Jézus hatása az emberekre #04
Jézus jelenléte hatást gyakorolt azokra, akikkel találkozott. A jelenlétében megerősödött a gyengeség, meglátszott a tisztátalanság, felébredt az alvó lelkiismeret. Az orvos jelenléte már magában véve is gyógyította a beteget. És akiket átformált, azok viszik a hírét mindenkinek gyorsan. Elmennek hozzá azok, akiknek elmenetelére senki nem számított: Nikodémus éjszaka keresi fel, Zákeus a fára mászik, hogy lássa, a bűnös asszony könnyeivel mossa meg a lábát és hajával töröli meg. Jézus hatása kettős volt: egy vonzó és egy taszító hatás. Van olyan jóság, mely már magában is vonz, ha nem is akar másokra hatni. Milyen nagy hatással van Jézus az emberekre, ha az evangéliumokban életéről olvasunk. De gondoljunk arra, hogy ez a jóság itt járt a Földön emberi testben és az ember saját szemével láthatta. Milyen csodálkozással írja János? Amit szemeinkkel láttunk, amit kezeinkkel illettünk, ez az élet jelent meg közöttünk." Vannak személyek, akik vonzanak bennünket. Ilyen személy volt Jézus, rendkívüli módon. Máté otthagyja a vámszedőasztalt, Jakab és János otthagyja a hálót, Zákeus fogadalmat tesz élete megjobbítására.
Jézus hatása az emberekre #03
Amikor egyszer Jézushoz vitték a bűnös asszonyt, Jézus a vádlókra nézve ezt mondta? Aki közületek nem bűnös, az vesse reá az első követ." És mi történt? A vádlók lelkiismeretüktől vádolva egytől-egyig elmentek és Jézust az asszonnyal együtt hagyták. Elmentek, mert egy szent életének látása számukra gyötrelmet jelentett. A jóság puszta jelenléte, ha nem is roskaszt össze, de felébreszti a leselkedő gonoszt a szívben és ellenállásra készteti. Krisztus jelenlétében a gonosz a legaljasabb arcát mutatta meg. Pilátus Krisztusra ugyanazokat az eljárási elveket alkalmazta, mint másokra, de igazsága soha nem volt olyan igazságtalan, mint amikor szabadon bocsátotta Barabást és átadta vádlóinak Jézust. A farizeusok és a sadduceusok hitványsága soha nem mutatkozott addig, amíg Jézus fénye rájuk nem hullott és le nem leplezte képmutatásuk minden foltját. Jézus taszította azokat, akik meghaltak bűneikben, de vonzotta azokat, akik vágyódtak az új, jobb, biztatóbb élet után. Aki az ember bűnét támadja, annak az ember ellenáll. Fájhatott az embereknek Keresztelő János igehirdetése is, de sokkal jobban érintette a bűnt az a kivételes tisztaság, amely Jézusban megjelent.
Jézus hatása az emberekre #02
Az emberek csodálták Jézus hősies magatartását élete nagy eseményeiben. Amikor a katonák a Getsemáné-kertben elfogatására megjelentek, ez van róluk feljegyezve? Meghátráltak és a földre estek." Életének utolsó hat hónapjában, amikor érezte a közeli véget, élete szinte mennyei erőt sugárzott. És ezt látták rajta. Ezt az erőt érezték meg rajta tanítványai., Csodálkoztak, amikor követték, féltek." Milyen hatást tett a népre, amikor az árusokat a templomból kiűzte? Miért menekültek előle, miért nem támadták meg? Hiszen sokan voltak, Ő pedig csak egyedül. Hatalmas és befolyásos emberek voltak közöttük, Ő pedig Galileának egyszerű fia. De volt benne valami erő, melynek nem tudtak ellenállni. A félelem olykor elutasítássá mélyül. Hiszen ez a félelem a végesnek a végtelentől való félelme volt. Hogyan ne féltek volna a bűntől beszennyezett életek, amikor a tisztaság előtt álltak? A koldus nem veszi észre rongyait a többi koldus között, de annál inkább észreveszi a jólöltözött emberek társaságában. Nem így van a bűnös ember, amikor szembekerül a folt nélküli szentséggel? Nem érzi a maga tökéletlenségét? Ezt érezte Péter a csodálatos halfogás után? Távozz tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok."
Jézus hatása az emberekre #01
Milyen hatást tett jelenléte és hogyan hatottak tettei az emberekre? Erről a hatásról tudósítanak az evangéliumok. Amikor Simeon a gyermek Jézust karjaiban tartotta, megjövendölte, hogy a Vele való érintkezésben az emberek gondolatai nyilvánvalókká lesznek. Azt is mondhatjuk, hogy senki sem maradhatott közömbös, aki közelében volt. Vagy gyűlölni kezdte, vagy szeretni; vagy csodálni, vagy kigúnyolni. De a színvallásra mindenki kényszerítve volt. A legáltalánosabb benyomás, melyet feljegyeztek róla, az volt, hogy felkeltette az emberek csodálatát? Csodálkoztak rajta." Elámultak tanításán, csodálkozva azon, hogy hogyan tud olyan sokat az, aki nem tanult. Még nagyobb ámulatot keltettek csodái. Az emberek tódulnak azokhoz a személyekhez, akik, csodát" tesznek. Jézus nem szerette a csodálkozást, annyiszor kitért előle. Hiszen nem csodatevőnek jött! Olykor a csodálkozás félelemmé változott. Amikor alvásából felébredt a viharos tengeren és megdorgálta a szeleket és a hullámokat, a tanítványokról azt olvassuk, hogy nagyon féltek. Amikor életre keltette a naini özvegy fiát,, félelem szállta meg mindnyájukat". Ez a félelem természetes eredménye volt a csodának, amelyek megmutatták a Mindenható közvetlen jelenlétét.