A Miatyánknak ez az utolsó kérése. Ez is szorosan kapcsolódik az előtte lévőhöz, ahhoz, hogy “ne vígy minket a kísértésbe”. Tudniillik különbség van a megkísértés és a kísértésbe esés között. A megkísértés azt jelenti, hogy az ellenség tolvaj módjára ott settenkedik a szívünk háza körül, keresvén és próbálván, hogy hol törhetne be. A kísértésbe esés pedig azt, hogy az ellenségnek sikerült behatolni a házba, megkezdődött a küzdelem és kérdés, hogy ki marad felül, ki lesz a győztes? Ki tudom-e űzni, vagy elfoglalja a belsőmet, megkötöz és uralomra jut felettem? Ezért tanít Jézus így imádkozni, hogy “ne vígy minket a kísértésbe”. De ha már beleestünk abba, ha már viaskodunk vele, még akkor sem vagyunk elveszve, még akkor is van menedék, segítség, egy nagy SOS-jeladás, segélykérés: “Szabadíts meg a gonosztól!”
Mi az a gonosz, amiről Jézus itt beszél? Elsősorban az a gonosz hatalom, mint személy, amely minden formájú és fajtájú kísértés mögött áll. Az a titkos hatalmi központ, ahonnan mindig megújuló támadások érik a Krisztust követni akaró embert. A kísértést irányító személyes hatalom, a Kísértő személye. A Biblia úgy beszél a gonoszról, mint az ellenséges lelkek, elemi erők láthatatlan seregéről. A gonosz, mintegy gyűjtőfogalom, azoknak az erőknek, démonikus hatalmaknak a megjelölése, amelyekről Pál apostol beszél, amikor ezt mondja: “Nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonosz lelkek ellen, melyek a magasságban (tehát a bennünket körülvevő szellem szférában) vannak”. Ez a sokféle gonosz hatalom mind az emberi élet láthatatlan hátterében húzódik meg. Az emberlét minden rosszában benne van a kezük. Birodalmuk van, melynek mozgatószálai a legfőbb gonosz, a Sátán kezében futnak össze.
Hogy honnét van a gonosz a világon? - ez már elméleti kérdés, a Biblia pedig soha nem fejteget spekulatív problémákat, itt se. Hanem egyszerűen tudtul adja, hogy a gonosz van, létezik, mégpedig itt van, betör mint ellenség a világba. A helyzet tehát komoly. Amikor komoly veszedelem fenyeget, akkor az ember nem filozofál, hanem védekezik, cselekszik. Éppen úgy, mint egy fenyegető bombatámadásnál is, nem azon elmélkedik az ember, hogy hol készül a bomba, amely a közelemben lecsap, milyen súlyú, milyen gyártmányú és robbanó hatású, hanem számol a veszéllyel és menekül. Így beszél Jézus a gonoszról mint fenyegető hatalomról, sőt, nem is a gonoszról beszél, hanem az előle való menekülés lehetőségéről. Nem magyarázgatja, ki az a gonosz, hanem azt mondja: így kiáltsatok: “Mi Atyánk, szabadíts meg a gonosztól!”
Igen: emberlétünk, különösen keresztyén létünk a gonosz támadásaitól szakadatlanul fenyegetett lét. De azt ne gondoljuk, hogy az a gonosz csak kívülről fenyeget, mint egy rajtunk kívül álló hatalom. Nem! Sőt! A gonosz hatalom támadásának a titka éppen abban van, hogy mi magunk támadhatók vagyunk, fogékonyak vagyunk, az ellenségnek hídfőállásai, támaszpontjai vannak bennünk, a szívünkben, a vérünkben, a vágyainkban, a lelkünk mélységeiben. Az ún. óemberünk hangja bennünk szólal meg és azok a gonosz hatalmak ezután a hang után orientálódnak. Ez az óember bennünk azoknak a gonosz hatalmaknak titkos ügynöke, szövetségese, amelyik belülről jeleket ad az ellenségnek és elárulja neki az egyéniség várának a gyenge pontjait. Ezért tehát ha valaki meg akarja ismerni a démoni hatalmakat, sohase kifelé tekintsen, sohase a külvilágban keresse, hanem befelé: önmagában, a saját énjében. Mi magunk vagyunk az a hely, amelyet a gonosz hatalom megszáll, és ahol a gonosz hatalom valósága a saját gonosz indulataiban, vágyainkban, gondolatainkban, szavainkban és gonosz cselekedeteinkben, tehát a saját gonoszságunkban felismerhető. A legördögibb dolog az ördögöt másutt, másban keresni, meglátni és nem önmagunkban. A tőlünk távol, valahol másutt munkálkodó ördögben való hit a bennünk lévő ördögök munkájának az eredménye. Nem úgy beszélni a gonoszról, mint bennünk lévő valóságról - már magában véve is gonosz dolog! Csak aki már felismerte a saját bensőjét lefoglaló, önmagában mozgató erővé vált, égető tűzzé vált, megbénító teherré vált gonoszt, az tudja igazán, mit jelent ez a kiáltás: “Szabadíts meg a gonosztól!”
Csak egyetlen példával hadd világítsam meg az elmondottakat: Mindnyájunknak szokott rossz hangulata lenni, kellemetlen, sötét kedélyállapota. Néha egészen indokolatlanul és váratlanul lep meg, ránk telepszik, mint a köd, vagy mint a súlyos viharfelhő és a kék eget eltakaró árnyékát ráveti még a környezetünkre is. Magunk sem tudjuk talán, miért vagyunk ilyen borongó hangulatban, miért uralkodott el rajtunk ez a gonosz kedélytelenség. Valahogyan úgy van, ahogyan egyszer mondta valaki: az emberi természet befödött mélysége nyílik föl és kiereszti titkait. Ne kicsinyeljük le ezt a jelenséget és ne akarjuk kimagyarázni, indokolni, igazolni, mert ezek a rossz hangulatok abból az ijesztő, titokzatos mélységből származnak, ahol azok a gonosz hatalmak uralkodnak. Azt a fedőt, amit a morális erő egy ideig a mélység nyílása fölött tud tartani, váratlanul valami apróság lelöki és a sötét hatalmak fölszabadulnak, kitombolják magukat abban a rossz hangulatban, gonosz kedélyállapotban, ami legtöbbször előfutára csak a gonosz gondolatoknak és tetteknek. - De hát mit tehetünk ellene?! Nos, összeszedhetjük magunkat, mozgósíthatjuk az akaraterőnket, segítségül hívhatjuk az értelmünket, a józan belátásunkat, amelyik elmondja, hogy nem lenne szabad így viselkedni, hogy ez a környezetünkre káros és elviselhetetlen! De vajon segít-e mindez? Lehet-e akaraterővel, ész-okokkal, józan belátással legyőzni azt a sok föltóduló gonoszt, ami a saját bensőnk mélységeiből előtör? - Nos: ez csak egy példa arra, hogy mennyire hatalmába tud venni bennünket a gonosz, mennyire behálóz, lenyűgöz, megigéz, meggyötör!
De mégsem vagyunk védtelenül kiszolgáltatva neki. Ha nem volna szabadulás a gonosz rettentő hatalmától, nem volna benne a Miatyánkban ez a kérés: “Szabadíts meg a gonosztól!” Az a Jézus tanított így imádkozni, akinek a keresztrefeszítésében ez a kérés már be is teljesült. Ott, a Golgotán tudniillik éppen ez történt: a megszabadítás, a megváltás a gonosz hatalmából. Hiszen ott az történt, hogy az Atya azt a lényt, akit legjobban szeretett, a Fiút, a Szentháromság második személyét, emberi testben odadobta a gonosznak prédául. S mivel a gonosz nem tudta megrontani és rabszolgájává tenni, kitöltötte rajta haragját. Testben és lélekben ki akarta irtani. Minden dühét ráviharozta, s Ő mindent alázatosan és engedelmesen elhordozott, amíg a kereszten fel nem sóhajtott: Elvégeztetett! Elvégeztetett, mert megrontotta a gonosz hatalmát, kiszabadította szolgálatából az embert és mint az Élet Fejedelme, a feltámadott és mennybement Úr Szentlelke által él mindazokban, akik megtérnek Őhozzá, akik elégtételét hit által elfogadják. Ezzel a nagy csata eldőlt, a gonosz meggyőzetett és most már minden hatalom csak a kivonuló, megvert sereg fogyó hatalma azok felett, akik a Szabadítót és a szabadítást hit által elfogadják.
Ebbe a szabadításba kapaszkodunk bele, mint ahogy a fuldokló két kézzel fogódzik bele a felé dobott mentőövbe, amikor így imádkozunk: Szabadíts meg a gonosztól! Ezzel az imádsággal mintegy átöleljük a Keresztet, ahol tényleges szabadulás van számunkra a gonosztól! Ahogyan Isten Igéje mondja: “Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek!” Nem olyan értelemben persze, hogy a gonosz hatalomnak a támadásaitól is szabadok leszünk, sőt, amíg élünk, sohasem kerülünk ki a gonosz hatalom befolyási érdekszférájából. Mindig újra támad a sötétség hatalma, de tudhatjuk, hogy az a hatalom már megtört. A legsúlyosabb küzdelembe is azzal a bizonyos hittel mehetünk bele, hogy Jézus már győzött. Ha fölfedezed valamiben a közeledését, vágd a szeme közé, amit a legkevésbé szeret hallani: “Megvert ellenség vagy, legyőzött hatalom vagy!” Ragaszkodj bátran ahhoz a hitedhez, hogy meg vagy váltva, Krisztus megváltott, nem vagy tehát kénytelen engedni a gonosznak! Aki ezzel a forró kéréssel: Szabadíts meg a gonosztól!, igazán belekapaszkodik Isten megváltó kegyelmébe, az mindig meg is tapasztalja, hogy valóban van szabadulás számára a gonosztól!
A Miatyánknak ez a kérése is, mint mindenik, többes szám első személyben van. Jézus tehát ebbe a kérésünkbe is beleöleli az egész teremtett világért való könyörgést: azért a világért, amelyik az Ige szavai szerint hiábavalóság alá vettetett és amelyik a maga Krisztus nélküli nyomorúságában fohászkodik és nyög mind mostanáig, tudattalanul is várva a megszabadulást a rothadandóság rabságából. “Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.” (Róm 8,20-22) És éppen az az ember, aki már megtapasztalta a Krisztus által való szabadulást a gonosztól, képtelen a világ bármilyen nyomorúságát, baját közönyösen szemlélni, mint akinek semmi köze hozzá, hanem a gonosz látása könyörgésre készteti: Uram, szabadíts meg minket, embereket, világot a gonosztól!
Ne panaszkodjunk és keseregjünk a világ nyomorúságának a láttán, hanem kérjünk segítséget ellene onnét, ahol van szabadulás! Aki megismerte Jézus Krisztust, nem alkudhat meg többé semmi bajával a világnak - háborúval, ellenségeskedéssel, betegséggel, szegénységgel -, nem törődhet bele abba, hogy mindez végzet és ezért megváltoztathatatlan, hanem tudja, hogy a világ nyomorúságával szemben valamit mindenképpen tehet: kiálthat, könyöröghet: “Ments meg tőle bennünket, Uram, szabadíts meg minket a gonosztól!” Igen, aki egyszer a Krisztus szabadítását megkóstolta a maga életében, az nem tud többé szabadulni attól, hogy éhezze és szomjúhozza a jobbat, azt, amit Isten az egész teremtett világ számára is megígért, a végső győzelmet, azt, amiről Péter és János apostol írásaiból így olvasunk: “Új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik, és az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről és halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak!” - A megváltásnak ezért a végső kiteljesedéséért tanít Jézus a Miatyánk utolsó kérésében könyörögni, kiáltani - és íme Ő maga kiált és könyörög velünk, hiszen ez a mi imádságunk: az Úr imádsága!
Tegyünk hát bizonyságot a gonosztól is megszabadító Urunk hatalmáról:
Él az Úr, áll ígérete:
Ördög s világ minden csele
Megszégyenül mirajtunk!
Vélünk az Úr, mi ővele,
Végtelen az ő ereje:
Győzelmet kell aratnunk...
(393. ének 2.vers)
Ámen
Dátum: 1955. március 13.