Így kezdődik ez a prófécia: “Én, az Úr, meg nem változom!” Mintha válaszolna Isten valamire ezekkel a szavakkal. Mintha a nép szemrehányást tett volna Istennek, hogy megváltozott. Hogy nem ugyanaz az Isten már többé, aki a hívő atyák idejében volt, mikor szétválasztotta a nép előtt a Vörös-tengert, egyengette az utat a pusztában, csodálatosan együtt harcolt népével a sokféle ellenség ellen, győzelemről győzelemre vitte övéit, vagy amikor megverte Dávid által Góliátot. Történelmi múltjuk legdicsőbb napjaira gondolnak vissza, amikor olyan nagyon kézzelfogható volt a szövetséges Isten segítő jelenléte népe között, s ezzel hasonlítják össze jelenlegi helyzetüket. Óh, micsoda változás a múlt és a jelen között! Mi maradt meg a régi dicsőségből? Lám, most a lehető legrosszabbul megy a soruk! Naponként újra és újra meg kell küzdeniük a puszta létükért is. És nem elég a sok baj: még a termés is rossz, sáskák pusztítják a föld gyümölcsét, valóságos nemzeti csapás ez! Vajon nem azt bizonyítja-e mindez a sok nyomorúság, hogy az Isten nem ugyanaz többé, mint aki volt? Talán megöregedett, elernyedt, kiejtette kezéből a gyeplőt? Lám, még az Isten is megváltozott talán! Így kesergett a csüggedt nép.
És erre a kesergő vádra felel Isten: “Én, az Úr, meg nem változom”! (6a vers) Egyszer így mutatkozott be: “Vagyok, a ki Vagyok!” (2Móz 3,14) Ő a nagy és örök "Vagyok". Tehát változhatatlan valóság. Nem az a neve, hogy "Voltam" - valamikor régen, a bibliai korban, az ősatyák dicsőséges idejében -, hanem "Vagyok", tehát ma is ugyanaz vagyok, Aki voltam és mindig az is leszek, Aki van. Változhatatlan az Ő irgalmassága és kegyelme. És ha gyermekeit sovány koszton tartja is, és ha szolgáit rövidre szabott kötélen vezeti is, ha ítéletet tart is népe fölött, és csapást bocsát is reájuk: Ő akkor is változhatatlan az Ő jóságában. Ahogyan alapigénk mondja: “Én, az Úr, meg nem változom”. Jó, ha minden panaszos szív leszámol ezzel a ténnyel egyszer s mindenkorra. Jó, ha minden lélek az események vad forgásától, a csapásoktól és megrázkódtatásoktól szédülő lélek tudomásul veszi azt, hogy van egy szilárd pont, egy rendíthetetlen hatalom, egy örök állandóság: az Úr, aki soha meg nem változik. Ha dicsősége és hatalma igaz volt a múltban, igaz a jelenben is; ha ezer esztendőkkel ezelőtt kijelentette, hogy “én te rólad el nem feledkezem.” (Ézs 49,15c) és azt, hogy “nem szunnyad el a te őriződ” (Zsolt121,3), akkor ez szóról-szóra így van ma is!
Nem az a baj tehát, hogy Isten megváltozott, hanem az, hogy ti nem változtatok meg! - mondja a próféta. Ezt jelenti ugyanis alapigénk szabatosabb magyar fordításban. Ti azt panaszoljátok, hogy én megváltoztam, én pedig azt panaszolom, hogy ti nem változtatok meg, sajnos ugyanazok maradtatok. Nekem nem szükséges megváltoznom, de nektek igen! Mert ti atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg azokat. Senki ne áltassa magát azzal, hogy neki nincs szüksége erre a bizonyos “megváltozásra”, tehát maradhat olyan, amilyennek született. Mert Ádám és Éva bűnesete óta minden ember a paradicsomon kívül született, azaz az Istentől eltávolodott, elszakadt életformában, állapotban és ezért szükséges, amit Jézus olyan nagyon sürgetett, hogy újonnan szülessen. Az Isten országába szülessen bele a Szentlélek által, mert aki így, Lélektől nem születik meg újra, az semmiképpen nem mehet be az Istennek országába: vagyis annak a számára nincs üdvösség.
Ezért folytatódik így a prófécia: “Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura.” (7b vers) Figyeljétek csak meg, hogy ölelkezik itt az Ótestamentum az Újtestamentummal: Malakiás szinte átnyújtja a kezét Keresztelő Jánosnak és Jézusnak. Az Ótestamentum egyik utolsó felhívása figyelmeztetés az emberhez: “Térjetek meg” és az Újtestamentum pontosan ezekkel a szavakkal kezdődik: “Térjetek meg!” Keresztelő Jánosnak is, Jézusnak is ez volt a legelső mondanivalója: “Térjetek meg!” És Istennek minden emberhez ez a legelső mondanivalója, üzenete: Térj meg!
Nincs kivétel! Nincsenek olyan született kegyesek, vagy olyan született hívők, akiknek ne volna szükségük a megtérésre, akik megtérés nélkül is betalálnának Krisztus országába, az üdvösségbe. Ha volna kivétel, akkor az Úr pontosan fejezte volna ki magát, és részletezte volna ezt a fontos kérdést, hogy kik térjenek meg, és kiknek nem szükséges megtérniök, mert anélkül is rendben van az ügyük! De mivel ezt nem részletezte így, hanem általánosságban mondta, s mindig újra ismételve mondja: “Térjetek meg”, azt jelenti ez, hogy mindenkinek meg kell térnie! Amikor a nép meghallotta ezt a felhívást, hogy “térjetek meg”, méltatlankodva kérdezte: “Miben térjünk meg?” Szóról szóra így mondja ezt ma is egy csomó lélek. Igen: miben térjek meg? Nem vagyok én olyan nagy bűnös, hagyjanak már békét azzal az örökös megtéréssel. Az ember manapság mást sem hall a templomokban, mint a megtérést! Szinte sportot csinálnak már a megtérésből egyes körök. A mi józan református hitünk nem szereti az ilyen szektáskodást! Ugye, így hangzik kiszélesítve ez a kérdés: “miben térjünk meg”? Lehet, hogy igaz a vád, lehet, hogy valóban sok visszaélés történik a megtéréssel, lehet, hogy sok az úgynevezett megtért ember, aki magáról azt állítja, hogy ő megtért, s inkább elriaszt másokat a megtéréstől, mint vonzana. Lehet, hogy nagyon sok hívő ember élete igen rossz reklám a megtérés mellett: mindez nem ment föl téged attól, hogy neked is meg kell térned!
Miben térjek meg? - kérded talán te is. Tudod kik kérdezik ezt, amit a nép is kérdezett Malakiástól, hogy “miben térjünk meg”? Azok, akik olyan kevéssé ismerik magukat és Isten szentségét, igazságát, törvényét, hogy semmit nem találnak magukban, amit meg kellene bánniuk, és amiből meg kellene térniök. Azok kérdezik ezt, akik tiszták a saját szemükben, akik már egészen érzéketlenné váltak a saját bűneikkel szemben, akik olyan messze szakadtak képzelt jóságukban és erényességükben az Úrtól, hogy már nem is érzik ezt a távolságot, már nem is fáj, mert nem is tudnak róla! Ezért szinte sértésnek veszik, ha valaki ezt mondja nékik: Térjetek meg! A te lelked vajon nem tiltakozik így, mint itt olvastuk: miben térjek meg, miért térjek meg? Tudod, mi a legfőbb bizonyítéka annak, hogy neked is meg kell térned? Az, hogy tiltakozik a lelked ellene!
Mi a megtérés? Irányváltoztatás. Sokszor nem is magának az életemnek a megváltozása, hanem az életem irányának a megváltozása. Nem a cselekedeteimnek a megváltozása, hanem minden cselekedetemnek egy új irányba való beállítása. Egy új kezdet: a Golgotán, Krisztus keresztjénél. Egy új út: amelynek Kegyelem a neve. Egy új cél: az Isten dicsősége. Egy új végállomás: az örök élet. Ez az új életirány, amiről beszéltünk. Kezdődik a keresztnél: bűnbánatos leroskadással, és megtisztulás a megismert Megváltó lábainál, s innen kiindulva halad a kegyelem útján, Isten dicsőségét visszatükrözve az örök élet felé! Ebbe az új életirányba egyszer öntudatos döntéssel és elhatározással bele kell állnia mindenkinek, aki üdvözülni akar. De aki már egyszer beállt ebbe az irányba, annak is minden nap újra és újra be kell irányozódnia mindaddig, amíg megérkezik a végállomásra. Ezért szól a “térjetek meg!” felszólítás kivétel nélkül minden embernek! A megtérés azt jelenti, hogy útban vagyunk a kitűzött cél felé. Nem azt jelenti tehát, hogy most már vétekmentes emberré válik a megtért ember, óh, nem. A jó irányba haladva is ember marad, tele hibával, fogyatkozással, gyengeséggel, bajjal, nyomorúsággal, bukással, bűnnel és bűnhődéssel, de csodálatos módon mindezeken keresztül is a kegyelem útján a végcél felé közeledik! Mert Isten nem változik meg soha, mert Ő akkor is hű marad, ha mi hűtlenné váltunk iránta, mert Ő állja a szavát.
Ezt gondolja most meg mindenki, amikor így szól az Úr: “Térjetek hozzám és én is hozzátok térek!” És ennek a mondatnak ez a másik fele a fontos. A hangsúly a mi megtérésünkkor is azon van, hogy Isten hozzánk tér. Az én megtérésemben az a fontosabb rész, amit Isten tesz és nem az, amit én teszek, vagy elmulasztok. Azért lehetséges nekem egyáltalán az Úrhoz megtérnem, mert Ő megtér hozzám: felém fordul, érdeklődik irántam, keres engem. Ő jön utánam, Ő áll elébem, Ő szeret engem, és mindezt már meg is tette Jézus Krisztusban. Jézus Krisztust úgy lássad és szeressed, mint a hozzád térő Istent, mint a feléd forduló Istent, mint a bűneidért való leszámolásban a te helyedre odaálló és téged helyettesítő Istent. “Térjetek hozzám és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura” - nos, hát térj oda egészen, és mind jobban ahhoz az Istenhez, aki hozzád tért, szíved és lelked, egész valód forduljon rá, nyíljon rá, mint a virág a Napra, nyíljon rá a feléd forduló Istenre: Jézus Krisztusra!
Tehát azért hív Isten a felé fordulásra, a megtérésre, mert ajándékot, áldást, bőséget akar adni. Arra vár, hogy megnyithassa fölötted az egek csatornáját, ablakait, ahogyan ebben az Igében mondja, s olyan bőséggel árassza ki az Ő mennyei áldását, hogy te ezentúl semmiben se szűkölködjél, hogy a te életed bővölködő, győzelmes élet: szeretetben, békességben, jóságban, hűségben, szolgálatban gazdag élet legyen, mint ahogyan illik is a gazdag Isten gyermekének! Igen, az Úr erre vár. És hogy mégsem teszi, hogy még mindig nem nyitotta meg az egek csatornáit, annak az az oka, hogy nem vagyok készen az Ő áldásainak az elfogadására.
Rettenetes vád hangzik itt el az Igében: “Ti... csaltatok engem!” (8. vers) Még pontosabb fordításban így mondhatnám: megloptatok engem! Borzasztó még elgondolni is, hogy az ember meglopja az Istent. Ugye, milyen szörnyű egy templom-rablás, vagy az egyház pénzének a meglopása?! Ilyenek jutnak eszünkbe erről. De hát miben lopjuk meg az Istent? - kérdezzük ugyanúgy, mint Malakiás kortársai. “A tizeddel és az áldozni valóval” - válaszolta Isten nekik. Akkor azt jelentette ez, hogy a nép a maga használatába vette azt, ami egyedül Istené kellett volna, hogy legyen. Fölhasználtak olyan értékeket, ruházatokat, állatokat, pénzeket a saját háztartásukban, amiket tized és áldozatképpen Istennek kellett volna szentelniök. Elvették Istentől azt, ami az Istené. És erről van szó ma is: visszavesszük a magunk számára, a magunk használatára azt, ami az Úrnak jár.
Ha egy kicsit is komolyan vesszük ezt az Igét, elrémülve látjuk, hogy tele van a szívünk, a lelkünk, az életünk, a zsebünk ilyen lopott holmival. Gondolj arra az időre, arra a pénzre, amivel tartoztál az Úrnak, de nem adtad meg Neki. Gondolj arra a bizonyságtételre, amit elmulasztottál, arra a szeretetszolgálatra, amit nem teljesítettél. Vagy például gondolj arra, hogy minden dicsőség, minden tisztesség, amit magunknak tartunk meg, vagy Istenen kívül másnak adunk, meglopása Isten dicsőségének és tisztességének. Nem vesszük ezt komolyan mindaddig, amíg számon nem kéretik rajtunk a sok fölgyülemlett adósság. Én már láttam halálos ágyon reszketni embert azért, mert - amint mondotta - nem adta meg Istennek azt, ami az Istené, és ez a sok ellopott holmi most egyszerre rettentően ránehezedett a lelkére!
“Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba... mondja a Seregeknek Ura!” (10. vers) Egy képpel hadd mondjam el, mint jelent ez: Egy afrikai keresztyén gyülekezet összejövetelén történt egyszer, ahol a résztvevők adományaikat kókuszdióban rótták le, hogy amikor erre a célra körülhordozták a kosarat, odaértek vele egy kis fiúcska elé. A fiúcska így szólt a kosarat vivőkhöz: Tartsátok lejjebb! Mikor azok lejjebb tartották, még biztatta őket: még lejjebb! És amikor egészen a földig tették a kosarat, akkor beült a kosárba, így szólván: Én magamat adom Jézusnak!
Ugye, amit a perselybe teszel, arról lemondtál, azt visszavonhatatlanul odaadtad Jézusnak, az egészen az Övé, ezentúl, azt tesz vele az Úr, amit akar! Nos, hát így tedd bele magad az Úr kezébe, ezzel próbáljátok meg az Urat, "ha nem nyitja-e meg az egek csatornáit, s nem áraszt-e rátok áldást bőségesen"? El tudnád-e képzelni, mi történne veled, ha Te így tudnád magad átadni az Úrnak? Elnémulna a világ annak láttán, amit Isten képes cselekedni egy egészen néki szentelt ember élete által! Mert Isten nem tagadja meg önmagát, beváltja ígéretét és megnyitja fölötted az egek csatornáit. Ő nem csap be, nem lop meg, mint mi Őt. Még ha hűtlenkedünk is, Ő hű marad. Mert Ő az Úr, aki nem változik meg soha!
Ámen.
Dátum: 1949. szeptember 11.