A nagy, adventi ígéret az Ótestamentumban mintegy hatszáz évvel Jézus születése előtt így hangzik: “Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének”. (Ézs 9,6) Milyen csodálatos az, hogy egy kisgyermek alakja köré fonódnak az ádventi váradalmak! A többi nagy vallás mind egy-egy meglett férfi munkálkodásával kezdődött, az ún. nagy vallásalapítók: Mózes, Buddha, Konfuciusz, Mohamed - férfikoruk delén váltak egy-egy vallásos mozgalom vezéralakjává, a keresztyénség pedig egy édes, mosolygós, kedves kisgyermekkel kezdődött. Nem is egy új vallás kezdődött ott, karácsony éjjelén azzal a kisgyermekkel, a többi vallás között vagy fölött, hanem valami egészen más történt: elkezdődött itt, a földön az Isten országa! Ezért van az a sok különös csoda a betlehemi jászol körül: az angyalsereg éneke, a pásztorok, majd később a napkeleti bölcsek nagy, ámuló hódolata. Ezért beszél a Szentírás is ilyen érthetetlen dolgokat, mint Szentlélektől fogantatás és szűztől születés, mert annak a gyermeknek már a puszta megszületése is azt jelenti, amit prófétai Igénk így fejez ki: “A nép, a mely sötétségben jár, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!” (Ézs 9,2) Valami szokatlan nagy világosság támad a sötétségben. Mennyei fény ragyog fel a halál árnyékának völgyében, azaz új világ kezdődik ebben a régi világban. Benne és Általa elközelített hozzánk az Istennek országa, tehát a bűnnek és halálnak ebbe a földi világába betört és beáradt a mennyei világ tiszta, boldog, derült, isteni világa. Tehát egy gyermekkel kezdődött a földön az Isten országa.
És most alapigénkben azt mondja Jézus, hogy csak gyermeki lélekkel lehet befogadni az Istennek országát: “Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba”. Ma egy hete ugyanezzel az Igével kapcsolatosan gyermekünknek Jézushoz vezetéséről beszéltünk. Azzal fejeztük be akkor, hogy előbb nekünk, felnőtteknek kell gyermekké válnunk, ha nem akarjuk elállni gyermekeink útját az Isten országa felé. Hadd mutassa most meg nekünk, felnőttek számára ez az Ige az Isten országa megvalósulásának, bennünk és körülöttünk való megvalósulásának az előfeltételét és kulcsát: a gyermekké válás szükségességét.
Miért állítja Jézus elénk, felnőttek elé a gyermeket például? Oh, nem azért, amiért a legtöbben gondolják, hogy a gyermek ártatlan - hiszen éppen ma egy hete hallottuk, hogy a gyermek is a bűn foglya, szabadulásra van szüksége, úgy kell rá tekintenünk, mint akit meg kell menteni a halálnak abból a börtönéből, amelybe beleszületett -, hanem a gyermeki mivolt, a gyermeki állapot az, amire azt mondja Jézus, hogy e nélkül nincs mennyek országa! Alig van fenségesebb dolog ebben a földi életben, mint egy meleg családi otthon szerető szülőkkel, ahol, és akik között igazán gyermek lehet valaki. Még ha kikerült is már ebből, a távolból is körülveszi az ilyen otthonból feléje sugárzó szeretet melege. Még felnőtten is milyen fenséges dolog a régi családi otthonban, akár csak egy-egy rövid időre is, újra gyermekké válni. Hallani újra az áldott, simogató hangot, amint mondja úgy, mint valamikor régen, hogy édes fiam, vagy kedves leányom! Otthon, ahová tartozom, ahol mindig van hely a számomra, ahol a legjobban megértenek, a legtisztábban és érdek nélkül szeretnek, ahol mindig a legteljesebben megbocsátanak. Egy öregedő férfi, aki még gyermekkorában árván maradt, mondta el egyszer nekem, hogy mint kisdiáknak nagyon sokszor összefacsarodott a szíve, amikor valamelyik osztálytársát az édesapjával kézen fogva menni látta. Hányszor vágyott arra, hogy az ő fejecskéjét is megsimogassa egy áldott kéz, és ezt mondja neki: kisfiam! De őneki nagyon hamar nagyfiúnak kellett lennie, és egy egész, hosszú életen át hiányzott neki az, hogy sohasem lehetett valakinek a kisfia. Ugyanez hiányzik nekünk, felnőtteknek is, hogy ti. nem vagyunk gyermekek, mégpedig kisgyermekek a mi Mennyei Édesatyánkkal szemben, hanem mindig túl nagyok, túl okosak, akiknek nincs szükségük vezetésre, tanácsra, utasításra, atyai gondoskodásra. Azt hisszük, elintézzük mi a magunk ügyeit Nélküle is. Pedig Istennel szemben csak kétféle magatartás lehetséges: vagy ellenséges, vagy gyermeki. Jó volna most komolyan lemérnünk, hogy milyen a mi magatartásunk!
Mit jelent hát a gyermeki magatartás? Figyeljük csak meg alapigénket! A tanítványok azért nem akarták odaengedni a kicsinyeket Jézushoz, mert félreismerték Mesterüket. Azt hitték, hogy az ő mesterük egy nagy tudományú ember, akinek az a feladata, hogy tanítson. Mit értenek Jézus tudományához a gyermekek? Haza kell küldeni őket, és megmondani a szülőknek, hogy majd akkor hozzák ide őket Jézushoz, ha értelmük eléggé kinyílt már a magasztos Jézusi tanok befogadására. Ez a félreértés Jézussal szemben ma is nagyon általános. Azt hisszük, hogy
Jézusnak a tanai, tanításai, nagyszerű elvei és elméletei a fontosak. Pedig nem ez a legfontosabb számunkra, hanem Ő maga, az Ő személye! Olyanok is hivatkoznak Jézus tanításaira és elveire, akiknek semmi közük sincs az Ő isteni személyéhez! Az igaz, hogy olyan tanító volt az Úr Jézus, amilyen nem volt még a világon: “Mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók”. (Mt 7,29) Mégis nem annak van döntő fontossága számunkra, amit tanított, hanem annak, aki Ő maga volt és van, annak, hogy Ő maga személyesen jelen volt és jelen van. Őbenne, az Ő személyében elérkezett hozzánk az Isten országa. Az Ő jelenléte azt jelenti, hogy itt van közöttünk az Isten, és az Ő közelségében megszentelődik az ember! Ha valaki úgy megy oda Hozzá, mint a történetbeli kisgyermekek, akik minden hátsó gondolat nélkül felmásztak az ölébe, megfogták bizalmasan a kezét, tiszta, nyílt tekintettel néztek rá, tehát valaki ilyen kedves, gyermeki bizalommal tudja keresni Jézusnak a közelségét, arra teszi rá áldólag a kezét. Ez többet ér, mint a legfenségesebb prédikáció, mint a legnagyszerűbb tanítás. Ne gondold, hogy akkor vagy jó keresztyén, ha értelmesen, okosan mindent meg tudsz magyarázni magadnak, ha meg tudod érteni, mondjuk a predestináció tanát, vagy a Mennyei Jelenések könyvét. Nem azon múlik a keresztyénséged, hogy Jézus teológiáját jól megértsed, hanem azon, hogy gyermek módjára, azon szurtosan és maszatosan, ahogy vagy, odaülj az ölébe. Ha azután már ott vagy mellette, és Ő az Ő szent karjával körülölel, és átszögezett, véres kezével megáld, akkor kezded Őt igazán megismerni. Akkor kezdenek az Ő tanításának isteni titkai megnyílni előtted, mégpedig úgy, hogy magadon kezded tapasztalni Jézus személyes, megszentelő hatását.
A gyermeki állapot egy feltétlen, bizalomteljes, őszinte ráhagyatkozást jelent a szülővel, a nagyobbal, a bölcsebbel szemben. A gyermek engedi, hogy az édesanyja etesse, levetkőztesse vagy felöltöztesse, ágyba fektesse, édesanyja szemei előtt játszik, alszik, vagy épít homokvárat. Ha megütötte magát, odaszalad a szülőjéhez, és engedi, hogy fölszárítsák a könnyeit, és ha édesanyja megcsókolja a fájó kis ujjacskát, az valóban nem fáj neki többé. Ha bepiszkolódott a keze, föltartja édesanyja elé, hogy mossa meg, ha beszennyeződött vagy elszakadt a ruhája, tudja, hogy szerető szülői kezek mindent be tudnak újra foltozni. Gyermeknek lenni azt jelenti: hagyni, hogy úgy bánjon velünk Isten, mint gyermekével az édesanyja és az édesapja. Minden bűnöd és hibád, mindenféle baj, amit ügyetlen kezekkel elrontottál, minden fájdalom, amit magadnak okoztál, vagy másoktól kaptál, minden rém, amitől félsz, rögtön nem olyan veszedelmes és jóvátehetetlen ügy többé, amint gyermekké váltál! Ugye, különbség az, ha egy gyermek tör el egy vázát, vagy egy felnőtt? Isten előtt is különbség! Ha te gyermek akarsz lenni, ha te igazán gyermeke vagy Istennek, akkor minden kár és baj, amit okoztál, jóvátehető még! Csak azokkal nem tud mit kezdeni Isten, akik mindenáron ki akarnak nőni a keze alól, akik mindent jobban akarnak tudni, mint Ő, akiknek nincs szükségük arra, hogy megbeszélhessék Vele a dolgaikat, vagy akik nem bíznak abban, hogy az Atya megbocsát nekik. Vagy mint Ádám és Éva annak idején: elbújnak Előle, vagy képmutatóskodnak Előtte! Gyermeknek lenni azt jelenti, hogy határtalanul - tehát a bűnön és a halálon át is - bízni az Atyában!
Aki gyermek akar lenni Isten előtt, ne akarjon mindenáron felnőttnek látszani Előtte! Nekünk sem tetszik az olyan gyermek, akit a szülei természetellenesen nagyos szokásokra, mozdulatokra nevelnek. Istennek sem tetszik, ha az Ő gyermekei nem gyermekhez méltó módon viselkednek. Ne akarjak én semmiféle érdemre hivatkozni Őelőtte, ne akarjak én a saját jóságomért igaznak látszani Előtte! Hiszen egy gyermek semmit nem azért kap, mert megérdemelte, hanem mert szeretik! Nem való az Isten elé semmiféle kegyes lelki tetszelgés vagy hiúság. Ha egy gyermek nagyon tudatosan kecses, bájos és kedves akar lenni, éppen az ellenkezőjét éri el vele. Mert minden gyermek bája csak addig tart, amíg tudatlanul és számítás nélkül történik. Semmi sem igaz, ami erőszakolt, legkevésbé a vallásosság!
És még valamit. Van olyan gyermek is, aki nem gyermek már többé: koravén, túl okos, ijesztően sokat látott és hallott. Külsőleg még gyermeknek látszik, de hiányzik a gyermeki naivsága. Nagyon korán benézett a jó és rossz tudásának a függönye mögé, és felvilágosulttá vált. Azt hitte, nyer valamit ezáltal, pedig csak veszített. Nincs szomorúbb és gonoszabb dolog, mint amikor kegyetlen kezek a reggel friss harmatába piszkos, földi sarat szórnak bele! Pedig éppen ez történt Isten kedves naiv gyermekeivel ott a Paradicsomban, amikor a jó és a gonosz tudásának a fájáról szakították le az első gyümölcsöt. A kígyó, a Sátán ezzel mindent elrontott, és éppen azt rombolta szét, ami Istennek a legtisztább, legmélyebb öröme volt. Az fájt a Mennyei Atyának, hogy gyermekei nem voltak többé gyermekek!
Így most már megértjük, miért olyan fontos az Úr számára, hogy újra gyermekké váljunk. Miért fontos mindaz, ami a gyermekies lelkületből fakad. Mert mennél inkább gyermekké válik valaki Istennel szemben, annál inkább közeledik újra az elvesztett Paradicsom felé. Az Istennel szemben való őszinte, bizalmas, gyermeki állapot jelenti a visszatérést az elhagyott Paradicsomba, vagy ahogyan Jézus mondja: az Isten országába! “Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába” - mondja Jézus. (Mt 18,3)
De hát hogyan lehet újra gyermekké az, aki már egyszer fölvilágosodott, hiszen az elvesztett gyermeki naivságot nem lehet már többé el nem vesztetté tenni sohasem! Igen, ez valóban lehetetlen, hacsak az Istennek csodálatos, újjáteremtő munkája újjá nem szül bennünket. Erre mondta Jézus Nikodémusnak: “Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát”. (Jn 3,3) Isten adhat neked is, felvilágosodott felnőttnek új, gyermeki lelket, Isten téged is újra a maga édes gyermekévé tehet. De ezt az elvesztett gyermeki lelkületet igen drágán vette meg Isten a számunkra: Jézus Krisztus vére volt érte az ár! Krisztus érdeme, hogy bűnünk és engedetlenségünk ellenére nem kell elrejtőznünk Isten elől, mint tette az első emberpár a bűneset után. Újra Édesatyánknak nevezhetjük az Istent. Az újjászületés valami olyan csoda, ami a Megváltó Krisztusban való hit által történik, aminek az eredménye az újra gyermekké válás, az Isten gyermekévé létel.
Ezért jött Jézus, ezt hozta nekünk, így közelített el benne az Isten országa! Ide, ebbe az országba tartozol te is! Itt vagy igazán otthon, ez a te otthonod. Itt találsz te is békességet, atyai vigasztalást, megbocsátó szeretetet, áldott gondoskodást, mindig kegyelemre és segítségre kész Édesatyát, mint újra boldog gyermek, Krisztus vére árán megváltott gyermeke egy gazdag és boldog Édesatyának!
Ámen.
Dátum: 1948. november 28.