Jóel könyve

Ma azt szeretném elétek, a gazdagréti gyülekezet elé tárni, hogy mire hívott el titeket Isten, milyen óriási lehetőséget kínált fel nektek. Természetesen ez azt is jelenti, hogy - mint minden lehetőséget - ezt is el lehet szalasztani, el lehet téveszteni, szem elől lehet veszíteni. Mint amikor egy koldus kap egy értesítést, hogy hatalmas vagyont örökölt - ő pedig fogja ezt az iratot, beteszi a szatyrába és kéreget tovább. Gazdagok vagytok - de élhettek mint szegények. Ez a gazdagság a Szentlélek valósága Isten népében. Erről szólok a mai textus alapján.
Kiváltságunk: kaptuk Isten Lelkét
Kiváltságosok vagytok. Kiváltságosok, megajándékozottak, mert amiről kétezer valahányszáz éve Jóel próféta beszélt, az a tiétek. Teljesen, tökéletesen, maradéktalanul. Lássuk ezt közelebbről.
Jóel üzenete
Az előző hetekben beszéltünk arról, hogy Jóel próféta korában Izraelt egy több hullámban pusztító sáskajárás tarolta le. Jóel, mint igaz próféta, arra hívja népét, hogy ébredjenek fel és ismerjék el, Istennel van dolguk a csapásban. Isten az, aki rájuk helyezte a kezét, mivel korábban elfordultak tőle, és tarthatatlan az élet, amit élnek. Ezért Jóel sírásra, gyászra - azaz bűnbánatra és az Úrhoz visszafordulásra hívja őket. Biztosan nem ment ilyen gyorsan, mint ahogy most felidézem, de a nép megtéréssel és bűnbánattal válaszolt Isten szavára, aki pedig "szánalomra indult országa iránt … és megkönyörült népén." (Jóel 2,18) Jóel könyvében ez a fordulat; innentől Isten szabadulást és helyreállást, megújulást ígér népének. Ennek részeként érkezünk el a mai szakaszhoz.
Itt azonban valami megváltozik. Az Isteni szabadítás és helyreállítás gondolatainak szerves folytatásaként a harmadik fejezetben a horizont kitágul, mintha kilépnénk a konkrét történelmi helyzetből (ítélet és sárkajárás, megtérés, bűnbánat és helyreállítás); ezt jelzi az "azután" majd az "abban az időben" kifejezések is. Ettől a szakasztól kezdve Jóel próféta könyve a végidőkre avagy az idők végére tekint; Isten szabadítását egy eljövendő teljes szabadulás fényében tekinti.
"Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre" - mondja az Úr. Izrael népe számára a Lélek kitöltése az utolsó időkhöz, a messiási korhoz kapcsolódott.  Számos más prófétai üzenet alapján tudják, hogy amikor Isten Lelke betölti a földet, minden újjá lesz. Bőség, áldás jár nyomában, de ennél még fontosabb, hogy mindenki ismerni fogja az Urat belülről, saját szívében, egészen személyesen  (vö. Jer. 31,34; 1Thessz 4,9 és 1Jn 2,27). Amikor Isten Lelke kiárad Isten népe minden tagjára - fiatalra és idősre, férfire és nőre, szolgákra és szabadokra - akkor egy lélekkel élik meg, hogy köztünk van az Úr. Új kor köszönt be.
Várakozás a Lélek kitöltésére az Ószövetségben
Régi reménység ez Izrael számára. Sok száz évvel Jóel hallgatóinak kora előtt az egyiptomi rabszolgaságból a népet kivezető Mózes mondta ki talán először. Mózest Isten megajándékozta Lelkével, aki által képes volt Isten szerinti módon vezetni a népet a sivatagban, a pusztában. De még így is túl nagy volt a teher neki. Akkor Isten elé tárta, hogy nem bírja tovább, Isten pedig azt válaszolta, hogy válasszon ki hetven vezető embert, állítsa őket a szent sátorhoz és - így olvassuk - " Elveszek abból a lélekből, amely rajtad nyugszik, és rájuk is kiárasztom, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne hordozd azt egyedül." (4Móz 11,17) A Lélek tehát az, aki által ezek az emberek felhatalmazást, bibliai szóval felkenetést fognak nyerni arra, hogy az Úr valóságát képviseljék a szolgálatukban. Mózes így is tett, de közben két férfi nem ment a szent sátorhoz, ahol az Úr megjelent, bent maradtak a táborban. Amikor az Úr Lelke leszállt ezekre, azt olvassuk, hogy prófétáltak, azaz Isten ihletése alatt hirdették dicsőségét, de nemcsak a 68 az előre elrendelt helyen, hanem az a kettő is, aki nem volt ott. Amikor ezt látta Józsué, aki legközelebb állt Mózeshez, azonnal megpróbálta megvédeni Mózes fennhatóságát (hiszen a dolgok nem úgy történtek, mint ahogy tervezték), és sürgette Mózest, hogy ennek a két férfinak tiltsa meg a prófétálást. Még a végén azt hiszik, hogy Mózes tudta nélkül bármit is tehetnek… És ekkor mondja Mózes, az Úr szolgája: "Bárcsak az ÚR egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az ÚR! " (4Móz 11, 29). Mintha Mózes azt mondaná: bárcsak a nép minden tagja Isten által tanított, Isten által betöltött, Isten által lakott lenne. Bárcsak mind ismernék az Urat, bárcsak mind szólnák az Úr nagyságos dolgait!
Ezt eleveníti hát fel Jóel próféta, amikor a súlyos csapást szenvedő népnek Isten már a helyreállításról beszél, de mindeközben feltárul a végső, nagy, az idők végén elérkező helyreállítás, amikor Isten Lelke kiárad minden emberre. És hallgatói beletekintenek ebbe, elképzelik az idők végét, hogy vajon milyen lesz majd… És még ha nem is az övék ez az idő, már így is vigasztalás nekik, mert tudják, hogy Isten tényleg meg fogja ezt tenni…
A Lélek kitöltése
Ők előre tekintettek - de ti kiváltságosok vagytok. Igen, mert ti ebben az időben, a Lélek kitöltésének korszakában, az utolsó, a messiási időkben éltek, sőt, mindez már a tiétek.
Sok száz évvel Jóel után, megjelent ugyanebben a népben a Názáreti Jézus, akire Isten kitöltötte Lelkét. Ő az, aki a próféta szavait magára alkalmazza: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4,18-19). Igen, itt a Lélek még mindig csak egy valakire áradt ki, Jézusra, de már nagyon közel vagyunk… Három évvel később azt, aki a Lélek ereje által tanúja Isten uralmának, kivégzik. De a halál nem tarthatja fogva, a harmadik napon feltámad, és azt mondja a tanítványainak: várjatok, már csak egy kis idő; várjátok a megígért Szentlelket, és meglátjátok, hogy erőt kaptok a tanúságra. És amikor pár héttel ezután a tanítványok együtt vannak Pünkösd napján, valami különös történik. Szélzúgáshoz hasonló hang tölti be a házat, meg mint valami tüzes lángnyelvek szállnak le a tanítványokra, akik elkezdik különféle nyelveken magasztalni Istent. És amikor összefut a város, Péter előáll, és azt mondja: "Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra…" (ApCsel 2,14-17)
Jóel ígérete nem a múlt - valahol valami a régmúltban, Izráel történetében. Jóel ígérete nem is a jövő, valahol, valamikor az idők végén. Jóel ígérete a folytonos jelen Isten népének az első Pünkösd óta: "Kitöltök Lelkemből minden halandóra."  Meddig tart el az kor? Nos, egészen addig, amíg el nem jön "az Úr nagy és félelmetes napja." Jóel korából nézve egy napról beszélünk: Isten kiárasztja a Lelkét minden emberre - és ugyanakkor a történelem végén igazságot szolgáltat. Ez a Messiás feladata. De amint elérünk az Újszövetségben Jézus Krisztusig, ez a nap egy korszakká nyílik: Pünkösdkor kiárasztja Isten a Lelkét - majd Jézus második eljövetelekor ítéletet tart.
Ti vagytok ennek a részesei. Ti vagytok ennek kitüntetettjei. Ti vagytok ennek az ígéretnek a részesei - ha ugyan Jézus Krisztusban vagytok. Ti vagytok a kiváltságosok - de nem tudom, gazdagréti gyülekezet, nem helyeztétek-e be ezt az örökséget egy olcsó szatyorba, miközben panaszkodtok, hogy milyen rossz nektek. Hogy milyen szegények vagytok. Az Isten ajándéka, a megígért és kitöltött Szentlélek meg csendben visszahúzódik. Mert ő személy…
De nézzük, mit is jelent ez a kiváltság. Milyen lehetőséget hordoz magában?
Lehetőségünk: prófétai néppé lenni
Amennyiben Isten népe azok közössége, akikre Isten kitöltötte a Lelkét, amennyiben ez a Krisztust követő közösségek kiváltsága, lehetőségeket is magában foglal. Jóel ezt mondja, amit Péter is megerősít: "Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak." Prófétai nép, akik álmokat álmodnak és látomásokat látnak. Hadd körvonalazzam néhány aspektustát egy ilyen közösségnek - külön figyelemmel arra a helyzetre, amiben az egész világ van. Mit jelent, hogyan néz ki a Lélekkel telt gyülekezet a járvány sújtotta világban? (Ezekről a szempontokról érdemes tovább gondolkozni, finomítani, ill. akár más szempontokat is mellé tenni.)
Először, megtért gyülekezet. Amennyiben Jóel próféta könyve alapján fel- és elismertük, hogy a járványhelyzet Isten ítélete - a fenyítés, nevelés, megjobbítás értelmében - akkor elengedhetetlen felismernünk és néven neveznünk, hogy mind egyénileg mind közösségileg miben kell a régitől - amit Isten megítélt - bűnbánattal elfordulni, és Istenhez odafordulni egy újfajta élet reménységében. Sok szó esik most a nyitásról, a megújulás lehetőségéről a gyülekezetekben, de ameddig nem ismertük fel, hogy mit ítélt meg Isten, hogy milyen szívbeli és életmódbeli hozzáállást leplezett le, ha nem tudunk ezek felett igaz bűnbánatot tartani, ahol új születik, nem beszélhetünk megújulásról. Ugyanakkor egy ilyen globális helyzetben nagyon nehéz nekünk lokálisan, sőt, személyesen felismerni, mit is jelent az igaz megtérés úgy, hogy a szívünk igaz módon megszomorodik és ugyanakkor teljes bizalommal az Úr felé fordul. Nem ugorhatjuk át ezt a lépést, sokat kell erről a gyülekezetnek beszélgetni és imádkozni. A Lélek kiáradása, a prófétai ajándék mind-mind csak ezután és ebből fakadóan újul meg a gyülekezeten.
Másodszor, reménnyel teljes gyülekezet. Jóel próféciája ijesztő szavakat is tartalmaz:  "Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap elsötétül, a hold vérvörössé válik, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja." Ezeket egyrészt értelmezhetjük rendkívüli természeti jelenségekként (pl. amikor Krisztus halálakor elsötétedik az ég); másrészt a nagy társadalmi, történelmi megrendülések, változások, krízisek megnevezéseként. Ez utóbbi jelek pedig félelmet okoznak - amint most a járvány nyomában is sok szorongás, félelem jár, hiszen megéreztük mennyire kiismerhetetlen a jövő és mennyire törékenyek vagyunk. Mindezt pedig erősíti a globális politikai instabilitás is. De amikor Isten népét betölti a Lélek, ők pontosan tudják, hogy a világ eseményei Isten kezében vannak. Isten nem hagyta el a világot, és Isten irgalma és kegyelme jót akar. Arról is teljes meggyőződéssel vallanak, hogy akármi is történik, Isten szeretetétől és jóságától semmi nem szakíthatja el őket. Krisztus feltámadására és az egész világ megújulásának ígéretére tekintve reménységben élnek, és másoknak is reményt adnak.
Harmadszor, prófétai látással és útmutatással bíró gyülekezet. Ha Isten népe prófétai nép, ha igaz, hogy "fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak", akkor hogy arra hívatott, hogy olvassa és értelmezze az idők jeleit (vö. Mt. 16,1-3). Ha a Szentlélek valóban kiáradt ránk, ha Istentől tanítottak vagyunk, akkor világosságot és bölcsességet kapunk annak értelmezésére, hogy mit jelent az, ami az elmúlt időben történt és most is történik velünk. Ezt az értelmezést pedig, ami nem könnyen és olcsón adatik, hanem megint csak sok beszélgetésben Isten igéjéről és hűséges Istenre hallgatásban formálódik (ami éppen Jóel könyve kapcsán az egész gyülekezetben történhet), a prófétai látással bíró gyülekezet felkínálja a világnak.
Itt említem még, hogy Isten népe Istentől való lehetősége a krízis idején (is): látomásos közösségnek lenni. Ha azt mondjuk, tervezzük meg, mi történik nyáron, vagy ősszel, azt kell válaszolnunk, nem tudunk tervezni. Terveket tervezni majdnem lehetetlen - de látomásokat látni, látást álmodni, az igenis az örökségünk! Meg tudjuk-e álmodni a Lélek vezetésével, milyen az Isten szíve szerint való közösség a Covid által megváltozott időkben? És lesz-e a gyülekezet elég kreatív és bátor ahhoz, hogy elinduljon a változás és újragondolás útján, hiszen a Szentlélek eleven és dinamikus, aki minden újabb és újabb helyzetben elvezet oda, hogyan kell az evangéliumot megélni és képviselni különféle helyzetekben?
Negyedszer, az Úr Jézus Krisztust hirdető gyülekezet. Mert ha a Szentlélek betölt, szívünk megtelik örömmel és hálával, és nem tudjuk nem elbeszélni Jézus csodálatos szeretetét és szabadítását, hiszen ő túlcsordul rajtunk. Bátorsággal hirdetjük őt a megtört életűeknek. Ennek két vonatkozását szeretném felvillantani.
Az első, hogy vajon Jézus Krisztus hirdetésének a vágya megelőzi-e személyes érdekeim? Amikor a Lélek kiáradt, Péter és társai úgy hirdették Jézus Krisztust, hogy közben ezért üldözést, börtönt szenvedtek. Gyakran előttem van Szent Gellért püspök szobra a Gellért hegyen. Szent Gellért kezében egy kereszt van, amit magasra emel Budapest felé fordulva. A kereszt magasabban van, mint a szíve, mint a feje… és mindig azért imádkozom, hogy Krisztus szolgálatában, hirdetésében az evangéliumot tudjam magasabbra emelni, mint a saját kényelmem, a saját érdekem, a saját hasznom… A Szentlélekkel teljes gyülekezet Krisztust maga elé és maga felé helyezi, úgy szolgálja őt. Hirdeti mindenkinek - ez a prófétai tiszte. Az egyetlen, teljes és tökéletes Isten szíve szerint való üzenetet, a jó hírt, az örömhírt szólja mindenek előtt. Hiszen a Lélek, aki betölti, mindig Krisztust magasztalja fel. És a város hallja az evangéliumot. Erről beszél Jóel: "megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék, ahogyan megmondta az ÚR, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." Ezt hirdeti Péter apostol Jézus Krisztusra alkalmazva. Ha Krisztusról beszélünk, őt hirdetjük, akkor mindazok, akik segítségül hívják az ő nevét, megszabadulnak.
A második vonatkozás konkrétabb a jelen helyzetben. Aki segítségül hívja az Urat, az megmenekül, vagy megszabadul, hirdeti Jóel és hirdeti Péter apostol is. Az itt szereplő görög kifejezés (σῴζω - mind az LXX-ben, mind az ApCselben) a megváltás, az üdvösség szava. Az a fajta szabadulás, amelyben benne van a teljes ember gyógyulása: Istennel, társas kapcsolataiban, testében, lelkében. Szabadulás a bűntől és annak minden következményétől. Krisztus az üdvözítő, ő az, aki az egész-séget, a teljességet adja annak, aki segítségül hívja az ő nevét. Ebbe az is beletartozik, hogy ő a gyógyító.
Bizonyára többen tudjuk, hogy a járvány nyomában - akár poszt-covid tünetként, akár nem a megbetegedésből eredendően - egyre jobban növekszik a szorongásos, depressziós, és egyéb mentális betegségek száma. Pszichológusok, különféle segítők készülnek, hogyan tudnának segítséget, gyógyulást közvetíteni sok-sok ezer embernek - és ez így jó. Mégis, ha a Lélekkel teljes gyülekezet Krisztust, a szabadítót hirdeti; sőt, ha Krisztus, akit a Lélek felkent arra, hogy "szabadulást hirdessen a foglyoknak … és szabadon bocsássa a megkínzottakat", jelen van köztünk, akkor a Krisztust hirdető gyülekezet felteszi a kérdést: hogyan tudjuk a gyógyulást szolgálni, hogyan tudunk gyógyítók lenni? Sőt, nem is mi kérdezünk, hanem Jézus kérdez: megvan nektek a gyógyítás ajándéka? El tudnátok kérni tőlem? - mert én szeretném megadni nektek. Én szeretném, mondja Jézus, hogy ragyogjatok és áldás legyetek e megtört világban. Ezért a Lélekkel telt gyülekezet egy ilyen időben kéri és keresi a gyógyítás ajándékát, mert tudja, hogy Jézus Krisztus arra hívott és hatalmazott fel, hogy betegeket gyógyítsunk,  szabadulást hirdessünk a megkötözötteknek, hirdessük Isten országa örömhírét.
Szükségünk: (újra) megragadni azt, ami ígéret szerint a miénk
Láttuk a kiváltságunk: Isten Lelkét kitöltötte ránk. Láttuk a lehetőségünk: Isten lelke által prófétai közösséggé lenni. Mire van tehát szükségünk?
Hogy elővegyük, amit a szatyor mélyébe dobtunk; azt igaz kincsként kibontsuk, megragadjuk, magunkhoz öleljük. És azt a sok szemetet, felesleges kacatot, üres hiábavalóságot, amire gyakran oly büszkék vagyunk, de nem érnek többet mint egy koldus gyűrött, mocskos nylonzacskója… magunktól eldobjuk. Biblia kifejezéssel arra van szükségünk, hogy most, amikor az Úr Jézus Krisztus hangját halljuk, engedjük, hogy megolvassza kemény szívünket, és odaforduljunk hozzá.
Megtérésre van szükségünk. És akkor újra kiárasztja ránk az Úr az Ő Lelkét! Ámen!

Amikor csapás ér bennünket, nagy tétje lesz, hogyan értsük Istent. Váratlan betegség vagy halál, nemzeti katasztrófa, társadalmi széthullás, személyes veszteség, járvány, árvíz vagy szárazság pusztítása – mindannyiunkból, akik évekig nem is gondoltunk Istenre, rögtönzött teológust farag. Ilyeneket hallunk: „Isten eltűnt”… „Isten haragszik”… „Isten csak a kiváltságosokkal törődik és én nem vagyok az”… „Isten erőtlen”… „Isten valamilyen régi dolog miatt haragszik és most mi fizetünk érte…” A próféta feladata, hogy a katasztrófák idején előálljon, és világossá tegye, kicsoda Isten és mit cselekszik. Ha a próféta hűséges és igaz, a csapás olyan eszközzé lesz, amely eloldja a nép életét bűneitől és szabaddá teszi őket Isten számára. Jóel arra használja a jelen eseményt, hogy általa a népet annak felismerésére hívja, hogy egyetlen nap sem volt az életünkben, amikor nem Istennel volt dolguk. Mindig Istennel van dolgunk." (Eugene Peterson, MESSAGE, 1634-35)
Így beszél Eugene Peterson, amerikai teológus Jóel könyvéhez írt bevezetőjében. Amint hallottuk Jóel próféta szavait, a Bibliát olvasóknak ismerős a nyelvezet, nem idegen a hang. Igen, ez az ószövetségi próféták hangja. És mivel mi keresztények hisszük és valljuk, hogy a teljes Szentírás Isten szava, tudjuk, az ilyen részeket sem tehetjük félre. Ezért megpróbáljuk az időben, térben, kulturálisan tőlünk igen távoli szavakat megérteni és értelmezni, valahogy elhelyezni a mi világunkban, a mi modern, békés, kiegyensúlyozott életünkben. Korábban legalábbis ez lett volna a feladatunk.
Ma is ez a feladatunk, csak ijesztően közvetlen és konkrét ez a szakasz a koronavírus járvány fényében. Mert vagy egyet értünk Eugene Petersonnal, és akkor nem tehetünk mást, mint hogy megszokott életünk a járvány által okozott rendkívüli kisiklását, felborulását a próféta üzenete fényében megvizsgáljuk (és így ez a textus hihetetlenül "közelivé", közvetlenné válik), vagy pedig "valahogy magyarázzuk" ezt az igét. Én annál maradok, hogy a koronavírusban is Istennel van dolgunk, és ez a szakasz arra hív ma bennünket, Isten népét, hogy ezt meghalljuk. Halljuk meg hát az igét a következők mentén: 1. A helyzet; 2. Válaszaink; 3. Egy teológiai probléma; 4. A gyümölcs.
A helyzet
A helyzet igen súlyos. Annyira, hogy a próféta így kezdi: "Halljátok meg ezt, ti, vének, figyeljen az ország minden lakója! Történt-e ilyesmi a ti időtökben vagy őseitek idejében? Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek!"  Belekiált a csapással sújtott társadalomba: Halljátok! Figyeljetek! A vezetőket szólítja: észrevettétek, hogy ilyen még soha sem történt? Felfogtátok már, hogy majd ezeket fogjátok - és ennek így is kell lennie - elmesélni a következő generációknak? Ó, persze, soha nincs olyan katasztrófa, amelyre igaz lenne, hogy ilyen még sem a mi, sem az őseink idején nem történt volna. Az a sáskajárás sem olyan volt. De vannak idők, vannak események, amelyek csak így megragadhatók. Ha érteni akarjátok, mi van most, így hallgassátok, ami következik - hívja fel a figyelmet Jóel.
Majd elmondja, körülírja a helyzetet. Három lépésben áll előttünk: invázió, gazdasági összeomlás, elhagyatottság.
Kicsiny, de pusztító ellenség árasztotta el az országot. Egészen kicsi, annyira, hogy egy szem magában teljesen ártalmatlan. Ha kevesen vannak, kezelhetők. De ha megszaporodnak, elindulnak, mindenen áthatolnak, és nyomukban romlás jár. Kicsi kis valami, de "fogai oroszlánfogak, úgy harap, mint a nőstény oroszlán." Aki találkozik vele, ismeri az erejét. Ez a sok pici valami egy hatalmas néppé áll össze, amely lerohanja az országot: "Egy nép támadt országomra, hatalmas és száma sincsen." 
Igen, sáskák. Sáskajárás, váratlanul elindul, és ha elindult, határokon, kontinenseken zúdul végig, megállíthatatlanul. Egyik hullám a másik után: "Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska, amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár."  Ahol a magyar Biblia különféle rovarokat említ, ott más fordítások különféle sáskafajokat neveznek meg. Jóel azt érzékelteti, hogy amikor átvonult az első raj, nyomában pusztítás, de van, ami megmaradt. Nem lehetett mégsem fellélegzés, mert jött egy újabb hullám, újabb pusztulás, de valami még megmaradt. Majd megint egy…
A sáskák felfalják a termést: "Elpusztította szőlőmet, letördelte fügefáimat. Lehántotta, és szétszórta: ágai fehérlenek.  … Elpusztult a mező, gyászol a termőföld, mert elpusztult a gabona, elapadt a must, odalett az olaj." Majd később látjuk, hogy a termés pusztulása hogyan gyűrűzik tovább: "Hogy nyögnek az állatok! Kóborolnak a marhacsordák, mert nincs legelőjük, a juhnyájak is sínylődnek." (1,18). Ezt ma úgy fogalmazzuk meg, hogy tönkrement a gazdaság. Elpusztul a termés, nincs mit tenni a parasztoknak és szőlőműveseknek, a pásztoroknak sem. Az invázió nyomában gazdasági összeomlás jár.
Végül sivár, puszta, elhagyatott lesz az ország. Ennek a mai szakaszból két mozzanatát emelem ki. Az egyik az Úr házával kapcsolatos: "Megszűnt az étel- és italáldozat az ÚR házában, gyászolnak a papok, az ÚRnak szolgái." Az első fejezet folytatásában ezt is olvassuk: "Szemünk láttára veszett ki az élelem, az öröm és a vidámság Istenünk házából!" (v. 16) Az Isten háza kiüresedésének van egy Jóel korához köthető történeti magyarázata: amikor elvész a termény, akkor abból nem jut az Úr házába, ahol Izrael rendje szerint zajlik az étel- és italáldozat, és ezzel együtt a hála, Isten magasztalása, az öröm, az ünnepek megszűnnek. Ez nem a mi helyzetünk. De bezárhatjuk-e úgy a füleinket, sőt, a szívünket, hogy ebben az amúgy is kísértetiesen közeli leírásban, amikor egy kicsiny élőlény letarolja az életet, nem engedjük közel a szívünkhöz és a képzeletünkhöz Isten szavát? Megtehetjük-e, hogy amikor ez az ige ilyen konkrétan lefesti azt, ahogy megszűntek élő, személyes istentiszteleteink, mi azt mondjuk, ez nem a Szentlélek hangja itt és most nekünk?
A másik mozzanat is fenyegetően valós: "A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt; a mosoly is lehervadt az emberek arcáról." A próféta elementáris erővel láttatja a valóságot: ahogy a gyümölcs leszáradt és lehullott a fáról, úgy hervadt le a mosoly, az öröm, az emberek arcáról. Szorongás, depresszió jár a csapás nyomában.
"Halljátok meg ezt, ti, vének, figyeljen az ország minden lakója! Történt-e ilyesmi a ti időtökben vagy őseitek idejében? Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek!"  Mit jelent ezt meghallani? Honnan tudjuk, hogy halljuk-e? Nos, a kérdés azon dől el, mit kezdünk a történésekkel. Hogyan értelmezzük azokat? A próféta ahhoz ragaszkodik, hogy Istennel van dolgunk. Hogyan vezet ennek a valóságába? Hogyan hívja népét Isten elé?
A válaszok
"Jóel textusa egy rettenetes sárkajárás volt, amely elpusztította Izraelben a termést és ennek következtében súlyos mezőgazdasági csapás érte az országot. A próféta pusztító katonai invázióhoz hasonlította ezt. Ugyanakkor bármilyen más csapást is hasonlóan értelmezett volna. Kivetítette azt egy hatalmas képernyőre és arra használta, hogy Isten valóságát állítsa népe életének középpontjába" - írja Eugene Peterson.
De ez nem könnyű, mert Isten elől menekülünk. Ezért Jóel két felhívással fordul hozzánk már itt, az első versekben.  "Ébredjetek föl, ti, részegek, és sírjatok! Jajgassatok mindnyájan, ti, iszákosok, mert szátok elől elvették az édes bort!"  A szakasz központi felszólítása ez: ébredjetek fel és sírjatok.
Ébredjetek föl, ti részegek. Így is hallhatjuk: Nézzetek már végre szembe a valósággal. Nem kell arra gondolnunk, hogy itt alkoholistákat szólít meg a próféta. Sokkal inkább arról van szó, hogy a "borivás" csak jelképezi azt az óvatlan, felelőtlen, "nem veszek róla tudomást" hozzáállást, amivel ellenállunk annak, hogy felborult, kizökkent az életünk. Tudjuk, látjuk, halljuk - de minden értelmes meggondolásunk és tapasztalatunk ellenére van valami a lelkünk mélyén, ami tiltakozik. Vonakodik, menekülő útvonalakat keres, tagadja a valóságot (ennek egyik, de csak egyik! formája a vírusszkepticizmus), elaltatja magát. Aki megteheti, inkább egzotikus utakra megy, aki nem, sorozatokba menekül, és amíg lehet, azzal áltatjuk magunkat, hogy "a baj messze van." Mert egyrészt igaz, hogy a háború frontvonala jelenleg a kórházakban zajlik, másrészt meg talán még nem "harapott meg" a vírus súlyos betegség vagy ismerősünk halála révén. Iszonyú erővel hárít az emberi lélek, miközben megpróbál úgy tenni, mintha őt elkerülné az invázió és következménye. A próféta nem tehet mást, mint hogy fel akar ébreszteni: Ébredj fel! Ébredj fel a valóságra! Így nem folytathatjátok tovább.
A felébredés pedig a valóság elismerésével, és az arra adott adekvát válasszal kell, hogy járjon: "… és sírjatok! Jajgassatok mindnyájan…" E második felszólítás visszatérően hangzik. A népet így szólítja meg a 8. versben: "Keseregj, mint a szűz, ki vőlegényét gyászolja!"  Látjátok, mi minden lett az invázió martalékává? És ti továbbra sem néznétek sok-sok ember nyomorúságával, küzdelmével, veszteségeivel szembe - csak azért, mert titeket nem (úgy) érintett? Az egész népet egyként szólítja: át tudjátok élni, milyen az, amikor a szerelmes, aki oly régóta és olyan örömmel készült arra, hogy végre egybekeljen vőlegényével, elveszti azt? De gyászoljanak a papok is (v. 13: "Öltsetek gyászruhát, és sírjatok, ti, papok!"); valamint szomorkodjanak a parasztok, jajgassanak a szőlőművesek (v. 11; a felszólító mód jobb fordítás).
Ezen a ponton találkozik a valóság, ami körbevesz, igazi lényünkkel, amely menekülne a valóságtól. Gyakran bírálják a keresztény embert, hogy Isten csak arra van neki, hogy elmeneküljön a valóságból egy álomvilágba. A próféták hite azonban ennek az ellenkezőjét mutatja: mivel minden eseményben Istennel van dolgunk, nézzünk szembe a valósággal. Lehet, hogy neked nem olyan nehéz most, de tudatosan keresd, hogy ha kemény és közömbös is szíved, mégis megrendüljön. Ha látod, hogyan tagadja a valóságot, könyörögj az Úrnak: add nekem, Uram, azokat a könnyeket, azt a gyászt, azt a sírást, amelyre te szólítasz.
De mik ezek a könnyek?
A probléma
A ma olvasott szakaszban nem hallunk arról, milyen gyászról, milyen jajgatásról, milyen könnyekről van szó. Természetesen nem kell sokat gondolkodnunk: aki közel engedi magához az invázió okozta pusztulást, mások fájdalmát, az Úr házának üres voltát, sír saját és népe, közössége veszteségei felett. A felszólítás tehát hívhat erre: ismerd el a veszteséget, add meg magad az együttérzés könnyeinek. Nem is mondom, hogy ez nem jelenik meg, mégis, valami mást is meg kell látnunk.
Ha előre tekintünk Jóel könyvében, világossá lesz, milyen könnyekről beszél már itt a próféta. A könyv kulcsfontosságú felszólítása így szól a 2. fejezetben: "De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után? Hozzatok étel- és italáldozatot Isteneteknek, az ÚRnak!" (Jóel 2,12-14). A könnyek tehát a bűnbánat könnyei kell legyenek, hiszen a csapás az Úr ítélete népén. Ő hozta fel a mindent elborító és letaroló sereget, az ő döntése nyomán lett pusztává az ország, mert úgy tűnik, népe elhagyta őt, és nincs más út, hogy visszataláljanak hozzá. Izrael számára ez világos volt, az Úrral való szövetségben világosan ki lett mondva, hogy mi történik, ha hűtlen lesz ahhoz az Istenhez, aki kiszabadította őket (őseiket) az egyiptomi rabszolgaságból (vö. 5Móz. 28).
A probléma itt jelentkezik: beszélhetünk-e ma Isten ítéletéről? Értelmezhetjük-e úgy a járványt, mint Isten ítéletét? Vannak, akik számára ez az olvasat (és így Jóel próféta olvasata is) azért befogadhatatlan, mert nem képesek egy szerető Isten képét vagy hírét kibékíteni egy olyan Istennel, aki megítéli a bűnt. Újra és újra azt hallják, hogy Isten szeretet; de ha ez így van, akkor hogyan ítélhetne meg egy egész társadalmat? A kérdés óriási erővel vetődik fel abban a társadalomban, ahol az elfogadás, a máshogy gondolkodók és másképpen élők elfogadása a feltétlen parancs. Isten nem fogadja el népe másságát? (Bármi is legyen az - érdekes, hogy Jóel nem nevezi néven Izrael bűneit).   Nekik hadd hangsúlyozzam, amit éppen idéztünk Istenről: "Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet!" A próféta Isten ítélete nyomán bűnbánatra hív, de ezt Isten szerető, irgalmas voltára nézve teszi (és ezért Jóel próféta könyve második fele jelentős részben Isten megújító, helyreállító munkájáról szól). Isten népének nem volt kérdés, hogy csak azért lehetnek Isten szövetséges népe, mert ő kegyelmes és irgalmas, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem igazságos, és nem hívta el őket szent életre. Ha ettől elpártolnak, Isten utánuk nyúl. Ha Istent elfelejtették, Isten most visszalép életük közepibe.
Keresztények viszont másik oldalról akadnak el, éppen a kegyelem oldaláról érkezve. Hiszen mi azt valljuk, hogy Jézus Krisztus kereszthalálában Isten az egész emberi nemzetség bűne ellen való haragját elhordozta, vagy másképpen Isten Krisztusban egyszer és mindenkorra kiengesztelődött vagy megbékélt a világgal (2Kor 5,18-19). Hogyan lehetne hát ítélet Krisztus után? Ha így olvassuk Jóelt, az nem azt jelenti, hogy zárójelbe tettük azt, hogy Isten minden ítéletet Krisztusra vetett? Vagy személyesen fogalmazva: ha a járványt Isten ítéletének tartom, akkor nem inog meg bennem az evangélium hatalmas és csodálatos ajándéka, mi szerint tudom, hogy Isten nem csak a múltbeli vétkeimet törölte el, de bizonyos lehetek abban, hogy bocsánata még a jövőben is mindig elérhető lesz számomra?
Igen, biztos lehetsz. És mindannyian, akár hívők, akár keresők, akár nem keresztények vagyunk, halljuk meg: Isten irgalmas, szerető, aki az egész világot szívén hordozza. Minden egyes embert, és - igen, most is - minden egyes szenvedőt. De amint számos nem keresztény értelmezés is hallatja hangját, valami kifordult a világban, aminek meg kell(ene) állnia. Mi hisszük, hogy Isten - hitvallásunk, a Heidelbergi Káté szavaival - "a mennyet és a földet, minden teremtménnyel együtt szilárdan kézben tartja, és úgy igazgatja, hogy amit a föld terem, továbbá eső és aszály, termő és terméketlen idők, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység – szóval minden – nem véletlenségből, hanem az ő hűséges atyai kezéből származik." (27. kérdés-felet). A szerető apák pedig, ahogy az Újszövetségben a Zsidókhoz írt levélben olvastuk, fenyítik, nevelik a gyermekeiket. Nem elítélik őket, nem haragjukat töltik ki rajtuk, nem gyönyörködnek a kisebb, a gyengébb szenvedésében, de határt szabnak annak, ami tönkretenné az életüket. Így olvastuk: "Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak.  … Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa." (Zsid 12, 7-8,11) Meggyőződésem, hogy ennek a fényében kell ítéletként, fenyítésként értelmezni a járványt - Jóel próféta üzenete fényében is.
 A gyümölcs
Amennyiben felébredünk, nem menekülünk el a valóság elől, az azt jelenti, hogy tudjuk, mindaz, ami bennünket ért, Isten kezéből érkezett és érkezik. "Jóel prófétai kijelentései, amelyek századokon és generációkon át azóta is visszhangoznak, megteremtik a végső kapcsolatot életünk bármely olyan eseménye – legyen az kicsi vagy nagy - amely szétfeszíti a megszokott napi rutint és Isten között, és ezáltal új lehetőséget kínál arra, hogy életünket hűséges engedelmességben újra Isten felé fordítsuk. " (MESSAGE) Milyen gyümölcs születik bennünk, ha életünket hűséges engedelmességben Isten felé fordítjuk?
Először is, igaz önismeretre jutunk: "Bizonyos értelemben igaz, hogy a katasztrófa soha nem hoz újat az életünkben. Egyszerűen csak leleplezi azt a morális vagy spirituális valóságot, amely korábban is ott volt, de a mindennapok rutinja, az önmagunkkal való elfoglaltság, a dolgok megszokott rendje mögé volt rejtve." (MESSAGE). Feltárulnak "nem-szeretem" valóságok, de ezek a könyörületes és szerető Isten karjaiba hajtanak bennünket. Megpróbáltatik Isten iránti hűségünk, fény derül végső reménységünkre, ragaszkodásainkra, arra hogy miben találjuk az igazi örömünket és gyönyörűségünket, és mindezek által bűnbánatra és Istenhez fordulásra hív.
Másodszor, a józansággal együtt jobban el tudjuk fogadni a korlátozásokat, még ha személyesen nagyon nehezek is. Ha Isten a rossz által is jót készít, ezzel a hittel és reménységgel próbáljuk magunkhoz ölelni azt, ami megváltozott, illetve annak a hiányát, amit elvesztettünk. Hisszük, hogy Isten ezen keresztül új utakat nyit meg, amelyek őhozzá vezetnek, és amelyekből áldásokat készít másoknak is.
Harmadszor, éppen hogy nem ítélkező, hanem együttérző emberré, közösséggé tesz bennünket. Hiszen egyazon ítélet alatt vagyunk minden más emberrel. Hiszen ismerjük a csapást hozó Isten szerető és könyörületes szívét. Együttérzésünk pedig arra hív, hogy szeretettel, figyelemmel, támogatással és imádsággal álljunk mindazok mellett, akik súlyosabban szenvednek mint mi - miközben tudjuk, hogy nálunk nem érdemeltek többet.
(Lovas András)