Egy külföldi újságban olvastam a minap egy érdekes cikket. Írója az atombomba borzalmas lehetőségeivel, egy tervbe vett, háromszáz méter hosszú holdrakéta építésével, és a Hold jövendő birtokbavételének kilátásaival foglalkozik. Így fejezi be cikkét: Ébredj fel, emberiség, őrült hatalmi vágyadban önmagad pusztítod el! Ébredj föl utópisztikus álmaidból, és gondold meg, hogy békében, jólétben és boldogságban is élhetnél e földön! De ez csak úgy érhető el, ha nem engedjük magunkat többé a gyűlölet által vezettetni, hanem a legmagasabb kozmikus törvény, a szeretet által. - Nos, az újságírónak tökéletesen igaza van. Ehhez hasonló bölcs tanácsok már nagyon sokszor, és az egymás ellen acsarkodó földrészek minden oldaláról elhangzottak! Nem kétséges, hogyha a gyűlölet helyett a szeretet törvénye uralkodnék a világon, valóban békességben, jólétben és bőségben élhetne az emberiség itt a földön. De azt mondani a gyűlölködő embernek, hogy te ezután ne haragudj, hanem bocsáss meg és szeress, körülbelül ugyanaz lenne, mint egy halálos betegnek azt mondani: Kelj fel, és légy egészséges! Az a beteg azonban kénytelen lenne elismerni, hogy: Nem tudok, nincs hozzá erőm! Ugyanígy a természeti ember is csak ugyanezt mondhatná: Tudom én jól, hogy szeretettel minden vitás kérdést el lehetne intézni, és meg lehetne változtatni az egész világ arculatát, de én képtelen vagyok erre a szeretetre! Én csak gyűlölni tudok! Aki még mindig abban a téves illúzióban ringatja magát, hogy az ember akár neveléssel, akár rendőri karhatalommal, vagy szigorú törvényekkel, büntetéssel, vagy akár a jólét emelésével, a társadalmi rend megváltozásával javítható, az nagyon elmaradt a világtól! Az tudományosan is nagyon régi, és túlhaladott álláspontot vall.
Az egyik svájci újság közöl egy igen érdekes pszichológiai tanulmányt az emberről. Érdemes megjegyezni, hogy ezt a tanulmányt nem teológus, nem egyházi ember írta. Rettentő élményei megtanították arra, hogy az emberről alkotott képet revideálni kell. Többek között erősen kétségbe vonja, hogy az ember morális lény. Mi az ember? - kérdezi. Amit mi embernek nevezünk, az mind csak vakolat, amit ha csak kicsit megkarcolunk, lehullik, és kilátszik, ami alatta van: a vadállat. Sőt - mondja tovább - még az állatnál is rosszabb. Az állat nem gondolkodik, nincs morálja. De van egy bizonyos mértéke és törvényszerűsége, aminek kereteiből nem tud kiesni, képtelen kilépni. Az ember viszont tud gondolkozni, és vannak morális ismeretei. De minden moralitást le is rázhat magáról, és teljesen immorálissá tud válni. Azok az emberi szörnyetegek, akik a közvélemény szerint is csak akasztófát érdemelnek, csak mennyiség, de nem minőség tekintetében különböznek egyéb emberektől - tőlünk, tőled és tőlem. Azok is emberek, mint mi, és mi is emberek vagyunk, mint ők. Ott van pl. egy apa, aki dühében megüti a gyermekét, vagy egy sértett önérzetű ember, aki állatot kínoz. Ugyanazok a tünetek kicsiben, mint a nagy gonosztevők gátlástalan kitöréseiben. Az ember tud udvarias lenni, tud művelt lenni, részvétet és segítőkészséget tanúsítani, szeretetre méltó lenni. De mindez csak vakolat, ami rögtön leválik, mihelyt megszűnnek azok a társadalmi föltételek, amelyekre szabva voltak. Harmonikus életkörülmények között nem nehéz az embernek a jó oldaláról mutatni magát. De amint megzavarja valami ezt a harmóniát, rögtön lehullik minden. Az a bizonyos kultúr-vakolat legföljebb az egyiknél vastagabb, mint a másiknál. Az egyikhez talán szilárdabban tapad, mint a másikhoz. De csak vakolat marad! S ami azután alatta van, az a legszörnyűségesebb valami. Elszomorító tanulmányát Schiller egy idézetével fejezi be: “Veszedelmes dolog felébreszteni az oroszlánt, pusztítva tépnek a tigris fogai, de a szörnyűségek szörnyűsége az eszét vesztett ember.”
Nagyon tanulságos dolog megfigyelni, hogy ez az újságíró tapasztalati és tudományos, pszichológiai vizsgálódások alapján majdnem ugyanoda jutott, mint ahova Pál az isteni kijelentés alapján. Pál a test cselekedeteiről ezt írja: “A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók.” (Gal 5,19-21) A test cselekedetei az Újtestamentum szóhasználatában ezt jelentik: az ember cselekedetei, amit az ember cselekedni képes. Tehát maga az ember, a maga legbelsőbb lényegét tekintve. Az a valami, ami a vakolat alatt van. Itt nem egy bizonyos emberről beszél az apostol, nem egy gonosztevőről, egy akasztófavirágról, hanem az emberről, az emberi fajtáról, az emberi nemről, amihez te is hozzátartozol, meg én is. És nálad is, nálam is a különböző vastagságú kultúrvakolat ilyen dolgokat leplez. Ezek a mi, a mi énünk cselekedetei, és már nagy lépéssel jutottunk előbbre a gyógyulás felé, ha még azt is elismerjük, hogy mi önmagunktól nem is tudunk mást cselekedni, csak a testnek ezeket a szörnyűséges cselekedeteit. Hiába tudjuk mi azt, hogy szeretni sokkal szebb dolog, mint gyűlölni és haragudni, és teljesen hiába buzdít rá jóakarattal valami erkölcsprédikátor, hogy emberek, ne gyűlöljétek, hanem szeressétek egymást, legföljebb elismerjük, hogy talán igaza van. Ám el kell ismernünk, hogy képtelenek vagyunk reá.
Igénk, amikor fölsorolja a test cselekedeteit, így folytatja: “De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22) Nagy ellentétet fejez ki ez a “de”. És valóban óriási különbség van a test produkálta cselekedetek és a Lélek produkálta gyümölcs között. A gyümölcs másvalami, mint a cselekedet: a gyümölcs nem emberi fáradságos cselekedet eredménye. Ha az ág rajta marad a fán, önként termi a gyümölcsöt. Ugyanígy, ha a hívő ember benne marad a Krisztusban, ellenállhatatlanul termi a Lélek gyümölcsét. Erre vonatkozik Jézusnak ez a mondása: “Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt.” (Jn 15,6) A szeretet a Szentlélek gyümölcse, nem az én cselekedetem. Nem én állítom elő, hanem Krisztus termi bennem a Szentlélek által. A szeretet magától értetődő, spontán következménye a Krisztussal való lelki közösségemnek. Tehát úgy is mondhatnám, hogy nem is én szeretek, mert én arra képtelen vagyok, hanem Krisztus szeret bennem és általam. Csak úgy virulhat ki bennem a szeretet, ha megtaláltam a Bibliában a szeretet egyetlen forrását, az értem meghalt és föltámadott Krisztust, és föltárulkozva előtte, engedtem, hogy ez a szeretetforrás megtöltse a szívemet.
Így értjük meg alapigénknek ezt a felhívását, amely így hangzik: “Amiképpen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben”. “Szentek legyetek!” - Ez nem azt jelenti, hogy próbáld összeszedni minden erődet, erőltesd meg magad, és akkor is kedvesen mosolyogj, szelíden válaszolj, szerető szavakat mondjál, amikor a benned lévő ösztönök tiltakoznak ellene! Ha te magad akarsz szentté válni, akkor a legtiszteletreméltóbb szándékod is a cél elérésére csak vakolás lesz, a vakolat vastagítása, a megrepedező vakolat javítgatása. Hanem “Szentek legyetek!” - azt jelenti, hogy hagyj föl minden jó szándékú erőlködéssel, önmagad gyötrésével, ehelyett nézz inkább Krisztusra, az egyetlen Szentre! Engedd, hogy Ő áradjon szét benned az Ő Szentlelke által! Értsd meg, hogy nem a te cselekedeted által leszel szentté, szent életűvé, hanem a Krisztusnak rajtad és általad való cselekedete által. Ne magad akard megszentelni magad! Ez úgysem sikerül, hanem engedd, hogy Krisztus szenteljen meg téged! Ne akarj Krisztus nélkül szentté válni!
Maga Krisztus, de nem az Ő példája, hanem az Ő személye jelenti számodra is a szent életet a gyakorlatban! A Szentlélek úgy el tudja rajtad árasztani Krisztust, ha igazán akarod és engeded, hogy Krisztusnak a vonásai, és a jelleme nyilatkozik meg mindennapi életedben. Nem arról van szó, hogy utánozd Krisztust, hanem arról, hogy Ő éljen benned! A Szentlélek Krisztust aktualizálja, Krisztust állítja bele a mindennapi életünkbe. Azért kell tehát megtelnünk Szentlélekkel, mert csak így válhatunk szentté!
Amikor Igénk a gyakorlati szentté-lételről beszél, a test cselekedeteivel szembeállítja a Lélek gyümölcsét. Figyeljük meg: nem az áll itt, hogy a Lélek gyümölcsei, hanem egyes számban: a Lélek gyümölcse. A Lélek gyümölcse rögtön a legelső, amit említ, a szeretet, mert az egész törvény egyetlen egy dologban teljesedik be: a szeretetben. Mindaz, amit a szeretet után említ az apostol - az öröm, a békesség, a béketűrés, a szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség -, már csak a szeretet különböző alkalmak és körülmények között történő megnyilvánulása. Az öröm is tulajdonképpen az ujjongó szeretet, a békesség végeredményben nem más, mint szeretet, a béketűrés ugyanaz, mint amit Pál apostol így fejez ki más alkalommal: “elszenvedvén egymást szeretetben” (Ef 4,2), a szívesség az alacsonyan állóhoz lehajló szeretet, a hűség is a saját szilárdságáról bizonyságot adó szeretet, és a mértékletesség a test cselekedeteit megöldöklő szeretet.
“Szentek legyetek, mert én szent vagyok”. A hétköznapi életben ugyanaz, mint Jézusnak ez a figyelmeztetése: “Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást." (Jn 13,34) Úgy szeretni, ahogyan Ő szeretett, valóban csak a Szentlélek által lehet. Mennyire más ez a szeretet, a Lélek termelte szeretet, mint az emberi szeretet! Figyeld meg magadon az emberi szeretetet! Kit szeretsz te, és miért szereted? Azokat szereted, akik valamilyen előnyös kapcsolatban vannak veled, akik jól bántak veled, akik téged is viszontszeretnek, vagy csak azért szeretsz valakit, mert bármi okból szeretetre méltónak találod? Tehát fölállítasz egy bizonyos mértéket, és akik azt megütik, azokat tudod szeretni. Akik azonban az általad így megvont határon kívül vannak, azokkal szemben legjobb esetben közömbös vagy, sőt esetleg a szeretettel éppen ellenkező indulatok élnek benned irántuk. Ugye, érzed, mennyire nem Krisztusi szeretet ez, csak érzelemhullámzás, tehát a legmegbízhatatlanabb valami a világon?
Az a szeretet, amelyik a Lélek gyümölcse - tehát az igazi, Krisztusi szeretet -, minden befolyástól mentesen, mindenkire egyformán árad. Azt is tudja szeretni, aki nem szeretetre méltó. Azt is szereti, aki őt gyűlöli. És nem azért szereti, mert jólesik szeretnie, hanem azért, mert tudja, hogy az ő szeretetére a másiknak szüksége van. Egyetlen indoka van ennek a szeretetnek arra, hogy szeresse a megvetésre méltóbb másik embert is: az, hogy Krisztus is szerette, és önmagát adta érte, hogy a másik lelket is megszentelje az Ő szent vérével. Ugye, érzed, mennyire nem emberi cselekedet az ilyen szeretet, hanem isteni ajándék, Krisztus műve, a Szentlélek áldott gyümölcse?! Az sohasem baj, ha vannak olyanok, akik téged nem szeretnek, a baj mindig ott kezdődik, ha te nem tudod Krisztusi szeretettel szeretni őket! Ez a felszólítás: “Szentek legyetek, mert én szent vagyok” - nem azoknak szól, akik téged ki nem állhatnak, hanem neked. És ha te őszintén bevallod az Úrnak, hogy te erre képtelen vagy, Ő hajlandó beköltözni most, rögtön a te szeretetlen szívedbe! Hajlandó Ő maga szeretni a te szíveddel, és így megszépíteni körülötted ezt a csúnya földi világot!
Ezt a világot szebbé, elviselhetőbbé csak a bennetek lakozó Szentlélek teheti általatok, akik a Krisztusban hisztek. Nektek szól ez a buzdítás a szent életre! Vegyétek hát komolyan a szívetekben: “Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, a melyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; Hanem felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; Hanem a miképen szent az, Aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”
Ámen.
Dátum: 1947. június 15.