A mai igehirdetésben a keresztség lényegéről szeretném Isten Igéjének a tanítását röviden összefoglalni. Ismerjük az Igét nagyon jól, ami elhangzott most közöttünk, hiszen minden keresztelés alkalmával újra halljuk. Ismerjük a keresztelés gyakorlatát, hiszen ebben a templomban is gyakran láttunk már. Mi magunk is meg vagyunk keresztelve, ha nem is gondolunk rá. Közünk van tehát ehhez a sokat vitatott szertartáshoz személy szerint is, közvetlenül, és mégis - vagy talán éppen ezért -, legtöbbször csak üres külsőség a számunkra egy-egy újszülött gyermek megkeresztelése. Bizony, sok embert az egész szertartásban csak az érdekli, hogy: Na, fiú-e vagy leány? Egyébként azonban türelmetlenül várja, hogy minél hamarabb vége legyen és mehessen már haza a keresztelés miatt megint hosszúra nyúlt istentiszteletről. Próbáljuk hát Isten Igéjének a fényébe odaállítani egyházi életünknek ezt a gyakorlatát, amit elég megtévesztő kifejezéssel keresztelésnek nevezünk. Micsoda a keresztség? Mit jelent rajtunk? És miért kereszteljük meg gyermekeinket is, és mit jelent ez őrajtuk? Ezekre a kérdésekre keressük most a feleletet!
Arra a kérdésre, hogy mi a keresztség, a régi teológusok két rövid szóval feleltek. Azt mondták: a keresztség jelkép és pecsét. És ma sem lehetne jobban kifejezni a lényeget, ha tudniillik e szavak tartalmát ismerjük. Azt kérdezte egyszer valaki egy bibliaköri összejövetelen: Mit gondoltok, vannak-e a Bibliában képek, illusztrációk? Igen, felelték rá, vannak képes Bibliák, illusztrációkkal ellátott kiadások. De nem erről van szó. Hanem arról, hogy Isten az Ő kijelentéséhez adott-e képeket, szemléltető ábrákat, tehát illusztrálta-e az Ő mondanivalóját? Erre az érdekes kérdésre a leghatározottabb igennel lehet felelni. Isten két képet is adott az Ő Igéjéhez: a keresztséget és az úrvacsorát. Mind a két kép, ábra, tulajdonképpen élőkép. Mintha azt mondaná Isten: most, miután hallottátok az Igémet, most egyszer ki is ábrázolhatjátok egy élőképben. Milyen nagyszerű ez! Nemcsak hallani, hanem látni is lehet, amit Isten közölni akar velünk. Igen, mert az emberi szívnek nemcsak egy kapuja van, és ha egyszerre több kapun át: a fülnek, a szemnek, a szájnak a kapuján át hatol be az Ige, bizonyára több a valószínűsége annak, hogy eléri a szívet!
De mit illusztrál a keresztség és az úrvacsora? Bizonyára nem mindent, amit Isten a Szentírásban elmond, hanem a leglényegesebbet abból, a legfontosabb eseményt. Az egész Szentírásnak pedig, az egész Ó és Újtestamentumnak legközpontibb eseménye, tartalma, üzenete nem más, mint Jézus Krisztus keresztre feszítése a Golgotán. Hogy az úrvacsora Krisztus kereszthalálának ábrázolása, azt egyszerre megértjük és látjuk. Úgy töretik meg a kenyér, mint Krisztus teste a Golgotán, úgy öntetik ki a bor, mint Krisztus vére a keresztfán. Ez hát világos. De a keresztség hogyan ábrázolja ezt a szent áldozatot? Úgy, hogy a keresztelésnél használt víz is a Krisztus vérének a képe, annak a szent vérnek, amelyik ott a Golgotán kiontatott.
Azt mondtam az előbb, hogy megtévesztő ez a kifejezés: keresztelés. Ez bizonyára a mi nyelvünkben abból a képzetből eredt, amit a keresztvetés idéz föl az emberben. Tehát a Krisztus keresztjével mint egy jelvénnyel való ellátása valakinek. Eredeti értelme a szónak egészen más. Mint ahogyan az eredeti gyakorlata is egészen más volt, mint a mai. Ezért is nem látjuk ma a keresztségben a Krisztus halála által történt megváltás képét mintegy kiábrázolva. De rögtön kivilágosodik a kép, ha tudjuk, hogy Jézus idejében nem vízzel való meghintés útján történt ez a szertartás, hanem a vízbe való alámerítés formájában. Például Keresztelő János ott állott a Jordán partján. Miután befejezte prédikálását, derékig belegázolt a vízbe, odament hozzá, be a vízbe a megkeresztelendő, s ekkor János lenyomta az illetőt egy pillanatra a víz alá. Olyan volt ez a pillanat, mintha az illető kivágatott volna az élők földéből és alámerült volna a halál folyójába. De a következő pillanatban János keze, amelyik a víz alatt fogva tartotta az illetőt, megint fölemelte, és a megkeresztelt most már visszamehetett a partra. Jézus is így keresztelkedett meg János által.
Ebben a cselekményben két dolog ábrázolódik ki világosan: egyrészt egy teljes fürdő; másfelől pedig egy szimbolikus halál és feltámadás. Tehát először megtisztulás - persze a bűntől, persze a Jézus megváltó vére által! Amit mindig hirdetünk, amiről a nagy örömhír szól, hogy Jézus haláláért teljes bűnbocsánatban részesíti Isten azokat, akik ezt hit által elfogadják! Ki tudná megérteni különben a bűnbocsánat nagy titkát, a Krisztus vére által való megtisztulás nagy misztériumát, ha maga az Úr nem adott volna róla ilyen nagyszerű illusztrációt a keresztségben? Nézd - mondja -, olyan a bűnbocsánat, mint egy nagy mosdás, fürdő, amelyben egészen megtisztul a lelked azoktól a foltoktól, amiket rajta hagyott a bűn. Mindentől, amivel bemocskolta magát a lélek, nincs többé, mint ahogyan az írás is, amit letöröltek a tábláról, nincs többé! Ilyen teljes bűnbocsánatot szerez Krisztus váltsághalála mindenkinek, aki azt hitével elfogadja.
Gondolj a bemerítés által történő keresztelésre és egyszerre milyen gazdag tartalommal telítődnek meg ezek a régi ismert Igék: “Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (1Kor 6,11); “Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1,7); “Kegyelem néktek és békesség...Jézus Krisztustól, a ki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által,” (Jel 1,5); “Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel 7,14) Ennek az illusztrációja a keresztség. Tehát azt akarja az Úr, hogy ezt a legfontosabb mondanivalóját ne csak halljad, hanem lássad is! Azt akarja, hogy erről a legnagyobb kegyelemről mindenképpen végy tudomást! Ez a legnagyobb örömhír mindenképpen eljusson a szívedig!
A másik dolog, ami kiábrázolódik az alámerítés által történő keresztelésben: egy szimbolikus halál és feltámadás. A régi bűnös ember alámerült a vízbe, és egy megújult, újjászületett ember jön elő és megy ki a partra. Hol maradt a régi? Eltemettetett a keresztség által a halálba! Mégpedig a Krisztus halálába! A keresztség által mintegy belemerítődik az ember a Krisztus halálába! Úgy tekintődik, mintha meghalt volna, mintha Krisztus halálában ő szenvedte volna el bűneiért a büntetést, mintha Krisztus halálával ő - a keresztelendő - tenne eleget az Isten igazságszolgáltatásának. Részesévé válik Krisztus halálának. Isten mintegy belelátja, beletudja őt a Krisztus kereszthalálába - és mindezt azért, hogy részese lehessen a Krisztus feltámadásának is. Hogy Krisztussal együtt új életre támadhasson, hogy a megkeresztelt ember, a Krisztus halálába belemerített embert most már beleláthassa magát, beletudhassa és beleélhesse magát a megszentelt, megváltott életbe! Azért kell alámerülni a Krisztus halálába, hogy Krisztusban és Krisztussal együtt mintegy feltámadva a halálból, élhessen most már az örök életben már itt e földön, és majd odaát a mennyben is! Ennek a Krisztussal együtt való meghalásnak és feltámadásnak az illusztrációja a keresztség.
Gondolj a bemerítés által történő megkeresztelésre és egyszerre új tartalmat nyernek ezek az Igék: “Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, a kiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, a ki feltámasztá Őt a halálból.” (Kol 2,12); “Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az Ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért Ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hiszszük, hogy élünk is Ő vele.” (Róm 6,3-8) Azért halt meg és támadott fel a Krisztus, hogy aki hisz Őbenne, aki belehiszi magát az Ő személyébe: már most az örök életben élhessen! Ennek a felséges titoknak a kiábrázolása a keresztség. Ezen nem változtat, hogy ma nem bemerítés által történik. Tehát ezt jelenti az, hogy a keresztség jelkép.
De nemcsak az, hanem pecsét is, mondottuk az elébb. Tudjuk ugye, mi a pecsét? Egy okmányon például hitelesítés, biztosítás, hogy igaz, hogy valódi az irat. A Biblia is ilyen irat, levél. Maga Isten küldte a mennyből és a földön lakó hívő embereknek adresszálta. Drága ígéretek, ajánlatok vannak ebben a levélben úgy, hogy a címzettek dörzsölhetik a szemüket és elcsodálkozhatnak: igazán nekünk szól, nincs itt valami tévedés? Mármost, hogy ebben semmi kétség ne legyen, hitelesítő pecséttel is ellátta Isten ezt a levelet, lepecsételte, hogy valódiságában és igazságában ne kételkedjünk. Két pecsét is van ezen a levélen: az egyik a keresztség, másik az úrvacsora.
Tehát a keresztség mint pecsét éppen azt jelenti, hogy amit ábrázol, amit illusztrál, az igaz, és valóban neked szól. A Krisztus vére által való bűnbocsánat és az Ő feltámadásában nyújtott örök élet lehetősége igazán a tiéd! A keresztség mint kép azt mondja: így történt! A keresztség mint pecsét azt mondja: érted történt! Ezért említtetik a neved is a keresztségnél, hogy ebből láthassad: ennyire személy szerint rólad van szó! Tehát nemcsak az hirdettetik a keresztségben, hogy miként a víz elmossa a test szennyét, éppen úgy Jézus vére megtisztít és megújít - hanem több! Mégpedig az, hogy éppen olyan valóságosan és bizonyosan megtisztít Krisztus vére, amilyen valóságosan és bizonyosan megtisztít a víz testileg! A hitedet akarja erősíteni az Úr a keresztséggel, mintha azt mondaná: gondolj arra, hogy megkereszteltek téged is! Jusson eszedbe a saját keresztséged! Gondolj Krisztus vére által történt eljegyzésedre, és higgyed csak bátran, hogy igen: a te bűneid is meg vannak bocsátva, előtted is nyitva van az örök élet kapuja! Elfogadhatod, s élhetsz vele, mert rajtad van a pecsét, mint a menyasszony ujján a gyűrű. Tehát nem úgy áll a dolog, hogy meg vagy keresztelve, most már minden rendben van, üdvözülsz bizonyosan! Óh, nem! A keresztség ténye nem helyettesíti a hitet, nem ment föl a hívés alól - de erősíti, támogatja a hitet, segítségére van a hitnek, mintha biztatna általa Jézus, hogy bátran fogadd csak el a bűnbocsánatot, az örök életet, az Úr Jézus halálát és feltámadását, hiszen érted történt, amit szerzett általa: a tiéd! Igazán! Valóban! Teljesen!
És ha a magad számára elfogadtad, fogadd csak el bátran a gyermeked számára is! Nem érti még a jelentését? Ez igaz - de hát a bűn és a kárhozat jelentését érti? Nem, és mégis részes benne! Ha tisztán jönne a világra, ha mentes volna a bűn fertőzésétől, akkor el lehetne halasztani felnőtt korára a Krisztus vérével való megmosatás jelét és pecsétjét - de milyen nagy kegyelem az, hogy hívő szülők gyermekeiket már a születésük után hamarosan bevonhatják külső, látható jegy által is ugyanabba a reménységbe, amiben ők maguk élnek. Úgy tekinthetnek gyermekeikre, mint akik számára szintén elpecsételtetett a bűntől való megtisztulás és örök élet ígérete a Krisztus megváltó vére által!
Egyébként a gyermekkeresztség bibliai alapjáról még külön is szeretném egyszer az Ige tanítását elmondani. Most arról van szó, hogy te is meg én is meg vagyunk keresztelve, bele vagyunk merítve Krisztus halálába és feltámadásába. Megköszönted-e már, hogy hordhatod az Ő kegyelmének ezt a pecsétjét? Örülsz-e neki, hogy téged is eljegyzett magának?
Álljunk most oda lélekben a mi Urunk elé és mondjuk el néki köszönetünket és vallástételünket az ének szavaival:
Úr Jézus, idvesség fejedelme,
Én életemnek hű segedelme,
Megtérek hozzád hálaadással,
Szent neved áldom énekmondással,
Emlékezeted elrejtem szívemben,
Rólad éneklek egész éltemben.
Eljegyzél kegyelmed pecsétjével,
A keresztségnek drága vizével,
Zászlód alá én nevem beírtad,
Néped közé szolgád befogadtad,
Erőtlenségem lelked segítette,
Házad javait velem éreztette.
(430. ének 1. és 3. vers)
Ámen
Dátum: 1951. október 14.