Kedves Testvéreim! Szeretném ebben a mai prédikációban lehetőleg pontosan ott folytatni ennek a sötét hangulatú ótestamentumi történetnek a magyarázatát, ahol ma egy hete abbahagytuk. Még egyszer hadd mondjam el röviden az egész történetet. Arról van itt röviden szó, hogy Izráel népe a honfoglaló harcok során Józsuénak a vezetésével elfoglalja a megerősített Jerikó városát. De Isten tudomására adja a népnek, hogy az ott talált zsákmányt, aranyat, kincset, drágaságokat, mind az Úrnak kell szentelni, abból senki a maga számára nem tehet el semmit, hogy azután legyen később miből felépíteni a jeruzsálemi templomot. Mégis, az egyik harcos, egy Ákán nevű ember elcsal titokban valamit ebből a zsákmányból, meglopja az Istent, és ezzel azután rettentő bajt zúdít az egész népre. És a baj abban van, hogy a következő harcban egy sokkal jelentéktelenebb városnak, Ajnak az ostrománál Izráel népe megfutamodik, 36 halottat veszít, nagy a megszégyenülés, nagy a vereség, a felháborodás, a szomorúság az egész táborban. Azután kiderül az is, hogy mi volt ennek a kudarcnak az oka: hogy ti. meglopták az Istent! És sorsvetés útján az is kiderül, hogy ki volt a tettes: Ákán. Rettenetesen meg kellett lakolnia gonosztettéért, mert nemcsak őt magát, hanem minden családtagját is vele együtt megkövezték, minden ingóságával együtt megégették.
A múlt vasárnap ennek a történetnek azokat a részeit próbáltam kiemelni, amelyekből kiderül az, hogy milyen rettenetes dolog a bűn. Hogy milyen halálos veszedelem, milyen irtózatos átok az, amit ez a három betűből álló kicsi szó: bűn jelent. Amivel mi olyan könnyen szoktunk játszani, ami fölött mi olyan könnyen napirendre térünk, hogy tréfálkozunk felette; hogy milyen rettenetes romlást tud hozni a bűn az emberre magára is, meg a családjára, az egyházára, meg az egész környezetére. Hogy íme egy Ákánnak a vétke rávonta Istennek a haragját és ítéletét az egész Izráel népére. Hát éppen ez a legrettenetesebb dolog a bűnben – erről volt szó a múlt vasárnap –, hogy mintegy vonja maga után a romlást, a megszégyenülést, meg a vereséget, meg mindenféle bajt és nyomorúságot, meg a halált! Hogy kitermeli a halált az embernek az életében, hogy magában hordja a halált.
Éppen ez a rettenetes a bűnnek a természetében, hogy tönkreteheti az embernek az egészségét, meg az idegrendszerét, aláássa a családi életnek a boldogságát, meg tudja rontani a házasságot, és meg tudja akadályozni a Léleknek az áradását a gyülekezetben. És ami a legrettenetesebb: ellenségévé tudja tenni az embernek az Istent! Hallottátok, mit mond Isten Józsuén keresztül a népnek: „Nem leszek többé veletek!” Testvérek, ez a legnagyobb baj! Ennél nagyobb baja egy embernek nem is lehet, mint az, hogy nincs vele az Isten. És hogyha valakivel nincs vele az Isten, akkor az ugye azt jelenti, hogy ellene van az Isten. Hát most képzeljétek el, milyen borzasztó lehet úgy élni, hogy valakinek ellene van az Isten. És hogyha te meglopod az Istent, ha te hazudsz az Istennek, és ha te azt cselekszed, amire az Isten azt mondja, hogy ne tedd, és ha te nem adod meg az Istennek azt, ami az Istené, akkor milyen alapon mered remélni, hogy veled van az Isten? Akkor milyen alapon mered te várni és kérni, hogy álljon melletted és segítsen meg és áldjon meg az Isten? Nem lehet így az Istennel játszani! „Nem leszek többé veletek" – ezt mondja az Isten. De a mondat itt még nem fejeződik be, hanem van folytatása. És így folytatódik a mondat: hacsak... „Nem leszek többé veletek, hacsak...” Tehát fölcsillan a remény: hacsak valami nem történik. Minek kell tehát történnie? Azt mondja Isten: „hacsak ki nem vetitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot." Azt, ami a bajt csinálta. Tehát ha ki nem tisztítjátok magatok közül.
Testvérek, ez olyan dolog, mint amikor az orvos azt mondja a betegnek, hogy nagyon nagy baj van, halálos a betegség, de még műtéttel lehet segíteni rajta. Tehát éppen erről van szó, hogy itt már nem segít a jó tanács, nem segít a tüneti kezelés, nem segít a fenyegetés, pláne nem segít a dolgoknak az elkenése, nem segít semmi olyan fájdalommentes kúra, amelyet mi olyan nagyon szeretnénk, hogy fájdalommentesen intéződjenek el a problémáink; itt nem segít a diéta, a fekvőkúra – semmi! Itt már csak egyetlen dolog segít, az, hogy gyökeresen beleavatkozni a dolgokba. Így mondja egy másik helyen a felolvasott részben: „Tisztítsátok meg magatokat” – és még hozzáteszi azt is, hogy „holnapra!” Tehát itt arról van szó, hogy nagyon gyors műtétre van szükség. Itt most már nem lehet halogatni a dolgokat. Itt már nem lehet azt mondani, hogy jó, jó – majd! Itt nincs „majd”, itt azonnal kell cselekedni. Itt rögtön elő kell venni a kést és azt a tumort vagy azt a fekélyt vagy azt a gennyes gócot vagy azt az átkot, ami a bajt okozta – egyszerűen ki kell vágni, ki kell tisztítani, azt el kell távolítani!
Nagyon szeretném, ha megértenétek, hogy ma ezt üzeni az Isten. És éppen a 25 éves jubileumot ünneplő gyülekezetnek ezt üzeni ma az Isten. Éppen nektek, akik szeretitek hallgatni a prédikációt, és akik már nagyon sok prédikációt hallgattatok, ma ezt üzeni az Isten. Azt üzeni, hogy nem elég az, hogy meghallgattok néhány szelíd hangú prédikációt, amelyik szinte balzsamként kenegeti a lelketeknek a fájó pontjait, amelyik úgy szép finoman kitapogatja a bajt, hogy hol van a betegség, amelyik szépen felfedi, megállapítja pontosan a diagnózist – ilyet már sokat hallottatok, most már késre van szükség! Most már arra van szükség, amit így mond az ige: Tisztítsátok meg magatokat! Tehát ki-ki számoljon le már végre azzal a bűnével, amit neki az Isten már sokszor a fejéhez vágott. Ki-ki számoljon le azzal, amit az Isten az ő életében bűnnek mutatott meg, mert különben, kedves Testvér, vedd tudomásul, hogy semmit nem ér a hited! Semmit! Sőt, egyenesen azt mondhatnám, hogy különben veszedelmedre van az Istennel való kapcsolat, mert az Isten nem veled van, hanem ellened van! „Nem leszek többé veletek!” – ezt mondja az Úr –, hacsak nem szánod rá végre magadat a műtétre, az operációra. Hát értsük már meg végre, hogy nem elég elítélni a bűnt önmagunkban, nem elég ellene lenni – mint ahogyan az az államelnök, akiről múlt vasárnap beszéltem, ellene volt –, és nem elég nagyokat bólintani rá, hogy hát igen, ilyen gyarlók, ilyen bűnösök vagyunk mi, emberek. Ez most már elég! Meg kell tisztulni tőle! És ha van valami az életedben, ami ezt a bizonyos csatornát, amelyen át Istentől kapnád a tanácsot, meg az erőt, de nem kapod, mert el van dugaszolva; ha valami eldugaszolta, eltömítette ezt a csatornát, ha van valami az életedben, ami a lelki életednek a növekedését gátolja, vagy az imádságodat beléd fojtja, vagy a szolgálatodat terméketlenné teszi, és ami a környezetedet rontja, annak ki kell jönni, azt ki kell vetni!
Nehogy azt higgyétek, hogy ez csak a kemény szavú Ótestamentumnak a mondása vagy kívánsága. Jézus pontosan ugyanezt mondja: „Ha a te szemed, vagy a te kezed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, vágd ki azt, és vesd el magadtól.” Persze nem szó szerint véve, nem úgy, hogy öncsonkítást végezz el magadon, hanem úgy, hogy nem tűrheted el magadban a bűnt. Ne tűrd meg magadban! Mert nézzétek, Testvérek, a rothadt almát nem szabad bent hagyni a kosárban, mert megromlik az egész rakomány. És nem elég megállapítani a gennyes gócot a szervezetben, hanem azt ki is kell tisztítani onnan, akármilyen fájdalmas is. Nem elég az, ha az embernek tudomása van arról, hogy valahol a lakásában vagy a pincében vagy az ágy alatt ott van egy pokolgép, amelyik bármely pillanatban felrobbanhat, hanem azt onnan minél hamarabb el is kell távolítani, ki kell dobni nagyon gyorsan, amíg még valami nagy bajt nem csinál! Ezért mondja most Isten igéje nekünk: „Tisztítsátok meg magatokat holnapra – ez a holnap azt jelenti, hogy ma, hogy ne halogassátok –, nem állhattok meg addig a ti ellenségeitek előtt – így szól az ige –, amíg ki nem vetitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot.” Azt a bizonyos átkot, azt a valamit, ami a bajt csinálta.
Az ember szinte elámul: hát ilyen nagy a baj? Hát elkerülhetetlen a műtét? Az ember nem szívesen néz szembe a saját bajával. Hányszor előfordul az, hogy a beteg, amikor elmegy az orvos, aki komolyan megmondja neki, hogy mi a baja, akkor a beteg megfordul és játssza tovább, mintha nem tudná, hogy mi a baj. Mert mi nem szeretjük az ilyen kemény szavakat hallani, hogy halálos betegség, meg bűn, meg operáció, hanem mi inkább az ilyen elkenő kifejezéseket, az ilyen enyhébb szavakat szeretjük hallani, hogy gyarlóság, meg egy kis hiba, egy kis fogyatkozás, egy kis tévedés, meg a körülményeknek a szerencsétlen alakulása. Ezért azután soha nem kerül sor az operációra, ezért soha nem tudjuk rászánni magunkat a műtétre. Isten azt mondja: „Nem leszek veletek, hacsak ki nem vetitek magatok közül azt a nekem szentelt dolgot.” Tisztítsátok meg magatokat! Tehát vagy műtét – vagy halál! Ezt nagyon komolyan mondom, Testvérek! Ne szónoki fogásnak vegyétek, nem akarok, nem is tudok szónokolni. Ezt az Isten mondja: Vagy műtét – vagy halál! Értsd meg! Vagy műtét, vagy halál!
Így folytatódik azután a történet tovább: „Felkelt Józsué jó reggel...” Ez a helyes, látjátok! Azonnal hozzáfogni, azonnal engedelmeskedni, ahogy Józsué is csinálta. Ha nehéz dolgot kell elvégeznie valakinek, ahhoz legjobb rögtön hozzáfogni. Mert minél tovább halogatja, annál nehezebb. Pláne a bűneivel, ha valaki igazán le akar számolni, akkor csinálja rögtön. Mert minél később csinálja, annál nehezebbé válik, és annál kevésbé fog sikerülni. Tehát azonnal engedelmeskedni, amint az Isten mondja. Képzeljétek el Ákánt, milyen rettenetes éjszakája lehetett az, amelyikről itt szó van, hogy: „jó reggel”. Mert hiszen ő is tudta, hogy itt valami nincs rendben, hogy valami készül. És látta Józsuénak a feldúlt arcát, meg azt, hogy reggeltől estig ott volt az Úr előtt, és megszaggatta a ruháit, és úgy jött ki az Úr elől, és az egész tábor föl volt bolydulva. És egyedül Ákán tudta, hogy mindez őmiatta van. Hogy egyedül ő a hibás, ő zúdította ezt a rettenetes bajt az egész táborra. Rettenetes éjszakája lehetett ennek az embernek. Mert az ördögnek a párnáján sohase alszik nyugodtan az ember, Testvérek! Amikor valakinek félnie kell attól, hogy valami kiderül, amit rejteget, amikor valaki tudja, hogy nagy baj lehet abból, amit csinált, nem alszik nyugodtan. Az rendszerint nem nyugodt alvó. És jól jegyezzük meg, hogy rengeteg álmatlanság mögött ez van: valami konkrét bűn, ami meglapul az ember szívében vagy a gondolataiban vagy az életében valahol. Rettenetes dolog az, amikor valakinek rejtegetnie kell valamit. Az Isten elől meg a hitvestársa elől vagy a gyermekei elől vagy akárki elől. Amikor valakinek olyasvalami van az életében, ami nem bírja el a nyilvánosságot. Én nem csodálom, hogyha Ákán nem tudott aludni. Nem is lehet! Amikor az ember feje fölött minden pillanatban ott lóg az ítélet! Rettenetes dolog a bűn, borzalmas dolog a bűn! El tudom képzelni, hogy Akán most már nagyon érzi, hogy de kár volt, nem volt érdemes elkövetni azt, amit elkövetett. Hiszen csak baj lett belőle, rettentő nagy baj!
Izráel népe tehát felsorakozik az Úr előtt. Megkezdődik a sorsvetés, nyilván olyan módon, hogy egy edénybe fehér kockákat tettek, és a hófehér kockák közé egy fekete kockát. Valószínű ilyen módon. De nem is ez a fontos. Hanem az, hogy aki a fekete kockát húzta, vagyis akire a sorsvetés esett, az olyan volt, mintha Isten mutatna reá, hogy ez a bűnös. Tehát az a fekete kocka vagy az a sors az örök Bírónak az ujja volt. Ezért hallottátok, amikor felolvastam, nem is így adja tudtul a sorsvetés eredményét, hogy a sors erre meg erre esett, hanem hogy bűnösnek jelentette ki az Úr. Rámutatott az Úr, hogy imé, ez a bűnös! Tehát ott áll az egész Izráel Isten előtt, Józsué előtt, Józsué kezében ott van a pohár tele kockákkal. 12 nemzetség, 12 nagy csoport, csupa férfi, erős, harcedzett emberek, és megtörténik a sorsolás. Mindegyik húz. Fehér, fehér – azután egyszer csak fekete. A Júda nemzetsége a bűnös. Végigmorajlik az egész táboron: éppen a Júda, a legelő kelőbb nemzetség! Az, amelyik a legnagyobb tiszteletnek örvend! Bizony, kedves Testvérek, a legjobb családba is befészkeli magát a bűn, a hitványság. El ne bízza magát senki, mert a bűn ellen nem véd az előkelőség, sem a jó hírnév, sem a fényes vagy hívő ősök emléke. Szégyenben maradhat a legjobb család is. De képzeljétek el Ákánnak a szívét! Mekkorát dobbanhatott, amikor az Úrnak az ujja a Júda nemzetségénél állt meg! És amikor a tizenegy nemzetségnek a tagjai, sok százezer férfi mind elmehetett onnan, mert fel volt mentve, és csak egy nemzetség maradt ott, a Júda nemzetsége, amelyikhez Ákán tartozott. Mert tudjátok, valahogy úgy van az, hogy amíg nagy általánosságban jelentenek ki egy tömeget bűnösnek, addig azt még az ember valahogy csak elbírja, mert a tömegben biztonságban érzi magát a bűnös, és fedezve érzi magát a többiek által. Persze mindnyájan bűnösök vagyunk, és mindnyájan valljuk, ebbe nyugodtan beleegyezhetünk. Ezt szoktuk is mondani, hogy hát igen-igen, mindnyájan bűnösök vagyunk... Csak akkor kezd azután komolyabbá válni a dolog, amikor a bűnös kezd mindjobban magára maradni, elszigetelődni a többitől, amikor mind személyesebbé kezd válni az Isten útmutatása, és mindjobban közelít Istennek az ujja magához a bűnöshöz. Mi is, amíg Isten ujja végigmutat az egész templomon, hogy bűnösök vagytok – hát addig még csak biztonságban érezhetjük magunkat, hogy igen, bűnösök vagyunk! És még ha valami kimagasló, fájdalmas, nagy bűnünk volna is, ki-ki megbújhat a többi mögött, ki-ki fedezve érzi magát a tömegben. De amikor azután Istennek az ujja egy bizonyos irányban megállapodik, akkor kezdi Ákán igazán rosszul érezni magát. És most a Júda férfiai kerülnek sorra családonként. Megint megindul a sorsolás. Fehér, fehér – fekete... A Zéra családja húzta ki a feketét. Akán szeretne elsüllyedni, rettenetes ez a kocka... olyan, mint egy véreb, amelyik már nyomon van, nem lehet előle elmenekülni. Egyre jobban szorul a kör, a hurok Ákánnak az élete körül. Azután most a Zéra férfiai húznak, és bűnösnek találtatik a Zabdi háza – Zabdi Ákánnak a nagyapja –, Ákán is ott van köztük.
Ó, hogy háboroghat most a lelke! A lelkiismerete talán azt mondja neki: Ákán, most, most miért nem vallasz be mindent, hát még most talán lehetne segíteni, talán meg lehetne menteni a helyzetet! Most, most borulj oda! Isten malmai lassan őrölnek, de biztosan. Milyen türelmes, milyen kegyelmes az Isten! Nézzétek Testvérek: háromszor, négyszer sorsolnak egymás után, mennyi alkalmat, mennyi lehetőséget adna Isten ennek a nyomorult Ákánnak arra, hogy bevallja végre a hitványságát, odaboruljon végre Isten elé és azt mondja: nem titkolom tovább, nem bujkálok tovább, hanem íme elmondok mindent. Én vagyok a bűnös, én csináltam! – Igen, mennyi idő volna még a megtérésre, milyen hallatlanul kegyelmes az Isten! – Ne játsszatok az Istennek a türelmével, Testvérek, mert egyszer az is elfogy! – És Ákán csak áll, megkövülten. Pedig tudja, hogy elveszett ember. És akkor előáll a Zabdi háza. Csupa jóvágású, erőteljes, harcedzett férfi, ott lépdel közöttük Ákán is. Halálos csend, most derül ki mindjárt, hogy ki a bűnös. Józsué megrázza a kockát a kehelyben, a legidősebb testvér belenyúl, húz – fehéret, a másik – fehéret. Így tovább. Azután Ákán jön sorra, ő is belenyúl: fekete! „Bűnösnek találtaték Ákán!" Ott áll Ákán Józsué előtt a fekete kockával a kezében. Rámutatott az ujj. Istennek az ujja.
Testvérek, az elviselhetetlen, amikor az Isten így rámutat valakire: te vagy a bűnös, te! Nem a hitvestársad, ahogyan mindig mondtad és panaszoltad, meg nem a gyereked, vagy édesanyád, édesapád, meg nem a szomszédod, nem a munkatársad és nem a körülmények, hanem te vagy a bűnös, te! Itt nincs tovább mentség. Itt nem lehet magyarázni tovább. Isten mindent tud, te vagy a bűnös. És akkor, nézzétek, milyen hallatlan nagy, gyöngéd szeretettel lép oda Józsué Ákánhoz és azt mondja: „Fiam, adj dicsőséget kérlek az Úrnak, Izráel Istenének, és tégy néki vallást, és add tudtomra, kérlek, nékem, hogy mit cselekedtél, és el ne titkoljad tőlem.” Igen, most már csak ez hiányzik, hogy Ákán egészen odaálljon az Isten elé. Most már csak az az egyetlen ajtó van nyitva Ákán számára, és minden bűnös számára, akit az Isten leleplez. Ákán, vesd bele magad az Isten karjaiba, Akán, ess bele az Isten kezébe! Tárd fel a lelked, és mondj el mindent. Öntsd ki az egész szívedet előtte, ne titkolj el semmit előle, semmit!
Ezt kell tennie minden Ákánnak. Én tudom, hogy milyen nehéz ezt megtenni. Éppen az a nehéz, idáig eljutni. Ez a legnehezebb, hogy az ember elfogadja azt a fekete kövecskét, és ne eldugja, hogy neki semmi köze hozzá. Hogy az ember igazat adjon Istennek, és ne mondja azt, hogy nem én vagyok! Hogy az ember meghajoljon az Istennek az ujja előtt, amelyik rámutat, odaboruljon és azt mondja: Uram, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Ákán is ezt tette, megtört végre. Felfakadt a kelés, és kiömlött rajta minden genny, minden piszok, minden fertőzés. Bevallott mindent. Íme, így fejeződik be ez a része a történetnek: „Ákán pedig felele Józsuénak és monda: Bizony én vétkeztem az Úr ellen, Izráel Istene ellen, és ezt s ezt cselekedtem.”
Testvéreim, amikor valaki idáig eljut, az azt jelenti, hogy a seb már fel van tárva, a műtét már meg is kezdődött, és a beteg – ha akármilyen nagybeteg volt is – ilyenkor már a legjobb reménységgel tekinthet a jövő elé, mert a többi most már nem rajta áll. Az az áldott orvos, akinek a kezébe így adja bele magát az ember, biztos kézzel végzi el tovább a műtétet. Egészen bizonyosan megmenti a beteget az élet számára. Hogyan? Erről majd a jövő vasárnap szeretnék beszélni.
Most még csak annyit, kedves testvérek, hogy ennek a nagyon sötét hangulatú ákáni történetnek szinte egy újtestamentumi változatát egyszer Jézus így mondta el: „Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18,10-14)
Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! Aki ezzel megy ki most a templomból, az megigazulva megy ki. Mert meg van írva: ,,Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”
Ámen.
Dátum: 1963. február 10.