Kedves Testvéreim! Rögtön a legelején hadd jelentsem be, hogy ezzel a hosszú történettel, amelyik az Ótestamentum egyik legsötétebb hangulatú története, három részletben, három egymásután következő prédikációban szeretnék foglalkozni.
Röviden arról van szó itten, hogy Izráel népe a honfoglaló harcok során elfoglalta Jerikót. És az ott talált zsákmányt mindenestől: a drágaságokat, az ékességeket, az aranyat, az ezüstöt, mindent egészen az Úrnak kellett szentelni, senki nem tarthatott meg önmagának semmit – nyilván azért, hogy majd később legyen miből felépíteni a jeruzsálemi templomot. Az egyik harcos azonban, egy Ákán nevű ember mégis titokban néhány szép holmit, amit meglátott, nem bírt ellenállni, hogy el ne csenje, és elrejtette a maga sátrában. Tehát tulajdonképpen az Istennek szentelt zsákmányt lopta meg, és ezzel azután rettentő bajt zúdított az egész népre. Mégpedig azt, hogy a következő harc alkalmával, Aj városának az ostrománál már nem állta meg a helyét az izraeli sereg, csúfos vereséget szenvedett, sok volt a halott is, meg a sebesült is. A sereg megfutamodott, nagy volt a gyász, nagy volt a szomorúság, nagy volt a megszégyenülés. De kiderült a kudarc oka, hogy tudniillik meglopták az Istent, sőt, sorsvetés útján az is kiderült, hogy ki volt a tettes. Rettenetesen meg kellett bűnhődnie vétkéért Ákánnak, mert nem csak őt magát, hanem még a családja összes tagját is mind-mind megkövezték, minden ingóságával együtt megégették. Mondottam, hogy az Ótestamentum egyik legsötétebb hangulatú története ez. Én most ebből a történetből csak azokat a részeket szeretném kiemelni, amelyekből fény árad, amelyekből kiderül az, hogy milyen rettenetes dolog a bűn, amit mi olyan nagyon könnyedén szoktunk venni.
Egy évtizedekkel ezelőtt élt nagy államférfiról terjedt el az az adoma, amit szeretnék most itt elmondani. Az illető államférfi, államelnök, nagyon szótlan ember volt, nagyon hallgatag ember volt, kevésbeszédű. Egyszer vasárnap délelőtt, amikor az istentiszteletről hazament, megkérdezte tőle a felesége: Ki prédikált? Hát megmondta a lelkész nevét: ez és ez. És miről beszélt a lelkész? – kérdezte tovább az asszony. A bűnről – volt a lakonikus válasz. És mit mondott a bűnről? – érdeklődött tovább az asszony. Mire az elnök ezzel az egyetlen szóval elintézte a további beszélgetést: ellenezte. Ellene volt. Mi is valahogy így vagyunk, testvérek, hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy itt a templomban általában sok szó esik a bűnről. És ahhoz is hozzá vagyunk szokva, hogy a prédikáció általában ellene van. Ezzel a humoros könnyedséggel azután sajnos rendszerint túl is tesszük magunkat rajta, az egész bűn-problémán. Szinte elintézettnek véljük magunk részéről a dolgot. Pedig ez a történet mutatja éppen, hogy mennyire nem ilyen egyszerű dolog! Mennyire nem ilyen bagatell kérdés, hanem milyen rettenetes, milyen iszonyatos dolog a bűn.
Nem hisszük, testvérek, hogy milyen halálos veszedelem a bűn! Nézzétek, nagyon érdekes az, nagyon tanulságos, és nagyon jól meg kell jegyezni, amit itt olvastunk, hogy kihangsúlyozza szinte az első versben: „Izráel fiai hűtlenül bántak az Istennek szentelt dolgokkal, mert Ákán elvett valamit belőle... És Izráel fiai ellen felgerjedt az Istennek haragja miatta." Nem megdöbbentő ez, nem érzitek ezt a nagyon veszedelmes kapcsolatot, ami Ákán és Izráel fiai között van? Ami az egyén és a közösség között van, ami az egyén és a körülötte élő emberek között van? Mert itt arról van szó, hogy rendkívül szoros a kapcsolat Ákán és az Izráel fiai között, az egyén és a közösség között. Ákán és Izráel egy a vérben és egy a bűnben. Ákánnak a bűne Izráelnek a bűne. Izráel fiai vétkeztek, mert Ákán elvett valamit! Igen, Izráel fiai vétkeztek, ők a bűnösök, de egy közösségnek a bűne mögött mindig egy bizonyos egyénnek, vagy egyes személyeknek a konkrét bűne van mint háttér, mint alap. A közösségnek a bűnét mindig egyes személyek vagy egy személy hordozza, akarja és követi el. A közösségnek nincsen énje, a bűn mögött pedig mindig egy én áll, egy olyan valaki, aki azért a bűnért ténylegesen felelős, aki azt a bűnt valóságosan és ténylegesen elkövette: Egy Ákán, aki hozzányúlt valamihez, ami nem az övé, aki összezavarja a dolgokat, aki bajt zúdít az egész közösségre, a többiekre is, aki bajba keveri az egész társaságot, aki szerencsétlenségbe sodorja bele a többi embereket is. Mert ezt tette Ákán. Rettenetes bajt zúdított rá a családjára, a házára, még a barmaira meg az ökreire is. Meg az egész Izráel népére. Szerencsétlenségbe sodorta bele az egész népközösséget.
Tudjátok, Testvérek, valahogy olyanformán van ez, mint a mi emberi testünk is. Tudniillik rengeteg fertőzési lehetőség között élünk ebben a világban. Szakadatlanul, mindig minden oldalról támadásnak vagyunk kitéve. De az a halálos baktérium vagy bacilus mindig egy bizonyos sejten át hatol be a szervezetbe, mégpedig azon az egy bizonyos sejten keresztül, amelyik a leggyengébb, és amelyiknek a legkisebb az ellenállóképessége. Nos hát, ez a gyönge sejt az Izráel népének a testén – ez volt Ákán, ahol behatolt a romlás a szervezetbe. Úgy, hogy felgerjedt az Istennek a haragja Izráel fiai ellen. Elvesztették a háborút. Egy lánc mindig olyan erős, amilyen erős benne a leggyengébb láncszem, mert ha ott elszakad, akkor elszakad a lánc. Ez a gyenge láncszem Izráel népének a láncolatában, ez volt Ákán. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, hozzányúlt ahhoz, ami nem az övé – és elszakadt a lánc. Ákán vétkezett, Ákán elbukott, és ezzel törés támadt Izráel népének az egész frontján. Érzitek, testvérek, hogy így befolyásolja az egyénnek a vétke a közösségnek a sorsát? Vegyük komolyan: így befolyásolja az egyes embernek a vétke a közösségnek a sorsát! Mert éppen ez a rettenetes a bűnben, hogy nem úgy élünk és nem úgy vétkezünk mint külön, önálló egyedek, akiknek a többiekhez semmi közük nincsen. Aki azt képzeli, hogy csak magáért felelős, és csak önmagának áll vagy esik, az nagyon téved. Mert senki sem él csak önmagának, és senki sem vétkezik csak önmagának, hanem mindig másokkal való nagyon szoros közösségben és kapcsolatban, összefüggésben élünk és vétkezünk. Mindnyájan olyanok vagyunk, mint egy ajtó: ajtaja annak a közösségnek, amelynek a része vagyunk. Csak az a kérdés, hogy ezen az ajtón át mi áramlik be a közösségbe? Áldás vagy pedig átok? És azt a bűnt, amit elkövettem valahol, viszem magammal be a házamba, a családomba, a baráti körömbe, meg az egyházamba, meg a népem életébe, és rontom vele az egész közösséget. Ez a rettenetes a bűnben! Éppen ez a borzalmas a bűnben, hogy egy Ákánnak a bűne az egész népre rávonja Istennek a haragját. Éppen ez a rettenetes a bűnben, hogy pl. egy haszontalan fiú vagy leány az egész osztály közszellemét megrontja, vagy egy családtagnak a hitványsága vagy titkos bűne az egész családi életet megrothasztja. Vagy egy romlott tag egy egész üzemnek a személyzetét bemocskolja. A bűn az olyasvalami, testvérek, mint a lék a hajón: beszivárog rajta keresztül a romlás, és elsüllyed az egész hajó, ha valami nem történik. Aki azt hiszi, hogy ha pl. a családi, a házassági hűség ellen vétkezett, és nem tudta meg senki, sikerült titokban tartania, akkor nincs semmi baj, az rettenetesen téved! Mert ezen a résen át, amit az ő titkos bűne jelent, beáramlik a családba a romlás és megfertőzi a gyerekeknek a lelkét, anélkül, hogy tudnának róla. Megkeseríti az egész légkört. Léket kap és lassan elmerül az egész családi élet.
Képzeljük el ennek az Ákánnak a lelkiállapotát, amikor azon a reggelen Izráel fiai mint a megvert kutyák rohantak vissza a táborba, amikor Ákán látta annak a 36 embernek a temetését, amikor hallotta a megözvegyült asszonyoknak és árváknak a sírását, mit érezhetett akkor ez az ember? Képzeljétek el! Biztosan megmozdult a lelkiismerete, és valami ilyenformát mondhatott neki, hogy: Ugye Ákán, te tudod, hogy miért van ez?! Ugye te tudod, hogy mi az oka ennek a szégyennek, ennek a megfutamodásnak, ennek a gyásznak, ennek a szomorúságnak? Látod, mit tettél hát! Mit tettél a néped ellen! Csak te tudod egyedül, itt körülötted senki nem tudja, miért történt ez a szerencsétlenség. De te tudod!
Valami olyanformát jelent ez, hogy amikor te látod a fiadat vagy leányodat lezülleni és Istentől elszakadni, akkor ne azon sopánkodj, hogy jaj, hogyan lehetséges ez, hanem inkább azon gondolkozz nagyon komolyan, hogy nem te vagy-e az oka? Nem temiattad van? Nincs a te életedben valahol valami titkos bűn és nem ez-e az a rés, amelyen át behatolt a fertőzés az egész családba? Mert ezt kellene nekünk nagyon komolyan megértenünk és megvizsgálnunk magunkban, hogy mit jelentünk mi a magunk környezete számára? Miféle ajtók vagyunk mi a családi életünk, meg a baráti körünk, meg a gyülekezetünk számára? Hogy mi minden megy át a kezünkön, meg az agyunkon, a gondolatainkon, meg a fantáziánkon, és jut bele így azoknak az életébe, akik körülöttünk élnek. Ó, ha tudnátok, micsoda rettenetes hatása van a bűnnek a környezetünkre! Nem vennénk olyan tréfás egykedvűséggel, mint az az államelnök is, hanem elrémülnénk! Az egy Ákán bűne az egész Izráel népére rávonta Isten ítéletét. Mert ilyen a bűn, ilyen rettenetes dolog a bűn.
Azután nézzétek, még az is nagyon tanulságos dolog a történetben, hogy Jerikót, a megerősített hatalmas várost csodával határos módon beveszik Izráel seregei, legyőzik. És a sokkal kisebb Ajnál pedig vereséget szenvednek. Kudarcba fullad a vállalkozás. Pedig hadászatilag is egészen jelentéktelen város Jerikóhoz képest. A jerikói hősök futnak megszégyenülve, mint a nyúl, hátrahagyva a halottaikat meg a sebesültjeiket. Mi ennek az oka? Mi van emögött a kudarc mögött, emögött a szégyen, megfutamodás mögött? Hát tudjátok mi van? A bűn! Az van mögötte! „Izráel fiai hűtlenül bántak” – ezt olvassuk az első versben. És ez olyan jól kifejezi, hogy mi a bűn: hűtlenség. Az, amikor az ember elfordul az Istentől. Az, amikor az ember elszakad az Istentől, hátat fordít az Istennek. Amikor hűtlenné válik valaki a hűséges Istenhez, ez a bűn. Vagy ahogy a 11. vers még jobban mondja: „Vétkezett Izráel, mert áthágták az én szövetségemet, amelyet rendeltem nékik...” Igen, ez a bűnnek a lényege. Áthágása annak, amit az Isten rendelt. Az a bűn, amikor az ember egyszerűen átlépi az Istennek a rendeléseit, amikor nem korlátozza az embert az, hogy mit mondott az Isten. Amikor az ember egyszerűen túlteszi magát azon, hogy az Istennek mi a véleménye ezekről a dolgokról. Ez a bűnnek a lényege, ez az átlépés, ez az áthágás.
Hegyes vidéken, nagy szakadékoknak a szélén szoktak korlátokat felállítani, vagy egyenesen kerítést vonnak, hogy a turisták le ne szédüljenek a mélységbe. Az ilyen korlát, az ilyen kerítés nem arra való, hogy az embert a szabad mozgásában korlátozza, hanem arra való, hogy megóvja az embert a szerencsétlenségtől. Persze megteheti valaki, hogy átlépi ezt a kerítést, áthágja, vagy átbújik valaki ez alatt a korlát alatt – minden gyerek meg tudja tenni –, de ha megtette, akkor már nincs semmi, ami védje tovább a zuhanástól, a tragédiától. Nos hát, Testvérek, valahogy így védi Isten is az embereknek az életét az Ő törvényeivel, az Ő rendeleteivel, az Ő parancsolataival, mint egy kerítéssel. Nem azért mondja Isten, hogy ezt ne tedd: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, ne kívánd a másét – mintha Istennek kedve telne a parancsolgatásban –, hanem azért, hogy te le ne szédülj a veszedelembe. Mert a bűn áthágása ennek a kerítésnek. Átlépés azon a vonalon, amit az Isten von, ami elválasztja a boldogságot a boldogtalanságtól, a tisztaságot a tisztátalanságtól, az örömet a bánattól, az életet a haláltól. Ez a bűn: amikor átlép valaki. És ha valaki átlépi, ha a maga konok akaratát mégis az Isten akaratával szembehelyezi, akkor meggyűlik a baja, akkor vereséget szenved Ajnál. És akkor van az, hogy egyszerre kezdenek nem jól menni a dolgok a családban, meg a házasságban, a hivatalban meg a magánéletben, meg a lelkiismeretben, meg a testi kondícióban is. Egyszerre minden kezd romlani. Baj van, vereség minden vonalon, kudarc, megfutamodás. S oly rettentő nehezen jut el az ember annak a felismerésére, hogy tulajdonképpen ez van az életének a kudarcai és vereségei mögött: a bűn. Ez! Csak az ember először mindig azt érzi, hogy valami nincs rendjén, azután hogy valami baj van, valami elromlott az életében, és mindig másutt keresi az okot, másokban, körülményekben – csak szembe nem akar nézni azzal a ténnyel, hogy a tulajdonképpeni ok az, hogy áthágta a rendeléseket, átlépett a határon. És akkor már nincs, ami visszatartsa az embert tovább a zuhanástól, a tragédiától, a veszedelemtől. Mert nézzétek, ilyen a bűn, hogy vonja maga után a romlást, a megszégyenülést, a csődöt, a halált. Nem tréfadolog, nem lehet játszani vele, nem lehet megtűrni az embernek önmagában: halálos veszedelem a bűn!
Mi volt hát az a nagy bűn, aminek ilyen rettenetes következményei voltak? Amikor Józsué megdöbbent lélekkel odaáll az Isten elé, elkezd könyörögni, akkor Isten meg is mondja neki. Tudtára adja, hogy mi volt az a nagy bűn. Mert testvérek, amikor az ember igazán őszinte szívvel odaáll Isten elé, akkor az Isten nemcsak nagy általánosságban mondja, hogy bűnös vagy, hanem rá is mutat a bűnödre és konkrétan nevén nevezi, hogy mi a bűnöd. A mennyei orvos nem csak annyit mond, hogy jaj, barátom beteg vagy, hanem azt is megmondja, hogy mi a bajod. Pontosan, egészen határozottan és félreérthetetlenül. Azt mondhatnám, hogy aki nem ismeri a maga életének a bűneit név szerint, az még soha életében igazán nem állt ott az Isten előtt. Mert amikor az Isten elibe tárja valakinek a maga bűneit, akkor ott nincs mese és nincs félreértés, akkor azt lehetetlen meg nem érteni. Mert az Isten nagyon világosan beszél. És ha te nem tudod, hogy mi a bűnöd, akkor nem voltál még az Istennel négyszemközt soha életedben. Nézzétek, milyen hallatlan világosan megmondja Isten: „Vétkezett Izráel, áthágták szövetségemet is, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból, és loptak is, és hazudtak is, és edények közé is dugdostak.” Tehát, amire Isten a kezét rátette és azt mondta, hogy ehhez pedig embernek nyúlni nem szabad, azt vette el Izráel. Meglopták az Istent! Meglopták.
Te még sohasem loptad meg az Istent? Vajon miránk nem érvényes, amit itten Izráel népe ellen mond az Isten, hogy „elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból, és loptak és hazudtak és az edényeik közé dugdostak”?! Realizáltad te már magadban, hogy kié vagy? Kié a kezed, meg a szemed, a szíved, meg az eszed, meg kié a családod, meg a házasságod, meg kié a munkád, a pénzed, meg az erőd, meg az időd? Hogy mindez kié? Hallottátok az istentisztelet elején ezt az igét, Isten mondja, mert a Szentírásból olvastam fel: „Ti pedig az Isten temploma vagytok, az Isten Szent Lelkének a temploma. És ha valaki megrontja ezt a templomot, megrontja azt az Isten.” Mert ez a templom szent, és ezek vagytok ti – ezt mondja az Isten. Tehát titeket az Isten önmagának, a maga számára szentelt egészen. Átszögezett kezét rátok tette, lefoglalt a maga számára. Azt mondta, hogy ez a férfi, meg ez a nő, ez a fiú, ez a leány az enyém egészen. Józsuénak azt mondotta az Isten, hogy „áthágták az én szövetségemet”. Hát nem az az Isten szövetsége, hogy te, meg te, meg én az Istenéi vagyunk egészen?! Hát nem ez az ő szövetsége, hogy az övéi vagyunk mind testestől, mind lelkestől, mind életünkben, mind halálunkban? És most mondjátok meg, testvérek, mit kapott meg Isten abból, ami az övé? Hova dugdostad magadat előle? Isten komolyan veszi azt, ami az övé. Mit tettél azzal, ami az Istené? Te még soha nem loptad meg az Istent? Nem tréfadolog ám ez, testvérek! Halálosan komoly dolog! Isten legalábbis halálosan komolyan veszi azt, ami az övé. Mert nézzétek, így folytatódik azután a szemrehányás, az isteni szó: „Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt, hátat fordítottak ellenségeik előtt, mert átkozottakká lettek. Nem leszek többé veletek!” Nem csoda, hogyha mindenféle bajok vannak a családunkban, meg a házasságunkban, meg a gyülekezetünkben, meg az egész világon. Nem csoda: hogyne lennének bajok, mindenféle bajok, amikor megszakadt az érintkezés az ember és Isten között. Hát hogyne lenne akkor baj! Hát hogyne lenne baj, amikor az a csatorna, amelyen át az erőt, meg a kedvet, meg az életet kaptuk Istentől, eldugaszolódott, eltömődött. Hogyne lenne akkor baj! „Nem leszek többé veletek!” Ezt mondja az Isten. De még itt nincs vége a mondatnak. Így folytatódik tovább:,,hacsak”! Nem leszek többé veletek, hacsak... Igen, hacsak valami nem történik. Minek kell történnie? Majd a jövő vasárnap szeretném elmondani, hogy minek kell történnie.
Most még csak annyit, hogy addig gondold át ennek a történetnek a kapcsán, hogy milyen irtózatos veszedelem, milyen irtózatos átok az, amit ez a három betűből álló picinyke szó jelent, hogy bűn. És akkor majd megsejtesz valamit abból is, hogy miért kellett az Istennek olyan irtózatos akciót kezdeni a bűn ellen, a bűnből való szabadítás érdekében, mint Jézus születése, élete, szenvedése, halála, feltámadása és mennybemenetele. Mert amikor valaki a bűnnek a valóságát megismeri, akkor tud és akkor igyekszik odamenekülni, ahol a segítség van. És akkor tud az ember így kiáltani, teljes őszinte szívvel:
„A mi szívünk csak Tehozzád,
Jézus, Isten Báránya,
Óhajtozik, híveidnek
Drága fényes aranya,
Mert halálunk megrontója,
Örök életnek adója
Vagy egyedül, Krisztusunk,
Idvezítő Jézusunk.”
(227. ének 1.vers)
Dátum: 1963. február 3.