Jézusnak ez a mondása nagyon könyörtelennek látszik. Képes beszédnek kell felfognunk. Ebben az esetben ezt jelenti: Minden áldozatot megér Isten akaratának a teljesítése. Megéri a legfájdalmasabb, a legnagyobb operációt, ha általa az élet megmarad. Isten országa tagjának lenni és akaratát cselekedni nem könnyű dolog. Olykor meg kel! érte hozni minden áldozatot. Miért? Azért, mert az ember földi életében ez a legfontosabb és a legdrágább. Hogyan tudhatom meg, mi az Isten akarata? Volt valaki, aki Isten akaratát tökéletesen cselekedte. És ez Jézus volt. Jézus az Isten országának a testet öltése. Ha akarjuk látni, hogy mi szolgálja életünk javát, nézzünk Őrá. Természetesen mi az Isten akaratát csak részben, gyarló módon tudjuk cselekedni. Ő tökéletesen cselekedte. Ha ránézünk, láthatjuk azt, hogy Jézus miben különbözött minden tanítótól. Minden más tanító csak ezt mondhatja: Ne tedd, ahogy én teszem. De tedd, ahogy mondom! Egyszer valaki szónokolni hallott egy embert és ezt mondta: Nem tudom hallani, amit mond, mert mindig arra gondolok, amit tesz. Jézus nem azért jött, hogy csak beszéljen az Isten országáról, hanem hogy megmutassa az embereknek az Isten országát.