Péter apostol sorra veszi levelében az emberi életnek szinte minden területét és viszonylatát. Szólt már a keresztyén ember helyzetéről a világban, az Isten országában, a rabszolgasorsban, most pedig beszél a keresztyén ember helyzetéről, feladatáról a házasságban. Először egy egészen speciális, a gyülekezetben nyilván gyakran előforduló problémáról beszél, azután pedig általában a házastársaknak egymás iránti kötelességéről.
Lássuk, hogy mi volt az a speciális probléma? Kiderül ez abból, amit az ilyen helyzetben élő gyülekezeti tagnak tanácsként ad. Úgy látszik, sok lehetett a gyülekezetben a vegyes házasság, olyan, ahol a nő keresztyén volt, a férfi pedig pogány. Vándor igehirdetők járták a vidéket, prédikálták a megfeszített Krisztust, hirdették az evangéliumot és a házastársak közül az egyik megtért, a másik nem. Az egyik számára üdvösséget jelentett az evangélium, a másik számára pedig bolondságot vagy botránkozást. Az egyik egy egészen új világba lépett be a bűnbocsánat kapuján, bekerült a mennyei Vőlegény násznépének örvendező közösségébe, a másik kívül maradt rajta. Az asszony boldogan táplálkozott az Igéből és az úri szent vacsorából az örök élet eledelével a gyülekezetben, a férfi pedig értetlenül, idegenül vagy talán éppen ellenséges indulattal szemlélte. Az a veszély fenyegette a házastársakat, hogy a Krisztus miatt egyre nagyobb szakadék mélyül ki közöttük, s lassan egy egész világ választja el őket egymástól.
Nem ismeretlen ez a probléma a mai gyülekezetben sem. Ma is vannak hívő emberek, akik vegyes házasságban élnek. Nem olyan értelemben, hogy az egyik református, a másik pedig más vallású. Hanem úgy, ahogyan Péter apostol idejében: az egyik szívvel-lélekkel a Krisztusé, a másik nem. Az egyik hisz és imádkozik, a másik nem. Az egyik Krisztusban és az Ő szolgálatában találja meg élete értelmét és örömét, a másik nem. Az egyiknek otthona a gyülekezeti közösség, a másiknak nem. Az egyikkel történt valami, valami megmagyarázhatatlan, egy láthatatlan, de mégis valóságos találkozás az élő Jézussal, amit a másik nem bír megérteni, jóindulatúan mosolyog vagy bosszankodik, vagy féltékenykedik miatta. Tehát nem felekezeti, hanem lelki vegyes házasságról van szó.
Három nagy veszedelme van ennek. Az egyik az, hogy a házastársak lassan elidegenednek egymástól lelkileg. Mindenik éli a maga külön életét. Úgy érzik, egy egész világ választja el őket egymástól, hiszen amiért az egyik lelkesedik, azért a másik bosszankodik, ami az egyiknek öröm, az a másiknak értelmetlenség, ami az egyiknek élet, az a másiknak halál. Lassan úgy érzik, nem valók egymáshoz, hiszen annyira végzetesen különböző a lelki beállítottságuk. Legjobb esetben mint két elárvult lélek élnek tovább egymás mellett, idegenül és unottan. Nyilvánvaló, hogy ez nem jó megoldás. A másik veszedelem az, hogy a hívő házastárs megalkuszik, belefárad a küzdelembe és a békesség kedvéért inkább alkalmazkodik a nem hívő házastárs életéhez, szokásaihoz, kívánságaihoz. Embernek engedelmeskedik inkább, mint az Istennek, hogy mindenképpen elkerülje a háborúságot a családban. Nyilvánvaló, hogy ez sem a helyes megoldás. A harmadik kísértés az, hogy a hívő házastárs mindenáron meg akarja téríteni a nem hívőt. Szent hevülettel beszél, beszél szakadatlanul olyan dolgokról, amiket az már ezerszer hallott és éppen ezért halálosan megunt. Mit sem számít az, hogy az Ige szerint “nem beszédben áll az Istennek országa” (1Kor 4,20), ő nagy, erőszakos buzgósággal beszél tovább! Agyonbeszéli azt a szerencsétlen hitetlent és még rossz néven is veszi tőle, hogy még mindig nem fog rajta. Közben kifejlődik benne bizonyos fölényérzet a hitetlen házastárssal szemben, és úgy gondol reá, úgy szól róla hívő körökben, hogy szegény még nem tart ott, ahol ő. De sok hívő ember zárta el már ezzel a kimondott vagy csak vélt lelki fölénnyel az utat Krisztushoz a kereső vagy tévelygő lelkek előtt! Nem te vagy éppen az a hívő asszony, vagy hívő férj, aki az erőszakos térítő prédikációiddal akadályoztad meg a tiéidet abban, hogy ők is veled egy hitre jussanak? Ha eddig a másik félben kerested a hibát, a lelki vegyes házasságnak az okát: nem volna-e itt az ideje végre magadat okolni miatta?!
Mi legyen hát akkor a helyes megoldás? Mondjon le a hívő házastárs minden missziói törekvéséről a nem hívő házastársával szemben? Nem! Semmiképpen! A hívő ember, a Krisztus követője sohasem mondhat le arról a célról, hogy a körülötte élő nem hívő emberek - legyen az akár házastársa, akár gyermeke, akár barátja, ismerőse, munkatársa, vagy bárki - megnyeressenek a Krisztus országa számára. De ennek a legeredményesebb módja és legáltalánosabb szabálya az, amit Péter így mond: “Hasonlóképen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az ígének, feleségük magaviselete által íge nélkül is megnyeressenek; Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket.” (1Pt 3,1-2) És ez nem csak a házassági kapcsolatra érvényes, hanem általában a hívő embernek a nem hívőkkel való mindenféle viszonyulására és kapcsolatára. Jézus Krisztus sohasem emelt válaszfalat ember és ember közé, hanem éppen ledöntött mindenféle elválasztó akadályt. Ha a szívünkben az a Jézus Krisztus van, aki a bűnösök és hitetlenek előtt, az Őt gyalázó és keresztre feszítő emberek előtt önkéntes halálával megnyitotta a mennyország kapuját: akkor ez a Jézus Krisztus éppen nem elszakít, elidegenít a nem hívő embertől, legyen az akárki, hanem éppen még nagyobb szeretettel fordít feléje! Ahol a Krisztus miatt lelki elhidegülés, eltávolodás állott be a hívő házastárs szívében a hitetlennel szemben, ott a Krisztus abban a szívben már nincs jelen, legfeljebb valami hamis emléke neki.
Nem kell megalkudni sem, nem kell elrejteni vagy pláne kioltani a kapott világosságot, sőt: minél nagyobb az a világosság, annál nagyobb a vágy az iránt, hogy a másik is megnyeressék a Krisztusnak - de nem szóval, nem beszéddel, hanem “íge nélkül”, magaviselettel és feddhetetlen élettel. A legnagyobb szolgálatról van itt szó, a jóság missziójáról, a tett evangélizációjáról.
Az apostol olyan esetről beszél, ahol a férfi valószínűleg lenézte a keresztyénséget. Nos: döbbenjen meg azon tény láttán, hogy milyen nemessé tette az ő feleségét ez a kigúnyolt Krisztus! A vitatkozás helyett legyen az élete olyan tiszta, átlátszó, hogy mindenen, amit tesz, vagy nem tesz, mond vagy nem mond, ragyogjon át a Krisztustól kapott kegyelem fénye. Akkor majd a másik fölfigyel, akkor majd megsejt valamit abból az erőből, ami a Krisztus keresztjéből árad. - A múltkor hallottam egy vidéki munkavezetőtől, akinek olyan a beosztása, hogy időnként ott kel hagynia az embereit, akik fölött a felügyeletet gyakorolja és el kell mennie több napra más helyre hivatalos ügyekben. Azt mondta: nyugodtan megyek el, mert az embereim között van öt-hat metodista, akik 100 %-ig megbízható emberek és a többiekre is jó hatással vannak. - Miért nincsen a református embernek is ilyen híre? Ez a tett evangélizációja: a jóság missziója! Ez a szavak nélküli evangélizáció!
Ezt ajánlja az apostol a lelki vegyes házasságban és minden lelkileg vegyes összetételű társaságban: a szeretet pazarlását! Te, aki az Isten megváltó szeretetéből meríthetsz mindig, pazarolhatod is ezt a szeretetet. A szó legszorosabb értelmében is, pazarolhatod! Pazarolni annyit jelent, mint kiadni valamit számítás nélkül, anélkül, hogy valami eredménye, látható haszna, értelme lenne: meggondolás nélkül, számítás nélkül, hátsó gondolat nélkül szórni, árasztani! Igazán szeretni csak így lehet. Ha azzal a hátsó gondolattal szeretek valakit, hogy legyen is hasznom belőle, például, hogy az illető változzon is meg, hasonuljon hozzám: akkor már nem igazi szeretettel vagyok iránta. Ne azért szeressem, hogy nekem legyen valami hasznom belőle, hanem neki! Nekem elég haszon az, hogy átáramlik rajtam Krisztus szeretete. Ez a szeretet azután majd elvégzi a másikban is azt, amit kell! Hallottam, hogy az egyik üdülőhelyen a mókusok és cinkék odamennek az emberekhez, fölmásznak a kezükre, végigszaladnak a karjukon, belekotorásznak a zsebükbe. Pedig ezek természet szerint félénkek, megriadnak, ha ember közeledik hozzájuk. És íme, a szeretetteljes bánásmód a természetüket változtatja meg ezeknek az állatoknak. Az emberi természet talán kevésbé volna fogékony a szeretet hatalma iránt? Szeretetet pazarolva élni: ez a legmeggyőzőbb érv a hitetlenekkel szemben, a gúnyolódókkal szemben, a meg nem értőkkel szemben, hogy Ige nélkül is megnyeressenek a Krisztusnak!
A továbbiakban van még az apostolnak néhány szava általában a házasságról. A női szépségideálról beszél. Akkoriban is divat volt a hajfonogatás, aranynak felrakása, öltözékek felvétele. A kozmetika sohasem volt olyan fejlett technikájú, mint a hellenizmusban, az egyiptomiak hatására. E tekintetben ma sem változott sokat a világ. Rengeteg időbe, pénzbe, erőbe, fáradságba kerül a tűnő szépség ápolása. Nem azt mondja az apostol, hogy a hívő asszony hanyagolja el a külsejét, mondjon le róla, hogy tetszeni akar férjének, az embereknek. Sőt, egyenesen arra biztat, hogy olyan szépséggel igyekezzen tetszeni, amin nem fog az idő, ami megoldja az öregedés problémáját: mennél inkább telnek az évek, annál több a sugár benne. A belső szépség fölénye a külsővel szemben: ez a keresztyénség nagy ajándéka a nők számára! A szív elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlansága. Nem látszatszépség, hanem alázatosságon is áttetsző vonás. Nem kiabáló: halk; nem hivalkodó: szerény; nem szenvedélyeket felgyújtó: békés. Ez az a szépség, ami sohasem megy ki a divatból, s amivel hívő keresztyén asszonyok új ideált tudnak kialakítani a világban.
Végül még a férfiakhoz is van egy szava az apostolnak: “A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel,az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint a kik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.” (1Pt 3,7) Ez az “értelmes módon” azt jelenti, hogy belátóan. Férfiak! Legyetek belátók az asszonyok iránt! Lássatok bele a feleségetek lelkébe, lássátok meg, mire van szüksége, mi bántja, mi hiányzik neki, miben tudnátok segítségére lenni, mivel tudnátok örömöt szerezni neki. Néha egészen apró dologgal. Finoman fejezi ki magát az apostol: “az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén.” (7b vers) Vigyázzatok: csak az edény a gyöngébb, nem a tartalom! A tartalom, ami abban a gyöngébb edényben van, lehet még drágább és erősebb, mint a férfié! De éppen mivel az edény gyöngébb, nagyobb gondot, kíméletet, szeretetet, tiszteletet igényel. Emellett különös erővel hangsúlyozza az apostol a férfi és asszony teljes egyenlőségét a Krisztusban.
A férfi és a nő örököstársak az élet kegyelmében. Mindkettő Isten képére teremtetett, mindketten bűnösök, mindkettőért ugyanaz a vér hullott a kereszten, s mindkettő ugyanazon ígéretnek örököse. És végül megmondja, mi a legmélyebb kapcsolat, ami a házastársakat összekötheti és kell, hogy összekösse egymással: Isten előtt való együtt-megjelenés a közös imádságban. Ez a keresztyén házasélet próbaköve. Ha nincs ilyen, ha lehetetlenné válik, ha a férfi és a nő imádkozó lelke ellentmondanak egymásnak, ha egyiket elnyelt könnyek kísérik: baj van. Revideálni kell a dolgokat és éppen a közös imádságban újra kiküzdeni a harmóniát!
Ti asszonyok - így kezdi az apostol. Ti férfiak - így végzi. Nem volna most jó közösen leborulni az Úr előtt és az újrakezdést lehetővé tevő bűnbánatban együtt elmondani: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek"? (Mt 6,12)
Ámen
Dátum: 1954. november 7.