Migráció és misszió

A „migráció és misszió” sorozatban, Ruth könyvét vizsgálva egy kis kitérőt teszünk az Újszövetség irányába. A ma előttünk álló példázat illeszkedik abba a gondolatkörbe, amiben mozgunk és továbbra is előttünk áll a kérdés: mi Isten válasza a bennünket körülvevő világ eseményeire, konkrétan a jelen európai helyzetre, a menekültválságra, mire hív ennek kapcsán Isten? Mit kell megértenünk, miben kell változnunk, mit kell tennünk? Kinek van igaza, kinek nincs; ki hazudik és ki nem…
Az elmúlt pár hónapban különösen sok véleményt, hozzáállást lehetett olvasni a témával kapcsolatban és nagyon sok viszonyulás látott napvilágot. Vélemények, tanulmányok, gondolatok, egymásnak feszülő vádaskodások, indulatok, játszmák. Néha úgy éreztem, valamiért szüksége van az embereknek arra, hogy beássák magukat a védvonalak mögé, mint egykor a szörnyű Verdun-i mezőn és csak lőjék egymást. És ezen a csatatéren ott találtam magamat én is és hiába próbáltam néha úgy tenni, hogy ez engem nem érint, vagy nem érdekel- hiába imádkoztam, sokszor elvette a békességemet. Amikor próbáltam megérteni az okokat vagy csupán az eseményeket, akkor sem jutottam közelebb a megoldáshoz, csak újra éreztem, hogy ropognak a fegyverek és egyre több lövészárok alakul ki…
Ebből a szempontból is iránymutató mindaz, amit Ruth könyve tanulmányozása során tapasztalhatunk- és ebbe a folyamatba kapcsolódik a mai történetünk is. Fontos ugyanakkor, hogy mindaz, ami ma elhangzik, azt ne csupán a menekülthelyzet kontextusában értsük, hanem keressük azt, mire tanít minket az Ige tágabb kontextusban is.
I.  ELLENTMONDÁSOK (Kép és kérdések)
A búza és a konkoly példázata képes beszéd, ahol a képi- és fogalmi sík párhuzamosan vannak jelen a szövegben.
Fontos, hogy a példázatokban Jézus valamilyen összetett, bonyolult fogalomról, folyamatról beszél egyszerűen, képekben. Maradhatnak kérdések, de a lényeg: a folyamat/fogalom lényegének megértése. Így van ez a mostani példázatban is.
Felmerülhet a kérdés, hogy egyébként mi más dolgunk lenne egy olyan krisztusi példázattal, amit az Írás szerint Jézus maga megmagyaráz, mint egyszerűen elfogadni, elhinni, jól megtanulni, mit jelent? Első ránézésre hihetetlenül könnyű dolgunk van, hiszen nem kell mást tennünk, mint befogadni, ami itt áll előttünk. A helyzet azonban ennél bonyolultabb, de valljuk be, kicsit ellentmondásos is. Már maga a helyzet, hogy erről szól az igehirdetés. Mindeközben pedig a búza és a konkoly alapvetően egy ellentmondásokkal teli példázat. Nézzük meg a képi részét a példázatnak, vizsgáljuk meg a látható ellentmondásokat.
A Jézus által elmondott példázat a mennyek országáról szól (így vezeti be szavait). Egy gazda vet, akinek az ellensége is vet éjjel, konkoly kerül a búza közé, ami végzetes lehet. A szolgák ki akarják gyomlálni a konkolyt, de a gazda nem engedi nekik. Elmondja ugyanakkor, hogy a maga idejében, az aratáskor szétválasztja majd a búzát a konkolytól.
A felolvasott Igében több ellentmondásos elem is található:
Természetes módon vesznek minket körül az ellentmondások: pontosan tudjuk, hogy ellentmondásokkal teli a világunk, az életünk is, amiben élünk! Akkor is, ha próbáljuk leegyszerűsíteni, sematizálni, előítéletek alapján megítélni a dolgokat. Az ember próbálja vagy eltolni magától az ellentmondásokat, vagy letagadni- esetleg megmagyarázni őket.
A kognitív disszonancia nevű jelenség miatt valahogy csökkenteni kell a feszültséget egymással össze nem egyeztethető tartalmak/tapasztalatok közt, ezért valahogy magyarázzuk, helyretesszük, elkönyveljük az ellentmondásokat.
Önmagában az ellentmondásokat azonban érdemes elfogadni és lehetőségeinkhez képest megérteni őket. A példázatban a képi világban, a történésekben rejlenek az ellentmondások, míg az életünkben ezek a valóságban, a konkrét dolgokban jelentkeznek.
Ne várjuk azt, hogy nem lesznek ellentmondások; akár bennünk, körülöttünk, vagy a világban- sokkal inkább keressük az igazságot, Jézus tanítását, ami segít eligazodni, és talán valamennyire megérteni Isten munkáját, Isten országának törvényszerűségeit.
II. MI AZ IGAZSÁG? (Megfigyelés, képi sík, üzenet)
Miközben a példázat képi anyaga a földművelés világába visz, a példázat fő témája, üzenete teljesen általános, minden korban aktuális és releváns: az ítélet és annak a kérdése: miért nem szolgáltat Isten hamarabb igazságot; illetve hogy lehet megkülönböztetni az igazit a hamistól, a jót a rossztól? Mi a mi szerepünk az ítéletben- hogyan kell megítélnünk dolgokat?
Máté szerkesztésében a magvető és a mustármag, igazgyöngy és háló közé ékelődve áll előttünk a tanítás arról, mi az igazság, ki az igaz, hogyan szolgáltat Isten igazságot a világban?
Mi tehát az igazság? Ki a jó és ki a rossz? Ki a Búza és ki a konkoly?
Kik a mennyek országának fiai/gonosz fiai: mi dönti el? Hitvallás? Felekezet? Politikai hovatartozás? Tettek, szavak? Életvitel?
1. Jézus realista: van gyom…!
- Jézus teljesen realista az általa elmondott példázattal és tanítja az őt hallgatókat: legyetek józanok! Van ellenség! Van gonosz! Az igazság, hogy Isten hatalmas és uralkodik, de a gonosznak is van munkája. Akkor is, ha tudjuk a végét és pusztulását, hogyha Isten legyőzte a gonoszt: van munkája a világban. Akkor is, ha a valóságban a konkolyt senki sem vetette, mert a konkoly évelő növény volt és magjai sokszor egyszerűen ott voltak a földben, ahová vetették a búzát- Jézus így találja fontosnak fogalmazni: vet a gonosz. Konkolyt vetni olyan gonoszságot feltételez, amit ember nem tesz magától! Ez a szándékos rosszakarás, károkozás és pusztítás! (Hányszor találkozunk ezzel…) Az előző példázatban ott áll, hogy vet a magvető, Isten Igéje hangzik- itt pedig itt áll előttünk: vet a gonosz is. Ne legyünk naívak- se megkeseredettek vagy túlságosan gyanakvók! Van búza, de van konkoly a búza közt, van konkoly, ami mérgező. Van gonoszság, ármány, képmutatás!
- Jézus abban is realista, hogy az ítéletet Istenre bízza, hiszen tudja, hogy a tanítványok nem tudnak igazságos, teljesen átfogó képen alapuló ítéletet hozni. A tanítványok buzgó, konkolyszaggató törekvéseire nemet mond a gazda (hasonlóan a samáriai falura kért tűzzel). Az idő ura Isten, Ő tudja, minek mikor kell meglennie! (A korabeli szokások szerint ugyanakkor kiszedegették a konkolyt, hogy magja ne terjedjen és megégették, sőt a korabeli zsidó apokaliptikának is része volt ez: az igazak gyülekezetéből el kell távolítani a gonoszokat…)
 2. Jézus türelemre int: pánik helyett türelem!
A példázat kapcsán Jézus nagyon fontos dolgot tanít meg az igazságról: Isten igazságának ténye türelemre indít! Az igazság térnyerése, nyilvánvalóvá válása az ítélet által történik, ami viszont az idő kereteiben történik. A szolgák (azaz a tanítványok) azonban nem siettethetik azt. A pánikszerű gyomlálással ugyanis az a baj, hogy a konkoly gyökerei idővel (mikor már megkülönböztethető a két növény egymástól) mélyen összefonódnak a búzáéval. Ha konkolyt pusztítasz, búzát is pusztítanál! És ezt nem engedi a gazda!
Isten igazsága nem csak abban nyilvánul tehát meg, hogy ítéletet tart a gonoszok felett, hanem hogy nem engedi elpusztulni igazságtalanul a világosság fiait, a búzát! Nincs „természetes fogyási ráta”, nincs elhordozható veszteség. Minden igaz számon van tartva és gondja van az Atyának rájuk.
Az igazság, hogy a tanítványoknak igyekezniük kell tartózkodniuk az ítélkezéstől és az elhamarkodott ítélet hozataltól, mert az ítélet Isten dolga. Ugyanakkor semmi kétségük nem lehet afelől, hogy lesz ítélet és van tétje a dolgoknak. Az emberi szív lényegét Isten látja; a látszat és a valódi (hit kérdésében is) sokszor nehezen különböztethető meg egymástól.
És tegyük hozzá még azt is, hogy sokszor egy emberben is ott van Isten munkája és a "konkoly" is- mégsem ítélhető el az egész ember. Isten az, aki világosságra hozhat dolgokat és felfedheti a tévelygést, a gonosz munkáját, a bűnt, eltévelyedést.
3. A perspektívák fontossága
Az igazság, hogy idővel-, pontosabban csak hosszabb idő elmúlásával válik nyilvánvalóvá az, mi a kimenetele jónak és rossznak. Még akkor is, ha valami könnyen megítélhető, Isten időt hagy. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket!” – olvashatjuk az apostolnál és ez igaz itt is: csak a termésről lehetett megismerni a konkolyt, addig nem. Isten pedig nem engedi a tévedést, a találgatást. Végül úgyis minden nyilvánvalóvá válik.
Botránkoztatók: felforgatók, szándékosan ártók… a gyülekezet ellenségei hosszú távon nyilvánvalóan lelepleződnek, és elnyerik méltó jutalmukat. Akiket viszont megtévesztenek, de megtérnek a tévelygésükből, lehetőséget kapnak a megmenekülésre- de ez csak az idő miatt lehetséges!
Jézus perspektívát ad és rámutat: az idő nem véletlen adatik, és az ítélet nem adminisztratív hiba miatt késik…
A példázatban egyébként a mennyei dicsőségnek, az igazaknak is van perspektívája. A jutalom az igazak világossága, illetve a világosságban való részesedése.
III. KINEK MI A DOLGA? (alkalmazás)
Fel kell tennünk a kérdést: mi akkor a mi dolgunk? És miközben már több ponton érinthetett minket mindaz, amit olvastunk, hallottunk, miben szólít meg minket az Ige?
Isten cselekvésének színtere nem csak a gyülekezet, hanem az egész világ. Bízhatunk benne, hogy a gazda tudja, mit csinál, miért vár, stb. Bízhatunk benne és ezért nem kell lövészárkokba vonulnunk, igazunkat keresni és védeni, másokat gyűlölve élni. Szabadok lehetünk érdemi párbeszédben lenni bármilyen bennünket/a világot érintő kérdésben azzal, akivel lehet párbeszédet folytatni. Akivel pedig nem lehet, azt szabadok lehetünk így is szeretni, elhordozni tiszteletteljes távolságtartással.
Minderre azért lehetünk képesek, mert identitásunk az Atyában gyökerezik, az Ő gyermekei vagyunk, az határoz meg minket leginkább, amit Ő mond és gondol rólunk. Keresztyénként Krisztushoz tartozunk! Éljünk Őt követve, Benne bízva és reménykedve- egymást szeretve!

Amint olvasom Ruth könyvét, és forgatom a szívemben, hogy mit hordoz ennek a gyönyörű történetnek a végkimenetele, hogyan szól ezen keresztül Isten hozzánk ma, egyfajta váratlan, meglepő reménység fogalmazódik meg bennem. Radikális reménység egy reményvesztett korban. Amint a bírák kora kaotikus és kiszámíthatatlan, erőszakkal és bizonytalansággal teli volt, úgy a miénk is. Valószínűtlenül szép történetet hallunk ma egy olyan korban, amelyet kérdések, kételyek, politikai bizonytalanság, társadalmi szakadékok (gazdasági, ideológiai), erkölcsi elerőtlenedés jellemez. Napról napra erősebbek a kérdések: merre tartunk? Újra és újra a bőrünkön érezzük: miért ennyi gyűlölet? Miért ennyi gátlástalanság, törtetés bármin vagy bárkin keresztül? Ruth könyve, különösen befejezése, erőteljes reményt hirdet Isten népe számára.
1. A reménység jele
A kudarcot vallott reménység (jövő az éhínség idején Moáb földjén) a teljes összeomlás után (két nincstelen özvegy érkezése Betlehembe) lassan kezd újra felépülni. Láttuk a folyamatot, ahogy lépésről lépésre jövő nyílik az özvegyeknek. A reménység beteljesedése az lesz, amikor Boáz és Ruth házasságából megszületik Betlehemben egy fiú, Óbéd. Ő a garancia, hogy Naomi és Ruth élete végleg révbe ért, sőt - amint látni fogjuk - ennél még jóval több történik. A folyamat során azonban, mielőtt még létrejött volna a házasság, és megfogant volna a gyermek, egészen konkrétan felhangzik a reménység jele áldások formájában. Valami elhangzik, ami még nincs - és pontosan ez a reménység természete.
Betlehem népe, akik tanúi Boáz ígéretének, hogy megvásárolja Naomi földjét és feleségül veszi Ruthot, áldást mond a házassági szövetségre: "Adja az Úr, hogy ez az asszony, aki házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izrael házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Betlehemben! Legyen olyan a házad, mint Perec háza … annak az utódnak a révén, akit majd az Úr ad neked ettől a fiatalasszonytól!"  Érezzük ebben a reménységet? A reménység erejét, annak vágyát és lehetőségét, hogy nagy dolgok vannak kibontakozóban? Még nincs beteljesedés, de az áldás szavai reményt közvetítenek: van Isten, aki jó; van lehetőség és van jövő. A reménység az, amely tud áldást mondani. A reménység  tud várni, előrenézni hittel.
Különösen igaz ez, ha ennek a hármas áldásnak a tartalmára tekintünk. Mindhárom arra mutat, hogy az új család erősítse Isten népe egészét generációkon keresztül, legyen csodálatos ajándékká az egész közösségnek.  Az elsőre tekintsünk rá: "Olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izrael házát." Ruthot Jákób két feleségéhez hasonlítja, akiktől származik Izrael népének 12 törzse (mellettük két szolgálójuk is szült Jákóbnak, de ez a két feleség "nevében" történt). A reménység oldaláról nézve azt is látnunk kell, hogy amint Ráhel is meddő volt, s csak az Úr nyitotta meg a méhét, itt egyértelmű jelzés születik, hogy Ruth is hasonló cipőben jár. Mindenki tudja, hogy volt férje, de Moábban nem született gyermeke Naomi fiától. A jövő nem automatikusan garantált - de a reménység hangja megszólal.
Mi a reménység jele mindennek fényében? Azt is mondhatnák a betlehemiek, hogy "hmm… nem tudjuk, mi lehet ebből… hát igaz, hogy meddő volt … Boáz sem fiatal már … " Kétség, fanyalgás, félelem.  Vagy áldáskívánás, mert Isten jó, kegyelmes, szerető; mert Boáz és Ruth történetében ők végig Isten hűsége (heszedje) szerint jártak. Először tehát álljunk meg, hogy a reménységnek e jelenvalósága megvizsgáljon bennünket. Hogyan beszélünk? Mit közvetítünk? Hogyan tudunk mi áldást mondani? Reménységet hordozni és reménységet sugározni? Milyen forrásaink vannak ehhez? Milyen az általunk ismert Isten? Hogyan tudunk előretekinteni és jót mondani?   - Engedd, hogy végigvonuljon előtted az elmúlt napok egy-egy helyzete… Hogyan beszéltem, mit mondtam? Mit mond el rólam a beszédem, milyen szívet lepleznek le szavaim? Félelem, reménység, bizalom, keserűség? Mi lakik bennem? - Ezek most bennünket vizsgáló kérdések. Nem azért, hogy utána azt mondjuk: beszélj pozitívan, legyen reménységed; nem szégyelled magadat, hogy ennyire keserű vagy reménytelen vagy?! Távol legyen! Hanem azért, hogy lássuk, hol vagyunk, mi mozgat, hogyan hordozzuk a terheinket, a feladatainkat, a múltunkat… Lássuk meg, és ismerjük el, hol vagyunk a reménység ezen áldó szavai fényében!
2. A reménység perspektívái
Ruth könyve a reménység elképesztő perspektíváit tárja fel előttünk. Olyan tág horizontot, amelybe csak beleszédülhetünk.  Olyan kitárult jövőt, amely radikális reménységet támaszt a jelenben. Lássuk ezt három egységben. Naomi perspektívája, a szentíró perspektívája, az Újszövetség perspektívája.
Naomi perspektívája
A történet vége, érdekes módon, a megszületett fiúval együtt Naomira fut ki. Az asszonyok Naominak mondanak áldást a fiú kapcsán: "Áldott az Úr, aki nem hagyott most téged rokoni támasz nélkül. " Az utolsó képben pedig egy boldog nagymamát látunk, aki unokáját tartja az ölében: "Naomi pedig fogta a gyermeket, ölébe vette, és ő lett a dajkája."  Ezzel a történet Naomi oldaláról révbe ért. A betlehemi asszonyok először akkor szólaltak meg, amikor Naomi kifosztottan és összetörten visszatért Moáb mezejéről: "Csakugyan Naomi ez?" (1.19), majd most, a történet végén, amikor Naomi áldottan, gazdagon kezében tartja a gyermeket. Minden beteljesedett, amit összetörtségében, gyászában elképzelni sem tudott. Mégis van élet, mégis van jövő, mégis irgalmas és hűséges Isten, mégis van a reménységnek alapja.
Gondoljuk végig, mi mindent éltek át a történet szereplői, amíg a Betlehemben született fiú által eljött az a boldog nap! Bizonytalanság és menekülés a megélhetési problémák elől; félelmek, hogyan viszonyulnak hozzájuk egy idegen országban; aggodalom, mi lesz a fiaik jövőjével; az édesapa halálának megrázkódtatása; a fiúk reménnyel és örömmel teli házasságkötése; újabb halálesetek, újabb gyász; egy keserű és megtört anyós; szegénység, majd öröm, hogy van munka, van élelem; a reménység jelei és az izgalom: hátha lesz házasság; kockáztatás, vajon sikerül-e a terv; várakozás - megtartja-e ígéretét, és mire jut Boáz a kapuban?; házasság - áldás és öröm; várakozás - megfogan-e az asszony; majd a gyermek születése… Mennyire mindennapi történet, mindannyiunk története, mindennapi érzésekkel. De az élet pontosan ez, mindig ez, mindig ugyanezek történnek különféle variációkban. Mit jelent ezek közepette a remény? Azt, hogy biztosan minden történet vége az, amint Naomit látjuk ölében a gyermekkel? Ez nagyon nehéz kérdés… Isten jó, Isten irgalmas és hűséges, Isten szerető Isten - de nem minden történetet ez a kép zár le. Illetve lehet, hogy most valahol a közepén vagyunk. És ezért kell tovább lépni, a reménység tágabb perspektívái felé.
A szentíró perspektívája
A szentíró először egy rövid megjegyzést tesz a fiú születésének elmondása után: "és elnevezték őt Óbédnak. Ő volt Dávid apjának, Isainak az apja." Majd egy rövid nemzetségtáblázattal zárja Ruth könyvét, amelynek utolsó sora így ez lesz: "Óbéd nemzette Isait, Isai pedig nemzette Dávidot."  A mai olvasó könnyen túllép az ilyen megjegyzéseken, de Ruth könyve teológiai üzenete itt mélyül el: a két nyomorult özvegy viszontagságos és hűséges életén, valamint Boáz nagylelkűségén keresztül nemcsak egy család nyer megváltást, hanem Izrael legnagyobb királya, Dávid adatik. Akkor, amikor teljes káosz uralja Izraelt, egy menekülttörténet és missziói történet által Izrael legfontosabb és leginkább Isten szíve szerint való királyának, a stabilitást, bőséget, biztos kormányzást hozó Dávidnak az ősanyja lesz Isten népének tagja. A szentíró, aki elénk adja Ruth történetét, már látja ezt.
Az Újszövetség perspektívája
Van azonban valami, amit sem Naomi, sem Ruth, sem Boáz, de még csak Ruth könyve írója sem tud. Az, amit Isten készít, amit ember ki nem találhatott, meg nem szervezhetett volna. Tudniillik Ruth és Boáz házasságából nemcsak Óbéd született, majd két generáció után nemcsak Dávid adatott Izraelnek, de tőlük született a názáreti Jézus is. Máté evangélista fel is tünteti Jézus nemzetségtáblázatában Ruthot, a moábita idegent (Mt. 1.5). Ennek jelentőségét így foglalja össze egy bibliamagyarázó: "Ezek az utolsó szavak Ruth könyvében azt tudatják az olvasóval, amit a történet egyetlen résztvevője -Ruth, Naomi vagy Boáz - sem tudhatott. A Betlehemből való elvándorlás majd a visszatérés, a halál keserűsége majd az aratás öröme, a bátor kezdeményezés és a türelmes várakozás, a könyörületesség és a nagylelkűség, valamint mindezek felett a szövetségi hűség, oly gyönyörűen elénk adva a történetben - nos, mindez része volt annak, ahogy Isten évszázadokon keresztül húzódóan előkészítette választott szolgája megszületését. Kételkedhet-e a hívők közössége, hogy ugyanezek a rejtett célok ma is munkálnak sok bajjal teli világunk népeinek, közösségeinek az életében? (John Hamlin: Ruth: Surely there is a Future, 74)
Kételkedhetünk-e, hogy Isten így cselekszik ma is? Ez a reménység perspektívája. Vajon meddig tágíthatók a mi élettörténetünk perspektívái? Milyen reménységünk van? Mit jelent ez a mindennapjainkra nézve? Hogyan kerülhetnek a mindennapjaink eseményei a nagyobb, evangéliumi összefüggésbe, egy olyan összefüggésbe, amely túlmutat azon, amit látunk, értünk, és amit bármikor is érteni fogunk?
De a mai ember visszakérdez: miért szükséges ez? Nem mindegy Naominak, Ruthnak, Boáznak, hogy a történet szép befejezése után mi lesz Obéd leszármazottaival? Nem mindegy, hogy tőlük származott-e Dávid, majd Jézus Krisztus? - Ugyanakkor valóban csak az számít, hogy én mit élek át? Tényleg csak annyi az élet, amennyi velem kezdődött és velem végződik, vagy esetleg amennyit belátok az előttem és utánam jövő generációk életéből? Két világlátás ütközik itt össze. Az evangélium, Isten története és örömhíre a végletekig kitágítja a jövőt - az egyén számára is. A mai kultúra, a fogyasztói társadalom pedig radikálisan összeszorítja azt. Az evangélium arról beszél, hogy az életed része egy családnak, egy nagyobb közösségnek, Isten népének, generációknak, Isten nagy történetének. A fogyasztói társadalom pedig egyre jobban szűkít, és a saját azonnali szükségünk, élvezetünk, kényelmünk pillanatának börtönébe zár. Minden csak a jelen sikere, jóléte.  Az evangélium végső reménységet támaszt, addig tágítja ki a jövőt, amíg Isten újjá nem teremti az eget és földet, és nem lesz többé sem éhség, sem migráció, sem halál, sem gyász. Minden ide fut ki. A fogyasztás és materializmus bálványa pedig nemcsak bezár a pillanatba, hanem elveszi az életet. Mert amint nincs meg amit akarunk, azonnal lázadunk vagy keserűvé leszünk.
Mi a jelentősége a reménység e perspektívájának? Az, hogy ennek alapján csak úgy tudsz elégedett keresztény életet élni, ha elismered, hogy az életed hatása, gyümölcse, messze túlmutat azon, amit látsz, értesz, felfogsz. Mert Isten munkája messze túl van az egyén életén. És ez nem az egyén degradálása, hanem individualizmusunk, szűklátókörűségünk kritikája/kihívása. Az evangélium: láthatjuk magunkat egy sokkal nagyobb egész részeként, hiszen Isten Krisztusban valami sokkal nagyobba kapcsolt be bennünket. E nélkül nem tud megállni semmi bibliai hit - hiszen az egyén szintjén mindig maradnak kérdések, megoldatlanságok. Mindig lesznek fájdalmak és könnyek - de ezek nem értelem és cél nélkül valók.
3. A reménység érkezése
Végezetül egyetlen mozzanatra szeretném irányítani a figyelmünket, ami végig velünk volt Ruth történetében. Tegyük fel a kérdést: honnan jön a reménység? Honnan jött a reménység ebbe a történetbe? A reménység végül Óbédban érkezik el, a Betlehemben született gyermekben. Kívülről érkezik, az idegen, moábita Ruthon keresztül. Óbéd, ha mondhatjuk így, félvér; vér szerint félig moábita, félig zsidó. Egy kívülről érkezett gyermek, aki Betlehemben születik, és akiben felépül és megerősödik Izrael háza.
Nem tehetjük, hogy ne halljuk Jézus történetét ebben. Kívülről érkezett gyermek, aki Betlehemben születik, és akiben megépül, megerősödik Isten népe. Kívülről jött, de nem más néptől, hanem az Atyától. Közénk jött, hiszen emberré lett, Betlehemben született meg. Benne felépült és felépül Isten népe, hiszen újra és újra úgy jelenti ki magát közöttünk, mint akiben reménységet találunk. Hogyan?
Először is, hangsúlyozom, a reménység kívülről érkezik. A radikális reménység egy reménytelen korban, a reménység, amely a végsőkig tágul, nem belőled fakad, és nem e világi keretei között születik. Ennek nem lehet forrása semmi, ami körülvesz, hiszen mindaz, ami körülvesz, tudjuk jól, egy nap semmivé lesz. Akár anyagiak; akár tisztelt, szeretett, talán bálványozott személyek; akár teljesítményünk vagy az, ahogy mások viszonyulnak hozzánk. Egy nap mind semmivé foszlik. Továbbá ennek a reménységnek forrása nem lehetsz te magad sem. Nem lehetsz, hiszen végül nem haladhatod meg önmagad. Te magad nem tudsz túlmutatni önmagadon, nem tudod életed egy nagyobb egységbe ágyazni. Nem tudod életre hívni mindazt a kiteljesedést, amit csak Isten munkája tud létrehozni. Ezért a reménységnek kívülről kell érkeznie, mintegy objektív valóságként, amely nem függ sem a teljesítményünktől, sem a hitünktől, sem a kapcsolatainktól. A reménység kívülről érkezik!
Másodszor, a reménységnek bensővé, sajáttá kell lennie. Ha odadobnak egy fuldoklónak (kívülről) egy mentőövet, akkor meg kell ragadnia, rá kell bíznia magát. A kívülről érkező reménységet lehet figyelmen kívül hagyni. Akkor lesz azonban élővé, erőforrássá, ha valamilyen módon egészen bensővé válik, ha annyira megerősödik, hogy általa tényleg képessé leszünk máshogy értékelni a nehézségeket, a hiányokat és a könnyeket. Akkor fogunk másképpen beszélni, hiszen az eseményeket másképpen látjuk már.
Harmadszor, a reménység személyes. Egy személyben áll előttünk, aki Jézus Krisztus. A reménység, az a reménység, amellyel ma szembesülünk, Jézus Krisztusban áll előttünk. Elválaszthatatlan a betlehemi fiútól, aki azért született, hogy legyen támaszunk, megújítónk, szabadítónk. Elválaszthatatlan attól, akit megfeszítettek értünk, helyettünk, és aki feltámadt a halálból. A reménység nélküle befogadhatatlan - de benne elérkezett.
Jó lenne most kicsit megmelegedni, de jó, hogy van reménység. De kérlek, értsd meg, nem erről van szó. Sokan vagytok, akik hétről-hétre halljátok ezeket a szavakat, és talán jólesik. De nem erről van szó. Hanem arról, hogy a reménység Jézus Krisztusban kívülről érkezik és a szívünk felé tart. Azon fordul meg, hogy kimondod-e: ezt a reménységet én nem ismerem. Lehet, hogy értem, de hogy nem munkál bennem, az biztos. Lehet, hogy sokszor hallottam, de hogy nem ennek az vigasztaló ereje visz napról napra, az is biztos. Lehet, hogy gyönyörködöm ebben a gondolatban, de tudom, hogy a kényelmem, a biztonságom, az azonnali megelégedéseim, a pillanatnyi vágyaim börtönébe vagyok zárva. - Ne csapd be magadat! Nézz szembe a valósággal…

Hogyan lesz egy idegen Isten népe tagja? Hogyan bontakozik ki Isten terve munkája a migráció és misszió történetében?
"Kánaán földjéről származol, ott születtél; apád emóri, anyád pedig hettita. Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. Senki sem szánakozott rajtad, semmit sem tettek meg veled ezekből, nem könyörültek rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. De én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Nagyra növeltelek, mint a mező füvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de teljesen meztelen voltál. Elmentem melletted, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet." (Ez. 16.3-8)
Egy szép és megrázó történet. Ki beszél és kiről? Egy férfi, aki védelmezőként jelenik meg egy kidobott leánygyermek mellett? Lehetne, hiszen a mai napig számos leány csecsemőt dobnak ki, dobnak el a világon. Emberi történet, emberi nyelv… de az Úr szavai ezek. Így folytatja: Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled - így szól az én Uram, az ÚR -, és az enyém lettél." (Ez. 16. 2-8) Igen, így lettünk, csak így lehetünk Istenéi: nyomorúságunkban, kivetettségünkben, meztelenségünkben eljön, és ránk borítja ruhája szárnyát. Befedez, megvéd, megtisztít, felékesít, hiszen a magáénak szerzett.
Hogyan lesz valaki Isten népének a tagjává? Hogyan kerül a migráns Ruth, a moábita jövevény, a jövőtlen özvegy Isten gondoskodásának hatálya alá? Hogyan munkálja Isten az ő misszióját egy jövevény életében? Három dolgot járjunk körül, a felolvasott szakasz alapján:
1. Amit Isten előkészített: megváltó struktúrák
Ruth történetének hátterében három olyan ószövetségi törvényi rendelkezés áll, amelyek nélkül az események nem alakulhatnának Isten terve szerint. Az első az a rendelkezés, hogy Izraelben aratáskor az elhullott kalászokat a földön kellett hagyni, valamint a mező szélét nem lehetett learatni, hogy a jövevények és szegények a megmaradtból élelemhez jussanak. (Erről esett szó az előző alkalommal.) A harmadik és negyedik fejezetben a történet kibontakozása hátterében két másik ószövetségi parancsolat áll.  Az egyik az a törvény, hogy ha egy izraelita elszegényedik, és eladja birtokát, akkor legközelebbi rokona, a megváltó váltsa meg azt a földet, hogy az a család birtokában maradjon (Lev.25.25kk). A másik a sógorházasság rendelkezése, amely szerint ha valakinek meghal a férje, és nem született gyermeke, akkor az elhunyt testvére kell hogy feleségül vegye (Deut. 25.5). Ennek oka, hogy az elhunyt családneve ne vesszen ki Izraelből. Ez talán nekünk kevésbé érthető, de különböző keleti kultúrákban a mai napig nagyon fontos, hogy a család a nevében is továbbéljen. Mindkét ügyben tekintélyes anyagi áldozatot kellett hozni a rokonnak, ezért megtörtént, hogy az nem tett eleget kötelezettségének (Deut. 25.7-10.)
Naomi, Ruth és Boáz történetének ma olvasott szakasza ezeknek a rendelkezéseknek a kimunkálását mutatják be. Úgy is láthatjuk azonban, hogy ezen rendelkezések, Istentől való társadalmi-gazdasági intézkedések készítik elő annak lehetőségét, hogy a migráció és misszió e különös története evangéliumi történet, Isten szabadításának a története legyen. Naomi, a keserűvé lett "kellemes", valamint Ruth, az ellenséges népből származó jövevény özvegy e törvények mentén találnak majd életet, vigasztalást, jövőt Izrael népében Boáz által.
Mi ennek a jelentősége a számunkra? Annak felismerése, hogy mielőtt bármi megtörtént volna, ami Ruth történetéhez kapcsolódik, azaz mielőtt Elímelek és Naomi fiaival elhagyta Betlehemet, mielőtt a Moáb földjére való vándorlásuk a férfiak halálával végződött, mielőtt Naomi és Ruth visszatért Betlehembe, hogy ott az özvegyek nehéz kenyerét egyék, Isten már régen elkészítette a megmenekülés útját. Amikor a moábita Ruth megérkezik, egy olyan világba érkezik, ahol Isten már elkészítette a szabadulás útját azáltal, hogy a megváltás társadalmi-gazdasági struktúráiról gondoskodott. Mindez pedig rámutat arra, hogy mennyire nem mindegy, milyen törvények formálnak egy társadalmat, illetve milyen rend, milyen struktúrák működnek Isten népében. Mert a rendelkezések, amelyek a társadalmat formálják, Isten ajándékai.
A törvényekkel, szabályokkal kapcsolatos két, egymással ellentétes és téves hozzáállás között ismerjük fel a harmadikat ennek fényében! Az első az antinomizmus, a törvény és a szabályok teljes elvetése. Számos formája, keresztény és nem keresztény változata van annak, hogy miért és hogyan fordul valaki szembe a szabályokkal, törvényekkel. Sokan vannak, akik nyíltan, vagy csak szívük mélyén megvetik a szabályokat, megvetik a törvényt, legyen az társadalmi-jogi, vagy éppen munkahelyi szabályozás, vagy Isten törvénye, vagy éppen egy gyülekezeti közösség rendje. Az alapvető hozzáállásod, hogy a törvény, a szabály  rossz, gúzsba köt, megterhel, felesleges. Talán éppen azért jutnak el ide sokan, mert valóban a törvény elnyomó, túlfeszített, az életüket gúzsba kötő valóságával találkoztak.  De gondolj egy pillanatra arra, hogy ha Izraelben Isten nem gondoskodik rendelkezéseiben a szegényről, a nincstelenről, az özvegyről, a jövevényről, a gyermek nélkül elhalt családjáról, akkor mi történne, amikor Ruth kimegy a mezőre kalászokat szedegetni?  Találna-e valamit? Vagy amikor odafekszik Boáz mellé? Lenne-e ebből megváltó házasság? Mindezeket azért teheti meg, mert azt Isten rendelkezései előkészítették. Vajon mi történne egy olyan társadalomban, ahol nincsen előre lefektetett intézménye ezeknek a helyzeteknek? Elég lenne-e az emberek jóságára építeni, és ugyanígy alakulhatott volna a történet? Az antinomisták, a törvényt, a szabályokat ellenzők gyakran nem veszik észre, hogy Isten akarata megváltó struktúrák létrehozása a társadalomban, a közösségekben, az egyházban.
A másik oldalon találjuk azokat, akik viszont túl sokat gondolnak és túl sokat várnak a törvénytől; nevezzük őket törvénykezőnek, vagy legalistának. Ők azt gondolják, hogy ha körbe veszik magukat szabályokkal, az elég. Van törvény - társadalmi, közösségi, Istentől való erkölcsi vagy hitbeli - és a többi nem az én dolgom. Ők azt nem látják - amit az antinomisták igen -, hogy a törvény, a szabályozás önmagában nem ad életet. Előkészíti az élet beáradását, de nem nyújt, nem támaszt életet. Mert hiába Isten rendelkezései, azokat ki lehet játszani. Lehet úgy csűrni, csavarni a törvényt, hogy nem jelenik meg az az isteni gondoskodás és törődés, amit Isten abban elrejtett. Eleget tehetne a törvénynek úgy Boáz, hogy abból nem fakad élet, jövő, kegyelem Ruth és Naomi számára.
Mert a törvény nem lényegtelen, de a törvény nem is minden. Mindez persze messze vezet, amire most nem tudok kitérni. Hiszen nem mindegy, hogy milyen a törvény  - és ez felveti a keresztény törvényalkotók feladatát, elhívását. Megváltó, az életet támogató törvények, rendelkezések, szabályok, intézmények vannak egy társadalomban? Isten népében, az egyházban? Érdemes ezeket végiggondolni. De ha ma csak azt felismerjük, hogy esetleg a törvény- és szabályellenesség lázítja a szívünk, vagy éppen a törvénykezés tesz bennünket ítélkezővé és másokat lenézővé, akkor előbbre jutottunk. Előbbre, hogy meglássuk, hogyan munkál Isten életet, hogyan von be kegyelme közösségébe egy idegent.
2. Amit az ember tesz (1): bátor leleményesség
A történet azzal folytatódik, hogy egy megváltozott Naomit látunk magunk előtt. A keserű és passzív özvegy (1 fej.), aki reménységet nyer, amikor kiderül, hogy Ruth a közeli rokon Boáz földjén szedegethet (2.22), a harmadik fejezetben úgy áll előttünk, mint aki terveket sző. Nem is akármilyet, hiszen abban, ahogy Ruthot felkészíti a Boázzal való találkozásra, semmit sem bíz a véletlenre. Ez még nem is lenne különös, hiszen egy ilyen történetért nem kell évezredeket visszamennünk az időben. A meglepő inkább az, hogy a terv, amit Naomi sző, egészen világosan Isten tervébe illik, sőt, Isten tervének a részévé, a kivitelezésévé lesz. Lássuk közelebbről!
Ha valaki nyitott szemmel olvassa a történetet, nem tud először másra gondolni, mint hogy az idős Naomi Ruth személyében kiveti a hálóját a köztiszteletben álló, jómódú Boáz személyére. Ezt erősíti meg a Ruth számára előadott tervnek a ravaszsága, a merészsége, és az időzítése.
A terv nyilvánvalóan egészen tudatos és célzott: "Mosakodj meg, kend meg magadat, vedd föl a ruhádat, és menj le szérűre."  Azon kívül, hogy a kifejezések egyértelműen azt írják le, amint egy asszony vonzóvá tette magát, a helyszín alapján a korabeli olvasó még inkább érezte a tervben megbúvó erotikus feszültséget. A szérű ugyanis az erkölcsi szabadossághoz kapcsolódott Izrael emlékezetében. Hóseás próféta írja: "Hűtlen lettél Istenedhez és szereted a paráznaság bérét, minden szérűn a gabonát." (Hós. 9.1) A képes beszéd mögött az áll hogy az aratás alkalmával este a szérűn, ahol férfiak és nők együtt maradtak, gyakran elszabadult az indulat. Hóseás szavai az Izraelt újra és újra megkísértő termékenység kultuszra is utalnak (Baál és Aserá tisztelete), amikor a paráznaság kultikus dimenziót is kaphatott az aratás idej4én, éjszaka a szérűn. Naomi célzatosságát mutatja továbbá az is, amint átgondolta, hogy mikor lépjen oda Boázhoz Ruth: amikor befejezte az evést és ivást, amikor jól érzi magát.
 Ugyanakkor Naomi tervéhez nemcsak ez a pontosan átgondolt célszerűség, ravaszság kellett, hanem igen nagy bátorság is. Ha Ruthnak az éj leple alatt oda kell feküdnie Boáz mellé, nem tévesztheti el a férfit, hiszen akkor mindenki nagy bajba kerül. A szérű nem biztonságos hely. Naomi és Ruth azt is kockáztatja, hogy esetleg Boáz visszaél a helyzettel. Mert, félreértés ne essék, Naomi nem csábítani küldi Ruthot egy kaland kedvéért; sokkal többről van szó, amint látni fogjuk. Számít Boáz hűségére, feddhetetlenségére, valamint Ruth hűségére, tisztaságára is. (heszed - szövetségi hűség és szeretet, amiben Isten iránti feddhetetlensége is benne van) Ezzel együtt a terv igen merész, nem kockázat nélkül való.
Végül még egy dolgot meg kell látnunk abban, amit Naomi tesz, tudniillik hogy megragadja a kínálkozó alkalmat: "Nézd csak, Boáz, a rokonunk, akinek a szolgálóleányaival voltál, ma éjjel árpát tisztít a szérűn."  Most van itt a lehetőség, most van itt az ideje annak, hogy Boázt szembesítse a rokoni kötelezettségével. És itt jönnek a bennünk feszülő kérdések. Miért van szükség erre az összeesküvésszerű eseménysorozatra? Ha Naomi korábban azt mondta menyeinek, hogy „adja meg nektek az Úr, hogy mindkettőtök nyugalmat találjon majd férjének házában", hogyan mondhatja most azt, hogy "leányom, majd én keresek neked otthont, ahol jó dolgod lesz."? Hogyan lehetséges, hogy ő maga kezdi megválaszolni saját imádságát? Mert ez történik. A gondviselésszerűen adódott alkalmat megragadja és kihasználja. Nem tudjuk, miért volt erre szükség, miért nem lépett Boáz korábban Ruth felé, mint aki kész megváltani a családi földet, és kész utódot támasztani a meghalt fiúnak. De az is igaz, hogy a sógorházasság az elhunyt testvér kötelessége volt, nem a távolabbi rokoné. Az is lehet, hogy Boáz arra várt, nem lép-e a másik, nem megnevezett közelebbi rokon. Vagy mindkét fél a másikra várt… Pontosan nem tudjuk. Egyet azonban bizonyosan látunk: Naomi terve, Ruth engedelmessége része annak, ahogyan Isten kiterjeszti gondoskodása szárnyát az özvegyekre, ahogyan reményt, jövőt, életet készít nekik az ő népében.
Az alkalmakat, amelyeket Isten készít, meg kell ragadni. Jézus mondása is idekapcsolódik: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok."  Okosak, vagy ravaszak, mint a kígyók. Mert amit Isten elkészít, amit készít, amit cselekszik, azt meg kell ragadni. Magunkhoz kell ölelni. El kell végezni, létre kell hozni. Igen, van, hogy amit kértél, amiért imádkoztál, azt neked kell megválaszolni - mert ő elkészítette az alkalmat, a helyzetet, a lehetőséget, ezért be kell lépni. Soha nem tisztességtelenül, de akár ravasz, átgondolt, előkészített módon. Gondold át ezeket a magad életében most! Nincs-e valami, amit kértél, amiért imádkoztál, és aminek most eljött az ideje? Minden készen áll, de te nem mersz lépni, tehetetlen és passzív vagy, és amikor meg kell ragadnod a lehetőséget, talán csak Istenre tolod vissza a felelősséget: „miért nem adja ő?” - Naomi megragadja az alkalmat, és ravasz, merész tervével részesévé lesz Isten missziójának, Isten munkájának.
3. Amit az ember tesz (2): megváltó nagylelkűség
Ruth, amikor Boáz meglepődve felébred, és kérdezi, ki ez a nő mellette, egyértelműen hivatkozik a megváltó szerepére és a sógorházasság intézményére: "terítsd rá ruhád szárnyát szolgálóleányodra, mert te vagy legközelebbi rokonunk!"  Boáz válaszában ott rejlik hűséges és istenfélő volta: "Áldjon meg az Úr, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint korábban, mert nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz…" Majd ígéretet tesz, hogy ha a létező közelebbi rokon nem vállalja a kötelezettséget, ő megteszi. Kész megváltani a földet, és feleségül venni Ruthot, ami a végső megoldás és szabadítás lesz a két özvegy számára, Elímelek családjának, és amivel Ruth teljes jogú tagjává lesz Isten népének.
Hasonlóan Naomihoz, itt is azzal találkozunk, hogy Boáz saját imádságát készül megcselekedni. Amikor először találkozik a mezőn a moábita asszonnyal, így áldja meg őt hűségéért: "Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izrael Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni." (2.12) Ruth Isten szárnyai alá jött oltalomért, mondja Boáz, aki azzal szembesül, hogy ennek az oltalomnak ő lesz az eszköze. Azzal, hogy vállalja a megváltó szerepét, valamint hogy feleségül veszi Ruthot, ő maga teríti rá ruhája szárnyát az özvegyre. Ő lesz Isten munkájának az eszköze.
Boáz a bírák korában, amikor mindenki azt tett, amit akart, nem élt vissza hatalmával, jómódjával, befolyásával. Kész mindezt Isten szolgálatába állítani az által, hogy elvállalja a szegényről és özvegyről való gondoskodást. A történetből kiderül, hogy Boáznak nem volt kötelező feleségül vennie a moábita asszonyt, valamint hogy ez áldozattal járt. Ezt találjuk a 4. fejezetben, ahol Naomi egy Boáznál közelebbi hozzátartozója nem vállalja a sógorházasságot ("akkor a saját örökségemet teszem tönkre"), és ez világítja meg előttünk Boáz cselekedetének igazi jelentőségét. Ő a rokoni kötelezettséget személyes biztonsága és jóléte elé helyezi.
Mi ennek a jelentősége ma? Egy bukott világban, ahol az emberi önzés, irigység, igazságtalanság hatalmas szakadékot hozott létre a gazdagok és szegények között, a megváltott közösség gazdasági etikája el kell, hogy érjen az önérdek feláldozásáig, az áldozathozatalig. A gazdasági áldozathozatal így lesz jelévé Isten a megváltásban bemutatott áldozatának. Vannak, akik befolyásukat, erejüket, gazdagságukat magától értetődőnek tartják, és vannak, akik mások hasznára fordítják, saját érdekeiket háttérbe szorítva. Boáz jómódú ember, de kész áldozatot hozni. Az ilyen embereket tudja igazán használni Isten. Ők azok, akik az áldozattal, amit ebben az anyagi világban hoznak, Jézus áldozatára mutatnak.
Szeretet, törődés, áldozat. Pénzben, időben, energiában. Használjuk, amink van Isten missziójában - ne csak a saját céljainkra. Legyünk kreatívak, legyünk kezdeményezők, szeressük az embereket, mint akik tudják, a mi szeretetünkön, törődésünkön, áldozatunkon keresztül Jézus Krisztus jelenik meg.
Hogyan és miért? Azért, mert ő így szeretett bennünket, ezt tette velünk, és ma így emlékeztet a történetünkre:
"Kánaán földjéről származol, ott születtél; apád emóri, anyád pedig hettita. Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. Senki sem szánakozott rajtad, semmit sem tettek meg veled ezekből, nem könyörültek rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. De én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Nagyra növeltelek, mint a mező füvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de teljesen meztelen voltál. Elmentem melletted, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled - így szól az én Uram, az ÚR -, és az enyém lettél."

Elkezdtünk egy sorozatot „Ruth, migráció és misszió” címmel. A történet röviden: éhínség lett Júdában, aminek következtében egy család, Elimelek és Naomi, két fiúk az Izráellel történelmi ellenségeskedésben élő Moáb földjére mennek Bethlehemből. Letelepednek jövevényként, de hamarosan meghal a férj. A fiúk moábita lányokat vesznek feleségül, majd ők is meghalnak, gyermekük nem születik. Naomi meghallja, hogy Isten rátekintett Júdára, újra van élelem, ezért úgy dönt, visszatér. Vele mennek menyei, Orpá és Ruth is. Három özvegyasszony azonban önmagában is szociális katasztrófa abban a korban, abban a világban, ezért Naomi vissza kívánja fordítani menyeit az útról Móáb országába. Térjenek vissza népükhöz, isteneikhez, családjuk földjére - és e mögött az áll, hogy van esélyük újraházasodni, és így még nyílik előttük jövő. Orpá végül enged az unszolásnak, de Ruth ragaszkodik Naomihoz, amely ragaszkodását egy gyönyörű hitvallásban fogalmazza meg: "Ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, ott temessenek el. Úgy bánjon velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled." (1.16-17)
Ezen az úton a migrációs történet visszatér az elejére, hiszen Naomi hazamegy Bethlehembe. Két dolog azonban más, mint kezdetben. Naomit meg sem ismerik földijei, annyira összetört. Istenre nézve csak annyit tud mondani, hogy nagy a keserűsége, hiszen egész családjával ment el, de kifosztottan tért vissza. Ugyanakkor ott van mellette Isten munkájának egy különös csodája, Isten missziójának jele: egy moábita özvegyasszony, aki Izrael Istenét, az Urat vallja Istenének. Ezek fényében reflektáltunk múlt héten a migrációra, aminek ma is Isten az Ura. Azt láttuk, hogy Isten szolidaritásra és imádságra hív bennünket, az ő népét.
Szeretném, ha komolyan vennénk valamit: nem mi határozzuk meg, hogy Isten igéje mit mond nekünk. Ha ma ez a textusunk, kérem, értsük, nem azért van így, mert ezt választottam, hanem azért, mert Isten ezen keresztül kíván szólni hozzánk. Forgattam a szívemben a szöveget egész héten: mit kezdjünk vele? Mit akar Isten ezen keresztül ma üzenni nekünk? Hogyan viszonyuljunk hozzá? Hogyan halljuk ezt most, a menekült válság idején?
A választ abban találjuk összefoglalva, amit Pál apostol így fogalmaz meg: "csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát…" (1Thessz. 4.11) Hogyan éljünk, és mit tegyünk akkor, amikor inog körülöttünk az általunk ismert világ? Éljünk csendesen! Három pontban fejtem ki a szakasz üzenetét: 1. Az alázatos és hűséges élet titka; 2. Az alázatos és hűséges élet jutalma; 3. Az alázatos és hűséges élet öröme
1. Az alázatos és hűséges élet titka
Figyeljünk Ruthra, hogyan mutatja be őt a szentíró, majd mi az, amit megtudunk viselkedésének rejtett, szemmel nem látható oldaláról.
Ruth elindul, hogy - az árpaaratás idején - kalászt szedjen valaki után egy mezőn. Izrael törvényében Isten előre gondoskodik a szegényről, a nyomorultról, a jövevényről: "Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl. Szőlődet se böngészd végig, és a szőlődben lehullott szemeket ne szedd föl. Hagyd ott azokat a nyomorultaknak és a jövevényeknek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!" (3Móz. 19.9-10) Naomi és Ruth, a két özvegyasszony túlélésének ez a rendelkezés lehet a biztosítéka.
Ruth abban, ahogy elindul, és Boáz földjén szedegeti a lehulló kalászokat, számos kulcsfontosságú jellemvonást árul el magáról. Az első a készségessége és bátorsága. Készséges, hiszen elindul, idegenként az idegenbe, és mindezt lényegében Naomiért, özvegy anyósáért teszi. Bátor, hiszen moábitaként kockáztatja, hogy kigúnyolják, vagy akár durván, erőszakkal bánnak vele a mezőn. (Ne felejtsük az ősi ellenségességet, sőt megvetést e népek között; először Moáb nem akarta engedni, hogy a vándorló Izrael átvonuljon a területén, sőt, Moáb királya meg akarta átkozni Izraelt (4Móz 22.4-6); később a törvénybe került, hogy moábitának még tizedik nemzetsége sem tartozhat Isten gyülekezetéhez (5Móz. 23.4); valamint egyesek szerint a moábita Kámos isten révén került be Izraelbe az emberáldozat és a rituális paráznaság.) Mindezek ellenére Ruth elindul idegenként, nőként, teljes kiszolgáltatottságban, hogy valaki mezőjén szedegessen az aratók után.
Másodszor észre kell vennünk Ruth alázatos és tisztelettudó voltát: engedélyt kér az aratók felügyelőjétől, hogy szedegessen; a legnagyobb tisztelettel beszél Boázzal, amikor találkozik vele; majd kifejezi teljes meglepődését, amikor Boáz emberségesen bánik vele, az idegennel: "Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél, holott én idegen vagyok?" Továbbá hangsúlyozza még a szentíró Ruth szorgalmát és kitartását is: "talpon van reggeltől mostanáig, alig pihent egy keveset", ill. "így szedegetett a mezőn egész estig."  Mindez pedig folyamatosan tartott mindaddig, amíg az aratás be nem fejeződött (v. 23).
Így látjuk magunk előtt a migráció és misszió e különleges történetében a moábita Ruthot. Ennek az alázatos, tisztelettudó és bátor viselkedésnek azonban van egy benső titka, és ez nem más, mint Ruth hűséges szeretete. Naomi fogalmazta ezt meg először: "Bánjon veletek az Úr olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok velem és meghaltakkal." A szeretet, amit Naomi kíván, a héber heszed szó, amely gyakran jelenti Isten a népe iránt való szövetségi hűségét, szeretetét. De ugyanez a hűséges szeretet mozgatja Ruthot: ezzel a hűséggel ragaszkodott Naomihoz, ezzel a hűséggel ragaszkodott Naomi népéhez, földjéhez, és Istenéhez, az Úrhoz. Bibliamagyarázók hangsúlyozzák ennek jelentőségét az egész történetben. Mind Ruthot, mind Boázt a szövetségi hűség, szeretet, ragaszkodás modelljeinek látják.
Annyira, hogy Ruth ettől a heszedtől indítva hagyja ott saját apját és anyját, földjét, isteneit, minden emberi reménységét arra, hogy újra férjhez menjen Moábban. Orpá semmi rosszat nem tesz, amikor visszafordul; azt teszi, ami normális. De a heszed többre hív, mint ami normális; a heszed különleges, rendkívüli és kockáztat. Ruth mindent maga mögött hagy, és bátran, alázatosan, csendesen teszi a dolgát. Nem tehetjük, hogy ne halljuk meg ebben Jézus Krisztus szavait: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom." (Lk. 14.26)
Gondolkozzunk a heszed jelentőségén a mában. Múlt alkalommal kimondtuk, mert ki kell tudnunk mondani, hogy most, amikor inog körülöttünk a világ, ahogy eddig ismertük, eddig éltünk, félünk. Féltjük a jólétünk, a kényelmünk, a gazdagságunk, a kultúránk, a civilizációnk, a biztonságunk; féltjük a gyermekeink, az unokáink, a jövőnk… és tegyük hozzá, jogosan félünk. Sokakat feszít a kérdés: mit tegyünk, hova menjünk, hogyan van értelme dolgozni, tanulni, tervezni, építeni, stb… amikor egészen bizonyosan érezzük, hogy a világ nem marad az általunk megszokott békében és bőségben. Sokan vannak összezavarodva, vagy lesznek bénultak. Másokból ez a félelem gyűlöletet vált ki, sokan lesznek akár kegyetlenek, vagy erőszakosak, hiszen a történelmi megrendülések sokszor ezt hozzák ki az emberből. Figyeljünk arra, hogy mit tesz a heszed, a szövetségi hűség, az Úr iránti teljes odaadás és ragaszkodás! Otthagytam mindent magam mögött - semmim nincs, kiszolgáltatott, idegen, jövevény özvegy vagyok egy másik idős özveggyel, de felkelek, elindulok, kimegyek a mezőre, és nap mint nap elvégzem az alázatos, csendes munkát. Érted ennek a jelentőségét? A válságos helyzet megpróbálja a hitünket, és kérdésekkel szembesít: mint Jézus Krisztus követői, mit hagytunk hátra? Mihez ragaszkodunk? Mit jelent Jézusban bízni? Hogyan tesz ez a végső nagy ragaszkodás, ez a végső nagy kötődés és bizalom Jézus iránt szabaddá arra, hogy amikor minden megrendül, én akkor is elvégezzem hűségesen, alázattal, szeretettel, csendesen a munkám? Hol a "földünk", mi a reménységünk, mire nézve tesszük, amit teszünk? Isten szívünkbe írt heszedje, Krisztus és mások iránti hűséges szeretetünk az, ami értelmet ad a hétköznapoknak az abszurddá váló idők alkalmával is. Ruth végzi a mindennapit, és hűséges mindvégig. Naponta szedegeti a kalászokat a mezőn…
2. Az alázatos és hűséges élet jutalma
Ruth könyve második fejezetének van egy másik nagy teológiai üzenete, amely kontextusba helyezi az alázatos és hűséges életet a mindennapokban, a hétköznapokban. Ez pedig nem más, mint Isten rejtett, láthatatlan, de igen hathatós munkálkodása.
A hétköznapok problémája, hogy úgy tűnik, nincs benne Isten. Végzed a (csendes, alázatos) munkát, de látszólag nem történik semmi. Ha valaki elolvassa ezt a történetet, Isten nem jelenik meg benne, nem szólal meg, és közvetlen módon nem tesz semmit - ami pedig olyan gyakori a Biblia lapjain. Az alázatos, hűséges, csendes élet könnyen kimerül, értelmét veszíti. Hol van Isten?
Ruth azzal indul, hogy "hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után, hátha megnyerem a jóindulatát."  Hátha "kegyelmet találok szemében". Ez gyakran az alattvaló szava egy király előtt, akinek döntésétől függ az alattvaló jóléte. Nem pusztán udvariassági formula Ruth részéről, hiszen, amint említettem, nem magától értetődő az, hogy szükséget szenvedő embernek fogják látni, és nem egy ravasz idegennek, aki csak másokat kihasználni jött Bethlehembe. Ruth tehát elindul. A következő megjegyzés: "Történetesen az Elimelek nemzetségéből való Boáz szántóföldje volt az."  Történetesen, véletlenül, éppen úgy alakult. De miért? De hogyan? A szentíró azonban folytatja: "Éppen akkor ment ki Boáz is Bethlehemből…" Éppen akkor. Véletlenül. Történetesen… Éppen arra a földre megy, és éppen akkor jár arra Boáz. Az egyik véletlen egybeesést követi a másik véletlen egybeesés (jókor van jó helyen). Tudjuk, hogy az egész történetben kulcsfontosságú lesz ez a rokoni kapcsolat - de nem kell most ennyire előre szaladnunk. Csak annyit kell látnunk, hogy valaki a színfalak mögött igazgatja az eseményeket. Ruth Boáz földjére ment, Boáz éppen arra jár, és ezért találkoznak. Ezek igazi jelentőségéről azonban Ruthnak először fogalma sincs - csak a nap végén, a Naomival való beszélgetésben tudja meg, hogy Boáz rokon, de még akkor sem sejt semmit a teljes végkifejletből.
Az alázatos és csendes munka jutalmáról beszélünk. A heszeddel élő ember jutalmáról - aki nem lát semmit, nem tud semmit, de maga mögött hagyott valami fontosat, hogy hűséggel és bizalommal ragaszkodjon Istenhez, ragaszkodjon a másik emberhez, és végezze a dolgát. És közben Isten a háttérben írja a történetet. Váratlanul, elrejtett módon, lassan kibontakoztatva végzi munkáját, misszióját.
Micsoda bíztatást ad ez nekünk a hétköznapi, hűséges, alázatos élethez - a rendkívüli időkben is. Amikor szorít az érzés, hogy nem történik semmi, nem tudok nagy dolgokat megtenni, nem tudom a helyzetet megoldani, nem látom át, hogy hogyan kellene kormányoznom a dolgokat, akkor is nagy és mély bizonyosság költözhet a szívembe: az Úr írja a történetet. Ez nem jelenti, hogy nem kell gondolkodnom, cselekednem, felelősséget vállalnom, döntést hoznom, kezdeményeznem, de mindeközben szabad lehet a szívem. Isten munkálkodik. A ma hétköznapisága hordozza a holnap váratlan fordulatát. Ami ma jelentéktelen és észre sem vesszük, holnap Isten különös gondviselésének bizonyul. Amikor ma úgy látjuk, Isten nincs jelen, ott a holnapból visszatekintve hűséges munkálkodását ismerjük fel. A heszed jutalma, ajándéka ez a bizonyosság, ez a vigasztaló, erőt adó hit.
Éppen csak jelezni kívánom Ruth alázatos és hűséges életének másik jutalmát, ill. a jutalom, az áldás egy másik aspektusát, Boáz nagylelkűségét. Amint Ruth, úgy Boáz is a heszed embere. Boázban Ruth iránt a nagylelkű felajánlást (mindig az ő földjére menjen, megvédi másoktól, sőt, gondoskodik, hogy az aratók többet hullassanak el…) éppen Ruth hűséges szeretete váltja ki. Amikor Ruth őszintén kérdezi: "Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél, holott én idegen vagyok?" - a válasz így hangzik: "Apróra elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. Fizessen meg tetteidért az ÚR, legyen bőséges jutalmad az ÚRtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni." A titok a heszed; Ruth Naomi és Izrael iránti heszedjére Boáz heszeddel válaszol… Isten munkálkodik, és nagy dolgok vannak kibontakozóban.
3. Az alázatos és hűséges élet öröme
Gondoljunk arra a pontra, ahol a történet első része zárult: ne hívjatok Naominak, hanem inkább Márának, mert nagyon megkeserített engem a Mindenható. A történet második részében, ami még messze nem az isteni kifejlet, a két özvegyasszony számára reménység nyílik. Ruth aznap egy vékára való árpát vitt haza (egyheti élelem két személy részére), valamint még azt is, ami megmaradt, amikor Boáz megvendégelte. És amikor Naomi, a keserű Naomi, meghallja, mi történt, így kiált fel: "Áldja meg őt (Boázt) az Úr, aki nem volta meg szeretetét (heszed!) élőktől és a holtaktól." Reménység és öröm költözik a szívekbe, Ruth és Naomi részévé lett az aratásnak, az aratás örömének.
De többről van itt szó, mint egy véka, majd sok véka árpáról. Naomi azért dicséri az Urat, mert nem volta meg szeretetét élőktől és holtaktól. Naomi talán már sejt valamit, talán érik szívében a terv, amit majd látni fogunk. A holtak nyilván férje, fiai, halálra ítélt családja. Isten heszedje még a gyászban, keserűségben is örömet, a halálban is életet munkál. Mindezt csendesen, rejtett módon.
Ruth hűséges. Boáz hűséges. Isten hűséges és cselekszik. A csendes, alázatos, hűséges élet Isten hatalmas hűségét és szeretetét készíti elő misszió és migráció történetében. Hasonlóan ahhoz a másik bethlehemi történethez, amelynek része egy ideiglenesen az otthonát elhagyó család, egy szeretettel, hűséggel teli férfi, aki nem hagyja el áldott állapotba került menyasszonyát, ragaszkodik hozzá akkor is, ha ezért szájukra veszik a szomszédok. Véletlenek sorozata egy hűséges család életében, József és Mária életében, miközben Isten hatalmas megváltó tette készül és történik. Ez a csendes élet öröme.

Ruth könyve rövid, „jelentéktelen”, megbúvik a Biblia nagy történetei, Izrael Istenének nagy cselekedetei között. Most különösen is aktuális, hiszen két igen égető témát ölel fel: migráció és misszió. Igen, ezért vesszük éppen most elő ezt a bibliai könyvet; éppen most, amikor Magyarországot és Európát súlyos menekültválság éri. Ezért ez a csendes, a nyugalmi időkben megbúvó könyv most igen érzékenyen, élesen érinthet bennünket, Istennek Jézus Krisztusban megváltott népét.
I. Hogyan ne olvassuk Ruth könyvét?
Ez az aktualitás egyrészt élővé teheti számunkra a történetet, felnyithat minket Ruth könyve előtt. Nem irreleváns, amiről szól. Másrészt azonban gyorsan el is hallgattathatja az igét.  Mivel a menekült válság súlyos, és a bőrünkön érezzük, erős véleményeink, ill. nagyon konkrét kérdéseink vannak - és abban a pillanatban, amikor nem ezeket látjuk megerősítve, vagy megválaszolva, könnyen úgy érezzük, hogy Ruth nekünk mégsem releváns ma. Nem mond semmit, lapozzunk tovább a hírekhez, az elemzésekhez. Ezért szeretnék pár gondolatot elmondani bevezetőül: hogyan ne olvassuk Ruth könyvét? Mit ne várjuk tőle?
Ruth könyve - mint a Biblia egésze - nem ad aktuálpolitikai válaszokat. Ne akarjuk igazolva látni se az egyik, se a másik aktuálpolitikai narratívát. Van, aki a menekültek iránti szolidaritást, befogadást kéri számon - a kormányon. Van, aki a menekültekkel együtt megjelenő - kétség nélkül valós - biztonsági kockázatokra hivatkozva bezárná a kapukat. (Bár tudjuk, hiába, nem lehet…). Az első nagy kihívás nekünk, Isten népének, hogy ne magunkat halljuk, hanem Istent. Tegyük félre legerősebb meggyőződéseinket, kérdéseinket - és engedjük, hogy szólaljon meg Isten szava. Kérdezzen ő.
Ne tegyünk úgy, mintha nem érintene minket a kérdés személyesen, egzisztenciálisan: igenis, félünk. Az egész Nyugat, velünk együtt, félti a jólétét, a biztonságát, a kultúráját, a kialakult életét - mert érezzük, hogy valami egészen más jő. És nem tudjuk, hogy mi. Ha Nyugat-Európára nézünk, ijesztő látni a párhuzamos, zárvány társadalmakat, amelyben másod- harmadgenerációs bevándorlók utasítják el a befogadó ország kultúráját, sőt, fordulnak ellene. Az áradat feltartóztathatatlannak tűnik, és sem Magyarország kormánya, sem az Európai Unió nem tud megnyugtató válaszokat adni, és még kevésbé képes kézben tartani azt, amit a következő évek, évtizedek hoznak. Igen, félünk. Ismerjük el, különben úgy lesz gyűlöletté, hogy nem tudjuk, mi irányít.
Ne olvassuk úgy, mint akik végső választ, megoldást szeretnénk kapni. Nekünk nem az a feladatunk, hogy megoldjuk a problémát, hogy jól megmondjuk a kormánynak, ellenzéknek, EU-nak, bárkinek, mi a megoldás. Nekünk egyetlen kérdést kell feltennünk: Mire hív bennünket Jézus Krisztus? Mit jelent neki engedelmeskedni, benne bízni? Mit mond ő nekünk? A keresztyén gyülekezet legfőbb kérdése ez a kérdés.
Hogyan olvassuk, hogyan értsük, hogyan halljuk tehát Ruth könyvét? Úgy, mint amely történet újrakeretezi mindazt, ami velünk, körülöttünk zajlik. Nem megválaszolja - hiszen nem ugyanaz a helyzet. De más perspektívába állítja. Van egy olvasatunk, egy értelmezésünk - de Isten történetében migráció és misszió újraírhatja a mi értelmezésünket. Ahogyan Isten cselekedett Naomi, Ruth, Boáz ill. Izrael életében, az minket is arra hív, hogy gondoljuk át: kik vagyunk? Mi a küldetésünk? Mi a reménységünk? Mi a mi nagy történetünk, mi az, amin keresztül mindent látunk? A kultúránk? A történelmünk? Egy általunk elképzelt Európa? Egy rettegett Európa? Milyen szemüvegen keresztül látjuk az eseményeket? Ruth könyve arra hív, hogy Istentől való nézőpontot kapjunk.
A következőkben három egyszerű teológiai reflexiót szeretnék tenni a történet kezdete alapján.
II. Teológiai szempontok
a. A menekülteknek neve van
Ruth könyve szerzője megjegyzi, hogy mindez abban az időben történt, amikor bírák bíráskodtak az országban. A Bírák kora Izrael történetének a „sötét középkora”, amiről a szentíró visszatérő megjegyzése az, hogy „abban az időben nem volt király Izraelben: mindenki azt csinálta, amit jónak látott.” (Bír. 21.25) Ez az időszak telve van anarchiával, erőszakkal, háborúval. Éhínség üti fel a fejét az országban - olvassuk. Az éhínség, feltételezzük, tömegeket érint; nehéz elképzelni, hogy csak egy család, Elimelek és Naomi kelnek útra, csak ők lesznek menekültek. Ez a történet nyilván azért maradt fent, mert migráció és Isten munkálkodása különösen kapcsolódik egybe, és Ruthnak, a moábita idegennek előkelő szerep jut majd Izrael történetében. De ezzel együtt fontos hangsúlyoznunk: minden migráns tömeget családok, személyek alkotnak, egyéni élettörténettel, reményekkel, csalódásokkal - Elimelekek és Naomik, Mahlónok és Kiljónok, Orpák és Ruthok. Nevek, személyek, valóra vált álmok vagy kudarcba fulladt remények. Ez a migráció személyes valósága.
Igen, nincs minden név előttünk - egy bethlehemi család nevét tudjuk csak. Mi köze ennek a névtelen tömegekhez? - kérdezi a mai ember, a tömegtársadalom embere. De az egész bibliai kijelentés két dolgot hangsúlyoz. Az első, hogy Isten előtt minden embernek neve van. Hiszen, mi azt valljuk, Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett minden embert. Ő ismer minden embert, neki ugyanolyan értékes és fontos minden egyes személy… Mi, mint keresztények, ráadásul nem csak a teremtés, hanem a megváltás alapján is ezt kell hogy valljuk: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az egyszülött Fiát adta, hogy aki  hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3.16) Isten odaadta az ő Fiát, Jézust, Jézus pedig önként vállalta ezt, a kereszthalált, minden egyes emberért: menekültért és őslakosért, keresztényért és muszlimért, békeszeretőért és gyűlölködőért. Nem, nem kell sem naivnak, sem bolondnak, sem felelőtlennek lenni - de egy dolgot nem felejthetünk: előttünk nem maradhatnak (félt? gyűlölt?) menekült tömegek. Mi tudjuk, hogy nevük van, és ha mi nem is ismerjük nevüket és történetüket, Isten ismeri azt.
A másik dolog, hogy sohasem tudhatjuk, hogy mikor lesz a névtelen menekültből Isten elhívott embere. Egy névtelen, ellenséges néphez tartozó lányból Ruth, Dávid király és így Jézus Krisztus ősanyja. Névtelen jövevények… Ábrahám, Izsák, Jákób… mind csak jövevények voltak, ha tetszik, migránsok. De Isten többet gondolt felőlük.
b. Naomi: migrációs kudarc és missziói vakság
Ha alaposabban  tekintünk a történetre, két migrációs szál fut szemeink előtt: Elimelek és családja jövevényként letelepednek Moáb országában, majd Naomi hazatér; vele érkezik Ruth, aki moábita létére Izraelbe települ. Nézzük a történetet először Naomi oldaláról, Izrael népe oldaláról.
Naomi számára a migráció teljes kudarc: „Ne hívjatok engem Naominak (kedves, kellemes), hívjatok inkább Márának, (keserű) mert nagyon megkeserítette sorsomat a Mindenható. Egész családommal mentem el, és kifosztottan hozott vissza az Úr.”  Körbezárult a történet, és nincs más summa, nincs más olvasat, mint a teljes eredménytelenség: Isten kifosztott. Nos, amit Naomi elmond, az igaz; emberileg nézve a menekülés Moáb földjére kudarc volt. Mindenét elvesztette, a semmivel tért haza, még akkor is, ha egy özvegy menye vele jött. Két özvegyasszony abszolút a közösség jóindulatára szorult abban a korban. Nincstelenek.
És bár Naomi még teológiai reflexiót is végez (bajba döntött az Úr), mégsem látja azt, amit Isten ebben az összetett migrációs történetben cselekszik. Isten szándékaira, tervére, Isten munkájára (Isten missziója!) nézve Naomi vak. Ezt neveztem missziói vakságnak. Hiszen Isten nemcsak az éhínség felett Úr, hanem annak elmúlása felett is: „ismét gondjaiba vette népét az Úr, és kenyeret adott neki” - hallotta a hírt Naomi még Moábban. Isten cselekszik. Konkrétan, két dolgot kell megneveznünk, amiből Naomi semmit sem lát.
Az egyik, hogy amikor Ruth ragaszkodik, hogy vele tartson Júda földjére, Naomi teljesen érzéketlen arra, hogy az Úr az egyetlen Isten: „Látod, sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is sógornőddel együtt.”  Micsoda vakság Isten népében! Inkább visszaküldené őt Moáb isteneihez, semmint felismerné, amit Isten tesz ennek az asszonynak az életében. Ruth könyve ezen a ponton görbe tükör Isten mindenkori népének: nem látjátok, milyen távol estetek attól, amire Isten kiválasztott, megszabadított, szövetséget kötött veletek? Hogy királyi papság, szent nemzet lesztek, akik őt képviselitek a népek között? Naomi visszaküldené Ruthot isteneihez.  És ezzel nemcsak Isten nevének dicsősége az, amely csorbát szenvedhet, de - másodszor - még saját jövőbeli személyes boldogságára nézve is vak, hiszen végül Ruth által lesz élete újra kedvessé, kellemessé.
Summázzuk ezt most így: Isten népe sokszor fatálisan vak arra nézve, amit Isten egy idegen szívében áldásként készít…
c. Ruth: Isteni meglepetés
A migrációs és missziói válság történetének közepén váratlan meglepetés áll. Egy moábita asszony, aki Izraellel ellenséges néphez tartozik, félreérthetetlen hitvallást tesz: „Ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, ott temessenek el. Úgy bánjon velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled.”  Nem, ez nem házassági fogadalom - még ha legtöbben úgy hallották is. Ez személyes hitvallás Naomi Istenében, az Úrban. És ha azt kérdezzük, hogyan lehetséges, hogyan születik ilyen erőteljes és világos hit és ragaszkodás egy moábitában az Úr iránt, az Úr egy gyermeke iránt, az Úr földje iránt, a válasz: Isteni meglepetés. Mert ő ott hódít szíveket, ahol senki nem várja, és azokat hívja el a magáénak, akiket senki más nem választana, és úgy végzi misszióját, ahogy ember ki nem gondolná.
Miért érkezik Ruth, az idegen Júdába? Mit hoz ez a pogány migráns Betlehembe? Az Urat szerető szívét, Naomihoz ragaszkodó szeretetét, majd áldást nemcsak keserű anyósának, hanem egész Izraelnek. Migráció, misszió és meglepetés. Isten története, amely ma bennünket keretez…
III. Következtetések
Nem tudjuk, merre tart Európa jövője. Nem tudjuk, merre tart a világ e modern kori népvándorlásban. Egyes becslések szerint 50 millió ember hagyja el otthonát az egész világon…. Mi ehhez a mi 3000 éves, jelentéktelen kis történetünk? Hol van a mai áradatban Elimelek és Naomi, Mahlón és Kiljón, Ruth és Orpá? - Hidd el, ott vannak. Ott vannak a kudarcos migrációban… Ott vannak a meghalt ifjúk, Mahlónok és Kiljónok a Földközi tenger hullámaiban… Az A4-es mellett talált kamionban. És ott vannak a Ruthok is; Isten missziójának váratlan eszközei.
Miért mondom ezt? Azért, mert Isten a migráció Ura. A végső Úr, a végső ok, egyedül ő. Ha milliók útra kelnek, ő nem tud róla? Törzsi Istenünk lenne, aki a „keresztény Nyugaton” Isten, de a Közel-Keleten, Afganisztánban, vagy fekete Afrikában nem Isten? Ő a migráció Ura, nem hihetünk mást, és ő ma is munkálkodik. És ez ad ma reménységet. El tudod hinni, hogy a menekültekkel nemcsak rosszindulatú idegenek, hanem Isten által választott áldáshozók is jönnek? Mert jószándékú idegenekre szükség van. Mert nem mindegy, hogy akik Európában gyökeret vernek, Ruthként vonulnak-e be Isten történetébe.
És ez szolidaritásra és imádságra hív bennünket. Egy személyes beszélgetés, néhány jó szó és áldó szó - nevek és történetek vannak előttünk. Apró segítség - Krisztus nevében. És az a menekült, sok év múlva - talán muszlim vezetőként - egy napon emlékezik majd arra, hogy gyerekkorában valaki Krisztus nevében áldást mondott rá, amikor menekültként Budapesten mentek keresztül. És talán másképpen alakul emiatt népek sorsa…. Ha együtt érzünk, ha Krisztus nevében szeretünk, és ha Istentől megszólított és elhívott Ruthokért imádkozunk, nem oldottuk meg a problémát. Nem adtunk választ sok-sok kérdésre. Nem biztosítottuk be magunkat, nem számoltunk le a félelemmel. De azt tesszük, amire az egyház Ura hív minket. ÁMEN!
Lovas András