A Miatyánknak ez az utolsó kérése tulajdonképpen az előtte levő kérésnek a folytatása, szinte fokozása. “És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól” - tudniillik azt a fokozati különbséget fejezi ki, ami a megkísértés és a kísértésbe esés között van. A megkísértés még nem bukás, a kísértésbe esés már igen. A megkísértés azt jelenti, hogy az ellenség tolvaj módjára ott settenkedik a szívünk körül, keresve a gyenge pontot, ahol betörhet. A kísértésbe esés pedig azt jelenti, hogy annak a tolvajnak már sikerült behatolnia a házba, megkezdődött a küzdelem, és most az a kérdés, ki marad felül, ki lesz a győztes. Ki tudom-e még űzni, vagy elfoglalja a bensőmet, megkötöz, és uralomra jut felettem? Ezért tanít Jézus így imádkozni: “ne vígy minket kísértetbe”, de ha már beleestünk abba, ha már viaskodunk vele, ha már megkezdte az a kísértő a maga gonosz munkálkodását bennünk, akkor sem vagyunk még elveszve, akkor is van még menedék, segítség, egy nagy S.O.S. jeladás, segélykiáltás: “szabadíts meg minket a gonosztól”!
Mi az a gonosz, amiről itt Jézus beszél? Az előbbi kéréssel kapcsolatban is szó volt már róla, akkor azt mondtam: a Sátán nem kísértet, hanem kísértő. Olyan misztikus hatalom, aki folyton a nyomunkban jár, kísér mindenüvé. Ide a templomba is. Itt Jézus most mintegy leleplezi az arcát, amikor azt mondja róla, hogy gonosz. Nem gonoszságról van szó, hanem a gonoszról. Ez a név kifejezi a lényegét a kísértőnek. Gonosz, rossz, romboló, halálos hatalmasság. Tökéletes ellentéte a jónak. Semmi jó nincsen benne. Még ha jóval kecsegtet is, rossz. Radikálisan rossz, sem nem tud, sem nem akar mást, csak rosszat, kárt. A legmélyebbre süllyedt emberben is van még valami, ami fogékony a jóra, itt semmi. Jó tudni, hogy a kísértések egész világa mögött ez a gonosz áll. Minden kísértésben ez a gonosz működik. Az emberi élet minden rosszában benne van a keze. És Jézus mintegy figyelmeztet: Vigyázzatok, ilyen hatalommal van dolgotok! Könyörögjetek segítségért, mert a magatok erejéből nem tudtok ellenállni neki.
De honnan van ez a gonosz a világban? Ez lehet érdekes kérdés, de elméleti kérdés. A Biblia pedig sohasem fejteget spekulatív problémákat a gonosz eredetével kapcsolatban sem, hanem egyszerűen figyelmeztet, hogy van, mégpedig itt van, betört a földi világba. Amikor valakit komoly veszedelem fenyeget, akkor az ember nem filozofál, hanem cselekszik, védekezik. Ha egy gyilkos szándékú tolvaj betört a lakásomba, akkor nem elmélkedem azon, hogy honnan jött, hol született, hány kilót nyom, milyen a vérsejt összetétele, milyen iskolát végzett, hanem számolok a veszéllyel és megteszek mindent, ami rajtam áll, hogy védjem magam. Így beszél Jézus a gonoszról, mint fenyegető hatalomról. Sőt nem is a gonoszról beszél tulajdonképpen, hanem a tőle való megszabadulás lehetőségéről. Nem magyarázgatja, ki és miféle hatalom az a gonosz, hanem azt mondja: így kiáltsatok: “Mi Atyánk... szabadíts meg minket a gonosztól”! Emberlétünk, különösen keresztyén létünk a gonosz támadásaitól szakadatlanul fenyegetett lét. Valaki egyszer olyan szépen mondta ezt: a világosság és sötétség hatalma úgy lebeg a fejünk felett, mint két óriási mágnes, állandóan vonzanak bennünket. Soha nem vagyunk egyedül ezen a világon, mindig körül vagyunk véve ennek a kétféle hatalomnak az alakjaival, mindkettő harcol értünk, birtokba akar venni bennünket. Valahányszor egy emberi szívben aggodalmaskodó, keserű vagy szenvedélyes gondolatok támadnak, és az ember ezeket a gondolatokat növekedni hagyja, bizonyos lehet abban, hogy a sötétség hatalmai vonzzák és megpróbálják lefoglalni a szívét, s onnan kiindulva a nyelvét, a kezeit, minden tagját, hogy minél jobban felhasználhassák a maguk szolgálatára. Két világ követei tartanak igényt ránk, és minden attól függ, melyiknek adjuk át magunkat, tehát hogy a világosság vagy a sötétség szelleme foglalja-e el szívünket. Vagy győzünk, vagy legyőzöttekké válunk.
E gonosz hatalom támadásának a titka éppen abban van, hogy támadhatók vagyunk. Fogékonyak vagyunk, az ellenség hídfőállásai, támaszpontjai bennünk vannak, a szívünkben, a vérünkben, a vágyainkban, a lelkünk mélységeiben. Jézus egyszer ezt mondta önmagáról: “Jön a világ fejedelme (tudniillik az a bizonyos gonosz): és én bennem nincsen semmije!” (Jn 14,30) Jézusban nem talált ilyen támaszpontot, Jézus lelkében, szívében nem volt a gonosz hatalomnak bázisa, kapaszkodója. De bennünk ott van az a bizonyos óemberünk, a megromlott természetünk, és ez az óember annak a gonosz hatalomnak a titkos ügynöke, szövetségese, amelyik belülről mintegy jeleket ad az ellenségnek és elárulja neki az egyéniség várának a gyenge pontjait.
Ezt a gonoszt akkor lehet igazán megismerni, ha az ember önmagában keresi, nem önmagán kívül valahol. A saját énje mélyén. Mi magunk vagyunk az a hely, amelyet az a gonosz meg tud szállni, és ahol annak a gonosznak a valósága a saját gonosz indulatainkban, vágyainkban, gondolatainkban, szavainkban és gonosz cselekedeteinkben, tehát a saját gonoszságunkban felismerhető. A legördögibb dolog az ördögöt másutt, másban keresni, meglátni, és nem önmagunkban. Nem úgy beszélni a gonoszról, mint bennünk levő valóságról - már magában véve is gonosz dolog. Csak aki már felismerte a saját bensőjét lefoglaló gonoszt, az önmagában mozgatóerővé vált gonoszt, az tudja igazán, milyen élő realitás a gonosz. Aki már önmagán tapasztalta, hogy mennyire hatalmába tudja venni az a gonosz, mennyire be tudja hálózni, le tudja nyűgözni, meg tudja gyötörni és bénítani, az tud igazán így kiáltani: “szabadíts meg minket a gonosztól”! Ismered-e így ezt a gonoszt?
De most éppen az a nagyszerű, hogy akármilyen hatalom, mégsem vagyunk védtelenül kiszolgáltatva neki. Ha nem volna szabadulás a gonosz e rettentő hatalmától, nem volna benne a Miatyánkban ez a kérés: “szabadíts meg minket a gonosztól”! És ami a fő: az a Jézus tanított így imádkozni bennünket, Akinek a halála és feltámadása éppen a gonosz hatalom felett való döntő győzelmet jelenti. A Golgotán éppen az történt, hogy az Atya azt a Valakit, Akit a legjobban szeretett, a Fiút, a Szentháromság második személyét, önmaga lényének ezt a drága darabját bevetette a gonosz elleni küzdelembe. Szinte kiszolgáltatta a gonosznak. És az a gonosz ki is töltötte Jézuson minden dühét, szinte ráviharozta haragját, de Jézus mindent eltűrt, hagyta, hagy tombolja ki magát rajta, alázattal elhordozta, és éppen ezzel rontotta meg, törte meg a gonosz hatalmát. Mit lehet tenni azzal, Aki mindent eltűr: szidalmat, gyalázatot, igazságtalanságot, kínzást, megalázást, testi-lelki gyötrést, még a halált is? Ez a Jézusban megtestesült isteni szeretet mindent eltűrt. És éppen ez által győzött! Az abszolút jó kerül szembe az abszolút gonosszal, és a gonosz megtört a jón. Ebbe a győzelembe kapaszkodunk bele, mint a fuldokló a mentőövbe, amikor így imádkozunk: “szabadíts meg minket a gonosztól”! Ezzel a kéréssel mintegy átöleljük a keresztet, a gonosz feletti győzelem örök jelét. In hoc signo vinces - hangzik felénk is a biztatás: e jelben győzni fogsz.
Ahogyan az ige mondja egy helyen: “Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek”. (Jn 8,36) Persze nem olyan értelemben, hogy most már semmi közünk nem lesz többé a gonosz hatalmához, sőt, amíg élünk, itt a földön sohasem kerülünk ki e hatalom befolyási szférájából. Mindig újra támad a sötétség hatalma, de ne feledjük, hogy ez már számunkra legyőzött ellenség! Jézus már győzött. Vágjad csak nyugodtan a szemébe annak a gonosznak, amit a legkevésbé szeret hallani: Megvert ellenség vagy, legyőzött hatalom vagy, nem félek tőled! Ezért mondhatja Jakab apostol a levelében: “álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek”. (Jak 4,7) Csak ragaszkodj ahhoz, hogy te Jézus által már megváltott ember vagy, Őhozzá tartozol, a győztes félhez, és meg fogod tapasztalni, hogy igenis, van szabadulás a gonosztól.
A Miatyánknak ez a kérése is, mint mindegyik, többes szám első személyben van. Jézus tehát ebbe a kérésünkbe is beleöleli az egész teremtett világért való könyörgést. Éppen az az ember, aki már ismeri Jézus győzelmét a gonosz felett, képtelen közönyösen nézni a világ bármilyen nyomorúságát, baját, kínját, mint akinek semmi köze hozzá. Hanem éppen a gonosz látása könyörgésre készteti: Uram, szabadíts meg minket, embereket a gonosztól! A világban levő gonoszság láttán nem panaszkodni és keseregni kell, hanem segítséget kérni ellene onnan, ahol a szabadulás készen van a számára. Aki Jézust úgy ismerte meg, mint Akinek “adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28,18), tehát a gonosz felett is, az nem alkudhat meg többé e világnak semmiféle bajával: szegénységgel, betegséggel, könnyel, fájdalommal, igazságtalansággal, háborúval. Nem törődhet bele abba, hogy mindez elkerülhetetlen végzet, hanem tudja, hogy e világ nyomorúságával szemben egyet mindenképpen tehet, könyöröghet: “Szabadíts meg minket a gonosztól”!
Aki egyszer Jézus szabadító kegyelmét megízlelte a maga életében, nem tud többé szabadulni attól, hogy éhezi és szomjúhozza a jobbat, azt, amit Isten az egész teremtett világnak is megígért: a végső győzelmet. Azt az új eget és új földet, amelyben Isten igazsága lakozik majd, tehát a gonosz teljes és végérvényes kiiktatását. A megváltásnak ezért a végső kiteljesedéséért is tanít Jézus a Miatyánk utolsó kérésében könyörögni, kiáltani. És gondolj mindig arra, amikor így kiszélesíted ezt a könyörgést az egész embervilágért, hogy nem egyedül imádkozol így, hanem Jézus sok-sok millió követője ott áll veled együtt Isten előtt és kéri ugyanazt naponként, amit te, hogy szabadítsa meg az Úr ezt a világot a gonosztól.
Végül ez a nagyszerű imádság, imádásba megy át: “Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké”. Itt érkezik el az imádkozó ember arra a csúcsra, ahol már csak az Isten nagyságát, hatalmát, dicsőségét szemléli a lélek. Mindent, amit ebben az imádságban kértünk, arra való tekintettel kérhetjük teljes bizonyossággal, mert Istené az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amikor valaki ennyire igazán Istennek adja át az életét, akkor mindig megerősödik abban a bizonyosságban, hogy Jézus valóban él benne, mert tapasztalja, hogy íme munkálkodik általa. Azok a szavak, amiket mond, azok a hatások, amik belőle áradnak, azok az eredmények, amiket szolgálatával elér, nem telnek ki belőle, itt más valaki működik benne és általa: maga az élő Isten. Ez a legboldogabb megbizonyosodás Isten élő valóságáról. Tehát az, hogy érzem, hogy felhasznál az Isten, áldássá teszi az életemet mások számára. Bár ilyen rendíthetetlen bizonyosságban tudnánk tovább élni egész keresztyén életünket, hogy a mi Megváltónk láthatatlanul bár, de megtapasztalhatóan él.
Ez az egész befejező rész tulajdonképpen csak kiszélesítése az “ámen” szónak. Az “ámen” - ami eredetileg azt jelenti, hogy bizonnyal, igazán, úgy van -, nem olyan valami, mint a pont a mondat végén, hanem maga is hitvallás. Nem az embereknek mondjuk, jeléül annak, hogy most már vége az imádságnak, hanem Istennek, mintha azt mondanánk, hogy hiszek az ígéretében, hiszek a hűségében, hiszek az imádságom meghallgatásában. Ha igazán hittel mondja valaki, hogy “ámen”, másként áll föl az imából, mint ahogyan kezdte. Megváltozott közben valami. Béke és nyugalom száll a szívébe. Talán félelmek, aggodalmak között kezdte, de minél jobban tudatosult, hogy mennyei Atyjával beszél, annál jobban megnyugszik. És mire a végére ér és “ámen”-t mond, tudja, hogy ott minden kérése, imádsága a legfőbb szeretet-hatalom előtt van. Talán még nem látja az eredményt, talán még várnia kell, talán egészen másként jön a meghallgatás, mint remélte, de egy bizonyos: meghallgatta az Isten. Ezt a hitbeli bizonyosságot fejezi ki ez a szó: “ámen”. Erről tegyünk most együtt is bizonyságot:
Aki kérésében haboz,
Az tőled üres választ hoz,
De mi, Krisztus érdeméből
Nyugodt szívvel lévén erről,
Hogy megadsz, valamit kértünk,
Kérésünkhöz ámen-t kötünk.
(483. ének 18. vers)
Ámen
Dátum: 1969. június 29.