Thoma László

Továbbra is a lelki harc kontextusában járunk az Efézusi levél sorozatában („Végül pedig…”), valamint ezen a belül az Isten fegyverzetének felöltése a téma. A harcban meg kell, meg lehet állnunk. Mert harc vesz körül minket, harc van belül is, és a küzdelem elkerülhetetlen. Mi az, ami a legbátrabb és legerősebb katonának is nélkülözhetetlen a csatában? A pajzs, a védelem. „Isten pajzsa a hozzá menekülőnek” (Péld 30:5) Erőm és pajzsom az Úr, aki megvéd, és oltalmaz engem. – olvashatjuk a zsoltárokban is (Zsolt 28, 7). Ősi és megragadó kép ez arra, hogy Isten oltalmazza a benne bízókat! „Vegyétek fel!” – áll előttünk a felszólítás! Olyan, mint amikor egy parancsnok azt mondja a katonáinak: fegyvert vállhoz! És elsőre úgy tűnik, ez a legkönnyebb fegyver a nagy fegyverzet részeként! Meg kell fogni és fel kell venni! „Ez könnyű…” – gondolhatod! Higgy – ennyi az egész! Vedd fel! Fogadd el! Egymásnak is adhatunk ilyen jó tanácsokat: „Legyen erősebb a hited! Szedd össze magad! Isten adott neked hited, mit siránkozol? Higgy erősebben és megoldódik minden!” Sok keresztyén embert fenyeget ez a kísértés, hogy ennyivel elintézze ezt a témát! Vagy éppen az, hogy elkenje a világos határokat és a helyzet komolyságát: „Isten úgyis megtart és megőriz, mindegy, hol tartasz a hitben. Mindegy, hogy ezek mentén milyen döntéseket hozol. Mások erős hite megtarthat, majd imádkoznak érted…”
Engedjük magunkhoz közel jönni ezt a képet, ennek a mai fegyvernek az üzenetét, keressük azt, miben akar ma erősíteni, bátorítani minket Isten!
1. A kép. Mi áll előttünk a képben?Egy harcedzett katona fegyverzetben, magabiztosan, a pajzsa a kezében!
2. Az üzenet. Milyen igazságot akar átadni itt Pál?
3. A kihívás.Néhány kihívást szeretnék felsorolni, ami megfogalmazódott bennem a hit pajzsának a képe kapcsán.
 Befejezés3 dolog befejezésként.

Kedves Testvérek!
Nem akarok kiábrándító lenni, de a házasság titkáról és a Krisztus és az egyház közötti kapcsolatról szóló szakaszt így jellemezném röviden: lehetetlen küldetés. Azért is teszem ezt, mert csak a felszínen mozogva könnyen rávághatjuk a hallott Igére: igen, így kellene lennie. Ez így szép és jó. (Aztán lehet, hogy sóhajtunk egy nagyot…) Ma megpróbálunk együtt közelebb kerülni ennek az Igének az üzenetéhez úgy, hogy bátor kérdéseket fogalmazunk meg, miközben hittel keressük Isten vezetését, üzenetét és az evangéliumot ebben a szakaszban is!
Folytatódik a pünkösdkor félbehagyott Efézusi levél sorozat. A levél 1-3 fejezetében csodálatos kijelentések álltak az evangélium alapján rólunk, mint Isten népéről. A 4-6. fejezet arról szól, hogyan éljünk ehhez az elhíváshoz méltóan? A felnőtt, nagykorú gyülekezet gondolatkörében mozgunk. Abban, hogy mit jelent az, ha Isten Lelke alapvetően átformál, hatással van az életünkre, közösségeinkre? Ez kulcsfontosságú már így az elején, hiszen arról van szó, milyen az, ha Isten Lelke kiárad ránk, ha Őbenne élünk, bennünk lakik. Milyen hatással lehet ez az életünkre, kapcsolatainkra nézve? Akár a házasságra, családi viszonyulásokra-, akár az egyházban, gyülekezetben, közösségben. Sokan egyébként a felolvasott Igével szoktak dobálózni: olyanoknak példálóznak ezzel, akik nem keresztyének, nem élnek házasságban, stb. Nem releváns olyan emberek fejéhez vágni ezt a bibliai igazságot (még ha objektív igazság is), akik nem ott tartanak, hogy Krisztust követik és Isten Lelkével teljesek. Mert ami itt áll, arra senki sem képes, csakis Isten jelenléte végezheti el, az Ő ajándéka lehet. Ma az Ige megértését keresve először arra figyeljünk, mi az, ami biztos, ami az igazság ebből a szakaszból. Azután arra, mi az, amiért nehéz – tehát mi a valóság. Harmadszor arra, mi a hitünk, reménységünk mindezek alapján?
1. Ami biztos (igazság):
Pál apostol egy titokról ír! Kapcsolatról Isten és ember között. Mély, elkötelezett kapcsolatról. A legszorosabb emberi kapcsolatról ember és ember között: a házassági kapcsolatról. Folyamatosan két síkon mozog az Ige: a házasság és az egyház. Az egyháznak, Isten népének és Krisztusnak a kapcsolatát a házassági kapcsolathoz hasonlítja és fordítva. A férj-feleség kapcsolatáról olvasunk, és elég egyszerűnek tűnik a képlet. A feleség engedelmeskedik, a férj irányít. A feleség követ, a férj vezet. A szavak, amelyekkel az engedelmességet leírja a szöveg, azt jelenti: alávetni, alárendelni – szabad akaratból, döntésből! Alá-fölé rendeltség. Jó, ha tudjuk, hogy a házasság ilyen jelölése: testi-lelki egység, kölcsönösség (még akkor is, ha alá-fölé rendelt) még az ókorban, akkor is ritka volt! A társadalom, amiben Pál élt, nem becsülte a családot, az anyaságot, a nőt. Elméletben, eszmék szintjén igen, de a gyakorlatban nem. A nőt a zsidó hagyományokban sem becsülték igazán helyén, engedélyezett volt a férfi döntése nyomán a válás, nem voltak egyenlőek a feltételek az önálló életre, stb. De ez a római/görög kultúrában sem volt jobb: egy férfi gyermekei anyja (felesége) mellett számtalan szeretőt, ágyast tarthatott és persze kedvére válhatott el. Az, amit itt Pál leír, merőben szokatlan – akkor és most is: egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolata, egymás iránt elköteleződve bizonyos szerepek szerint.
A családi szerepek első látásra egy eléggé idejétmúlt formát mutatnak (gondolhatják sokan). Ugyanakkor megvan benne a kölcsönösség, az egymásra való odafigyelés, az egymásra utaltság és a bizalom ereje. Nem a funkciók tartják össze a kapcsolatot, hanem a szeretet. Érdekes, hogy az apostol ugyanazokat a figyelmeztetéseket hozza fel, mint a Kol 3,18-ban, hogy a feleség engedelmességgel tartozik férjének, kissé módosítja az állítás hatását azzal, hogy az ilyen engedelmesség olyan, mintha az Úrnak engedelmeskednének. Az utána következő sorokban ezt magyarázza: ahogyan Krisztus (hímnem) az egyház (görögben nőnem) feje, úgy a férj (hímnem) is a feleség (nőnem) feje, és ahogyan teste, az egyház (nőnem) engedelmeskedik Krisztusnak (hímnem), úgy a feleség (nőnem) is teljes engedelmességgel tartozik férjének (hímnem). Az egyházban is hasonló viszonyok, összetartó erők munkálkodnak, mint a házasságban. Mindkettőt a Szentlélek ereje tartja meg, a Lélek adja az életet, a Lélek közvetíti Isten szeretetét. Ez a forrása mindkettőnek, nem emberi rendszer vagy intézmény csupán. Az egyház és Krisztus kapcsolatáról szóló állítások gyönyörűek és meghatóak: menyasszony és vőlegény – férj és feleség képe rajzolódik ki előttünk. Krisztus gondozza az egyházat, megtisztítja, hordozza. Gondja van rá, törődik vele. Azért, hogy szent legyen. Az Efezusi levél szerzője "szentnek" írja le az egyházat, amellyel teljessé teszi az egyház négy karakterisztikus elnevezését, amelyet később a niceai zsinat így summázott: egy, szent, katolikus és apostoli egyház.
2. Ami nehéz (valóság):
Mi az, ami ebben nehéz lehet nekünk? Több okból is nehéz lehet ezt hallgatni, ehhez viszonyulni. Akár egy gyülekezet/közösség oldaláról éltük meg a törést, hiányt, akár a házasság oldaláról. Akár résztvevőként akár vezetőként gyülekezetben – vagy gyerekként a szüleink rossz házasságában vagy a sajátunkéban. És mindezt esetleg keresztyénként.
Családi helyzetek…
- Több ponton is nagyon nehéz viszonyulni ehhez az igeszakaszhoz. Fontos kérdésekkel kell megküzdenünk, hogy igazán a miénk lehessen. Mi például a nehezebb: a feltétlen engedelmesség és önfeladás vagy a teljes odaadással, önfeláldozóan történő szeretet? Mindkettőt csak nagyon mély elköteleződéssel és bizalommal lehet elkezdeni és fenntartani is. Hogy lehetséges ez?
- Mindeközben próbáljunk együtt érezni a másik nemmel is: mi nehezebb: nőként engedelmeskedni mindenben? Vagy férfiként úgy szeretni, mint Krisztus? (önfeláldozóan, önzetlenül) – mint a saját testüket? (mikor erről gondolkodsz, bármilyen testrészt is behelyettesíthetsz, például a hasadat.)
- Azt is olvastuk, hogy a maga testét senki nem gyűlölte… dehogynem! Hány ilyen példát láttunk, aki nem időszakosan, ritkán, de alapvetően így viszonyul magához: gyűlölet, megvetés. Ebben él- ezt a terhet hordozza. Megfoszt magától minden jót, mert arra nem érdemes…
- Az élet a párkapcsolatokban sokszor eközben nem más, mint egymás „használata…”. Adunk és kapunk, egymásra utalva élünk, mert szükségünk van egymásra és nem tudunk egymás nélkül élni…
- Az is lehet, hogy egymásért éltetek és egyoldalúvá vált, a kapcsolat, megsebeztek, átvertek, eljátszották a bizalmadat. És úgy érzed, ez már nem működik, sosem lesz a régi.
- Lehet, hogy a fentiek fényében ez a bibliai kép egyszerűen lehetetlen, és egy idea marad a számunkra?
Gyülekezeti helyzetek
- Talán kevésbé nehéz, de szintén vet fel kérdéseket ennek az Igének a gyülekezeti vetülete. Mikor nem működött ez, mikor tűnik úgy, hogy a gyülekezeti oldal is csak egy ideál?
- Lehet, hogy tapasztaltad azt is egyénileg és közösségileg is, mikor bár elméletben igaz, de nem érezhető, hogy Krisztus tart, megőriz, hordoz, gondoskodik, megtisztít, felfrissít. A magára maradottság, visszafejlődés is elérheti a közösséget, mikor az a szoros, személyes kapcsolat olyan messze van…
- Nehéz nem csak magammal foglalkozni a közösségben, mert nehéz a másikkal. Miért akar bennünket így együtt szeretni Krisztus?
3. Amit hiszünk/remélünk…
Azt hiszem, sok olyan helyzetet hozhatnánk, amikor ez az Ige igencsak megkérdőjeleződik, vagy legalább is áttolódik a mesék, elméletek, igaz, de használhatatlan történetek világába.
Ehelyett most az az utunk, hogy fogalmazzuk meg, mit hiszünk, mit remélünk erre az Igére reflektálva? Mert hisszük, hogy Isten Igéje objektív igazság, amihez viszonyulni kell, amire reflektálni kell. Amit el kell hinnünk, és ami a reménységünk forrása is lehet.
I. A házasság:
1. Istentől való: ketten egy testté lesznek: hiszen egy testből valók! Újra létrejön az „édeni egység” – újra megélhetjük a teljes eggyé létet. Ez Isten ígérete, terve. Létezik ilyen, és kérhetjük, várhatjuk ezt! Ne bálványozzuk, hanem kérjük Istentől ajándékba!
2. A házasság nem tündérmese, hanem szövetség! Olykor válságokkal, különbözőségekkel! Szövetség, melyben két megváltott bűnös ember van együtt. Vannak ebből fakadóan zűrök, de szövetség, ami nem egy aktuális állapotra nézve történik.
3. Nincs értékkülönbség férfi és nő között: szerepkülönbség van! Mindkét fél ugyanannyira értékes és szeretni való/szeretetre méltó, mint a másik.
4. Mindennek az alapja a szeretet – nem egymás eszközei vagyunk, hanem egymásra bízottak.
5. Keressük szerepeinket, helyünket a családunkban! Istennek van erre nézve terve, szándéka.
6. Imádkozzunk a családokért! Akkor is, ha most nem élünk házasságban, vagy nehéz ez a téma nekünk: hordozzuk Isten előtt a házasságok, családok egészséges működését, biblikus formálódását!
7. Akik pedig szeretnétek erősíteni a házasságotokat, gyertek el a Házas kurzusra! Aki pedig már volt kurzuson, jöjjön el a Házas hétvégére!
II. Krisztus és az egyház kapcsolata:
1. Ez a kapcsolat Istentől kapott ajándék! A tartalma és a kerete is. A közösségben élés, az elkötelezett követése Krisztusnak, az összetartozás, a felé való elkötelezettség!
2. Gyönyörű képeket használ az Ige ennek a kapcsolatnak a fontos, meghatározó eseményeire a gyülekezeti életben: keresztség, Ige, úrvacsora (megtisztítás). A gyülekezeti életben lévő legtermészetesebb eseményekben is megélhető a Krisztussal való mély, bensőséges kapcsolat.
3. Krisztus gondoskodik rólad, bízhatsz benne. Szeret téged: az alárendelés és az Ő követése nem foszt meg semmitől! Jó hozzá tartozni, szeretve vagy! Kövesd Őt, tiszteld Őt!
Lehetetlen küldetés mindez? Az. De Krisztus vállalta a leglehetetlenebbet, a megváltást, üdvösséget szerzett nekünk és kapcsolatba akar lépni és maradni velünk. Ezért ez örömhír ma, hogy van újrakezdés, megbocsátás, reménység és végső beteljesedés. Családi és gyülekezeti szinten is. Lehet gyógyulni. A családban, a gyülekezetben is megváltozhatnak a kötődések, a viszonyulások. Ha nem is lesz rögtön minden ideális, de gyógyul, változik, épül. Isten taníthat kötődni és gyógyíthat a kötődéseinkben. Legyen így bennünk és közöttünk is!                     
Ámen!                                                                                            
Thoma László

Kicsoda a boldog ember? Az, aki azt csinálja, amit szeretne. Az, aki nem tud, csak annyit, ami még nem túl sok boldogsága megtartásához. Boldog, aki tudja könnyen venni az akadályokat. Boldog az, aki számíthat másokra, aki nem magányos. Boldog, aki nem veszi túl komolyan saját magát, sem létének múlandóságát. Talán boldog az, aki sosem jut el eddig a kérdésig: MI ÉRTELME VAN AZ EGÉSZNEK? A legtöbben reflexből, rutinból élnek- cselekszenek, döntenek, szeretnek, vagy épp gyűlölnek. De most komolyan: mi értelme az életnek - de nem úgy általában, filozofikus elmélkedés kiindulópontjaként megfogalmazva ezt a kérdést. Hanem egészen konkrétan: mi értelme volt ma reggel fölkelnem? Mi értelme emberek közé menni, mi értelme enni, fenntartani létezésünket… ha úgyis meghalunk. Ha úgyis vége. Ha ráadásul ugyanott és ugyanúgy végezzük. Mi értelme szépítgetni magunkat, ha mindannyiunk teste ugyanolyan csúf módon enyészik el.
Mi értelme van szeretni, ha úgyis becsapnak – bízni, ha úgyis csalódom. Egyszer biztos. Mi értelme, hogy bízzanak bennem, ha én is csalódást fogok okozni? Mi értelme hinni, ha úgy sem ad a hitem mindenre választ- sőt, talán megbonyolítja az addig egyszerűbb és átláthatóbb életfelfogást.
Félre ne értsetek, ez nem egy depressziós ember naplórészlete. Ez minden ember néhány őszinte pillanatának monológja. Gyertek ma velem ebben az istentiszteletben ebbe a monológba, ebbe a gondolatmenetbe, hogy megtalálhassuk, megérthessük együtt a kiutat.
1. Létértelmetlenség
Igen, értjük, hallottuk a zsoltárt. És pontosan megértjük, amit az író lefest: HIÁBA! Az élet ez: hiába! A lefestett kép egyik oldala ez: hiába fáradoznak, hiába őrzik, hiába építik! Hiába szülnek, hiába nevelnek… Mert elkerülhetetlen a vég és a pusztulás. Elmúlik. Elöregszik. Megreped. Széthullik. Leomlik. Tönkremegy. Megfakul. Elhidegül. Megváltozik. Mert minden olyan törékeny. Mert mindenre kihat a bűn és annak a következménye: a múlandósága és hiábavalósága alá rekesztett ember. A múlandóság adhatja az ember életének különlegességét, de mélyen, hosszú távon a hiábavalósághoz vezetnek
A zsoltár a legstabilabb, legfontosabb dolgokat hozza példaként: alkotás: maradandó épület, család, utód. Az épület, a maradandó, emberkéz alkotta tárgy, és mindaz, ami élettel tölti meg: a kapcsolatok, az utódok. A jeruzsálemi templom felé igyekvő zarándokok, akik a szent város felé igyekeztek, különös büszkeséggel tekinthettek a különleges épületekre, a helyre, ahol áldozatot mutathattak be Istenüknek. A helyre, aminek építésekor a bölcs Salamon így vallott: ha az Úr nem építi, akkor hiába! Pedig megvolt a fizikai és lelki ereje is hozzá, volt látása, eszköze, felhatalmazása rá. És mégis…! Ismerte és értette az emberlét alaptörvényét: múlandó!
A zsoltár igazsága persze nem csak épületekre és építkezésekre igaz. A létértelmetlenség eléri minden aktivitásunkat. Fáradtsággal szerzett kenyér, fárasztó munka. Értelmetlen vesződés. Mások helyett való dolgozás. Értékét vesztő fizetés, igazságtalanul kiosztott jutalmak. Az a gyomortájékon jelentkező, émelyítő érzés reggelente a munkahely felé utazva… „miért is csinálom ezt? Annyira hiábavaló ez az egész…”
Persze nem akarom elrontani senkinek a kedvét, aki örömét leli kreatív és feltöltő munkájában. De talán ők is meg tudják ragadni ennek a zsoltárnak a szimbolikáját és alap üzenetét: igen, ez egy ilyen világ. És ez így volt mindig és nem volt sose magában jobb. Mert ez van a bűneset óta, ez a kiűzetéskor kapott egyik útravaló…
A lét értelmetlensége megjelenik egyéni, de közösségi szinten is! Miért építünk, szervezünk, ha… És jöhetnek a keserű tapasztalatok: ha nem jönnek el, akiknek szervezzük. Ha nem jó soha, ami van. Ha állandóan a hibát keresik az emberek. Ha soha nem bírnak békességben lenni egymással. Ha nem változnak, nem fejlődnek- miért hát? Vagy megfordítva: ha a vezetők rossz irányba vezetnek, vagy egyszerűen csak nem szeretik eléggé a rájuk bízottakat. Túl elfoglaltak magukkal és a dolgaikkal, hogy észrevegyék az embereket, a közösséget…
Sokan eljuthatnak különböző utakon, különböző vallási háttérből ezekre a felismerésekre. És adhatnak választ is. Miért kell, hogy mindennek értelme legyen? A krónikus értelemkeresés helyett válaszd a teljes sodródást! Mit törődsz az értelemmel, vagy értelmetlenséggel- egyszerűen csak élj! Majd jobb lesz, vagy ha nem, hát nem! Hátha sikerül kedvezőbb keretek között esetleg újjászületned, vagy hasonló. Fogadd el a szenvedést, ez jutott…
Az Ige azonban továbbvezet minket! Nem csak tükör, nem csak felfedi létünk határait, elveszettségünket, hogy aztán szenvedjünk, hanem megoldást ad!
2. Isten válasza: áldásban élni
Áldás. Isten megáld. Ez is értelmetlen. Miért áld meg, miért nem szabadít ki ebből a börtönből, amit emberi életnek hívnak? Hogy hogy mindenkit megáld- vagy csak a kiválasztottait? A szeretteit? Akiknek még szép álmokat is ad- mások meg gyötrődnek egész éjszaka? Másokat megáld gyermekkel, megjutalmaz, boldognak mond - és akinek nem lehet gyermeke, azt bünteti? Hogy lehet ez? Áldottak néhányan, a többieknek meg ez jutott? Ennek így nincs értelme…
Nem, az áldás nem a kiváltságosoké. A zsoltárban használt képek nem kétféle embert jelölnek, hanem kétféle működést. Bármelyik lehetsz te, történhet veled is! Ugyanis az áldás mindenkié. Isten minden teremtményéé. Mindenkié, aki felismeri, hogy szüksége van rá! Mindenkié, mert Jézus Krisztus minden emberért meghalt és feltámadt. Mindenkit megváltott Isten egy értelmetlen és látszólag eléggé hiábavaló eseményben. A kereszt értelmetlen. A kereszt botrányos. A kereszt nem eléggé civilizált, sem nem elég kifinomult. A kereszt nyers és durva. Érthetetlen. De ezen keresztül jön az áldás. Azért, mert ez volt a terv. Istennek van terve a világra nézve. Van terve a megváltásra. Van terve a hiábavalóságból való kiszabadításra. A terve az, hogy minden hiábavaló körülmény és keret között is megérthesse mindenki: lesz egy örök boldogság, ahol nem lesz sem hiábavalóság, sem fájdalom, sem semmiféle teher. És addig is itt és most közöttünk épül az Ő országa. És aki ebben a tervben van, az áldott, az nem hiábavaló! Amit ebben a sodrásban, ennek a hatása alatt teszünk, annak értelme van.
Értelme van minden építkezésnek. A miénknek is. Ezért lehetünk hálásak. Nem azért, mert vége lesz lassan, mert letudtuk a kötelességünket, hanem mert az, amit tettünk, a sok ima, küszködés, fáradtság nem hiábavaló: mert Isten akaratából tettük, amit tettünk. Mert az Ő terve bontakozik ki köztünk, Ő hívott minket erre. És nem azért, mert automatikusan ő megáldja a templomépítéseket, hanem mert ez az Ő terve szerint valósult meg itt. Nem tudom, meddig fog itt állni ez az épület, de addig, ameddig állni fog, hiszem, hogy áldott lesz. És áldottak, akik építették, akik foglalkoztak vele. Mert az Úr építette, Ő vette körül annak minden részletét. Akkor is, ha nem volt mindig minden a leggördülékenyebb…
Értelme van a munkának, amit végzel, ha Isten akar ott látni, ahol vagy! Ha ő oda vezet, és azt adja neked, ott áld meg. Sokszor azt gondoljuk, hogy el kell mennünk valahová- mozdulni ahhoz, hogy Isten megáldjon. Majd megáld akkor, ha… pedig lehet, hogy ott akar megáldani, ahol vagy. Gondoltad-e már, hogy Isten megáld a munkádban? Vagy annak elfogadásában, ami most adatott? Áldás lehet, hogy erőt kapj hogy ha kell, kiállni magadért- vagy épp elfogadni, hogy Isten véd meg téged…!
Értelme van Krisztusban a közösség épülésének is. A sok befektetett energiának. Akkor is, ha néha megbántjuk egymást vagy csalódunk. Ha épül a ház, akkor Isten terve, hogy épüljön a közösség is! És hiszem, hogy Ő épít minket is! Tanít az istentiszteleti közösségen keresztül! Áldás, hogy itt lehetünk és Ő megadja az ehhez szükséges kereteket! Áldás, hogy házicsoportokba járhatunk! Hogy újak jönnek! Isten megáld minket, mert kegyelmes! És minél inkább megáld, annál nagyobb alázatban és hálaadásban lehetünk ezért! Mert nem érdemeink szerint áld meg! Hanem mert ez a terve, és mert meg akar áldani!
Értelme van a családok növekedésének is! A gyermekáldásnak! Az anyaméh gyümölcse jutalom. Isten ajándéka! Ne felejtsd el, ez elsősorban te vagy! Te voltál az ajándék és a jutalom a szüleid számára! Te vagy a jutalom, az ajándék a környezetednek, a házastársadnak! Így tekintesz-e magadra?
A gyermekáldás nem automatikus, nem biológiai teljesítmény. Nincs közünk hozzá, mert Isten adja - elfogadjuk. Az Ő terve a következő nemzedék is, az Ő akarata! És miközben maradnak kérdések, hogy mikor ad vagy nem ad - és kapcsolódhat mindehhez fájdalom is- pont a gyülekezet az a hely, ahová ezt behozhatjuk! Az öröm közös és a fájdalom is!
A zsoltárban gyönyörűen jelenik meg az ifjaknak a támadó és a védő funkciója is, mikor nyilakhoz hasonlítja őket a Szentíró, utána pedig a városkapuban történő szóváltásnál jelen lévő segítőkként. Ez a terv, ez az áldás: egymást segítő generációk. Szárnyaló emberek. Egymást támogató, Istent együtt szerető, de lehet, hogy egyébként nagyon különböző emberek – testvérként. Boldog az az ember, aki ilyen családban élhet! Boldog az az ember, aki ilyen gyülekezeti közösségben élhet!
Lehet, hogy vannak benned még kérdések, kétségek. Lehet, hogy felkavarodtál. Egy dolog a fontos, hogy tételezd fel, hogy Isten téged is megáld. Az Ő áldása nélkül semmi vagy, semmik vagyunk. És ez nem vallásos szólam, nem álszerénység. Tényleg így van. De az Őt szeretőknek, neked és nekem is eleget ad. Elégedettséget. Áldást. Ez az Ő ígérete. Ennek az elfogadására hív ma.
Bűnbánattal álljunk meg előtte, amikor felcseréltük az eszközöket a céllal, amikor a hiábavalóságnak éltünk, amikor nem építettünk, hanem romboltunk…
És könyörögjünk! Egyénileg és közösségként: Urunk, áldj meg minket! Áldott szeretnék lenni! A terved része szeretnék lenni! Ments ki létem múlandó és hiábavaló börtönéből!                                         
Ámen!
(Thoma László)
 

Kedves Testvérek!
Kérni könnyű - kérni nehéz. Attól függ, ki kéri, kitől és mit. Kicsit kérni könnyű, nagyot kérni nehéz… Egy kérésnél nagyon fontos az időzítés- mikor kérek és mit. Ha rossz időben tálalom, zátonyra futhat a kérésem.
Kérni nehéz, mert lelepleződik hiányunk, kiszolgáltatottságunk is akár. A költő így mondja Istennel kapcsolatban:
„Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem…!”
Amikor a lelkész prédikál, sokszor kér. Megszólít és kér dolgokat a gyülekezettől. Persze nem a lelkész szólít, és nem a lelkész kér, hanem Isten Igéjét hirdeti köztünk, de sokszor így élheti meg a gyülekezet: már megint kérnek valamit tőlünk. Már megint lehetetlent kérnek. Már megint mi nem jó, miben kell változni? Egyszer jönnék el a templomba úgy, hogy nem kérnek semmit, nem kell semmiben változnom…
Azt nem tudom megváltoztatni, ahogy érzel, de egy fontos dolgot emelek ki így az elején: nem én kérek tőled. Nem én kérlek a változásra, sőt még nem is egy több ezer éve élt apostol. Isten Igéje hív és szólít meg: a változásra, jó irányba mozdulásra…
A felolvasott Ige eredeti kontextusában az apostol kért valamit Timóteustól, tanítványától, lelki gyermekétől. Nem vagyunk gyülekezeti vezetők, sem apostol tanítványok, de keresztyén emberként az előttünk álló Szentírásból mégis érint minket és megszólít ez az Ige, a kérés, a hívás.
Ha pedig még nem vallod magadat Krisztus követőjének, akkor is megszólíthat mindez: mi az az út, az a követés, amire Isten hív, ami az életre vezet, ami élhetőbbé teszi az életet, ami az örök boldogságra vezet?
 
1. Hogyan kér? (az apostol, az Ige)
Megdöbbenő, hogy Pál, aki Timóteus lelki apja volt, egészen személyes kapcsolatban volt vele, így kér tőle, ahogy olvastuk. Kérleli, erőteljes formában. Ünnepélyesen szólítja meg őt. Esküszerűen kérleli (Isten színe előtt…). Nagyon fontos lehet ez a dolog, hiszen Isten színe előtt történik mindez- Ő látja, hallja, ő a hitelesítője a kérésnek és a válaszként létrejövő fogadalomnak, elköteleződésnek is. Ő a forrás is. Pál itt nem parancsol, utasít, hanem kérlel.
Pál nagyon nyomatékosan kér, és már a kérésben felfedi: ez nem a magánjellegű kérése. Más apostoli levelekben olvasunk arról, milyen, amikor Pál „csak úgy” kér: egy helyen a köpenyét hagyta el és kéri az egyik testvért, hogy hozza utána. Ott nincs semmi ünnepélyesség vagy fennköltség. Ez nem az alap stílusa volt Pálnak: itt egész másról van szó! Az Isten színe előtt kér, azaz az Ő kérését adja át, tolmácsolja. Eszköz ő, ahogy most a Biblia eszköz a kezünkben: Isten szól, kér általa.
Isten, aki kér, a mindenható Isten. Egy hitvallás részletet találunk itt, ami a későbbi Apostoli Hitvallásba is bekerült: Isten Úr, szabadító, ítélni fog-igazságos- visszajön. Sok fontos információ. Ez a kérés alapja, ez az a realitás, az a helyzet, amiben élünk. Isten létezik, Isten ilyen (…) és Isten kér minket, hív minket. Tétje van az életünknek, nem mindegy, mit miért teszünk, hogyan élünk és mire használjuk a rendelkezésünkre álló kereteket!
 
2. Mit kér?
Mit is kérhetne mást egy apostol: hirdesd az Igét! Persze, jó kis kérés: ezt csinálja ő is- nem is tudott talán mást kérni… De hisz Timóteus is ezt csinálja, ekkor már évek óta (amikor a levelet megkapja)- miért kell ezt kérni tőle? Valószínűleg nem ugyanarról van szó, amit eddig csinált, hanem a folyamatosan változó helyzethez való alkalmazkodásról, esetleg a szolgálatában való megújulásról… Az Ige hirdetése, ami itt elhangzik, valaminek a nyilvános meghirdetését jelenti. Nyilvánosság előtt való vállalást, megvallást, képviseletet jelent. Nem (csak) magánjellegű dolog, hanem bátor és nyílt. Bátor előállást, kiállást jelent, ami lelkesedésből néha könnyen mehet az embernek, de hosszú távon nem könnyű.
Kapunk további útmutatást az Ige, az evangélium hirdetésére vonatkozóan: mikor, milyen attitűddel és milyen tartalommal történjen ez a meghirdetés?
a. Mikor? Alkalmas/alkalmatlan időkben. Ez elég világos: ne latolgass! Így is fordíthatnánk: „Akár tetszik, akár nem!” Ne várd a pillanatot, ne halogass! Túl rövid az idő, túl nehéz a helyzet ahhoz, hogy várjunk, mérlegeljünk- ez áll az igében. Persze ez nem jelenti azt, hogy legyünk érzéketlenek vagy bántóak, sokkal inkább azt, hogy az emberi mérlegelés és értékítélet határain túl is érvényes az Isten Igéje- sőt ilyen szempontok ellenére is hathat. Gondoljunk csak bele, bennünket is megszólíthat az Ige ha olvassuk vagy hallgatjuk-olyankor is, amikor nincs „alkalmas” idő. Mert így működik- így kell teret is engednünk Isten munkájának ezen keresztül!
b. Attitűd. Türelem és tanítás! Nagyon fontos beszélnünk arról, ami ennek a hirdetésnek a helyes attitűdje az Igében: a türelem és tanítás. A türelem, hosszútűrés egy hosszú időn át kiformálódó tulajdonság, erény, ami a mai embernek az egyik legnehezebben elérhető dolog. Ilyen életsebességnél ez szinte kivitelezhetetlen, mégis, ebben van az igazi erő és hitelesség: türelemmel, kitartóan. Ennek segítségével lehet alkalmas és alkalmatlan időben is képviselni az evangéliumot.
Tanítással- olvastuk, ami ezt jelenti: jártassággal a tanításban, felkészültséggel. beszél nekünk ez mindarról, hogy ahogy a lelki növekedésünk, az érésünk, az Istenről való tanulásunk, tapasztalásunk egy hosszú folyamat, ugyanígy a róla való tanulás és a róla való bizonyságtétel is az. Nem spórolhatjuk meg: tanulnunk kell türelmet, tanulnunk kell Istenről! És ez megóv minket attól, hogy arogánssá váljunk, vagy agresszíven térítgessünk. Csendesen kérdezem: nem lehet, hogy a környezetünk, aki nem hallgat ránk, nem fogadja be az evangéliumot, elutasító, részben ezért teszi ezt: nem türelemmel és tanítással tettük ezt? Nem türelmesen vagy nem igazán megérlelten, biblikusan beszéltünk Istenről…?
c. Tartalom. Nagyon fontos, hogy mit kér az apostol az Igében, hogy mire hív minket Isten? Három szó: feddés, intés, bíztatás.
I. A feddés ezt jelenti: rendre utasít, napfényre hozás. Kemény dolog ez, de nagy szükség van erre: elmondani, mi a jó és a rossz; mi a sötétség és a világosság, hol vannak a határok. Türelemmel és alázattal, de világosan ezt kell képviselni a nagy elfogadás és szupertolerancia világában: van jó és rossz és van határ, amit Isten azért állított, hogy minket védjen.
II. Az intés ezt jelenti: dorgál, rászól, komolyan figyelmeztet valakit. Erre is szükség lehet. Szeretettel, aggódva. mert hány olyan helyzet lehet, mikor senki nem mondja meg a másiknak, hogy valami nem jó út. Nem a saját véleménye szerint, hanem az evangélium igazsága alapján. Micsoda felelősség, de lehetőség is ez: szólhatunk, figyelmeztethetünk. És ez nem beszólást, megnevelést jelent. Azzal az alázattal történik, hogy elfogadom mástól is ugyanezt, és lehet, hogy holnap nekem lesz szükségem erre…
III. A bíztatás jelenléte nélkül pedig a fenti dolgok nagyon könnyen a száraz ítélkezésbe fulladhatnak: bíztatással kell szólnunk egymáshoz. A „parakaleó” szó azt jelenti: buzdít, bíztat, vigasztal! A Szentlélek „szava” ez, ő a „paraklétosz”, a vigasztaló. A Lélek jelenlétében kell tehát mindennek történnie, elhangzania. Ő bíztathat és lehet az erőforrása a változásnak bennünk és köztünk.
 
3. Miért kér?
Na jó, mondhatjuk, de miért van erre szükség? A mai világban főleg ki-ki él, ahogy tud, mindenkinek meg van a maga baja, a saját értékrendje, a belső világa, a saját istene, vallása. Miért van erre szükség? Egy posztkeresztyén kultúrában élünk, ami úgy tűnik, már túlhaladta a keresztyén értékeket. Már nem kell elmondani- elmondták már százszor, nem hiteles, nem működik, inkább túl kéne már lépni ezen- hallhatjuk, érezhetjük sokszor.
Pontosan ezért kell beszélni erről. Mert a világ iszonyatosan kifordult magából, értékválság van jelen a legtöbb társadalmi szinten, óriási hiányokkal küzdünk- nem csak gazdasági téren. És milyen érdekes: ilyen ez a mai világ, de ilyen volt a megtört, bűntől terhelt és saját tettei és megoldhatatlan traumái alatt roskadó világ kétezer éve is. Az embereket rövidtávon felszabadító, de hosszútávon megbetegítő individualizmus veszélye úgy látszik, örök. Saját kívánságaik szerinti tanítókat kerestek Pál korában is az emberek- és így van ez ma is. Nem az a baj, hogy az egyén számít, hanem hogy abszolút lesz minden tekintetben.
„Saját vágyaik szerint/mentén halmoznak fel maguknak tanítókat…!” – és ezt megdöbbenve tapasztalhatjuk ma is. És ez igaz keresztyénekre és nem keresztyénekre egyaránt. Ami nekem tetszik, és a halmozás. Sok és több- a legújabb a legjobb. Halmozzuk a kedvenc igehirdetőt, a kedvenc módszert, a kedvenc lelkigyakorlatot, a kedvenc társtudományt, a kedvenc dicsőítő zenét, stb. És ebben nem az „új” vagy a „kedvenc” a rossz, hanem a kizárólagosság, ami sokszor tudattalanul jelenik meg. A „kedvenc” ugyanis egyoldalú- nem objektív, hosszú távon kiszolgál és nem ad igazi tükröt.
Az apostol leír egy megdöbbentő folyamatot: az emberek az igazságtól a mondákhoz (költött történet, mese) fordulnak. Akár még nem keresztyénként, akár már keresztyénként. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy lehet, hogy az igazság fájdalmas vagy unalmas, a monda érdekes. Az igazság sokszor egyszerű, a monda bonyolult, rejtélyes. Az igazság világos, átlátható, a monda rejtélyes, titokzatos. Az igazság leleplez, a monda talán megnyugtat. De ami a legnagyobb baj, hogy az igazság megszabadít, de a monda nem. Az igazság egyszerű és fájdalmas: az ember bűne miatt igazságtalanul kellett szenvednie valakinek, aki bűntelen. A monda egy elmélet, filozófia, művészet, projekció – az igazság egy személy. Jézus Krisztus, aki önmagát odaadta értünk áldozatul, hogy ne kelljen elvesznünk.
Vigyázzunk, vigyázzatok! Az egészséges tanításra, Isten Igéjére van szükségünk- mindenkinek erre van szüksége. Aki hirdeti, és aki hallgatja is! Az egészséges tanítás pedig az Isten Igéje. És az e szerinti, egészséges élet jó gyümölcse az erkölcs, a keresztyén életvitel. Az igehirdetés nem csak szó, a meghirdetés olykor kizárólag tettekkel történik. Nem tökéletességgel, hanem az igazságos és kegyelmes Istent hirdető élettel. Mert Isten nem csak a külvilágban úr, hanem bennünk is, rajtunk is, köztünk is- minden bűnünk és alkalmatlanságunk ellenére.
 
4. Mi a titok?
Végül tegyük fel a kérdést, hogy mindezek fényében mi a titok? Hogyan működhet mindez? Hogyan lehetünk hűek és hitelesek keresztyénként? Azt gondolom, hogy a titok a józanságban rejlik. A józanság ereje hatalmas: ne légy szélsőséges! Így is mondhatnám: légy normális! Légy az, aki vagy: hús vér ember, aki magad is küzdesz, harcolsz. Éhes vagy és néha félsz. Bizonytalan vagy és néha vicces, esetleg szoktál bénázni is. Nem számít, csináld, ne szállj el magadtól vagy a lelkesedéstől.
Akkor is, ha nem vagy lelkész: Végezd a munkát, töltsd be a szolgálatot. Az evangéliumról beszélj, ne magadról, a tapasztalataidról csupán. Mert keresztyénnek lenni munka! Belső változások, önfegyelem és tudatos jelenlét a saját életünkben. Kell akár szenvedni is!- Vele jár, a bajokat szenvedd el! Mindezt józanságban, alázattal elhordozva lehet betölteni elhívásunkat.
Az igazság szabaddá tesz: ez iszonyú és félelmetes is egyben: innentől felelős vagyok magamért és másokért is! Erre hív minket Isten Igéje: szabadon, józanul, az igazságban járva élni, hirdetni Isten országát, az evangéliumot. Nagyot kér tőlünk az Ige? Igen. De nagy változást és nagy örömöt hozhat nekünk és másoknak is. Ma, ha az Ő hangját halljuk, ne keményítsük meg a szívünket!
Ámen!
(Thoma László)

1. Bevezetés
A közelgő nyári táborban elhívásunkkal, Isten ajándékaival, az örömmel fogunk foglalkozni. Napról-napra közelebb vagyunk azokhoz a napokhoz, amikor ezeket a témákat közel engedjük magunkhoz. A tábort megelőző két vasárnap, mielőtt az öröm témájába beleengedjük magunkat, olyan bibliai szakaszokkal foglalkozunk, amelyek az érem másik oldalát mutatják meg. Nehézségről, megpróbáltatásról, mélyégről és szabadulásról szólnak. Azért, hogy amilyen őszinteséggel és odaadással fogjuk átadni magunkat annak, mit jelent az öröm Istenben, Isten előtt, ugyanígy őszintén menjünk Isten elé a mélységeinkkel is.
Az elmúlt héten egyéni panaszénekkel volt dolgunk. Olyan helyzettel, amikor valaki az egyéni mélységéből, nehézségéből kiált. Ma egy közösség szorult helyzete, nehézsége van előttünk. Az elmúlt vasárnap lírai szöveggel volt dolgunk tele képekkel, hasonlatokkal, költői megoldásokkal. Itt egy leíró szakaszt olvastunk, ami viszonylag könnyen érthető, logikus, egymás után történnek az események.
A Kr.e-i 800-as évek közepén járunk egy számunkra talán ismerős, de mégis kicsit idegen világban. Az ókor világa több mindenben hasonlított a miénkhez (pl. az ember ember volt akkor is, a Római Birodalom egy klasszikus globalizált világ, stb.) mégis elegendő a különbségek száma is ahhoz, hogy idegen legyen számunkra. Háborúk, sok barbárság, bosszúhadjárat, fosztogatás, hadizsákmány, ország-ország elleni politikai/katonai szövetsége… Kemény és durva világ. (Bár ha így végignézzük, a legtöbb ma is megvan!)
2. Szorult helyzet
I.Izrael országa két részre szakadt már akkor. Az északi országrészben Aháb volt a király, aki eléggé távol volt Istentől és neki nem tetsző dolgokat hajtott végre. Sok bálványimádás, gonoszság, sötétség jellemezte ezt az időszakot. Mindeközben Júda, a déli országrész inkább keresi Istent, de itt sem tökéletes a helyzet. Jósáfát a király, aki keresi Isten akaratát, de döntéseiből úgy tűnik, bizonytalan, sokkal inkább emberi észből próbálja megoldani a helyzeteket, vezetni a népet, mintsem hitből, Isten vezetése alapján. Többször kerül bajba emiatt ő és a népe is.
II. De mi volt ennek a konkrét szorult helyzetnek az oka? A múlt vasárnap, mikor az egyéni panaszék volt előttünk, beszéltünk sokat az okokról. A személyes felelősségről, a vétkekről, mulasztásról és az ellenségekről, körülményekről is. Itt egészen világos, hogy nem a derült égből támadtak Júdára ellenségei. Találunk egy meglehetősen egyszerű okot, ami meghatározza ezt a helyzetet. A Krónikák 2. könyve 19. fejezetében olvashatjuk, hogy Jósáfátot megítéli az Úr az Ahábbal való szövetkezés miatt. Jósáfát megértette, elfogadta ezt a feddést, ítéletet, de ennek a szövetségnek, a politikai döntéseknek voltak következményei. Jósáfát belekeveredett az északi országrész szövetségeseként annak politikai manővereibe, és ennek következményeként Aháb halála után annak korábbi ellenfelei Jósáfát és Júda ellen fordultak. Móábot Damaszkusz (Szíria) támogatta Jósáfát ellen, mint Izrael és Júda ellenfeleinek szövetségese. Többen fognak össze ellene és népe ellen, hogy leszámoljanak vele.
III.Jósáfát helytelen politikai döntéseinek következménye áll előttünk itt: A Holt-tenger nyugati partján lévő karavánúton már csak félnapi járóföldre van az ellenség- olvastuk a történetben. Tényleg szorult a helyzet, tényleg nagy a baj. Az ellenség egyértelműen számbeli fölényben van. Ha az ellenség betör Jeruzsálembe, veszik a város, a függetlenség, a királyság, talán maga a király is…
3. Mit tesz Isten népe?
I.Mit tesz egy ilyen helyzetben egy vezető? Mit tesz Isten népe? Jósáfát „nagysága”: ebben a kritikus helyzetben nem külső segítségért fordul, hanem Istenhez: alázatra, országos böjtre hívja az embereket. Félelemből, vagy higgadt átgondoltsággal- tanácsadóinak szavára vagy saját gondolataira, de jól reagál. Ahelyett, hogy szövetségest keresne, vagy elkezdené szervezni a sereget, Isten elé megy, és oda hívja népét is. Nagy dolog ez annak a fényében, hogy Jósáfátnak jól bejáratott működése volt az ilyen háborús szituációkban, és ez alapvetően nem az Istenhez való ilyesfajta fordulás volt.
II.Jósáfát imádkozik. Imádsága hasonlít Salamon templomszentelő imádságára. Nem tudni, hogy ennyire a fejében volt, vagy lejegyzett imádság volt ez, amit felolvasott- a lényeg a tartalom. Isten házában van a menedék, ez a hely az Isten által választott hely az emberrel való kapcsolódásra, kapcsolat felvételre, a találkozásra.
III.Mire hivatkozik Jósáfát, miközben imádkozik és segítségül hívja Istent? Nem pusztán könyörög, nem pusztán kiált, esedezik, hanem emlékezteti Istent (és persze magát és a népet is) az Atyákkal kötött szövetségre, Isten szabadító tetteire a múltban, amik Isten szövetségi hűségének jelei. Igen, Isten hatalmas, szabadító Isten, és nagy dolgokat tett a múltban. Ez az emlékezés azonban valljuk be, kicsit egyoldalú. Mert ha már szövetség, akkor szövetségi hűség. És ha szövetségi hűség, akkor ugye Isten részéről nincs hiba, az emberi oldal annál gyengébb. Érdekes, hogy ebben az emlékezésben Jósáfát nem tér ki részletesen az Isten ellen lázadó népre a pusztai vándorlás során, vagy a tőle eltávolodott királyokra, vagy a kettészakadó országra. Fontos kérdés, hogy miközben Istenhez szól ez az imádság, kit is emlékeztet és mire? Valószínűleg sokkal inkább a népnek kellett ezeket a dolgokat átgondolni, megnyugodni és bizalmat, hitet nyerni Isten szabadító kegyelmében, ahogy eddig is megtapasztalhatták a múltban.
IV.Jósáfát elismeri Istennek: tehetetlenek vagyunk, csak Rád tekintünk. Isten aktív volt a múltban is, ő szabadította meg akkor is a népet és most is ez a helyzet. Mondja ezt az a király, aki élete során elég sok mindent próbált meg emberi erőből, okosságból, tettekből, emberi akaratból megoldani. Talán tapasztalta ennek a korlátozottságát, végességét, és őszintén fordul emiatt Istenhez. Az biztos, hogy Isten meghallgatja ezt az imádságot, mert válaszol.
V.Az Úr Lelke kiárad, és itt kezdődik a szabadítás! Jaháziel lévita elkezd prófétálni (nevének jelentése: az Úr látást ad). Furcsa, hogy nem egy prófétára, hanem egy templomi szolgára, egy énekesre árad a Lélek, és általa szól Isten. Milyen felelőssége volt ebben a helyzetben ennek az embernek, gondoljunk csak bele! Használja-e a prófétai ajándékot- ott az adott helyen vagy sem? Elhiszi-e, hogy Isten általa szól? Nem a saját lelkesedése-e mindez? Az üzenet a következő: legyetek adott helyen adott időben, és legyél tanúja Isten hatalmának. Micsoda perspektívaváltás ez: az imádságban elhangzik, hogy tehetetlenek vagyunk, a válaszban pedig itt van: nem is kell semmit tenned (mármint azt nem kell tenned, amire te gondolsz). Ne féljetek, az Úr harcol értetek (ld. Ex 14, 13). Ti tanúi lesztek a csodának! Imádkoztatok azért, hogy milyen szabadítást adott Isten az egyiptomi szabadulás idején- hát akkor most újra megtörténik mindez. Álljatok veszteg és nézzétek meg, hogyan szabadít meg titeket az Úr! Milyen nagy szeretet és gyengédség ez Isten részéről. Nem megy bele például az egyoldalú emlékezés kérdésébe, vagy nem kezdi el felsorolni a bűnöket, vagy, hogy „Én megmondtam…”. Hanem cselekszik. Mert ennek van az ideje…
VI.Ezen a ponton egyébként egy különleges dolog történik. Valamilyen módon „megáll az idő”. Helyreáll Isten királysága: a földi király szinte „eltűnik” és arra bíztatja az embereket, hogy a mennyei királyban bízzanak. Ritka pillanat Izraelben, a királyság korában. Előképe ez annak, ahogy Isten uralma, Isten országa megjelenik földi, tökéletlen és töredékes keretek közt… Közösség formálódik, igazi közösség. A gyülekezet ott van, együtt vannak, és várják Isten cselekvését. Biztos volt, akinek mindez hihetetlen, vagy nem is értették, de nem zúgolódtak, hanem várták, mit tesz értük Isten.
4. Hogyan szabadít meg Isten?
I.A szabadítás csodálatos, és ahogy számítani lehet rá, Isten közbeavatkozik, és megmenti választott népét. A háborús taktika ellentéte ez: a király a néppel tanácskozik és egy fölfegyverzett előhad helyett ünnepi lévitákat küld előre! El tudom kérdezni, mit érezhettek a léviták. „Menjünk mi elöl? Jó vicc… de mindegy, ha meghalunk, legalább előbb halunk meg” Irreális dolog, de erre hívja Isten a népet, ők pedig mennek és zengik: Isten jó, örökké tart szeretete.
II.Isten pedig, aki ura a történelemnek, eseményeknek, lát minden összefüggést: a koncon előre összevesző szövetségesek egymásra törnek. Lázadók támadnak az ellenségen belül: mint Gedeonnál (Bír 7, 22). Egymást pusztítják el. Helyzet megoldva. Isten győzelem a „hálaadás völgyében”. Sőt, hadi zsákmányt, ahogy olvastuk, nem keveset. A hit ereje nagyobb győzelmet aratott, mint az emberi erő valaha tudott volna.
III.Mennyire egyszerű. Az ember dolga magasztalni Istent, Ő meg cselekszik. De mi van akkor a félelmeinkkel? Mi van a kétségeinkkel, mi van, ha nincs egység a közösségen belül? Mi van, ha Isten nem vagy nem úgy cselekszik? A válaszom: nem tudom. Azaz tudom: ha ezekre figyelünk, az vereség. És félre ne értsük, Isten nem mindig ilyen csodálatos módon szabadít meg, és nem mindig önfeledt örvendezésre hív, hogy zsoltárt zengve hulljunk az ellenség karjaiba. De ha megmondta, akkor így lesz. És itt van a lényeg számunkra: keresztyén emberként, keresztyén közösségként meg kell értenünk Isten vezetését, útmutatását és aszerint kell követnünk Őt! Meg kell értenünk, mire hív minket, és abban fog megáldani. A saját jó ötleteink nem fognak áldást eredményezni önmagában. Ha Isten vezet valamire, azt meg kell tennünk, azt végig kell csinálnunk, mert ott lesz velünk. Amire nem hív, amiben nem vezet, abban viszont nem szabad mozdulni.
5. Mi hát a dolgunk?
I.A történet tanulság Isten mindenkori választott népének jelenére is! Isten megszabadít a veszedelemből, valóságosan – ma is! Akár külső, akár belső veszélyektől. Ugyanakkor egy nép, egy közösség sem bújhat ki tetteinek, döntéseinek (vezetői tetteinek és döntéseinek) következményei alól. Ezek között és ezek ellenére is remélhetjük és hihetjük, hogy Isten megkegyelmez nekünk és megmutatja a szabadítását!
II.Példaadó a közösségi összefogás, a vezetők és vezetettek egymásra utaltsága, egysége. A bajban azt gondolnánk, ez természetes - de sajnos nem az. Közösségi nehézség, problémák, küzdelmek alatt különösen fontos, hogy ezt megéljük, tapasztaljuk! Fontosabb adott helyzetben, mint, hogy vannak-e jó ötleteink a megoldásra, szabadulásra! Felelősségünk van egymás felé: a gyülekezet közösségében odafordulni egymás felé az egyéni és közösségi bajban: biztosítani egymást a testvéri közösségről, szeretetről, megbocsátásról. Akkor is, ha ezt már elmondtuk egymásnak sokszor…
III.Azt olvastuk, hogy a környező népekben rettegés lett a csoda láttán: felismerik Isten Izraelben munkálkodó hatalmát! Isten szabadítása a legnyilvánvalóbbá Krisztusban lett a számunkra mindenkire vonatkozóan. Nem úgy történt az a szabadítás, ahogy az ember gondolta. Isten fia eljön a földre, megölik a sajátjai- ez a nagy szabadítás? Igen, elvégeztetett. Így. Ilyen módon. A tökéletes áldozat szenvedett a népéért. Benne van a váltság és reménység! Látják-e a közösségen a „környező népek?” A szomszédod, a barátaid… ma erre hív Isten.
IV.A szabadítás hasonló az egyiptomi szabaduláshoz: azért történik, hogy emlékezzenek, átéljék, és ennek mentén hűségesen éljenek! Nem mindig szabadít meg Isten- úgy és akkor, ahogy én gondolom… De megszabadít azért, hogy ennek mentén hűséges követésre, elkötelezett, élő kapcsolatra hívjon. Erre hív most is minket, téged. Átélhettük sokszor Isten kisebb, nagyobb szabadításait! Mindezt azért, hogy erre emlékezzünk, és hálából odaszánjuk magunkat Istennek. Ebben újulhatunk meg az úrvacsorai közösségben!
V.Intő példa a számunkra Jósáfát további élete. A nagy szabadulás után, mikor elmúlik a veszély, újra emberi eszközök, ügyeskedés, saját erőből megoldás az, amit látunk: 2Krón 20, 35-37: „Azután társult Jósáfát, Júda királya Ahazjával, Izráel királyával, aki bűnös dolgokat vitt véghez. Azért társult vele, hogy hajókat építsenek, amelyeknek Tarsísba kellett volna menniük. A hajókat Ecjón-Geberben építették. Elíézer azonban, a márésái Dódaváhú fia így prófétált Jósáfát ellen: Mivel társultál Ahazjával, összezúzza művedet az Úr! Össze is törtek a hajók, és nem tudtak eljutni Tarsísba.”
Ne rendeződj vissza! Engedd, hogy Isten szabadító kegyelme, csodái formáljanak, hatással legyenek az életedre! Már sosem lehet úgy, mint előtte volt, ha ezt megélted. Jézusban Isten megszabadított a legnagyobb ellenségtől, a haláltól. Élj a szabadításnak a hatása alatt, áldjad Őt és ne feledd el, mennyi jót tett veled!                    

A közelgő nyári táborban elhívásunkkal, Isten ajándékaival, az örömmel fogunk foglalkozni. Napról-napra közelebb vagyunk azokhoz a napokhoz, amikor ezeket a témákat közel engedjük magunkhoz. A tábort megelőző két vasárnap, mielőtt az öröm témájába beleengedjük magunkat, szeretném, hogy olyan bibliai szakaszokkal foglalkoznánk, amelyek az érem másik oldalát mutatják meg. Nehézségről, megpróbáltatásról, mélyégről szólnak. Nem azért, hogy bárkinek a kedvét is előre elrontsam, esetleg azt a látszatot keltsem, hogy nincs öröm üröm nélkül, és mielőtt felszabadultan örülnénk, emlékezzünk csak a szomorúságra és gyötrelmekre. Sokkal inkább azért, hogy amilyen őszinteséggel és odaadással fogjuk átadni magunkat annak, mit jelent az öröm Istenben, Isten előtt, ugyanígy őszintén menjünk Isten elé a mélységeinkkel is.
A 69. zsoltár egyéni panaszének, hálaének, könyörgés. A „Liliomok” kezdetű ének kezdetű ének dallamára íródott. Ismert dallamú ének kezdő szavának tartják. Könnyen megtanulható, mondhatni: fülbemászó dallamra. Dávid zsoltára. Azé a királyé, aki Isten választott eszköze, áldott ember. Dávid zsoltára, és az utókoré is, hiszen a zsoltár végén Sion megszabadításáról, Júda városainak felépüléséről- fogság után kontextusról olvashatunk. Azt gondolom, hogy alapvetően a zsoltárok a Biblia könnyen megszerethető részei közé tartoznak. Szívesen azonosulunk velük. Emberiek, őszinték, egyszerűek, szépek, igazságot mondanak. Kifejezik azt, mit gyakran nem tudunk megfogalmazni. Szívesen azonosulnánk ennek a zsoltárnak is egy-egy részével, de az egésszel talán nehéz. Túlságosan összetett, bonyolult, kavargó- és ott van ez a bosszú téma is. A lekcióban is olvastuk: világos az újszövetségi tanítás is az ellenséghez való viszonyról– de ne szaladjunk nagyon előre! Csak azért említem ezt már itt, mert van, akit ez eltávolít az Ószövetség világától: hogy lehet, hogy ennek itt tere van, erről így beszél itt az Ige? Az tény, hogy az Újszövetség írói többször idéztek ebből a zsoltárból, mint bármelyik másikból, több részt Jézus életére alkalmazva. János a 4. verset Jézus ellenfeleire alkalmazza, akik ok nélkül utálták Őt; a 9. verset pedig a templom megtisztítására, amikor kihajította azokat, akik megsértették Istent; míg a 21. vers az ellenség megvetését írja le, és azt, ahogy ecettel kínálták meg a szomjúsága csillapítására.
1. A 69. zsoltár hét egysége
Tekintsünk most először a zsoltár szövegébe, fontos, hogy megértsük, megismerjük minél pontosabban. Hullámzó képek hömpölyögnek végig ezen az éneken, hiszen elég nehéz szavakba ölteni a megfogalmazhatatlant, a logikátlant. Az élet történésit és a bennünk kiváltott reakcióit, amelyeket nagyon nehéz gondolkodásunk, megértésünk logikus keretébe helyezni. Ráadásul a zsoltár költészet. Képekkel, költői eszközökkel, túlzásokkal, hasonlatokkal, metaforákkal áll előttünk valami olyannak a leírása, amit nehéz eleve megérteni.
Hét egységre osztható a zsoltár, amelyek nem logikai vagy időbeli egységeket jelölnek, hanem a költemény egyfajta felosztása (biztosan más módon is felosztható, de a megértésünk szempontjából talán ez most így hasznos lehet). Ez a hét egység a következő:
Helyzet, Bűnbánat, „Érted”, Könyörgés újra, Belebetegedtem, Bosszú, Istent dicsérem
I. Helyzet (1-5)Mélység. Iszap. Kút. Beleestem, beleragadtam. Kiáltoztam, de hiába. A torkom kiszáradt. A szemem elhomályosodott. Akár könnytől, akár szintén a szárazságtól. Örvénylő vizekbe estem. Elsodortak, tehetetlen vagyok. Beleragadtam, megrekedtem itt. Ellenségeim vannak. Hazug ellenségeim, akik ok nélkül gyűlölnek. Azt gondolom, érthető, szemléletes ez a kép. A holtak hazájának örvénylő vizeiről és elnyeléssel fenyegető iszapjáról is szólhatnak ezek a sorok (v.ö. Zsolt 40:3; 88:7k.; JSir 3:54; Jón 2:6). Sokan vannak ellenségei, és ok nélkül vádolják (v.ö. Zsolt 35:19; 38:20). A vád lehet lopás vagy hűtlen kezelés. Ilyenkor kétszeres kártérítést kellett fizetni (Ex 22:8). De a zsoltáríró ártatlan (Zsolt 35:11). Az ártatlan ember legnagyobb feszültsége, hogy erről legtöbbször csak ő tud. Persze legtöbbször minden bűnös is ártatlannak vallja magát, de mi különböztetheti meg a bűnöst az ártatlantól, az igazat a hamistól?
II. Bűnbánat (6-7)A zsoltár írója aztán Isten felé úgy fordul, mint bíró, ítélő. És beismeri, hogy ő sem tökéletes, vétkezett. Igazsága nem magától való, csak ha Isten megigazítja, megbocsát neki. Ha földi bíró nem tudja kideríteni az igazságot, eskü dönti el az ügyet (v.ö. Ex 22:7.10). Isten mindentudó Isten, megvizsgálja a szívet (v.ö. Zsolt 7:10; 17:3). A zsoltáríró „vak” volt, tudatlanságból követhetett el bűnt, és ez az oka betegségének (v.ö. Zsolt 32:1–7; 38:3–11). De az ilyen bűnre van bocsánat (Zsolt 103:3). A zsoltáríró „megszégyenülése”, a szabadítás elmaradása egyúttal a hívek, a gyülekezet megszégyenülése is lenne! Ő a gyülekezet tagja; sorsa több mint egyéni sors. Ennek az ellentéte is igaz: nemcsak együttérez a szenvedővel a gyülekezet, hanem szabadulásának is örül majd (v.ö. 1Kor 12:26).
Ugyanakkor mint vezető érezheti Dávid ezt a felelősséget: az ő vétke hatással lehet az általa vezetettekre, népére, közösségére is.
III. „Érted”…, Uram: gúny a városkapuban… (8-10)A zsoltár folytatásában egy váltás érződik, egy új momentum tűnik fel: Érted vállaltam gyalázatot, Uram. A te embered vagyok, és a te ügyedet képviselem, akármit is teszek. A 10. verset idézi Jn 2:17 abban az értelemben, hogy a templom megtisztítása „megemészti”, halálba sodorja Jézust. A vers második felét Róm 15:3 idézi. A zsoltáros Istenhez tartozik, és a legnagyobb mélységben is ez a kapcsolat adja identitásának legmélyebb magját.
Majd egy képet látunk magunk előtt: a város kapuban zsákruhában, bűnbánatot tartó, böjtölő ember képét, akit kinevetnek, kigúnyolnak részeg emberek. A borivók nótákat költenek róla, amivel gúnyolják. Tett egy lépést megint Isten felé, buzgalomból, és ez lett az eredménye. Csalódás, értetlenség.
IV. Könyörgés újra (14-20)A következő egységben a zsoltár írója újra könyörög és leírja szinte újra, átfogalmazva, megerősítve, kiemelve mindazt, amit már az elején leírt. Isten segítségét kéri, akihez újra imádkozik. Már belefáradt a kiáltozásba, most mégis, újra könyörög. A kérésében feltűnik a „Ne!” felkiáltás, ami a „nehogy” értelemben értendő: kérlek, ez ne, nehogy megtörténjen velem. A félelem legmélyebb feltárása ez Isten előtt, ami nagyon fontos az ember számára. A legnagyobb félelem az elveszettség teljes megtapasztalása, hogy az a feneketlen örvény elnyel.
A könyörgés csúcspontja talán ez: szeretettel fordulj felém! Isten szeretetének a hiánya, vagyis a megtapasztalás hiánya talán a legfájóbb a zsoltárosnak. Ezt szeretné újra tapasztalni is. Mert hiszi, de nem ezt látja maga körül és a saját életében. A hit alapvető disszonanciája, ami végigkíséri, áthatja egész életünket…
V. Belebetegedtem (20-22)Egy különös élethelyzetben találjuk a zsoltárírót a következő képben. Belebetegedett a mélységbe, a terheibe. Ilyen helyzetben együttérzést, bátorítást, vigasztalást, támogatást vár az ember. Valószínűleg ételt vittek neki, mint betegnek, de „mérget tettek bele” – azaz a mögötte lévő indulat, a részvét hiánya vagy talán valamilyen megjegyzés, gesztus méreggé tette a beteglátogatók kedves gondoskodását. A 22. vers ecettel való itatásánál konkrétan Jézus kereszthalála juthat eszünkbe.
VI. Bosszúért könyörgés (23-29)Ez talán a legkeményebb rész. Részletesen olvasunk arról, hogy kívánja a zsoltáros ellenségei vesztét. Mintha sokat gondolkodott, vagy fantáziált volna ezen. Otthonukban, váratlanul, jólétükben is, nemzedékeken át is: lakatlan sátrak, vakság, erőtlenség, büntesd meg őket bűneikért, az élet könyvéből is töröltessenek ki, azaz örök legyen a szenvedésük.
„Engem azonban ments meg!” – olvashattuk a 30. versben. Azt ne felejtsük el ennél a résznél, hogy ez egy imádságban hangzik el, Istenre bízva a bosszúállás jogát. Még akkor is, ha saját elképzeléseit részletesen kifejti.
Érdekesség, hogy a 27. versben Istent nevezi meg rossz állapota okozójának: mikor magáról beszél, ezeket a kifejezéseket használja: „akit megvertél… akit megsebeztél”. Jób sorsa, az ő példája juthat erről eszünkbe.
VII. Hálaadás, dicsőítés (31-37)Az ének végül nagy fordulatot vesz. Hálaadásba, dicséretbe torkollik. Nem erőltetett váltás vagy kegyes függelék ez, hanem az egyetlen lehetséges út megjelölése. Az a hely, ahol az ellenségnek sincs hatalma, ereje. Az a hely, ahol akkor is megnyugszik az ember, ha nem éli át a földi igazságszolgáltatást vagy jóvátételt.
„Istent dicsérem” – olvassuk. Mindez a kultusz keretein belül történik. A szegények és alázatosak látják ezt és örülnek. Doxológia következik végül: Isten szabadít, örökséget ad. Helyreállítja, ami szétesett, helyrehozza, ami megsérült. Élőhelyet, jövőt, reményt ad. Azoknak, akik Isten nevét szeretik. A zsoltár így ér véget: a zsoltáros helyzetére adott reakciójában végső soron Isten akciójára vár: Isten kézbe veszi a helyzetet és ad szabadulást, reménységet, jövőt. Életet a halál helyett.
2. Egyéni reflexiónk a mélységről
Mindezt megértve fordítsuk magunk felé a zsoltár által felvetett kérdéseket. Reflektáljunk mindarra, amit hallottunk. Lehet, hogy ez a reflexió túlnyúlik majd az istentisztelet keretein és ez nem baj. Folytassuk otthon, magunkban vagy akár másokkal megosztva. Úgy is reflektálhatunk, hogy egyszerűen reagálunk a zsoltár egyes üzeneteire, de fontosnak érzek néhány konkrét kérdést, szempontot megfogalmazni.
a. A szenvedéshez való viszonyAlapvető különbség van mások szenvedésének megítélése és a saját szenvedésünk közt – pro és kontra lehet erősebb az egyik vagy a másik. Lehet, hogy könnyebb segítened, együtt érezned, ha más szenved vagy épp azzal nem tudsz mit kezdeni. Tanulnunk kell erről, magunkért és másokért: hogyan tekintek az életemben a mélységekre, a szenvedésre? Mennyire fogadom el, hogy ilyen van- és mennyire küzdök ellene, ha van, amin lehet változtatni például a szenvedésben vagy az azt kiváltó helyzetben.
b. Hogyan működünk a megpróbáltatások idejénA megpróbáltatás egy összefoglaló fogalom, többféle típusa is lehet a nehézségeinknek: kísértés, próba, a bűnök következménye, lelki szárazság, stb. A legtöbb ember nehezen tud különbséget tenni ezek között. És alapvetően meghatározza a reakcióinkat illetve a szükséges teendőket, hogy mivel is van dolgunk. Azt gondolom, hogy van egy pont, ameddig tehetünk erőfeszítéseket, hogy kiderüljön, mibe is kerültünk, de egy idő után lehet, hogy fel kell adni a pontos meghatározás lehetőségét. Egyszerűen benne vagyunk és az a kérdés, mennyire visz mindez a helyzet közel Istenhez? A megpróbáltatásokra egyébként különbözően reagálunk. Melyik jellemző inkább rád? Hibáztatás, elemzés, sodródás, belebetegedés, tagadás, stb.? Fontos megismerni, hogy reagálsz és feltenni a kérdést: miben segít illetve gátol ez a működés a valódi megoldásban?
c. A bosszú:Őszintén, hogy vagyunk ezzel a témával? Lehet, hogy mindez tiszta benned, ismersz róla tanításokat, de mire vágysz, mi van a szívedben?
Bosszú azért kell, hogy helyreálljon az igazság, hogy „meg nem történtté” lehessen tenni egy sérelmet. A bosszúvágy sok rossz dolog forrása, gyilkos indulat gyökere. Elkezdhetném erkölcsileg ostorozni, de sokkal inkább azt tartom fontosnak, hogy ha bennünk van, vigyük Isten elé, mondjuk ki neki, ha szükséges, ne emésszen belül minket.
Fontos azt is tudnunk, hogy Jézusban minden a bosszú a helyére került, Ő elhordozta Isten haragját. Benne ellenségeink is kegyelmet nyertek. Nem kell bosszút állnunk, ha kiadtuk a haragot áldást mondhatunk! Az Élet könyvéből pedig mindannak, aki Jézusban hisz, a nevét senki sem törölheti ki. (Jel 3, 5)
d. Mire taníthat Isten ezen a zsoltáron keresztül?Végül még néhány fontos gondolat.
1. Példaadó az az őszinteség, ahogy fogalmaz a zsoltár írója. Lehet ez példa a mi számunkra is!
2. Az egyéni harc egyéni marad! – de amíg tudsz kiáltani, Isten megtart! Hiszen ha tényleg feneketlen az az örvény- miért nem nyel el most azonnal? Mert mindezek mellett és között is Isten kegyelmes és megtart, megőriz, kegyelmez.
3. Egy mélység sem kell, hogy elválasszon Istentől és az Ő szeretetétől! Ha máshol nem, a gyülekezet testvéri közösségében megtalálhatod a megnyugvást, a békességet, a reménység üzenetét.
Befejezés
Jöjjünk most Isten elé. Imádkozzunk magunkért, ha mélységben vagyunk, vagy voltunk- esetleg azért, ha leszünk. És imádkozzunk másokért is: betegekért, szenvedőkért, mélységben lévőkért, eltávolodottakért. Hogy Isten emelje ki mindazokat, akik a mélységben vannak és hadd tapasztalják meg Isten cselekvő szeretetét az életükben!
Ámen!
Thoma László
 
 

Sötétségből a világosságra. Aki átélte már, mit jelent valamit bevallani, kimondani, láthatóvá tenni beismerni, az tudja mi ez. Mit jelent, mikor nem kiderül valami, hanem az ember maga lép a világosságra és vallja be: elrontottam valamit, vétkeztem, mulasztottam. Felszabadító és fájdalmas egyszerre. De legalább világos a helyzet. A világosság fájdalmas és őszinte. A valóság kendőzetlen, az, ami.Pál a felnőtt gyülekezetnek szóló tanításában a levél vége felé hozza ezt a képet, amit először ízlelgessünk kicsit. A felnőtt, érett ember, a felnőtt gyülekezet képes és szabad is erre egyben: világosságban járni. Igazat mondani. Egyenesnek lenni. Nem mutatni többet magunkról, mint akik vagyunk. De kevesebbet sem…Mert hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk- kezdi az apostol. Az a gyermek, aki megingathatatlanul biztos szülei szeretetében, teljesen szabad. Mert biztonságban van és tudja kihez tartozik. És mivel tudja, kihez tartozik, tudja, hogy ki is ő valójában.
1. Világosság fiai – engedetlenség fiai
Az apostol a felolvasott szakaszban beszél a világosság fiairól és az engedetlenség fiairól. Két típusú ember, aki két típusú közösséget alkot. Világosság és sötétség, engedelmesség és engedetlenség. Jók és rosszak.Tedd fel magadnak a kérdést: melyikkel azonosulsz legkönnyebben? Melyik csoportba helyezed magadat most? Lehet, hogy jónak, vagy épp rossznak tartod magadat. Esetleg nem tudod megkülönböztetni, mert tapasztalod magadban ezt is azt is: jót és rosszat, engedelmességet és engedetlenséget egyaránt.Fontos már az elején látnunk, hogy itt kétféle hatásról, kétféle lelkületről, kétféle életvitelről van szó. nem jobb és rosszabb emberekről, minőségiekről és a selejtről. A világban lévő emberek „minőségileg” nem rosszabbak vagy jobbak egymásnál, bár sok mindenben különbözőek. A különbözőségeket pedig az ember minősíti, sorrendet állít fel és kategorizálja. Így működnek az előítéletek.A világosság gyermekei és az engedetlenség fiai abban különböznek egymástól, hogy az előbbieket megragadta Krisztus szeretete és Istent imádják, utóbbiak pedig bálványimádók. Ez a lényeg. Mindenki függ valamitől, mindenki imád valakit, aki/ami hatással lesz az életére. Egyszerű és talán nem is gondolnánk, de ez van leginkább hatással ránk. Ebből következik az erkölcsös vagy épp erkölcstelen életvitel, rendezett vagy épp rendezetlen kapcsolatok, a stabil vagy instabil személyiség, stb.
Fontos két dolgot tisztázni, mielőtt az Ige további üzeneteit boncolgatjuk:
1. Mi mindannyian az engedetlenség fiai vagyunk/voltunk. Az Istentől elszakadtság mélyen bennünk van/volt. Ha tehát már keresztyén vagy, nem gondolhatod többnek, jobbnak magadat. Emlékezz, honnan jöttél. Emlékezz, milyen a bálványimádás. Azt gondolom, egy rendkívül reménytelen és kiszolgáltatott dolog. Az embert hajtják a vágyai, ösztönei, a hatalom, a szex, a pénz iránti sóvárgás. És nem talál beteljesülést. Szeretne akár jót tenni, de képtelen rá. Szeretne jó kapcsolatokat talán, de nem tud tartósan ilyenekben élni. Fáj neki más önzése, miközben mag is így él. Próbál erőt meríteni a bálványokból, de mivel azok nem valódi istenek, nem felelnek. Rendkívül magányos és rendkívül kiszolgáltatott, szomorú és reménytelen dolog az engedetlenség fiainak lenni. Persze ez nem tudatosul sok emberben, de mélyen ott van mindenekben. Ne gondoljuk, hogy ők a party arcok, akik élvezik az életet és biztosan legalább rövid ideig boldogok…
2. A másik dolog, hogy potenciálisan mindenki a világosság gyermeke. Mindenkiben van vágy a jó iránt, Isten képmására teremtettünk és a vele való kapcsolat vágya megvan az emberben. Istennek van hatalma elérni az Ő szeretetével mindenkit. Aki keresztyén, így lett az: valaki meglátta benne a potenciális keresztyént. Isten először, aztán emberek, akik tudva vagy tudatlanul, de szolgáltak felé. Így tekintsünk magunkra és egymásra: mindenkiben ott munkált az engedetlenség és mindenkit hív Krisztus szeretete, a világosságban járás. Isten elkötelező szeretete mindenkié Krisztusban!
2. Isten elkötelező szeretete leleplez
Erről beszél a felolvasott Igénk. A világosság gyermekeiként fontos világosan látni. Teljes világosság, teljes áttekintés, megértés majd a mennyben lesz, de bizonyos dolgokat tudhatunk, amiket kijelent számunkra az Ige a világról, ezt tartsuk szem előtt.Arról, hogy mi zajlik a világban, nem kell sokat beszélnem, mert látjuk, tapasztaljuk, érezzük. Távol áll tőlem az olcsó moralizálás, ostorozás. Sokkal inkább szükség van arra, hogy kimondjuk, és világosan lássuk, mi történik – mi vesz körül bennünket.
a. A bálványimádásban, sötétségben élő ember világa tele van bűnökkel, ami nem morális erkölcstelenséget jelent önmagában, hanem olyan dolgokat, amik lealjasítják az életet. Ami rosszat tesz az embernek: magának és másnak is. Ami nem rendeltetésszerű… Ilyenek a paráznaság, a kapzsiság és ezek kísérői, következményei. Minden, amit az Ige felsorol, e kettőre vezethető vissza. A test istenítése, a vágyak féktelen betöltése, a mohóság, az önzés, kizsákmányolás mind mind rombolják az embert. És nem szolgálják a boldogságát. Az üres, megtévesztő beszéd, amivel tele van a világunk rombolja a szó gyógyító erejét és rendeltetését a kapcsolatokban. Abban a reményben vagy hitben élnek mégis milliók eszerint, hogy ez hoz boldogságot. És hogy ez az élet tartalma: ezért élünk, hiszen egyszer élünk. Mekkora megtévesztés ez, milyen mélyen fosztja meg ez a gondolkodást az embert attól, amire Isten teremtette: hogy felfedezze teremtett voltát és harmóniában éljen a világgal, meglátva Isten elkészített ajándékait.
b. Az élet ellen való bűnökről van szó tulajdonképpen az Igében, amik hosszú távon mind a halálba, pusztulásba és romlásba vezetnek. Kiút pedig egyedül az, ha felismerjük, hogy ez nem jó, nekünk nem jó és feltételezzük, hogy lehet másként is élni!
c. Egy nagyon fontos dologról szeretnék még itt beszélni, arról, hogy hol van a világ? Egyszerű, már mondtuk is: körülvesz, mindenhol ott van, kívül van. A felnőtt keresztyén ember, a felnőtt gyülekezet eljut oda, hogy kimondja Isten világosságában: a helyzet nem ilyen egyszerű. A világ belül van. Bennünk is hat, köztünk is jelen van, mert még ha Krisztus megváltott gyermekei is vagyunk, nem vagyunk tökéletesek. És újra és újra nemet kell mondanunk arra, ami nem szolgálja az életet. Ezt a belső disszonanciát nagyon nehéz elfogadni és sokan nem veszik tudomásul- pedig az rosszabb, mert akkor tudattalanul hat ránk és közöttünk. Ember vagy, ezért a világ körülvesz és benned is ott van, de Krisztus gyermekeként nemet mondhatsz rá, és van rá erőd és vannak eszközeid, hogy másként élj.
3. Isten elkötelező szeretete döntésre hív
Ébredj fel - szólít fel az Ige! Ébredj fel és a fenti igazságok fényében vállald, hogy döntéseket kell hoznod. Az érett keresztyén ember és a felnőtt gyülekezet döntéseket hoz, és vállalja azokért a felelősséget. Helyetted senki nem fogja meghozni a megfelelő döntéseket, rajtad kívül nem látja át senki a helyzetedet! Isten segít ebben, de arra hív, hogy te hozz döntést! Miben mutatkozhat ez meg leginkább? (Lehet, hogy Isten ezekben megáldott, megerősített, legyél hálás ezért! Nem egy erkölcsi felelősségre vonás ez a felsorolás, sokkal inkább iránymutatás arra, mire hív Isten, miben mutatkozik meg, hogy a világosság gyermekeként élhetünk).
a. Ne sodródj! Ha megismerted Isten szeretetét Krisztusban és tudod, mit vár Ő tőled, mire hív, akkor ne sodródj a tömeggel. Azért mert valami trend, ne tedd! Ne fogd a körülményekre, hanem állj ellen a körülmények között is. – Az Ige azt mondja, hogy ne vállalj közösséget a sötétség haszontalan cselekedeteiben. Nem kell részt venni benne, nem kell kíváncsiskodni, és tologatni a határokat, hogy milyen is lehet ez vagy az… Fontos, hogy ez ilyen egyszerű, világos és tiszta: ne vállalj közösséget azzal, ami nem helyes Isten szerint.
b. Ne alkalmazkodj! Az alkalmazkodás fontos képesség, nem arról van szó, hogy legyünk rugalmatlanok. Sokkal inkább olyan kompromisszumokról, amikor tudjuk, mi a helyes és mi nem, de nem akarunk vagy nem tudunk másként tenni. Ezért hosszú távon alkalmazkodunk a helyzethez és mi is azt látjuk jónak, ami nem az! Aki alkalmazkodik, az úgy sodródik, hogy magáévá teszi a világ értékrendjét és megváltozik belső hozzáállása.
c. Ne hárítsd át a felelősséget! Mindenki magáért felelős. A legegyszerűbb körülményeket vagy másokat hibáztatni. Önmagában a hibáztatásnak nincs sok értelme, mert nem visz előre. Önmagad hibáztatása a kárhoztatás útja, ami szintén nem épít. A felelősség felvállalása Isten felé visz, a világosságra lépek vele (ahogy a bevezetőben beszéltem erről). Felszabadít, hogy világosságra hozom felelősségemet, mert lehet világos az is, miben nem én vagyok esetleg a felelős!
Ha szembenézünk azzal, milyen hatás alatt van az ember a világban, akárhol is járunk a hitbeli utunkon, be kell lássuk: magunktól, de még közösen is reménytelen a helyzet. Kegyelemre szorulunk, külső beavatkozásra. Krisztus kegyelmére, aki a megváltásban azt adta, amire szükségünk volt: megoldást, kiutat az értelmetlen életből. Krisztus a példa, aki a világ világosságának nevezi magát (aztán a benne hívőket is). Ő nem sodródott, nem alkalmazkodott, nem hárította másra felelősséget, sőt magára vette azt mindenki helyett! Azért jöhetek a világosságra, mert a világosságban Jézus vár rám. A szembenézés, a világosság nem megsemmisít, hanem megtisztít, felszabadít és életet ad!
Ébredj fel, aki alszol! Támadj fel a halálból, aki halottnak, elveszettnek érzed magad! Krisztus fölragyog neked, vár téged, érted jött el és kegyelméből helyreállítja és napról napja hordozza, megtartja életedet.
A keresztyén élet a szabad fiak felelős élete. A világosság gyümölcsei: jóság, igazság és egyenesség, ítélőképesség, döntésképesség. Ezek jelen lehetnek az életünkben és közösségünkben is. Akik hisztek Jézus Krisztusban, Isten gyermekei vagytok. Legyetek tehát Isten gyermekei! Akik nem követitek még Őt, halljátok meg az Ő hívását, mert vár titeket. Járjatok vele, éljetek hitetek szerint Rábízva magatokat. Áradjon Krisztus szeretete, világossága, fénye, egyenessége, a józanság Lelke közénk, egyházunkba, világunkba, társadalmunkba a menny előízeként, ahol teljes világosság és fényesség lesz. Az Úr teljes világossága, a színről-színre látás teljességében. Ez a fény töltse be már most életünket!                 

Húsvét az idő középpontja. Az emberi történelem legjelentősebb eseménye, mikor végérvényesen eldőlt, mi lesz az ember sorsa. Eldőlt, hogy van-e értelme az emberi életnek. A bűn és halál törvénye helyett győzött az élet Lelkének törvénye.
Egy kultúrába, egy nép történetébe ágyazottan megjelent a Megváltó, Isten Fia. Elhozta az embernek azt, amit magától sosem lett volna képes megszerezni: a valódi, lényegi változás útját, az Istenre találás ösvényét. Megnyitotta az örök élet kapuját. Krisztus szenvedett, meghalt és harmadnapon feltámadt. Isten elfogadta az engesztelő áldozatot, feltámasztotta a Fiút. Nyilvánvalóvá vált ez mindenki számára, akik személyesen is találkoztak vele. Nyilvánvalóvá vált azoknak is, akik nem látták, de a tanítványok életén bekövetkező hatás egyértelmű volt. A feltámadás következménye a tanítványok megváltozott élete, a kitöltött Szentlélek mindent elsöprő munkája. És ez a hatás nem múlt el egy két éven belül. Több évtized múlva is élő és eleven. Pál apostol életén is átsüt, ott van a gyülekezet életében is, akiknek Pál a levelét írja. Így fogalmaz a levél elején: „Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából.” (Ef 1, 7)
A felolvasott Igében Pál imádkozik. Térdre borul, mert érzi méltatlanságát és látja Krisztus dicsőségét. Könyörög a gyülekezetért. Tulajdonképpen olyan dolgokat kér Istentől, ami lehetetlen, elérhetetlen emberileg: minden ismeretet meghaladó szeretet, teljességre jutás. Mégis tudhatja, hogy mindez a Krisztusban való létben, hit által megragadható, elérhető, hiszen a fejlődést és növekedést maga Isten adja. Pál ismeri az irányt, tudja, mi mindenre képes a feltámadt Krisztus, aki jelen van akkor is és most is a Benne hívők között. Akármilyen származásúak is legyenek a Krisztusban hívők, együtt tartoznak Hozzá, és így alkotják a gyülekezetet. „Minden nemzetség”, amire Pál utal a „patria” szó az egy közös őstől, mint atyától származó törzsi, népi vagy nemzeti közösséget jelenti. Egy az Atyánk. Testvérek vagyunk. Nincs már elválasztó fal. Semmilyen különbözőség nem lehet erősebb Krisztus szereteténél!
I. A belső ember megerősödése
Pál világosan fogalmaz és mikor imádkozik, megmutatja azt, mire hívja Isten a gyülekezetet, a közösséget.
1. Az első lépése ennek az imádságnak a belső ember megerősödése. A belső ember kifejezés az ember lényegét, Istennel kapcsolatba kerülő részét jelenti. Az emberi egzisztencia központja, ahol a döntések születnek, ami meghatározza a tetteket, ahol a vélemény formálódik. A belső ember az ember lényege. Az, amit senki nem lát, amire talán legnehezebben tud belelátni az ember, amire hatni sem olyan egyszerű. Az ember belső, nehezen megközelíthető része, ami mégis a kiindulópontja a tetteknek. Sokan talán próbálnak nem tudomást venni róla, mert nem tudnak mit kezdeni vele, vagy épp szeretnek bezárkózni magukba, és ebben a zártságban keresni önmagukat. A belső mélység felfedezésével az ember nagy mélységekre, talán titkos ismeretre számít.
2. Ami biztos, hogy a belül dőlnek el a csaták! A belső emberünknek kell megerősödnie, mert a döntések belül születnek. Ha nem születnek, akkor sodródunk, ami végzetes is lehet. Vagy olyan döntéseket hozunk gyengeségünkben, amit nem szeretnénk. Gyülekezetben és egyénileg is! . Be kell látnunk hát, hogy gyengék vagyunk, elgyengülünk, nem tudunk a támadásoknak ellenállni, a terheket hordozni, hacsak meg nem erősödünk – meg nem erősít minket a feltámadt Krisztus ereje, szeretete, kegyelme!
3. Mi kell az elgyengült embernek? Táplálék, edzés, és megpihenés. A belső embert, a lelkünket, bensőnket tápláljuk Isten Igéjével, eddzük a kitartásunkkal, hűséges Krisztuskövetésünkkel és megpihenünk a növekedést adó Istennel való kapcsolatban. Nem tudom, hogy érzed most magadat, hol tartasz most egyéni belső utadban, de ma hirdettetik az evangélium, hogy lehet erősödni. Egyénileg és közösségileg.
4. Mindennek pedig a legteljesebb útja, ha az ember bensőjében otthonra talál Krisztus. Ez által tudunk alapvetően erősödni. Tedd fel a kérdést magadban: Krisztus a vendéged, vagy otthon van nálad? A vendégnek is örülnek, kedvesek vele, szívesen megosztják másokkal, hogy vendégségben volt náluk. Készülnek a fogadására, feldíszítik a házat. De a vendég azért nem szólhat bele lényegileg a dolgokba… egy ideig fontos, figyelmet kap, de nem határoz meg alapvetően mindent. A vendégre nem hallgatunk, nem kérjük „kíméletlen” őszinteségét… Aki otthon van, az más. Ő rendelkezhet, meghatározhat, irányíthat. Erre a jelenlétre, kapcsolatra van igénye a feltámadt Krisztusnak velünk kapcsolatban.
5. Az apostol végül azért imádkozik, hogy a belső ember úgy erősödjön meg a gyülekezet tagjaiban, hogy a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fejlődjenek. Két kép jelenhet meg előttünk:
A talaj pedig Isten szeretete. Rajta állhatunk meg, benne lehetünk stabilak, erősek, benne erősödhetünk. A Krisztussal való mély, személyes kapcsolat mélyen áthathatja az életünket, és ez a legjobb dolog, ami velünk történhet!
II. A felolvasott Ige másodszor beszél Krisztus szeretetének megismeréséről, ami a belső ember megerősödése révén az ember útja lehet.
1. Krisztus szeretetének megismerése, Krisztus befogadása sokféle pozitív hatással van az emberre. A szakasz a kognitív folyamatok fejlődéséről beszél. Kiemeli, hogy ebben fejlődhet a keresztyén ember: más távlatokat nyer, megérti az igazi „mértékét” az életnek.
A távolság-közelség érzékelése a tájékozódás alapvető része. A tájékozódáshoz, az észlelés értelmezéséhez kap az ember támpontot, vezetést, megértést. Ez mind saját magának az elhelyezésére, értelmezésére, mind a másokkal való kapcsolatra hatással lehet.
2. A tájékozódás elemeinél a következőket említi az apostol: szélesség, hosszúság, magasság, mélység. Minden irányba kiterjedő növekedés ez, ami minden irányba hat egyrészt. Másrészt segíti a tájékozódást, megértve, mik az igazi arányok, illetve mi a fontos és mi nem az. Megújult látás, megújult etika ez. Megismerhetjük az igazi szélességet: határainkat. Megérthetjük, meddig és mi a jó nekünk. Mi a feladatuk, és mi nem az – mi a küldetésünk, mire kell igent és nemet mondanunk. Megtapasztalni a hosszúságot úgy lehet, hogy türelmet, hosszútűrést tanulunk. Érzékelhetjük a közelségeket és távolságokat kapcsolatainkban. A magasság és mélység megismerése gondolhatjuk, hogy mindenkinek adott: megéli ezt mindenki hit nélkül is. Az emberi lét sajátja. Mégis, van mit tanulnunk ezek megértésében Attól, aki megalázta magát, szolgai formát vett föl, alászállt a mennyből. Ismeri a mélységet, elhagyatottá vált értünk, a nagyhéten mindenki elárulta, és végül az Atya maga is elhagyta. De felemeltetett, Isten felmagasztalta Őt és olyan nevet adott neki, amire minden térd meghajol. A mi mélységünk, megaláztatásunk, kísértéseink és próbáink- és a mi megtartatásunk, felemeltetésünk, az örök élet ajándéka, a mi feltámadásunk: mind Krisztusban érthető és ismerhető meg!
3. A teljességre, beteljesedettségre vágyunk végső soron. Erről is beszél az Igénk; a teljesség végső soron ez: Krisztus szeretetének megismerése. Ez nyilván teljességében túlmutat ennek a földi életnek a keretein, de nyilván beszél arról is, hogy teljesség, megelégedettség, beteltség megadatik már itt is. Mindennek alapja Krisztus szeretetének megismerése, az ebben való növekedés, illetve annak elfogadása, hogy ez lehetséges, hogy lehet teljességet kapni, békességben, harmóniában élni.
4. A teljesség megélésének helye, a növekedés színtere nem csak az egyéni élet, hanem a közösségi is. Az igazi szélesség és hosszúság: napkelettől napnyugatig – az egész világon elterjed az evangélium, amibe mindenki belefér a kegyelembe! Isten kegyelmének nincsenek határai, mindenki belefér! A megértés, megismerés „minden szenttel együtt” történik, azaz a gyülekezetben megélhető, megérthető, megismerhető. Nagyon szép, ahogy Pál folyamatosan többes számban fogalmaz (ti, titeket…). Egy gyülekezet, mint közösség növekedhet Isten ismeretében, szeretetének megismerésében. Az ismeret, tapasztalat a közösségben is megszerezhető. Ezek alkotják egy hitbeli közösség, gyülekezet normáit. Nem vagyunk tehát egyedül, nem csak a saját hitbeli utunkról van szó. Az érett keresztyén gyülekezetben Krisztus „otthon van”, jelen van és megmutatkozik közöttük szeretetben, ismeretben, kegyelemben való növekedésben. A távlatok megnyílása, az áldások megnyilvánulása közösségileg is megélhető!
III. A dicsőítés:
Mi a válaszunk hát erre a hatalmas odaadó szeretetre, a nekünk adott teljességre, megújult értékrendre, ígéretekre? Mit teszünk, ha megérezzük, hogy Istennek terve van velünk egyénileg és közösségileg is? A „sokkal bőségesebben” cselekvő Istent jól ismeri Pál, és tudja, hogy neki valóban minden lehetséges! Aki feltámasztotta a Fiút a halálból, az mindent megtehet és meg is tesz az Övéiért! Ezért Istent dicsőíti az apostol. Isten az, akinek minden lehetséges, sokkal bőségesebben, mint azt gondolnánk. Isten cselekvő, aki mindenható és emberileg fel sem tudjuk fogni, de nincsenek számára határok. Isten szeretete mindenhová elér. Nemzedékeken átível a kegyelme, munkája, áldása. Nemzedékeken át bontakoznak ki ígéretei. Ezért minden nemzedék egy lehet abban, hogy Őt dicsőíti. Micsoda távlat, szélesség és hosszúság ez: nemzedékről-nemzedékre. Az Istent dicsőítő közösség, minden keresztyén ember a megváltásban lesz. Együtt dicsőítjük a feltámadt Krisztust évezredekkel ezelőtt élt emberekkel, más kultúrájúakkal, gyerekekkel és idősekkel, férfiakkal és nőkkel, mindenféle társadalmi helyzetből származókkal. Az egymással egyébként ki nem békélő kultúrájú emberekkel, vagy akár nekünk kedves arcokkal is, akik már elmentek, nem látjuk őket, de együtt dicsőítjük nevét. Egyek lehetünk a dicséretben mártírokkal és szenvedőkkel is, akiknek életüket kellett és kell adnia azért, mert a feltámadt Jézus Krisztust úrnak vallották.
Mert a feltámadt Krisztusba vetett hit megoszt, kifordítja a világot a sarkából. Nem mindenki tudja ezt elviselni, nem mindenki fogadja el. De ha megerősödik a belső ember bennünk, és otthon van bennünk Krisztus, meggyökereztünk szeretetében, akkor bátran valljuk is Őt úrnak. Krisztus feltámadott, és ennek az üzenetnek súlya van, ára van. Ez a legértékesebb tudás, ismeret és hit, amit kaphatunk az életben. Benne feltámadtunk! És Benne feltámadunk majd egy nap! Örüljünk ennek, adjunk teret az Ő munkájának, és imádjuk a köztünk is jelen lévő, feltámadott Krisztust!

A miénk minden lelki áldás Krisztusban! Örüljünk és legyünk hálásak, mert Isten kiválasztottai lehetünk, mert élünk és megismertük az örök élet útját! Dicsérhetjük Istent, mert Ő jó, hűséges, betölti terveit, kapcsolatba lép velünk és elkötelezi magát ebben a kapcsolatban! Őbenne, Jézus Krisztusban megkaptunk mindent, amire szükségünk van! Őbenne foglal egybe mindeneket és teszi eggyé mennyei távlatokban is a benne hívőket és az egész világot.
Folytatódik az Efézusi levél. Vasárnapról vasárnapra bekerülünk a sodrásába, és megérthetünk, megérezhetünk valamit abból, ahogy Pál megosztja az evangélium gazdagságát, és ahogy ennek következtében épül, erősödik az Igét befogadó ember és közössége. A felnőtt gyülekezet, a hitben járó, növekvő keresztyén ember, ez lebeghetett a levél írójának szeme előtt.
Ennek a felnőttségnek, érettségnek a része, hogy ezekben az Igékben bibliai igazságok bonyolult szövetében találjuk magunkat. Nincs történet, amiben szereplők tesznek valamit és eljutnak innen oda, megküzdenek valamivel és győznek, hanem fogalmak, képek, igazságok sorával találkozunk. És ezek részben roppant egyszerűek, részben összetett és elvont igazságok.
A mai Igében is az igazságnak rétegét találjuk egymáson, amit kibontva fontos erőforrás tárul elénk, ami egyéni életünket és közösségünket is gazdagíthatja. Kicsit rendhagyó módon, nyelvtani formák vizsgálatán keresztül próbájuk meg megérteni az Ige mai üzenetét!
I. Személyes névmások.
Az elmúlt vasárnap hallottunk arról, hogy Isten Krisztusban egybefoglal mindeneket. Ebben a mai Igében megfigyelhetjük ennek különös folytatódását – mégpedig a személyes névmások és személyragok váltakozásában. „Őbenne” – hangzik el a kulcsszó, ami ritmikusan ismétlődik az Efézusi levél első fejezetében. Először „mi”-ről beszél az apostol, utána „ti is”, végül pedig „örökségünk” zálogáról. Gyönyörűen jelenik meg ebben a szakaszban a „mi” (a választott nép, a zsidóság, Pál apostol népe), a megszólított „ti” (a pogányokból lett keresztyének) és persze mindez egy. Az örökség egy, Krisztusban egy lett a korábban választott nép, és mindenki, aki csak hisz Jézusban. Nekünk ez, így több ezer év távlatából lehet, hogy nem annyira feltűnő, vagy nagy fontosságú, de észrevehetjük ebben is egyrészt a levél írójának finomságait, másrészt Isten munkájának sokféle gazdagságát. Az Ige ugyanakkor mindig tükör a számunkra, és csak csendben kérdezem meg, hogy állunk mi ezekkel a személyes névmásokkal és személyragokkal. Mert ahogy lehet helyénvaló módon jelölni viszonyokat, összetartozásokat, ugyanúgy lehet kiközösíteni, megkülönböztetni, bántani is. A felnőtt gyülekezet, az érett keresztyén közösség helyén használja ezt. A „mi” és a „ti” vagy „ők” éles határt vagy elszigeteltséget is jelölhet. Isten népének halála a bezárkózás, elkülönülés. Miközben persze a környezetünktől vannak dolgok, amik megkülönböztetnek minket. Nagyon fontos hogy felismerjük egyénileg magunkban vagy közösségileg, ha többnek, különlegesebbnek és ezáltal alapvetően jobbnak tartjuk magunkat a környezetünknél, és ezáltal már fölé is rendeltük magunkat másnak. De akár nem hívőként is érinthet ez téged, hiszen ugyanígy kívülről is meg lehet különböztetni vagy el lehet választani: én nem vagyok olyan, mint ők… Isten Krisztusban mindenkit hív, és mindenkit befogad, mi ezt az örömhírt, ezt a hozzáállást közvetíthetjük a világban.
II. Igeidők (múlt-jövő-jelen).
Az Ige nagyon érdekesen használja az igeidőket. Mondhatnám azt is, hogy az idő nem egyszerűen a megszokott lineáris módon jelenik meg. A múltban elindult események még tartanak, a jelen hatással van a jövőre- és fordítva is. Illetve mindent megelőz és felülír Isten örök, idő feletti kiválasztása, kijelentett akarata. Kicsit nehéz eligazodni benne, de próbáljuk meg.
1. Azt olvassuk, hogy Isten akarata és kijelentett elhatározása szerint, mivel eleve elrendelte, örököseivé lettünk. Krisztusban, Jézus áldozatáért, mi, akik hiszünk benne, örökösök lettünk. Hát ez jó hír! Na de mi az örökség? Hol az örökség?
a. Az örökség a mindennapi használatban vagyon, pénzzé tehető érték, amit egy vagy több generáció felhalmozásából, gyűjtéséből hagy a következőre. Az örökség a Bibliában ószövetségi hátterű kifejezés. Egyrészt Izraelt nevezi az Írás Isten örökségének több helyen is (v.ö. Deut 32, 9; Zsolt 33, 12; 1Kir 8, 51; Zsolt 106, 40). Izrael feladata, elhívása volt, hogy Istenről bizonyságát tegyen, tervét és uralmát hirdesse. Ebbe a folyamatba kapcsol be Isten Krisztusban minden népet.
b. És miközben Izraelt Isten örökségének nevezi az Írás, Izraelnek is volt öröksége, mégpedig a föld, az ígéret földje, Kánaán. A föld, az élettér, a lehetőség és biztonság az életre a következő nemzedékek számára is.
c. Mit jelent ez most számunkra, hogy keresztyén emberként örökösök vagyunk? Mi ez az örökség, ami a miénk? (Az üdvjavak…) Sokan könnyen rávágnák talán, hogy a menny. A mennyei dicsőség, az örök élet, a mennyei kincsek, aminek gyűjtésére Jézus a Hegyi beszédben is bíztat. Pedig ennél jóval több az örökség. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egész világ az örökség: mert Isten Krisztusban egybefoglal mindeneket – nem csak a menny! Az egész földön megjelenik, kiteljesedik Isten szeretete és hatalma! Az egész kozmosz benne foglaltatik ebben. Nem egy üldözött, kiszolgáltatott nép Isten népe, aki ezen a világon senyved, hogy majd egyszer jó lesz a mennyben. Krisztusban már most, a jelenben, a mostban élvezhetjük az örökséget, és a megváltás átformálja világunkat, jelenünket, környezetünket, földi valóságunkat is! Mindennek jele pedig maga a keresztyén ember és a felnőtt, egészségesen működő keresztyén közösség a világban. Ráadásul örököstársai vagyunk Krisztusnak, ahogy a Római levélben olvastuk, tehát ez a vele való közösség valósága is a számunkra.
2. Aki felismerte a megváltás ajándékát és rádöbbent arra, hogy örökös, azé annak jövőbe mutató következménye: Előre reménykedünk a Krisztusban. Mert a teljesség még várat magára. Az örökség, Isten szeretetének teljessége már a miénk, de nem láthatjuk teljesen. De előre reménykedhetünk benne. Ez a reménység, ez az előre reménykedünk a keresztyén ember alapvető sajátja és nagyon fontos erőforrása. A még nem teljességében látható, de bizonyos isteni teljességben reménykedünk, az Ő igazságának győzelmében és megjelenésében az egész világon. Ebben a reménységben ugyanakkor nem maradunk egyedül. Az Ige nagyon szépen beszél erről.
3. Eljegyzett minket Isten. Kaptunk egy pecsétet, zálogot (egy gyűrűt). Ez pedig a Szentlélek. Isten eldöntötte ezt is, hogy így lesz: eljegyzett minket a Szentlélekkel, akinek a jelenléte valóságos és megtapasztalható, hogy segítsen megmaradni, előre reménykedni Krisztusban, amíg meg nem látjuk Őt teljességében. A zálog, pecsét (aminek a képét itt az Ige használja) a tulajdonjogot, hitelességet bizonyítja. Jel és bizonyosság egyben. A Szentlélek – bennünk, közöttünk, a gyülekezetben, a világban - az örökség része, az előíze az eljövendő teljességnek. Beszél arról, milyen lesz a teljesség!
Ravasz László szerint: „A Szentlélek Isten megváltó munkájának bizonysága bennünk, éppúgy mint az ember öntudata annak, hogy van/létezik.”
4. Üdvrend. Még egy gondolat az igeidőkhöz. Megfigyelhetünk egy folyamatot az Igében, ami arról beszél, hogyan ér el az evangélium a pogány származású emberekhez (a „ti” egységben). Hallják az igazság Igéjét, hívőkké lesznek, betölti őket a Szentlélek. Ha még nem vagy Krisztus gyermeke, ezen az úton jársz. Lehet, hogy még csak hallod az Igét, vagy már befogadtad, de még nem töltött be Isten Szentlelke a maga teljességével. A kérdés számodra a következő lépés, és Isten ma arra hív, hogy tedd meg ezt a lépést. Ő közeledik feléd, itt van és most megszólít.
III.   Célhatározói mellékmondat.
Az utolsó nyelvtani szerkezet, érdekesség, amivel szeretnék foglalkozni, igazából a legteljesebben mutatja meg azt, mi a jelenben, a mostban a dolgunk. Azaz mire vagyunk szabadok. Mert az evangélium igazságában élni, hitben élni, Krisztusban reménykedni, a Szentlélek jelenlétében élni, eljegyzettnek lenni hihetetlen szabadságot jelent! A célhatározói mellékmondat, ami folyton visszatér az Efézusi levél első fejezetében, így hangzik: „…hogy dicsőségének magasztalására legyünk.” Ez a jelen célja, a jelen legfontosabb tartalma. Milyen egyszerűnek tűnik. Dicsérjük Istent. De ezért van az egész? Isten akart egy kis zenét, éneklő embereket, és ezért a megváltás, meg minden…? Nyilván nem.
1. Isten dicsőségének magasztalása a részünkről a jelenben való teljes jelenlét egyrészt. Az, hogy vállaljuk, megéljük hálaadással azt, amit éppen a jelenben történik velünk, azt a valóságot, amiben vagyunk. Akármilyen fájdalmas és nehéz is. Enélkül nincs dicsőítés és magasztalás. Ugyanakkor csak a jelenben ragadható meg: Krisztusban vagyok – velem van, bennem van! A tenyerében vagyok! Nem választ semmi el!
2. Másrészt a jelenben, a mostban magasztaljuk Istent a szeretetéért és mindazért, amit megértettünk és megismertünk belőle. Ezért éneklünk, ezért szolgálunk, és fejezzük ki mindenféle módon felé a hálánkat. Aktivitás, felszabadultság és spontaneitás, ez lehet a magasztalás valósága!
3. A szeretet cselekedeteiben, a kreativitásban, a másokért is élésben mutatkozhat meg ez a magasztalás. A keresztyén életformában, a keresztyén gyülekezetben és azon kívül is. Ha megvan az örökség bizonyossága, szabad a szívünk erre!
Befejezés
Egy képpel szeretném befejezni az igehirdetést. Pál a keresztyén gyülekezetet olyannak látja, mint a pusztában vándorló zsidó népet: a szolgaságból (Egyiptomból) kiszabadult, de Kánaánt (a mennyet) még nem érte el. Az örökség elnyerésének ígéretével vándorol a pusztában, ami kemény terep. De ott a tűz/füstoszlop, a zálog (a Szentlélek): Isten velünk, miénk az örökség! Ennek a jelenvalósága, bizonyossága szabadítson fel minket Isten dicséretére most is!
Ámen!
(Thoma László)