Félelmesen időszerű írás ez a Malakiás próféta könyve! Akárcsak manapság, akkor is sóhajtoztak a népek, a kegyesek, a vallásos széplelkek: “Hol van az ítéletnek az Istene?” Vagy jobban megértjük, ha így fogalmazzuk ezt a szemrehányó panaszt: Meddig tűri még ezt az Isten?
Arról van itt szó ebben a részben, hogy a kegyesek, a széplelkek meg vannak botránkozva a világ fölött, a körülöttük lakó pogányoknak és félpogányoknak a szemérmetlen magaviselete fölött. Meg vannak botránkozva a nemek közötti erkölcstelenség fölött, az egész közélet romlottsága, az emberek hűtlensége, megbízhatatlansága, rosszakarata fölött. Óh, mit kell szenvednie a tisztességes embernek az ilyen pogány, istentelen világban! - mondják nagy önsajnálattal. Óh, hogy rothad el és mállik szét az egész élet az emberek - persze: más emberek! - rengeteg gonoszsága miatt! Ezek a sajnálkozók, ezek a zúgolódók nem képesek megérteni, hogy miért nem lép már közbe az Isten a kárt okozókkal szemben?! Hiszen elsősorban Istennek volna érdeke, hogy rend legyen végre! És íme, Isten mintha elnézné a gonoszok üzelmeit. Mintha nem törődne azzal, mennyi ártatlan szenvedés, mennyi igazságtalanság történik a földön, sőt, úgy virul a gazság, mintha minden gonosztevő jó volna az Úr szemében, és Ő gyönyörködne azokban! Mintha egyenesen őket segítené az Úr a jókkal, a kegyesekkel, az ártatlanokkal és igazakkal szemben! Nem teljesen, de majdnem így néz ki a dolog! Tudják ők, hogy nem a gonosztevőket szereti az Úr, de hát éppen azért: akkor miért nem bünteti meg őket? Megérdemelnék pedig! Nagyon itt volna már az ideje! Hol van hát, hol marad hát az ítéletnek Istene? - mondják. Érzitek? Ezek a kegyesek, ezek a széplelkek mintha mind erősebben és mind konokabbul kiáltanának büntetésért és bosszúért az Istenhez, a gonosz és megromlott világra e szavakkal: “Hol van az ítéletnek Istene?”
Ugye, mintha csak ma élne a próféta, mintha ma hallaná az emberek fájó sóhajtását! És ezzel az elkeseredett hangulattal szemben ezt kiáltja a próféta: “Elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel”! (17a vers) Talán az emberek szívesen hallgatják egymás panaszát a romlott világról, Isten azonban nem! Őt fárasztja az ilyen beszéd! Őt, aki azt mondja: “Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője!” (Zsolt 121,4), fárasztja ez a fölösleges beszéd! Olyan a számára, mint valami unalmas ásítás! Valljuk meg őszintén: nem is ér többet, mint egy unalmas ásítás! Isten nem ezt a szerepet szánta az Ő gyermekeinek, hogy a világ fölött siránkozzanak és panaszkodjanak, hogy jaj, de megromlott a világ! Istennek semmi öröme nincs az olyan imádságokban, amelyek az Ő ítéletének pusztító erejét akarják leimádkozni Tőle a gonosz világra. Emlékezzünk csak rá, hogy megdorgálta Jézus azt a két tanítványt, akik mikor egy samáriai faluba nem fogadták be őket, tüzet kértek volna: “Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és emészsze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett? De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minéműlélek van ti bennetek: Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.” (Lk 9,54-56) Ilyen dacos és elkeseredett, úgynevezett kereszteshadjárat-hangulatban élnek a kegyesek a gonosz világgal szemben, Isten számára azonban ez a beszéd, fárasztó!
És milyen türelmes az Úr: lám, még az ilyen okvetetlenkedő kérdésre is, hogy “Hol van az ítéletnek Istene?”, hajlandó válaszolni. “Ímé elküldöm... és mindjárt eljön,... a kit ti kivántok... ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura!” (Mal 3,1) Ne féljenek semmit a kegyesek, nem késik el az ígéretével, és annak valóra váltásával az Úr! Ha Ő ezt mondta, megígérte, hogy eljön: akkor ne aggódjon senki amiatt, hogy hátha mégse jön el! És miközben a kishitű, türelmetlenkedők azt kérdik: “Hol van az ítéletnek Istene?”, már ott is van, már ott áll az ajtó előtt, keze már a kilincsen, készen minden pillanatban, hogy bejöjjön. Figyeld csak meg ezeket a szavakat, amik itt, az Ótestamentum végén, annak utolsó oldalán állnak: “Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az útat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.” És most figyeld meg azokat a szavakat, amellyel az Újtestamentum kezdődik: “A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete, A mint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, a ki megkészíti a te útadat előtted; Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit: Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén. János pedig teveszőrruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala. És prédikála, mondván: Utánam jő, a ki erősebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.” (Mk 1,1-7) Ímé, az Ótestamentum vége egy nagy ígéret, az Újtestamentum kezdete ennek az ígéretnek a beteljesedése. És szinte megdöbbentő az a szó szerinti egyezés, ami az ígéret és beteljesedés között van. Isten annyira halálosan komolyan veszi az Ő ígéretét, hogy szóról-szóra be is teljesítette azokat!
Egyszer összeállítottam az Ótestamentumból 24 olyan Krisztusra vonatkozó jövendölést, amelyek nagycsütörtök estéjétől kezdve nagypéntek estéjéig, tehát 24 óra alatt szóról-szóra beteljesedtek. Ennyire biztosan lehet számítani arra, amit Isten megígért! Az Újtestamentumon is végigzeng egy nagy ígéret, az, hogy visszajön Krisztus, mégpedig ítéletre jön vissza! Beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe, és elébe gyűjtetnek mind a népek - mert nekünk mindannyiunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt! Semmi sem olyan bizonyos, mint az, hogy ez az ígéret is szóról-szóra teljesedik be majd, éspedig hamarosan, hirtelen és váratlanul válik ez is valóra, mint Krisztus első eljövetele! “Hol van az ítéletnek Istene?” - kérded megfáradva, csüggedve, szenvedve, türelmetlenkedve! Nos, hát fogadd el, elégedj meg azzal, amit a próféta mond: “Mindjárt eljön az ő templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.” És ez azt jelenti, hogy már útban van, minden pillanatban betoppanhat az ítéletnek Istene, és akkor majd elkezdődik az Isten ítélete!
De ne csak az utolsó ítéletre gondoljunk itt! Isten szakadatlanul ítéli ezt a világot. Ez a világ Isten állandó ítélete alatt áll, és ilyen folyamatos ítélet alatt haladnak az események az utolsó ítélet felé! Isten a gonoszt nemcsak az utolsó ítéletben, hanem még itt a földön megítéli és a saját dicsőségét itt is felragyogtatja! Csak az Ő időszámítása más, mint a mienk. Ha nem a következő öt percen belül tesz meg valamit, még nem jelenti azt, hogy soha nem fogja megtenni. Isten ritkán nyúl bele akkor a dolgokba, amikor a mi véleményünk szerint volna szükséges a beavatkozás. Ő annyira szabad a cselekedetében, hogy semmiféle időt nem enged magának előírni. A határidőt mindig Ő szabja meg! Ő tud várni, és akkor is kivárja az időt, ha az Ő gyermekei már türelmetlenek!
Voltaire, a 18. századbeli nagy francia gúnyoló azt mondta egyszer: “A Názáreti Jézusnak 12 emberre volt szüksége, hogy a keresztyénséget elterjessze a földön, én egyedül fogom kiirtani a földről!” És milyen különös ítélete az Úrnak, hogy Párizsban ennek a Voltaire-nek a házában, ma a Brit- és Külföldi Bibliatársulat lerakata van. A ház tele van Bibliákkal, régi lakóját pedig már régen elfeledte még a világ is! Nietzsche, a híres istentagadó filozófus egyszer így kiáltott fel: “Isten halott, Isten halott, érzitek, hogyan rothad?” És ez a Nietzsche a bolondok házában fejezte be az életét: Nietzsche halott, Isten pedig él! “Hol van az ítéletnek Istene?” Hát nem látod? Nyisd ki a szemed és lásd meg, hogy még soha nem maradt el ebből a világból Isten ítélete, s ezután sem fog elmaradni. Igaz a prófécia, hogy “mindjárt eljő... ímé eljön, azt mondja a Seregeknek Ura”, csak várd ki!
Tehát: eljön, ez egyszer bizonyos, “De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja!” - folytatja a próféta. (2. vers) “És megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt”. (3. vers) Tehát: a Lévi fiai is alákerülnek, belekerülnek a tisztogató, fájdalmas, nagy ítéletbe! Isten ítélete ugyanis - melyet az elcsüggedt kegyesek óhajtanak - úgy jön el, hogy nemcsak a hitetlen világot, hanem őket, magukat a kegyeseket is éri! A hívőknek nagyon meg kell ám gondolni, amikor Isten ítéletét fölöttébb kívánják, hogy ez az ítélet elkövetkezik a világra, de nem fogja megkímélni a hívőket sem! Nem ül az Isten gyülekezete a szárazon, amíg tart a vihar, és nem szemléli páholyból, vagy valami lesőlyukon, hogy miképpen bünteti Isten az istenteleneket, mert minden ítélet a kiválasztottakat is éri! Amikor éheznek az istentelenek, éheznek a hívők is. Ha fáznak az istentelenek, reszketnek a hívők is. Isten az Ő ítéletének záporát nemcsak a világ gonosz helyeire hullatja, hanem a kegyesek házára és templomaira is.
Amikor az Isten a történelem folyamán meg-megítéli e világ felgyülemlett gonoszságát, akkor a hívőknek mindig a legutoljára van alkalmuk tapsolni. Mindenkire nézve igaz az, ami meg van írva, hogy “Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.” (Zsid 10,31) Amikor az Ő hatalmas keze ránehezedik erre a földre, bizony meggörbednek alatta mind az igazak, mind a hamisak! Ám várja valaki türelmetlenül Isten ítéletét, de tudja meg azt, hogy “kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja!” (2. vers) Isten ítélete éget és mar, tehát fáj, nagyon megszaporodik a jaj-szó a földön! “Hol van az ítéletnek Istene?” - ne kívánd meglátni, mert mindenképpen rettenetes az Isten ítélete!
Sőt, a próféta még tovább megy egy lépéssel és visszafordítja az ítéletvárást a kegyesekre. Mintha azt mondaná: Te, aki a gonosz világ megítélését sürgeted, vigyázz, mert az ítélet elsősorban temiattad jön! Eljön az ítéletnek Istene, és leül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja nem a hitetlen világot - amely pedig a kegyesek szerint annyira megérett már a tisztogatásra, hanem: a Lévi fiait! Tehát éppen a kegyeseket, akik sürgették az ítéletet, és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt! És most a próféta ugyanazokat a bűnöket, amelyeket a kegyesek előbb a hitetlen világról mondottak, most tükör gyanánt elébük állítja, mint saját vétkeiket. Nézzétek csak meg a világ gonoszságában magatokat: hitetlen ez a világ? Hát ti, az úgynevezett hívők? Parázna ez a világ? Hát ti, az úgynevezett szentek? Gyűlölködő és bosszúálló ez a világ? Hát ti, az isteni megbocsátás titkának ismerői? Igazságtalan ez a világ? Kegyetlen ez a világ? Hát ti, a kegyesek? Ha valaki úgy látja, hogy itt tisztogatásra van szükség, az ítélet tüze kell ide, akkor éppen a Lévi fiainál, a kegyeseknél, a panaszkodóknál, nálatok szükséges ez! Hol van az Isten ítélete ebben a világban? - kérded türelmetlenül, mert szenvedsz e világ gonoszsága miatt. Nos, lásd meg hát: rajtad van, téged ítél meg az Úr, téged, aki kérded, hogy meddig tűri még az Úr a világ gonoszságát!
Mi más lehet ennek az ítéletnek az értelme, mint az, hogy te a tűzben megolvasztassál, azután megmosva és megtisztulva kerüljél ki belőle! Ez a megtisztulás akkor fog megtörténni, ha te, a Krisztus tanítványa, megcsendesedsz és beismered, hogy nem a világ szorul elsősorban megtisztulásra, hanem éppen téged, meg engem, az egyházat, Lévi fiait kell megtisztítani! Ha többé már nem dacosan, hanem azzal az alázattal és bűnbánattal kérded: “Hol van az ítéletnek Istene?” - akkor megláthatod ott, a golgotai kereszten, ahol a nagy ítélet már megtörtént, ahol a nagy olvasztás és tisztítás, a nagy megmosatás Krisztus vére által végbemegy. Ott van az Isten, Aki önmagára veszi az ítéletet, a te elítéltetésedet! Azon az egyetlen helyen, a Golgotán, a megfeszített Jézus Krisztus személyében nem ítélet Istene többé az Isten, hanem a te számodra is a végtelen és feltétlen kegyelem Istene!
Ámen
Dátum: 1949. július 31.