyen tisztességtelen alaknak ennyi jót mondani, ilyen ígéreteket tenni? Miért nem várta meg, hogy Jákób elkezdjen könyörögni neki, segítségért fohászkodni, magába szállni? De imádságnak nyoma sincs…
Isten az abszolút kezdeményező, aki abszolút kegyelemből jelenik meg Jákóbnak, és teszi meg az ígéreteit. Semmi sem kötelezi erre, semmit sem érdemel Jákób, semmit sem tesz ezért Jákób. Isten váratlanul megjelenik, találkozik vele, és egy teljesen új alternatívát nyit számára. Jákób, valaki veled van, ezért van reménység, van jövő, van visszatérés…
…ma is. Mert a történet első felének az üzenete, hogy a világ ma is kapcsolatban van a mennyel, hogy a világ, ahol lakunk, az élet, amelyet élünk, a találkozások helye. Jézus azt mondta Nátánáelnek: "Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt  eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára".(Jn.1.51). Jézus Krisztusban Isten összeköti az ő világát a mienkkel, ő a testté lett Isten. Halálában Isten megmutatta, mennyire elkötelezett arra, hogy jelen legyen ebben a világban: Fia halálának árán is akarja a kapcsolatot velünk.
A találkozást Isten kezdeményezi és ezért váratlan. Sokszor éppen ott történik, ahol menekülsz. Azon a helyen, aminek nincs neve, ami két megnevezhető hely között van. Az átmenetben, ami a bizonytalanság, a félelem, a lelkiismeretfurdalás helye. Egyik kapcsolatból ki, a másikba be. Az egyik élethelyzetet magad mögött hagytad, a másikat még nem igazán érted el. Valakit becsaptál, megcsaltál, valaki bizalmával visszaéltél, és magányosan kóborolsz - még nem értél révbe. Itt jelenik meg az Úr, most szól hozzád Isten: amikor te csak túlélni akarsz, kikecmeregni a káoszból, amit okoztál. Eléd állítja Jézus Krisztust a kereszten: Én veled vagyok. Veled valóvá lettem, amikor minden ellened való haragom, indulatom, fájdalmam, ráhelyeztem az én Fiamra. Láss, hallj, és válaszolj!
II. Jákób válasza Istennek
Jákób elsődleges válasza a megdöbbenés és a félelem: "Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam. … Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja!"
Jákób nem számított az Istennel való találkozásra, mert nem ismerte az élő Istent. Tudott az Úrról, nyilvánvalóan ismerte apja és nagyapja hitének történeteit, de nem ismerte Istent úgy, hogy Isten megszólította volna. Másodkézből való ismerete volt. Ezért képes apjának így hazudni, amikor az megkérdezi, hogyan talált olyan hamar vadat, hogy "Istened az Úr hozta elém." Isten egy név számára, egy szokás, egy tradíció, akivel úgy lehet számolni, mint egy családi szoborral vagy festménnyel. Lehet rá hivatkozni, a tisztesség megköveteli, hogy helye legyen az ember életében, de egyáltalán nem várja, hogy az élet igazi kérdéseiben személyesen megszólaljon. Ezért nem is fordul hozzá, most, a menekülésben, és nem is kíván mást, mint hogy valahogy túlélje a helyzetet. Meg sem fordult még a fejében, hogy valójában ki az Úr.
Most meg, úgy tűnik, besétált arra a helyre, ahol az Úr jelen van. Legalábbis ő így gondolja. Isten megszólal, találkozik vele, nem csoda, hogy félelem fogja el. Az, aki eddig a családi történetek és vallásos kultusz távoli és az ő életében nem sok vizet zavaró szereplője volt, akivel a nagyapa nagy dolgokat élt át, egyszercsak betör az életébe. Megjelenik álmában, megszólítja, és ezzel kiderül, hogy Isten ismeri őt, aki nem ismerte Istent, hogy az Úr valóságos személy, aki a valóságos élet valóságos eseményeiben jelenik meg. Az élő, szent és igaz Istennel való találkozás félelmet vált ki belőle. Van valaki, aki hatalmasabb nála, és akivel eddig nem számolt. Szemtől szembe áll azzal, aki eddig csak a "vallás", a múlt, a családi tradíció szereplője volt.
Pál apostol, amikor a prófécia lelki ajándékáról ír a korintusi gyülekezetnek, a következőt mondja: "…ha valamennien prófétálnak, és bemegy oda egy hitetlen vagy be nem avatott, annak mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megvizsgálja, és így szívének a titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja az Istent és hirdeti, hogy Isten valóban közöttetek van." (IKor14.24) Isten a váratlan találkozást gyakran az ő népe közösségében cselekszi meg, úgy azzal, aki még nem hallott róla, mint azzal, akinek életéhez tartozik egy élettelen Isten képének az ápolása. Egy-egy imádságban, egy igehirdetésben, egy kiscsoportos beszélgetésben megtörténik a csoda: Isten leplezi magát valaki szívében, aki leborul előtte és azt mondja, az "Isten háza" ez a hely.
Máskor Isten más módon jelenti ki magát - és az ő lehetőségeinek nincs határa. Volt olyan ember, akivel Isten akkor találkozott, amikor egyedül volt, a természetben, volt olyan színész, akivel egy szerepére való készülésben, vannak, akikkel álomban, másokkal zenehallgatás közben. Ezeket az élményeket mindig Isten szava magyarázza, vagy éppen Isten korábban megismert kijelentésének megelevenedése történik ilyenkor. Ne felejtsük el, hogy Jákóbnak is a legdöntőbb Isten ígérete volt. A szerep, az álom, a zene, a természet valamit elindít, de önmagában nem elég Isten ismeretéhez. Ehhez szükségünk van az ő kijelentésére, a Bibliára.
Jákób szívében azonban nemcsak megdöbbenés és félelem van, hanem hit és elfogadás is. Ennek jele, hogy a követ, amelyen aludt, felállítja szent oszlopként az Úrnak, és áldozatot mutat be rajta. A helynek, ami névtelen és jellegtelen, esetleges volt, nevet ad, hiszen Isten tartalommal töltötte azt meg. Elfogadja Isten ígéretét, és fogadalmat tesz.
Valami azonban megmarad a régi Jákóbból, a számító, üzleti felfogású emberből. Így kezdi válaszát: "ha". "Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem".
Isten ígéretének beteljesedése a feltétel. Jákób feltételt szab, pedig Isten megmondta neki: "Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked." Jákób azonban nem egészen azt mondja, amit Isten mondott. Mintha korlátozná Isten ígéretét. Megismétli a "veled vagyok", a "megőrizlek", a "visszahozlak" ígéretét. A földdel és az utóddal kapcsolatos ígéret helyén viszont a kenyér és a ruha megnevezése áll. Lehet, hogy Jákób Isten ígéretének ezen részeit már nem képes hinni? Vagy csak egyszerűen nem érdekli, mert messze túlmutatnak jelenlegi nyomorúságán?
Végül utolsó mondatában is - bár a kor gondolkodásának megfelelő - van valami "jákóbos": "…és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom." Mondhatta ezt tiszta szívvel, valóban ezt az áldozatot kérte az Úr. De ahogy halljuk kezdő szavait: ha ezt megteszed, ha ezt beteljesíted, akkor te leszel az én Istenem, nem tudjuk nem hallani belőle az ügyeskedő Jákóbot.
Isten azonban nem sértődik meg. Elvégezte, amit akart. Jákób nem mehet úgy tovább, hogy nem számol azzal, hogy Isten élő, cselekvő, az életébe beavatkozó Isten. Jákób nem mehet úgy tovább, hogy ne tudja: Isten szemmel kíséri, és ez a tekintet áldó, jóakaró tekintet lesz. Istennek sok munkája van még Jákób életében, de amit elkezdett, azt be is fogja fejezni…
…bennünk is. Legyél készen a vele való találkozásra - és ha felismered, hogy még előtte vagy, kérheted őt, hogy találkozzon veled. Imádkozz, hogy hagyományos-névleges, vagy formálódó-alakuló istenismereted váljék személyes valósággá. Lássad őt, mint aki pusztán szeretetből kezdeményezi a veled való találkozást. Hidd, hogy a névtelen hely, ahol tartózkodsz, az ő megjelenése folytán életed egyik legdöntőbb helyévé válik! ÁMEN!

Ez az egyetlen fejezet a Bibliában, amelyben teljes egészében Izsákról olvasunk. Ha valaki végigolvassa az ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákób történetét, felfedezi, hogy az Izsákról szóló rész szinte be van ékelve az Ábrahám illetve Jákób életének eseményeit leíró fejezetek közé. Olvasunk Izsákról, amikor Isten azt parancsolja Ábrahámnak, hogy áldozza fel fiát, valamint amikor Jákób megszerzi tőle az atyai áldást - de ezekben a történetekben ő csak mellékszereplő. Vele kapcsolatban nem találunk izgalmas és különös helyzeteket. Sőt, amit ebben az egyetlen vele foglalkozó fejezetben találunk, az mind olyan dolog, amihez hasonlóval apja életében is találkoztunk. Izsák élete családjának árnyékába vész.
Úgy látjuk magunk élőtt, mint aki egy békességre törekvő, a konfliktusokat elkerülő, talán félénk személy, akivel a géráriak következmények nélkül elbánhatnak. Nincsenek kiemelkedő tulajdonságai, sőt, korábban olvastunk a családjában meglévő feszültségről: ő Ézsaut szerette jobban, mert ízlett neki a vad, Rebeka pedig Izsákot kedvelte.
Mindezek ellenére és mindezek közepette Izsák az Úr választottja, aki újra és újra ezt ígéretet kapja: Én veled leszek, ne félj, mert én veled vagyok! (v.2, 24, 28) Ez bontakozik ki előttünk a történet elejétől, amikor éhínség sújtja az országot, annak végéig, amikor Izsák győztes, áldott emberként áll előttünk.
Szemünk előtt van az az ember, aki átlagos, mindennapi életet él, aki úgy érzi , hogy ő mindig csak a második, mindig kevesebb valamivel, mint az élvonalbeliek. Talán a nagy testvér jelenléte formált ilyenné, talán a híres szülő árnyékában érzed magad elveszettnek, talán a sikeresebb kollégák, vagy a jobban teljesítő osztálytársak, esetleg az otthonosabban mozgó gyülekezeti tagok mellett tekintesz keserűen magadra. Akit, úgy gondolod, nem vesznek észre, rendszeresen kifelejtenek, nem értékelnek. Közöttünk vannak ezek az emberek, mi vagyunk ezek, te vagy ez az ember. Halljad, amint Isten azt ígéri neked: Én veled vagyok. Lásd, hogyan bontakozik ki Isten munkája Izsák életében, és engedd, hogy ezen keresztül téged is más emberré formáljon!
I. Engedelmeség és félelem
Izsákot, mint oly sokakat az ilyen emberek közül, egyszerre jellemez az engedelmesség és félelem.
Életében apja életének egy időszaka ismétlődik meg. Újra éhínség van Kánaánban, ezért kell hagynia a földet. Nem jár azonban apja nyomában, mert amikor Gérárban van, megjelenik neki Isten, és így szól: "Ne menj Egyiptomba, hanem abban az országban lakj, amelyet én mondok néked. Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek és megáldalak… Izsák pedig Gérárban telepedett le."…Egyiptom, a Nílus által termékennyé tett föld mindig vonzó alternatíva volt Izrael számára. Izsák azonban engedelmeskedik Istennek, és Gérárban marad. Isten pedig megerősíti és megújítja az Ábrahámnak adott ígéretet: neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, úgy megszaporítom utódaidat, mint égen a csillag, és a te utódod által nyernek áldást a föld összes népei.
Izsák azonban fél azon a helyen, ahol Isten áldást ígért neki. Attól fél, amitől apja is, hogy szép felesége miatt majd megölik. Emiatt azt cselekszi, amit Ábrahám kétszer is megtett: hazudik a helybélieknek, hogy Rebeka nem a felesége, hanem a húga. Ez azt jelenti, hogy Izsák - saját biztonsága érdekében - kész kölcsönadni a feleségét valaki másnak. Az apa visszatérő félelmével és bűnével találjuk szembe magunkat a fiú életében is. Meglepő, kijózanító valóság ez - ma is. Ebben Izsák megismétli Ábrahám gyengeségét. Az, akinek Isten jelenlétét és áldását ígérte, ahelyett, hogy áldást hozna egy idegen népnek, átkot hoz rá (v. 10).
Izsák először engedelmeskedik és áldást nyer, azután fél, hazudik, kiadja feleségét - és majdnem átkot hoz. Vajon mi ennek a magyarázata?
Ha valaki egyszer engedelmes Istennek - nem garancia arra, hogy másnap is engedelmeskedni fog. Ha valaki élete egyik területén követi Isten akaratát - nem jelenti feltétlenül azt, hogy élete minden területén Jézus Krisztus az Úr. Ezért kérdezd meg az Úrtól: a tegnap engedelmességét hajtogatom előtte ma is, vagy azt teszem, amit mond a jelenben is? Nem  takarózom-e azzal, amiben átformálódott már az életem akkor, amikor ő valami olyan dologra mutat rá, ahol most vár változást?
Az Ige nekünk szegezi azt a kérdést is: mi az engedelmesség gyökere? Az Isten iránti szeretet és a benne való bizalom. Ezt vesztette el Izsák, amikor - részben családi örökségként - összerorította szívét a félelem, hogy megölik. Itt már nem élő benne az ígéret, hogy Isten megáldja azon a földön. Lehet, hogy elméletben nem tagadja, nem kérdőjelezi meg, de már nem mer Istenben bízva cselekedni. Él az ígéret: én veled leszek! - de ő már nem erre nézve cselekszik. Az ígéret valóság, de hit hiányában hatástalan. Abban a pillanatban, ha a félelem lesz úrrá rajtad, vége az engedelmességnek, és helyébe lép a hazudozás. Különböző módokon hazudsz magadnak, másoknak és Istennek, hogy megvédd önmagadat. Közben pedig nem áldást hozol, mint Isten gyermeke, a többieknek, hanem bűnbe keversz másokat is. Isten népének egyenes és tiszta élete mennyivel több áldást hozna, mint a sok félrebeszélés, csúsztatás, dolgok elhallgatása. Amit azzal magyarázol, hogy nem akarsz senkit megbántani, hogy nem kívánsz konfliktust.
Engedelmesség és félelem: jelen van mindkettő annak az Izsáknak az életében, akinek Isten az ígérte, hogy veled vagyok, veled leszek. Életében azonban más kettősséget is nyomon követhetünk.
II. Áldás és ellenségeskedés
 A következő szakaszban azt látjuk, hogy Isten gazdagon megáldja Izsákot. Százszorosat aratott abban az évben, olvassuk, majd pedig: "folyton-folyvást gazdagodott, míg végül is dúsgazdaggá lett." Talán felmerül bennünk a kérdés, hogy miért, hiszen Izsák éppen vétkezett. Érdekes megjegyezni, hogy amikor Ábrahám először Egyiptomban, később pedig Gérárban húgának mondta Sárát, majd ez kiderült, és el kellett mennie, Isten mindig áldást hozott az életében. Egyiptom után gazdagsággal (13.2, 6), a gérári események után pedig szintén vagyonnal (20.14-16), valamint Izsák születésével ajándékozta meg őt. Hasonló történik Izsákkal is. Ezek az események hatalmas módon hirdetik azt, hogy Isten hűséges ígéretéhez mindenn körülmények között: azt ígérte, hogy megáldja Izsákot, és ezt meg is teszi.
 Az áldás, a gazdagság azonban féltékennyé tette a géráriakat, és ez hosszas ellenségeskedést szerzett a béketűrő ember életébe. A küzdelem az éltető víz, a kutak körül zajlott.
Az Ábrahám által ásott kutakat a filiszteusok teletömték földdel. Majd Abímelek elküldi Izsákot, mondván, hogy sokkal hatalmasabb lett, mint ők (áldás!). Izsák továbbvonult, kiásta az apja által ásott kutakat, de nem talált nyugalmat. A gérári pásztorok megjelentek, és az Izsák által ásott kútnál vitát kezdeményeztek. Izsák a "Veszekedés" nevet adta ennek a kútnak - és szemmel láthatóan átengedte azt a géráriaknak. Majd újabb kutat ástak a szolgái, de a géráriak megint megjelentek; a kút neve így lett "Ellenségeskedés", és Izsák megint továbbvonult, egyre távolabb Gérártól.
Azzal, hogy Izsákot újra és újra megpróbálják elzárni a víztől, lényegében tönkretenni próbálják a géráriak. Üldözésnek vagyunk a tanúi, amelynek célja, hogy lerombolják mindazt a gazdagságot, amit Isten felépített az életében. Feltűnő, hogy bár Izsák a hatalmasabb, több embere van, mint a géráriaknak, mégsem harcol az igazáért. Pedig apja, Ábrahám szövetséget kötött Abímelekkel, és ez alkalommal megegyeztek abban, hogy az egyik kút Ábrahámhoz tartozik.
Izsákkal az történik, ami oly sokakkal a mai "másodvonalbeli", azaz visszahúzódó, félénk, békességre törekvő emberek közül: kiszorítják a hangosabbak, az erőszakosabbak, a rámenősebbek, a rosszindulatú irigyei. Sok keresztyén embernek küzdelme ez: ha én krisztusi módon élek, mi marad nekem a mai világban? Isten megáldott jó szakmai előremenetellel, szép eredményekkel, ezért azonban féltékenyek rád, és a középszerűek megpróbálnak ellehetetleníteni. Miért van együtt az áldás az ellenségeskedéssel, ha velünk az Isten? Lehet-e azzal bármire jutni, amit Izsák cselekszik? Látszólag nem, ami azt is jelenti, hogy az Úr jelenléte nem abban mutatkozik meg, amit ma sokan sikernek tartanak. A történet vége mégis azt mutatja, hogy Isten hűsége, áldásának ereje, a benne való bizalom győzedelmeskedik.
III. "Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet" (Mt.5.5)
…mondja Jézus Krisztus, visszautalva a 37. zsoltárra, amely a következőképpen buzdít: "Légy csendben és várj az Úrra, … tégy le  a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz.." Ez a zsoltár a legjobb összefoglalója annak a lelkületnek, amelyet itt Izsákban látunk, és amelyre Jézus Krisztus is hív minket. És hogy hova jutott mindezzel?
A következő kút miatt, amit Izsák kiásott, már nem újult ki a harc. Isten határt szabott a géráriak gyűlöletének. Ezért nevezte el Izsák ezt a kutat "Tágas tér"-nek, mert "Most már tágas helyet szerzett nekünk az Úr, és szaporodhatunk ezen a földön." Izsák visszahúzódik, egészen addig, amíg nem mondhatja el hittel, hogy az Úr tágas helyet szerzett neki. Végül Beérsebába megy, ahol Isten megjelenik neki, megerősíti ígéretét, Ábrahám pedig oltárt épít és segítségül hívja az Úr nevét. Isten mindezzel igazolja Izsák viselkedését. De történik valami más is.
Megjelenik Izsáknál Abímelek, két vezető emberével, abból a célból, hogy szövetséget kössenek Izsákkal. Ennek okát így fogalmazzák meg: "Meg kellett látnunk, hogy az Úr van veled. … Hiszen az Úr áldott embere vagy te! Ennél hatalmasabban nem igazolhatta volna Isten Izsákot. Az ellenség felismeri, hogy nem érdemes ezzel az emberrel rosszban lenni, mert Isten van vele. Itt kezd beteljesedni az az ígéret is, hogy benne áldatnak meg a föld népei: jó dolog jóban lenni azzal, akin áldás van! Mindenki előtt kezd nyilvánvalóvá lenni, amit Isten mond: Én veled leszek! Még aznap megérkeztek Izsák szolgái: vizet találtunk! Izsák békében él, bőségben, biztonságban. Isten megáldotta őt!
Vajon te, a csendes, talán a támadások elől Jézus Krisztus miatt hátráló ember, hiszed-e, hogy az Úr tágas térre fog kivinni téged? Hiszed-e, hogy emberek megláthatják rajtad, hogy az Úr van veled, hogy az Úr áldott embere vagy? Többször hallottam már, hogy egy hívő embernek, egy hívő családnak a puszta jelenlétében megéreztek nem hívő emberek valami számukra különös atmoszférát, ami nem más, mint Isten áldása, Isten békessége az ő életükben. Ha valóban tudod, nemcsak a fejedben, hanem a szíved mélyében, hogy Isten veled van, hidd el, kisugárzik az életedből az ő szeretete, melegsége, békessége. Bárcsak beteljesedne rajtunk egyénileg és gyülekezetileg is Zakariás próféciája: "Ezt mondja a Seregek Ura: azokban a napokban tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy júdait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!" (Zak.8.23)
Ha pedig kérdezed, honnan tudjuk, hogy velünk az Isten, hogy tényleg velünk van-e az Isten, hadd mutassak az ő fiára, Jézus Krisztusra. Ő Isten, aki emberré lett - hogy velünk legyen életünkben. Ő az Isten, aki a kereszten a halálba ment, hogy velünk legyen - az ítéletben. Ő Isten, aki feltámadt a halálból - hogy velünk legyen az örök életben. Ő Isten, aki az Atya jobbjára ült - hogy velünk legyen az Atya színe előtt.
Én veled vagyok! - legyél saját vagy mások szemében bármily jelentéktelen, megtámadott, kiszorított ember. Én megáldalak és áldássá teszlek - mondja az Úr. ÁMEN!