Mindennapi Kenyerünk

Jézusnak ez a mondása nagyon könyörtelennek látszik. Képes beszédnek kell felfognunk. Ebben az esetben ezt jelenti: Minden áldozatot megér Isten akaratának a teljesítése. Megéri a legfájdalmasabb, a legnagyobb operációt, ha általa az élet megmarad. Isten országa tagjának lenni és akaratát cselekedni nem könnyű dolog. Olykor meg kel! érte hozni minden áldozatot. Miért? Azért, mert az ember földi életében ez a legfontosabb és a legdrágább. Hogyan tudhatom meg, mi az Isten akarata? Volt valaki, aki Isten akaratát tökéletesen cselekedte. És ez Jézus volt. Jézus az Isten országának a testet öltése. Ha akarjuk látni, hogy mi szolgálja életünk javát, nézzünk Őrá. Természetesen mi az Isten akaratát csak részben, gyarló módon tudjuk cselekedni. Ő tökéletesen cselekedte. Ha ránézünk, láthatjuk azt, hogy Jézus miben különbözött minden tanítótól. Minden más tanító csak ezt mondhatja: Ne tedd, ahogy én teszem. De tedd, ahogy mondom! Egyszer valaki szónokolni hallott egy embert és ezt mondta: Nem tudom hallani, amit mond, mert mindig arra gondolok, amit tesz. Jézus nem azért jött, hogy csak beszéljen az Isten országáról, hanem hogy megmutassa az embereknek az Isten országát.

A keresztyén ember igazsága több, mint a farizeusok igazsága azért, mert a szeretet igazsága. Krisztus követője a szeretetben áldozatul adja életét és így lesz Urához hasonló. Jézus halálával a törvény feltétlensége megszűnt. A régi törvény helyébe az új törvény lépett. Erről az új törvényről az Újszövetség többféleképpen beszél. Nevezi a lélek törvényének, a hit törvényének, de főként a Krisztus törvényének. Ez a törvény a Galata levél tanítása szerint az egymás terhének a hordozása. Igy a keresztyén ember a Krisztus törvényét a másik emberért való életben tölti be. A törvény a jónak határt szabott. Az írástudók beszéltek a törvény, kerítéséről 7". Ennek a kerítésnek kell szétválasztani a rosszat a jótól. Ami túlvan a kerítésen és nem tartozik a jó körébe, az ki van vonva az Isten követelései alól. Igy elhanyagolható. Igy is mondhatjuk: a, senki földje". A törvénynek van egy másik hiányossága: az élet legapróbb dolgaival foglalkozik, melyek elvonják az ember figyelmét a nagyobb, fontosabb dolgoktól. Erről mondja Jézus, amikor a farizeusokat megítéli: Megdézsmálják a köményt és elhagyják a nagyobbat, az irgalmasságot. A vallásos ember gyakran beképzeli, hogy az egész törvényt betöltötte. Ez annál könnyebbnek látszik, mert a törvény csak a tett után érdeklődik és nem a tett mögötti indulat után. Mi az a több igazság, mely a mennyek országába vezet? Az az igazság, mely a másik emberért van és a másik életét szolgálja.

Milyen sokat vár Jézus az övéitől! Azt kívánja tőlük, hogy olyanok legyenek a világ számára, mint a só az ételben. De kérdezhetném: Képes erre a Jézus kicsi gyülekezete? A tanítványok hatása nem a létszámon múlik. Milyen kevés só kell ahhoz, hogy a család számára az ételnek ízt adjon. Jézus arról beszél, hogy a só elvesztheti ízét. Hogyan? Úgy, hogy idegen anyagokkal keveredik. Az a Krisztus ügyének a veszedelme, hogy az övéi elvesztik ízüket, elvesztik hatásukat a világra. Nem az üldözések, a nagy próbatételek jelentik Krisztus népe számára a legnagyobb veszélyt, hanem az elvilágiasodás. Ez akkor történik meg, ha az egyház a világhoz lesz hasonlóvá, ha annyira keveredik a világgal, hogy már megszűnik egyház lenni. Ebben az esetben nem az egyház hat a világra, hanem a világ az egyházra. A történelem folyamán sokszor annyira hasonlított a világra, hogy szinte össze lehetett vele téveszteni. Ebben az esetben az Isten népe nem a világért lesz, hanem a világ ellen. Mert csak az az egyház lehet a világért, amely különbözik a világtól. Jézus az ízét vesztett sónak nem ígér holnapot. Az ilyen egyházat nem védi, hanem átadja a világ ítéletének. Csak az az egyház, mely nem a világból való, tud só lenni a világ számára.

Vannak, akik Jézusnak ezt a kijelentését félreértik, mondván: Jézus a törvényt még Mózesnél is jobban hangsúlyozta és minden igyekezetével az ószövetségi törvény betöltése felé fordult. Ez az értelmezés téves. Jézus a követőit úgy szólította meg, mint akik egyedül Hozza vannak kötve. Ezért a törvény sem akadályozhatja meg a tanítványokat abban, hogy Jézust kövessék. És most a törvényhez való kötöttségről beszél tanítványainak. Elmondja azt, hogy a törvényhez való kötöttség még nem Krisztus- követés. A törvény nem léphet Jézus és a tanítványok közé. Ha valaki Krisztust követi, akkor a régi törvényből új törvény lesz. Jézusnál a törvényhez való viszonyomat illetőleg nem egy jobb törvényről van szó, hanem egy jobb igazságról. Aki nem rendelkezik ezzel a jobb igazsággal, az nem mehet be a mennyek országába, mert Krisztus követéséből kirekesztette magát. Ez a jobb igazság: Krisztus. Ő azért jött, hogy a törvényt betöltse. Ezért tette meg a döntő fordulatot: Ő lépett a törvény és a tanítványok közé és nem a törvényt állította maga és a tanítványok közé. A tanítványok útja a törvényhez Krisztus keresztjén át vezet. Ezért nem a törvény különbözteti meg a tanítványt a törvény fiaitól, hanem a jobb igazság. És a tanítványok igazsága több és jobb, mint az írástudók igazsága.

Hogyan érti Jézus ezt a hasonlatot? Hát van olyan ember, aki a világ előtt a világosságot el akarja rejteni? Úgy, mint amikor valaki a gyertyát véka alá rejti. Megtörténhet az, hogy valaki megelégszik életének belső világosságával. Azzal, hogy Isten fényt gyújtott életében és így világosságával Istennek világít. A bennünk levő világossággal azonban külsőleg is bizonyságot kell tenni. Van Jézusnak egy mondása, amely nincs benne az evangéliumban, de melyet a hagyomány Jézusnak tulajdonított. Arra a kérdésre, hogy mikor jön el az Isten országa, Jézus azt felelte: Ha a külső olyan lesz, mint a belső, és a belső olyan lesz, mint a külső. Ha a belső nem lesz láthatóvá, akkor elhal önmagában. Az történik vele, mint a véka alá rejtett fénnyel: mindig halványabban ég és végül elalszik. Ennek a fordítottja is igaz: a belső megerősödik, külsőleg láthatóvá válik. Egy meggyőződésnek megnő az ereje, ha a szó tettben nyilvánul meg. Miért kell a belsőnek külsővé, láthatóvá lennie? Azért, hogy az emberek lássák a jócselekedeteket és dicsőítsék a mennyei Atyát. Eszerint az embereket a véka alá nem rejtett fény Istenhez vezeti. A tettek Isten beszédei, a szavak, az igehirdetés a tettekért, a gyümölcsökért vannak. Isten tettek által beszél nekünk és tettek által kell beszélni Róla.

Jézus a tanítványokat a világ világosságának nevezi. A Jézusban lévő élet az embert a sötétségből a világosság felé fordítja és átformálja az Urban való világossággá. Szándékai, vágyai, tettei megtelnek isteni fénnyel és világítanak, mint a szobában meggyújtott gyertya. A hívő ember világosság a világban. Pál ezt mondja a filippibelieknek: Fényletek, mint csillagok a világon. A tanítvány annál több fényt áraszt a Földön, minél több fényt kapott felülről. Ugyanis a tanítványok nem a saját fényükkel világítanak. Fényük kapott fény, visszavert fény, mint a Holdnak a fénye. Ezért lehet a két Igét egymás mellé tenni, mert Jézus mondta mind a kettőt? Én vagyok a világ világossága" és, ti vagytok a világ világossága" Először tehát kapnunk kell a világosságot, mielőtt továbbadnánk. Magunktól olyan lámpák vagyunk, amelyeket még nem gyújtottak meg. Az ilyen élet mellett pedig sötétségben vannak az emberek. Ahogyan a Krisztusnak az élete észrevehetővé tette a hitetlenséget, a bűnt, a hívő élet szentségében láthatóvá válik a bűnnek a gonoszsága. Bizonyos értelemben a Krisztus szentjei már életükkel ítélői a világnak. A világosság vezérlő világosság a többiek számára a sötétségben. Így is hasznára van a körülötte levőknek. Isten a világot rajtunk keresztül akarja megáldani. Különbözünk a világtól, mint a világosság a sötétségtől, és mégis a világért vagyunk, mint a világosság a sötétségért,

A gyülekezet várakozási idejében olykor úgy látszik, hogy Isten késik. Hasonlít az olyan bíróhoz, aki az özvegyasszony kérésének sok ideig nem akar eleget tenni. A gyülekezet is hasonlít egy özvegyasszonyhoz, akinek az egész városban nincsen pártfogója, aki segítene rajta. Minden azon múlik, hogy a várakozási időben a gyülekezet ne fáradjon el. Az teszi fáradhatatlanná, ha tudja, hogy sokkal nagyobb a reménysége, mint az özvegyasszonynak, aki egy hamis, megvesztegethető bíró segítségét kéri. Jézus a példázatban egy ellentétet akar kifejezni. Ez a hamis bíró végül meghallgatja az özvegyasszonyt, mennyivel inkább meghallgat minket a mi mennyei Atyánk. A gyülekezet Ura segíteni akar rajtunk. Urának visszatérése a gyülekezet szabadulása. Mit tegyen a Krisztus visszajöveteléig a gyülekezet? Állandóan imádkozzék! Kiáltani kell tudni éjjel és nappal. És amikor Ura késése annyira fáj, gondoljon arra, hogy a számára hosszúnak tűnő várakozási idő az Isten előtt rövid idő. Jézus a várakozó gyülekezetnek egy kérdést tesz fel: Talál-e hitet? Visszatérő Urunk számára egyedül a hit fog számítani, a hitet fogja keresni. Isten népének az a tennivalója, hogy hitének tüzét ne engedje kialudni. Ő számunkra a jó ajándékokat adó Isten. Úgy, amint Jézus mondta? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle."

Jézus nagyvonalúan bánt képeivel. Őt nem zavarta, hogy egy csalót állított az Isten országa igazságának felmutatására. Mit tett ez a sáfár? Mihelyt meghallotta a gazda döntését, azonnal tisztában van a helyzetével és munkához lát. Egy pillanatot sem késik, sem nem becsüli le a veszélyt, mely életét fenyegeti. Semmi időt nem veszthet el. Átgondolja a lehetőségeket és magát a jövőre nézve tökéletesen biztosítja. Jézus megdicsérte a hamis sáfárt, mert az bölcsen cselekedett. Nem akarta megszépíteni a történteket, összeállította gazdája valamennyi adósának a tartozását. Az időt sem húzta: hátha közben történik valami. És a hitelezőknek csökkenti az adósságát, hogyha munka nélkül lesz, ne kelljen kapálnia, vagy koldulnia, mert a hitelezők gondoskodnak majd róla. Miben példa a hamis sáfár? Nem a csalásban, hanem a bölcsességében: A rendelkezésre álló idő alatt a rendelkezésre álló eszközökkel a saját érdekében a legbölcsebben cselekszik. És most Jézus feltesz egy kérdést: a világosság fiai, [5ten gyermekei, bevetnek-e ennyi erőt, leleményességet, bölcsességet Isten ügyébe, mint a világ fiai? Hogyan állna a világban Isten ügye, ha Isten fiai az Ő Uruknak ügyében csak felényi bölcsességet, felényi erőt vetnének be! Mert a bölcsesség nemcsak a világ fiainak előjoga, hanem az Isten gyermekeinek is.

A példázatban a nagyobbik fiú otthon maradt és botránkozik azon, hogy atyja a hazatérő tékozló testvérét milyen fogadtatásban részesítette. A nagyobbik fiúban Jézus a farizeusokat jelképezte, hiszen a példázatot előttük mondta el. Őket zavarba hozta Isten bűnbocsátó szeretete. Mi jellemezte ezt az önigazult kegyességet? Ez a kegyesség nem érezte az Istenben való örömet. Aki a saját kegyességére épít, az mindig arra néz, hogy ő mit tett az Istenért, és nem arra, hogy mit tett az Isten érte. Ezért lett az élete szomorú. Isten szolgálatát nehéznek, küzdelmesnek, terhesnek érzi. Amikor a bűnös nagyobb örömet érez, mint az igaz, úgy tűnik, mintha Isten a jó és a rossz között igazságtalan megkülönböztetést tenne. Az Atya a fia szavára nem felel kemény szavakkal. Neki joga van azt tenni, amit akar. Csak azt mondja, hogy a bűnös ember megtérésén örülni kell. Az önigazult élet testvértelen élet. A nagyobbik fiú ezt mondja öccsére: Ez a te fiad, nem azt mondja, hogy a testvérem. Az önigazult kegyesség szeretetlen kegyesség. Élete csak maga körül forog. Számunkra az is különös, hogy az atya kérleli a nagyobbik fiát, hogy menjen be a vendégségbe. Ő nem mond le a nagyobbik fiáról sem. Ő hívja az örömtelen embereket is. A példázat félbeszakadt. Nem mondja el, hogy a nagyobbik fiú végül is bement-e, vagy sem. Jézus története azt bizonyítja, hogy nem ment be. A nagyobbik fiak botránkoztak a bűnösök barátján és nagypénteken, feszítsd meg! "-et kiáltottak.

A hazatért tékozló fiúnak az Atya örömünnepet rendez. Szép ruhába öltözteti, gyűrűt huzat a kezére és sarut a lábára. Jézus kifejezi ezekkel a képekkel, hogy mi a bűnbocsánat. Mi annyiszor nem hisszük, hogy van bűnbocsánat. Ezt Jézus nagyon jól tudta. A fiú azt kéri, hogy az atyja a házában szolgává. tegye csupán. Ha az atya a kérését teljesíti, akkor a vétkének jegyét állandóan magán hordta volna. Mindenki látta volna rajta, hogy egyszer fiú volt, most pedig napszámos. Látta volna azt, hogy a távolság a szakadék atyja és közötte még mindig megvan. Ez a fél megbocsátás, mely szóval megbocsát ugyan, de nem tud felejteni, hanem a régi vétket mindig előhozza. Azt hiszi, hogy már valami nagy dolgot tett azáltal, hogy a fiút, napszámosként" eltűrte. Ezért figyelnünk kell Jézusra és látnunk kell, amit a hazatért fiúval az atyja tett. Nemcsak szolgának fogadta, hanem fiúként a keblére öleli. Megbocsát egészen és nemcsak félig, szomorú arccal, hanem nagy örvendezéssel. Isten bűnömet egészen megbocsátja és egészen elfelejti. Soha nem látja többé rajtam. Mennyire feledésbe ment Jézus példázata a keresztyén megbocsátásban. Gyakran elolvassák ezt a példázatot, de nem bocsátottak meg, vagy ha megbocsátottak, csak félig. Isten teljesen tud felejteni.